Dunántúli Napló, 1976. szeptember (33. évfolyam, 241-270. szám)
1976-09-28 / 268. szám
DunantQlt naplö 1976. szeptember 28., kedd Rendezvények Szolidaritási nap Vajszlón Egész napos szolidaritási akciót szervez október 3-ra a Vajszlói Művelődési Ház, amelyre várják a megye fiataljait, munkásokat, diákokat. A szolidaritási napot reggel 8 órakor Németh Antal, a Vajszlói Területi KISZ-Bizottság titkára nyitja meg. Az ABC előtti téren a Moszkitó Együttes ad hangversenyt és a vajszlói úttörők bemutatják szolidaritási műsorukat, a Pinceklubban nonstop Discó műsor lesz, Tóth László lemezlovas vezetésével. A rendezvénysorozat délután labdarúgó-mérkőzésekkel folytatódik. Csizmadia Sándor és a Március-kör tagjai politikai dalokat mutatnak be. Délután 5 órától polbeat koncert lesz a Művelődési Ház nagytermében. A szolidaritási nagygyűlés este 7 órakor kezdődik. A napot szolidaritási bál zárja. A szolidaritási nap alkalmából 3 kiállítás nyílik Vajszlón. Délelőtt 10 órakor politikai plakátokat bemutató kiállítás nyilik a Művelődési Házban. Ezt követően vásárlással egybekötött reprodukció-kiálli- tás kezdődik az Öregek Napközi Otthonában. Többek között Csontváry, Der- kovits műveinek reprodukcióit láthatják az érdeklődők. A vajszlói Fotószakkör 150 fekete—fehér fotója az ABC áruház kirakatában tekinthető meg. A szolidaritási nap bevételét a szolidaritási alapra utalják át a vajszlóiak. Országos kertészeti verseny Első Pécs csapata 1974 júniusában Bécsben rendezték meg a Nemzetközi Táj- és Kerttervezők Szövetsége (IFLA) és a Nemzetközi Parkigazgatók Szövetsége (IFRA) világkongresszusát. Magyarországon a természetvédelem jogi szabályozására ez évben került sor, mikor is életbe lépett a környezetvédelmi törvény. A szakemberek képzésén kívül a szakmai továbbfejlődést biztosítja az is, hogy a Kertészeti Egyesülés tagvállalatai között évenként megrendezésre kerüi az Országos Kertészeti és Szakmai Ifjúsági Verseny. Idén szept. 24—25-én Hajdúszoboszlón rendezték meg, hatodik alkalommal ezt a vetélkedői, ahová az ország különböző részéről érkeztek a vállalatokat 5 fős csapattal képviselő fiatal versenyzők. Az elméleti versenyen dísznövény termesztésből, parképítésből, parkfenntartásból és virágkötészetből kellett számot adni. A gyakorlati versenyen növényismerettel, kert- tervezéssel és virágkompozíció készítésével bizonyíthatták tudásukat. A 13 résztvevő csapat közül az első helyezést a Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalat érte el. A második helyezett a Fővárosi, míg a harmadik a Miskolci Kertészeti és Parképítő Vállalat volt. Az országos versenyen ismét első helyezést elért pécsi csapat tagjai: Bánki Tamás, Jákó Judit, Kutnyák Edit, Rékai Zsolt és Sigmond Endre. Jákó Judit Az ifjúsági törvény a megvalósulás útján Munkahelyi ifjúsági parlament a Pécsi Megyei Bíróságon Nemcsak a felszólalók nagy száma — mintegy húszán kértek és kaptak szót, —hanem a mondanivaló tartalma tette sikeressé a Pécsi Megyei Bíróság és a Pécsi Ügyvédi Kamara dolgozóinak összevont munkahelyi ifjúsági parlamentjét, — amelyet szombaton Pécsett, a Megyei Bíróság épületében rendeztek meg. Számvetés és tisztújílás a Magyar Közgazdasági Társaság megyei szervezetében kaját. A Kamara sokrétű segítséget nyújt tagjainak, — például házassági, szülési segély, vagy betegség esetén táppénzt helyettesítő juttatásban részesíti tagjait. De nem tudnak kellő segítséget adni a fiatalok lakáshelyzetének megoldásához. A továbbiakban a fiatalok képzését és továbbképzését, ennek eredményeit elemezte, - de hiányosságként említette, hogy nem, sikerült a Kamarán belül olyan klubot vagy fórumot létrehozni, ahol a tagok szabad idejük hasznos eltöltését elősegíthették volna. A beszámoló végül megállapította: az ifjúsági törvény végrehajtásának tapasztalatai pozitív eredményt mutatnak. A feladatok között az oktatás fokozását, a társadalmi munkában fokozott részvételt szorgalmazza a beszámoló, majd hangsúlyozza: törekedni kell arra, hoay alap. tálán, a közérdekkel ellentétes igények érvényesítésre ne kerüljenek. Hasznos javaslatok A felszólalók elismerve az-el- telt két év alatt elért eredményeket — beszéltek a gondokról is. Kérték többek között a megfelelő jogirodalommal ellátásuk javítását, a hatályos jogszabály-nyilvántartás létrehozását. Kérték a nap mint nap vidéki munkahelyre utazó fiatal igazságügyi dolgozók utazási költségeinek megtérítését, vagy hozzájárulást a költségekhez. Gondként említették a bírósági épület korszerűtlenségét, — ami hátráltatja a munkát. Javasolták az önképzés klubszerű formájának megvalósítását, egy KISZ klubhelyiség létrehozásának szükségességét is. Javaslatként hangzott el: az ügyvitelben dolgozók időszerű politikai tájékoztatásának rendszeresebb megvalósítása. A fiatal ügyvédek felajánlották: a jövőben még fokozzák részvételüket a jogpropagandában. A felszólalók egyetértettek azzal, hogy jogtalan előnyhöz, munka nélkül szerzett jövedelemhez jutást fokozottabban meq kell akadályozni. Példaként említették a kisajátítással kapcsolatos témát, amikor nem mindig a reális összeghez jut vagy akar jutni az „ügyfél”. Az ifjúsági parlamenten részt vett vendégek is felszólaltak, köztük dr. Hartay Henrik, az Igazságügyi Minisztérium osztályvezetője, dr. Révész Péter, az Állami Ifjúsági Bizottság képviseletében, dr. Takács Adóm, az Országos ügyvédi Tanács elnökhelyettese, Barsiné dr. Cráber Mária, az Igazságügyi Minisztérium ifjúsági bizottságának titkára. A felszólalásokra dr. Csiky Ottó és dr. Kertész Ferenc válaszolt, majd az ifjúsági parlament három küldöttet választott az országos szintű ifjúsági parlamentre. Vezetőségválasztó közgyűlést tartott tegnap délután a pécsi Technika Háza nagytermében a Magyar Közgazdasági Társaság megyei szervezete. A közgyűlésen megjelent és az elnökségben foglalt helyet dr. Nagy József, az MSZMP KB tagja, a Megyei Pártbizottság első titkára és dr. Kádas Kálmán, a Magyar Közgazdasági Társaság alelnöke. Tóka Jenő, a társaság megyei elnökének megnyitója után dr. Várszegi Károly titkár tartott beszámolót a szervezet elmúlt négy évi munkájáról. összegezte azoknak az előadásoknak a sorát, köztük kiemelkedő rendezvényeket, melyek a megyei közgazdász társadalom szakmai és politikai felkészültségét és ismereteit hivatottak gyarapítani. A beszámolót követő hozzászólásokban sok hasznos, előre mutató, a társasági munkát és életet tovább gazdagítani kívánó javaslat hangzott el. Mindenekelőtt az, hogy a szervezetbe fokozottabban be kell vonni és támaszkodni a Pécsi Tudományegyetem Közgazdasági Karára, ezzel párhuzamosan bevonni a közgazdasági munkakörökben dolgozó vállalati embereket is, függetlenül attól, hogy „okleveles" közgazdák-e. Elhangzott az is, hogy erősíteni kell a társaság vitafórum jellegét, erősíteni a klubszerű- séget. A felszólalók szorgalmazták a rendezvények jobb összehangolását, a jobb munkamegosztást a társ tudományos egyesületekkel. A társaságot a Megyei Pártbizottság nevében dr. Nagy József is üdvözölte, eredményesnek ítélve, s megköszönve az elmúlt négy évben végzett munkát. A társaság országos elnökségének üdvözletét Kádas professzor tolmácsolta. Az MKT megyei szervezetének új vezetőségére Czégény József, a Megyei Pártbizottság titkára tett javaslatot, s ezt a közgyűlés egyhangúlag megszavazta. A társaság megyei elnöke, miután Tóka Jenő nagy elfoglaltságára hivatkozva már korábban bejelentette lemondását — dr. Kisvári András, a Magyar Nemzeti Bank megyei igazgatója lett. Először választottak alelnököket: dr. Dányi Pált, a Megyei Tanács elnök- helyettesét és dr. Hoóz István egyetemi tanárt, a Pécsi Tudományegyetem rektor-helyettesét. A titkár ismét dr. Várszegi Károly, az Állami Építőipari Vállalat gazdasági igazgatóhelyettese lett. Az elnökség tagjai: Tóka Jenő, dr. Bu- zánszky József, dr. Kamarás Károly, Fodor Imre, Laky András, dr. Bácskai Frigyes, Vissi Vendel, dr. Zinhober Ferenc, Kuru- csai József, dr. Palotai Ferenc, dr. Szűcs Pál, Horváth Gyula, Tészás Sándor, dr. Szabolcs Lajos, dr. Komjáti Zoltán, dr. Miklai Jenő, Füzesi Kornélné Mázsa Piroska, Molnár Zoltán, Miklósvári Zoltán, Hock Márton és dr. Szabó Gábor. Megválasztották a munkabizottságok vezetőit és titkárait, valamint az országos választmány tagjait és a baranyai küldötteket az országos közgyűlésre. Szovjet kulturális küldöttség Baranyában Kakabaj Eszenov, a Türkmér» Szocialista Köztársaság kulturális miniszterhelyettese tegnap Baranyába érkezett Útjára elkísérte a leningrádi Oktatási Minisztérium munkatársa* Lebegyeva. és az össz-szövet- ségi Művelődésügyi Minisztérium munkatársa, Markova asz- szony. A kétnapos látogatás célja: tanulmányozni Pécsett és Baranyában a felügyeleti rendszert, ezen belül a szak- és az általános tanulmányi felügyeletet valamint ezek kapcsolatát. A vendégeket délelőtt fogadta Takács Gyula, a Baranya megyei Tanács elnökhelyettese. A küldöttség tagjai a villányi művésztelepet keresték fel délután. A szovjet elvtársak mai programja: részt vesznek egy munkaértekezleten a Megyei Tanács művelődésügyi osztályán. Délután Mohácsra látogatnak, ahol orosz tagozatos osztállyal ismerkednek meg, majd megtekintik a mohácsi történelmi emlékhelyet. Az ifjúsági törvény időarányos végrehajtásáról és az 1974. évi ifjúsági parlamenten elhangzott javaslatok sorsáról dr. Csiky Ottó, a Pécsi Megyei Bíróság elnöke, illetve dr. Kér- tesz Ferenc, a Pécsi ügyvédi Kamara elnöke által készített írásos beszámolót a parlament résztvevői már korábban kézhez kapták. Közéleti szereplés A megyei bíróság elnöke beszámolójában foglalkozott a Meayei Bíróság és a területén működő járásbíróságokon dolgozó közel száz fiatal helyzetével, — akik közül számosán vezetői állást töltenek be. Utalt a fiatal bírák pályakezdésének segítésére, szakképzettségük fejlesztésére. Az írásos beszámoló megemlíti, hogy a két év előtti ifjúsági parlament egyik, éppen baranyai kezdeményezésére tett ajánlás alapján ma már részt' vesznek a fogalmazók is a Megyei Bíróság kollégiumi ülésein. A fiatal ügyviteli dolgozók képzését konferenciák tartásával is segítik, — a továbbképzés pedig az oktatási tervben meghatározottak szerint történik. A fiatalok anyagi, erkölcsi elismerését jelenti például a fogalmazói és kezdőbírói fizetések kedvezőbb alakulása. De a segédhivatali dolgozók bérhelyzete továbbra sem mindenben kielégítő. Számos, a fiatalok szociális helyzetét, családalapítását, pihenését segítő intézkedés is jó hatással volt. Elemezte a beszámoló a fiatal dolgozók lészvételét a közügyek intézésében, — számosán tevékenykednek a társadalmi és tömegszervezetekben is. Ez év tavaszán létrehozott ifjúsági bizottság megszervezte a Fiatal Jogászok Fórumát. Megkétszereződött a bírósági KISZ- alapszervezet létszáma. Megállapítható: az elmúlt években végzett jó munkáért elismerés illeti a megye fiatal igazságügyi dolgozóit. Az írásos beszámoló a feladatok között az ideológiai és politikai nevelőmunka fontosságát, az általános jogi műveltség színvonalának emelését különösen hangsúlyozta. Az ügyvédi kamara elnökének írásos beszámolója is az ügyvédjelöltek, a pályakezdők segítése érdekében tett intézkedésekről adott tájékoztatót, majd elismerően értékelte a fiatal ügyvédek társadalmi munMegf0kÍnth^fS nov. 15-ig Somogyi József ünnepi megnyitóját mondja Megnyílt az V. Országos Kisplasztikái Biennálé Idén ötödször rendezték meg a magyar képzőművészeti élet kiemelkedő eseményének számító Országos Kisplasztikái Bi- ennálét. A rendező szervek ezúttal a kiállítás tálalását tekintve is kitettek magukért. A tárlatot a hírlapolvasó teremben rendezték meg. A vasárnap délelőtti tárlatnyitó ünnepség közönsége így a Kossuth Lajos utcában sétálgató spontán látogatókkal is kiegészült, s ez orra enged következtetni, hogy a „központi fekvés" révén a látogatók száma többszöröse lesz a szokásosnak. A megnyitón megjelent dr. Nagy József, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagja, a Baranya megyei Pártbizottság első tit„Sok üzem — egy iskola” Országosan is ritka esemény színhelye volt tegnap délután a kibővített új harkányi általános iskola. Idejében átadták, idejében be is rendezhették, és idejében, azaz szeptember 6- án megkezdődhetett a tanév az iskola új épületszárnyában, ami ezúttal valóban az építők igyekezetét dicséri. Következésül az iskola tanulói és nevelői „üröm” nélkül, az építők pedig tiszta lel ki ismerettel valóban ünnepelhettek a tegnapi avatási ünnepségen. Szép új szárnyépületükben — amely mintegy tízmillió forintos költséggel készült el nem régen — négy új tanteremben; a kémia—fizika előadóteremben; a két műhelyteremben és az új tornateremben most már kényelmesen elférnek, mind a 360-an. Megszűnt a váltakozó tanítás. Csak délelőtt tanítanak az összesen nyolc teremben az átlagosan 25-ös (!) létszámú Iskolaavatás Harkányban osztályokban. Érthető, hogy mindezek után teljes lehetett az öröme a tegnapi avatási ünnepség valamennyi résztvevőjének. Soraik között ott láthattuk a járás több párt-, állami és társadalmi szervezetének vezető személyiségeit. Megjelen Takács Gyula, a Megyei Tanács elnökhelyettese, Horváth Alajos, a járási pártbizottság titkára, dr. Török Zsigmond, a járási hivatal elnöke, dr. Sárosi Mátyás, Siklós nagyközség Tanácsának elnöke, s az iskola tanulóifjúságának kíséretében ott voltak az intézmény vezetői és tanórai. Takács Gyula elnökhelyettes ünnepi beszédében egyebek közt arról szólt, hogy az új iskola több szempontból nagy öröm számunkra. Korszerű, új épülete ez az általános iskolai hálózatnak, és éppen a dinamikusan városiasodó Harkányban; s ezen túl az építés beruházási összegéhez jelentős társadalmi erők is hozzájárultak. Mintegy nyolc vállalat és tsz segítőkészsége nyomán alakultak ki az iskola szabadtéri sportlétesítményei. A társadalmi munka értéke közel 700 ezer forint. „Sok üzem — egy iskola”: így jellemezte dr. Vida Sándor- né igazgató az építkezést és az iskola működését támogató közösségi összefogás erejét. Példaként említette, mi is annak szánjuk — megyeszerte. kára, Takács Gyula, a Baranya megyei Tanács elnökhelyettese, Szentirányi József, az MSZMP Pécs városi Bizottsága titkára és Papp Imre, Pécs megyei város Tanácsa elnökhelyettese. A rendező szervek nevében Sarkadiné dr. Hárs Éva művészettörténész, a Janus Pannonius Múzeum igazgatója köszöntötte a tárlatnyitó vendégeit, majd bejelentette, hogy a zsűri döntése alapján az V. Országos Kisplasztikái Biennálé első díját Asszonyi Tamás, második díját Paizs László, a harmadik díját pedig Kő Pál kapta. A kiállítást Somogyi József, Kossuth-díjas szobrászművész nyitotta meg. Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy Pécs városa egyre többet tesz a művészet s ezen belül a mai magyar művészet kibontakoztatásáért — azztol, hogy igazi otthont nyújt a mai magyar művészeti törekvéseknek. Megemlékezett arról, hogy maga személyesen is kezdettől fogva részese annak az örvendetes fejlődésnek, amely az első biennálé megrendezése óta megfigyelhető. Szólt a közelmúltban elhunyt Schaár Erzsébetről, akinek művészete szemünk láttára gazdagodott évről évre, s ezt — akárcsak az egész magyar plasztika gazdagodását — a biennólék közönsége számba vehette. Ez azért is fölöttébb fontos, mert a kiállított művek által megtestesített folyamatok az. egész társadalom törekvéseinek szerves részét képezik. ünnepi beszéde befejezéseként Somogyi József röviden ismertette és méltatta a díjazottak munkásságát. A kiállítás november 15-ig naponta 10-től 18 óráig tekinthető meg. B. K.