Dunántúli Napló, 1976. szeptember (33. évfolyam, 241-270. szám)
1976-09-25 / 265. szám
1976. szeptember 25., szombat DimantQlt napló 3 Reggeltől estig az őszi BNV-n Zajlik az őszi Budapesti Nemzetközi Vásár, a fogyasztási cikkek nagy szakvására. Munkatársaink még a nyitás napján körbejárták és megnézték ezt az óriási kirakatot, s most, a vásár árucsoportjainak megfelelően, öt csokorban — öltözködés, otthon, háztartás, élelmezés és együtt a szabad idő és a közlekedés — nyújtják át a látnivalókat E bepillantáson túl természetesen érdemes személyesen körülnézni a kőbányai vásárvárosban, annál is inkább, mivel a mai naptól kezdődően a csütörtöki zárásig, reggeltől estig fogadja a látogatókat az őszi BNV. Mondanunk sem kell, a látogató nemcsak az áruparádéban gyönyörködhet, de megfáradva és megéhezve az éttermekben éhét, szomját is elverheti, a végén vásárfiát is választhat és vihet haza. Kellemes időtöltést! Kocsicsodáktól a konyhacsodáig Sportcikkek a szabad idő kiállításon Tíz esztendővel ezelőtt még csak két-három, ma pedig már több mint négy óra szabad időnk van naponta: olyan szabad idő, amivel nem tudunk mit kezdeni. Legalábbis ezt mondja a fáma. A sok szabad szombat egymásra hull. S ezt a szabad időt sokszor észre sem véve préa'áljuk, felaprózzuk, elszórjuk. A BNV-n a látogatót — aki a szabad idő segédeszközeit keresi — hasonlóan szétszórt kép fogadja, bár ugyan két pcvilon — a C és a 40-es — kimondottan e feleim alatt hirdeti a látnivalót. S ha csak e két pavilonra hagyatkoznánk, szegények maradnánk. A vásár minden kiállítócsarnoká- ba érdemes bekukkantani: mindenütt akad egy-két olyan termék, személygépkocsitól a sportcikkeken át a turisztika ismert és kevésbé ismert felszerelésein át, amely a célszerű, hasznos, olykor szórakoztató időtöltésre sarkall. Bár a nyár elmúlt, kezdjük az ismertetést a nyaralással Láthatunk sátrakat — hazai gyártmányok — szebb kivitelben, az eddigieknél jobb anyagból. A Balatonra gondoltak a Sirály Szövetkezetnél: műanyaq hajóik, vitorlásaik — motor nélküliek. A Pálma márkával ellátott gumimatracok könnyen felszerelhető műanyag vízibiciklit kaptak, egyelőre exportra. Minden évszaknak készült a Tisza Cipőgyár „szabad idő cipőcsaládja'’, amely méltatása helyett csak annyit: BNV nagydíjat kapott. A gépjárműpark legfigyelemreméltóbb darabja a Brazil pavilon „Puma” sportkocsicsodája, jöttek az Opel-ék, Mer- cedes-ék, de hazai vizeken maradva sok a nézője az új Skoda gépkocsiknak, a szovjet kiállítók pedig bemutatják a Lada, a Moszkvics és az IZS személygépkocsikat, melyek köziül az utóbbi a szemlélődök között némi vitát kiváltott. A kérdés: vajon mit tud? A gépkocsik mellett — a háztartási pavilonban — ott sorakoznak az autóápolás ismert és kevésbé ismert cikkei. Nem véletlenül kerültek a cseh automata mosógépek a szabad idő pavilonba, de két házzal odébb a jugoszlávok is hoztak — mutatóba — néhány jól bevált gépet. A háztartás szabad idejét a svédek programozható konyhája méltán prezentálja: a sütő hőfoka, a sütés ideje a háziasszony programozó-technikájától függ. A kiskerttulajdonosok figyelmét mindenekelőtt a Vegyépszer új gyártmányára, a kézi porozóra hívnám fel, amely kis térfogata miatt a fólia-alatt is használható. Természetesen kedvükre tallózhatnak a többi kerti-szerszám között is. Az otthoni barkácsolók pediq feltétlenül nézzenek be a 40-es pavilonba: Kari Rojik osztrák kereskedő standján minden együtt van, ami a fa és fémiparban hasznos segítőtárs lehet. S végül, hogy a szabad időt betetőzzük: a franciák elhozták a Camus-konyakcsaládot, a kubai pavilon vitrinjéiben pedig közel százfajta szivar közül lehet a konyak mellé válogatni. Bemutatja többek között az NDK és a Szovjetunió A vásáron a bútorok, csillárok és vázák parádéján ámul- va általában mindig az az első gondolatom, ládák és dobozok között élek, k? kellene otthon szórni az egész berendezést, székestül, kárpitostul, csillárostul. Ám, kirafinálódott vásárlátogató lévén, no meg a lak- berendezési óruház szükségét szenvedő pécsi polgár lévén, gyorsan leintem magam, inkább csak minden szívfájdalom nélkül nézzél meg mindent, ami tetszik, úgysem látod viszont őket többé, elviszik a külpiacokra, vagy piacra sem kerül, megbukik a kereskedelem konzervatív ízlésén. A vásár OTTHON szekciója most is csodálatos, csodálatosabb, mint a korábbi vásárokon. Igazából most kezd beérni a bútoripari rekonstrukció, amikor már nem a meny- nyiség fokozásán, hanem a formán és a minőségen van inkább a hangsúly. A legújabb bútorokon meglátszik a bútor- tervezők, az iparművészek ke- zenyoma, fantáziája, s itt nem a stílbútorokról beszélek, azok mindig fs gyönyörűek — egyben a hazai fogyasztónak megfizethetetlenek — voltak. A kérdés mármost: találkozunk- e velük? Elegánsabbak a legújabb bútorszövetek is, köztük egy érdekesség — eddig csak külföldi lapból tudtunk róla —, a farmervászon betört a bútoriparba is, láttunk bútorokat, melyek huzata ebből készült. Ugyanakkor bátorkodott jelentkezni ismét az igénytelenség is, egyes bútorgyártók (?) ma is könyvkiadásának remekeit, s csupán csak azt sajnálhatjuk, hogy a gyermekjátékok nem nőttek fel az idei vásár mívó- jához. Apropos! Mégiscsak kevés a szabad időnk: egy nap nem eléq a vásárhoz, az idei BNV-hez. Kettőre meg kinek telik ...? úgy gondolják és csinálják, hogy összeütnek hat deszkalapot, fényesre mázolják és kész. Ez oem bútorgyártás, hanem ládagyártás, ehelyett inkább ellakna az ember a kubai szivarok díszes fadobozaival, mintsem ezekkel. A külföldiek közül most is itt vannak a jugoszlávok és a finnek — ők az élvonal. A jugoszlávok a bútorban akármihez nyúlnak, bármit csinálnak, az szép. Bútorgyártásuk nagyon fejlett, nem véletlen, hogy az amerikai kontinensre is szállítanak, még így is versenyképesek. Figyeljük csak meg például szekrénysoraikat, összetételük, kiképzésük változatos, Ha tömören kellene jellemeznünk a hazai textilipar vásári szereplését, elég lenne ha csak azt mondanánk: versenyfutás a vevőért. S mindjárt hadd tegyük hozzá, hogy ezen a vásáron már teljes biztonsággal érezhető a textiliparban végrehajtott rekonstrukció hatása. Mindezt az is megerősíti, hogy a pamut-, a gyapjú-, a len- és kender-, o selyem-, a kötszövő-, a cipő-, a bőr- és konfekcióipar az idei vásári nagydíjak negyedét, míg a vásárdíjak egyharmadát nyerte el. A több mint 4100 négyzetméteres bemutató területén ötven minisztériumi, nyolc tanácsi vállalat, s mintegy ötven szövetkezet vonultatja föl legújabb kollekcióit, közöttük a pécsi Bőrgyár, valamint a pécsi Kesztyűgyár is, amely munkavédelmi kesztyűjével vásárdíjat nyert. fényeik, mintázatuk elegáns, szépen felcicomázottok, tehát fémveretekkel, a fafaragás hatását keltő berakásokkal. A finnek leginkább műbőr huzatú bútorokkal jöttek, de persze ezeken a bőr olyan, mintha valódi lenne. Mindkettőjüktől sok a tanulnivalónk. íme, néhány gondolat, a többit látni kell, s nem lefesteni. Ez utóbbi egyenesen megoldhatatlan lenne, hiszen az Otthon szekció négyezer négyzetméter alapterületen állít ki, ez pedig azt jelenti, hogy az őszi vásáron Közép-Európa egyik legnagyobb bútorkiállítása látható. M. Z. De maradjunk a fentebb említett vevőért való versenyfutásnál! A hazai textilipar évek óta nagy erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy növelje a lakosság vásárlási kedvét, s mindezt úgy kívánja elérni, hogy időről időre önmagát megújítva dobja piacra a legújabb divat szerint készült alapanyagokat valamint konfekcióárukat. De a magyar vásárló kegyeit nehéz elnyerni. Példaként elég ha csupán egy adatot említünk érzékelésképpen: a lakosság könnyűipari termékek vásárlására fordított pénzeszközeinek aránya átlagosan nem haladja meg a 10—11 százalékot évente. A külföldi kiállítók közül elsőként a világszerte közismert szovjet szőrme különlegességeket említjük, amelyek az idei BNV-n is nagy sikert aratnak legfőképp a hölgyek körében. Bulgária női és férfi irha kabátokat, divattáskákat és lábbeliket hozott Budapestre. A jugoszláv Interexport külkereskedelmi vállalat által kiállított ingekre és blúzokra főként a pasztell színek jellemzők. A hongkongi Zennon cég gyapjúból készült gyermekruhái és farmeröltönyei is elismerést váltanak ki a látogatók körében. Az ötszáz embert foglalkoztató két ruházati üzemet működtető cég főként természetes alapanyagokkal dolgozik: évente húszezer dollár értékű konfekció terméket vásárolunk tőlük. Bőrgyáraink egyre inkább alkalmazkodnak a legújabb irányzatokhoz, s ez a Tisza, valamint a Savária Cipőgyárak termékeiben is megtestesül: egyszóval élretörtek a könnyű lábbelik. A Vörös Október Férfi Ruhagyár által bemutatott öltönyöknél továbbra is a drapp, a barna és a szürke szín az uralkodó, nem úgy a Május 1. Ruhagyár konfekcióinál: szín és fazon választékuk gazdagabb. A harminc országba exportáló Lenfonó és Szövőipari Vállalat felsőruházati szövetei — szemperlen, lineszter és eszterlen — is bizonyítják, hogy a lenkelme még mindig páratlan, amely manapság reneszánszát éli. A hazai könnyűipar, amely termékeinek felét exportra készíti, több műszálat alkalmaz mint bármikor. Ám arról sem szabad megfeledkezni, hogy a vásárlók nagy része egyre inkább ismét a természetes alapanyagú termékek felé fordul. Jó lenne tehát ha a textilipari üzemek is mihamarabb ezt tennék. Az élelmiszer- ipar a világ élvonalában Az élelmiszeripari pavilonokat járva mindenekelőtt a feldolgozott, hűtött konyhakész ételek széles skálája tűnik fel, a sok új termék. A 12 BNV nagydíjból hármat szerzett meg ez a termék- csoport. BNV nagydíjat kapott a Magyar Hűtőipar Csepelen előállított gyorsfagyasztott zöldborsófőzeléke, amely teljesen elkészített mirelit étel, pár perc alatt felmelegíthető és fogyasztható, ezzel nagymértékben megkönnyíti a háztartási munkát. Méltán nyert BNV nagydíjat a Debreceni Konzervgyár új terméke a máj- és húsgombóc levespor. Ennek az új terméknek a gyártásával fokozatosan megszüntethető a tasakos levesporok importja, ami komoly devizamegtakarítást jelent az országnak. Világszínvonalú terméket mutatott be a Hajdú Bihar meqyei Tejipari Vállalat, a zsugorfóliával bevont Hajdú sajtot, mely mint egyik fontos exportcikkünk ugyancsak BNV nagydíjat kapott. Az őszi BNV 62 vásárdíjas terméke közül 21 díjat az élelmiszereknek ítéltek oda, s ami szintén pozitív tendenciát jelez, a termékek zöme gyorsfagyasz- tott és konzervált késztermék. Különösen a hűtőipar jeleskedett új termékeivel, csaknem valamennyi gyára díjazott terméket mutat be: Miskolc gyors- fagyasztott egész paprikát és paradicsomot, Győr gyorsfagyasztott ribiszkét, Székesfehérvár gyorsfagyasztott csülökpörköltet és mirelit félkész zöld- babfőzeléket. A konzervgyárak is tovább bővítették a készételek skáláját és javították az ételek minőségét. A Budapesti Konzervgyár marhapörköltet gombával, rizses-gombás füstölthúst és erdélyi rakott káposztát állít ki, mindhárom termékre BNV díjat nyert. A Paksi Konzervgyár dobozos zöldborsójára kapott vásárdíjat. S mint csaknem minden BNV-n ezúttal is vásárdíjat kapott a libamáj, most a zagyva- rékasi mezőgazdasági termelő- szövetkezet vitte el vele a pálmát. A görög és bolgár gyümölcs- és halkonzerveken át a brazil kávékészítményekig sok külföldi élelmiszerterméket ismerhetnek meg az idei BNV látogatói, örvendetes azonban, hogy a magyar élelmiszerek és készítmények minden tekintetben állják az összehasonlítást nemcsak a kőbányai vásáron, de a világpiacon is. Az őszi vásáron Közép-Európa egyik legnagyobb bútorkiállítása látható A farmervászon betört a bútoriparba is Részlet a szovjet kiállítók termékeiből: háztartási gépek Versenyfutás a vevőért