Dunántúli Napló, 1976. augusztus (33. évfolyam, 211-240. szám)

1976-08-13 / 223. szám

A Dunántúlt Tlaplö 1976. augusztus 13., péntek HÍREK 1976. AUGUSZTUS 13 PÉNTEK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából IPOLY nevű kedves olvasóinkat A Nap leél 4.37 — nyug­szik 19.01 órakor. A Hold kél 20.11 — nyugszik 8.20 órakor. Ihász Miklós LJ arminc évvel ezelőtt, ' * 1946. augusztus 13-án halt meg — 28 éves korában — Ihász Miklós géplakatos, a kár­pát-ukrajnai Rákóczi par­tizánegység bátor harco­sa. Géplakatos szakmát ta­nult és 15 éves korában Kassán bekapcsolódott az ifjúmunkás mozgalomba. Azután Debrecenbe ke­rült, s 1936-ban onnan a fővárosba jött, a csepeli Weiss Manlréd csőgyár­ban helyezkedett el. Ve­zető szerepet vitt a vasas ifik között, s 1937-ben be­lépett az MSZDP-be. 1940-ben behívták kato­nának, s amikor 1943- ban a keleti fronton szov­jet fogságba esett, azon­nal jelentkezett a fasisz­ták elleni partizánmun­kára. 1944 elején Dékány Sándor 13 főnyi partizán- csoportjába osztották be, amely csatlakozott a Fjo- dorov tábornok vezette észak-ukrajnai szovjet egységhez. 1944 szeptemberében magyar és szovjet harco­sokból alakult meg a Rá­kóczi partizánegység, amely azt a leiadatot kapta, hogy Kárpát-Uk- rajnában végezzen felde­rítő munkát, akadályozza meg az ellenség utánpót­lását vasúti robbantások­kal, s igyekezzenek meg­nyerni a lakosságot is az ellenállásra. Ma este MOZI Park: Dr. Mladen (f4, f6, f8). Park Kert: Éjfélkor indul út­jára a gyönyör (8). Petőfi: Éjfélkor indul útjára a gyönyör (4, n7, f9). Komarov Kert: A két aranyásó Kossuth: A lopako. (hn10, 12, hn7, 9), skótok királynője (n3, Ifjúsági Ház: Macb rekete Gyémánt: Bl< Joszerencsét: Halál , (5, 7). Rákóczi: Vai (5, 7). Május 1.: fi 06). Boly: Az oroszl, készül (8). Harkái egyszer egy vadnyu Komló, Május 1.* f trükkjei (4, 6). Komi Udv a művésznek! Foglalkozása: ripor Mohács: Narancsszíi éjszakája (6, 8). F Keserű csokoládé (fi Ostromállapot (f8). Ejtőernyősök (8). Sik den bizonyíték ell (8). Szigetvár: Vidá kők (6, 8). Varható időjárás péntek es­tig: Változóan felhős idö( szórványosan előforduló zá­por, zivatar, mérsékelt, időn­ként megélénkülő északkeleti, északi szél. Várható legala­csonyabb éjszakai hőmérsék­let: 11—15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22—26 fok között. Távolabbi kilátások kedd reggelig: Időnként megnövek­szik a felhőzet, futó záporral, legalacsonyabb hajnali hő­mérséklet 12—16 fok között, legmagasabb nappali hő­mérséklet 21—26 fok között. Jelentős mennyiségű (leg­alább 5 mm) csapadék az or­szág területének 40 százalé­kán várható. Péntek, 13. Előrebocsátom, Hogy nem vagyok babonás. De a péntek, tizenharmadika, az valahogy más; attól megborzong az ember. Velem péntek tizenhar­madikán mindig baj tör­ténik. Jobb, ha most rög­tön bemegyek a Napló archívumába, az védett hely. Leülök, előveszem a tavaly júniusi újságokat. Tessék: június 14., szom­bat. Mi történt tegnap, péntek 13-ón? Én tényleg nem vagyok babonás, de aznap a ta­nácsülésen tárgyalták a megállapodást a Mecsek- vidéki Vendéglátó Válla­lattal. Az Asztalos János kollégium pincéjében diák-étterem lesz. Miért pont aznap fogadták el? Ma mór tudjuk, hogy ott nem étterem van, esetleg egerek. Nem „lett rá" ke­ret. Gondolkodni viszont 13-án is kéne,.. Nem vagyok babonás, de pénteken kezdte a BÉV a Szálai utcai üzlet­sor előtt a járda bontá­sát. Az UNIBER csak úgy vette ót műszakilag az üzleteket, ha a vállalat egy hónap alatt végez a járdával. Végzett. Tegnap (egy évvel később) majd- dem kitörtem a bokám, ott, a Szalai utca sarkán. Kezdték volna szomba­ton ! Ügy tűnik viszont, a szigetvári Bajcsi Károly jól járt: pénteken gyó­gyult föl fagylaltmérgezé­séből. Vagy mégsem? A kórház kapujában azon­nal lefülelte a rendőrség a szalmonellás vanília miatt. Hírül adja aztán az új­ság, hogy két évi szünet utón újra várja vendégeit a Dombay-tó. A múltkori­ban (egy évvel később) a pécsváraai tanács vb azt tárgyalta, miért mondott föl az idei harmadik ven­dégfogadós. Nem kell pénteken vendéget várni. Azon a pénteken volt egy színházi bemutató is: a Vihar. Mit mondjak, kí­nos volt. A kritikák után azt nyilatkozták: ez pró­ba-előadás, az igazi vál­tozat majd az új évad­ban lesz. Azóta várom. A hirdetések között ol­vastam: szikvíztöltőt keres a szikvízüzem. Aki elment, jól ráfázott: azóta meg­szűnt Pécsett a szikvíz­gyártó s. S -hogy a mai péntek se lesz szerencsésebb: íme máris egy bizonyí­ték: aki ezt a cikket el­olvasta, sikerült elronta­nom a napiát. Szántó Péter ♦ — Parképítés. Meg­kezdték Lvov-Kertváros- ban, az épülő OTP lakó­telep házai körül a park­építést. Horváth Olivér kiállítása Kőszegen Kőszegen, a Jurisich- vár galériájában a hét elején megnyílt Horváth Olivér pécsi festőművész kiállítása. A tárlaton a művész a közelmúltban Pécsett megrendezett ki­állítása anyagának egy részét mutatta be. Dr. Csiszár Károly kőszegi vá­rosi tanácselnök megnyi­tója óta máris többszáz érdeklődő tekintette meg a kiállítást. A közeljövő­ben Kőszegen létesítendő képtár anyagához Hor­váth Olivér négy művét — zománc- és olajképe­ket — adományozta a kőszegi tanácsnak. e ♦ — Parkettázzák, vizes blokkot építenek a vajsz- lói általános iskolában. A felújítási, korszerűsítési munkálatokat a napok­ban kezdték meg és vár­hatóan októberben fejezik be. Az általános iskolát a Baranya megyei Ta­nácstól kapott 400 ezer forintos támogatással kor­szerűsítik. — Másodvetésű mag­vak. Az elmúlt évekhez vi­szonyítva megháromszoro­zódott a másodvetésű magvak kereslete. Július­ban a pécsi vetőmagbolt­ból több mint félmillió fo­rint értékben vásároltak borsó, bab, spenót, sóska magot. — Burkolatjavitás. A közelmúltban Vasas II.-n 400 000, Pécsett az első kerületben 330 ezer forint értékben végzett burkolat- javítást a pécsi Köztiszta­sági és Útkarbantartó Vállalat városgazdálko­dási üzeme. ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügye­letek gyermek-belbetegek ré­szére: Pécs város: POTE Gyer­mekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sely- lyei járás: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére: páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkór­ház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebé­szet, traumatológia: I. sz. Kli­nika. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérü­lések: Idegsebészet. Fül-orr- gégészet: POTE Fül-Orr-Gége Klinikája. SOS-ÉLET telefonszolgálat hí­vószáma: 12-390, este 7 órától reggel 7 óráig. „FALUSI" TÁRSASHAZ. A Borsod megyei Ernőd köz­ségben érdekes formájú, népi hatásra valló, nyolc lakásos társasházat építettek. — Kiemelkedő bányá­szati eredmények. A szer­dai napon 150 százalékra teljesítette napi tervét a Sándó József zobáki elő­vájó brigád, 135 száza­lékra az Agócs Attlia ve­zette zobáki fejtési bri­gád, 12ó százalékra a Kecskés—Molnár brigád Pécs-Bányaüzemtől. ♦ Avarkori lelet Kővágó­szöllősnél Péntek József, a MÉV Szolgáltató Üzemének kotrógép kezelője Kővá- gószöllős alatt víznyomó- vezeték építési munkáinál vett részt. Felfigyelt két rozsdás kengyelre, melyet a kotrógép kiemelt. A le­letet azonnal jelentették a Janus Pannonius Mú­zeum régészeti osztályá­nak. Dr. Ecsedi István ré­gész és Krasznai Péter ásatási technikus a hely­színelés során megállapí­tották, hogy avarkori te­mető lovas sirjai találha­tók e területen. A szüksé­ges leletmentést a mú­zeum munkatársai a leg­rövidebb időn belül el­végzik, melynek során to­vábbi sírok előkerülése is várható. ♦ — Sikere volt Moszkvá­ban a pécsi Kesztyű- és Bőrdíszműipari Szövetke­zet termékeinek. Az elő­zés megállapodások alap­ján már az 1977-es év szocialista exportját is teljesen lekötötték. Szov­jetunióba és Csehszlová­kiába 200 ezer darab női divattáskát szállítanak majd. — Magassarkú férfi csizmák Londonba. Feke­te és barna színekben gyártja a komlói Carbon Vállalat a tiszta bőrből készült férfi csizmákat. Az angol Richmond cégnek már eddig is szállítottak, de most új szerződés alapján dolgoznak, év vé­géig 20 ezer pár csizmát gyártanak majd a londo­ni partner számára. 04-05-07 Halálos baleset. Teg­nap délelőtt Pozsonyi Ist­ván 43 éves pécsi kubikus felmászott egy épülő ház tetejére és 15 méter ma­gasságból leesett. A hely­színre siető mentők már csak a halál beálltát tud­ták megállapítani. Kórustábor a Magas- Tátrában Tizenharmadik alkalom­mal rendezi meg táborát a pécsi ÁFÉSZ Janus Pan­nonius női kórusa — ez­úttal a csehszlovákiai Liptóújváron, a Magas- Tátrában. Itt kezdi meg a felkészülést a nemrég „Fesztiválkórus" minősí­tést nyert együttes a kö­vetkező munkaévre. Az Ivasivka Mátyás karnagy által vezetett kó­rustáborban részt vesznek a pécsi Nagy Lajos és Janus Pannonius Gimná­zium, valamint, a Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola diákdalo­sai is. A táborvezetőség ez­úton értesíti a résztvevő­ket, hogy az indulás előtti megbeszélés augusztus 14-én, szombaton 16 óra­kor lesz a Nagy Lajos Gimnázium zenetermé­ben. ♦ — Új óvoda. Mecsek- jánosiban az óvodaakció keretében 300 ezer forint értékben a régi iskolából huszonöt fős óvodát ala­kítottak ki. Az új óvodát augusztus végén adják át. — Véradás volt tegnap Siklóson, ahol a siklósi üzemek és vállalatok, in­tézmények dolgozói és a máriagyűdi községből jö­vők — 191 fő — 77 liter vért adtak térítésmente­sen. — Új növényvédőszer. Topszin elnevezéssel liszt­harmat és zöldrothadás elleni új japán növényvé­dőszert hozott forgalom­ba a közelmúltban az AGROKER. FELTÁMADT MESTERSÉG: Ot darab, majdnem siói éve» elfelejtett szövőszéket szedtek le a padlásról Szaporcán. Soás Pálné egykori szövőasszony tanfolyamot szervezett a ki­haló népi mesterség ápolására. A tanács is segített, helyi­séget biztosított a több mint 20 fiatal és idősebb takács­nak. A szőttesek mintáit a régi, helybéli hagyományok sze­rint készítik. A képen — szemüveggel — Soás Pálné. KENDE SÁNDOR: % Menekülő szerelmesek 16. Váratlanul azonban olyan szavak röppennek föl, melyek­ből egyszerre kiderül — mit ki­derül? sugárzik! kiált! döröm­böli - hogy most, vagy egy perccel ezelőtt, vagy tegnap, de a húsz éve langyosan fod­rozódó barátnői kapcsolathoz mérten mindenképpen értel­metlen hirtelenséggel, anyu ön­maga rántotta le a leplet a Bánhegyi Frigyeshez fűződő s mindeddig üzlettársinak fém­jelzett viszonyáról. A föl-fölcsa- pó szótöredékekből nem álla­píthatja meg Szilvia rögtön, hogy mennyit és mit vallott meg Andor Nagyné, de az bizonyos, hogy nem véletlenül csúszott ki a száján. Nem, húsz év utón már semmi se történik véletlenül. S hogy in­dokolatlanul tette-e? — ezt se tételezheti föl anyjáról, sokkal inkább azt, hogy valamivel ta­lán vissza akart fizetni azért, amiért Nelli néni ilyen készü­letlenül merészelte itthon talál­ni. Mert azt az előnyt senkinek sem adhatja meg dr. Andor Nagy Béláné, hogy harci dí­szei nélkül nézzen az arcába — s ha netán mégis meg meri kísérelni valaki, viselje hát a következményeit, nincs bocsá­nat! — Mindig tudtam! — véde­kezik a gyengébb. — Rólam?! — Mindig! — Ugyan mit?!... Ne ne­vettess! Ilyen kapkodó, összevissza szavak hallatszanak csak, ért­hetetlen töredékek, s egy hosz- szú nevetés is. Máj becsapó­dik az ajtó. Percekig nyújtózó nyugalom. De azért tapintani lehet, hogy nincs odabent csönd. Aztán megint, mintha föl­pattant volna az ajtó szárnya, Járkálás, vagy a fotelt húzo­gatják. — Meddig áldozzam föl ma­gam?! ... — Áldozatnak nevezed?! — Hogy te nyugodtan vár­hasd a fészkedben! Szelíden, és tiszta szobában; más dol­god sincs! — Áldozatnak mered monda­ni? Ez Nelli néni volt, És sír. Anyu hangja sokkal diadal­masabb : — Velem él, velem rohan, ilyen, mint én!... Neki siker kell, nem ismered?!... Utálja a szelídségedet! Csönd, járkálás. Ajtócsapó- dás, és megint járkálás. Nevetés nem hallatszik már régóta. Talán az ablakredőnyt se húzta föl még senki. — Harcolni akarok érte?... — Akkor mit akarsz?! — Semmit se, szívem, sem­mit se! Ügy jó, ahogy van... Csak tudd! — Mindig tudtam ... — Mit?!... Akkor hogy bí­rod ki?! ...Valószínű, hogy Nelli egyelőre semmit se szólt otthon. Eddig szépen beszélt Éváról, szelíden említette, ha olykor szóba került. Tudta pontosan, hogy hová jár hazulról a férje, és tudta, hogy Bánhegyi Fri­gyes és dr. Andor Nagy Béláné minden ügye közös. Ezentúl ta­lán nem lesz hajlandó beszélni róla, szépen se, másképp se. Hogyan ment haza, mit vá­sárolt közben, mivel indokolta korai utcára merészkedését? — mindegy. Bánhegyi Frigyes kö­rülbelül ugyanolyan időtájt ér­kezett meg ma is, mint egyéb­ként rendesen — és ezzel ne­kilódulhat odaát az újabb dél­előtt máris, bátran, a szokott lendülettel, az aznapra esedé­kes elszántsággal. Csak anyunak előbb még vissza kell vonulnia a hálószo­bába. Sőt, talán még nem is fürdött. Hamar elkészül majd, nagyon ügyes, ha sietnie kell, ahogyan egy üzletasszonyhoz illő. (Folytatása következik) A Magyar Népköztár­saság Elnöki Tanácsa Borsos Miklós Kossuth-dí- jas szobrászművésznek, a Magyar Népköztársaság kiváló művészének művé­szi alkotó tevékenysége elismeréséül 70. születés­napja alkalmából a Szo­cialista“ Magyarországért Érdemrend kitüntetést adományozta. * Makonnen Mulat, Ad- disz Abeba főpolgármes­tere — aki egy hetet töl­tött Budapesten — csü­törtökön délután eluta­zott. Az etióp főváros fő­polgármesterét a Ferihe­gyi repülőtéren Szépvöl­gyi Zoltán tanácselnök és a Fővárosi Tanács több más vezetője búcsúztatta. * Garai Gábornak, a Ma­gyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottsága tagjának vezetésével ma­gyar pártküldöttség uta­zott a Madagaszkári De­mokratikus Köztársaság­ba a malgasi szocialista forradalom kartájának támogatására alakult de­mokratikus bizottság első kongresszusára. * Csütörtökön Szegeden nagy részvéttel búcsúztat­ták el a hetvenegy éves korában elhunyt Kalmár László akadémikust. A szegedi egyetemek Dugo­nics téri központi épüle­tének előcsarnokában ott voltak családjának tagjai, barátai, tisztelői, tanítvá­nyai. A végső tisztelet- adáson megjelent párt-, állami, társadalmi, tudo­mányos és kulturális éle­tünk számos vezetője. Lapzárta A szocialista orszagoK párt- és kormányfői me­leghangú táviratokban üdvözölték Fidel Castrót, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottsága első titkárát, a forradalmi kor­mány elnökét 50. szüle­tésnapja alkalmából. * Csütörtökön ülősztráj­kot tartottak az alexand­riai textilgyár munkásai, magasabb béreket köve­iéivé. A rendőrség erő­szakkal próbálta letörni a sztrájkot. Az összetűzések­ben 15 textilgyári dolgozó megsebesült, 36 társukat letartóztatták. Hasonló követelésekkel sztrájkoltak csütörtökön a kairói do­hánygyár alkalmazottai is; innen incidensekről nem érkeztek jelentések. * Csütörtökön kiürítették a londoni Heatrow repü­lőtér poggyásztermét, mi­után olyan hír terjedt el, hogy a helyiségben bom­bát helyeztek el. A rend­őrség különleges osztaga azonban bomba helyett mindössze két szállítási katalógust talált az El AI izraeli légitársaság egy szállítózsákjában. * Tegnap a nyugatnémet­országi Münster körzeté­ben eddig ismeretlen okokból lezuhant a hol­land légierő egy Starfigh­ter tipusú vadászgépe. A pilótának sikerült kata­pultálnia. Az NSZK balti-tengeri partvidékén deszant had­gyakorlatokat tartottak. A gyakorlaton a Bundes­wehr Leopárd típusú harc­kocsikkal felszerelt egy­ségei, katonai repülőgé­pek, valamint nyugatné­met hadihajók vettek részt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom