Dunántúli Napló, 1976. augusztus (33. évfolyam, 211-240. szám)
1976-08-25 / 234. szám
e Dunántúli napló 1976. augusztus 25., szerda Követve szép hitét elődöknek „'Eszélyes, érett nemzet múltjából merít a jelenre oktatást, történetét veszi jövőre kalauzául.” 1867- ben hangzottak el ezek a szavak Mikó Imrének, a Magyar Történelmi Társulat első elnökének programnyilatkozatában. A kiegyezés esztendejében, a magyar szellemi élet önállóságát bizonyítandó, sorra megalakultak a nemzeti társaságok, ezek közölt is elsőként a Magyar Történelmi Társulat. 613 íö volt az alapitó tagok száma, közöttük megtalálhattuk a kor szellemi életének olyan jeles képviselőit, mint Thaly Kálmán, Pulszky Ferenc, Horváth Mihály, Kemény Gábor... A Magyar Történelmi Társulat múltja és jelene Gyönyörű célt tűztek ki maguk elé: összegyűjtik, rendszerezik és feldolgozzák a nemzet történelmi hagyatékát, okulására a nemzeti tudatnak, formálására koruknak, s el" jövendő nemzedékeknek. Azóta eltelt több mint száz esztendő. A társulat ma is az alapítók szellemében, de már megnövekedett létszámmal — 1141 taggal — sok-sok új feladattal vesz részt a magyar szellemi életben. Elnöke 1975. december óta dr. Berend T. Iván, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem rektora; főtitkára: dr. Szabolcs Ottó, az Országos Pedagógiai Intézet tanszékvezetője. Tőle kértem tájékoztatást a társulat mai munkájáról. — Alapvető célunk valóban mit sem változott az eltelt évtizedek alatt — kezdi a beszélgetést dr. Szabolcs Ottó. — Legfőbb két feladatunk ma is: az országban folyó történelmi kutatások fellendítése, műhelyéletének gondozása, valamint a nemzeti köztudat formálása. — Változott-e idők múlásával a társulat összetétele? — Igen. Alakulása idején, az alapító tagok mellett úgynevezett mecénások is tartoztak a társulathoz. Ök voltak azok a patronálok, akik biztatásukkal, érdeklődésükkel és nem utolsó sorban anyagi támogatásukkal segítették — éltették — a társulatot. Ma kizárólag történész szakemberekből tevődik a tagság: tudományos kutatók, levéltárosok, muzeológusok, főiskolai oktatók és örvendetesen a legnagyobb számban általános és középiskolai történelemtanárok a társulat tagjai. Figyelemreméltó az a tény, hogy tagságunk fele vidéken él, és nem csak saját maguknak, hanem másoknak is lehetőséget teremtenek a szellemi munkálkodás örömére. — Úgy tűnik, napjainkban is igencsak rászorulunk a történelem okos. rendet teremtó „szavára" — gondolok a nacionalizmusról zajló vitákra, a kettős honfoglalás, Mohács értékelésére — és még jó néhány olyan izgalmas kérdésre, amely foglalkoztatja a közvéleményt. Részt vesz-e a társulat iránytadóan ezekben a vitákban? — Természetesen. Mindenekelőtt feladatunknak érezzük a történész közvélemény befolyásolását, mivel a társulat a történészek egyetlen összefogó társadalmi szerve; kutatók, a közművelődés irányítói és oktatói megtalálhatók közöttünk. Üléseinken a legkülönfélébb kérdéseket tűzzük napirendre. Kérdezte, iránytadóan vesz-e részt a társulat a vitákban, vagyis eljut-e véleményük a társadalomhoz? — Feltétlen. Nem is elsősorban a napisajtóban megjelenő cikkeken keresztül, hanem a nagyszámú történelemkönyv kiadásával, a nyilvános vitákkal és nagymértékben a történelmet oktatók tájékoztatásával a történelem-tudományok legújabb ismereteiről. Aki nem ismeri közelebbről a társulat tevékenységét, okkal kérdezheti: vajon miképpen válhat egy alig ezer főből álló tudós társaság aktív részesévé a közéletnek? Válasz — s méltatásképpen is — álljon itt a társulatnak az utolsó három évben megrendezett vándorgyűléseinek rövid ismertetése: 1973-ban Egerben, első alkalommal találkoztak szaktörténészek a legkülönbözőbb tömegkommunikációs eszközök — film rádió, televízió — szakembereivel, írókkal, újságírókkal és megvitatták az együttműködésnek, a történelmi irodalom népszerűsítésének lehetőségeit. 1974-ben Budapesten rendezték meg a történész-vándorgyűlést, amely a történelemtudomány és a tan- könyvrás kapcsolatával foglalkozott. Ez volt az első közös rendezvény a Magyar Pedagógiai Társasággal. Mintegy 250 szakember; kutatók, tanárok, főiskolai és egyetemi oktatók, s más oktatásügyi dolgozók vettek részt a vándorgyűlésen, és az eredményeket összegező zárógyűlésen ajánlásokat fogadtak el és elküldték azokat az illetékes tudományos, politikai és közoktatásügyi szerveknek. Az 1975. évi egyik konferencián Debrecenben is igen jelentős munkát végeztek. Több mint kétszáz történelemtanár és muzeológus gyűlt egybe; megállapították, a történelem tanítás nem töltheti be maradéktalanul feladatát a múzeumok, a múzeumi gyűjtemények és általában a történelem tárgyi emlékeinek felhasználása, a tanárok és a muzeológusok összefogása nélkül az oktatónevelő munkában. A társulat ajánlására már ebben az oktatási évben megkezdődtek az ország különböző múzeumaiban a kísérleti történelem órák, s a külföldön már sikereket elért múzeumpedagógia kialakítása. — Végezetül arra kérem dr. Szabolcs Ottót, összegezze milyen módon dolgozik a Magyar Történelmi Társulat? — Tulajdonképpen három csoportba rendezhetjük munkánkat. Tudományos üléseinken állást foglalunk történelmi kérdésekben. Másrészt, nem csak egymás között tisztázunk dolgokat, hanem ajánlásokat is készítünk különböző szervek részére, a gyakorlati megoldásról. A harmadik: amikor a gyakorlati megvalósításban is részt veszünk. Ilyen például kiadói tevékenységünk, gondoztuk és folyamatosan közreadjuk Rákóczi iratait, Kossuth összes műveit. De ide tartozik a szakosztályokban végzett munka, amiről szeretnék külön szólni. A magyarországi ipar fejlődésének vizsgálatára alakult meg az üzemtörténeti szekció, amelyen belül tíz év alatt szakemberek feldolgozták több tucat magyar üzem történetét. A helytörténeti szakosztály pedig elsősorban a város- és falukutatást lendíti fel. Az ország különböző vidékein önálló csoportok működnek. Különösen Dél-Dunántúlon, Borsod-AbaújZemplén megyében, Szabolcs- Szatmár megyében és Kelet- Dunántúlon végeznek igen aktív munkát a társulat csoportjai. Szeretném még megemlíteni, hogy minden második nyáron megrendezzük a Történelemtanárok Nyári Akadémiáját, ahol kiemelkedő előadók tartanak beszámolókat a történelem és rokontudományainak eredményeiről, a történelemtanítás módszertani útjairól. A Magyar Történelmi Társulat társadalmi szerv. Tagjai az ügy iránti szeretettel és felelősséggel végzik hasznos, „jelenre oktató, jövőre kalauzoló" munkájukat, követve szép hitét elődöknek. László Ilona A Pécsi Állami Levéltár értékes okmányai közé tartozik a Baranya megyei „Vásáros- Dombó nevű Helységnek Ur- bárioma" 1767-ből. Az Urbárium része annak a Mária Terézia uralkodása alatt végbement, országos úrbéri rendezésnek, amellyel a jobbágyok jogait és kötelességeit, a földesúr és jobbágy egymáshoz való viszonyát szabályozták. A jobbágytelek terjedelme Az Urbárium a falura vonatkozó, helytörténeti értékén felül azért is jelentős okmány, mert az a szóba nforgó, országos úrbéri rendezés keretében előrenyomott szöveggel készült, A jobbágytelek nagysága Mit kapott a földesúr? vagyis csak a benne itt-ott előforduló helynevek, egy-két számadat s a nyomtatott szöveg végéhez írt. különleges rendelkezések íródtak kézzel, a szöveg többi része nyomtatással, ami annyit jelent, hogy az Urbárium nyomtatással írt rendelkezései (a szöveg 98° (,-a) általános érvényűek voltak, tehát a Baranya megyei jobbágyfalvakra általában vonatkoztak. Az Urbárium szerint egy egész jobbágytelek „2 pozsonyi mérő mag alá kívánt területből", azaz 1 holdnyi fun- dusból (házhely, udvar, szérüs és veteményes kert) és 27 hold Buda és Pécs szomorú sorsa Tallózás korabeli német lapokban Mi történt Mohács után? A mohácsi csatavesztéssel, a király halálával, és a nemesi ellenállás megtörésével az ország a török ölébe hullott. A vártnál könnyebb siker nem kis zavart és bizonytalanságot okozott a török hadvezetésnek. Mit tett, hogyan viselkedett a török Mohács után? Szólaltassuk meg az egyik németnyelvű röpirat névtelen szerzőjét, aki nem is leplezi megdöbbenését és kétségbeesését a történtek láttán: „Szeptember hó 8. napján a török hadinép Buda és Pest alá vonult. Pestet alig egy óra leforgása alatt bevették, dhotis mindent felégettek, Ips a benne lakókat kardélre hányták." Nehezebben ment Buda bevétele. Az ország fővárosa igen meg volt erősítve, a sok főúri épület, palota tornyaival, falaival együtt erődítménnyé vált, sőt Buda kedvező földrajzi fekvése is megnehezítette az ostromlók dolgát. De adjuk át ismét a szót krónikásunknak: A SZIGETI ÚTON ÉPÜLŐ ÚJ karbantartó állomásunkra dolgozókat keresünk az alábbi munkakörök betöltésére: gépkocsiszerelő, karosszérialakatos, autófényező, autóvillamossági műszerész, hűtőjavitó, szervizmunkás, alkatrészraktáros, raktárkezelő, takarító, portás, segédmunkás. Jelentkezni lehet az alábbi cimen: PÉCS, SZIGETI ÚT 131. SZÁM. „A török hadnép miután Buda falai alá ért, nyomban elkezdte lőni és megrohamozni a falakat. Mert a várnépnek közben ideje volt további falakat építeni, kemény harc alakult ki. Mégis egy órai ostrom után a török ellenség benyomult a városba. Nem volt kegyelem : minden keresztényt megöltek, öreget és fiatalt, asszonyt és gyermeket egyaránt ... Vajon mi az oka annak, hogy a török ilyen könnyen bevette az ország fővárosát, Budát?-Kétségtelen, hogy a budai polgárság a haditechnikát nemigen ismerte. A hadakozás a nemesség privilégiuma volt, hiszen ők .„vérrel adóztak" a hazának. Tény, hogy a nemes- séq színe-java holtan feküdt a mohácsi csatatéren. Szapo- lyai János erdélyi vajda seregére támaszkodva már politikai terveit kovácsolta, és a jövőre gondolt. Valószínűleg a török gyors előrenyomulásához a honi politikai tapasztalatlanság is nagymértékben hozzájárult. Térjünk vissza Budára. Buda még nem veszett el teljesen. A győzelmesen előrenyomuló és fosztogató-gyilkoló török váratlanul a budai zsidónegyedekbe ütközött. A zsidóknak nem volt illúziójuk. Tudták, hogy sorsuk egy a magyar főváros és az ország sorsával. A német elbeszélő külön kiemeli a budai zsidók hősies, önfeláldozó harcát a török ellen: „Miután a török had Budát elfoglalta, erőszakos támadásba kezdett a városban lévő zsidónegyed, a Judengasse ellen is. Ez a városrész jó erős falakkal és más hadi erődítményekkel volt megerősítve. A több ezer zsidó hősiesen verte vissza a török rohamát, nagy veszteségeket okozva neki. Az ostromlók végülis lövegeket hoztak, szétlőtték a kapukat, és bezúdultak a zsidónegyedbe. Dühük és kegyetlenkedéseik nem ismertek határt. Mindenkit, aki élt, és lélegzett, megölték. Közel négy és félezer zsidóból alig húsz tudott élve elmenekülni." Igen érdekes és bennünket pécsieket külön is megdöbbent Pécs tragédiája Mohács után. „Egy pasa vagy valamilyen kapitány azután egész népével Pécs városa ellen vonult. A város nagyjai azonban eléjük mentek, és alázatos kéréssel borultak le előttük kegyelemért könyörögve. Midőn a város kulcsait is átadták, a töröktől Ígéretet kaptak a bé- kességes bánásmódra. Két napig nyugodtan is viselkedtek, de a harmadik napon a pasa a lakosságot a piactérre parancsolta, azzal, hogy fontos közölnivalója van. Amikor a gyanútlan keresztények a piactéren békével és bizakodóan, a parancsnak engedelmeskedve összegyűltek, a pasa a keresztényeket egymás után felkoncoltatta." A pécsiek szomorú sorsa, és a török kegyetlenkedései azonban nem mindenkit hatottak meg. Már akkor felmerült a kérdés, vajon mit fog Szapolyai János, az erdélyi vajda cselekedni? Miért áll még mindig a Tiszánál? Miért nem mozdul meg a keresztény Európa, élén a pápával? Sokan Velencét egyenesen árulással vádolják. Krónikásunkban felrémlik egész Európa elözönlésének réme is. Felismeri, hogy ha a keresztényvilág nem mozdul, Magyarország sorsában Európának is osztoznia kell. „Magyarország sajnos nehéz helyzetben van. És ha a kereszténység nem segít, félő, hogy a következő áldozat Ausztria lesz." Hogy ez nem követke zett be, egyrészt a magyar nép hazaszeretetének, élniakará- sának és önfeláldozó harcának, másrészt a világpolitika változásainak köszönhető. Regölyi Zsolt levéltáros szántóból állott. Amennyiben a belső fundus ennél kevesebb volt, „aztot külső szántó földekben, vagy rétekben kölle- tett helyrehozni". — és viszont, ha a fundus ennél nagyobb terjedelmű volt, az 1 holdat meghaladó része a fundushoz tartozó szántóterületbe volt beszámítandó. Egy egész jobbágytelek tehát Vásárosdombón az Urbárium szerint 28 holdat tett ki. Az ilyen terjedelmű jobbágy- telket hívták egész helynek, birtokosát egészhelyes jobbágynak. Az egész hely elaprózódásából keletkezett a „félhely szesszió” (sessio = telephely, birtok), amely 14 holdat, a „fertály", amely 7 holdat és a „fél fertály", amely 3.5 holdat kereken 4 holdat tett ki a fundussal együtt, — rét nélkül, mely a jobbágytelekbe nem számított bele. A jobbágytelek terjedelme képezte az alapját a földesurat megillető és a jobbágy által teljesítendő, ingyenes munkaszolgálatnak, a robotnak és egyes más szolgáltatásoknak. Az Urbárium ezeket a szolgáltatósokat egy egész jobbágytelekre szabta ki azzal, hogy a félhelyes jobbágy aránylagosan a szolgáltatás felét, a fertályos a nyolcadát tartozott teljesíteni. A jobbágyok jogai Az Urbárium „második punc- tuma” sovány nyolc paragrafusban foglalja össze a jobbágyokat megillető „haszonvételeket", amelyek a következők: © Szent Mihály napjától (szeptember 29.) szent György napjáig (április 24.) szabad volt a jobbágyoknak saját termésű boraikat árusítaniok. (Borértékesítési jog.) © Az irtásoknak. vagyis azoknak a területeknek a használati jogáról, mely területeket a rajtuk levő erdő, bozót, nádas kiirtásával a jobbágyok tettek művelhetókké, az Urbárium a következőképp rendelkezik : „Ha a jobbágyoknak irtásai vannak, azokat a Földes Ür tőle el ne vehesse, vagyis a Ház-hely után való Földek közé ne számlálhassa különben, hanem ha azokban tett munkájokat a Vármegye által előbb igasságossan megbecsülted és asszerént találandó árát azoknak kész Pénzül meg- aggya." ® Az uraság a jobbágyok marháinak legeltetésére elegendő legelőt tartozott biztosítani, de azon a földesúr igavonó jószágai is legeltethetők voltak. (Legeltetési jog.) © Az uraság erdejéből a jobbágyok tüzelő szükséglete — elsősorban a dőlt és száraz fából, — továbbá a földesúr külön engedelmével az épülethez való fa is biztosítandó volt. (Ez volt az ún. fáézási jog). Ez a haszonvétel csak névleg volt ingyenes, mert a „fáézás" viszont-szolgáltatása- képpen a jobbágyok kötelesek voltak az uraság fáját felvágni és saját jószágaikkal házához' vagy majorjába beszállítani. © Végül megillette a jobbágyokat az ún. makkoltatósi jog. ami szerint sertéseiket — az ezzel kapcsolatban megállapított makkoltatósi díj ellenében — az uraság erdejében makkoltathatták. Ez a jog azonban az Urbárium szerint a jobbágyokat csak „az uraság engedélmével" illette meg. vagyis ezt a jogot az uraság — még ott is, ahol gyakorlatban volt, — megvonhatta. Dr. Leidecker Lajos
