Dunántúli Napló, 1976. augusztus (33. évfolyam, 211-240. szám)

1976-08-19 / 229. szám

1976. augusztus 19., csütörtök Dunántúli napló 1976. AUGUSZTUS 19 CSÜTÖRTÖK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából HUBA nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 4.45 — nyug­szik 18.49 órakor. A Hold kél 23.21 — nyugszik 14.13 órakor. Gheorghe Enescu K ilencvenöt évvel ez­előtt, 1881. augusz­tus 19-én született — 1955-ben halt meg — Gheorghe Enescu világ­hírű román hegedűmű­vész, zeneszerző, karmes­ter és zenepedagógus. Először a romániai lasi- ban, majd Bécsben ta­nult zenét, s 19 évesen adta első hangversenyét Párizsban. 1902-ben Ca- sellával és Fournier-val triót; 1904-ben Casade- sus-szel, Fournier-val és Fritz Schneiderrel kvartet­tet (Enescu-kvartett) ala­pított. Közben állandóan hangverseny-körutakon járt és csakhamar a leg­nagyobb előadóművészek közt tartották számon. Kü­lönösen Bach-játéka ara­tott osztatlan elismerést és csodálatot. 1912-ben dijat alapított román kompozíciók jutalmazá­sára. A háborút követő években folytatta hang­verseny-kőrútjait, most már mint karmester is. A két világháború kö­zött felváltva Párizsban és Bukarestben élt; 1930- ban nagy sikerrel vendég­szerepeit Budapesten. 1931-ben a román akadé­mia, 1936-ban a Francia Intézet tagjává válasz­tották; 1920-tól állott a Román Zeneszerzők Szö­vetségének az élén. 1944- ben tevékenyen részt vett a román—szovjet baráti társaság megalakításá­ban, 1947-től haláláig Párizsban élt. Ma este MOZI Park: Fennakadva a fán (f4, fó. f8). Park-Kert: A fáraó (8). Komarov-Kert: Olsen tervez, a banda végez (8). Petőfi: Olcsó regény (4, 6,8). Kossuth: Tölgy, azonnal jelent­kezzen! (10, 12, f3, f5), Jele­netek egy házasságból (f7). Fekete Gyémánt: A két arany­ásó (6). Jószerencsét: Vissza­térés Óz földjére (5, 7). Rá­kóczi: Robinson-lány (5), Ame­rikai éjszaka (7). Május 1: A gyalogjáró (fó). Boly: Vö­rös rekviem (8). Harkány: Váltságdíj (7, 9). Komló, Má­jus 1: A szép maneken esete (4, 6). Komló, Zrínyi: Vannak még csodák (4, 6, 8). Mo­hács: Pénzt vagy életeti (6, 8). Pécsvárad: Hogyan fojtsuk vízbe? (f8). Sásd: Folytassa, Kleo! (f8). Sellye: Azonosítás (8). Siklós: Fehér farkasok (6, 8). Szigetvár: Holtbiztos tipp (8). időjárás Várható időjárás csütörtök estig: Főleg nappali felhő- képződés, helyi záporral, zi­vatarral. Mérsékelt, napköz­ben többfelé megélénkülő északi, északkeleti szél. Vár­ható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10—15, legmaga­sabb nappali hőmérséklet 21 —26 fok között. Távolabbi kilátások hétfő reggelig: Időnként borult­ságig növekvő felhőzettel többfelé lesz záporeső, eső. Legalacsonyabb hajnali hő­mérséklet 12—17 fok között, legmagasabb nappali hőmér­séklet 22—27 fok között. Je­lentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország te­rületének 40 százalékán vár­ható. JELENETEK EGY HÁZASSÁGBÓL OLCSÓ REGÉNY Jelenetek egy házasságból. Ingmar Bergman újabb világhírű filmje, amely házasság válságát mutatja be. A férjet Erland Josephson, a feleséget Bergman sztár­ja: Liv Ullmann alakítja. Színes, kétrészes svéd film. Olcsó regény. Mario Monicelli rendezte ezt a víg­játékot, amely egy olasz ipari nagyváros munkásköze­géről, egy középkorú férfi és a fiatal feleség történe­téről szól. A férj: Ugo Tognazzi, s ez sok jót ígér a mozinézőknek. Tölgy, azonnal jelentkezzen. Színes, szinkronizált olasz film arról, hogy 1944-ben a románok miként hagyták ott addigi szövetségesüket, Németországot, s fordultak ellene. Lobogózzuk lel a házakat! Pécs megyei város Ta­nácsa végrehajtó bizott­sága felhívja a város la­kosságának, a vállalatok, intézmények vezetőinek figyelmét, hogy augusztus 20-ra, az alkotmányunk ünnepe tiszteletére a köz­hivatalokat és a lakóhá­zakat nemzeti színű és vö­rös zászlókkal lobogózzák fel. Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügye­letek gyermek-belbetegek ré­szére: Pécs város: POTE Gyér- mekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sely* lyei járás: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekeit részére: páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkór­ház Pécs és a megye égési területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebé­szet: Pécsbánya. Traumatoló­gia: II. sz. Klinika. Égési sé­rülések: Honvéd Kórház. Ko­ponya- és agysérülések: Ideg­sebészet. Fül—orr—gégészet: POTE Fül—Orr—Gége Klinika. SOS-ÉLET telefonszolgálat hí­vószáma: 12-390, este 7 órától reggel 7 óráig. ♦ A pécsi Városi Könyvtár ér­tesíti T. olvasóit, hogy a ,,Bar­tók Béla” fiókkönyvtár (Pécs, Bartók Béla u. 34. sz.) 1976. augusztus 23-tól szeptember 4-ig szabadság miatt zárva lesz. — Önkiszolgáló zöld­ségbolt Pécsen, a Bem utcai zöldséges boltot kívül-belül tatarozzák, ki­cserélik a burkolatokat, felújítják a világítást, új berendezéssel szerelik fel. Ami talán a legfon­tosabb, bővítik az eladó­teret és önkiszolgáló rendszerűvé alakítják át. A felújításokat a Bara­nya mék saját kivitelezés­ben végzi. Az átalakított üzlet októberben nyit ki újra. — Elkészült a fogszak­orvosi rendelő Hosszú- hetényben. A pécsi Me­gyei Kórház jelenleg ren­dezi be a 100 000 forint értékű új rendelőt. — Útépítés. A sellyei tanács Költségvetési üze­me az Ady Endre utcá­ban utat épít. A közel 500 méter hosszú, 600 000 forint értékű utat egy hét múlva adják át. — Felújítják a tót- szentgyörgyi kultúrházat társadalmi munkában a község fiataljai. A reno­válás után pedig parko­sítanak. Szeptember else­jétől veszik birtokukba a rendbe hozott épületet a tótszentgyörgyiek. — Fóliás zöldségter­mesztő szakcsoport ala­kult Liget községben. A szakcsoport tagjai meg­közelítően háromezer — Játszótér épül So- mogyhárságyon. A rész­ben társadalmi munkával, részben a termelőszövet­kezet támogatásával épü­lő játszóteret szeptember 15-én veheti birtokba a községben élő hatvan gyerek. Pontosítva A Dunántúli Napló augusztus 5-i számában ,,Megkérdeztük: Hol van­nak a táblák?” címmel a babarc—mohácsi útsza­kasz javításával foglalkozó cikkében a tájékoztatás­ból, amit az előző napon, telefonon történt érdeklő* désre adott az igazgató­ság dolgozója, néhány mondatot közölt. A néhány szavas ,,idé­zet" azt a látszatot kelti, hogy az igazgatóság kép­viselője a tényekről meg­győződve elismerte volna a táblák hiányát, holott szó sincs erről. Tájékoztatásul közlöm, hogy a telefonbeszélgetést követően Varga Kornél, a mohácsi üzemmérnökség vezetőjét telefonon felhívta és olyan tájékoztatást ka­pott — amit később má­sok is megerősítettek —, hogy a kérdéses útszaka­szon ,,Vigyázz! Útépítés”, valamint 80, 60 és 40 km/ó sebességkorlátozó táblák is el vannak he­lyezve. Dr. Váradi Pál igazgatóhelyettes ügyeletes állatorvos Pécs város területén augusztus 19- én déli 12 órától augusztus 22-én reggel 8 óráig dr. Tasi László. Lakása: Szilágyi De­zső u. 3. Telefon: 21-843. ügyeletes állatorvos a pécsi járás területén 1976. augusz­tus 19-én 13.00 órától 1976. augusztus 22-én 08 óráig dr. Péter Lajos. Telefon: 15-588, ha ez a szám nem jelentke­zik, a 09-es telefonon hagy­ható üzenet a „Pécsi járás állatorvosi ügyelete” címen. Az ügyelet helye: Pécs, Me­gyeri út 24. Kitüntetés A kulturális miniszter Matusek Mártának, az újpetrei ÁFÉSZ átai dél- szláv-együttese tagjá­nak, a nemzetiségi kultú­ra ápolása és továbbfej­lesztése terén kifejtett eredményes munkája el­ismeréséül a Szocialista kultúráért kitüntetést ado­mányozta. A kitüntetést tegnap a SZÖVOSZ szék­házában dr. Kovács Sán­dor, a SZÖVOSZ elnök- helyettese adta át. ♦ Növény­védelem A vetési bagolylepke második nemzedékének hernyói valamennyi zöld­ségfélén, szántóföldi nö­vényen megtalálhatók. A hernyók kezdetben nap­pal is károsítanak. Fejlő­désük későbbi időszaká­ban fénykerülők, s köz­vetlen a talajfelszínnél rágják körül a növénye­ket. A védekezés addig a legeredményesebb, amíg a hernyók nappal is a nö­vényeken találhatók. Fel­használható szerek: Uni- fosz 50 EC, Satox 20, WSC, Unitron 40 EC. Az idősebb hernyók nappal a fénykerülés miatt a ki­sebb talajrögök alatt a károsított növény közelé­ben találhatók, érintésre összegömbölyödnek. Sor­kezelés esetén folyóméte­renként 0,8—1 gramm Basudin 10 G ad kielé­gítő eredményt. Az élel­mezés-egészségügyi vára­kozási idő 14 nap. ♦ Esküvő HARI KATALIN és SZABÓ GYULA értesítik barátaikat és isme­rőseiket, hogy 1976. augusztus 22-én 17 órakor házasságot kötnek a pécsi központi há­zasságkötő teremben (Hunya­di út 2.). (Folytatása következik) Az Egyesült Államokból szerdán Budapestre érke­zett a William Penn Egyesület 180 főnyi cso­portja, Charles Elemér központi elnök, Bállá Já­nos alelnök és Stelkovics Albert főtitkár vezetésé­vel. A Ferihegyi repülőté­ren a Magyarok Világ- szövetsége képviseleté­ben dr. Szabó Zoltán főtitkár és Molnár István főtitkárhelyettes fogadták a vendégeket. * Tegnap a Magyar Tu­dományos Akadémián kétnapos hispanista szim­pózium kezdődött az Élte spanyol tanszéke és az MTA modern filológia bi­zottságának szervezésé­ben. Szerdán Szombathe­lyen befejeződött a nem­zetközi geodézia vándor- gyűlés, amelyen nyolc or­szágból — Ausztriából, Bulgáriából, Csehszlo­vákiából, Jugoszláviából, Lengyelországból, az NDK-ból, Svájcból és a Szovjetunióból — vala­mint hazánk minden ré­széből érkezett szakembe­rek összegezték a közmű­felmérés és térképezés, nyilvántartás tapasztala­tait, tájékoztatták egy­mást kutatási eredmé­nyeikről. * A 89 éves korában Debrecenben elhunyt Holló László Kossuth-dí- jas festőművészt, a Ma­gyar Népköztársaság Ki­váló és Érdemes művé­szét, Debrecen és Kiskun­félegyháza díszpolgárát szerdán szülővárosában, Kiskunfélegyházán nagy részvét mellett temet­ték el. Lapzárta Szerdai hatállyal két­szeresére növelték azok­nak a börtönbüntetések­nek a maximális időtar­tamát, amelyeket lőfegy­verrel elkövetett kihágás címén lehet kiróni Észak- frországban. Szerdán két ülést tar­tott a genfi leszerelési bi­zottság delegátusaiból korábban alakult munka- csoport. A hivatalos ta­nácskozások közti időt ki­használva, ez a munka- csoport arra kapott meg­bízást, hogy a Szovjet­unió és az Égyesült Álla­mok által a környezeti hadviselés betiltásáról közösen előterjesztett kon­venciótervezet végleges szövegét kidolgozza. * Thälmann halálának 32. évfordulójáról a Weimar melletti Buchenwaldban, az egykori koncentrációs tábor helyén létesitett em­lékhelyen is megemlékez­tek, ünnepélyesen elhe­lyezve az NSZEP KB, az Államtanács, a Miniszter- tanács, a Nemzeti Front Országos Tanácsa, a fegyveres erők, valamint az antifasiszta ellenállók bizottsága koszorúját. * MNK labdarúgó mér­kőzés: Mohácsi TE—Má- zaszászvár 3:0 (0:0). * Az izraeli tv közölte: Izrael az Egyesült Álla­mok útján tiltakozott An­var Szódat egyiptomi ál­lamfőnek az el nem köte­lezett országok colombói csúcsértekezletén elhang­zott beszéde miatt. Izrael szerint ugyanis Szódat „agresszív hangnemet" ütött meg, amely „ellen­kezik az ideiglenes izraeli —egyiptomi megállapo­dással”, Orvosi ügyelet A Városi Rendelőintézet Pécs m. város biztosított dol­gozói ill. gyermekei részére összevont rendelést tart 1976. augusztus 19-én, csütörtökön. Felnőttek részére a rendelési idő: 7—19 óráig. I. kerületben: Korvin O. u. 23. (Tel.: 11-169) II. kerületben: a Városi Rendelőintézet Munkácsy M. 19. (Tel.: 13-833/54. m.) II. em. 225. III. kerületben: a Ili. kér. Rendelőintézet, dr. Veress E. u. 2. (Tel.: 15-833) Gyermeklakosság részére a rendelési idő: 8—11 óráig az alábbi gyermekorvosi rendelők­ben : Gábor A. u. 15. (Tel. 11-752) Vasas, Hősök tere, Meszes I— II. körzete. Ady E. u. 6. (Tel.: 11-587) Borbála- és Pécsbányatelep, Zsolnay V. u. 41. (dr. Ka­tona I.) Ady E. u. I—II., körzete. Munkácsy M. u. 19. (Tel. 13-833/75 mell.) Gyermekpoli- klinika földszinti bejárata. Munkácsy M. u. (dr. Barka) 48-as tér (dr. Telfel) Mikszáth K. u. (dr. Géczi) Móricz Zs. tér — Nagyárpád kivételével — (dr. Tóth) és Semmelweis u. 1. (dr. Pánczél). Kertváros (Krisztina tér) (Tel.: 15-708) Kertváros I—II— III—IV. (dr. Tóth Zsuzsa, dr. Matusovits, dr. Király, dr. Pa- laczky) és Nagyárpád (dr. Tóth L.) körzete. Dr. Veress E. u. 2. (Tel. 15-833) Mecsekalja (dr. Örké­nyi) I—II—III—IV. Uránvárosi körzet (dr. Fohl, dr. Kő- pataki, dr. Litkei, dr. Palatí­nus) Rókus utca (Tel. 10-742) Ró­kus I—II—III. körzete (dr. Dö­römbözy, dr. Sediánszky, dr. Mezőlaki) Endresz Gy. u. (dr. Görög), Semmelweis u. (dr. Pados) Gyermekorvosi ügyelet az egész város gyermeklakossága részére 1976. augusztus 19-ón 14 órától 19 óráig: Mun­kácsy M. u. 19. Gyermekpoli- klinika földszinti bejárata (tel. 13-833/75. mell., 1976. augusztus 19-én este 19 órától augusz­tus 22-én reggel 7 óráig ugyanott (tel. 10-895). Min­den éjjel 19—07 óráig bejá­rat a Munkácsy M. u. 19. ügyeleti bejáratánál. Ezen belül halaszthatatlan ellátást igénylő járóbetegek részére a rendelési idő: csütörtökön 15—17 óráig, péntek, szombaton 16—17 óráig. Felnőtt ügyeleti szolgálat csütörötkön este 19 órától vasárnap reggel 7 óráig. I. kerület részére: az újme- szesi körzeti orvosi rendelőben (Tel. 11-169) II. kerület részére: a II. kér. Rendelőintézet, Munkácsy M. u. 19., ügyeleti bejárata (Tel. 12-812) III. kerület részére: a III. kér. Rendelőintézet, dr. Ve­ress E. u. 2. (Tel. 15-833) Járóbetegek részére a ren­delési idő: péntek, szombaton 9—10 óráig 16—17 óráig. Fogászati ügyeleti szolgálat 1976. augusztus 19-én este 19 órától augusztus 22-én reggel 7 óráig: Munkácsy M. u. 19., ügyeleti bejárata. Hívást lehetőleg a fenti rendelési időkben kérjük le­adni. Ha a megadott szám nem jelentkezik, a hívást a 09 POSTA kell bejelenteni. négyzetméter területen kezdik meg a paprika, paradicsom és a korai saláta fóliás termesztését. — Jó ütemben halad a magyarlukafai talpas­ház helyreállítása. Jelen­leg a tetőszerkezeten dol­goznak az építőik, az Or­szágos Műemléki Fel­ügyelőség valószínűleg év végére végez a mun­kálatokkal. — Bővítik és korszerű­sítik az almamelléki óvo­dát. Foglalkoztatót, szo­ciális helyiségeket, raktá­rot, előkészítőt építenek. A mintegy 350 000 forin­tos beruházáson az utolsó simításokat végzik az épí­tők. — Betonutat építenek Teklafalun. A csaknem 230 ezer forintos beruhá­zással előreláthatóan szeptember közepére vé­gez a Szigetvári járás Községi Tanácsainak Költ­ségvetési üzeme. — Szentlászlón csak­nem 1 kilométer hosszú vízelvezető árkot előre­gyártott járdalapokkal burkolnak be. A burkolás 300 000 ezer forintot igé­nyel. n 21. Ruzsinszki magába roskad- tan, olyan személytelen a sa­rokban, lélegzetvételével se kí­vánja megszakítani a nyújtóz­kodó csöndet. A csöndet, mely neki, éppenséggel neki sloha nem különös, soha nem várat­lan, elkíséri őt bárhová, körül­öleli az utcai zsivajban, de a tolakodó tárlatokon is, meg a méltatlan vitákban épp úgy; s el is takarja olykor, mint akire nincs szükség. A csönd, mely nagyon jó — de néha meg­nyugtató volna hallani, ha be­szélnek, meghallani, hogy mit beszélnek . .. Mert a csönd ke­gyetlen is: megöli, megölheti azt, aki eltemetkezik benne. Fájni pedig addig is tud, míg a temetésre szervezkedik. A csönd ... Észre se vették, mikor tűnt el. Amilyen váratlanul jött, olyan föltűnés nélkül távozott Ruzsinszki. Akkor döbbentek rá, hogy nem ül a helyén, amikor egy­szerre csak előkerültek a lá­nyok — ők viszont egyáltalán nem olyan tapintatosan, ép­penséggel nem lábujjhegyen. Anno egyenesen az ablakihoz tart, elrángatja a függönyt, és kemény lendülettel sarkig tár­ja a szárnyakat, hadd csapjon be a friss levegő! Végre legalább megmozdul­nak az asztal körül, örömmel, szomjas igyekezettel kapnak az alkalmon, hogy megszólalhas­sanak. Egyszerre akar beszélni mindenki, s a kötelező udva­riasságon messze fölül, gyanús lelkesedéssel, túl hangosan, egymás szava elé vágva, siet­nek bókolni a kisasszonyok­nak. Hogy milyen szépek! Anna­mária is! És Szilvia is! Szép! — pont csak eztakar- ták hallani!... Anna dühösen hátracsapja a karját, s neki­veti vállát az ablakmélyedés­nek: ebből a világosságból néz vissza a tisztelt ügyfelek­re, vértelen, keskeny száját összeharapva. Könyv a kezé­ben mindig, most is — de nem dugdossa sokáig a háta mögött, hanem maga elé kap­ja, szétnyitja középen, és szem- benállva a bókoló társasággal, azért is a lapok közé mélyed. Majd amikor kinéz füst-szürke szemüvege fölött, rövidlátón, bizalmatlanul pislog rájuk. Szilvia meg keményen lehup­pan a zsámolyra, melyet a fes­tő hagyott imént gazdátlanul. Keresztbeveti a lábát, és dur­cásan a térdére könyököl. Mu­tatóujját végighúzza íves szája- szélén, majd sima hajára fek­teti tenyerét, s a körme hegyé­vel ösztönösen ellenőrzi, egye­nes-e középen a választék. Szép!... Ha semmi monda­nivalójuk sincs az embereknek, akkor gépiesen a zsebkendő­jükért nyúlkálnak, hogy megtö­rüljék a szájukat, vagy ilyen üres szavakat pufogtatnak, ugyanolyan automatikusan, és legalább annyira fölöslege­sen!... Szép! Ilyen hülye gön­cökben, amikben óraszám ha­salnak itthon a könyveik fölött! — miféle lánynak kell lennie annak, aki ezekben is szép?!... Anna haja például szanaszét, mint egy dühöngő őrültnek ro­ham után. Mert tanulás köz­ben folyton a fejét gyömöszö­li, két-kézzel szánkózik a gön­dör sűrűségben — pont csak ez hiányzik neki, hiszen amúgy- se képes a tömérdek gubancot megrendszabályozni, hiába ke­fél i-ragasztja-gyötri reggelen­ként, hogy normálisan, komoly emberhez méltón, simán, enge­delmesen nyugodjék a homloka fölött — hiába minden, ha ilyenkor viszont szétkuszáljaI ... Szép, szép! — háborog tehát Szilvia, miközben talán némi kajánsággal nyugtázza magá­ban, hogy a nővére egyébként a ruháival is úgy van, mint a frizurájával: csinálhat, amit akar. Ezt már anyu is meg­mondta neki jó párszor... Jó, jó, anyu azért egészen más.

Next

/
Oldalképek
Tartalom