Dunántúli Napló, 1976. július (33. évfolyam, 180-210. szám)

1976-07-09 188. szám

Dunántúlt napló HÍREK 1976. JÚLIUS 9 FcNTEK Szeretettel k'iszöntjük névnapjuk alkalmából LUKRÉCIA nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 3.56 — nyug­szik 19.42 órakor. A Hold kél 17.3» — nyugszik 1.55 órakor. Bálint György LJ etven évvel ezelőtt, ' ' 1906. július 9-én született — és 37 éves korában, munkaszolgála­tosként esett a fasizmus áldozatául — Bálint György Író, publicista, kri­tikus, a két világháború közötti magyar marxista kritika, publicisztika egyik legkiemelkedőbb alakja. Érettségi után hamaro­san az Est-lapok munka­társa lett. Versei, novellái, kritikái napi és hetilapok­ban, valamint irodalmi fo­lyóiratokban láttak napvi­lágot. Sokszor tudósított küllőidről. Életműve elszánt és pon­tos bírálata az emberte­lenség és barbárság korá­nak. Ereje, maradandósá- ga szigorúan tudományos világszemléletében, harcos humanista meggyőződésé­ben és sajátos írói-kriti­kusi értékeiben rejlik. Egyike volt József Attila és Derkovits Gyula első értő kritikusainak. Publicisztikai munkásságában az anti­fasiszta népfront gondola­ta nyilvánult meg, az ő korában ritka következe­tességgel. Hangja gyak­ran keserű; a bele nem nyugvás érveit, indulatait ö maga így magyarázta meg: „Felháborodom, te­hát vagyok. A felháboro­dás — a mai társada­lomban — a szellemi em­ber létének legmagasabb- rendű kifejezése". A to­ronyőr visszapillant címmel az idei könyvnapon jelent meg összegyűjtött munkái­nak gazdag, két kötetes gyűjteménye. Ma este MOZI Park: A hosszú búcsú (f4, hnő, 8) Park-Kert: A kék katona (f9) Komarov-Kert: Csak semmi sexet kérem, angolok vagyunk! (f9) Petőfi: A kék katona (n4, fő, hn8) Kossuth: A bűvös kő és a csodakút (10, 12. f3. f5, Í7) Egy igazi férfi (f9) Fekete Gyémánt: Zongora a levegőben (6) Jószerencsét: Két pont között a legrövidebb görbe (5, 7) Rákóczi: A vad bolygó (5, 7) Ifjúsági Ház: Monsieur Verdoux (6) A gam­ma sugarak hatása a száz­szorszépekre (8) Május 1.: Helga és Michael (fő) Boly: A dervis és a halál (8) Har­kány: Enyém, tiéd, kié? (7, 9) Komló, Május 1.: Gyilkos­ságok péntek este (4, 6) Komló, Zrínyi: Ördög és a bábjátékos (4, 6) Ipu halála (8) Mohács: Gyorsított eljá­rás (6, 8) Pécsvárad: Hugó, a víziló (f8) Sásd: Hét tonna dollár (f8) Sellye: Az 5. ha­talom (8) Siklós: Nyestfiak (8) Szigetvár: Aranyvadászok (ó, 8) Várható időjárás péntek es­tig: változóan felhős idő. Többfelé záporeső, zivatar. Mérsékelt, a zivatarok idején megerősödő változó irányú szél. A várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet 11—16, a legmagasabb nap­pali hőmérséklet pénteken 24— 29 fok között. A Balaton vize csütörtökön 11 órakor Siófoknál 25 fokos volt. Ma kezdődik: Magyar—finn barátsági hét Elutazott tegnap az a tizenhat fős pécsi cso­port, amely Finnországban részt vesz Pécs testvér- városában, Lahtiban majd Helsinkiben a július 9—15 között rendezendő finn— magyar barátsági hét ren­dezvénysorozatain. A pécsi küldöttséget Gergely László, a HNF Pécs városi Bizottságának titkára ve­zeti. A huszonegy fős finn csoportot mára várják Pécsre a1 HNF Pécs városi Bizottságának képviselői. A barátsági hét alkalmá­ból finn barátaink ismer­kednek Pécs nevezetessé­geivel, fogadja őket Pécs tanácsának vezető tiszt­ségviselője, ellátogatnak egy termelőszövetkezetbe és gyári munkásokkal ta­lálkoznak, családlátogatás alkalmával ismerkednek a magyar emberek életével. ♦ Esküvő KISS MARTA Miskolc, Műszaki Egyetem hallgatója és KEMÉNY TIBOR kohómérnök szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1976. július 10-én, 17.45 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2.). ♦ — Vízhálózatbövités. A palotabozsoki törpevízmű társulat 300 ezer forint ér­tékben vízhálózatbővítést végzett a faluban. Ezzel megoldották a bölcsőde, az iskola, a posta, a bolt, valamint az orvosi rendelő vezetékes vízzel való ellá­tását. ♦ Idegsebészeti szakelőadások Az agyi érelzáródások sebészi gyógyításáról, azaz a keringés javító mikro-érműtétekről, vala­mint ezek műtéttechnikai részleteiről folytattak ke­rékasztal beszélgetést az európai idegsebészek har­madik szakmai kurzusának résztvevői csütörtök dél­előtt a POTE-en. Délután előadások hangzottak el a lágyagyhártya alatti vér­zések fontosabb tünetei­ről és ezek okairól, vala­mint jelentőségéről. Ma a résztvevők Budapestre utaznak, ahol az Orszá­gos Idegsebészeti Tudo­mányos Intézetet tekintik meg. — Társadalmi munka. A Szigetvári Állami Gaz­daság Ságvári Endre szo­cialista brigádja 2800 tár­sadalmi munkaórában kombájnokat javított és a szentegáti park terepren­dezését végezte az elmúlt hónapokban. 04-05-07 Halálos balesetet oko­zott a tompított fény és a kivilágításán motorkerék­pár. Facskó János Károly 20 eves mohácsi lakos szerdán este tehergépko­csijával Sátorhely felől Mohács irányába szabály­talanul, tompított fénnyel közlekedett. így későn vet­te észre az úttest jobbol­dalán, a kivilágítatlan se­gédmotorkerékpárján ülő Breitenbach Márton 25 éves udvardi lakost. Az összeütközés következté­ben a motorkerékpáros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítása közben meg­halt. A vizsgálat az ügy­ben megindult. Facskó János Károlyt a rendőr­ség őrizetbe vette. * Másfél hektáron égett a Tenkes hegyen szerdán es­te a tölgyes és a fenyves erdő. A siklósi és a mária- gyűdi önkéntes tűzoltók, a siklósi határőrség, vala­mint a pécsi állami tűzol­tóság még idejében loka­lizálta a tüzet. így a be­csült kár 5 ezer forintra tehető. A megmentett ér­ték viszont félmillió forint. Anna-bál Lezárult egy sike­rekben gazdag másfél évszázados hagyo­mány a nemzetközi hírű balatonfüredi An- na-bálok történeté­ben. Az idei kalocsai népművészek kézi fes­tésével díszített — meghívókon ez ol­vasható: „150 plusz 1 Anna-bál". A rende­zőség ugyanis ez év­től kezdve a magyar folklórnak kiván fóru­mot nyújtani. A tervek szerint minden évben más néprajzi tájegy­ség mutatkozik be az Anna-bálon. A napokban szét­küldött meghívók sze­rint az új programot kínáló 151. bálon jú­lius 24-én a kalocsai népművészek mutat­koznak be. A bált megelőző program­ban elsőként a kalo­csai népművészek ki­állításának megnyi­tására kerül sor, majd zenekarok szórakoztat­ják a közönséget. — Orvosi rendelőt és lakást építenek Szalántán, A másfél millió forintba kerülő létesítmény mű­szaki átadását a napok­ban tartják. — Védőnői ikerlakás. Kétszintes szolgálati la­kást építenek Vásárosdom- bón. A 223 ezer forint ér­tékű ikerlakás november végére készül el. Bolgár front­harcosok Baranyában A bulgáriai Szliven me­gye Frontharcosok Szövet­sége képviselői Gencso Dimitrov és Ivan Karapan- csev tegnap Baranyába érkezett. A vendégeket fogadta dr. Földvári Já­nos, a Baranya megyei Tanács általános elnök- helyettese. A bulgáriai frontharcosok felkeresik a Dráva menti harcok szín­helyeit és azokat a teme­tőket, ahol a II. világhá­ború idején bolgár harco­sokat temettek el s eze­ket egységes nyilvántar­tásba veszik, így örökítik meg az utókor számára. ♦ — Befejezéshez közele­dik a romonyai óvoda építése. A helyi tsz egyik gépműhelyét alakították ót 50 férőhelyes óvodává. Az ünnepélyes átadást augusztus 20-ra tervezik. — „Virágzik a geszte­nye" címmel a zengővár- konyi népi táncegyüttes vasárnap este 6 órakor a harkányi szabadtéri szín­padon ad műsort, — Egészségház felújí­tás. Zalátán 100 000 forint értékben újítják fel az egészségházat és újabb helyiséggel bővítik az épü­letkombinátot. — A Szegedi Szabad­téri Játékok idején várha­tó nagy idegenforgalomra már felkészültek a keres­kedelmi és vendéglátó vállalatok, valamint a töb­bi „vendégváró" intéz­mény is. A csúcsforgalmi napokon ötezer vendég megfelelő szállásáról, 45 000 étlap szerinti ebéd és vacsora felszolgálásá­ról gondoskodnak. Ha Szeged „megtelt”, akkor az autós turistákat a me­gye további négy városá­ban lévő nagy szállodák­ba irányítják. ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügye* letek gyermekbelbetegek ré­szére: Pécs város: POTE Gyer­mekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sely- lyei járás: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, gyer­mekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyer­mekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebé­szet, traumatológia; I. sz. Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. SOS-HLET telefonszolgálat hívószáma 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. Az élet kapujában Újhelyi Imre Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakközép- iskola, Szentlőrinc: A szakközépiskolának két osztálya érettségizett az idei évben. A növénytermesztő és állattenyésztő tagozatos osztály 24 tanulója közül 20-an felel­tek meg a követelményeknek. Az élelmiszeripari tagozaton 20 érettségiző közül 1 tanuló bu­kott meg. Összesen 13-an jelentkeztek továbbtanulásra. Főképp mező- gazdasági főiskolákra, illetve agráregyetemre. A többiek szakmájuknak megfelelően fog­nak szakmunkás bizonyítványt szerezni, addiq is a mező- gazdasági termelésben dolgoz­nak. Széchenyi István Gimnázium, Gépjárműtechnikai és Híradás- technikai Szakközépiskola: Az intézmény öt negyedik osztályában 178 érettségire je­lentkező tanuló közül 170-en tettek eredményes érettségi vizsgát. A IV A. (Gépjármű­technikai szakközépiskola) osz­tályban 36-an; a IV B. osz­tályban (matematikai tagozat) 44-en; a IV C. osztályban (gép- járműtechnikai szakközépisko­la) 25-en; a IV B. osztályban (postai távközléstechnikai szak- középiskola) 28-an és a IV E. osztályban (általános tanter­vű gimnáziumi osztály) 37-en érettségiztek. Valamennyi tárgyból jeles eredményt ért el Czinege Er­zsébet, Decsi Tamás, Gothárdt Ágnes és Póké Györgyi (IV B.). Továbbtanulásra a 170 érett­ségizett tanuló közül 120-an jelentkeztek, 9-en pedig kül­földi ösztöndíjat pályáztak meg. A továbbtanulási szándék rendkívül sokirányú valameny- nyi osztályban. Az ország mintegy 25 felsőoktatási intéz­ményébe küldték szét a jelent­kezési lapokat. Nagyobb lét­számban a pécsi Polláck Mi­hály Műszaki Főiskolára, a pécsi jogi karra, Orvostudo­mányi Egyetemre, és katonai főiskolára jelentkeztek. ♦ — Baranyai táncok. A pécsi KISZÖV néptánc együttes július 10-én, szombaton este 18 órai kezdettel Pécsett, a Jó­zsef Attila művelődési ház­ban egy órás önálló mű­sor keretében mutatja be lengyelországi vendégsze­replése műsorát. Ebben a műsorban szerepel Tímár Sándor és Várnai Ferenc bosnyák, székely, magyar és német táncokból álló baranyai összeállítása is. — Szövetkezeti Hiradó. 5 ezer példányban jelent meg eddig a Szövetkezeti Híradó, amely a Baranya megyei Fogyasztási Szövet­kezetek életével, esemé­nyeivel foglalkozott. Mától 12 ezer példányban jele­nik meg az új formátumú havilap, amely ezentúl a Baranya megyei termelő- szövetkezetek és ipari szö­vetkezetek gazdaságpoliti­kai, 'kulturális és sport- eseményeiről is számot ad. A Pécs m. város Tanácsa V. B. I. kér hivatalának igaz­gatási osztálya értesíti a ke­rület lakéit és méhészeit, hogy a Pécsi Állami Gazdaság a Danicz puszta határában 1976. július 9-től 19-ig terjedő idő­ben őszibarack és szilva gyü­mölcsösében szerves foszforsav klórfenamidin tartalmú perme­tezőszerrel vegyszeres növény­védelmi munkálatokat végez. A szer mérgező hatását 42 napig tartja meg. FJODOR ABRAMOV PEL/VGEJ/A 36. A krisztusi adományok — kendőkből, törülközőkből, visel­tes gúnyából, kartondarabok­ból, báránybőrből, sőt, olykor néhány pénzdarabból álltak — egyszóval mindabból, amit a hívők fogadalmukhoz híven a „szentelt" keresztekre aggat­tak, vagy alájuk raktak. Ezek a „szentelt" keresztek a faluvégeken még a háború alatt kezdtek megjelenni. A le­hető legegyszerűbb tákolmá­nyok. A gyalult és földbe ásott kereszt a legnagyobb ritka­ság. Leginkább azt csinálják: egy vékony ezüst- vagy erdei fenyő törzsét levágják, úgy két-három méternyire a föJd­től, lekopasztják, mint a tüze­lőnek szánt rönköket, aztán belevernek egy keresztfát — egy gallyat, isten tudja, miért a tövébe dobálnak néhány kődarabot — és kész a ke­reszt, amely valamiféle keresz­ténység előtti, pogány totem­re emlékeztet. A helybeli hitetlenek persze, nem maradtak tétlenek — kö­nyörtelenül kivágták a „szen­telt" kereszteket. Hát kiirthatja az ember az erdőt? A Nagy Manya már, isten tudja, hány éve, ezekből a keresztekből él. Mint a vadász a területét, rendszeresen, min- den ünnepen végigjárja a környékbeli kereszteket. Pelageja azonban hiába tü- zeskedett — dühe lepergett az öregasszonyról. A Nagy Manya nemcsak hogy nem menekült el ész nél­kül a házból, mint ahogyan mindenki megtette volna a he­lyében, de még az arcizma se rándult. Leült a kemencepad­kára, a fehér csíkos szövetnad­rágja felett a szoknyáját térden felül felhúzta, keresztbe tette a lábát, s a tetejébe még rá is gyújtott. Monyának ez a szemtelen­sége kijózanította Pelageját, különben isten tudja, mi nem történt volna: nála még a rendes emberek sem gyújtottak rá anélkül, hogy meg ne kér­dezték volna, akkor hogyan is engedte volna meg egy ilyen jöttmentnek! Csakhogy, gondolta Pelage­ja, ennek az asszonynak vala­mi van a tarsolyában, nem üres kézzel jött, ha már egy­szer ilyen tüntetőén leült így hát messziről — tapogatózva — megkérdezte: — Mi van odakinn mostan­ság? Mi újság a faluban? — Hát van egy s más. Hogy is lenne másképp — mondta békülékenyen Manya. — Marják egymást? — Hogy marják-e? Van, aki marja, de van, aki boldog. — Persze, persze — sóhaj­tott Pelageja, — igaz is, igaz. Van, aki boldog. — Te csak ne sóhajtozz. Te sem vagy az a hű de boldog­talan. — Én? — könyökölt fel cso­dálkozva Pelageja. — Tudom, amit tudok. — Ugyan, ugyan, ne bánts... A férjem eltemettem, én meg . . . Manya nem tiltakozott. Ezek szerint Alkáról van va­lami híre, jutott eszébe Pelage- jának, és hirtelen olyan jól érezte magát, mintha belopó- zott volna a házába a nyár. Fürgén felkelt. — Látod, micsoda bánatom van! Vendégem jött, én meg fekszem, akár egy darab fa. (Folytatása következik) 1976. július 9., péntek Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az országgyűlés el­nöke dr. Molnár Endrének, a Budapesti Pártbizottság titkárának társaságában csütörtökön Óbudára láto­gatott. A kerületi pártbi­zottság székházában Hart Jánosné, a kerületi párt- bizottság első titkára és a kerület más vezetői fo­gadták. Hart Jánosné tá­jékoztatót adott a kerület politikai, gazdasági hely­zetéről, és várospolitikai kérdéseiről. Apró Antal ezután felkereste az óbu­dai úttörő és ifjúsági há­zat, valamint a napközi és úttörőtábort. A Baranya megyei Ta­nács Oktatás- és Ifjúság- politikai Bizottságának tegnap délelőtt Pécsett, a Baranya megyei Tanács tanácstermében megtartott ülésén a szakmunkásta­nulók élet- és munkakörül­ményeiről tájékoztatták a résztvevőket. Ezt követően az ifjúságpolitikai célokat szolgáló pénzösszegekről és azok felhasználásáról hangzott el tájékoztató. * A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Miniszté­rium Pénzügyi Főosztálya az V. ötéves terv ágazati ösztönzőiről, szabályozói­ról és ezekkel kapcsolatos kérdésekről konzultációval egybekötött megbeszélést tartott tegnap Pécsett, az új kenyérgyárban. Az el­nöki tisztet dr. Baracs Jó­zsef, a Baranya megyei Tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának vezetője töltötte be. A sza­bályozórendszerről Bor- bényi Ervin, a MÉM ár­osztály vezetője tartott elő­adást, a konzultációt Kör- nyei Lajos, a MÉM pénz­ügyi osztályvezetője vezet­te. Lapzárta Bolgár delegáció érke­zett tegnap a Gabona­forgalmi és Malomipari Vállalat mohácsi körzeti üzemébe. A delegáció ve­zetője dr. Mário Marinow, a bolgár Gabonaipari Kutató Intézet igazgatója. A vendégek Szendrő Ká­roly, a vállalat igazgató­ja kíséretében megtekin­tették a mohácsi új keve­rőüzemet és a gabonatá­rolókat, valamint a gabo­naátvételt. Az üzemet Csepreghy Ferenc, a kör­zeti üzem vezetője mu­tatta be a küldöttségnek. Richard Nixon, volt amerikai elnököt csütör­tökön kizárták New York állam ügyvédi kamarájá­ból. Az indoklás: a Wa- tergate-ügy alatt az elnök törvénytelenül eltitkolta az igazságot, és másokat is törvénybe ütköző cseleke­detre biztatott. A hatá­rozat augusztus 9-töl lép életbe. * Szajed NofaJ, az Arab Liga főtitkárhelyettese csü­törtökön bejelentette, hogy szombatra tanácskozásra hjvták össze az arab or­szágoknak az Arab Ligá­nál akkreditált állandó képviselőit. Hétfőn az Arab Liga külügyminisz­teri szinten tanulmányozza majd a jelentést. Csütörtökön lezárták az Antwerpenből a hollandiai Bredába vezető autópá­lyát, mert a belga—hol­land határon pusztító er­dőtűz elérte az útvonalat. A két ország tűzoltói és önkéntesei az esti órákig nem tudták megakadá­lyozni a tűz terjedését, mert a teljesen kiszáradt bozótos, erdős vidéken a szél gyorsan vitte tovább a lángokat. A Gyermekévek — gyermekélet című fotópályázatunk­ra érkezett. „Fogjál meg!" Fotó: Surányi Éva

Next

/
Oldalképek
Tartalom