Dunántúli Napló, 1976. július (33. évfolyam, 180-210. szám)
1976-07-09 188. szám
A párthatározatok állami végrehajtásáról P artunk XI. kongresszusán nagy hangsúlyt kaptak a párthatározatok állami végrehajtásának problémái, az azok csökkentése, felszámolása érdekében megvalósítandó legfontosabb feladatok. ,,Az állami szervek a párthatározatokat egységesen értelmezve, idejében valósították meg — mondja határozatában a kongresszus. Ennek érdekében növelni kell az e területen működő pártszervezetek és kommunisták felelősségét. A párt- és állami szervek jobban és gondosabban hangolják össze munkájukat, szüntessék meg a felesleges párhuzamosságokat.’’ Melyek a fő problémáink ezen a területen? A gyakorlati tapasztalatok arra utalnak, hogy a párthatározatok állami végrehajtásának ellenőrzéseben tovább kell lépnünk. Több beszámoltatás és számonkérés szükséges. Gyakran úgy tűnik, a pártszervek és pártalapszervezetek arra számítanak, hogy a határozatok mintegy önmaguktól, automatikusan megvalósulnak. Egyes állami vezetők a párt- határozat ismeretében azzal odázzák el a végrehajtás megkezdését, hogy a kiegészítő állami szabályozás, a ,,végrehajtási utasítás" még nem áll rendelkezésre. Ezt az indokot sok esetben a pártszervek és az alapszervezetek elfogadják, megfeledkezve arról, hogy a tétlenséget, a várakozást nem menti és nem mentheti a kiegészítő állami szabályozás hiányára, késésére való hivatkozás. A végrehajtás megkezdésének halogatása ellen tehát határozottabban fel kell lépni. Nem szabad megengedni, hogy kezdetben az egyes részletek nem kielégítő szabályozására hivatkozva, később a végrehajtási utasítások, körlevelek egymásnak gyakran ellentmondó állami, tröszti, vállalati utasítások zűrzavarába fulladva szenvedjen csorbát, késedelmet egy-egy fontos párt- határozat állami végrehajtása. Jellemző hiba a tennivalók megjelölésének hiánya. A pártszervek, pártalapszervezetek egyike-másika felméri a végrehajtás helyzetét, megállapítja a hiányosságokat, nagy munkaráfordítással elemzi a hibákat, de itt megreked. A ténymegállapítást nem követi a felelősök konkrét megnevezése, a hiányosságok kiküszöböléséhez szükséges egyértelmű intézkedések kidolgozása és a végrehajtás. A párt minden szerve, alapszervezete, tagja felelős a határozatok végrehajtásáért akkor is, ha az ellenőrzés konzekvenciái netán „népszerűtlen” intézkedéseket kívánnak. A pártellenőrzés feladatait, céljait a XI. kongresszus mindannyiunk számára kijelölte: „A pártellenőrzésnek át kell fognia az egész társadalmi tevékenységet, ki kell terjednie a gazdasági, az állami, a tudományos, a kulturális élet minden területére. A pártellenőrzés lényege a határozatok végrehajtásának segítése, az adott terület helyzetének hiteles felmérése, az új feladatoknak, a hibák forrásainak feltárása és megfelelő javaslatok kidolgozása a végrehajtás megjavítására. Mivel a dolgozó milliók elsősorban aszerint alkotnak ítéletet a párt politikájáról, hogy milyen a megvalósulás a gyakorlatban, ezért alapvető jelentőségű, hogy a határozatok ellenőrzésével is biztosítsuk a párt politikai szándékainak helyes érvényesülését.” Az MSZMP folyamatosan és időszerűen tudományosan és politikusán elemzi a történelmi folyamatokat. Sokszínű — sokrétű életünk sok mindenre való odafigyelést igényel. A párt határozatai politikai dokumentumok, melyek a cselekvés fő irányait jelölik meg és az állami szervek számára e terület kommunistáinak adja a részletek kidolgozását — önállóan, kezdeményezően. Azt tudomásul kell venni — nincs egyszer és mindenkorra megoldott probléma, megoldásuk, keletkezésük a társadalmunk fejlődésétől nem választható el. A párt állandóan és folyamatosan tökéletesíti módszereit. Módszereiben a meggyőzés, a kommunista Tegyelem, önfegyelem erősítése, a szervezeti szabályzat követelményeinek teljesítése jelentős szerepet kap, de munkamódszeréhez tartozik az ellenőrzés is, a kádermunka is, a személyek értékelése is, a kritika és önkritika is. Jelentős tartalékaink vannak a párthatározatok jobb és fegyelmezettebb végrehajtására. Párttagságunk egysége, cselekvési szándéka a most folyó tagkönyvcsere során érezhetően javult és ez kell, hogy meglátszódjék a következő időszak párthatározatainak végrehajtásában is. A párt helyes, humánus elveit tehát nem szabad összetéveszteni a hibákkal, tétlenséggel, szellemi restséggel való megalkuvással. P olitikánk gyakorlati sikere, eredménye tőlünk függ — és kötelességünk, hogy mulasztásainkról, lehetőségeinkről most hangosabb szóval szóljunk, megadva a tiszteletet és elismerést az elvégzett és jól végrehajtott munkáért. Erről is lehet többet szólni, de most úgy ítéljük meg — elsősorban a teendőkön van a hangsúly. Petőházi Szilveszter, az MSZMP Pécs városi Bizottságának titkára Felavatták a MÁV központi rendelőintézetét Az idei vasutasnap első hivatalos eseményeként Urbán Lajos közlekedés- és postaügyi miniszterhelyettes, a MÁV vezérigazgatója csütörtökön ünnepélyesen felavatta a MÁV- kórház új rendelőintézetét. A hatemeletes rendelőintézet közvetlenül a kórház, mellett épült, a KÖZTI tervei alapján, a MÁV budapesti építési főnökségének kivitelezésében, az Országos Szakipari Vállalat és a Kőfaragó Vállalat közreműködésével, 100 millió forintos beruházással, állami hozzájárulásból és a vasutasok önkéntes támogatási alapjából. Befejeződött a KGST XXX. ülésszaka A végrehajtó bizottság és a szerkesztő bizottság is megtartotta ülését Átgördül az első szerelvény a mosóberendezés alatt. A KGST Berlinben tartott XXX. ülésszakának csütörtök délelőtti plenáris ülésén Piotr Jaroszewicz lengyel miniszter- elnök felszólalásával folytatódott a küldöttségvezetők beszédeinek szerda délután elkezdődött sora. Utána Manea Manescu román, Lubomir Strougal csehszlovák kormányfő, majd Dobroszav Csulaíics, a jugoszláv szövetségi végrehajtó tanács (kormány) elnök- helyettese fejtette ki kormánya és az általa vezetett küldöttség álláspontját .a tárgyalt kérdésekről. A tagállamok küldöttségvezetői közül utolsónak Horst Sindermann, az NDK miniszterelnöke mondta el beszédét. Végül a tanácskozáson megfigyelői minőségben jelen levő küldöttségek közül a Vietnami Szocialista Köztársaság delegációjának vezetője, Le Jhanh Nghi miniszterelnök-helyettes szólalt fel. A berlini KGST-tanácskozás keretében csütörtökön délután megtartotta 77. ülését a végrehajtó bizottság, amely a tagállamok állandó KGST-képvi- selői tisztségét betöltő miniszterelnök-helyettesekből áll. Az ülésen Magyarországot dr. Sze kér Gyula miniszterelnök-helyettes képviselte. Ugyancsak ülést tartott csütörtökön délután a KGST-ülés- szak szerkesztő bizottsága. Ezzel a tanácskozással mindkét testület befejezte berlini munkáját. Este az NDK Államtanácsának elnöke, Willi Stoph fogadást adott a XXX. tanácsülésen részt vevő küldöttségek tiszteletére. Együtt kering a Szojuz—21 a Szaljut—5 űrállomással A TASZSZ csütörtöki jelentésében visszatérve a Szojuz—21 űrhajó és a Szaljut—5 űrállomás szerdai sikeres összekapcsolására, kiemeli, hogy a műveletet az űrhajósok mindössze 10 perc alatt, minimális üzemanyag-felhasználással és pontosan az előirányzott időben hajtották végre. Borisz Volinovnak egyébként ez volt a 102. összekapcsolási művelete, Az elsőt 1969-ben valósította meg, amikor részt vett a Szojuz—4 és a Szojuz—5 összekapcsolásában. A mostani űrkísérletre való felkészülés során pedig százszor próbálta el földi viszonyok között a műveletet. A Szaljut—5 ember-irányítottá tudományos űrállomás minden fedélzeti rendszere kifogástalanul működik. Az űrrepülés az előirányzott programmal teljes összhangban folyik. Gépi mosó épült a pécsi állomáson 9 Tizenkét perc alatt lemossák a Mecsek Expresst Belül is tisztábbak a vasúti kocsik Jobb körülmények között javítják a mozdonyokat Ragyogó tisztán vontatták ki a hat-nyolc kocsiból álló szerelvényt tegnap délelőtt a pécsi állomáson épült kocsimosóból. A három-négy hétig tartó próbaüzemelés első mosása sikeres volt, alig negyed óra alatt oda s visszafele is mosás közben átvontatták a vonatot. Egy szerelvény tisztítására korábban három munkásnak minimálisan is három órára volt szüksége, s a nehéz fizikai munka után sem voltak ilyen tiszták a szerelvények. A MÁV Pécsi Igazgatóságán készültek a tervek, mintegy 3 millió forintos költséggel a Pécsi Vontatási Főnökség, a Pécsi Pályafenntartási Főnökség, a kaposvári Épület- és Hídfenntartó Főnökség munkásai, a MEGYESZER, a barcsi ÉPGÉP és a nagykanizsai Finommechanikai Vállalat segítségével készítették el a kocsimosót. Magyarországon több-kevesebb sikerrel eddig csak SzombatCsányoszró határában a learatott őszi árpa helyére másodvetésként silótakarmány kerül a földbe. Erb János felvétele helyen és Budapesten, a Déli pályaudvaron épült hasonló berendezés, üzemeltetésükkel azonban sok a gond. A pécsi pályaudvaron a Mártírok út melletti 240 méternyi vágányszakaszhoz kapcsolódóan épült ki a kocsimosó-bázis. A szerelvényt mintegy 5 kilométeres sebességgel tolják végig a berendezésen: először egy előnedvesítő lehűti a vagonok falát, a következő munkafázisban pedig vegyszert permeteznek a kocsikra, ezután nagynyomású vízzel lemossák, majd a gépkocsimosókhoz hasonló kefék átdörrsölik a vagonokat, ezután ismét nagynyomású víz következik, majd levegőfúvással szárítják a kocsikat. Az elfolyó vizet a savaktól, olajoktól megtisztítva engedik az elfolyó csatornákba. A számítások szerint a Me- csek-express lemosása mindössze 12 percet vesz igénybe, mint a pécsi állomás főnöke elmondotta, a berendezés lehetővé teszi, hogy közel 300-as kocsiparkjukat rendszeresen tisztán tartsák, a külső mosás szinte kötelezővé teszi majd. hogy belül kulturáltabbak legyenek a vasúti kocsik. A kocsimosó nem az egyetlen új létesítmény, amely ezekben a napokban elkészült vagy készülőben van a pécsi állomáson. A fűtőházban megkezdték az új, négy állású mozdonyjavító gépészeti szerelési munkáit, a 2 millió forint költséggel épült létesítményben összehasonlíthatatlanul jobb körülmények között javítják majd a mozdonyokat. Elkészült az új tűzoltóút, amelyen egyben a mozdonyjavító bázis körüli belső közlekedést is megoldják. Végezetül a Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat munkásai megkezdték a 80 milliós költséggel épülő új szociális létesítmény beruházási munkálatait. Lombosi J. Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli Qapio XXXIII. évfolyam, 188. szám 1976. július 9., péntek Ára: 80 fillér %■