Dunántúli Napló, 1976. július (33. évfolyam, 180-210. szám)
1976-07-31 210. szám
e PURcmtmt napló 1976. július 31., szombat Harmincéves a forint Ki hogy jut pénzhez? Egy kis kultúrtörténeti tallózás A forint jubileuma alkalmából talán nem érdektelen, ha egy kis nyelvészeti sétát teszünk a pénztárca körül. Hiszen a pénz előteremtése a legrégibb időktől közös qondja az emberiségnek. Ennek az immár több évezredes problémának a megoldása azonban koronként és nemzetenként változik. A pénzszerzéssel társított fogalom nyelvi kifejezése pedig hűen tükrözi a népek egy-egy érdekesebb jellemvonását. Kezdjük azzal, hogy az óhéber nyelvben pénzt keresni any- nyit jelentett, mint „bérért elszegődni”. Ugyanezt a régi Athénben így mondták: argü- risz ktaomai, azaz „ezüstöt szerezni”. A rómaiaknál az anyagi javakat „kiérdemelték” (pe- cuniam demere). Az angolszászok mindig is gyakorlatias emberek voltak, ezért ők a pénzt „csinálják" (to make money). A franciák nem ilyen egyszerűen fogják fel a dolgot, és abból, hogy ők „nyerik" (gagner l'argent) a pénzt, arra következtethetünk, hogy az élet vidámabb, játékosabb oldala iránt van naqyobb érzékük. Ugyanez a helyzet egyébként a törököknél (para kazan mák), az olaszoknál (guadag- nare denari), a spanyoloknál, a portugáloknál (ganar, gan- har), a szomszédos románoknál (a castiga báni) is. A németek szerint a pénz szerzésének egészen más a módja, valamilyen szolgálatot kell érte tenni; ők „megszolgálják" (Geld verdienen) a pénzt. Hasonló jelentésű a svéd „fört- jana penqar” és a dán „tjene Penge" kifejezés is. A szláv népek nyelve szerint a pénz előteremtésének útja a munka. Az oroszok, a csehek, a lengyelek stb. „megdolgoznak” (zaraba- tüvaty) érte. A kínaiak is „küzdelmet folytatnak" a pénzért (cszsen cscjany); az afgánoknál ez a tevékenység egyet jelent a föld haszonbérbe vételével (udzsura ahisztel)k Mi, magyarok nem „szerzünk ezüstöt”, nem „érdemeljük ki" az anyaai javakat és nem is „csináljuk" a pénzt; nem „nyerjük", nem „szolgáljuk meg”, nem „dolgozunk” és nem is „küzdünk" érte, mi — „keressük" a pénzt! Sajátságos módon a burjátok és a monqolok pedig „találják". Ök például ezer rubelt „találnak" (mjangan tüKerig oloho). Nem ártana elmenni hozzájuk egy kis tapasztalatcserére . . . > A sok pénzzel kapcsolatos szólásmondás közül kettőt említsünk meg. Azt, hogy „megéri a pénzét”, olyan emberekre szoktuk mondani, akiknek van magukhoz való eszük, akiket nem kell félteni, mert élelmességükkel, ügyességükkel, esetleg nem mindennapi humorukkal jól megállják a helyüket, feltalálják magukat a társadalomban. Gyakrabban azonban gúnyos értelemben mondjuk valakire, hogy megéri a pénzét, és akkor ez a szólás már a jó firma, jó cég, jó pipa kifejezésekkel rokonértelmű. Ami a keletkezését illeti, eredetileg nyilván nem emberrel, hanem olyan árucikkel, tárggyal, vagy állattal kapcsolatban használták, amelyikkel nem járt rosszul az, aki megvette, az áru megérte azt a pénzt, amit kiadott érte. Szólássá akkor vált a „megéri a pénzét”, amikor némi rosszmájú tréfálkozással emberrel kapcsolatban kezdték használni: egy részről megdicsérték vele azt, akiről mondták, de másrészt csíptek is vele rajta egyet, hiszen olyan kifejezéssel jellemezték, amelyiket eredetileg csak valamilyen tárgyról, vagy állatról lehet mondani . . . Az „élére rakja a garast” szólás azoknak az időknek az emlékét őrzi, amikor még nem voltak sem bankok, sem takarékpénztárak, s akkoriban azok az emberek, akiknek volt félre tenni való pénzük, csak a ládájukban őrizhették azt. A legújabbkori magyar milliomossal néhány esztendeje találkoztam egy halastó partján. Térdig fel volt gyűrve a nadrágja és a lábát lógatta a vízbe, időnként vizsgálgatta sástól összevagdalt sarkán a kemény bőrt és arról panaszkodott, hogy a hat-nyolc kilóra nőtt amurok egyike-másika még a nylonhálót is szétszabdalja, rosseb a nagy marháit ... — ... Amire pedig kíváncsi, az úgy történt, hogy délben kanalazom a levest a konyhaasztalon, az újságot nekitámasztottam a vizeskancsónak, néha beleolvastam, de füleltem a déli hírekre is, s akkor mondják a rádióban a lottó-számokat. Mondtam a feleségemnek, nyertünk, a kanál remegett a kezemben, nem is tudtam tovább enni. „Mellesleg" szólva alig néhány tízezerrel „hibádzott” csupán az a kétmillió forint, amit tisztán kézhez kapott. Akkor — ott a tó partján — ugyanolyan fullasztó meleg volt, mint az idei nyáron, a szabályos alakzatú — opál színű — tavak tükre szinte emelkedett fölfele a napfény szippantásától. — S a pénzzel mi lesz...? Az ötven év körüli halászt szívasztma gyötörte, felesége sem volt éppen „jaj-de-egész- séges”, na de ott a két lány, meg a rokonság, a házhoz is építeni kellene, rendbehozatni a pajtát, egyebeket. Talán a Balatonon valamit. . . Meg egy autót. De ki vezesse? Kinek van kedve — tekintettel a szívbántalmakra — KRESZT tanulni, meg minden. Morfondírozott a halászmester, én meg lapos kavicsokat „röppentettem" a víztükrön, mint „anno" gyerekkoromban . . . Pesten, a Nagyvárad téren — amely most éppen föl van túrva — deszkapalánk választja el a járdát a földhányástól, meg a kerítéstől, amely mögött üzemépületek állnak, öreq, semmitmondó falak, ablakok, az irodákban — nyilván az üzemben is — pihen a néo a meleqlől. Kéremszé- pen itt gyártják a Forintot, már úgy értve, hogy „verik” a Dénzénméket. És innét indult el a Forint 1946. augusztus 1-én is. — Helyesbítek — mondja Mészáros Ferenc műszaki osztályvezető — ugyanis augusztus elsején már forgalomba került, de azt megelőzően — ha jól vagyok értesülve — már előtte év őszén megkezdődött az előkészület az üzemben. Az új pénzt a Magyar Nemzeti Bank vette át tőlünk és a bank hozta forgalomba. Az első 1 forintosból — amelyen akkor a Kossuth címer voit látható — 38 millió 900 ezer darabot gyártottak az üzemben. A Kossuth-címert aztán két esztendő múlva felváltotta a Népköztársaság címere. Tombak volt a neve a 2 filléresnek, amely szintén 1946- ban került „utcára”: ez szakmai elnevezés, anyaga 90 százalékban réz, 10 százalékban horgany volt. 1950. márciusában az előbbit felváltotta a 99,5 százalékos alumínium 2 filléres, amelynek közepén egy lyuk volt. Valószínűleg azért volt lyukas, hogy a hasonló méretű 5 fillérestől tapintással meg lehessen különböztetni. Azt viszont tudom, hogy a hozzám hasonló vasasinasok a svájcisapkájukon lévő kis bigyóra húzták rá a lyukas aprópénzt, csupán bolondságból. — Vernek még ilyen kétfil- lérest? — Keveset, talán évente vagy ötvenezer darabot, de- ez többnyire el is tűnik a pénzgyűjtők kezében. Egyébként ma is törvényes fizetési eszköz. Csupán kuriózumként említem, hogy az egyforintossal együtt jelent meg egyidőben az első 2 forintos is, alumíniumból: 10 millió darab hagyta el az Állami Pénzverdét. Az üzem — ma már archívumban lévő — emlékei között van egy fénykép is, amelyen dr. Tildy Zoltán, aztán Vass Zoltán és Rákosi Mátyás látható. Igazán nagy történelmi pillanat volt az új, jó forint megjelenése: a pénz stabilizálása a Magyar Kommunista Párt egyik legnehezebb, de legszebb politikai tette volt, a második világháború után alig másfél esztendővel, egy lerombolt országban. Mészáros Ferenc osztályvezetőnek van egy kis könyvecskéje, amely egy kis szakmai ismeretet tartalmaz a különböző pénzérmék anyagösszetételéről, forgalombahozatalának időpontjairól, az érmék rajzolatairól. Nagyon szépek voltak az emlékpénzek. (Az idén Rákóczi- emlékpénzeket bocsát ki az üzem, illetve a Magyar Nemzeti Bank . ..) Kodály Zoltán születésének 35. évfordulójára megjelent fémérmék törvényes fizetési eszközök voltak, illetve azok ma is. A 25 forintosból 15 ezer, az 50 forintosból szintén 15 ezer, a 100 forintosból 10 ezer darabot vertek az üzemben. Jés . . . 900-as finomságú aranyból készült ezer darab 500 forintos és 500 darab 1000 forintos . . . — ... Elnézést, de hol vannak ezek o pénzek? Széttárja a kezét: — Nem tudom. Gondolom a pénzgyűjtőknél, bár... aranypénz azt hiszem magántulajdonban nem is tartható. Any- nyi biztos, hogy jelenleq az ezer forintos arany Kodály emlékérme értéke ötezer forinton felül van. Úgy tudom, hogy a Népköztársaság útja környékén egy ilyen érme látható valamelyik ékszerbolt kirakatában. Mutatóban . .. .. . Ami azt illeti, szépen eljutottunk a lyukas 2 fillérestől az arany ezresig. Érdekes módon, mindkét „fajtából" kevés van . .. Igaz, a pénz —, kopik is. . . Általában egy-egy pénzérme 4—5 év múlva — a papírpénz pedig, ahogy hallom, három-négy év alatt — tönkremegy, elkopik, szakadozik, gyűrötté válik. Ezeket a bank sorra kivonja és kellő mennyiségben újat bocsát forgalomba. • „A pénz” című könyvben (szerzői: Bácskai Tamás, Husz- ti Ernő, Simon Péterné, Kossuth Könyvkiadó, 1974) olvasom a következőt: ........Mezop otámia őslakói, a sumérok az i. e. IV. évezredben feltalálták az írást és a számolást. Ez a nép volt az, amely az alkudozással teli, bizonytalan csereüzleteket matematikai feladványok alakjába öntötte.............A s umérok a fémet választották a számítás alapjául. Ennek az volt a nagy előnye, hogy a változatlan súlynak változatlan értéke volt. 10 ökör ugyanis nem mindig egy ökörnek a tízszeresét éri. Hiszen vannak erős, egészséges, jól fejlett állatok és vannak sovány, legyengült, elöregedett példányok is. Ezzel szemben 10 font réz pontosan 10-szer annyi, mint egy font réz.. . Ha ebben megegyeztek és minden árat egy mérce szerint — a nemesfém-mérce súlya szerint — állapítottak meg, akkor minden árat át lehetett számokra számítani .. ." De tessék csak vigyázni! Mit írnak a továbbiakban? „...A csereértéknek pénzben történő kifejezése és a pénzben való elszámolás a papok feladata volt. Csak ők tudtak számolni, és egyedül nekik volt ármegállapítási joguk . . . Bár lényegében a sumérok teremtették meg a pénzt, mint olyat, nekik mégsem volt konkrét pénzük. .... nem vezették be az érmét, nem készítettek pénzdarabokat .... Az arany és az ezüst mérceként szolgált az áruk értékéhez, azonban nem szerepelt sem forgalmi, sem fizetési eszközként. . ." Bonyolult? De méa mennyire az. Pénzről van szó elvégre. De nézzük csak mit ír József Róbert „A pénz története" című 1963-ban megjelent könyvecskéjében (Móra Kiadó): „ . . . Más hitelesebb források szerint Krőzus lüdiai király volt az első, aki aranypénzt veretett, i. e. 550 körül. Száz évvel később a perzsák, majd a görög Tarentum-kolónia veretett aranypénzt i. e. IV. században . . . Magyarországon először I. István király veretett pénzt frank és bajor mintára... majdnem színezüstből készült, 0,556 és 0,962 gramm közötti súlyban. Miután az egykorú külföldi pénzekhez viszonyítva a magyar pénz színezüst tartalma nagyobb volt, tehát értékesebb, külföldön is keresett pénz lett. .." Maradjunk a mánál, forintunknál, pénzünknél. Az uránvárosi piacon beszélek néhány korosabb asszonnyal: — Tudja-e. hogy harminc esztendeje jelent meg a forint? — Jé... ! Tényleg. Hogy elment az idő! Akkoriban néhány hónapos asszony voltam, nem itt éltünk, hanem Pesten, szóval akkor egy tízesért bevásároltam a piacon. Ez hétszentség ! — Egy tizesért? Nem túlzás? Hiszen áru sem volt nagyon... Egy férfi: — Csak szövegelnek. Minél jobban távolodunk a forint „belépésétől”, annál jobban szépülnek az emlékek. Az igaz, hogy a forint akkor többet ért, viszont sokkal kevesebb volt a kereset. Megvettem egy bakancsot, egy télen jártam be a Zsolnayba vele, levált a talpa, szétesett. Vagy pedig: havi keresetemből tudtam venni egyetlen típusruhát — a fiatalok már nem is tudják, mi volt az — szóval silány szövetből gyártott konfekció, úgy állt rajtam, mint a pléh-Krisztuson az ágyékkötő. Egyszer megáztam benne, kifordult a válltömés. A felesége — nehéz szatyrokkal — leáll mellénk a hűs- re, homlokát törüli, figyeli miről beszélgetünk: — Akármit is beszélsz, nem ér most annyit a forint. Fölneveltünk négy gyereket, már unokáink vannak, szóval a lakáson, kis kertünkön kívül semmink nincs. Nem mintha panaszkodnék, de az az igazság, hogy ahol sok gyerek van, s főleg gyorsan jöttek egymás után, ott mindig nehéz volt az élet, meg nehéz lesz ezután is. Ha ma egy százassal elmegyek bevásárolni, alig zörög valami a kosár alján. Tűnődik, az ujját a szájasar- kára teszi: — ... Bár, a jóég tudja, hogy van ez? Az emberek mégis építenek, autót vesznek, utaznak, nézze meq a fürdőhelyeken hogy zabáinak! — Legyint, szól a férjének: —, Valahogy megvagyunk, gyere, fogd azt a szatyrot... * Baranya megye lakóinak takarékbetét állománya ma: 3 milliárd 225 millió forint. Sok, vagy kevés? Mihez, kihez viszonyítsam? Ki tudja? Harminc esztendeje „született" meg a Forint. Ennek ellenére nem mondanám, hogy erőteljes férfikorban van . .. Valamit a balatoni kiszolgálásról A Balatonon háromféle kiszolgálás van. Lassú, még lassúbb és ieglassúbb. A lassú háromnegyed és egy óra között változik. A még lassúbb egy és egy és fél óra között, a leglassúbb pedig, amikor a vendég türelme és ő maga is elmegy. Egyik kiszolgálási 9 módon sem változtat a vendégek száma. Ha véletlenül egyedül mégy oda és előtted nincs senki, akkor a következőképpen bonyolódik le az egész. 1. A pincér néz. Nem rád, a vendégre, csak úgy általánosságban. Most a feladat az, hogy egy ilyen szemlélődő pincér tekintetét elfogd. Ez nem olyan könnyű, bárki bizonyíthatja. Dörömbölni ugyan lehet, de ez nem nagyon érdekli őket, viszont az a zaj, amely a pincért már odakényszeríti, mondjuk asztalverés, poharak földhöz csapdosása, sérelem számba megy. 2. Elfogja az ember a pincér szempillantását. Ez az egyetlen eset, ami azonnal lázas tevékenységre kényszerít minden balatoni pincért. Akkor ébred rá, hogy a szomszéd asztalon mocskos tányérok vannak, akkor hozzák ki az elfelejtett salátát. Kiváló alkalom a székek rendezése is. 3. A pincér odaballag. A vendég, mit először kér, az az étlap. A pincér odaadja az étlapot és elmegy. Itt valami cselezésre van lehetőség, üres asztalon ugyan nincs étlap, de az olyan vendégtől, aki már eszik, az étlap elkaparható. Hiszékeny lelkek szerint, ez meggyorsítja a kiszolgálást, de ez tévedés. A pincér ezt megbosszulja és annyival később hozza a levest. 4. A pincér hoz valamit. Ez többnyire leves. Több az, amit ilyenkor nem hoz. Pl. kenyér, sör, vagy hús mellé saláta. 5. A pincér hozza a többit. Az előbbi és e között a cselekedet között tetemes meny- nyiségű idő telik el. Bárki kipróbálhatja, a Füles bármelyik nagyobb keresztrejtvényét ezalatt megfejtheti. 6. A pincér hozza mindazt, amit elfelejtett. (Csak két keze van az embernek! Nem káptalan az ember feje!) 7. A fizetőpincér előkerítése. Ez a legnehezebb. Valami teljesen ferde szemlélet alapján az ember azt gondolná, hogy ez az egyetlen, amit villámgyorsan kellene teljesíteni, mert hiszen a pincér eddigi egész kényszertevékenységének egyetlen értelme, hogy az ipse fizet. Rettenetesen nehéz ilyenkor pincéri tekintetet elkapni. Minderre — bárki kipróbálhatja — pontosan annyi idő megy el, mint amennyit én hosszú balatoni tapasztalataim alapján kiszámítottam. Ha ezer vendég van, ha kettő, az eredmény pontosan ugyanaz. Volt egy kivételem is, de ez hihetetlen. Bementünk egy nagyobb vendéglőbe. Nem árasztotta el az épületet ételszag, a felszolgáló és fizetőpincér pillanatok alatt ott termett, úgyhogy csak ámultam'. — Valami susmusnak kell itt lenni! — sikoltottam föl. Erre megjelent a vendéglátó kombinát legfőbb istene és érdeklődött tőlünk, hogy ízlett az ebéd? Én meg megérdeklődtem tőle: T — Uram! Ez a csoda itt hogyan következett be? A Balatonon ilyen nincs! — Mert új létesítmény vagyunk. Tessék erre jönni jövőre, akkor már lassan fogjuk kiszolgálni. Megnyugodtam'. Szőllősy Kálmán Rab Ferenc
