Dunántúli Napló, 1976. július (33. évfolyam, 180-210. szám)
1976-07-31 210. szám
Dunántúli napló 1976. július 31., szombat hírek 1976. JÚLIUS 31 SZOMBAT Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából OSZKÁR nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 4.20 — nyugszik 19.21 órakor. A Hold kél 9.39 — nyugszik 21.14 órakor. Liszt Ferenc l/ilencven évvel ez' ' előtt, 1886. július 31-én halt meg — 75 éves korában — Liszt Ferenc zeneszerző és zongoraművész. Első zenei nevelője apja, az Esterházy uradalom gazdatisztje volt. A csodagyerek kilencéves korában lépett lel először Sopronban és Pozsonyban, majd 1821-töl Bécsben tanult, s hangversenyein már ekkor nagy sikert aratott. Később Párizsban tanult zeneszerzést, s itt került kapcsolatba a szellemi élet sok olyan jelentős alakjával, mint amilyen Chopin, Berlioz, Paganini, Lamartine, Heine, George Sand, Delacroix volt. Fiatalon kezdett hangversenyezni, s Franciaországon kivül Angliában és Svájcban is nagy sikerrel lépett dobogóra. Sok koncertet adott Pesten is. A XIX. század zeneművészetének egyik vezéralakja az úgynevezett radikális romantika képviselője és fáradhatatlan apostola, a berliozi programzene-elvnek folytatója és beteljesitöje volt. Utolsó korszakának müveiben — minden megoldatlanságuk ellenére — olyan új eszközökre talált rá, olyan távlatokat nyitott meg, amelyekkel egyedül állt korának zeneszerzői között, s amelyek a XX. században elsősorban Bartók művészetében találtak igazi rokonságra, folytatásra. Mint zongoraművész, máig csodált fokra fejlesztette a zongoratechnikát. Ma este MOZI Park: A betörés (f4, 6. f9) Park kert: Mr. Majestyk (Í9) Komarov kert: Koncert szólópisztolyra (f9) Petőfi: Mr. Majestyk (hn4, hnó, hn8) Kossuth: Mese a jó emberekről (10. 12. f7, f9) Mr. Majestyk (f3, f5) Kossuth Klub: A játékos (6, 8) FÉK Klub: Autó (4) Fekete Gyémánt: Halhatatlanok (4, 6) Jószerencsét: Paulina 1880. (5. 7) Rákóczi: Emlékezz a nevedre! (5, 7) Vasas, Május 1.: Harc Rómáért I—II. (fó) Har- kányfürdő: A vadon kiáltása (7. 9) Komló, Május 1.: Mária, a skótok királynője (4, f7) Komló, Zrínyi: Akció az elnök ellen (4, 6, 8) Mohács: Fehér Agyar visszatér (6, 8) Sellye: Folytassa cowboy! (8) Siklós: A londoni férfi (8) Szigetvár: A szerelmes Blume (6, 8) időjárás Várható időjárás szombat estig: felhőátvonulások, elszórtan záporral, egy-két helyen zivatarral. A mérsékelt, időnként élénk északi szél szombaton északnyugatira fordul, megerősödik, a Dunántúlon helyenként viharossá fokozódik. Az évszakhoz képest hűvös idő. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 8—13 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 20 fok körül. Kalocsa virágai a Balatonnál. A Kalocsai Népművészeti és Háziipari Szövetkezet legszebb munkáiból nyílt kiállítás a balatonfüredi SZOT-szanatórium társalgójában. Or. Soós Gábor államtitkár Pécsett Dr. Soós Gábor mező- gazdasági és élelmezés- ügyi minisztériumi államtitkár tegnap Pécsre látogatott. A megyei pártbizottság épületében Czé- gény József, dr. Jerszi István, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának titkárai, Horváth Lajos, a Baranyai megyei Tanács elnöke fogadták a vendéget. Tájékoztatták az aratási munkák helyzetéről, valamint a mezőgazda- sági tennivalók időszerű kérdéseiről. ♦ — Útépítés. Palotabo- zsokon és Somberekén csaknem három kilométer hosszúságban kezdték el a közelmúltban a belső forgalmi utak építését. — ABC áruház Egyházaskozárban. A Hegyháti ÁFÉSZ kivitelezésében hárommillió forint értékű áruházat építenek. Az ABC áruház jövő tavaszra készül el. — Az aranyérmes minősítésű Hosszúhetényi Népi Együttes önálló műsorral mutatkozik be a Vidámpark szabadtéri színpadán. A 60 taqú együttes vasárnap délután 3 órai kezdettel baranyai táncokkal szórakoztatja az érdeklődőket. A Városi Rendelőintézet Pécs m. város biztosított dolgozói ill. gyermekei részére összevont rendelést tart 1976. július 31-én, szombaton. Felnőttek részére a rendelési idő: 7—19 óráig. I. kerületben: Korvin O. u. 23. (Tel.: 11-169) II. kerületben: a Városi Rendelőintézet Munkácsy M. 19. (Tel.: 13-833,54. m.) II. em. 225. III. kerületben: a III. kér. Rendelőintézet, dr. Veress E. u. 2. (Tel.: 15-833) Gyermeklakosság részére a rendelési idő: 8—11 óráig az alábbi gyermekorvosi rendelőkben : Gábor Á. u. 15. (Tel. 11-752) Vasas, Hősök tere, Meszes I— II. körzete. Ady E. u. 6. (Tel.: 11-587) Borbála- és Pécsbányatelep, Zsolnay V. u. 41. (dr. Katona I.) Ady E. u. I—II. körzete. Munkácsy M. u. 19. (Tel. 13-833/75 mell.) Gyermekpoli- klinika földszinti bejárata. Munkácsy M. u. (dr. Barka) 48-as tér (dr. Telfel) Mikszáth K. u. (dr. Géczi) Móricz Zs. tér — Nagyárpád kivételével — (dr. Tóth) és Semmelweis u. 1. (dr. Pánczél). Kertváros (Krisztina tér) (Tel.: 15-708) Kertváros I—II— III—IV. (dr. Tóth Zsuzsa, dr. Matusovits, dr. Király, dr. Pa- laczky) és Nagyárpád (dr. Tóth L.) körzete. Dr. Veress E. u. 2. (Tel. 15-833) Mecsekalja (dr. Örkényi) I—II—III—IV. Uránvárosi körzet (dr. Fohl, dr. Kő- pataki, dr. Litkei, dr. Palatínus) Rókus utca (Tel. 10-742) Rókus I—II—III. körzete (dr. Dö- römbözy, dr. Sediánszky, dr. — Az Állami Biztosító felmérése szerint a lakosság évente több millió órát kénytelen eltölteni biztosítási ügyeivel. Ezért az ÁB az utóbbi időben egész sor változtatást vezetett be ügyfélszolgálatának korszerűsítésére, az ügyintézés gyorsítására. "■— Eggyel ismét csökkent a vasúti sorompók száma közútjainkon. A Zalaegerszegi Közúti Építő Vállalat befejezte a 76-os úton, Balatonszent- györgy község belterületén a 70 méter hosszú közúti felüljáró építését és azt pénteken megnyitották a gépjármű forgalom előtt. — Több mint 230 újítás Hasznosításával csaknem 20 000 000 forintot takarítottak meg az elmúlt évben a sajóbábonyi Északmagyarországi Vegyiművekben. A vállalat szocialista brigádjai most elhatározták, hogy ebben az évben minden brigád legalább egy használható újítást nyújt be. A vállalatnál dolgozó 150 szocialista brigádból eddig 119 „teljesítette” a vállalását és a benyújtott javaslatokból 44-et már alkalmaznak is a. gyáregységekben. Az év hátralévő öt hónapjában a szocialista brigádok azon igyekeznek, hogy túlszárnyalják az 1975-ös év eredményeit. Mezőlaki) Endresz Gy. u. (dr. Görög), Semmelweis u. (dr. Pados) Gyermekorvosi ügyelet az eqész város gyermeklakossága részére 1976. július 31-én 14 órától 19 óráig: Munkácsy M. u. 19. Gyermekpoli- klinika földszinti bejárata (tel. 13-833/75. mell.) 1976. július 31-én este 19 órától, augusztus 2-án reggel 7 óráig ugyanott (tel. 10-895). Minden éjjel 19—07 óráig bejárat a Munkácsy M. u. 19. ügyeleti bejáratnál,. Ezen belül halaszthatatlan ellátást igénylő járóbetegek részére a rendelési idő: szombaton: 15—17 óráig, vasárnap: 9—10 óráig, 16—17 óráig. Felnőtt ügyeleti szolgálat szombat este 19 órától hétfő reggel 7 óráig. I. kerület részére: az újme- s^esi körzeti orvosi rendelőben (Tel. 11-169) II. kerület részére: a II. kér. Rendelőintézet, Munkácsy M. u. 19., ügye'eti bejárata (Tel. 12-812) III. kerület részére: a III. kér. Rendeiőintézet, dr. Veress E. u. 2. (Tel. 15-833) Járóbeteqek részére a rendelési idő: szombaton: 15—17 óráig, vasárnap: 9—10 óráig, 16—17 óráig. Fogászati ügyeleti szolgálat 1976. július 31-én este 19 órától, augusztus 2-án reggel 7 óráig: Munkácsy M. u. 19., üaveleti bejárat. Hívást lehetőleg a fenti rendelési időkben kérjük leadni. Ha a megadott szám nem —■♦'-«»zik. a hívást a 09 POSTA kell bejelenteni. — Pénteken Szegeden a Technika Házában megnyílt a Szép könyv 1975. című kiállítás. A tárlókban a tavaly megjelent mintegy négyszáz kötet kapott helyet. A szép- irodalmi, tudományos és képzőművészeti könyvek tizenhat hazai nyomdánk legszebb termékei. — Pénteken elutazott Magyarországról a Mexikói Egyesült Államok képviselőházának küldöttsége, amely Luis Danton Rodriguez Jaime elnökhelyettes vezetésével a magyar országgyűlés meghívására látogatott hazánkba. — Keszthelyen, az Agrártudományi Egyetemen dr. Kovács János tudományos főmunkatárs vírus- betegségnek ellenálló paprikát nemesített. — Új intézménnyel gazdagodott pénteken a hazai múzeumi szervezet: Szombathelyen megnyílt a Dési Huber István emlékmúzeum. Derkovits Gyula szülővárosa kapta meg ugyanis a szocialista magyar képzőművészet másik nagy alakja, Dési Huber István hagyatékát özvegyétől. A Derkovits házban, a Vorosilov u. 4. sz. alatt most az egyik szárnyban Derkovits, a másikban Dési Huber István emlékmúzeum látható. 04-05-07 Fellökte a teherautó. Tegnap délelőtt Pécsett, a Bolgár Néphadsereg úton egy teherautó fellökte Dobos Lászlóné 78 éves pécsi lakost. Az idős nőt lábsérüléssel szállították az I. számú sebészeti klinikára. Lottónyerőszámok A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Hajdúszoboszlón megtartott 31. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 16, 20, 53, 85, 86 Az augusztus 2-i tárgynyereménysorsoláson a 27. játékhét szelvényei vesznek részt. ♦ — A Szakszervezetek Baranya megyei Tanácsa értesíti az érdekelt szülőket, hogy 1976. augusztus hó 4-én a balatonlellei gyermeküdülőből a gyermekek 20.18 órakor, a tóalmási gyermeküdülőből 17.21 órakor érkeznek haza. Kérjük a szülőket, hogy a főpályaudvaron várják a gyerekeket. A Szakszervezetek Baranya megyei Tanácsa értesíti az érdekelt szülőket, hogy az augusztus hó 5-én üdülni induló gyermekek második orvosi vizsgálata augusztus hó 3-án, kedden lesz az SZMT székházban (Pécs, Szalai András u. 11. 8—10 óráig.) A gyerekek Balatonmáriára aug. hó 5-én, reggel 6.53 órakor indulnak. Gyülekezés az indulás előtt egy órával a főpályaudvaron. ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügyeletek gyermekbelbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebé szét, traumatológia: Megyei Kórház. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Fül-orrgégészet: POTE Fül-Orr-Gége Klinikája. SOS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-töl reggel 7 óráig. Felgyújtotta saját lakását Nézeteltérés támadt július 20-án a Nagypostavölgy 79. számú házban Horváth Sándor, a felesége és annak rokonai között. A vitának a rendőrök vetettek véget. Éjszaka, amikor mindenki eltávozott a házból, Horváth Sándor motorkerékpárjából kiöntötte a benzint és felgyújtotta a lakást. A rendőrség megállapította, hogy tettét szándékosan követte el, ezért előzetes letartóztatásba helyezte. Az ügyben vizsgálat folyik. ♦ — Kertészeti munkára traktort, hulladék szállítására pedig szemétszállító gépet vásárolt a közelmúltban a szigetvári Városgazdálkodási Vállalat. — Mohácsi zöldség. A mohácsi járásban 59 hektáron vetnek zöldségféléket: uborka-, főzőtök-, gyökérmagot. A lippói termelőszövetkezet zöldbabnak vet babot 10 hektáron. A járás vezetői és a BA- RANYAMÉK Vállalat megállapodása értelmében soron kívül megkapják másodvetéshez a vetőmagot a termelőszövetkezetek. — Felújítják a bogádi kultúrházat. A külső tatarozás után jelenleg az alagsorban levő öltözőket, fürdőket csempézik. ♦ Ügyeletes állatorvosi szolgálat ügyeletes állatorvos Pécs város területén július 31-én, déli 12 órától augusztus 2-án reggel 8 óráig: dr. Velin István. Lakása: Csend utca 4. Telefon: 18-262. ügyeletes állatorvos a pécsi járás területén 1976. július 31-én, 13 órától 1976. augusztus 2-án 8 óráig Pécs, Péter u. 29. szám alatt található, telefonon 21-253 számon hívható. Dr. Kispál Gyula kerületi állatorvos augusztus 1-től augusztus 23-ig szabadságon lesz, helyettese: dr. Gazsó Imre, Pécs, Vasas II. Telefon: 13-387. Sürgős esetben: dr. Tassi László. Lakása: Szilágyi Dezső u. 3. Telefon: 21-843. ♦ — Tárlatvezetés. Vasárnap délelőtt 10 órakor Mendöl Zsuzsa művészet- történész bemutatja a Modern Magyar Képtárat. A Doktor Sándor Művelődési Központ és a Janus Pannonius Múzeum közös rendezvényére a szilágypusztai építőtábor fiataljai is ellátogatnak. (Folytatása következik) Dr. Polinszky Károly oktatási miniszter pénteken délelőtt hivatalában fogadta Amadou-Mahtar M'Bow-t, az UNESCO főigazgatóját. A találkozón jelen volt dr. Újhelyi Szilárd, a Magyar Népköz- társaság állandó UNESCO képviselője, K. G. Lindst- röm, az UNESCO nemzetközi bizottságok osztályának munkatársa, valamint az Oktatási Minisztérium több vezetője. A Amadou-Mahtar M'Bow, az UNESCO főigazgatója pénteken elutazott Magyarországról. A Ferihegyi repülőtéren Púja Frigyes külügyminiszter, Mód Péter, a Magyar ENSZ Társaság elnöke, dr. Jóború Magda, a Magyar UNESCO Bizottság elnöke, dr. Újhelyi Szilárd, a Magyar Népköztársaság állandó UNESCO képviselője, s a Külügyminisztérium több vezető munkatársa búcsúztatta. Dr. Lékai László bíboros prímás, esztergomi érsek, a magyar római katolikus püspöki kar elnöke vezetésével küldöttség utazott pénteken Philadelphiába, az eucharisztikus kongresszusra. Az Országos Takarék- pénztár Baranya megyei Igazgatóságán kifizették a lottó 29. játékheti — az idei kilencedik — öttalá- latos szelvényére jutó nyereményt. A nyertes — egy Zala megyei lottózó, aki a játék bevezetése óta családi vonatkozású számokat tett meg —, hárommilliós főnyereményét takarékbetétben helyezte el. Lapzárta Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára pénteken megbeszélést tartott Gus- táv Husákkal, a CSKP Központi Bizottságának főtitkárával. * János Károly spanyol király pénteken megerősítette a minisztertanács döntését, amelynek alapján amnesztiában részesítenek politikai okokból bebörtönzött foglyokat. Az amnesztia több mint 400 személyt érint, de a politikai okokból letartóztatottak jelentős része ezután sem kapja vissza szabadságát. Helikopter-szerencsétlenség áldozata lett pénteken Joel Rakotomalata, a Madagaszkári Demokratikus Köztársaság miniszter- elnöke —, jelentette be pénteken a rádióban Didier Ratsiraka, az ország államfője. A kormányfőn kivül életét vesztette a községfejlesztési miniszter, a fegyveres erők vezérkari főnöke, a kormányfő katonai irodájának vezetője, egy televíziós újságíró és a helikopter egész személyzete is. * Pénteken délután ünnepélyes külsőségek között adták át a diplomákat a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián az idén végzett hallgatóknak. Kamal Dzsumblatt, a libanoni haladó nemzeti mozgalom vezetője — pénteken üdvözölte a Da- maszkuszban létrejött Szíriái—palesztin megállapodást. Ugyanakkor hozzáfűzte, hogy a Libanonban tartózkodó sziriai csapatok kivonásának kérdése [ továbbra is megoldatlan, csétlenség nem messze a fővárostól történt. KENDE SÁNDOR: ■Menekülő % szerelmesek 5. ül A Bölcs a másik fotelban, nem is ül, honem elterül, mindkét karja hátra lendítve, s a hasa fölött vízszintes barázdákba harmonikázik a mellénye. A lábát nem tudja keresztbe vetni, tehát kitolja maga elé, ezért aztán megközelíthetetlen a szó szoros értelmében is — ezt az állandó távolságot föltétlenül igényli, szüksége van rá, hogy nyilatkozhassék. Mert folyton nyilatkozik: ő, A Bölcs nem beszél, hanem a véleményét közli, reggeltől estig egyvégtében, vagy legalábbis addig, amíg itt ül. Ö a központ a szobában, ebben a magas falú, középkori méretű, zsúfolt hodályban, a földig érő csipkefüggönyök és barokk stílbútorok között, a vastag szőnyegeken, a műemlékként védett és szúette, ci- rádás képkeret előtt, a színes vételre is alkalmas tévékészülékkel szemben, itt, ahol a rémítően magas ablakok ellenére is mindig biztos a félhomály, itt, ahol minden az övé, s itt, ahol azért minden pontosan ugyanolyan ósdi és gazdag, kibírhatatlanul drága és kényelmes, mint ahogyan otthon is ilyen süppedő és óriási nála a padlótól a mennyezetig az egész színház — tudják ezt a lányok jól. Azt is, hogy miből teheti mindezt így: szóval, hogy mit csinál — vagyis, hogy semmit se csinál. Foglalkozik? — túlságosan szép szó. — Jelenleg talán bélyegekkel .. . — ez volt Anna véleménye tavaly, s azóta azért nem' változtatta meg, mert nem is beszéltek erről. — Vagy telekkel ... — gondola Szilvia. Tehát ő a központ odaát. Arra kell fölkészülni mindig, hogy ha találkozunk vele: meglepetés érhet. Vagy: a társaságban állandóan arra kell várnunk, hogy mikor következik már a „váratlan" meglepetés? Hiába olyan szép anyu. Vagy talán épp ezért — és csakis őmellette — játszhat központot Bánhegyi Frigyes. Akit folyvást ki kell szolgálni, a nap minden szakában, valakinek okvetlenül . . . Szerencsére, nincs a llányszobában akkora tükör, hogy érdemes volna az új ruhát azonnal fölpróbálnia. Az előszobában megtehetné (ez is amolyan régimódni, íratlan közmegegyezés, hogy a kabátfogas alatt minden házban legyen esernyőtartó, és természetesen eqy falvédőre keretezett, földig érő tükör is, lehetőleg belga üvegből) — de annyira igazán nem fontos. Ujjai hegyével, a két vállcsü- csöknél fogja a citromsárga ruhát, s kinyújtott karral mesz- szire eltartja magától. Hátraszegett fejjel, gyanakvó figyelemmel, mozdulatlanul szemléli, átható tekintettel bűvöli, mintha egy támadásra készülő, nemes vaddal vívna szempárbajt. Abban a pillanatban döbben rá arra, hogy ennek a hirtelen-sárga anyagnak bizarr köze lehetne az ő csoki színéhez, az arcához, szabadon maradó vállához — amikor kivágódik az ajtó, olyan csatlanással, mintha kintről nekiesett volna valaki. Anna az, a kilincs megcsúszott a szorításából, tárva-nyitva marad utána minden — és neki a húgának, hogy ezzel a lendülettel, vita nélkül kitépje a kezéből azt a hiú vacakot. Csak ösztönös reflex, ahogy Szilvia a világos ruhát magához kapja, védekezőn. Arra nincs idő, hogy megvillanjon: valóban szép. Az anyag, ahogy rálibben erre a' testre. Orvosi ügyelet