Dunántúli Napló, 1976. július (33. évfolyam, 180-210. szám)

1976-07-28 207. szám

1976. július 28., szerda Dunantmt napló 5 NAGYVILÁGBAN Politikai tömegtüntetések Spanyolországban Emberrablú szélsőjobboldali szervezet tönt fel Pamplona spanyol város la­kóinak ezrei tüntettek hétfőn amnesztiát, a politikai emig­ránsok hazatérésének engedé­lyezését követelve. Hétfőn „am­nesztia, szabadság, demokrá­cia" jelszóval tömegtüntetés volt Renteriában is. A csend­őrök brutálisan rótámadtak a megmozdulás résztvevőire; több személy megsebesült és számos tüntetőt letartóztattak. Közben egy eddig ismeretlen szélsőjobboldali szervezet buk­kant fel Spanyolországban. A „Spanyol antikommunista apos­toli szövetség” elnevezésű cso­portosulás nyugati hírügynök­ségekhez eljuttatott levélben közölte, hogy szombaton elra.- bolta dél-franciaországi ottho­nából az ETA baszk naciona­lista szervezet egyik tagját. A levél szerint a „katonailag ki­képzett gerillák" célja „a mar­xista terrorizmus” elleni harc. KS/D. NAPLÓ, TELEFOTO Jólét a parasztok rovására? Osztrák parasztok elégedetlenségi tüntetése Bécsben, a belvárosban. Talajvizsgálat a Marson A Viking—1 hétfőn folytatta a Marsról készített felvételek köz­vetítését a Földre. Három újabb színes fényképen a Mars ege rózsaszínűnek látszik, ellentét­ben az első fotók kékes szí­nével. Az irányítóközpont szak­értői szerint a színárnyalat az erős szelek által lebegtetett vöröses porszemcséknek tulaj­donítható. Szerdán az űrhajó automata karja elkezdi a talaj­minták gyűjtését. Az élet jelei­nek kutatását célzó kísérlet eredményei csak néhány hét múlva válnak majd ismertté. Az űrhajón található automata la­boratórium talajvizsgálatának első részeredményei már pén­teken rendelkezésre állnak majd. Reagan meglepő alelnökjelöltje Ronald Reagan, az amerikai republikánus párt elnökségére pályázó politikus az elnökjelölő konvenció előtt bejelentette, hogy ha elnyeri a jelöltséget, alelnök-jelöltként Richard Schweiker pennsylvaniai szená­tort veszi maga mellé. A viszonylag kevéssé ismert Schweiker szenátor a párt li­berális szárnyához tartozik, és sok fontos kérdésben nézetei eddig homlokegyenest ellenkez­tek Reaganével. A meglepő vá­lasztás magyarázatát megfigye­lők abban látják, hogy a jelölt­ségért némi hátrányban küzdő Reagan Pennsylvania állam 103 el nem kötelezett delegátusát így akarja magának megnyer­ni. Ezzel szeretné biztosítani a sikert Ford elnökkel szemben. + BUDAPEST: Púja Frigyes külügyminiszter meghívására kedden Magyarországra érke­zett Amadou-Mahtar M’Bow, az UNESCO főigazgatója. + RÓMA: Hétfőn éjjel az újfasiszták újabb provokációt hajtottak végre az olaszországi Varese városban. Ismeretlen merénylők időzített bombát he­lyeztek el az Olasz Kommu­nista Párt helyi szervezetének székháza előtt. A robbanás kö­vetkeztében az épület megron­gálódott. + BUDAPEST: Első ízben rendezik szocialista országban a Nemzetközi Földrajzi Unió — soron következő, XXIII. - kongresszusát. Moszkvában jú­lius 27. és augusztus 3. között ülnek össze a világ csaknem valamennyi országának geog­ráfusai, akik a mai idők föld­rajzi kérdéseinek széles köré­vel foglalkoznak majd. + KAIRÓ: Az Egyesült Álla­mok 36 millió dollár összegű hitelt nyújt Egyiptomnak az alexandriai kikötő bővítésének finanszírozására, valamint víz­ellátási és távközlési létesít­mények finanszírozására. összeesküvő és szabotor csoportot számoltak fel Tüntetések az etióp kormány programja mellett Az etióp kormány haladó programja mellett országszer­te tüntetéseket rendeznek. She- va és Welega tartományok nagyvárosaiban a dolgozók transzparensekkel, jelszavakat hangoztatva vonultak fel az + MOSZKVA: Ivan Arhipov, a Szovjetunió Minisztertaná­csának elnökhelyettese kedden a Kremlben megbeszélést foly­tatott Ion Patan-nal, a Ro­mán Szocialista Köztársaság miniszterei nők-helyette sével. Szélsőjobboldali mozgolódás Titkos szervezetek a portugál fegyveres erőkön belül Portugáliában továbbra is fontos kérdésként szerepel a napirenden a katonai-politikai helyzet. A forradalmi tanács hétfő esti üléséről kedden ki­adott rövid közlemény megerő­sítette, hogy a fegyveres erők átszervezése még nem fejező­dött be. A közlemény utal ar­ra, hogy a testület megvizs­gálta „a fegyveres erőkön be­lül működő politikai jellegű titkos szervezetek illegális te­vékenységének” problémáját és elhatározta, hogy „további intézkedéseket hoz ellenük”. Antonio Ramalho Eanes, az ország nemrég hivatalba lépett elnöke éppen egy héttel ez­előtt hívta fel a figyelmet arra, hogy a fegyveres erőkön belül egyesek „állandóan lázadás terveivel" foglalkoznak. Sem az államfő, sem a forradalmi ta­nács nem nevezte meg milyen csoportokra utal, de az AP amerikai hírügynökség lissza­boni jólértesült forrásokra hi­vatkozva tudni véli, hogy főleg szélsőjobboldali mozgolódásról van szó. Ezzel kapcsolatban utalnak arra, hogy Sousa e Castro százados, a forradalmi tanács szóvivője hétfőn „a jobb- és baloldali destabiliziló erőket” tette felelőssé a forra­dalmi tanács átszervezését sür­gető röplapokért, amelyek az utóbbi időben jelentek meg néhány katonai alakulatnál. A szóvivő azonban csak egyetlen csoportot említett név szerint, „A szabadság védelmére ala­kult bizottság” elnevezésű szél­sőjobboldali szervezetet. utcákon, hangsúlyt adva a munkások és parasztok eltö­kéltségének, hogy megszilár­dítják harci eygségüket abban a küzdelemben, amely a feu­dális-monarchikus rendszerrel leszámoló forradalom vívmá­nyainak megvédéséért folyik. Ez a forradalom megnyitotta az utat az új, kizsákmányolás­tól mentes társadalom megte­remtése előtt. A kormányt támogató tün­tetéssorozat azt követően bon­takozott ki, hogy az ideiglenes katonai kormányzótanács jelen­tést adott ki eqy szabotőrök- ből és összeesküvőkből álló csoport felszámolásáról. Az összeesküvők meg akarták aka­dályozni az országban folyó társadalmi és gazdasági át­alakítások befejezését. A je­lentés hangsúlyozta, hogy a reakció semmiféle törekvése nem tudja megállítani az etióp forradalmat győzedelmes útján. Az ellenforradalmárok és a gazdasági szabotázsok szerve­zői ellen hozott kormányintéz­kedéseket a közvélemény szé­leskörűen támogatja. ♦ VLAGYIVOSZTOK: Salva­dor Gomez Bernardo ellenten­gernagy parancsnoksága alatt kedden reggel hivatalos láto­gatásra a vlagyivosztoki kikö­tőbe érkezett a mexikói hadi- tengerészet egyik hajóraja. + MOSZKVA: A szovjet fő­városban hivatalosan közölték, az elmúlt évben több mint há­rommillió külföldi turista járt a Szovjetunióban, s csaknem hárommillió szovjet állampol­gár utazott külföldre. Lockheed-botrány Japánban Letartóztatták Tanakát Tizennégy gazdasági vezetőt is őrizetbe vettek A Lockheed megvesztegetési botrány ügyében Japánban in­dított vizsgálat keretében ked­den Tokióban letartóztatták Ta­naka Kakuei volt japán minisz­terelnököt. Hivatalosan azzal vádolják, hogy megszegte a deviza- és a kül kereked el mi áruforgalom ellenőrzéséről szó­ló törvényt. A volt kormányfőt azzal gya­núsítják, hogy 500 millió jen (hozzávetőlegesen 1,7 millió dollár) „kenőpénzt” fogadott el a Lockheed amerikai repülő­gépgyártó társaságtól, s e te­temes megvesztegetési összeg ellenében befolyásolta és arra ösztönözte az All Nippon Air­ways japán légiforgalmi társa­ságot, hogy vásároljon Tristar- típusú repülőgépeket az ame­rikai Lockheed-cégtől. A volt miniszterelnök lakásán és irodájában házkutatást tar­tottak. Tanaka 1972 júliusától 1974 novemberéig állt a japán kor­mány élén. Tanakán kívül eddig a deviza­előírások megszegésének gya­nújával tizennégy japán gaz­dasági vezetőt vettek őrizetbe. Tanaka négy órával letartóz­tatása után hivatalosan lemon­dott párttagságáról. Miki Takeo japán miniszter- elnök_a letartóztatásról értesül­ve sajtókonferenciát hívott ösz­A képen: Tanaka két detektor között. sze. Elismerte, hogy Tanaka őrizetbe vétele nyomán a libe­rális demokrata párt húszéves történetének legsúlyosabb vál­ságába került. A Japán Szocialista Párt és a Japán Kommunista Párt szó­vivői a letartóztatással foglalko­zó nyilatkozatukban megállapí­tották, hogy a kormánypárt po­zíciói megrendültek, s követel­ték a szerteágazó botrány to­vábbi és teljes felderítését. Tömegtragédia Tell Zaatarban Életüket vesztették az óvóhelyen rekedt asszonyok és gyermekek A Palesztina Hangja rádió­adó a palesztinai parancsnok­ságra hivatkozva közölte, hogy a Teli Zaatar menekülttábor­ban belövésektől rombadőlt lakóház alá temetett mintegy ötszáz sebesült asszony és gyermek életét vesztette. A ki­mentésükre megkísérelt összes akciók kudarcba fulladtak, mi­vel a jobboldali erők szünet nélkül rakéta- és géppuska­tűz alatt tartották a környé­ket. Délben visszaérkezett Beirut- ba az a palesztinai küldöttség, amely Faruk Kadduminak, a PFSZ politikai osztálya főnöké­nek vezetésével az elmúlt na­pokban Damaszkuszban tár­gyalt a szíriai vezetőkkel. Dél­után összeült a PFSZ vezető­sége, hogy meghallgassa a küldöttség beszámolóját a tár­gyalások eredményéről. Incidens nélkül, aliq negyed­óra alatt befejeződött a he­tedik és valószínűleg utolsó Tovább nem tanuló érettségizett fiatalok! EGYÉVES INTENZÍV SZAKMUNKÁSKÉPZÉST INDÍTUNK: — SZERSZAMLAKATOS — ESZTERGÁLYOS — MARÓS SZAKMÁKBAN Jelentkezés: augusztus 10-ig, az EIVRT SOPIANA GÉPGYÁR FELVÉTELI IRODÁJÁBAN, PÉCS, SZALAI ANDRÁS U. 8. Pillantás Európa országaira Udine a szépség és a termé­szet erejének furcsa ötvözetét -nyújtotta. A Föld megrázta magát és kiokádta min­den haragját. Napokon ke­resztül rengett Udine, s szikla­eső hullt a hegyek közé ékelő­dött településre. Július elején még láttam a sebeket. Sátor­táborokban, vagonokban, meg mindenféle -kalibákban laknak az emberek. Sokan, igen sokan. Kilométereken keresztül. Hatal­mas templomok dőltek romba. Rések tátonganak az épülete­ken. Kőhalmok jelzik, egykor lakóházak álltak. A félbesza­kadt épületekben látni még asztalokat, székeket, az épen maradt falakon fényképek, amott varrógép árválkodik. Né­hol megindult az újjáépítés, máshol a meglévő épületeket igyekeznek helyrehozni. Ahol lehetett házakat, üzleteket, rak­tárakat aládúcolással tettek valamelyest elfogadhatóvá. Egy utazás vázlata Csak Ugovizzánál szűnik a pusztítás, újra a táj szépsége ad megnyugvást. A tengerparti élet délelőt­tönként lelassul. Délben a nya­ralók zajos csoportja ebédelni vonul. Már-már szertartás az étkezés. Az olaszok főztek a legfinomabban. Leves helyett gyakran volt spagetti. És sok salátát adtak. Igen finom vö­röshagymájuk van, ehhez zöld­salátát és paradicsomot szele­teltek. A levét magam készí­tettem (nem valami különckö­désből, itt ez a szokás): olaj­jal, ecettel és sóval. így is íz­letes, nem hiányzott az otthon megszokott salátalé. Újdonsá­got a tök jelentette. Uborká­hoz hasonló tököt vékonyra szeletelve olajban megsütöt­ték. Húshoz, tengeri halhoz kö­retként adták. Harmadik fo­gásként vagy gyümölcsöt vagy fagylaltot kaptam. Kitűnő fagylaltot készítenek az ola­szok. Mindehhez könnyű vörös­bort kínáltak. Az étkezések nem jelentettek problémát, an­nál inkább az ágyak. Ponto­sabban a fejpárnák. Francia filmekből jól ismert a keskeny, hosszú párna. (Nagymamáink­nak ilyesféle díszpárnái voltak egykor.) Mutatósnak mutatós, csak aludni nem lehet rajta, megtöri az embert, fejfájást okoz. Olaszországban legalább igazi vánkost adtak, bár puhá­nak, kényelmesnek nem volt mondható. * Miramare d’ Riminiben az igazi élet este hét órakor kez­dődik. Vacsora után nyaralók özönlik el a várost: sétálnak, bevásárolnak. Megtöltik a já­téktermeket, ahol sok ötletes játék mellett megszámlálhatat­lan variációban fegyver talál­ható. Lövöldözhetnek mada­rakra, harckocsikra, indiánok­ra. Élesen emlékszem a jele­netre. Tíz év körüli fiú indiánok ellen indított hadjáratot feke­te lova nyergéből. Puff, puff- valamennyi lövése talált, ki­emelkedett a nyeregből, dia­dalittas arccal ujjongott. A játéktermekben minden kor­osztály megtalálható. Nem úgy, mint a Monte Carlo-i játékkaszinóban. Ide jobbára 30 év felettiek járnak. A kellemesen hűvös, márvány oszlopokkal, festményekkel dí­szített teremben szinte elvesztek a kártya és rulettasztalok. A kék ingben feszítő fiatal alkalma­zottak közönyösen pörgették meg a golyót és húzták le vesztett játszma után a zseto­nokat. Horváth Teréz (Folytatása következik) során mintegy 300 külföldi ál­lampolgár, nagyrészt amerikai, hagyta el Beirutot Az ameri­kai nagykövetség által szer­vezett akció során az egyik beiruti szállodában gyülekező külföldieket a PFSZ fegyvere­seinek erős fedezete mellett autóbuszokon vitték a kikötő­be, ahol két hajó várt rájuk. A hazatelepülök ezeken a ha­jókon jutottak el a libanoni partoktól mintegy 3 kilométer­re horgonyzó Coronado hadi­hajóhoz és ezen folytatják út­jukat Athénba. A hazatelepül­tek között van Talcott Seelye amerikai nagykövet, ideiglenes ügyvivő, továbbá az amerikai nagykövetség szinte valamennyi munkatársa és 30 újságíró is. A jelentések szerint az evakuá­lás után még mindig 1300 amerikai állampolgár, főleg üzletember maradt Libanon te­rületén.

Next

/
Oldalképek
Tartalom