Dunántúli Napló, 1976. július (33. évfolyam, 180-210. szám)
1976-07-28 207. szám
1976. július 28., szerda Dunam ti it napló 3 Harmadszor külföldön Hogyan louább? Ez év júniusától új törvény- erejű rendelet szabályozza a könyvtárak működési lehetőségeit. A törvényt egyfelől a korábbi — húsz évvel ezelőtt hozott rendelet — elavulása, másfelől a közművelődési könyvtárak időközben fölgyülemlett új, a kor követelményeihez igazodó feladatai tették szükségessé, Ezek közt szerepel az a mindent elborító információáradat is, amely az utóbbi években szinte naponta ránk zúdul. Az eligazodás, a lépéstartás törekvéseiben — adatszolgáltatással, tájékoztató szolgálatukkal — egyre differenciáltabb tennivalók hárulnak a könyvtári hálózatra. Ezt a nagyobb és felelősebb munkát hivatott elősegíteni az új trv. rendelet. Ahhoz persze, hogy lássuk, mit akarunk tenni a sok új feladat közepette, mindenekelőtt szükséges áttekintenünk, hol állunk az olvasottságban és a könyvtári munkában s annak A dunaszekcsői lány-tánccsoport D unaszekcsőn tizenkilenc kislány ezen a nyáron is hetente kétszer magára ölti könnyű gyakorló ruháját, és órákig ropja a szebbnél szebb Duna-menti, sárközi és más tájakon született magyar lánytáncokat. Tanulnak, próbálnak, gyakorolnak. Nemrég érkeztek haza Finnországból, ahol számos föllépésükön — mint már hírül adtuk — förgeteges sikert arattak a finn—magyar barátsági héten is. (Korábban, néhány éve jártak már Jugoszláviában és Francia- országban.) Dunaszekcső kedves, hangulatos falu, a népi építészet, a népművészet e tájra jellemző itt-ott ma is észrevehető sajátos vonásaival. Talán elsősorban ez ihleti ezeket a mai fiatal lányokat arra, hogy a nagyszülők színes népi viseletét, dalaikat, táncaikat — és más tájak értékes népi hagyományait is — ilyen szeretettel és ilyen régóta őrizzék, ápolják, megtartsák. Azt pedig nyilván népművészetük értékei egyengették, hogy alig néhány év alatt immár harmadszor indulhattak külföldi szereplésre. Mi ennek a titka? A sikerek rugói Az ÁFÉSZ támogatásával működő szekcsői lánytánccsoport tagjai diáklányok, dolgozó és szakmunkás fiatalok. A csoport 1962-ben alakult meg, a Ki mit tud? felhívására. Vezetőjükhöz, Bosnyák Lászlóhoz és az egykori táncoktatóhoz, Dezső Attilához azzal a kéréssel fordultam, elevenítsék fel a közel másfél évtized történetét, megkeresve a sikerek okait, rugóit. Egybehangzó választ kaptam: a szűkebb haza, a szekcsői táj szeretete; a muzikalitás, a tánc, a jó ízű népi hangvételű éneklés vérükben van. Szüleiknek is. Így öröklött tulajdonságok is ösztönzik őket a gyakorta énekkel átszőtt néptáncok megtanulására és előadására: könnyedén és a népművészet eredeti színeivel, ízeivel. Megalakulásuk óta sokfelé szerepeltek, sokféle „trófeát” szereztek. Azaz táncoltak szívvel és hittel, mindenki gyönyörűségére és természetesen, a tiszta forrás üdesé- gével. A „titkuk", ha van — a helyi adottságokon és színeken túl — talán az, hogy mindany- nyian hosszú évek óta táncolnak. Szinte szünet nélkül. Többségük tízéves korában az utánpótlás csoportban kezdte, így öt-hat éve átlag kétszer havonta közönség elé lépnek. De van, aki „jubilál” éppen. Schaffer Ádémné, Gombár Erzsébet és Dóra Erzsébet 10 éve táncol a csoportban. Azután ott a heti két próba, amit nagyon komolyan vesznek. Mindez együtt egy kicsit arra is választ ad, hogyan lehet negyed órákon át táncolni, majd tánc közben újra és újra felröppen- teni a dalt — a pompás, talp alá termett, üdén csengő magyar népdalokat — a fáradtság, vagy a levegőért kapkodás legkisebb jele nélkül. Szereplés Finnországban Finnországi szerepléseiken is ez váltotta ki a legnagyobb hatást. Ezúttal párossal is szerepeltek. A meghívást ugyan ők kapták, de abban a hitben, hogy páros-táncegyüttesről van szó ... A fiúk ott voltak a szomszédban, a mohácsi néptáncegyüttesben, ahol vezetőjük ma is táncol. Két hónap alatt megtanulták a Mikepércsi csárdást és a Kalocsai párost, s a lánytáncokkal együtt jó ötvenperces műsorral lephették meg a finn közönséget: Jyvöskylöben, Lahti- ban és Joutsaban, ahová a háromnapos néphagyomány- és folklórtalálkozó, a „Jouto napok” alkalmából kaptak meghívást. A lendületes, temperamentumos magyar táncok, dalok, a pompás viselet elképzelhető, milyen kirobbanó sikert arattak mindhárom városban, mind a kilenc szereplésükön. Legszebb élményként mégis azokat a perceket hozták magukkal, amikor szereplés után, északi rokonaink között — „műsoron kívül” — a baráti-rokoni szeretet légkörében szinte észrevétlenül, magától röppent föl a dal, perdült lépésre a táncosok lába. Mint Joutsaban is, ahol a szabadtéri néprajzi múzeum egyik épületében gyűltek össze és kortyolgatva a friss főzetű házisört, a „sahti”-t, mindenki úgy érezte: nemcsak a kandalló tüze melegíti és világítja be a sajátos hangulatú északi este közös élményét. Ösztönző emlékek Most a baráti-rokoni összetartozás emléke is ösztönzi ezeket a fiatalokat, hogy a legnagyobb nyárban is vállalják a néptánc örömét, — és a nehezét is, a kitartó munkát. W. E. Avarkori ásatások Kölked—Feketekapun Kibontakozik az 1300 évvel ezelőtti település Enyhe ívelésű dombok katlanában, a Mohács környéki síkon évezredek óta ver tanyát az ember. Itt kanyarog a Duna, termékeny földbe jut a mag és a metsző téli szelek is elcsitulnak a dombok hajlatain. Régészek vallatják ezt a vidéket, s ebben a környezetben már több igen jelentős feltárásról is hírt adtunk. Ezúttal Kölked—Feketekapura, az avarkori ásatások színhelyére látogattunk. Ma haragos zöld lucernát borzol a szél azon a helyen, ahol a VI. század hetvenes éveitől a VII. század végéig élt itt a Kárpát-medencében az avarkor embere. K. Zoffmann Zsuzsanna és dr. Kiss Attila, a Magyar Nemzeti Múzeum régészei ötödik éve kutatják ezt a területet, s ma már 240 méter hosszú és negyven méter széles feltárt terület árulkodik titkairól. A Kárpát-medencében, itt Kölked—Feketekapun, alig öthat kilométerrel Mohácstól délre folyik ez a jelentős avarkori településkutatás. Korábban hasonló céllal végeztek ásatásokat régészek Erdélyben Malomfal- ván és Dunaújvárosban. Itt, Kölked—Feketekapun az ötéves feltárás eredményeként lassan kibontakozik az 1300 évvel ezelőtti település az emberi kéz alakító, környezetteremtő nyomaival. A Kárpát-medencében ez- idáig 1500—1600 helyen találtak avarkori temetőket, település viszont alig ismeretes. A temetőkből azonban nem ismerhető meq maradéktalanul az egykori település mindennapi élete. Kölked—Feketekapu abban a szerencsés helyzetben van, hogy ugyanazon népességnek előbb a temetőjét, most pedig a települését kutathatja a régész. Ha avatott vezető nélkül látogat ide az érdeklődő, akkor ne számítson látványos leletekre, meredező falakra, vagy egyéb más szenzációra. A síkra gyalult terület inkább csak rendszertelenül felásott, gödrös vidék képét mutatja. Az egykori házak, kemencék, gabonatárolóvermek helyét csupán gödrök jelzik, melyeket a régész a föld eltérő színe alapján tár fel. Az idei év kutatásainak legszembetűnőbb eredménye, hogy az eddigi laza településszerkezet után igen sűrűn beépített részekre bukkantak. További érdekességnek számít, hogy az egykori avar faluban egy ugyancsak avar temető is előkerült. A sírokban azonos korú leleteket találtak, mint a faluhoz tartozó nagy, 680 síros temetőrészlet korai szakaszában. Az új sírok azért jelentősek, mert egyrészt megmutatják, hogy kezdetben az akkor még kis falu mellett több helyen is temetkeztek; másrészt bizonyítják, hogy a település korai időszakában kisebb kiterjedésű volt, mint később, amikor már a régen elfeledett sírok fölé házak épültek. Az ásatás helyszínén legszembetűnőbbek az egykori házak helyei. A házakat 50—100 centiméter mélységig a földbe mélyítették, s föléje ágasfákra szalmából, vagy nádból készült tetőt húztak. Alapterülete akkora, mint egy panel lakás kisebbik szobája. A bejárattal szemben szárazon rakott, boltozatos kőtűzhelyet találunk, minden valószínűség szerint csak fűtésre szolgált. A házon kívül önállóan állnak a sütőkemencék. Alakjukban a régi falusi kemencékre hasonlítanak, magát a sütőteret itt azonban a földbe vájták. A házak körül sűrűn helyezkednek el a gabonatároló vermek. Az idei évben tárgyi lelet viszonylag kevés akadt, azonban az elmúlt öt év alatt 67 házat ugyanennyi különböző rendeltetésű gödröt és 49 kemencét ásatott ki K. Zoffmann Zsuzsanna és Kiss Attila. Az újabb kutatóárkok a település további kiterjedésére utalnak, s így a feltárás folytatódik. Az „Olvasó népért — és a könyvtárak Űj feladatok, üj könyvtári törvény Füzes János ÍÍÍ|||||ÍÍ|^ii gondolt Erre utóinak általános kulturális fejlődésünk eredményei és tendenciái. A kultúra, a közízlés fehér foltjai viszont azt jelzik, hogy a fejlődés lendülete nem eléggé „időarányos"; hogy sok a tennivaló még. Elsősorban az olvasottság terén, hiszen a közművelődés első vonalában változatlanul a könyv a legfőbb eszköz, a legfontosabb „fegyvernem". Erre az elhatározásra jutott a Magyar írók Szövetsége, amikor 1968 tavaszán meghirdette az „Olvasó népért" mozgalmat. Azzal a célkitűzéssel, hogy növeljük a tudatosan olvasók számát — tehát nem általában a mennyiségi mutatókat —. ami nyilvánvalóan hosszabb távú program és évtizedekre megszabja a tennivalókat. A mozgalom bázisai a területileg illetékes közművelődési könyvtárak. De vajon egyáltalán si- került-e átfogó mozgalommá tenni a nyolc év előtti fölhívást, miben mutatkozik meg ez; mik az eredményei és a gondjai? A válaszhoz a Baranya megyei Könyvtár igazgatóját, Fodor Pálnét hívtuk segítségül, aki elmondta, hogy megítélése szerint a korábbi hasonló időszakos mozgalmakhoz képest az „Olvasó népért" fölhívás valóban mozgalommá lett Baranyában is. Jórészt ennek köszönhető, hogy a könyvtári munka tárgyi föltételeiben számottevően előbbre lépett a megye. Különösen az utóbbi öt évben. 1970-ben Baranya 357 köz- művelődési könyvtári intézményének csupán a fele(l), ma viszont már 75 százaléka funkcionál önálló könyvtárhelyiségben. lázat jó kétharmad részében — falusi könyvtárakban! — 2000 alatt van a kötetek száma. Előbbre léptünk az iskolák és a könyvtárak kapcsolatában. Lelkes könyvtárosok és helyenként ügyszerető pedagógusok színes, élményszerű és kedvcsináló rendezvényekkel igen sokat tettek az Ifjúság, elsősorban az általános iskolások olvasóvá nevelése ügyében. Ezt az ügyet szolgálja most már évente a pécsváradi olvasótábor, s az is, hogy végre Pécsett 1976- ban központi gyermekkönyvtárat alakítanak ki. Mindezt az olvasás mozgalmi méretei és lendülete nélkül aligha sikerült volna elérni. A felnőtt olvasók száma az utóbbi öt évben egy ideiq stagnált, az utóbbi évben viszont közel ötezerrel csökkent a megyében. A kikölcsönzött kötetek száma' pedig majd kétmillióról 1,78 millióra esett vissza. Jóllehet a -könyvtári feltételek javultak, s a beszerzési keretek is lassan gyarapodnak. A jelenségért az sem vigasztaló, hogy országosan is hasonló tendenciák mutatkoznak. Okait megvizsgálták. Sok a korszerűsítés (bezárt könyvtárak), vidéken gyakori a könyvtárosváltozás, elnőiesedett ez a pálya és egyáltalán nem vonzó sem az anyagi, sem az erkölcsi megbecsülése. Még mindig nincs kellő társadalmi presztízse a könyvtárosi munkának, és fokozni kellene a helyi vezetők, a helyi pártszervezetek segítségét is. Tartatma^ Könyvtáruk az iskolákban A falusi könyvállomány egynegyede viszont sajnos ma is szekrényben, „sufniban” várja az olvasókat. Nem szólhatunk tehát az eredményekről sem az osztatlan öröm hangján, különösen ha azt is számításba vesszük, hogy a könyvtári hóA munkáskultúra emelésében vannak jól kitapintható eredmények. Sok szép és tartalmas példát sorolhatnánk fel arra, hogy szocialista brigádok évek óta együttműködési szerződéseket kötnek a szakszervezeti és a közművelődési könyvtárakkal: a tudatosan és egyéni célokkal olvasó ember nevelésére. Mi lehet az „Olvasó népért" mozgalom jövője? Alapvető céljai nem változtak, eszközei igen, ahogyan ezt a felgyorsult élettempó, az információk, az új ismeretek áradata is megköveteli. Könyvtáraink arra törekszenek, hogy a növekvő olvasói igényeket a kölcsönzés, a könyvtárak közötti kölcsönzés, a tájékoztatás, az adatszolgáltatás — és lehetőség szerint — a technika legkorszerűbb eszközeivel kielégíthessék. Ehhez nyújt széles keretet, vagyis potenciális új lehetőségeket az új könyvtári törvény, amely ugyanakkor nemcsak a könyvtárosok felelősségét emeli ki, hanem szól a társadalomnak a könyvtári dolgozók iránti felelősségéről is. Leszögezve, hogy közművelő-nevelő s a szakmai művelődést és tájékozódást szolgáló tevékenységüket „minden állami, társadalmi és szövetkezeti szerv köteles támogatni és köteles gondoskodni munkájuk erkölcsi és anyagi megbecsüléséről." Wallinger Endre Felajánljuk megvételre a vállalatunk tulajdonát képező, iparvágányon belső mozgatást végző Diesel-mozdonyt Felvilágosítás: 11-143 telefonon. SOMOGY MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI V., KAPOSVÁR föltételeiben. Az utóbbiokról nem nehéz képet alkotni: statisztikák tömege segít az eligazodásban. Az olvasottság helyzetét már nehezebb fölmérni. Megítélésem szerint pontosan nem is lehet. A könyvtári forgalom és a könyvvásárlások éves adatai alapján csupán bizonyos tendenciákra következtethetünk. De, hogy valóban mindenki el is olvassa-e a kikölcsönzött vagy megvásárolt könyvet? Erre aligha válaszolhat megnyugtatóan bárki is. Egy biztos: két évtizedes távlatban az olvasás mindkét szektorának segítségével igenis ment a könyvek által előbbre a vi- láa . . .