Dunántúli Napló, 1976. július (33. évfolyam, 180-210. szám)
1976-07-21 200. szám
6 Punantfflt napló 1976. július 21., szerda Totlseprü Aktuális szavak (?) Amióta csak némelyik iskolában lehet tanulni a klasz- szikus nyelveket, az ógörögöt és a latint, furcsa ellentétként hangzik, de igaz: sokkal többen használnak idegen szavakat, mint azelőtt. Lassan köznyelvünk is tele lesz vele. Aktuális rovat, aktuális hirek stb. hangzik itt is, ott is, kiszorítva az ennek megfelelő időszerű, alkalomszerű szavunkat. Ugyanígy időszerűséget mondhatnánk aktualitás helyett, és valóban időszerűvé válhat, vagyis aktualizálódhat valamiféle kérdés, híradás, esemény. A minap Szigetvárott szerettem volna megdicsérni azt a fiatal felszolgálót a főtéren, aki az előttem várakozó hölgy kérésére, hogy kapható-e „oranzs”-ital, kijelentette, hogy az nincs, de narancslevet tud adni. ,,Natur"-ban is kapható az ,,originär narancslé, az „OLYMPOS", amelynek helyesen írt neve persze Olümposz volna. És ha már az Olümposzon vagyunk, hadd legyen a sörünk NEKTÁR, a halhatatlan Zeusz itala. A Fővárosi Ásványvíz- és Jégipari Vállalat itókája sem lehet más, mint VITIS, vagyis magyarul: szőlőtő. Ezektől persze aligha lehet táncra perdülni, de annál inkább a Fonográf (hanggép), a Neoton (új hang), a Generál (általános), a Gemini (ikrek), a Gaudium (öröm), a Skorpió (csillagnév) együttesek valamelyikének ütemére. Vajon nem lehetne-e a Magyar értelmező kéziszótár 70 000 szavából magyar neveket választani az együttesek jelölésére? Vagy nem szebben hangzik a Kócbabák, a Vadmacskák szellemes neve? Ha már valaki ógörög-latin szavakat kever-kavar a beszédébe, legalább ejtse is helyesen! Ne mondja szuggeszció- nak a szuqgesztiót és amnesz- ciának az amnesztiát és vica versa-nak (megfordítva, kölcsönösen is) a vice verza-t! Mi, pécsiek, méltán elvárhatjuk, hogy ókori városunk nevét, a Sopianae-1 minden művelt ember helyesen ejtse. Úgv látszik, nemcsak Pécsett, a fővárosban is baj van e szó helyes ejtésével. Igaz, mi már meqszoktuk a Sopiana Gép- ayár helytelen nevét, és most Budapes'en is felbukkant egyfajta ejtésváltozat. A Maqyar Nemzet Nyomozás című cikkében ezt olvastam: „Vettem szépen eay csomaq Sophia- nét. .Nos, a cikk szerzője nem nézte meg eléggé a városunk római nevéről elnevezett cigarettát, amelyen nem Sophiane vagy Sophianae, hanem a Sopianae név olvasható. Amíg a görög ph-t f-nek, addig a latin p-t p-nek, s így egykori városnevünket „szo- piáné"-r\ak kell helyesen ejteni. Ókori városnevünk kapcsán hadd említsük meg: e kelta eredetű név arra utal, hogy római elődeink a galliai Supia vagy Sopia folyó vidékéről sodródtak a mai Pécs területére. Ha Sophiá-nak írták volna, úgy az ógörög bölcsességgel kerültünk volna kapcsolatba városnevünkkel. De sajnos nem így történt. A bolgár főváros eredeti neve sem Szófia volt, hanem Serdica (szerdika)- nak nevezte el alapítója, Tra- janus római császái. Ha valamelyik most föltárt római ősünk föltámadna, csakhamar rátalálna a centrumra, a városközpontra, ahol Leo (= oroszlán) jégkrémet szopogatnak, Szigma matematikaiközgazdasági folyóiratot olvasgatnak a járókelők. Rátalálna a Centrum Áruházra is. Nagyon elcsodálkoznék, ha el tudná olvasni a kirakat üveglapjaira ragasztott szövegel: Centrum Áruház — nyáron utazunk ... ) Nem mi, a vevők utazunk, hanem az áruház dolgozóf jelzik eléggé feltűnően: náluk a nyár közepén „aktuális” téma lett az utazás. Nem is értem, miért van nyitva mégis! Tóth István dr. Baranyai várak. Szigetvár. Fotó: Tóm László Nem kérek még helyet a nyugdíjasok padján Életrajzi adatai: dr. Gárdosi József, 1909. január 8-án született Pécsett. Iskoláit a főreál iskola 4 osztálya után, édesapja korán bekövetkezett rokkantsága miatt megszakította, s csak évtizedekkel később — 1946 őszén — folytatta tovább a Pécsi Jogtudományi Egyetemen. A munkásmozgalommal majdnem félévszázaddal ezelőtt kezdte meg az ismerkedést, amikor szervezett nyomdászsegédként belépett a Szociáldemokrata Pártba. További adatai: 1944. december 16-án lépettbe- vagy ahogy ő mondotta — átiratkozott a Kommunista Pártba. Tevékenyen részt vett a pécsi és a vidéki nyomdák államosításában, majd ezt követően kinevezték a Szikra Nyomda igazgatójává, amelyet az egyetemi szigorlatok közelsége miatt csak ideiglenesen vállalt el. A diploma megszerzése után a 73. sz. Állami Építőipari Tröszt egyik vállalatánál jogászkodott, majd az 1955-ben megalakult Baranya megyei Építőipari Vállalatnál folytatta tovább, de már jogtanácsosi, illetve osztályvezetői beosztásban, egészen a nyugdíjbavonulásáig. A vállalatnál eltöltött húsz esztendő alatt három ízben kapta meg a Kiváló dolgozó, egy ízben az Építőipar kiváló dolgozója kormánykitüntetést, majd 1969 májusában — a közel félévszázados mozgalmi tevékenysége elismeréséül — a legnagyobb, legbecsesebb kitüntetést, a Szocialista Házáért Érdemrendet. • — A lehető legsimább úton kerültem a mozgalomba — mondotta — s némi szerencsével is, mert a négy reálom nélkül aligha vettek volna fel nyomdósztanulónak . . . Az inasévekről sem volt különösebb mondanivalójo. Ha csak az nem, hogy az idősebb szervezett nyomdászok érdeklődéssel figyelték nemcsak a kitűnő szakmai előmenetelét, hanem a magatartását, a reflektálásait is ha szóba került egy- egy, a segédektől hallott bizalmasabb téma. — Azt hiszem ennek köszönhetem, hogy jószívvel fogadtak a Zrínyi utcai munkásotthonban is ahol sok hasznos tapasztalatban volt részem. Lassacskán beavattak a „nagyok" dolgaiba is. — Az olvasd el és add tovább — diszkréciójával, fegyelmezettségével kézről-kéz- re vándoroltattuk a ki tudja honnan, s milyen kockázattal beszerzett marxista füzetecs- kék szívdobogtató olvasmányait. • Huszonkilencben szabadult fel, s ahogy mondotta — még alig száradt meg a tinta a segédlevelén, amikor behívták katonának. — Amikor a leszerelés után visszamentem az üzembe, jó hírrel fogadtak a kollégák. A kiharcolt kollektív szerződésünkbe beiktattak egy olyan pontot is, amely szerint — a korábbi gyakorlattól eltérően — felemelt fizetés illeti meg a kétéves munkaviszonnyal rendelkező segédet is. Élve e jogommal, be is mentem Veszély igazgatóhoz, aki diadalittasan kijelentette, hogy egy lényeges dolgot nem vettünk figyelembe a kollektív szerződésben. Még- pediglen azt, hogy csak a folyamatos munkaviszony után jár meg a fizetésemelés. Tehát addig szóba sem áll velem, amíg le nem dolgozom a katonaságnál eltékozolt 20 hetet. Hiába kelt védelmemre a szak- szervezet, az csak olaj volt c tűzre, mert — nem is tudom már milyen jogcímen — elbocsátottak az üzemből. Közel két évig volt munka nélkül, de a kapcsolatot nem szakította meg a kollégáival. Tőlük hallotta meg, hogy időközben különös változások történtek az üzemben. Egyik reggel arra mentek be, hogy idegenek árasztották el a nyomdát. Pestről és más megyékből toborzott, szervezetlen nyomdászok voltak, akiket nyilvánvaló céllal, a bérharcok, de főként a szakszervezeti mozgalom letörésére, felhígítására hoztak az üzembe. Az igazgató elemében volt. Pökhendien kijelentette, hogy felőle a régiek maradhatnak ugyan, de csak olyan feltétellel, ha kilépnek a szakszervezetből. Gárdosi József és néhány sorstársa ekkor határozta el, hogy akcióba lép. Úgy döntöttek, hogy egyrészt meggyőzéssel, vagy ha ez nem megy, más eszközök segítségével „lebeszélik" a szakikat, a „honfoglalásról”. — Volt akin fogott a szép szó, s akiken nem, azokat nagyon szívélyesen megvendégeltük — mondotta. — Magyarán leitattuk, majd a vonatra ültettük ás isten hírével útnak indítottuk őket. Ami őt illeti, előbb a Pécsi Irodalmi és Könyvnyomda Rt- nél kapott gépszedői állást. Innen rövidesen átkerült a Pécsi Naplóhoz, majd amikor ezt az 1944. március 19-i német megszállás után betiltották, a Dunántúl Nyomdában dolgozott egészen a felszabadulásig. Dolgozott és jótanácsokkal látta el a fiatal, tapasztalatlan kollégákat, ami jobb híján abból állt, hogy „tippeket" adott nekik a SAS behívók kijátszására. S ha ez néhányuknak sikerült is, neki nem, mert 1944 augusztusában behívták, de szerencséjére csak a Pécsett állomásozó katonai parancsnokságra. — S oda is csak november 27-ig, mert ezen a napon már menekülőben volt a parancsnokság — mondotta. — Természetesen magukkal vittek volna minket is, de egyik jóbarátommal, Tiglmann Józsival „lekéstük" a vonatot... A felszabadulás után, amikor a szovjet parancsnokság hozzájárulásával és segítségével újra üzemelt a nyomda, ő is ott volt az Új Dunántúl születésénél. — Nehéz napok voltak — mondotta —, mert villany és gáz híján kézi meghajtásssal nyomtuk a lap első példányait, mégis az életem legszebb emlékei között őrzöm ezeket a napokat... A többi — s ezt ő mondta így — már csak adat, amit az életrajzából is kijegyezhetünk. Nos, hogy az „adattár" teljes legyen hozzá kell még fűzni, hogy Gárdosi József ma sem tekinti „nyugdíjas" állásnak a rábízott munkát. — Amíg a vállalatnál úgy látják, s én magam is úgy érzem, hogy megvan hozzá a fizikai, szellemi frisseségem, addig nem kérek helyet magamnak a nyugdíjasok sétatéri padján . . . Pálinkás György A BARANYA MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT felvételre keres: — FESTŐKET, — HEGESZTŐKET, — NEHÉZGÉPKEZELŐKET, — LAKATOSOKAT, — KŐMŰVESEKET, — ÁCSOKAT, — PANELSZERELOKET, — BETONOZOKAT, — SEGÉDMUNKÁSOKAT, — ASZFALTKENÖKET. Jelentkezni lehet: BARANYA MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT Pécs, Szántó Kovács János u. 1. (ÉM Szálló). Munkaerögazdálkodás. Minden érdeklődő levélre válaszolunk! Levélcím : 7601 Pécs, Pf.: 147. Dr. Hegedűs Lajos A Baranyában élő csángók néprajzának kutatója Dr. Hegedűs Lajos tanár, nyelvész, a nyelvtudományok kandidátusa a Baranyába telepített moldvai székelyek néprajzának kutatója. Budapesten 1908. máráius 1-én született. Egyetemi tanulmányait a magyar fővárosban Gombócz Zoltán ' tanítványaként kezdte, majd Bécsben és Londonban végezte. 1932—1944 között a pécsi, illetve a debreceni gyakorló gimnázium tanára, 1943-ban egyetemi tanár lett. 1944-től 1950-ig Pécsett a Dunántúli Tudományos Intézetben és o Pedagógiai Főiskolán működött, majd 1950-ben a Magyar Nyelvtudományi Intézetbe került, ahol megszervezte az első hazai fonetikai laboratóriumot. Csaknem 2000 felvétellel létrehozta a magyar nyelvjárások laboratóriumát. Dr. Hegedűs Lajos főbb művei: „Magyar hanglejtésformák grafikus ábrázolása" (Budapest, 1930); „A magyar nemzeti versritmus kérdése" (Budapest, 1934.); ,,Elektroakusztikai berendezések a beszéd- és nyelvjáráskutatás szolgálatában" (Budapest, 1941). Pécsett pedig 1946-ban jelent meg „Népnyelvi szövegek az Ormánságból" című műve. Dr. Hegedűs Lajos pécsi tartózkodásának éveit felhasználta arra is, hogy a Baranyába telepített moldvai székelyek nyelvjárását kutassa. Gyűjtő munkájának eredményeként jelent meg Budapesten 1952-ben: „MOLDVAI CSÁNGÓ NÉPMESÉK ÉS BE- SZÉLETÉSEK" című harmadfél- száz oldalas műve. A bevezető a csángó nép történetével és jelenlegi életével foglalkozik. A gyűjtés módjának ismertetése után következnek az eredeti moldvai helységnevek szerinti csoportosításban a gyűjtött népmesék és alkalmi beszélgetések. A kötet végén a mintegy 1800 szót tartalmq- zó szógyűjtemény a nem szakemberek számára is élvezhetővé teszi a népnyelvi gyűjteményt. ........örömmel állapíthatjuk m eg — írta Hegedűs Lajos könyvéről az ugyancsak Pécsett működött néprajzkutató: Musz- ty László —, hogy a szerzőnek szőkébb hazájával, Baranyával kapcsolatos népnyelvi tanulmánya a mai tudományos életünknek feltűnően jólsikerült alkotása. Igazolja véleményünket az, hogy az eddig megjelent legjobb szöveggyűjtemény; szó-gyűjteménynék legnagyobb része ismeretlen és a magyar Tájszótárban sincs meg; az, hogy a szövegek elsőrendű forrást jelentenek nyelvészeti szempontból, különöskép mondattani, alaktani és stílustani tekintetben: az, hogy szöveggyűjteménye tartalmilag is értékes, s a magyar szellemi néprajz, a meseirodalom kutatói számára is kitűnő forrás. Nyelvtávlatú ez a könyv azért is, mert a csángók nyelvének vizsgálatához tudományos alapot szolgáltat, a fejlődés későbbi fázisait megbízható alapanyaggal lehet mindenkor egbevetni” — írta róla Muszty László a „Dunántúl" című pécsi irodalmi folyóirat 1952. I. évfolyam 3. számában. Dr. Hegedűs Lajos 1958. július 23-án hunyt el Budapesten. Pusztai József
