Dunántúli Napló, 1976. július (33. évfolyam, 180-210. szám)

1976-07-15 194. szám

1976. július 15., csütörtök A hírek 1976. JULIUS 15 CSÜTÖRTÖK Szeretettel knszöntjük névnapjuk alkalmából HENRIK nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 4.02 — nyug­szik 19.37 órakor. A Hold kél 21.18 — nyugszik 8.27 órakor. Hja Mecsnyikov H atvan évvel ezelőtt, 1916. július 15-én halt meg — 77 éves ko­rában — llja Mecsnyikov orosz mikrobiológus, zooló­gus és immunológus, akit 1908-ban (P. Ehrlichhel megosztva) az immunitás terén végzett tudományos munkásságáért Nobel-dij- jal tüntettek ki. Középiskolás diákként már a harkovi egyetem előadásait látogatta, s itt több professzor is felfigyelt rá. K. Leuckart professzor meghívására a giesseni laboratóriumban a fonal­férgek életciklusait tanul­mányozta, majd Nápoly­ban tűnt fel, ahol A. Ko- valevszkijjal az összeha- sonlitó embriológia meg­alapozásához járult hozzá. Nyugtalan természetű tu­dós volt; hol Németország­ban, hol Oroszországban tűnt fel, hogy ismét Olasz­országba utazzon. 1882- ben itt (Messinában) saját laboratóriumot rendezeti be és folytatta régebbi el­gondolásainak megfelelő kísérleteit, bizonyos élős­ködő gombák szerepével, valamint a fertőző beteg­ségek megfékezésével kapcsolatban. Kutatásai nyomán hívta meg Pas­teur Párizsba, az akkor létesült új intézetébe. Ettől kezdve csak mikro­biológiai kutatásokat foly­tatott és számos fertőző betegséget (kolera, lépfe- ne, szifilisz stb.) tanulmá­nyozott a fertőzés meggát- lása végett. Ennek során dolgozta ki a sejtimmuni- tás-elméletét is. Megálla­pításai, tudományos ered­ményei szinte minden terü­leten korszakalkotóak vol­tak. MOZI Park: Aranyvadászok (4) Halál az életért (6, 8) Park kert: Aranyvadászok (f9) Komarov ke:t: Fehér farkasok (f9) Petőfi: Odv a művésznek (f5. f7, f9) Kossuth: Fehér farkasok (10, 12, f3, f5) Amarcord (»7, 9) Fekete Gyémánt: Kamilla, te vagy a sorsom! (6) Jószeren­csét: Ellenintézkedés (5, 7) Rákóczi: Kivándorlók (5, 7) Május 1.: Szikrázó lányok (fó) Boly: Azonosítás (8) Harkány: Front szárnyak nélkül I—II. (7) Komló, Május 1.: Vanyusin gyermekei (4. 6) Komló, Zrí­nyi: Bizalmi állásban (4, 6) Mohács: A stadion őrültjei (6, 8) Pécsvárad: Gawein és a zöld lovag (f8) Sásd: A mesterdetektív (f8) Sellye: Két pont között a legrövidebb görbe (8) Siklós: Egy kis elő­kelőség (6, 8) Szigetvár: Ge- rolsteini kaland (8) | időjárás Várható időjárás csütörtök estig: változóan felhős idő, elszórtan záporral, zivatarral. Mérsékelt, időnként élénk északnyugati, északi szél. Vár­ható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12—17, legmaga­sabb nappali hőmérséklet 25— 30 fok között. A Balaton vizének hőmérsék­lete Siófoknál szerdán 11 óra­kor 24 fok volt. Dunántúli napló Aczél György látogatása Szabolcsban Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese kedden és szerdán látogatást tett Szabolcs-Szatmár megyé­ben. A vendéget Nyíregy­házán, a pártbizottság székházában a megye párt, állami vezetői fogad­ták, s dr. Tar Imre, a Me-, gyei Pártbizottság első titkára tájékoztatta Sza­bolcs-Szatmár gazdasági, társadalmi, kulturális hely­zetéről. Ezt követően a Minisztertanács elnökhe­lyettese felkereste az új, korszerű rendszerben mű­ködő nyíregyházi Móricz Zsigmond könyvtárat, s tájékozódott annak sok­oldalú közművelődési te­vékenységéről. Aczél György szerdán Nyíregyházán, a pártbi­zottság székházában ren­dezett pártaktíván tartott tájékoztatót az időszerű ideológiai, közművelődési és oktatási kérdésekről. Ezután Tiszalökre látoga­tott. ♦ — A Pest megyei Kis­hajózási Vállalat közli, hogy révállomásain az alacsony vízállás miatt farmotoros autóbuszt nem tud átszállítani. Változások a bélyegkiadásban A MABÉOSZ küldött- közgyűlésén — s koráb­ban a bélyeggyűjtők leg­több összejövetelén sokan bírálták a bélyegek nagy számát és névértékét. A filatelisták észrevételeit, javaslatait figyelembe vé­ve a MABÉOSZ közre­működésével a Magyar Posta kiadta a bélyegki­adás ötödik ötéves terv­időszakára érvényes irány­elveit. Az irányelvek szerint évenként fokozatosan csökkentve kialakítják a kibocsátandó bélyegek számának és névértéké­nek optimális szintjét oly­módon, hogy a kibocsá- • tandó bélyegek címlete is jól alkalmazkodjék a pos­tai és a légipostái díjté­telekhez. Általános forgal­mi bélyegsorozatot legfel­jebb öt évenként, légi­postái bélyegsorozatot 8 évenként, portóbélyegeket pedig tíz évenként ad ki a posta. Az irányelvekben a pos­ta rendelkezik a bélyegek ugyancsak sokszor kifogá­solt méreteiről is. Az ideá­lis méret 26x37 milliméter, ezért a kiadásban ez lesz a leggyakoribb. A legki­sebb bélyeg legalább 21x 25 milliméter, a legna­gyobb legfeljebb 22x62 milliméter lehet. Fehér farkasok — Vegyesbolt, presszó, kisvendéglő. Egyházasko- zárban életveszélyessé nyilvánították a régi ve­gyesboltot, ezért mihama­rabb szükségessé vált egy újat felépíteni. A sósdi ÁFÉSZ és a SZÖVOSZ támogatásával, négymillió forintos költséggel épül majd fel az új vegyesbolt és a hozzá tartozó presz- szó, valamint egy kisven­déglő is. — Pécsiek Tokajban. A tokaji művésztelep épü­letének homlokzatára ké­szítenek — egyéni tanul­mányaik mellett — zo­máncterveket a Pécsi Ifjú­sági Ház Képzőművészeti Műhelyének 10 tagja. A csoport Lantos Ferenc ve­zetésével július 18— augusztus 1. között a Nép- művészeti Intézet tokaji művésztelepének vendége lesz. — Vegyesbolt felújítá­sa. A sásdi ÁFÉSZ mint­egy 350 ezer forintos költ­ségén újították fel a ké­kesi vegyesboltot és ital­boltot. A teljes felújítás utolsó tatarozási részét nemrég fejezték be. — Új óvoda építését kezdték meg Kétújfalun. A több mint 1 millió fo­rintos költséggel épülő, 50 gyermek elhelyezésére alkalmas új óvoda előre­láthatóan a tavasszal ke­rül átadásra. Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügye* letek gyermekbeibetegek ré­szére: Pécs város: POTE Gyer­mekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sely- lyei járás: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, gyer­mekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyer­mekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebé­szet: Pécsbánya. Traumatoló­gia: II. sz. Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Ko­ponya- és agysérülések: Ideg­sebészet. Fül-orr-gégészet: POTE Fül-Orr-Gége Klinika. SOS'£LET telefonszolgálat hívószáma 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. A HÉT FILMJEI AMARCORD Federico Fellini új, színes, olasz filmjében mély hu­mánummal, költői megjelenitő erővel idézi fel an­nak a kornak a vízióját, amelyben felnőtt. Kamasz­korára emlékezve nemcsak a feketeingesek-uralta Olaszországot mutatja be, hanem egy — a fasiz­mus által katasztrófa-veszélybe sodort — világot, annak emberét, küzdelmeit, bukásait s egy jobb korszak eljövetelébe vetett hitét. UDV A MŰVÉSZNEK Sokan ismerhetik nálunk Yves Robert rendező ne­vét, Horgász a pácban cimű nagysikerű vigjátéka alapján. Az Udv a művésznek cimű színes fran­cia—olasz filmjében egy kisembert mutat be, a „művészet sorkatonáját" — Marcello Mastroianni főszereplésével. FEHÉR FARKASOK Az indiánról, a seriffről és a banditákról szóló szí­nes, szinkronizált NDK—jugoszláv filmet már lát­hatták a nézők. Az izgalmas vadnyugati történet mostani felújítását bemutatáskori sikere indokolja. — Az Országos Béke­tanács elnöksége Nguyen Manh Cam vietnami nagy­követnek, a két nép kö­zötti barátság elmélyíté­se érdekében végzett eredményes munkája elis­meréseként az Országos Béketanács kitüntető jel­vényét adományozta. A ki­tüntetést az Országos Bé­ketanácsnál rendezett ba­ráti találkozón Vass Ist­vánná, az Országos Béke­tanács alelnöke nyújtotta át. A baráti találkozót kö­vetően Nguyen Manh Cam látogatást tett dr. Sik Endrénél, az Országos Béketanács elnökénél. — Óvodások műsora teszi még színesebbé a DDGÄZ II. sz. KISZ alap­szervezetének rendezésé­ben pénteken délután 3 órakor, a Légszeszgyár utcai telepen megtartandó kilences névadó-ünnepsé­get. — A Tisza Bútoripari Vállalat szolnoki gyárában nyolc féle konyhabútort készítenek. Három beépít­hető szekrénytípus az épí­tőipar számára készül, ötöt pedig a belkereskede­lem részére gyártanak. A komplett szekrénysorok va­riálhatók és bennük hűtő­gépet is elhelyezhetnek. Az idén 210 millió forint értékű konyhabútor ké­szül a szolnoki gyárban. — Szerda reggelre négy centiméterrel emelkedett a Duna; vízszintje 1,32 mé­ter volt. Július 15-re, csü­törtökre a vízügyi szolgá­lat 120 centiméteres víz­állást jelez, majd a hét végén kis árhullám vár­ható a Dunán. — A kalocsai fűszer- paprika kutató állomáson — ahol az idén már kor­szerű eszközök segítik a nemesítő munkát — az időjárástól függetlenítették a kísérleti termesztést. Az intézet klímaházában té­len—nyáron folyamatosan teremnek az új hibridek. Ezzel lényegesen rövidebb időt vesz igénybe a fajta­nemesítés. A télen üzem­behelyezett fitotronban be­érett az első fűszerpaprika­termés, s már virágzik az újabb generáció. — Társadalmi munka. Csaknem 250 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek el az első fél­évben Dencsházán és a hozzá tartozó pusztán, az ott lakó 1271 ember. — Köves út épült. Több mint fél kilométer hosz- szan a régi földút helyén köves utat építettek Pa- lotabozsokon. A 700 ezer forintos tanácsi beruházás mellett a falu lakói jelen­tős értékű társadalmi munkát végeztek. — Augusztus 16—19 kö­zött Siófokon rendezik meg a balatoni filmvígjá­ték napok eseménysoroza­tát. A rendezvény célja, hogy fórumot teremtsen a magyar vígjátékoknak, s megpróbáljon bizonyos akadályokat elgördíteni a vígjátékok megszületésé­nek útjából. — Az idei Szegedi Ün­nepi Hetek kezdetére, a városi tanács művelődési osztályának kiadásában most jelent meg Varga József 160 oldalas tanul­mánya a Dóm térről. Az útikalauznak is alkalmas könyv részletesen ismerteti a tér születésének körül­ményeit, épületeinek neve­zetességeit. Szerepel ben­ne az árkádok alatt lévő nemzeti emlékcsarnokban lévő képzőművészeti alko­tások leírása, a művek ál­tal ábrázolt személyek életművének méltatása. — Úttörőtáborok a Dombay tónál, ötven, öt­venöt úttörő táborozik kéthetes váltásban a Pécs­várad melletti Dombay tó­nál található régi malom­ból kialakított táborban. A kalocsai, hidasi úttörők után mecseknádasdi, ola- szi, pécsi és mohácsi paj­tások töltik majd idejüket a táborban, ahol a napok­ban adták át az új zuha­nyozókat. Esküvő PERECZ MARIA és SOMOGYVÁRI GÁBOR szeretettel értesítik kedves ismerőseiket, hogy 1976. július 17-én, 11.00 órakor házasságot kötnek a pécsi központi há­zasságkötő teremben (Hunyadi út 2.). SZERDAHELYI ILDIKÓ és DENKE LAJOS szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1976. július 17-én, 17,00 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2.). GYULAI KLÁRA és CSETNEKI JÓZSEF szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1976. július 17-én, 18.30 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2 ). FJODOR ABRAMOV PEL/AGEJA 41. Szeretett az üzletbe járni. Igazi ünnep volt neki. A színek és a szagok orgiája, egysze­rűen megrészegült tőle. Ami pedig a szövetes polcot illeti, képes volt órákig állni előtte. A boltban senki sem volt, Okszja azonnal, sietve elédobta a bársonymellényt. A pult alól. Úgyhogy Pelageja rögtön lát­ta, milyen szívességet tesz ne­ki Okszja. A mellény éppen jó volt, ta­lán egy icipicit vállbán bő, de most igazán nem lehetett ku- kacoskodni, ha egyszer ilyen kapós portékáról van szó. — Hát Atkának nem veszel? — kérdezte Okszja. — Nahát, akkor isten veled, ha ilyen ga- rasos vagy, várnak a vevők. Pelageja rövid töprengés után Atkának is vett. Ezek a cicomák nagyon érdeklik At­kát. És jó is lesz neki ez a mellény. — Köszönöm, köszönöm, Ok- szenya Ivanovna! Én igazán megbecsülöm, meghálálom — köszönte meg szívből Pelage­ja, és egy nagy kendőbe kötöt­te a két mellényt (mégse hoz­hatja hírbe azt, aki jót tett ve­le), és hazaindult. Visszafelé menet a klubbal szemben futott össze Antonyida Petrovnával. Jön, divatos csiz­mája csikorog, arcát szőrme­gallérjába rejti - az anyja szerint száz rubelt fizettek érte —, elgondolkozott, se nem lát, se nem hall. Pelageja, mint mindig, első­nek köszönt, amivel szörnyen zavarba hozta Antonyida Pet- rovnát, s aztán — kibújt be­lőle az ördög I — nem bírta megállni, kibontotta a kendőt. Nézd csak, nézd csak, Anto­nyida Petrovna. De igazán ne vedd zokon. Akadnak még egyesek, akik gondolnak ránk. Antonyida Petrovnának tet­szett a mellény. — Csinos ... — motyogta. — Hát ti vettetek? Nem? — kérdezte Pelageja. — Nem . .. Azt hiszem, nem ... — jött zavarba Anto­nyida Petrovna, és félrenézett. Hát persze, télen biztosan semmit sem lát, amikor a szemüvege bepárásodik, csak vaktában megy, gondolta Pe­lageja, és most megint, mint akkor nyáron a folyóparton, hirtelen megsajnálta Pjotr Iva- novics lányát. Pelageja szinte jóságrohamot kapott: habozás nélkül kira­gadta a mellényt — olyan szé­pen mutatott a fekete bársony a fehér havon, akár a szőrme. — Nesze, tedd el, Antonyida Petrovna. Én már öregasszony vagyok, elleszek bársony nélkül is. Minek az nekem? — Nem, nem, köszönöm, hogy képzeli ... — Ugyan, csak ne - köszön- gesd! Mit gondolsz, Antonyida Petrovna . . . Azt hiszed, elfelej­tettem, ha valaki jót tesz ve­lem? Hát nincs nekem szívem? Hányszor kihúzott a bajból Pjotr Ivanovics . . . Nem, nem, Antonyida Petrovna, fogadd csak el! És hallani se aka­rom . . . Antonyida Petrovna azt sem tudta, mit mondjon. Toporgott a csizmája sarkával, fintorgatta az orrát, aztán valamit motyo­gott, hogy a bársony már nem divatos. — Hogyhogy nem divatos? — csodálkozott Pelageja. — Évek óta pillanatok alatt szét­kapkodják . .. (Folytatása következik) Losonczi Pál az El­nöki Tanács elnöke táv­iratban fejezte ki jókíván­ságait Valéry Giscard d'Estaing köztársasági el­nöknek, a Francia Köztár­saság nemzeti ünnepe al­kalmából. Lázár György miniszterelnök Jacques Chirac miniszterelnöknek küldött üdvöző táviratot. Szerdán Nagy Mária, az MSZBT főtitkára a Barát­ság házában fogadta a Szovjet—Magyar Baráti Társaság grúziai tagozatá­nak küldöttségét, amely Nyina Zsvanyija, a tbiliszi városi tanács elnökhelyet­tese vezetésével tartózko­dik hazánkban. A találko­zón részt vett J. V. Sza- limon, a budapesti szovjet nagykövetség tanácsosa. A küldöttség tagjai egy hetet töltenek Magyaror­szágon, ez idő alatt ellá­togatnak több budapesti és vidéki MSZBT-tagcso- porthoz, megismerkednek a társaság sokrétű munká­jával. * Együttműködési egyez­ményt írt alá — diplomá­ciai úton — Ono Kicsiro, a japán NHK rádió elnöke és dr. Hárs István, a Ma­gyar Rádió elnöke. Az öt évre szóló megállapodás elsősorban a zenei műso­rok és a rádiózás fejlesz­tését szolgáló információs anyagok cseréjére vonat­kozik. * A finn—magyar barát­sági héten hazánkban tartózkodó finn küldött­ség Kalevi Kivistö közok­tatásügyi miniszter vezeté­sével szerdán a Balaton partra látogatott, s meg­tekintette Balatonfüred, majd pedig Tihany neve­zetességeit. Lapzárta Elkészült az olimpiai vizilabda torna csoport­mérkőzéseinek részlete: műsora. Az első mérkőzést a magyar válogatott játsz- sza vasárnap, magyar ide szerint 15.30 órai kezdet' tel Ausztrália ellen. * Teherautónak ütközött Tegnap, a délutáni órák­ban Villányi József, 25 éves bátaszéki lakos Bár­ból Dunaszekcső felé ha­ladt személygépkocsijával, a 39-es kilométerkőnél nekiütközött az ott vára­kozó Sipkoczki István, 27 éves szavai lakos által ve­zetett cementes teher­autónak. A baleset követ­keztében Csáki János bátaszéki lakos 8 napon túl gyógyuló súlyos, Villá­nyi József könnyű sérülé­seket szenvedett. Új vámrendelet lépett életbe Lengyelországban. Ennek értelmében tilos az országból kivinni szőrmét, irhát, bőr-árukat, gyapot­szöveteket és kötöttárut, gyermekruházati cikkeket, nemesfémből készült ék­szereket, drága- és féldrá­gaköveket. Ugyancsak ti­los a varrógép és autó­gumi kivitele. Korlátozták a kivihető élelmiszerek mennyiségét is. * Fájdalmas veszteség ér­te a magyar sportéletet, 55 éves korában elhunyt Babolcsay György nyug­állományú őrnagy, a Bp. Honvéd volt . labdarúgója és edzője. * Szerdán Moszkvában ta­lálkozóra került sor Borisz Ponomarjov, az SZKP KB PB póttagja, az SZKP KB titkára és Radzsesvar Rao, az Indiai Kommunista Párt Országos Tanácsának fő­titkára között.

Next

/
Oldalképek
Tartalom