Dunántúli Napló, 1976. június (33. évfolyam, 150-179. szám)

1976-06-29 178. szám

Sikeres idényzáró az NB ll-ben Komlói Bányász—Vasas Izzó 2:2 (1:1) Komló, 800 néző. V.: Eőry. Komló: Erdősi — Keller (Lahó ’a 79. percben), Farkas, Steib, Kelemen — Bányász, Pál, Tresch — Lingl, Radios, Jockl (Róth, a 34. percben). Edző: Csaba Gá­bor. Izzó: Horváth — Révész, Szántó, Majsai, Által — Szilá­gyi, Menczel (Bódis a 32. perc­ben) — Vágvölgyi, Hanzel, Varga, Szekeres (Bozi a 76. percben). Edző: Kovács II. Jó­zsef. Meglepően kevés néző előtt kezdődött a mérkőzés. A hazai csapat már a 3. percben veze­téshez jutott. Radics elhúzott a balszélen, továbbítását Pál ível­te kapu elé és a jókor érkező Tresch 12 méterről a hálóba lőtt. 1:0 a Komló javára. (Tresch: — Az edzéseken be­gyakorolt variáció eredményezte a gólt. Pál átívelésekor már csak jól el kellett találnom a labdát.) A gyors hazai gól után valamivel többet kezde­ményeztek a vendégek. A 9. percben Szekeres hagyott ki nagy helyzetet. A 33. percben Lingl közeli lövését hárította Horváth, és még ebben a perc­ben Jockl megsérült. (Jockl: — A Révésszel való összecsapás után beléptem egy gödörbe és kifordult a bokám.) öt perc múlva növelhette volna előnyét a Komló. Baloldali szöglet után Tresch a 11-es pontról visszagu­rított, a jó helyzetben lévő Róth azonban fölé lőtt. A kimaradt helyzet után a vendégek lőt­tek gólt. A 40. percben Keller könnyelműsködött, a labda Sze­kereshez került, akit Erdősi a 16-oson belül lerántott. A meg­ítélt büntetőt Majsai értékesí­tette. 1:1. (Keller: Sajnos, rö­viden adtam haza a labdát és a gyors Szekeres előbb érte el, mint Erdősi, akiknek nem volt más választása.) S’ünet után a vendégek kezd­tek jobban. Az 55. percben Var­ga nagyereiű lövését ütötte szöqletre Erdősi. Az 59. percben a komlói kaputól 26 méterre Szekeres lőhetett szabadrúgást. A labda Erdősi kezéből perdült a hálóba. 2:1 az Izzó javára. Ezután rákapcsolt a Komló és a 68. percben sikerült egyenlí­teniük. Bányász jobboldali szög­letét Radics fejpite közelről a léc alá (2:2). Néhány perccel később Róth lőtt elhamarkodot­tan mellé. A másik oldalon Hanzel hagyott ki nagy helyze­tet. Négy perccel a befejezés előtt Pál közelről Horváth ke­zébe fejelte a labdát. Ez is gólszerzési lehetőség volt. A helyzetek alapján igazsá­gos döntetlen született Komlón. A gyors hazai gól után elma­radtak a várt támadások és va­lamivel többet birtokolták a labdát a vendégek. 2:1-es Izzó vezetés után jól hajrázott a Komló^és sikerült az egyenlítés. A Komló kapujában Erdősi a második gól előtt határozottabb lehetett volna. A védelemben Steib volt a megbízhatóbb. Kö­zéppályán Pál igyekezett, társai csak a hajrára javultak fel. Csa­társorban Radics volt a legjobb, a szélsők bátortalanul játszot­tak. Csaba Gábor (Komló): — Sok hibával játszottunk, szá­mos helyzetünk kimaradt, és mindkét kapott gólunkat védel­mi hiba előzte meg. Kovács József (Izzó): — Az eszi 1:0-s fővárosi győzelmünk után most döntetlenben remény­kedtem. Ügy érzem megérde­melten szereztünk pontot. A gó­lokat mindkét oldalról védelmi hibák előzték meg. Lázár Lajos Grünwald Géza A Sportfogadási és Lottóigazgató­ság közlése szerint a 26. heti totó­nyeremények az illeték levonása után a következők: 13 találatos szelvény 59 darab, nyereményük egyenként 13 772 forint. Ebből 13 plusz 1 ta­lálatos 37 darab, a nyeremény és o jutalom együtt 21 905 forint. Tizen- kéttalálatos szelvény 1195 darab, nyereményük egyenként 453 forint. Tizenegytalálatos 11 812 darab, nye­reményük egyenként 46 forint. Tiz- találatos 64 725 darab, nyereményük egyenként 16 forint. A közölt ada­tok tájékoztató jellegűek. 1. Ba. Spart.—Dunaújváros 2 0:2 2. Naaykanizsa—Volán 2 0:2 3. FÖSPED—Pécs 2 0:1 4. Naqybátony—Várpalota 2 1 :3 5. BVSC—Debrecen 2 1:3 6. Bábolna—Budafok 2 1:2 7. Oroszlány—SZMTE 1 1 :0 8. Szekszárd—Dorog x 3:3 9. AURAS—Fűzfő 2 0:3 10. Aikai B.—Vác 1 2:0 11. Lőrinci F.—Ganz MÁVAG 2 1 :2 12. Enying—Pénzügyőr 2 3:5 13. PBTC—Siófok 2 2:4 + 1 14. Lehel—Szarvas 2 1:2 Élesnét ezúttal nem tudják megakadályozni a gólszerzésben a német játékosok, a Halle—Pécs válogatott mérkőzésen Az NB II. végeredménye PMSC—FŐSPED 1:0 (0:0) Budapest, 500 néző. Vezet­te: Somlai. Pécsi MSC: Kat­zirz — Iványi, Schulteisz (To­rna, a 60. percben), Kiss, Kin­cses — Lutz, Dárdai P., Lő- rincz — Kardos, Fábián, Jónás (Tóth, a 78. percben). Edző: Kovács Imre. FÖSPED: Amb­rus — Egri, Oláh, Vaszilev, Hierbeck — Kanyó, Staudin­ger, Losonczy----Raffael, Ste­fá n, Tóth. Edző: Bundzsák De­zső. A kezdés után máris a pé­csi csapat került mezőnyfölény­be, de az első gólhelyzetre a 20. percig kellett várni. Ekkor Kincses elfutott a balszélen, kapu elé ívelt, de Dárdai kö­zelről a kapusba lőtte a lab­dát. Óriási gólhelyzet volt! Tíz perccel később Kardos senki­től sem zavartatva egyedül nyargalhatott a kapu felé, de jó helyzetben — akárcsak az előbb Dárdai — ő is a kapus­ba lőtte a labdát. Két perccel a félidő befejezése előtt Ste- fán jól ugrott ki a pécsi vé­dők közül, de Katzirz kapujá­ból kifutva lábbal mentett. Szünet után esett az iram és a színvonal. A 60. percben Iványi beívelt szabadrúgása nyomán Dárdai fejelt, a lab­da azonban a bal kapufa tö­véről pattant mellé. A 85. perc­ben Lutz átadásával Kardos fu­tott el a jobbszélen, lövése nyomán a labda a kapufán csattant. Már-már úgy tűnt, hogy gól nélkül végződik a mérkőzés, amikor három perc­cel a befejezés előtt szabad­rúgáshoz jutott a Pécsi MSC. Dárdai 25 méteres lapos lövé­se nyomán a labda a bal al­só sarokban kötött ki (1:0). Az első félidő változatos, ér­dekes játékot és számos ki­használatlan pécsi helyzetet hozott. Szünet után egy idő­re visszaestek a piros-feketék, a hajrában azonban sikerült Újítaniuk és három perccel a befejezés előtt a qyőztes gólt belőniük. A Pécsi MSC kapu­jában Katzirz jól oldotta meg feladatát. A védelemben Iványi es Kiss nyújtotta a legjobb tel­jesítményt. A középpályás sor­ból Lőrincz volt a legjobb, Dár­dai P. fáradtan mozgott. A csatársorból hiányzott az át­ütő erő. A hazaiak közül Oláh, Stefán és Losonczy játszott jól. Dr. Hamvas Antal, a Pécsi MSC technikai vezetője: — Számos helyzetünk kimaradt, mely alapján nagy gólarányú is lehetett volna győzelmünk. A csapat játékával rászolgált a két pontra. Az NB II. további eredmé­nyei: Dunaújváros—Budapesti Spartacus 2:0 (0:0); MÁV DAC —Kossuth KFSE 2:1 (2:0); Szekszárd—Dorog 3:3 (1:1); Debrecen—BVSC 3:1 (2:1); Volán SC—Nagykanizsa 2:0 (1:0); Oroszlány—Szolnok 1:0 (1:0); Várpalota—Nagybátony 3:f (1:0); Budafok—Bábolna 2:1 (ÖTÖT 1. Dunaújváros 38 23 12 3 78-29 58 2. Dorog 38 22 10 6 75-40 54 3. Budafok 38 22 7 9 87-54 51 4. Debrecen 38 20 9 9 70-43 49 5. BVSC 38 18 11 9 69-44 47 6. Volán 38 17 11 10 54-44 45 7. Pécsi MSC 38 18 8 12 59-36 44 8. Kossuth KFSE 38 17 8 13 67-46 42 9^ Szolnoki MTE 38 14 11 13 52-45 39 10. Vasas Izzó 38 13 11 14 49-55 37 11. Komló 38 12 13 13 43-53 37 12. MÁV DAC 38 13 8 17 48-57 34 13. Szekszárd 38 10 13 15 47-60 33 14. Oroszlány 38 12 9 17 46-59 33 15. Várpalota 38 11 11 16 45-63 33 16. Olajbányász 38 11 11 16 39-57 33 17. FÖSPED 38 9 8 21 47-69 26 18. Bp. Spart. 38 7 9 22 42-84 23 19. Bábolna 38 8 5 25 47-81 21 20. Nagybátony 38 8 5 25 31-76 21 Tresch lövése nyomán a hálóban a labda. Ezzel a góllal szerezte meg a vezetést a Komlói Bányász a 3. percben az Izzó ellen. Nemesi Árpád felvétele Olimpiai hullámhossz — hajnaltól hajnalig A Magyar Rádió Montreálból, a XX!. nyári olimpiai játékokról 165 órás közvetítést sugároz. Ezzel kap­csolatban és a programról hétfőn tartott tájékoztatót Bereczky Gyula, az aktuális szerkesztőség vezetője, Szepesi György, a Magyar Rádió olimpiai küldöttségének főszerkesz­tője és Horváth Gyula mérnök. Érdekességnek számít, hogy a Kossuth adó július 17. és augusztus 2 között egész éjszaka ad olimpiai műsort. A Magyar Rádiónak két szerkesz­tősége lesz, az egyik Montreálban, a másik Budapesten. A kanadai adás főszerkesztője Szepesi György, szer­kesztője Roska Miklós, a mérnök Horváth Gyula. Montreáli riporterek: Novotny Zoltán, Szűcs Ferenc, Vass István Zoltán, külső munkatársak, szakértők és újságíró kommentátorok teszik majd mind teljesebbé az adás anyagát. Naponta 13, 14 és 15 órától 22.10 óráig a Petőfi adó sugározza az olimpiai műsort, 22.10 órától hajnali 4.30 óráig a Kossuth adó közvetít. Ezt követően délelőtt 10.10 óráig olimpiai összefoglalók szerepelnek a műsorban a Kossuth és a Petőfi adón egyaránt. A Magyar Rádiónak önálló stú­diója lesz Montreálban, s egyidejű­leg hat helyszínről folytat körkap- csolásos közvetítést. A montreali program műholdakkal adásának Ju­goszláviában lesz a fogadó állomá­sa és Belgrádon keresztül jut el a magyar fővárosba. RÖVIDÉ VÍZILABDA. PMSC—Kecskeméti SC 7:7 (2:2, 2:1, 2:2, 1:2). OB II. B. mérkőzés, Pécs, Hullámfürdő, 500 né­ző. A piros-feketék a vártnál jobb játékkal értékes pontot szereztek a listavezetőtől. ÚTTÖRŐ OLIMPIA. Szentlőrinc fiú kézilabda csapata 18:7 arányban győzött Szentes ellen. Baranya me­gye fiú tájfutó váltója másodikként érkezett célba. A tollaslabda leány csapatversenyben Komló 4. lett. RÖPLABDA. NB II. férfi mérkőzés: Pécsi Vörös Meteor—Tabi MSC 3:2, NB II. női mérkőzés: Pécsi Vörös Meteor—Tabi Videoton 3:0. TENISZ. BEAC—Pécsi Spartacus 5:4, OB II. P női mérkőzés, Pécs. ATLÉTIKA. Az országos utánpótlás bajnokság második napján a 3000 m-es akadályfutásban Szigeti (PMSC) 9:06,8 mp-cel második lett. A férfi 400 m-es gátfutásban Filákovity (Mo­hács) 54,7 mp-cel harmadikként ér­kezett célba. Ugyancsak 3. lett 5000 m-en Bauer (PVSK) 15:04,6 mp-ete idővel. A nők mezőnyében 800 m-en Péley (PMSC) 2:09,9 mp-es idővel 3. lett. SAKK: A manilai sakkvilágbajnoki zónaközi verseny 12. fordulójában Ribli Zoltán angol megnyitás után a 49. lépésben legyőzte az amerikai Kavaleket. Az élcsoportban ez a helyzet a 12 forduló után: Mecking 9 (1), Polugajevszkij 8 Hort 7,5 (1), Cseszkovszkij 7 (1), Kavalek, Ribli 7—7 pont. KÉZILABDA. Komló—Szolnoki Olaj­bányász 23:23 (10:12) NB I. B. férfi mérkőzés, Komló. Bp. Spartacus— PMSC 13:12 (7:6) NB I. B női mér­kőzés, Budapest. ÍJÁSZAT. Az országos teljes távú bajnokságon a nők 50 m-es verse­nyét Bulsz Ildikó (Pécsi Vízügy) nyer­te 265 körös teljesítménnyel. Bulsz az országos bajnoksága mellett a 60 m-es távú versenyben második, 70 m-en harmadik helyen végzett. A férfiaknál Szajlai (Pécsi Vízügy) 50 és 90 m-en egyaránt ezüstérmes lett. LABDARÚGÁS: Az osztrák labda­rúgó-bajnokság eredményei alapján az 1976—77-es idényben az Ausztria WAC, a BEK-ben a Rapid Wien, a KEK-ben az SW Innsbruck, valamint az Ausztria Salzburg képviseli az UEFA kupában az osztrák színeket. RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 8.25: Monteverdi: Katonadalok. 8.33: Habitat — 76. Összeállítás az ENSZ települési világkonferenciájá­ról (ism.) 9.03: Haydn: Aki hűtlen, póruljár. Kétfelvonásos opera. Köz­ben: 10.05: Gyermekeknek. 10.36: Az operaközvetítés folytatása. 11.12: A Cseh Filharmonikus Zenekar két szimfonikus költeményt játszik. 11.40: A fáraó. Epizódok Boleslaw Prus regényéből — II. rész. 12.35: Meló­diakoktél. Közben: 13.10: Törvény- könyv. 13.25: A Melódiakoktél foly. tatása. 14.02: Bende Zsolt énekel. 14.12: Ezeregy délután. 14.50: Ének­lő Ifjúság. 15.10: Sárai Tibor: II. szimfónia. 15.34: Az élő népdal. 15.44: Magyarán szólva . . . 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Harson a kürtszó. 16.35: Bogdan Paprocki énekel. 17.05: Köztünk maradjon! Gazdasági elmélkedések. 17.30: Új nótafelvételeínkből. 17.57. Új köny­vek. 18.00: A Szabó család. 19.15: A zongoraművészet első aranykora. 20.10: Kétszáz évből a kétszázadik. Kerekasztal-beszélgetés. 20.40: Pász- ti Miklós népdalfeldolgozásaiból. 21.05: Kilátó. 22.15: Sporthírek. Köz­vetítés a KPVDSZ nemzetközi női kosárlabda tornáról. 22.24: A Ber­lini Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. 0.10: Idrányi Iván táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Népzenei Magazin. 9.13: Savanyu A RÁDIÓ ÉS HUJ TELEVÍZIÓ FT Vendelek. Jegyzet. 9.33: Olvastam egy novellát. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 11.55: Látószög. Ifjúsági jegyzet. 12.00: Tedd, ami jólesik. Részletek Porter zenés játékából. 12.33: Arcképek a német irodalom­ból. Franz Fühmann. 12.50: Népsze. rű muzsika. 13.25: Állatbarátok ötper­ce. 13.33: Bárdos Lajos kórusmüvei­ből. 14.00: Kettőtől hatig... 18.00: Ritmusok Berlinből. 18.33: Kürthy Éva és Madaras Gábor népdalokat énekel, Béres János furulyázik. 19.15: A politikai irodalom új könyveiről. 19.30: Csak fiataloknak I 20.33: A ré­gi magyar irodalom hetei. ,,P. dictus Magister”. 21.05: A Rádió Dal. színháza. Pompadour. Leo Fall ope­rettjének rádióváltozata. 22.36: Frá­ter Loránd és Dóczy József dalai' bői. 23.15: Balassa P. Tamás szer. zeményeiből. 3. MŰSOR 14.05: Rádiószinház. A negyedik portré. Ardi Liives rádiójátéka (ism.) 15.26: Verdi: A végzet hatalma — Alvaro áriája, jelenet és kettős a III. felvonásból. 15.45: Hangos szö­veggyűjtemény. Orosz irodalom ha­ladóknak. 16.03: Külpolitikai klub. 16.35: Miért szép? 16.55: Hangver­seny Debussy és Ravel műveiből. 17.50: Népi műemlékházak. Riport. 18.03: Századunk zenéje a stúdió. ban. Sztravinszkij: A tűzmadár — szvit. 19.20: Régi kórusmuzsika. 19.33: Új lemezeinkből. 20.49: Dietrich Fischer—Dieskau összes Brahms-dal felvételei — X. rész. 21.21: Bemu­tatjuk a Liszt Ferenc Társaság 1975. évi nagydijával kitüntetett hangle­mezeket. II. rész: Jeroma Rose zon­gorázik. 22.02: A rock mesterei. 22.32: Ivan Petrov énekel. PÉCSI RADIO 17.00: Műsorismertetés, hírek. 17.05: Zenés kívánságok. 17.30: Régi falu — új emberek. Sárpilis. Kovács Pé­ter _ riportműsora. 17.45: Három a kislány. Részletek Schubert—Berté operettjéből. 18.00: Dél-dunántúli hír­adó. 18.15: A Mecseki Ércbányászati Vállalat fúvószenekara játszik. 18.25: Hírösszefoglaló. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Az ifjúság hullámhosz- szán. Zenés műsor. — Hírek. 19.00: Német nyelvű műsor. Hírek. Élelmi­szerellátás falun. Riport. Újdonságok innen-onnan. Önök kérték. Zenés ösz- szeállítás. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 17.23: Hírek. 17.35: Sakk-matt. 17.55: Logics. Szovjet rövidfilm. 18.05: Harminc év a mikrofon előtt. Port­réfilm Körmendi Lászlóról. 18.40: Játék a betűkkel. 19.05: Reklámmű­sor. 19.10: Esti mese (sz.) 19.20: Tévétorna (sz.) 19.30: TV-Híradó. 20.00: Kisfilmefc a nagyvilágból. Az élő őserdő. Angol rövidfilm (sz.) 20.30: Századok sodrában. Magyar rövidfilm. (sz.) 20.45: Agostini. An­gol rövidfilm. 21.00: Változó Ázsia. Az Olasz Televízió dokumentumfilm­sorozata. X/10. rész: Pakisztán. 21.35: Gondolatok Ázsiáról. Kerekasztal be­szélgetés. 22.05: Üzenet egy papír­hajón. Portréfilm Szabó Vladimirról. (sz.) 22.30: TV.Hiradó — 3. MÁSODIK MŰSOR 20.00: Nyári színházi esték. Schil­ler: Ármány és szerelem. Tragédia két részben. A Madách Színház elő­adása. (ism., sz.) (14 éven felüliek­nek!) Közben: 21.10: TV-Híradó — 2. JUGOSZLÁV TV 17.10: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Fenntartott idő. 18.00: A Jugosz­láv Néphadsereg sportbajnokságának megnyitása. 18.45: Balázs Jani ju­bileuma (Újvidék). 20.00: Középpont­ban. 20.50: A Boussardel.család. Filmsorozat. 2. MŰSOR 18.45: Dokumentumfilmek. 19.00: Humoros adás. 20.00: Élő kapcsola­tok. 21.00: Huszonnégy óra. 21.20: És üdvözöljetek mindenkit otthon. 21.55: Eltűnőben lévő világ — kul­turális adás. Nemzetközi kézilabdatorna PMSC­siker Hétfőn este Pécsújhegyen a PMSC rendezésében nemzetkö­zi női kézilabda tornára került sor. EREDMÉNYEK: Halle—Pécs válogatott 8:7 (5:2). Pécsújhegy, 150 néző. Vezette: Hücker, Hummel. A tervszerűbben játszó német csapat rászolgált a győzelem­re a helyzeteket kihagyó ha­zaiak ellen. Legjobb dobók: Weber (3), Werner (1), illetve Tiszai (3), Klics (2). PMSC—Pécs 26:13 (14:5). Pécsújhegy, 150 néző. Vezette: Kóczián, Kaponyi. A PMSC már az I. félidei játéka alapján biztosította a győzelmet. Leg­jobb dobók: Pálvölgyiné (7), Balázsné (5), illetve Kissné (4), Tiszai (4). PMSC—Halle 9:8 (4:4). Pécs­újhegy, 200 néző. Vezette: Radnai, Berkes. Küzdelmes mérkőzésen a hazaiak megér­demelten szerezték meg az el­ső helyet Legjobb dobók: Ba­lázsné (4), Rákos (3), illetve Faiker (3), Werner (2). Vég­eredmény: I. PMSC; II. Halle; III. Pécs válogatott, Kovács • MONTE CARLO: A WBC. a proli ökölvívók szervezete megfosztotta Muhammed Alit az „1975 ökölvívója" címtől — közölte loss Sulaiman, a WBC elnöke. Az indok: Ali, aki na­gyon sokat tett az ökölvívá­sért, az Inoki elleni „mérkő­zésen" lejáratta a sportágat. 0 BELGRAD: Belgrádban befejeződött a nemzetközi vízi­labda torna, amelyen elsősor­ban az olimpián is esélyes ju­goszláv váltogatott montreáli főpróbáját tartotta. A hazaiak az elsőséget eldöntő találko­zón csak óriási küzdelemben győztek 5:4 (2:1, 2:1, 0:1, 1:1) arányban Hollandia csapata ellen, amely a közelmúltban Budapesten is vendégszerepeit. Dunüntull napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helvettesek: Báling József és Békés Sándor Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053. 20 óra után 15-726 Kiadja 3 Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7625 Pécs. Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000. 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség teiex: 12-421 Kiadó te'ex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. Tel: 13-177. 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054

Next

/
Oldalképek
Tartalom