Dunántúli Napló, 1976. június (33. évfolyam, 150-179. szám)

1976-06-12 161. szám

© Dunántúlt napló 1976. június 12., szombat Komolytaian rovat Nem olyan könnyű betegnek lenni! Én, mint afféle hipochonder, hallani sem szeretek a beteg­ségről. Diákkoromban, amikor egészségügyi előadást tar­tottak, tíz perc kellett hozzá, hogy rosszul legyek, amikor is kivezettek. Amikor — ne adj Isten — behoztak egy csontvázat, én mór magamtól, engedély nélkül is mehettem. Később is így voltam. A Tra- viatát háromszor is láttam. Mindháromszor megkíséreltem, hogy a tüdőbajos nő haldoklási jelenetét végighallgassam. Egy­szer sem sikerült. A nő beiöi"< és minden nor­mális szokástól eltérően hangos énekléssel tudósított bennünket betegsége előrehaladott voltá­ról. Hangosan agonizált. Én meg csendesen szenved­tem. Izzadtam, befogtam a fü­lemet, igyekeztem másra gon­dolni, de a vége ugyanegy volt. A nő haldoklott, én ki­mentem és megvártam a teme­tését. Most, hogy utolért a kehe, gyakran megszólítanak. Sokan ismernek: — Hogy érzed magad? — kérdik. — Na csak, csak. Szédülök. Te is! Hát még én, hogy szédülök! És kapok env kiselőadást a szédülések különbözőségéről és főleg arról, hogy mennyivel kü­lönb az'ő szédülése az enyém­nél. Nem lehet a kettőt egy napon említeni. Az enyém a kis vacak, jelentéktelen szédü­lések közül való. — Mi a bajod? A vérnyomá­sod? — érdeklődik a másik. — Igen! — mondom. Lényeg­telen ! — Azt te csak ne vedd lé­nyegtelennek! Tudod, hogy va­gyok én a vérnyomásommal? A legkisebb mértékben se vagyok rá kíváncsi, az enyém se érdekel, de opportunista vagyok és megkérdem: — Hogyan? — Erről nem is érdemes be­szélni! — mondja, és beszél. Kiderül belőle, hogy meny­nyien belehaltak már, ő még csak azért nem, mert még előbb el akarta nekem mesélni. Most megy haza meghalni. Miután vagy harminc ná- lamnál sokkal súlyosabb és fürgébb beteget elviseltem, akik részletesen leírták kórké­pük és állapotuk lefolyását, va­lamint közeli halálukat, óva­tos vagyok már. — Hallom, volt neked vala­mi bajod! — mondja az egyik. — Semmi! Rémhír! Én ter­jesztettem I — Nem volt a szíveddel valami? — kérdi aggódva. Nem dűlök be: — Semmi! Dobog I Reménytelen. Ez nem akadá­lyoz meg semmit! — Az enyém bezzeg I — mondja. És elmondja mindazt, sőt többet is, mint, amit az or­vosi könyvekben a szívbeteg­ségről tudni lehet. — Szervusz! — mondja a másik. — Na, hogy vagyunk? — Jól, mindketten, te is meg én is, meg az egész emberiség. Soha ilyen jól még nem ment nekünk. Már úgy értem kettőnk­nek, meg az emberiségnek. Ha véletlenül nem így éreznéd, ne hallgass magadra! — De én el akarom mesél­ni, hogy itt, meg itt... — Nekem ugyan nem mesé­led I Mit szólsz a közel-keleti helyzethez? — kérdem? — A Közel-Keleten rengete­gen meghalnak. Pedig nincs is olyan bajuk, mint nekem. Tedd ide a kezed I Felszólítanak, mit tehetek, odateszem, sajnos nem fiatal nők ezek, hanem többnyire ve­lem egykorú vén fickók. Hogy mit lehet tenni? Azt hiszem semmit! Mindössze egyetlen hely van, ahol veszély nélkül beszélhet az ember a bajáról, az az or­vos. Az ő bajukról nem tudok semmit. Vagy mind egészségesek, vagy annyi a dolguk, hogy nem érnek rá! Szöllősy Kálmán .. . Azért nehéz ügy ez, mert az ízlések valóban kü­lönbözőek (közhely, de állí­tólag a pofonok is), hiszen környezetünk tárgyait, han­gulatát — anyagi erőtől függően — mindenki úgy választja, illetve teremti meg, ahogy akarja. De — néha mosolyogni való — végleteket itt is tapasztat­hatunk és ezek a végletek akárhogy nézzük is, egy ja­vuló életvitel fura vadhaj­tásai. Hogy példát mond­jak: az autó ma már nem luxus (csupán az ára...!), hiszen „megnyújtja", tar­talmasabbá teszi az em­ber szabadidejét —, de az emblémákkal, mütyürökkel, kitömött állatkákkal cico- mázott „Ízlés" már vadhaj­tás. A harkányi buszmegállónál toporgok, egy Zsiguli leáll mel­lém, régi ismerősöm, int, üljek be, ő is Pécsre igyekszik. Nem merek hátradőlni, mert az ülés támláján arasznyi átmérőjű, kerek csipketerítő, a hátsó két ülésen szintén. — Ez meg mi az isten? — Dőlj csak neki nyugod­tan, oda van fércelve... — mondja kicsit pironkodva és bosszúsan. Elindulunk, oldal­vást vet rám egy pillantást, aztán mondja: — Az az igazság, hogy az öreglány horgolta ezeket a francokat. Mármint az anyó­som. Különben rendes nő, mel­lesleg a kocsi felét ő fizette feleségem „hozományaként”, hót most húzzak ujjat vele? Amíg a kocsira vártunk, addig horgolta ezeket a térítőkét, „meglepetésnek" szánta, akár­csak még meg nem született telepére igyekszünk — dűlő- úton Zsuk-kocsival, elöl ülök a gépkocsivezető mellett. Ilyent még nem láttam. A műszerfal kiugró padkájára talán öt cen­timéter magas hokedli van föl­erősítve, azon egy műanyag csipketerítő és egy mini-virág- cserép, mini rózsacsokorral, műanyagból. Jó poros és för­telmes ronda. Aztán a szélvé­dő üveg teljes szélességében szintén műanyag virágfüzér. — Klassz mi? — jegyzi meg lelkendezve és veszettül hajt a hepe-hupás dűlőúton én meg reménykedve lesem, hogy egy ugratónál majd csak leeszi a fosseb a hokedlit, de nem: az epokit-ragasztó kitűnő már­ka. De láttam egyszer a Hu­nyadi úton roppant dübörgés­sel fölfele keperkedő öreg, maszek Pobedát is, amelynek karosszériáját elöl-hátul-fölül és kétoldalt folyondárszerűen szőt­te be a „mester”, álnépies virág­motívumokkal, minden elkép­zelhető színekben. unokája kelengyéjeként. En­gem meg kiröhögnek a have­rok ... Maradjunk az autónál. Ter­melőszövetkezet szarvasmarha­Az embléma-őzön pedig egyenesen elképesztő: van itt minden a karosszérián, vagy a hátsó ablak sarkaiban, külföl­di beat-együttesek címkéjétől kezdve a Pali Mail, vagy Marlboro cigaretta-márkáig minden. — Mi lenne, — kérdi fapo­fával egy barátom — ha én meg ilyen címkét ragasztanék a kocsimra, hogy „Szívjon Munkás cigarettát", vagy a „Rolling Stones” helyett teszem fel, „Hallgassa meg Dörömbö- ző Géza együttesét az Olim­piában” ... — A Magyar Hirdető bepe­relne ... — mondom neki szent meggyőződéssel és fapofával. Jártőmban-keltemben szerte a megyében látom, hogyan bővülnek a külvárosok, közsé­gek, falvak a sorra épülő csa­ládi házakkal és mennyi szép és kevésbé szép víkendház, présház tarkítja a szőlővidéke­ket, kirándulóhelyeket. Van pénz —, építsenek. De feltű­nik még valami: a csempe. Mert kéremszépen, eddig ugye a csempét a konyha, fürdő­szoba — vagy jobb helyeken — a WC falóira ragasztották fel. Most pedig egyes csalá­di házak kifordított fürdőszoba benyomását keltik, miután a sötétkék, vagy fekete csempe kívülre került, a családi ház utca felőli homlokzatára, ese­tenként a balkon falára. Járá­si székhelyen tsz-brigádvezető lakására vagyok hivatalos, be­mutatja a családot — asszonyt, és két tinédzserlányt — aztán a négyszoba-hallos lakást. Pontosabban a „hall” inkább egy zárt veranda, amely két­szer akkora, mint az én más­félszobás lakásom egész alap­területe — és még van egy balkon — utca felől — alul- fölül-oidalt és szemközt fekete csempével. — Na'hát! — rebegem ámuldozva. — Tetszik, ugve? — Mennyibe került? — A csempe? Már nem tu­dom. Nem is lényeges, „bele­fért” az egészbe. Ha jól em­lékszem, talán hat, nyolc fo- irint darabja a színesnek. De lehet, hogy több volt. Időtálló, eső, hó, fagy nem árthat neki — mondja magabiztosan. „Legföljebb leválik a falról idővel, ha rosszul fpq a ce­ment ..." — jegyzem meg, de csak magamban, a világért sem akarom megsérteni a há­zigazdát. Korábban egy öreg parasztházban laktak, ahol a szdbában két ágy állott egy­más mellett, fölötte a falon a szdkásos „festmény”, vagyis „Jézus az olajfák hegyén", az ágy mentén két éjjeliszekrény, lábtól egy rozzant sezlon. Az­tán építkeztek, ágyakat kidob­ták, jött helyébe a dögnehéz — világítás — dupla-rekamié, meg a kombinált szekrény, majd ezt is kidobták és ma a gadt — és uramfia! — az egyik szobában a többezer fo­rintos gyönyörű ebédlőszőnye­gen olcsó vászonhuzat van. Az asszony fölhajtja, mutatja a szép perzsát, majd gondosan újra letakarja, — Nehogy tönkremenjen — magyarázza. — És ez mindig a szőnye­gen van? — Karácsonykor itt állítjuk fel a fát, itt is vacsorázunk, persze, hogy a védőtakarót fel­szedem. De akkor mezítláb ülünk az asztalnál. No és ha néha vendégség van nálunk ... Egyébként egész évben ezen a kartonhuzaton járunk. A lányok kuncognak az any­juk mögött, de amikor beve­zetnek saját szobájukba — gi­tár a falon és külföldi ciga­rettásdobozok százai — már büszkén mutatnak egy manap­ság divatos gyűjteményt: fran­cia, görög konyakosüvegek, ágyútalpas is van kettő, aztán természetesen Whiskys-üvegek garmadával . . . — Jó huzatjuk van! — jegy­zem meg elismerően. — Fenéket! Körülbelül a fe­lét üresen szereztük, kaptuk, cseréltük a suliban a lányok­kal. A másik felét... négy szobában ízléses, világos, modern bútorok varázsolják otthonossá a család hétköz­napjait. De ... a fotelekről itt sem hiányzik a csipketerítő — amely mellesleg a hátamra ra­— Apátok vette Pécsen .. . — szól közbe az apjuk — Ki- szekíroztak a világból, hogy nekik kell ágyútalpas üveg. Hát vettem nekik karácsonyra, nyolcszáz forintért, mór úgy értve, hogy az asszonnyal, meg a sógorral megittuk a Napó­leont, aztán az üveget ezek megkapták. A Whisky olcsóbb volt... — így üresen semmit nem ér a gyűjtemény — szalad ki a számon. — Viszont szépek, jó formá- júak .., Ebben meg is egyeztünk. Hülye látvány is lenne egy dí­szes ágyútalpra szerelt literes Asztali Fehér... Bár ki tudja? Az ízlések... ugye ... mégis csak ... különbözőek. Rab Ferenc Erb János rajzai A BÚTORVÁSÁRLÁS MINDIG A LEGNAGYOBB GONDDAL JÁR, DE NEM MOST, AMIKOR belföldi és import bútorokból az eddigi legnagyobb áruválasztékból váltogathat és vásárolhat! MOST BIZTOSAN TALAL IGÉNYÉNEK ÉS ÍZLÉSÉNEK LEGJOBBAN MEGFELELŐT... 20 százalék előleg -|- OTP hitellevél 6—12—18 havi részlet segíti elő a bútorvásárlást. KERESSE FEL MINÉL ELŐBB A Mecsek Aruha; B ÚTOROSZTALY AT TELEFON: 13-622. állandó bútor bemutatói gyorsított OTP ügyintézés a helyszínen. 45. sz. BÚTORBOLTOT, Lenin tér (TITÁN vasudvar). Telefon: 12-105. • 45. sz. KONYHABÚTORBOLTOT, Bajesy- Zsilinszky út 3». Telefon: 12-804. • 45. sz. GYERMEKBÚTORBOLTOT, Bem u. 16. Telefon: 12-807, valamint vidéki bútorboltjainkat: KOMLÓN — MOHÁCSON, — SIKLÓSON! Telefonon is szívesen adunk tájékoztatástI __________ Fi lm-monológ a filmről Amerikai éjszaka Kár, hogy ez a film- megint egy kicsit késve érkezett el hozzánk. Az Amerikai éjszaka című színes francia-olasz mű alapgondolatát, alapötletét ma már aligha érezhetjük újszerű­nek — azért sem, mert a kö­zelmúltban több másodlagos megvalósításával is találkoz­hattunk. Francois Truffaut film­je ugyanis magáról a filmről, a filmkészítésről szól, áttételei­ben azonban egyéni mondani­valót hordoz sajnos csak a sej- tetés, burkolt célzások, nem túlzottan egyértelmű utalások formájában. Filmem témája egy film for­gatása az első perctől a stáb összecsomagolásáig — sommáz­ta maga a rendező mindazt, amivel a néző a moziban szem­be találja magát. S mivel föl kell tételeznünk, hogy nem pusztán az ismeretterjesztés, a szakmai titkok, fogások nyilvá­nossá tételének szándéka mun­kált benne, meg kell próbál­nunk egyéb indítékokat is ke­resni. Ez látszólag könnyű fel­adat — föltéve persze, hogy a filmből levonható következteté­sek megerősítenek bennünket tippeléseinkben. Ez esetben azonban a „megerősítés” el­marad, a vélt mondanivaló hé­zagain újabb kérdések bele- magyarázási lehetőségek tü- remlenek át, csak növelve za­varunkat: mit kérdez és mire válaszol ez a film? Az egyébként kitűnő szerep­lőgárda — élén a rendezővel — megkezdi a Bemutatom Pa- méliát című film forgatását. Truffaut a kamerák mögé egy újabb kamerasort helyez el — ezek fognak „neki” dolgozni, azaz ezek a kamerák képezik azt a láthatatlan tükröt, amely majd a film belső mechaniz­musát elénktárja. így olyan ha­tást sikerül keltenie, mintha voltaképpen tükröket állítana szembe egymással — tükröket, amelyekben csak tükörképek láthatók, maga a kép eredeti­je, - modellje azonban lát­hatatlan. Akárcsak a filmben, a művészetben - folytathat­nánk a gondolatsort a film dialógja alapján, amely sze­rint „a filmek harmónikusab- bak az életnél. A filmek úgy mennek, akár az éjszakai vo­natok. Mi ezt mindnyájan tud­juk, és szeretjük munkánkat. Szeretünk filmet csinálni", S a maga csalóka egyszerűségében megfogalmazott utolsó mondat ar, amelynek számos változatá­val, megerősítésével találkozunk a „Vége" felirat megjelenése előtt. Ez a többé kevésbé banális gondolatmenet képezné a film eszmei gerincét? - vetődik fel bennünk a jogos kérdés — miután ismételten végiggondol­juk az egyébként szépfelépítésű szerkezetet, újrapörgetjük ma­gunkban a képsormonológot. Egyértelmű igennel legalább olyan nehéz volna válaszolni erre a kérdésre, mint egyértel­mű nemmel. Mint ahogyan meggyőződésünk szerint Truf­faut sem kívánta elkötelezni magát semmiféle „válság-ma­gyarázat”, „megoldás”, vagy „a filmgyártás tehetetlenségé­nek" beismerése mellett. E- helyett a képtelenségekkel teli filmkészítés szépségeiről, a film szeretetéről beszél. S arra amit mond, mindenképpen ér­demes figyelni. B. K. Uttöro- V likőr Az úttörőmozgalom 30 éves történetét reprezentálja képek­ben a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó most megjelentetett könyve, A 98 oldalas kiadvány­hoz, melyet Sellyéi Anna állí­tott össze, a Magyar Úttörők Országos Szövetsége főtitkára, Szűcs Istvánná írt előszót és be­vezetőt.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom