Dunántúli Napló, 1976. június (33. évfolyam, 150-179. szám)
1976-06-02 151. szám
2 Dunántúli napló 1976. június 2., szerda Könyvhéti vendégünk: Thiery Árpád Thiery Árpád kilenc évig dolgozott, élt Pécsett — lapunk főmunkatársa volt. Bertha Bulcsú azt írta róla, hogy az egyik legjobb újságírót ismerte meg benne. Többen osztják véleményét. S az immár nyolckötetes íróban még ma is ott él és munkál az újságíró, a publicista. Pécsről elment, de távozása nem jelentett, nem jelent elszakadást. Az uránvárosi könyvesboltban talákoztunk. A dedikálás rövid szüneteiben beszélgetve elmondta, hogy jelenleg Veszprémről szóló szociográfiáján dolgozik, de már megjelenőiéiben van a Rend című riportkötete, amely irodalmi riportjait tartalmazza. — Szeretem ezt a műfajt, már a Bábel volt Véménd című könyvem is ezt igazolja. Ami Veszprémet illeti, meglehetősen gyorsan változó, változékony az a nyersanyag, amit az író felhasználhat, ügyelve persze arra is, hogy a túlzott aktualitásban rejlő buktatókat elkerülje. Ezért úgy gondolom, e,z az írás sokkal inkább regény lesz,, mint szociográfia. - Azt szeretném — a dokumentumok szépirodalmi szintre emelésével — elérni, hogy könyvemet tíz év múlva is aktuális olvasmányként lehessen kézbevenni. A konkrét valóság- anyag szépirodalmi feldolgozása egyben a szociográfiával kapcsolatos felfogásom tükre is — Számos mai írása épül Pécsett szerzett élményekre, pécsi emlékekre. Ez azonban nem nosztalgiát jelez, hanem inkább azt, hogy az író életismeret-, élettapasztalat-tárában aligha megy veszendőbe bármi is. — A Szerelmes koraitok című regényem helyszíne tulajdonképpen Pécs, ahova mint mindig, most is örömmel jöttem. Szeretem ezt a várost és a megyét még akkor is, ha az itteni kilenc év emlékei nem egyértelműen jók. összességében viszont mégiscsak azok. Szívesen és szeretettel emlékezem a régi kollégákra is. A Rend című kilencedik kötetem egyébként itt készül a pécsi nyomdában, A kötetben lévő Cassián című riportomat még pécsi újságíró koromban írtam és 1966-ban a Jelenkorban jelent meg. A Jelenkorral igen jó a kapcsolatom, a folyóirat szerzői munkatársa vagyok. — Veszprém és Pécs életének egy-egy iróilag is sokat jelentő állomása. Elmondható-e ugyanez Budapestre is? — A pesti élet élményei egészen más jellegűek, iróilag kevésbé érdekesek. Az embereket legtisztábban, a maguk valóságában vidéken lehet megismerni. A vidéki élet nyitottabb és azt hiszem barátságosabb is, mint a fővárosi. — A röpke negyedóra alatt, amíg a könyvesboltban beszélgettünk, egymást váltották a Thiery-köteteket szorongató olvasók. Voltak-e köztük régi ismerősök? — Igen, például Gyurkó doktor, aki valaha körzeti orvosunk volt. Nagyon örültünk egymásnak és megállapítottuk, hogy az utolsó találkozásunk óta eltelt hét év mindkettőnk fölött elszállt. B. K. Lényeges a helyi beiskolázás A szakmunkásképzésről tárgyalt a tanács vb Ezerhétszáz kellene, százhúsz wan.,. Baranyában csak 2,7 elmekórházi ágy jut 10 ezer lakosra Tájértekezlet Budapesten „Hová tűnnek a gyerekek?" kérdezték tegnap Komló város tanácsa végrehajtó bizottsági ülésén. A helyzet természetesen nem ilyen drámai, de a város negyedszázados szakmunkásképzéséről tárgyaló megjelentek épp elég gonddal találkozhattak így is. Például az idei tanévre kétszáznegy- venketten jelentkeztek szakmunkástanulónak, szemben az 1971-es háromszázötvennel; akkor ötven százalékuk volt komlói, ez a szám most már csak harmincöt százalék, s ennyi is csak azért, mert a szakközépiskolákból, gimnáziumokból átirányították a gyengébb tanulókat. A nyolcadikosok vajmi kevesen jelentkeztek a Kun Béla Gimnáziumba; a Steinmetz Gimnáziumban rengeteg a vidéki, de az ipari tanulók száma is kevés. Jóllehet, nő az érettségizett munkások, vagyis a szakközépiskolát végzők száma, többé-kevésbé mégis jogos a cikk elején említett kérdés. Erre valamelyest választ ad az, hogy egyes foglalkozásokra nincs Komlón képzési lehetőség. Pécsett tanulható a festő, közpntifűtés- szerelő, vízvezetékszerelő szakma, Pécsett van a vendéglátóipari képzés. No és észrevehetően „sikk" lett a megyeszékhelyre küldeni a gyereket még akkor is, ha azonos képzést kaphatna helyben. Hibás azonban a másik oldal is: ahogy az egyik felszó— Inkább egy kis konyakot igyál, az jót tesz, felfrissíti a vérkeringést — mosolyog az egyik bácsi és társa felé nyújtja a kupicát. Koccintanak, de nem két pohár csendült össze a pécsi Nag^ Lajos Gimnáziumban, hanem tíz. Tíz „öreg diák" tartotta tegnap 56. érettségi találkozóját. Ezerkilencszázhúsz- ban harminchétén végeztek a cisztercita gimnáziumban, közülük tizenheten élnek, és tízen jöttek el a találkozóra. Izgatottan beszélgetnek, ki mit tud az egykori osztálytársakról, kitől érkezett legutóbb levél, hogyan élnek a külföldre került barátok. Nézem az arcokat, kedvesek, mosolygósak, eleven szemek és mindenki egyszerre mesélné a legújabb híreket. Jókat kacagnak a régi diákcsínyeken, ma is ugyanúgy élvezik őket mint akkoriban. Néha el-elhallgatnak, laló elmondotta, ragyoghat Pécsett a Nagy Lajos Gimnázium vagy a Zipernovszky, fényüket nem „az államtól kapták kölcsön", — maguk érték el. Ugyanez nemcsak Pécsett tehető meg, s hogy ez menynyire így van, mi sémi bizonyítja jobban, mint az, hogy idén rengeteg jelentkező volt a mezőgazdasági szakmunkás- képzőbe. A jelenségnek egyetlen oka van: a képző vezetői tavasszal háromszor kopogtattak a komlói iskolákban, szülőknél, s a jövőben esetleg még bizonytalan kisdiákok az így reklámozott, megismert szakmát választják. Ez azonban egy olyan városban, ahol az elkövetkező öt évben a bányászat és vasipar fejlesztése a feladat, nem biztos, hogy célra vezető. Baj van a fiatalok megfelelő pályairányításával is; Komló bányászváros, a lakosság nagy része közvetve-közvetle- nül bányászattal foglalkozik, mégis hihetetlenül kevés például a vájártanuló, jóllehet az összes képzéssel foglalkozó üzem közül messze a legjobb feltételeket a tanbánya tudja biztosítani. A megoldásról is tanácskomikor egy-egy újabb társukról esik szó, akik nincsenek köztük. Előkerül a megkopott tabló. Alig lehet már elolvasni a neveket, de kívülről tudják a névsort. — A fiamat is ugyanebbe a gimnáziumba küldtem — szól közbe egyikük — és csak később derült ki, hogy egy volt osztálytársam az osztályfőnöke. Egyszer bementem érdeklődni, erre az én kópé barátom leintett: „Hagyd csak azt a gyereket, jobban tanul mint te!” Az 50 éves évforduló óta évenként meghirdetik a találkozót, volt olyan is, hogy kétszer összejöttek a régi iskolában. Leveleznek, a pécsiek gyakran felkeresik egymást. — Nagyon jó dolog találkozni, újra együtt lenni — mondja Uhl Antal, a főszervező — egész évben ezt a napot várjuk a legjobban. _ zo tt a vb: ahol nincs kellő számú fiatal, a jövőben erősíteni kell a felnőttképzést; a beiskolázásoknál ezután a tanácsi szakigazgatási szervek az irányításuk alá tartozó vállalatok, üzemek igényét ágazatonként felülvizsgálják, hogy igazat osszanak a túlzott igények és tényleges szükségletek vitájában. Megvalósítják a tanulócserét, így nemcsak jobb, szélesebb képzést kapnak a leendő szakmunkások, hanem alkalomadtán át is irányíthatók más ágazatba. Végezetül pedig a város pálya- választási felelőseinek sokkal jobbá kell tenniök a pályairányítást, a fontos szakmák propagálását. Tegnap délután Pécsre érkezett Viktor Vasarely világhírű, m'agyar származású francia festő és felesége Claire Vasarely. A neves vendég és felesége első útja a Káptalan utcai Vasarely Múzeumba vezetett, ahol Bernics Ferenc, a Baranya megyei Tanács művelődésügyi osztályának vezetője és Sarka- diné dr. Hárs Éva a pécsi Janus Pannonius Múzeum igazgatója fogadta őket. (Munkatársunk telefonjelentése) Nem lehet tudni, hány éves probléma az elmebetegek elhelyezése, gondozása, de az, hogy az Egészségügyi Minisztérium Szociálpolitikai Főosztálya napirendre tűzte, mutatja, hogy egyre nagyobb gond lesz. Tájértekezletre gyűltek össze a Dunántúl szociális otthonainak vezetői, s a dunántúli megyék pszichiáter főorvosai Budapesten, a Vakok Intézetének Május 1. úti nagytermében, hogy beszélgessenek az elmebetegek szociális otthoni gondozásával kapcsolatos új jogszabálytervezetről. Miután megismerkedtek a múzeum képző- és iparművészeti osztályának munkatársaival, megtekintette az épületet, végigjárta a kiáHítótermeket, majd Bernics Ferenc és Sarka- diné dr. Hárs Éva kíséretében felkereste szálláshelyét. Tegnap este 19 órai kezdettel a péosi Csontváry Múzeumban hangversenyt rendeztek a művész tiszteletére a Mecsek Fúvósötös közreműködésével. Dr. Völgyi Lajos főosztály- vezető bevezetőjében ismertette a készülő jogszabály tervezetét, majd Jakab Anna főosztályvezető-helyettes tartott előadást az intézetek profilírozá- sáról. E terv szerint még ebben az ötéves tervben 3 ezer szociális otthoni hely szakosítását végzik el, ez belső átszervezést jelent: egy otthonba kerülnek a cukor-, a tüdőbetegek, a bacilusgazdák. Az elmebetegek vonatkozásában ez azt jelentené, hogy egy otthonba 'kizárólag az öregkori elmebajosok, egy másikba a foglalkoztatható fogyatékosok, egy harmadikba a nem foglalkoztatható elmebetegek kerülnének. Ez a megoldás tervnek talán szép, szakmailag azonban még felülvizsgálatra szorul. Egyetlen szám mutatja a helyzetet: 5738 elmebeteget gondoznak az 55 otthonban és összesen két (nem tévedés, kettő) főfoglalkozású szakorvos jut rájuk. E kettőből csak egyiknek van ideg-elme szakvizsgája. A félállású orvosok közt, akik az elmebetegekkel foglalkoznak, még fogorvos is akad... . Mindezek következménye a szakszerűtlen beutalás és a mérhetetlen közöny, ami e gondozási területet uralja. Pszicho-, vagy szocióterá- piáról kár is volt a bevezető előadásban szólni, mert ahogy a pszichiáter nem képes fogsort pótolni, úgy a fogorvos sem képes pszichoterápiát végezni. Délután tartotta meg előadását dr. Réder Ferenc, a Baranya megyei szociálpolitikai csoportvezető főorvos. WHO adatokat ismertetett, melyek 10 ezer lakosra 40, vagy 60 elmekórházi ágyat tartanak nyilván. Hazánkban 12 ágy jut 10 ezer lakosra, Baranyában 2,7. 1700 ágyra lenne szükség, ezzel szemben van 120, a 432 ezer lakosú megye ellátására. A legnagyobb gondot jelenti a következmény, hogy az elmebetegeket gondozó szociális otthonok tulajdonképpen az elmeosztályok krónikus részlegeinek tekinthetők, hogy kénytelenek olyanokat is gondozni, akik nem odavalók, hogy a normális öregek között sok elmebeteget vagy értelmi fogyatékost kénytelenek elhelyezni, hogy megyénkben jelenleg is 120- an várnak elhelyezésre. A tájértekezlet ma folytatja munkáját. Holnapi tudósításban az intézményekben dolgozók bérezéséről, a veszélyességi pótlékról, az elmebetegek problémáiról, a családi magatartásról számolok be. Kampis Péter J&fáfáI kozni |y| Érettségi után az 56-ik Szántó Péter Pécsre érkezett Viktor Vasarely és felesége Viktor Vasarely (a kép előterében) megtekintette a nyitásra készülő múzeumot A négy leöweys-lány ismertetőjele a harsány jókedv. Marosi Edit, Nagy Varga Eszter, Koch Margit és Bor Judit jókedvűen készült a „Ki tud többet a Szovjetunióról?" című orosz nyelvi versenyre és jókedvűen győzött az országos döntőn, Budapesten. Ferenczi Erzsébet tanárnőjük játékos tanulásra buzdította „lányait”. Jelszava: „Csak a nyugalom, az önbizalom hozhat ki minden tudást, hisz az összes csapat rendkívül felkészült”. Ahogy a helyi, megyei, területi középiskolás versenyek győzelmei születtek, úgy fokozódott a tanulási tempó. 1967- től valamennyi Szovjetunió című havilapot feldolgozták. A folyóirat volt a vetélkedők kútforrása, hogy az olvasottak alapjón miként ismerték meg a szovjet embereket, — életet, történelmet és politikát. A politikai, gazdasági, sport, tudományos és kulturális cikkekből céduláztak. Vaskos jegyzetekbe tömörítették a lényeget és az összes íráson „átrágta magát” tanárnő és diók is. A 2—3 ezer kommentárból, hírből eav tanulóra 3—4 ezer új szó, statisztikai szóm jutott. A helsinki biztonsáqi konferencia záróokmányát, az SZKP 25. kongresszusának dokumentumát majdnem szóról szóra ismerik. Adattárukba kerültek a téli olimpia végeredményei, valamint többszáz sportrendezvény versenyzőiének neve. Konzultáltak, kiselőadást tartottak 5— 10, majd 3—4 percig a tömpr fogalmazásra ügyelve. Emellett rejtvényfejtést, barkochbót, vij- lám-bemutatkozást gyakoroltak örök-kabalájuk, a kozákbaba társaságában. Marosi Editnek a szülei Moszkvában szereztek diplomát. Januárban sikeresen felvételizett a Szovjetunióban, gépi adatfeldolgozó lesz. Megjárta Moszkvát, Kijevet, Le- ningrádot, Lvovot. — Legelőször orosz dalokat hallottam itthon. 600 újságoldalt olvastam el, leginkább az orvostudományról, képzőművészetről szóló cikkek fognak meg. Kár, hogy kevés az ifjúsági témájú írás. Évek óta bolgárokkal, lengyelekkel is levelezek oroszul. Nagy Varga Eszter is negyedikes, nyelvi tagozatos. Vendégeskedett Moszkvában, Le- ningrádban, Kijevben, Novgo- rodban. Hét diákkal levelez. — Lelkiismertes tanáraim révén szerettem meg ezt a nyelvet. Kedvenc cikktémáim a „Szovjetunióból" a művészet és a gazdaság. Orosz-történelem szakra jelentkeztem. Koch Margit és Bor Judit, — az egyetlen harmadikos köztük — a szovjet gyerekek természetes, gyorsan kinyíló, barátkozó jellemét dicséri. Orosz tanárnak készülnek és a mechanikus szómagolás, túlzott nyelvtanozás helyett a játékot, a dramatizálást helyezik előtérbe jövendőbeli óráikon. Gratuláló táviratokat kaptak a televíziós verseny alatt, de azóta is az iskolába. Tanáraik az iskolai tévé előtt drukkollak, és egy osztálynyi gyerek várt rájuk a pécsi állomáson. A Leőwey Klára Gimnáziumnak nyert Volga Combi segítségével most könnyebben bonyolódhatnak a vidéki családlátogatások. Június 29-től július 9-ig Moszkvába, Szocsiba jutalomüdülésre mennek, de az első napon a Szovjetunió lapszerkesztősége fogadja őket. Tavaly a Zipernovszky Szakközépiskola csapata lett országos első. Reméljük a pécsi győzelemsorozat folytatódik. Csuti János
