Dunántúli Napló, 1976. június (33. évfolyam, 150-179. szám)
1976-06-08 157. szám
Arcunk a tükörben K étféle szándék s akarat, kétfajta magatartás tusakodik bennünk. Nem a bibliabeli jó és gonosz, hanem a nyughatatlan s a könnyen beletörődő. Az igazat százszor megrágó s a hamisra gyorsan bólintó. A dolgát hévvel tevő, s a kötelességét im- mel-ámmal teljesítő. A jónál is jobbat akaró, s a gyatrát természetesnek tartó. A nagy, közös érdekek tiszta szívű őre, s az, ki legyint, mint semmiségre, a magáért-törtetésre. Hol meghúzódik egyik mögött a másik, hol egyszerre mutatkoznak. Van, hogy kibékíthetetlen ellenfeleknek tűnnek, s azután összeborulnak, mintha testvérek lennének. A társadat- mi változások hordozója az ember, de melyik kerekedik felül a kettő közül? Az-e, aki képes félretolni egyéni érdekeit, hogy előnyt adjon másokénak, vagy az, akinek mindig és mindenben a saját üqye a fontos, a többi előtt-álló? Felelhetünk erre is, arra is igennel. Nem azért, mert az igazság arfcvo- násai kivehetetlenek, ' hanem mert e vonások folyamatosan átrajzolódnak, Vonzóra és ta- szítóra, komorra s mosolygósra. Holnapot építeni annyi, mint mássá tenni magunkat. Csakhogy ez nem megy parancsszóra, s az elhatározás sem elegendő. Marokryi mindennel szemben állót, törvényt semmiben nem tisztelőt, magát társadalmon kívülire helyezőt leszámítva valamennyi emberben ott a tisztesség, a becsület. Az egyikben több, a másikban kevesebb, ahogyan alkata, neveltetése, környezete, gondolkodása szüli s táplálja. S mivel a munka, az értelmes cselekvés, a jobbító szándék nem egyik, hanem alapvető jellemzője s mércéje az emberi értékeknek, a tisztesség, a becsület talaja sem lehet más, csak ez. Okosabbak s tehetősebbek vagyunk elődeinknél, mert amit ránkhagytak, azt a tudomány, a technika nagy seregnyi vívmányával gyarapítottuk. Új felfedezésekre jutottunk, s feltaláltunk képtelenségnek tartott dolgokat. A szabadsáq fogalmához eltéphetetlenül hozzáfűztük az internacionalizmust, a humanitáshoz a szolidaritást, a béke óhajához a békéért való küzdést, a munkához a tudatosságot, az országhoz a miénk birtokos névmást. Ennek általános, tehát meghatározó érvényét nem vonja kétségbe senki sem, ám miféle önólta- tásként hihetnők, hogy mindenkor s a társadalmat alkotó egyedek mindegyikében ez, s csakis ez van jelen?? Ott van bizony e^k mellett, s olykor fölébük kerekedve a köz iránti közömbösség, az összegező célokkal szembeni restség, a cselekedeteket másokra hagyó tunyaság. Aki kiemelkedik társai közül, az sem teszi dolgát örökösen hibátlanul, s még kevébsé tökéletesen. Hogyan várhatná el bárki ezt az átlagtól?! A mérnök elnagyolt rajza, a dudva lepte föld, a selejthalomra lökött termék, a pecsétéit az embernél fontosabbnak tartó tisztviselő, a csak jogokat ismerő állampolgár ma még nem szabályt erősítő kivétel, de vigyázzunk, nem is szabály! Hanem tükre egy változó társadalom kisebb s nagyobb ellentmondásainak, megjelenítője annak az emberi egyenetlenségnek, mely mindannyiunkban meglelhető. Szavaink szárnyán könnyen repülünk előre, ám lassabban mozdul lábunk. Olykor megoldottnak véljük azt, ami még elvégzésre vár, mert türelmetlenül kívánjuk a jobbat, szebbet, emberibbet, de el-elfeled- jük, hogy e sietség elsősorban nem mások noszogatása, hanem a magunk ösztökélése. Tiszta, másokat s bennünket egyaránt szolgáló tettekre, példaadásra, társadalmat és egyént összeforrasztó cselekedetekre. A maga helyén minden ember fontos, csupán test- magasságban vannak kicsik és nagyok. Amúgy képletesen kicsivé — ahogyan naggyá! — mi tesszük magunkat. Akkor, ha el sem kezdjük, vagy köny- nyen föladjuk a küzdést, ha beletörődünk abba, hogy ami kikerül kezünk alól, az silány, semmit nem ér, senkinek nem használ. Van, hogy beletörődünk. Fejünket elfordítva tűrjük a pazarlást, s magunk is pocsékolunk. Elfogadjuk az elfogad- hatatlant,- fontossá emeljük a lényegtelent, s a sor végére lökjük azt, ami döntő. Hol azért, mert így kényelmesebbnek látszik, hol mert kedvünket szegik, mert mások is zt csinálják. Azután föltámad bennünk a gazda indulata, jogérzése, s elkezdjük csapkodni az asztalt, hogy ez így tovább nem mehet. S megmutatjuk, mit tudunk, mi telik tőlünk, ha akarjuk, mi mindenre vagyunk képesek. Nagyszájú, mindenből viccet csináló legények festenek csodálatot az idősebbek arcára, amikor fele idő alatt, mint ahogy a program előírja, megcsinálják a nagyjavítást. A kedvetlen, fásult nevelő fölfedezi a gyermekszemekből visz- szacsillanó kíváncsiságot, ismeret-éhséget, s egyszeriben rös- telli legutóbbi heteit, a lélekte- lenül ledarált tananyagot. Az örökös fegyelmezetlenkedőt ráncba szedi — mert így fogadja be — a brigád, s a mérnök, aki unt rutinnal tervezett, egyszeresek rálel a nagy betűs Feladatra, mely fölössé teszi az órát, összemos nappalt és éjjelt. Ilyenek vagyunk. Bevallva magunknak, vagy csak sejtve, két arc néz a tükörből ránk. Erényeink és gyengeségeink ülnek ki e két arcra, s akkor sem tűnnek el, ha behunyjuk egyik vagy mindkét szemünket. Együtt, erényeinkkel és gyengéinkkel vagyunk igaziak, emberek, valónkat megmutatok. Most is, amikor a munkát, a teremtést köszöntjük, ünnepeljük, amikor közösségek és egyének a társadalmi elismerést megtestesítő kitüntetést vették, veszik át, a jutalmat, mert úgy cselekedtek, úgy dolgoztak, hogy elsősorban saját gyengéiket gyűrték le, magukkal küzdöttek meg. Ez sikereik magyarázata, alapja, s forrása is, a jövőt tekintve. ■ H olnapra a jók mellé újak sorakoznak, s egyetlen eredmény sem örök, hanem mindig frissítést, gyarapítást kívánó. Társadalmi haladásunk mértéke ezer dologtól függ, de végső soron mégis attól, miként alakul a küzdés, önmagunkkal. Attól, szembenézünk-e gyengéinkkel, s azokkal együtt szemléljük-e azt, amit elértünk. Sok mindent elértünk. Sok mindent kell még elérnünk. Mészáros Ottó A szíriai hadsereg Bejrut felé nyomul örvendetes tény, hogy a művészeti csoportok és körök számának évek óta tartó csökkenése megállt az üzemekben, sőt újabbak is alakultak. Emelkedést mutat a munkahelyi rendezvények száma és látogatottsága is. A munkásművelődéssel való törődés fontos területe a peremkerületi művelődési intézmények fejlesztése, az anyagi támogatás biztosítása. Néhány akció, mint például a „Jubileumi olvasási program", a „Munkások a képtárban", kiállítások vándoroltatása, jól segítette a munkásművelődés fejlesztését. Eredményes előrelépés tapasztalható a színház és a mozik szervezett látogatása terén is. A 6. A út második — Szabadság út — Petőfi utca közötti — szakaszának épitése az ütemtervnek megfelelően halad. A DEDASZ befejezte az oszlopok és a vezeték áthelyezését és felvonult az Aszfaltútépitö Vállalat is, amely a csapadékcsatornát épiti. A napirend vitája után a bizottság tagjai megtekintették a Természettudományi Stúdiót és a tanácskozásnak kellemes környezetet nyújtó, Szűcs Lajos- né által rendezett, virág- és virágkötészeti kiállítást. Összehívták az Arab Liga miniszteri tanácsát A libanoni fővárosban egész éjszaka súlyos harcok folytak a szíriai jelenlétet támogató, illetve ellenző palesztin gerilla egységek között. Hírügynökségi jelentések szerint a szembenálló csoportok aknavetőkkel, rakétákkal, nehéztüzérségi fegyverekkel lőtték egymás állásait. A falangista rádió híradása szerint a szíriai hadsereg Libanonban lévő alakulatainak előőrsei lassan nyomulnak előre Bejrút irányába, A szíriai haderő Libanonba lépésekor megalakult, magát a „iibanoni arab hadsereg élcsapatának" nevező katonai alakulat parancsnoka, Musz- taín el Hadzs alezredes a ra jaki légitámaszpontról adott sajtónyilatkozatában közölte, hogy hadseregét a megválasztott elnök, Szarkisz rendelkezésére bocsátja, hogy segítségére legyen az új Libanon megteremtésében. Kijelentette, hogy csapatai a szíriai katonai erőkkel teljes összhangban működnek együtt a rend helyreállításáért, az élet normalizálásáért. Hozzáfűzte, hogy a szíriai csapatok jelenlétének köszönhetően a Bekaa-síkság egy részén máris helyreállt a nyugalom. A fővárosban dúló harcok következtében hétfőn lezárták a bejrúti nemzetközi légi kikötőt. A libanoni haladó erőktől származó információk szerint a szíriai jelenlétet ellenző palesztin és haladó erők egységei hétfőn Bejrútban, valamint Szidonban és Ti- ruszban akciókat hajtottak \égre a Szaika szíriabarát palesztin gerillaszervezet irodái és fegyveres alakulatai ellen. A „semlegesítési akciók" során letartóztatták a Szaika katonai osztályának vezetőjét, Hanna Batist, Tiruszban és Szidonban pedig elfoglalták a szervezet irodáit. Mahmud Riad, az Arab Liga főtitkára hétfőn Kairóban bejelentette, hogy az Arab Liga miniszteri tanácsa szerdán rendkívüli ülést tart a kiéleződött libanoni helyzet megvizsgálására. A tanács rendkívüli ülésének összehívását a PFSZ kérelmezte. Púja Frigyes Helsinkiben Púja Frigyes külügyminiszter hétfőn hivatalos látogatásra a Finn Köztársaságba érkezett. A helsinki repülőtéren vendéglátója, Kaievi Sorsa külügyminiszter, valamint a finn külügyminisztérium magasrangú tisztségviselői fogadták. Kaievi Sorsa hétfőn este díszvacsorát adott Púja Frigyes tiszteletére. A vacsorán a két külügyminiszter pohárköszöntőt mondott. A Megyei Közművelődési Bizottság ülése Napirenden a munkás- művelődés helyzete Növekszik az érdeklődés A munkásművelődés megyei helyzetének megvitatását tűzte napirendre a TIT Baranya megyei Szervezete Mecseki Természettudományi Stúdiójában tegnap tartott ülésén Baranya megye Tanácsa Közművelődési Bizottsága. A tanácskozáson az elnöki tisztet takács Gyula, a megyei tanács elnökhelyettese töltötte be. A résztvevők együttesen vitatták meg a Mecseki Szénbányák Vállalat közművelődéséről szóló előterjesztést, melynek a bizottság ülésén Bogár József, a vállalat igazgatóhelyettese, és a munkásművelődés helyzete Baranya megyében című jelentést, melynek előterjesztője Pozsgai Miklós, az SZMT osztályvezetője és Bíró Tibor, a megyei tanács főelőadója volt. A két előterjesztés átfogó tájékoztatást nyújtott a munkásművelődés fejlődéséről, gondjairól, valamint a további feladatokról. A bizottság tagjai nagy figyelmet szenteltek a felnőttoktatás szélesítésének, a munkahelyi közművelődésnek, az intézményi hálózat fejlesztésének, a szocialista brigádok tevékenységének, melyet a munkásművelődés bázisának lehet tekinteni. A vita résztvevői többek között megállapították, hogy sajnos az üzemek többsége még mindig nem rendelkezik köz- művelődési tervvel. Ezért is váltott ki nagy érdeklődést a Mecseki Szénbányák közművelődési munkájával való közelebbi megismerkedés, hiszen ott már évek óta tervszerűen folyik ez a tevékenység, s mint vitazárójában Takács Gyula hangoztatta: egyre több segítséget nyújt a vállalat a megye közművelődése egészének fejlesztéséhez is. A vita résztvevői hangsúlyozták: a vállalatokon belül a szakszervezetek, a KISZ, a gazdasági vezetés fontos feladata a munkásművelődést segítő tevékenység koordinálása. Ebben nagy szerepe lehet a nagyüzemekben, vállalatoknál már most is működő főhivatású népművelőknek, akiknek száma jelenleg húsz a megyében. Különösen eredményesen szervezték meg az üzemekben az ismeretterjesztő tevékenységet, melybe a legnagyobb aktivitással a szocialista brigádok tagjai kapcsolódtak be. Igényként merült fel, hogy az aktuális kül- és belpolitikai kérdések mellett nagyobb figyelmet fordítsanak a természettudományos, az ízlés- fejlesztő, a művészeti ismeret- terjesztő tevékenységre. Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXXIII.évfolyam, 157, szám 1976. június 8, kedd Ára: 80 fillér PPP ág í WWWPww g* ;:•'••••:$ -| -PTW0^