Dunántúli Napló, 1976. május (33. évfolyam, 120-149. szám)
1976-05-05 123. szám
6 Dunántúli napló 1976. május 5., szerda Az ötágú csillag múltjából Eltűnt pécs-baranyai irodalom Dénes Gizella regényeiről Mágikus jel volt... A fent közölt fotó először a Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 1962. évi kötetében (Pécs, 1963.) látott napvilágot Füzes Endre: A JPM fa ivópoharai című tanulmányában, a 335. lapon. Csőrös-csúcsos formája alapján Balkáni jellegű ivócsanak Baranyából mágikus óvójellel szöveg kíséretében szerepelt a XI. „Népek Barátsága" nyári szabadegyetem tiszteletére rendezett kiállításon (Baranya népeinek művészetéből) meghívóján is, 1969 júliusában. Annak idején, amikor Füzes Endre csanak-cikkét írta, alig sikerült rábeszélnem, hogy cikkéből hagyjon ki egy mondatot. Ami most olvasható a tárgy fogójáról: „ívelt áttörés és a csésze díszítéséhez hasonló geometrikus minták, valamint egy ötágú csillag díszíti.” A mondat folytatása így hangzott volna: „Valószínűleg egy orosz hadifogságból hazatért faragó készítette." - Emlékeztem, hogy néprajzi irodalmunk több adatot is közölt a pentagram (az egy vonallal rajzolt ötágú csillag) elterjedéséről és jelentéséről, amely nemcsak a szovjetunióbéli, hanem más területeken is dívó, több évszázados hagyomány meglétét igazolja. Hosszú utat kéne követnünk, hogy a mágikus óvójel minden előzményét feltárjuk. Az észt népművészeti kiadványok XVIII— XIX. századi tárgy-ábrázolásai mutatják, hogy a Baltikumban is általános volt az ötágú csillag mágikus használata, és számtalan délszláv és egyéb publikáció adatait lehetne felvonultatni, hogy állításunkat igazoljuk. Csak néhányat közülük: Kiss Géza: Ormányság (Bp. 1936.) című műve a 139. lapon a következőket tartalmazza: „Volt egy titokzatos jelük is, ami az jelentette, hogy: — nincs etthon! S a rontó nem tudott a jeles ajtón belépni. Nagy József 50 éves, 1934-ben Maróján így rajzolta le előttem ezt a jelet:” — s következett a pentagram rajza! A Magyar Néprajzi Társaság folyóiratának ugyanezen évfolyamában Vikár Béla, a Kalevala pécsi kapcsolatú fordítója „Vadászati hagyományok a finneknél" című cikkében így ír: „Ha meglelik a nyomát, három nyomig visszafordulnak és elmondják a medve születését. .. ... kardhegyivel három ötágú csillagot írnak a nyomok fölé ..." A pentagram számtalan változata, előfordulása (a Kiss Attila által feltárt majsi, Árpádkori temetőből származó, pen- tagramos gyermekgyűrütől az olmützi, középkori edény-oldalfalig) furcsa feltételezést kelt: munkásmozgalmunk, pártunk emblémája eredetileg, s még a XIX-XX. században is helyenként mágikus óvójel! Mindez arra kell buzdítson, hogy babonás tartalmától megtisztítva, büszike fenségében őrizzük mozgalmunk jelképét, de tudjunk múltjáról is! Mándoki László múzeumi osztályvezető „ . . . Mégis, a krónikák írják, lapokon őrködő betűk hirdetik: Perényiné Kanizsai Dorottya több száz főnyi kapással Mohács mezejére sietett, hogy eltemesse azokat, akik Szent János fejvételének napján, augusztus utolján elvéreztek a harcban Anno Domini egyezerötszázhuszonhatban . ..” E történeti tényt a mohácsi csatatéren napjainkban folytatott ásatások is igazolják. De legszebb emléket Kanizsai Dorottya életéről és a mohácsi csata elesettjeinek eltemetéséről egy pár hónappal ezelőtt, 73 éves korában elhunyt pécsi író állított: Dénes Gizella. Dénes Gizella 1902-ben a baranyai Ócsárdon született. Már korán eljegyezte magát az irodalommal. 24 éves, midőn Venyigelángok címmel első no- velláskötete megjelenik. Ezt követi nemsokára egyik nagysikerű regénye, a Csodálatos fazekas. Ebben Zsolnay Miklósnak, a világhírű pécsi iparművésznek állít emléket. Az Ezüst nyárfákban a dunántúli falvak életéről kapunk jól rajzolt szociográfiát. Sok ifjúsági és társadalmi regény (Marion kisasszony, Eliza tündöklése, A hegyek hercegnője, Az asszony, aki vétkezett, Veronka és a város stb.) megírása után Dénes Gizella átvált a történelmi regények írására, E regényei közül is kiemelkedik az Anjou Lajos király leányáról, Mária életéről írt munkája: a Kisasszonykirály és talán legnagyobb alkotása, az 1943-ban megjelent: Virrasztó asszony. Történelmi regényeiről ezeket írja Várkonyi Nándor, a kiváló pécsi irodalomtörténész: „Velejében lírikus, gyöngéd, szubjektív természet; szinte felolvad a szeretetben, a szerelem rajzában, s történetein néha megérzik, hogy ábrándok, álmok szülöttei. Az életet széppé tevő érzések költője, s nagy együttérzéssel éli bele magát alakjainak lelkivilágába." Valóban ezt érezzük ki a Virrasztó asszonyból is. A mű hőse: Kanizsai Dorottya, első házasságban még az álomszerelem megszállottja, aki úgy érzi, neki csak az a feladata, hogy átadja önmagát, feladja önmaga külön kis egyéniségét, „külön élete minden jussát." Később, midőn Perényi Imre személyében megperzseli a MOHÁCSON a budapesti országút közelében 1290 NÉGYSZÖGÖL TELEK KEZELŐI JOGÁT ATADNANK. FŰSZERT, Pécs, Üzemeltetési Osztály, Kossuth Lajos utca 21. sz Telefon: 12-944. ,,földi szerelem", az égés és a gyötrelem, kiderül, hogy nem tud ellenállni az erőszakos látogató kísértéseinek. Mert ha ez a földi szerelem egyszer „elkapja az asszonyembert, nincs ellene orvosság, csak járja az útját, úgy sem szabhatsz eléje tilalomfát." Kanizsai Dórának mégis van ereje tovább lépni a férfiak kénye-kedvének kitett, akaratlan báb szerepéből. Nádorrá lett férje mellett csakhamar észreveszi, hogy „az úrirend férfiait" az egyetnemértés, a nagyravágyás, a maguk igazának a másik fölé helyezése jellemzi. „Vezetni és uralkodni kívánnak, és nem szolgálni, önmagukat alávetve egyetlen célnak, egyetlen akaratnak.” És inkább meghalnak a mohácsi csatamezőn, de nem lépnek egymással egységre a budai Liga és a Zápolya-szövet- ség tagjai. 1943-ban bátorság volt Berzsenyit idézve hirdetni: „Csak szabad nép dolgozik dalolva." Az „Augusztusi vihar" a baranyai tájakra visz el bennünket. Perényiné Kanizsai Dorottya, elhunyt férje jogán Siklós várúrnője, éppen egyik jobbágylánya lakodalmát készíti elő, midőn megkapja egyik nevelt fiának üzenetét: Jön a török! Küldjön hadsereget a tolnai táborba I És jött a nagy temetés! Dóra asszony száz és száz jobbágyával hordotta a halottakat a nagy közös sírba, nehogy temetetlenül maradjanak: „tizenöt ezer harcos hevert a homokban, ki fej nélkül, ki kar nélkül, ki négy darabban.” A mohácsi csatatér rémségei közepette válik Kanizsai Dorottya igazán hőssé, igazán asszonnyá: anyjuk akar lenni az elhunytak árváinak. És ekkor mondja ki a regényíró legfontosabb mondanivalóját: ,,Mohácsnál elvesztettétek a régi Magyarországot, ti nagyeszű, hidegokos férfiak: az újat majd fölneveljük mi, for- rószivű, hinni tudó, áldozatvállaló asszonyok." Dénes Gizella e regényében is nem annyira ellentétekkel súlyos szituációkat akar teremteni, mint inkább az emberi élet belső rezzenéseit szeretné kitárni és megoldani. Kevés benne a jellemfeszülés, a shakespeare-i szenvedélyek lázas lüktetése. A regényíró mesélni akar, és az egyszerűség igénytelenségében találja meg a nagyszerűt. Ott, ahol mások semmit sem látnak, ő problémát fedez fel, mert észreveszi a mindennapi élet apró történéseit. Stílusa: él, zenél, mesél. Diadalmas tollvonásokkal a poros portrékról lefújja a múlt patináját, és olajos szavak siklásával éleszti elénk Kanizsai Dorottya váréletének hétköznapjait. Tollán a tárgyak ízt, színt kapnak, s vele együtt átéljük hőseinek életét. Nála: vicsorog az idő, csattognak a szavak, „a szemek a falak között röpdöstek, fáklyák szurkos, sistergő lángjába és gyertyák halk, puha fényébe.” Kanizsai Dorottya színes, változatos életét ma nem ismernénk olyan jól, ha Dénes Gizella nem: alakította volna alakját regénybe. Mindkét virrasztó asszony előtt gyújtsuk meg — legalább e rövid emlékeztetővel — a megismerés és az elismerés mécsesét. Tóth István dr. Fiatalok, nyugdíjasok, figyelem! A Mecsekvidéki Vendéglátó Vállalat a Damjanich utcában és a 30-as autóbusz végállomásánál levő nyári szállodája részére 16 éven felüli középiskolás és egyetemista diákokat, valamint nyugdíjasokat vesz fel szobaasszony és liftes munkakörbe A szállodák július 9-töl augusztus 31-ig üzemelnek. Jelentkezés a vállalat információs irodájában: PÉCS, PERCZEL UTCA 15. SZÁM. Borok, istenek, vincellérek, magyarok A magyar bor története — a szóló- munkás szemével Az ember a bort előbb ismerte meg, mint az írott történelem elkezdődött volna - állapítja meg az angol könyvpiac egyik újdonságában, a „Gods, men and wine” című művében William Younger. „A bor - mondja — komfortot, kellemességet és átszellemültsé- get adott az emberiségnek.” Ezt a kérdést a keleti kultúráktól a Viktória-ikorig vezeti le, de inkább a borok és istenek mítoszát helyezi munkája súlypontjába. Történelmünk kezdetétől Alig pirkadt a magyar történelem — mítoszok helyett a konkrét szorgalom, kitartó és kemény munka jellemezte a mcgyar szőlő- és borkultúra létrehozóit. A humuszban gazdag tájakat átengedték a növénytermelés búzával ékeskedő ágazatának. Kezükhöz békéltették viszont a hegyek bazalt szikláit, s széleiket tűzhányó eredetű hegyek elmállott maradványaiba gyökereztet- ték. Amíg a szőlő a hegyek gyenge déli lejtőin, magaslatok szélvédettségében termésének legjavát adta — abban is elsősorban az emberi erőfeszítések jutalma rejtezik. A honfoglalás után egy roppant haza nagy ösz- szességéből ki kellett választani a szőlőtermelésre legjobb talajokat s azokat megrohanás 'nélkül, okkal- móddal megművelni, a talaj megművelésében megtalálni a jó mértéket: mindez nem röpke évek, évtizedek, hanem nagyon is évszázadok műve volt. Hogy köszönthetjük borral a munkát ezer éven át — arra keressük a feleletet. Már a rómaiak — Pannónia — a mai Magyarország dunántúli része - meghódításakor magukkal hozták Itália borszeretetét, felismerték a táj mediterrán jellegét, az évi napsütés szőlőérlelő erejét: szőlőt telepítettek. E vonzó tájon ez békés és kifizetődő befektetésnek bizonyult. A kertkultúra Itáliából hozott igénye szemet adott nekik a nagy és hatalmas „Szőke Madonna", Európa legnagyobb tava, a Balaton felfedezésére. A meleg és hatalmas szélességű víztükör párolgásával egyenletes hőmérsékletet biztosított s a szőlő beérését siettette. Sábádétól északra a Fertő-tó is ezt kínálta — ott is szőlőt telepítettek. Ám a régi római nagyság éppen hanyatlóban volt. A pannóniai katonacsászárok olyan kor fiai voltak, akik már unni kezdték a „gyümölcsöző befektetéseket". Domitianus császár az itáliai kertek termését túlszárnyaló pannó- nioi „siker" elfojtása érdekében az itteni szőlőtelepek kiirtását parancsolta. A luxuskedvelő zsarnoktípus császár tórsadalomellenes 'intézkedését tetézte Valens császár, aki a Dunán átengedte a gotokat, akik őt és hadseregét is elpusztították s átkelve a Dunán - rettenetes pusztaságot hagytak maguk mögött.. . Ez a bor táplál A honfoglalás korának magyarjai — miután a nép- vándorlás dúló idői elcsendesedtek - hamar felismerték a szőlőkultúra jelentőségét. IV. (Kun) László Arpád- hózi király (1272-1290) országjárás közben egy este Zircre érkezett. Éppen böjt volt s a vendéglátó apát somlói borral szolgált a hústalan, kevéske étel mellé. A király így kiáltott fel a vacsora végeztével:- Ez a bor táplálni tud, apátúr! — Frankhonból jött pincemester fráterünk érlelte! Elmondta hozzá, hogy a francia—vallon szőlőtelepítők és a békés nyugati szerzetesrendek nagy müvelt- ségtöltéséből nem hiányzott a szőlő- és borkultúra. A magyar szőlőművelők a Nyugatról érkezett tudás sok elemét magukba fogadták. Az emberi erőt igen próbára tevő művelési ágazat szép odaadással hoz sokat. Magna servitus est magna fortuna! — Nagy szorgalomban van a nagy szerencse! — ment át a köztudatba. A nagy iparkodás és szorgalom szintén alapigazságként ment át a köztudatba s ingerhatása századokra kiterjedt. A fáradhatatlan szorgalmat követelő foglalkozási ágban a lelki erő, az elszánt akarat úgyszólván fontosabb volt, mint a fizikai teljesítmény. Titokból ismeret A nép szegény szőlőkapásai, szabad parasztok, az alsópapság 'között így osztódott meg e terület sajátos munkája, mely a talajképződést épp előidézte, mint ahogy számontartotta a szőlő meghatározott víz-, hő- és tápanyag-szükségletét. A fejlődő kertkultúra épp úgy megnyilatkozott a paraszti, mint a főúri kertekben. A népi érdeklődés abban i$ emelkedett, hogy a természeti „titkokat” reális ismeretekre bontotta, hegyek lejtőinek előnyeit felismerte, s a Rajna menti szőlőkben megbámult kőteraszokat is megcsinálta magyar módon: ezzel védte széleinek drága földjét az eróziótól. Fodor László (Folytatjuk.)
