Dunántúli Napló, 1976. május (33. évfolyam, 120-149. szám)

1976-05-12 130. szám

Dévérkeszeg utánpótlás a Pogányi-tóból A MÉM március 22-i minisz­teri értekezlete az ötödik öt­éves tervidőszak fejlesztési cél­kitűzéseire hozott határozato­kat, melynek egyik pontja a horgászatot is érinti. Ez a ha­tározat kimondja, hogy a Ma­gyar Országos Horgászszövet­ségnek arra kell törekednie, hogy a sportcélokat szolgáló halak ivadékait saját maga termelje ki, erre rendezkedjen be. A MOHOSZ Baranya megyei Területi Bizottsága fentiek alapján már be is indította az önálló termelést. A Pogányi Tavasz Horgász Egyesülettel karöltve, a Pogányi-tóba 50 darab boróka fészket helyeztek ki, hogy azokra a tó gyönyörű­en fejlett és már ivarérett dé- vérkeszegjei leívjanak, s az in­nen nyert ikrákkal lássák el a megye horgászvizeit. A boró­kaágakat április hó 30-án he­lyezték ki. A május 4-i fészek­ellenőrzések során — a még csak T4 C-fokos hőmérsékletű víz ellenére —, már találtak dévér ikrákat az egyes ágakon. Ez már biztató jel, mert várni lehet, hogy amint a szélvizek 17—18 fokra melegednek fel, a dévérek által már felfede­zett fészkek millió számú ikrá­val telnek meg, — a kísérlet első fázisa sikerülni fog és biz­tatást ad a további munkála­tok eredményességére is. Kapitális pontyok sorozatban Előző írásainkban már em­lítettük, hogy bizonyos korai jelek alapján a 76-os évben jó fogásokra számíthatunk. Nos jóslataink beváltak. Akaratunk­tól függetlenül ismét csak a Pogányi-tó az, ahol a közel­múltban április folyamán 5 db kapitális ponty került horgász- zsákba, s ezen felül már száko­lásra készülő horgászok sza­lasztottak el — szinte a merí­tőszákból — kapitális pontyo­kat. A szerencsésnek is mond­ható horgászok között Budai Lajos horgásztársunk vezet az április 9-én kifogott 19,40 kg- os nyurgapontyával és a 16-án fogott 17,60 kg-os tükrösével. De ott van mögötte a tó is­mert vasasi bányász, napije­gyes horgásza Roubár József,- aki április 2-án 15,80 kg-os, másnap, 3-án pedig 12,40 kg-os tükröspontyaival. Április 26-án Gyenis Gyula pogányi HE-tag 15,00 kg-os tükröspontyot tu­dott szákolni. Meg kell emlí­teni, hogy az idei fogásokban vezető Budai Lajos, nagy ha­lait 26-os francia zsinórral fog­ta. Az említésre métó fogások közé tartozik az ugyancsak a Pogányi-tavon zsákmányolt 95 dekagrammos aranyszínű sár- kárász is, melynek szerencsés horgásza dr. Kamarás István volt. Hallomásunk szerint más horgászvizeken is kerültek már szintén az idén horogra kapi­tálisnak nevezhető pontyok, azonban ezekről ezideig nem kaptunk pontos adatokat. Hírek Május 3-ón kezdődött az általános és fajlagos tilalmi idő, és tart június hó 20-ig. Általános tilalom csak a Bala­tonon van. Nagyon fontos, hogy a horgászok jól tanulmá­nyozzák át, hogy ez alatt az idő alatt hol és milyen halak­ra horgászhatnak. Poqányban mint eddig is, (^Balatonhoz ha­sonlóan általános lesz a tilal­mi idő. A pécsi és kovácsszé­nája! tavainknál csak a jelö­léssel elkülönített vízterületen lesz tilos a horgászat. A tavak többi részén a horgászat űz­hető. A társadalmi ellenőri mun­kát vállalt horgászok tartsák fokozottan kötelességüknek, hogy a vizek partjait felkeres­ve, már jelenlétükkel ás aka­dályozzák meg az ilyenkor el­harapódzó orvhorgászatokat. • Május hó 16-án tartja meg a MOHOSZ az ez évi tisztújító országos küldöttközgyűlését. • Az országos ifjúsági szellemi vetélkedő elődöntőjére most, május hóban kerül sor. Ezen Baranyát Lóki Tamás Ércbá­nyász HE, Freund Zoltán Pécsi Bányász HE, Kovács László Po­gányi Tavasz HE képviselik. Ebben az évben a Pécsi-ta­von a pécsi és Baranya me­gyei horgászok csak éves terü­leti jeggyel horgászhatnak. Na­pijegyet csak az ország más részéből érkező horgászok ré­szére szolgáltatnak ki. • A Pogányi Tavasz Horgász Egyesület saját vízterületén, a Pogányi-tavon a hó végén ren­dezi meg ez évi házi halfogó­versenyét. Arra az időre a me­gyei halászati felügyelőtől a fogási tilalom feloldását fogják kérni. A kifogott halakat azon­nal mérik, jelölik és visszaen­gedik a tóba. Dolgosokat feluesznek AZ ÉPÍTŐIPARI Szállítási Vállalat, pécsi szállítási üzemegysége kazán­fűtőket és kazánházi segédmunkáso­kat felvesz. Jelentkezés: Pécs, Me­gyeri út 26. Gondnokság. (518422) A MECHANIKAI Laboratórium Pé­csi Gyára felvételre keres: gyenge­áramú elektromos szakmunkást MEO-s munkakörbe, gépipari technikumot (szakközépiskolát) végzett munka­erőt, mechanikai MEÓ-s munkakör­be, mechanikai műszerészeket, elektroműszerészt, (rádió- és tévé­szerelő is), esztergályos, marós szakmunkásokat, kezdő villanyszerelő szakmunkásokat (1—2 éves gyakor­lat), komoly gyakorlattal rendelkező géplakatost (szerszámgépek javítá­sához), női és férfi betanított mun­kaerőt, szobafestő és mázolót, se­gédmunkásokat. Jelentkezés: Pécs, Szilva utca 1—3, munkaügy. (1084) REKONSTRUKCIÓ alatt álló tex­tilüzemünkbe előnyös feltételek mel­lett korszerű gépek kezelésére 15 éven felüli női dolgozókat fonó, szövő betanulónak felveszünk. Felvé­telre keresünk továbbá tervezésben is jártas műszaki rajzolót, épületqé- pészt technikusi végzettséggel. Esz­tergályost, lakatos, villanyszerelő csőszerelő, asztalos, ács, bádogos, kőműves szakmunkásokat és 18 éven felüli női és férfi seaédmunkáso- kat. ^Cím: PTM Budai Gyára. Mun­kaerőgazdálkodás. Budapest, XI., Hauszmann Alajos u. 20. Levélcím: 1502 Budapest, Pf. 43. (5994) A II. sz. BELKLINIKA ápolónőt és segédnővért keres. Jelentkezés a fő­nővérnél. (9070) LAKATOST, kazánfűtőt (olajtüzelé­sű kazánhoz), hűtőgépkezelőt, tar­goncavezetőt (emelővillás targoncá­ra) azonnali belépéssel felvesz a Pécsi Tejüzem, Tüzér utca 15. (1099) A SZENTLŐRINCI Költségvetési Üzem 6 tonnás ZIL darura vezető kezelőt és bádogos szakmunkást vesz fel. Jelentkezés: az üzem köz­pontjában. (1085) SZAKMUNKASOKAT, kezdőket is, hegesztő, lakatos szakmára egy és kétműszakos beosztásba felveszünk. Hidas, Himesháza vonalról üzemi autóbuszjárat. Jelentkezés: Pécsvá- rad, Mezőgép Gyáregység. (1074) MUNKAVÉDELMI előadónak elekt­rotechnikust keresünk. Jelentkezés: Baranya—Tolna megyei Téglaipari Vállalat munkavédelmi csoportveze­tőjénél, Pécs, Mártírok útja 12. IV. emelet. (1108) A TOVÁLL Pécsvárad, állandó pő- esi munkahelyre kőműveseket, segéd­munkásokat, ácsokat vesz fel. Je­lentkezés: az épülő pécsi AGROBER irodaháznál, Tillmann művezetőnél, a „Szliven" Áruház mögött. (1097) BÚTOR garanciális múnkára két asztalos szakmunkást felveszünk. Pé­csi TEMPÓ Szövetkezet, munkaügy, Pécs, Somogyi Béla u. 2. (1091) A PÉCSI Ingatlankezelő Vállalat felvételre keres gyakorlattal rendel­kező építőipari teljesítmény elszámo­ló normást. Jelentkezés: Pécs, Baj­csy Zsilinszky út 4. sz. a vállalat személyzeti osztályán, naponta 8—12 óráig. (1092) A BARANYA megyei Tanács Kór­háza felvételre keres segédápolónőt, takarítónőt, vizvezetékszerelőt, kony­hai dolgozót, szakképzett kertészt, portást, beteghordozói feladatokkal, továbbá a kórbonctani-kórszövettani osztályunkra laboratóriumi asszisz­tenst (szakképzettek előnyben). Je­lentkezés: Pécs, Rákóczi út 2. sze­mélyzeti vezetőnél. (1082) NŐI dolgozókat tejtermék kiszere­léshez, irodatakarításhoz, valamint férfi dolgozókat tejporzsákolói mun­kakörbe azonnali belépéssel felvesz a Pécsi Tejüzem, Tüzér utca 15. (1100) KOTRÓGÉPÉSZ, lakatos, gépszerelő szakmunkásokat felvesz kőbányaüzem, Komló. (1080) UD-s fehér Trabant el­adó. Vasas, Csap u. 12. ___________________ U l-s Dácia 20 000 km-t futott, eladó. Papp György, Pécs. Felsza­badulás út 16. Megte­kinthető este 7 órától. Moszkva 25 AE csónak­motor távvezérléssel — külföldre utazás miatt — sürgősen, olcsón el­adó. Telefon: 17-848, délután. Nagyméretű, gumikere­kű kézikocsi eladó. — Pécs, III., Radnóti M. u. 1/a. II. em. 6. Rakodó kisboconádi méhészet — betegség miatt — eladó. Pécs, III. kér. ürögi fasor 54. Varrógép, festmények, antik szék, rekamié, vas- pad, fapolcok eladók. Juhász Gyula u. 2/1. Új campingsátor és há­lózsákok eladók. Tele­fon: 18-384.____________ K ét heverő olcsón el­adó. Bánki Donát u. 15., házfelügyelő. Modern bútorok vétele- eladása. Mártírok útja 18. Te lefon: 20-571. PB gázpalack nyomás- csökkentővel eladó. — ,.Tavasz" jeligére a mohácsi hirdetőbe. — Tanácsház utca 1. 75-ben vizsgázott 408-as Moszkvics eladó. Eset­leg fizetési könnyítéssel is. Érdeklődni: Sütő­üzem, Vajszló. Opel Caraván differen­ciál féltengellyel eladó. Pécs, Magyarüröq, Kó­csag u. 1. Kovács. 12 húros gitár és yissz- hangosító eladó. — Szántó Kovács János u. 1/B, Keserű. Sírkő — qyermek sírra — eladó. Telefon: 12-015._________________ H asznált propán-bután tűzhelyet, vagy rezsót vennék. Jekl Anna, Vó- kány. Kossuth u. 45. Fekete bécsi zongora eladó. Csizmán, Rad­nóti u. 3/B. Skoda mikrobusz személyi rendszámmal olcsón eladó Alkalmas kisiparos­nak vagy túrára. Érdeklődni munkaidő­ben 13-267-es telefo­non. Eladó 6 éves nehéz kanca, 1 és 2 éves kanca csikó, 2 db 1 éves üsző, 3 hónapos bikaborjú. Sárközi, Drá- vacsepely, Dózsa Gy u. 30. sz._______._________ W artburg betegség mi­att — 20 ezer km-rel — megkímélt állapotban eladó. Fonyód, Szent István u. 59.__________ CS-es Wartburg de Luxe megkímélt álla­potban eladó. Érdek­lődni: egész nap, Budai Nagy Antal u. 10., föld­szint 3l. LAKÁS-INGATLAN Lakásmegoldást kere­sek sürgősen, 100 ezer forint készpénz -J- OTP- átvállalás. ,,Minden megoldás érdekel" jel­igére a Hunyadi úti hirdetőbe._____________ V eszprémi, 2 szoba táv­fűtéses, összkomfortos szövetkezeti lakásomat hasonló pécsire cse­rélném. Ajánlatokat: ,,Nyári lebonyolítás" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe kérem.______ Sü rgősen eladó Mohá­cson Duna és Csele pa­tak közötti közművel el­látott üdülőterületen, lealapozott hétvégi ház építési engedéllyel, a szükséges építő- és egyéb anyagokkal. — ,.Tavaszi befejezés" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe.______________ Fehérhegyi külön bejá­ratú, tanácsi, komfor­tos 2 szobás földszinti lakást cserélnénk 2 szobás összkomfortos tanácsira. ..Sztahanov utca" jeligére a Hu­nyadi úti hirdetőbe. Lakásmegoldást kere­sünk. Minden érdekel, Pécs környéki ház is. Telefon: 20-787. ________ H áromszobás összkom­fortos családi ház Al- sóbalokány utcában be­költözhetően eladó. Balatoni kisebb nyara­lót beszámítok. Érdek­lődni: Nárcisz u. 2. vagy 10-040 telefonszá­mon, 17 órától. Beköltözhetően vennék 1 szoba összkomfortos vagy garzonlakást. ,,Kp + OTP átvállalással" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe.______________ Déli fekvésű szép ház­hely megkezdett építés­sel minden építési anyaggal sürgősen el­adó. Somogyi. Nagyvá­rad utca 28._____, Szo ba-konyhás udvari házrész eladó. Érdek­lődni: egész nap. I. Táltos u. 8.___________ M ásfélszobás szövetke­zeti lakás azonnal be­költözhetően eladó. Ér­deklődni: Kun Béla tér 7. II. em. 9.___________ B udapesti összkomfor­tos, tanácsi garzono­mat pécsi lakásért el­cserélném. Ajánlatokat ,.József Attila lakóte­lep" jeligére a Hunya­di úti hirdetőbe. Eladó készpénzért, pé­csi 2 szoba komfortos lakás. ,,78 m2 alapterü­letű" jeligére a Hunya­di úti hirdetőbe._______ Makártetőn egyenes fekvésű 245 n-öl pano­rámás hétvégi telek új­telepítésű lugasszőlővel eladó. Telefon: 20-393, 5 óra után._________­M ünnich Ferenc utcai kettőszoba összkomfor­tos szövetkezeti lakás eladó. — Érdeklődni: 1 18-288 telefonom_______ E lcserélném kertvárosi 2,5 szobás összkomfor­tos OTP öröklakásomat egyszobásra. Telefon: 15- 607._________________ Ú jhegyen magasföld­szintes, 2 családnak is alkalmas családi ház 4- építési telekkel, kis kerttel, gazdálkodásra is megfelelő hellyel, 300 ezerért sürgősen el­adó. Járművel a Bo- gádi útról megközelít­hető. — Pécs-Újhegy, Deák F. u. 74.________ M ohácson kettő és fél szobás OTP öröklakás, szőnyegpadlós, garázs- zsal eladó. Cím: Mo­hács, Perényi tb. 1/A. 111/18.__________________ Elc serélném mohácsi kettőszobás, fürdőszo­bás, központban levő modern tanácsi lakáso­mat hasonló pécsiért. ,,Nyári költözés” jel­igére a mohácsi Ma­gyar Hirdetőbe. Mo­hács.___________________ E lcserélném uránvárosi, I. emeleti 2 szobás, távfűtéses, tanácsi össz­komfortomat 2 szobás, vagy 1 és fél szobás komfortos, vagy össz­komfortos lakásra. ,,Kü­lön bejáratú szobák" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe.______________ 1 4 éves, zeneművészeti szakközépiskolás kis­lány albérletet keres zongora haszná lattal (pianínóval). Schweit­zer Pál, 7150 Bonyhád, Asztalos u. 22. Elcserélném Budai vám­nál lévő komfortos, ta­nácsi szoba-konyhás, I. emeleti, erkélyes laká­somat hasonlóra, bár­hol. „Nyár” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Elcserélném kertvárosi, háromszobás, távfűté­ses, PIK-lakcsomat két­szobásra. ,,Uránvárosi előnyben" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Elcserélném 2 szoba összkomfortos, nagyer- kélyes, földszinti, taná­csi lakásomat hasonló kertvárosira, II. eme­letig. Kerpner, Veres P. u. 6. (Szliven Áruház­nál) __________________ Pé csújhegyen, Koksz u. 98. számú családi ház beköltözhetően eladó. Nagyárpádi szőlőhe­gyen 27D n-öl szőlő el­adó. Érdeklődni: Nagy­árpád, Kemény Zsig­mond u, 8.____________ Elcs erélném 1 és fél szobás uránvárosi, ta­nácsi lakásomat és be­fejezés előtt álló, be­költözhető, kétszintes mecseki nyaralómat pé­csi családi házra. — ..Csere" jeliaére a Sal­lai utcai hirdetőbe. Szerélőaknás aarázs a Komarov Gimnázium mellett eladó. Telefon: 16- 081._________________ 1 és fél szobás szövet­kezeti lakás eladó. Ér­deklődni: József Attila u. 45/A, III. emelet 11. ajtó, 19 óra után. Eladó Cserdi szőlőhe­gyen 600 n-öl szőlő, présház, teljes felsze­reléssel, meaosztva is. Érdeklődni: özv. Gvenis Józsefné, Cserdi 39. Balatoniadén a köz­pontban, társasüdülő­ben. 2 szobás üdülőrész eladó. ,.Július 20.” iel- inére n Sallai utcai hirdetőbe.______________ P écsi tónál, a horgász­faluban. hétvéqi ház eladó. Érdeklődni: tele- fonon, 11-191.__________ K ertvárosi, 3 szobás, garázsos családi ház eladó. ,,Új" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Pécsett garzon, vagy egyszobás lakásmegol­dást keresek. Minden érdekel. , .Azonnal fize­tek" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. _______ S zabad kézből eladó 364 n-öl szőlő pincével, felszereléssel, Diós dű­lő 8. szám alatt. Érdek­lődni lehet: Pécs, Fo­dor Sándor, Athinay u. з. II. emelet. 2.______ E lcserélném pécsi, más­fél szoba összkomfor­tos PIK-lakásomat Pécs­hez közel lévő falusi házért. ,,Jó levegő" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe.______________ S zoba-konyhás, élés­kamrás PIK lakásomat kétszobásra cserélném. ..Marika" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Szőlő eladó, Szülészeti Klinika mögött. Fekete и. 2. özv. Károlyné. Öreg szőlő eladó gép­kocsival járható út és patak mellett. Érdek­lődni: Patacs, Fő u. 56. Szőkéden József Attila u. 28. számú ház el­adó. Érdeklődni lehet a helyszínen. __________ Ö röklakás sürgősen, ol­csón eladó. Érdeklődni: Kapási János, Szentlő- rinc, Bartók B. u. 2. Eladó Szentlőrincen 821 n-öl szőlő-gyümölcsös (megosztva is), pince, új épülettel. 15 család méh 50x36-os debrece­ni kaptárban, 60 cm3-es csónakmotor ,,Nixe". ,.Biztoson megegye­zünk” ieliqére a Sallai utcai hirdetőbe. Befejezés előtt álló 2 szoba fürdőszobás ház­rész beköltözhetően el­adó. Pécs, Ady Endre u. 77. szám alatt. Irány­ár: 158 000 Ft. Érdek­lődni lehet: szombat, vasárnap, Ady E. u. 73. Szabó. Szoba-konyhás ház mel­lékhelyiségekkel, kony­hakerttel eladó. Ber- kesd, Alkotmány u. 171. Háromszobás, kertes, családi ház eladó. — ,,Ószi beköltözés" jel­igére a Sallai utcai hirdetőbe. Kétszobás házrészt cse­rélnék nagyméretű, más­fél szobás lakásért. — ,.Gyorsan" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Szoba-konyhás házrészt vennék. ,,50 000 kp" jel­igére a Sallai utcai hirdetőbe. ______________ Pé csújhegyen — ABC mellett — telek eladó. Érdeklődni: Marx u. 82. Kétszobás szövetkezeti lakás eladó 330 kp + OTP átvállalással. — ,,Harkányi nyaralót be­számítok" jeliqére a Sallai utcai hirdetőbe. Hird, Rózsa Ferenc ut­ca 41. számú ház el­adó^___________________ E ladó Kispostavölgyben 456 n-öl szőlő gyümöl­csössel. Kút van. Érdek­lődni lehet: délután 2—5 között, Erzsébet u. 14. Varga. VEGYES Redőnykészités minden méretben, szállítás, szerelés, javítás. Pécs- Málom, Felső u. 65. Müller János. PARKETTACSISZOLÁS, lakkozás stb. Telefon: 14-041. D. Kovács. Kisgyermekek gondozá­sát lakásomon vállalom. Kacsóh P. u. 4. Né­meth._________________ M odern fürdőszobák, önellátó vízberendezé­sek határidős szerelését vállalom. Baráth József vízszerelő, Pécs, Új­hegy, Deák F. u. 74. AUTÓRÁDIÓ BESZERELÉS, RADIO ÉS TV JAVITAS. P e I I é r d. Hősök u. 1/4. Gépkocsik motorjavítá­sát, felújítását, vizsgá­ra való felkészítését, futómű-, fékjavításokat, önindítók, dinamók, ge­nerátorok, feszszabályo- zók javítását, egyéb vili. munkákat vállalok. Wolfram Ernő, Pécs, Szigeti út 62. _________ Erdé sztechnikus állást keres. Minden megol­dás érdekel, ,,5 éves gyakorlat" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Matematika korrepetá­láshoz segítséget kere­sek. ,,Eredmény” jel­igére a Sallai utcai hirdetőbe.______________ M agányos férfit, vagy nőt családtagnak fo- aadnék, 45 évesig. Kiss Sándorné, Sósvertike, Petőfi u. 3. KÖZÉRDEKŰ A HARKÁNYI „SZIGET” CSARDA május 8-tól szünnap nélkül üzemel. TAMBURAZENEKAR. Nyitvatartás 11—24 óráig. A PÉCSI ÁFÉSZ megnyitotta új zöldség-gyümölcs felvásárló telep­helyét (Nagyárpádi út 5/c). Felvá­sárlás: hétfő, szerda, csütörtök 7—10 óráig. HALÁLOZÁS Mélységes fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa, nagy- apa, FEHÉR ARTUR órásmester sok szenvedés után, 54 éves korá­ban váratlanul elhunyt. Temetése május 13-án, csütörtökön 14 órakor lesz a központi temetőben. A gyá­szoló Fehér és Bemát csalód. Felejthetetlen, drága férjem, édes­apánk, apósunk, nagypapánk, ID. BAKOS PÁL reménypusztai lakos, 52 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése május 14- én, pénteken fél 3 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló csa­lád. Mélységes fájdalommal tudatjuk, hogy forrón szeretett, drága férjem, fiam, testvérem, édesapám, sógo­rom, vőnk, nagybácsink és kedves rokonunk, JEKL MIHÁLY, volt hirdi lakos, életének 35. évé­ben, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése május 13-án, csütörtökön du. 4 órakor lesz a hirdi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy szeretett jó férjem, édesapánk, nagypapánk, apósunk, testvérünk és kedves rokonunk, SZILÁGYI KAROLY, a 12. Volán Vállalat volt dolgozója, hosszú, türelemmel viselt betegség után, 48 éves korában elhunyt. Te­metése május 17-én, hétfőn fél 4 órakor lesz a pécsi központi teme­tőben. A gyászoló család. Fájdalomtól megtört szívvel tudat­juk, hogy felejthetetlen feleségem, édesanyám, anyósom, nagymamám és testvérünk, SIMÓ JÁNOSNÉ Vujkov Cecília, 62 éves korában vá­ratlanul elhunyt. Temetése május 15- én, szombaton de. fél 10 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, dédmama és kedves rokonunk, OZV. KOVÁCS VINCÉNÉ Lehőcz Mária, Felsőbalokány u. 38. sz. alatti lakos, 75 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése május 14-én, pénteken 12 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyá­szoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy édes­anyánk, anyósunk, SCHMELCZER JÓZSEFNÉ Körmendi Ibolya, életének 46. évé­ben, elhunyt. Temetése május 17-én, hétfőn fél 3 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Fájdalomtól tudatjuk, hogy ZSEBI JANOSNÉ 73 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése május 12-én, szerdán 3 órakor lesz a pécsbánya- telepi temetőben. A gyászoló Bakos család. Fájdalommal tudatjuk, hogy sze­retett édesanyánk, anyós, nagymama és dédi, OZV. GELENCSÉR JÓZSEFNÉ Kelemen Mária, 79 éves korában tragikus körülmények között elhunyt. Temetése május 14-én, pénteken 3 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk a kedves ro­konainknak, barátainknak, ismerő­seinknek, akik drága jó férjem, édesapánk, nagyapánk, CSIKÓS ISTVÁN temetésén részt vettek és mély gyá­szunkat enyhíteni igyekeztek. A gyá­szoló család. ! Ezúton mondunk köszönetét mind­azoknak a rokonoknak, jóbarátok­nak, ismerősöknek, a Vízügyi mun­katársaknak, a Kesztyű Ktsz, a BÉV 1. föép. 1/4 és I 1 építésvezetőségé­nek, a pénzügy dolgozóinak, akik felejthetetlen, drága halottunk, ID. HOLCZHAUSER JANOS, volt kőművesmestert, művezetőt utolsó útjára elkísérték és fájdal­munkban osztoztak. A gyászoló csa­lád. Hálás köszönetét mondok mind­azoknak a jóbarátoknak, ismerősök­nek, akik felejthetetlen feleségem, KALOTA RUDOLFNÉ temetésén részt vettek, személyes megjelenésükkel, részvéttávjratokkal, virágokkal mély fájdalmunkat enyhí­teni igyekeztek. Gyászoló férje. Hálás szívvel mondunk köszönetét testvéreknek, rokonoknak, ismerősök­nek, barátoknak, munkatársaknak, akik felejthetetlen édesapánk és fe­lejthetetlen élettársam, ID. VAS ISTVÁN temetésén részt vettek, fájdalmunkat koszorúk és virágok küldésével eny­híteni igyekeztek. A gyászoló család. PEPSI- és sörpalackozó üzemünk­be férfi és női munkaerőt, ipari munkásokat sörgyártáshoz, szállítás­hoz, valamint „E” vizsgával rendel­kező tehergépjárművezetőt felve­szünk. Pannónia Sörgyár. (1048) A CSERKÚTI ME­ZŐGÉP VÁLLALAT központi gyáregysége tejhütőgépek gyártá­sához hűtőgépszere­lésben jártas dolgo­zókat alkalmaz. Megközelíthető az Újmecsekaljáról induló 26-os autó­busszal. Jelentkezés a főmérnöknél. (518423) TERVEZŐ MÉRNÖKÖT üzemmérnö­ki képesítéssel épületgépészeti üze­münkhöz azonnali belépéssel felve­szünk. Jelentkezés: DDGÁZ Szolgál­tatási Üzemegysége, Pécs, Légszesz­gyár utca 11. Személyzeti előadónál. (1090) TAKARÍTÓNŐT állandó délutános foglalkoztatásra azonnali belépéssel felveszünk. Jelentkezés: DDGÁZ Szol­gáltatási Üzemegysége. Pécs, Lég- szeszgyár utca 11. II. 6. (1089) KONYHAI alkalmazottat felve­szünk. Jelentkezés: a Dél-dunántúli Textil- és Felsőruházati Nagykereske­delmi Vállalat Pécs, Közraktár út 1. személyzeti vezetőjénél. (1103) A PÉCSI Ingatlankezelő Vállalat felvételre keres* gyakorlattal rendel­kező építésztechnikust, kőműves, bá­dogos, tetőfedő, festő-mázoló, gép­lakatos, építőipari nehéz- és könnyű­gépkezelő szakmunkásokat, férfi és női segédmunkásokat. Jelentkezés: a vállalat munkaügyi és bérosztá­lyán Pécs, Bajcsy-Zsilinszky út 4. sz. Naponta: 8—12 óráig. (1075) VILLANYSZERELŐ szakmunkásokat és segédmunkásokat, valamint kőmű­ves segédmunkásokat és tetőfedő segédmunkást felveszünk. Pécsi Épí­tő és Tatarozó Vállalat Pécs, Tímár u. 23. sz. (539140) TMK-lakatost, valamint női és férfi segédmunkásokat felveszünk. Pécsi Faipari Szövetkezet Pécs, Bol­gár Néphadsereg u. 10. (518428) KOKOV pécsi telep felvételre ke­res katonaviselt villanyszerelőt és te­lepi segédmunkást. Jelentkezés az üzem vezetőjénél, Pécs, Légszeszgyár u. 30. sz. (518429) MOSODAI dolgozót eqyműszakos munkakörbe felvesz a Gyermekkór­ház, Nyár u. 8. (539213) KAZÁNFŰTŐT felvesz a Gyermek- kórház. Nyár u. 8. (539214) ÉLELMISZERKERESKEDELMI eladó­kat (kezdőket is) pécsi munkahelyre felveszünk. Baranya megyei Élelmi­szerkereskedelmi Vállalat munkaügy. Pécs, Kulich Gyula utca 13. (1046) RAKTÁRI munkára férfi dolgozókat felveszünk. Ruházati képesítéssel, gyakorlattal rendelkezők előnyben. DD. Textilnagyker. pécsi lerakató, Pécs, Közraktár utca 1. (1095) FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT felve­szünk. BIVIMPEX 7. sz. Nyersbőrkir. Pécs, Bolgár Néphadsereg útja 58. (539222) SZAKKÉPESÍTÉSSEL vagy érettsé­givel rendelkező eladókat felveszünk. AUTÓKER Pécsi fiók, Pécs, Bajcsy- Zsilinszky u. 23. szám. (539235) KÖNNYŰ FIZIKAI MUNKÁRA érett­ségizett fiatalt azonnali belépéssel felveszünk. Jelentkezés: DDGÁZ Szol­gáltatási Üzemegysége Pécs, Lég- szeszgyár u. 11., személyzeti előadó­nál. (1129) CSŐSZERELŐIPARI VALLALAT fel­vesz Pécs és környéke, valamint barcsi munkahelyre fűtésszerelő, la­katos, hegesztő, vizvezetékszerelő szakmunkásokat és segédmunkáso­kat. Jelentkezés: Pécs, Hőerőmű, 32-es épület. (1126) BIZTONSÁGTECHNIKAI csoportunk- hoz gyakorlattal rendelkező szak­képzett villanyszerelőket keresünk felvételre. Jelentkezés: B. m. Ven­déglátó Vállalat karbantartó rész­legénél. Pécs, Doktor S. u. 33. (1118) SZAKKÉPZETT büfé-vezetőt, továb­bá konyhai segédmunkásokat, taka­rítókat és italmérőket keresünk fel­vételre. Jelentkezés: B. m. Vendég­látó Vállalat II. kér. Területi Igazga­tóságánál, Pécs, Szabadság út 24. (1117) FELVESZÜNK AZONNAL pénztáro­si munkakörbe érettségizett munka­erőt. Jelentkezés írásban, bérigény megjelöléssel „Pénztáros” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. (1113) TEHERGÉPKOCSIVEZETÖKET kere­sünk felvételre. Jelentkezés: B. m. Vendéglátó Vállalat Szállítási Osz­tályán, Pécs, Rákóczi út 18—20. (1115) KONYHALÁNYOKAT, italmérőket, eladókat, szállodai takarítókat keres felvételre a „Dömörkapu” étterem­szálloda. Jelentkezés: a B. m. Ven­déglátó Vállalat I. kér. Területi Igazgatóságánál, Pécs, Kossuth La­jos u. 64. (1114) A PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ azon­nali belépéssel alkalmaz színpadi díszítőket és öltöztetőnőket. (1109) NYUGDÍJAS élelmezésvezetőt, szer­ződéssel felveszünk. Jelentkezés: Köztársaság téri Ált. Iskola gond­nokságán. (9084) BETONELEMGYÁRTÓKAT, rakódó­munkásokat, vontatókezelőket, ker­tészeti segédmunkásokat, kubikoso­kat és kubikos brigádokat felvesz a Pécsi Kertészeti és Parképítő Vál­lalat. Jelentkezés: Pécs, Bolgár Néphadsereg útja 104. Bérelszámo­lás. 0058) FELVESZÜNK irodatakaritót dél­utános műszakba, lehet nyugdíjas is, asztalos szakmunkásokat, férfi segédmunkásokat, valamint 6 órás munkaidőben foglalkoztatott fiatal­korúakat. Pécsi Bútorgyár, Pécs, Somogyi Béla u. 6. (1032) MEOS munkakörbe (vasipari) férfi dolgozót és daraboló raktárost fel­vesz az 500. Szakmunkásképző Inté­zet tanműhelye. Jelentkezés: Pécs, Ifjúmunkás utcában. (1088) A BATASZÉKI Építő- és Szerelő- ipari Szövetkezet sásdi és _ mo­hácsi munkahelyre felvételt hirdet: asztalos, ács és egyéb faipari szak­munkára. Jelentkezés: sásdi malom­nál, bátaszéki szerelőbrigád veze­tőnél. (544886) AZ ÁFOR ÁSVÁNYOLAJFORGALMI VÁLLALAT elad típusváltozás miatt lecserélt, használt, jó állapotú ADAST 8911 TÍPUSÚ üzemanyag kiméröoszlopokat Vételár: 15 000,— Ft—19 000,— Ft/db Felvilágosítást ad: Vállalati Eszközgazdálkodási Bizottság, Csepel, Petróleumkikötő út, ÁFOR I. sz. telep, B. barakk. Telefon: 335-385/147.

Next

/
Oldalképek
Tartalom