Dunántúli Napló, 1976. május (33. évfolyam, 120-149. szám)
1976-05-27 145. szám
Ablakok, erkélyládák növényei Nem mindenkinek adatik meg, hogy kertes családi házban lakjék, sőt a tömeges lakásépítések egyre növelik a bérházak, társasházak, szövetkezeti házak lakóinak számát. Mind több' emberben megvan az a természetes vágy, hogy közelebb kerüljön a természethez, annak szépségében, változatosságában gyönyörködhessen nap-nap után. Ez a vágy az erkély-terasz ügyes, célszerű használatával, növényekkel, virággal való betelepítéssel részben elérhető. A lehetőségeket az erkély nagysága, fekvése, kitettsége határozza meg. A D-i, DNy-i erkélyen a legtöbb a napfény. Ezek az erkélyek kora tavasztól késő őszig használhatók, Az É-i erkély hűvös, párás, csak kevésbé fényigényes növények alkalmazhatók. A legkellemesebbek a K-i erkélyek. Az ültetésnél a széljárást is vegyük figyelembe, a huzatos, szeles helyet a növény nem szereti, nehezen fejlődik, erősebb szél esetén töredezik. Az erkélyláda anyagát tekintve lehet: fa, eternit, műanyag, kő, műkő stb. A fa vályú könnyen méretezhető, (a keményfa időtálló, de drága). A ládákat rögzíthetjük az erkély korlátjára, az aljzatra, ablakra, esetleg állványra. A növénynek az éltető talajra szüksége van, ezért kerüljük az apró, keskeny edényeket, Ezek könnyen kiszáradnak, a növény bennük csak szenved. Minimális keresztmetszete 15x15 cm legyen, hossza tetszőleges. A mi meleg nyári időjárásunkat a növények jobban elviselik, ha a láda duplafalu, azaz belül bádogbetétes. A kettős fal közötti részt mohával, fűrészporral töltjük ki. Alul feltétlenül nyílást hagyjunk, hogy a felesleges öntözővíz eltávozzon. Emeletes háznál a láda alá bádogtálcát tegyünk, hogy a csurgalékvizet visszafogja, A faláda időtállóbb, ha belsejét rézgáliccal beitatjuk, vagy enyhén kiégetjük. Színe legyen összhangban az épület színével. Kerüljük a rikító színeket. A ládának alárendelt szerepe van, a díszítést a virágtól várjuk el. A virágtartó edényeket körültekintően rögzítsük, mert felületes megoldás végzetes balesetet okozhat (lezuhanhat!). A láda aljára 0,5 cm vastag vízáteresztő kavicsot terítsünk, amire 2-5 cm vastagságban tőzegréteget, vagy laza lombföldréteget tegyünk, ami a vizet tárolja. Földje lehet jó komposztföld vagy a kereskedelemben kapható virágföld. A jó minőségű erdei föld, sőt morzsalékos kerti föld kom- poszttal keverve is megfelel, ügyeljünk arra, hogy a láda pereméig maradjon legalább 1,5-2 cm, hogy az öntözővíznek legyen helye. Beültetésre ajánlott virágok: októbertől május közepéig: százszorszép, nefelejcs, árvácska. Május 10-től a fagyokig: Napos D-i, DNy-i erkélyre: petúnia, szalvia, büdöske, muskátli, tátika. Középfényigényű K-i erkélyre: ageratum, begóniák, iresine, sarkanytyuka, É-i oldalra ajánlott növények: gumós begónia, coleus, sar- kantyuka, fuchsia. Állandóan: Napos oldalra: sedum-félék kövirózsák. Árnyékba: borostyán, Vinca. A ládák földjét évente cserélni kell. Ha a cserére nincs lehetőség, a tápanyagot pótoljuk. Kalla Gábor KÖZÉRDEKŰ A MÁK Baranya megyei Szervezete autós túrát indít a Szovjetunióba Csehszlovákián és Lengyel- országon keresztül. Időpont: aug. 4—23. Részvételi díj: 2340,— Ft. Részletes tájékoztatás a klubirodán, Pécs, Citrom u. 3. Telefon: 12-738. ÁRAMSZÜNETET tartunk közvilágítás korszerűsítés miatt Pellérd községben az alábbi felsorolt napokon. Pellérd, Szabadság u., Kossuth, Petőfi és az Iskola u.-ban 28., 31-én, 7—16-ig. A MECSEKTEJ ÓNÁLLÓ KÖZÖS VÁLLALKOZÁS 7940. KACSÓTA, KÖZLI, HOGY A 11. SZÁMÚ ÁRUKÍSÉRŐ FELIRATÚ HÁROMSZÖGLETŰ BÉLYEGZŐJE ELVESZETT. HASZNÁLATA MÁJUS 19-TŐL ÉRVÉNYTELEN! AZ AUTÓKÖZLEKEDÉSI Tanintézet „közúti tarifa ellenőri szaktan- folyam”-ot indít, előreláthatólag szeptember hónapban. Tanfolyamra történő beiskolázás előfeltétele: középiskolai végzettség és 2 éves szakmai gyakorlat. Sikeres vizsga esetén a hallgatók alapfokú tarifael- lenöri képesítést szereznek. Jelentkezni lehet írásban vagy személyesen, név, munkahely és beosztás egyidejű megjelölésével, Pécs, Hengermalom utca 4. sz. alatt (szombat kivételével naponta 8—12 óráig, szerdán 13-tól 16 óráig is) a 31-es irodahelyiségben. A SZIGETVÁRI Állami Zeneiskola felvételt hirdet az 1976 77-es tanévre: előkézö, zongora, hegedű, cselló, fafúvós és rézfúvós hangszerekre. Jelentkezhetnek a 7 éves életkort betöltötték vagy annál idősebbek. Beiratás ideje: május 28- án, de. 9—12 óráig, du. 14—18.30- ig a Zeneiskolában, Ságvári út 4. szám. JERSEY VÁSÁR 46 Ft-tól. Farmer vászon 51-tŐI. Préger karton 19.80- tói. Viaszos vászon 76,50-től. Nyl- print, triprint 64,50-től—113-ig. 3 lf> crepp garnitúra 241-től—300-ig. 3'/> müszálgarnitúra 297-től.' 3V2 vászongarnitúra 234-től. Otthonka 64,50-től. Női kartonruha 153-tól. Fiú szövet és farmernadrágok már 63-tól. Kamasz farmernadrág 108-tól. Bakfis midiszoknyák 205-töl. Fehér krisztina blúz 34 Ft. Matróz blúzok. Női és bakfis jersey nadrágok nagy választékban. Férfi öltönyök nagy választékban 700 Ft-tól. Japán lumberjack 755 Ft (fregoli). Férfi ballonkabát 635,— Ft. Férfi és kamasz nadrágok nagy választékban már 70-től. Olcsó áruk boltja, Pécs Sal- lai utca 14. sz. A „GYERMEKRUHA BEMUTATÓN" nagy tetszést aratott gyermekruhák még kaphatók MECSEK ÁRUHÁZ II. emeleti textilosztályán. A BÓLYI ÁFÉSZ vasműszaki boltjában nagy választékban kaphatók húzott-hengerelt áruk. Várjuk kedves vásárlóinkatI Telefon: Boly 203. FÉRFI ÖLTÖNYÖK nagy választékban 910 Ft-tól kaphatók, fiú öltönyök 160 Ft-tól, nagy kamasz öltönyök 343 Ft-tól, férfi farmer dzseki 134 Ft, férfi műszálas munkaköpeny 165 Ft, férfi munkanadrág, piros: 50 Ft. Olcsó áruk boltja, Pécs, Sallai utca 14. LAKAS-INGATLAN Befejezés előtt álló harkányi nyaraló építőanyaggal, szerszámokkal eladó. „Iker" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Másfél szobás, összkomfortos, szövetkezeti lakást keresek OTP átvállalással. „Belvárosi" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. 50 m2-es műhely 180 n-öles területtel belvárosban beköltözhetően eladó. 15-310 telefonon, este. Családi ház Kozármis- leny, Kossuth Lajos utca 31. szám alatt eladó. Dencsháza, Petőfi utca 1. sz. alatti családi ház gazdasági épületekkel, 2200 n-öl telekkel eladó. Sallai utcai 50 m2-es szoba-konyhás, kertes házrészt cserélek nagyméretű, régibérű, PIK lakásért. „Komfortosít- ható" jeligére a Hu- nyadi úti hirdetőbe. 2 szoba hallos nyaraló eladó. Érdeklődni lehet: szombat, vasárnap Fo- nyódligeten, Dózsa György út 7. sz. alatt. Komlón, Dávidföldön 182 n-öl telek eladó. Érdeklődni: Csonka István, Ságvári út 4. _________ S zövetkezeti garzon öröklakás tehermentesen eladó „Meszesi iskolánál” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Csebényben 3 szobás családi ház 1000 négyszögöl telekkel és melléképülettel elfogadható árért eladó. Állattartásra, méhészetre alkalmas. Érdeklődni: mindennap 16 órától. Magyarürögi út 171. Siófokon családi ház építésére engedélyezett terület — 168 négyszögöl — eladó. „Fő utca" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Tanácsi másfél szobás távfűtéses belvárosi földszinti lakásomat elcserélném hasonló kétszobásra második emeletig. „Garázsos is lehet” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe Balatonra költözők! Balatonföldváron 3 szobás gázfűtéses lakás eladó. Érdeklődni lehet: vasárnap. Cím: Kasza Elemér, Balatonföldvár, Zrínyi utca 7. Ill/B. I. emelet 3.______________ B alatonújlakon, Kossuth Lajos utca 1. sz., a Balatonhoz 2 km-re háromszobás, 150 m2 alap- területű, igényesnek is megfelelő családi ház — fiatal termő szőlővel —, nyaralónak is alkalmas, áron alul eladó. Egyszerű házi átalakítással vállalat részére is megfelelő. Érdeklődni: mindennap, Kapos- vár, Nádor utca 2/a. Harkányban és Balaton- füreden épülő társasüdülő lakrészek elője- gyezhetők a budapesti 49. számú ügyvédi Munkaközösségnél: Budapest 1123, XII.. Alkotás utca 11. szám. Telefon: 369-338. Kérjen díjtalan tájékoztatót! Szabolcsi hegyen 250 n-öl 4 éves lugasrendszerű szőlő, 230 n-öl akácerdő eladó. Víz, villany közelben. Érdeklődni: Dobó István utca 28., vagy telefonon: 12-944, 12 óráig._______ K étszoba, konyhás, garázsos szövetkezeti lakás eladó. Érdeklődni lehet: 17-193 telefonon, 17-18 óráig.____________ E gy szoba alkóvos, III. emeleti, déli fekvésű, belvárosi, gázfűtéses, 50 m2-es bérlakásomat elcserélném hasonlóra, vagy nagyobbra ráfizetéssel „belvárosira" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Családi házat, vagy öröklakást vennék. — „Készpénz + részlet" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Házhely eladó, 525 n-öl, két családnak is. Telefon: 11-591.____________ Öss zkomfortos, kétszobás szövetkezeti lakás eladó. Szalai A. u. 10/a. X. 38. Érdeklődni: délután 6 órától, vasárnap egész nap,________ U ránvárostól 5 percre 300 n-öl szőlő építési lehetőséggel eladó. — Szőlész dűlő 3. Szombat, vasárnap, este 15-310 telefonon.________ Rácvárosnál 583 n-öl barackos fele eladó. — Érdeklődni: 16 óra után 14-404 telefonon. Siklóson KIS2 társasházban földszinti, két szoba komfortos lakás igényesnek eladó (tégla épület),. Érdeklődni lehet: Siklós, 376 telefo- non 17—20 óráig.______ Sz ép környezetben levő másfél szobás I. emeleti erkélyes, komfortos szövetkezeti lakásomat térítés ellenében két szoba összkomfortosra cserélném. Lehet tanácsi is. „Kertvárosi előnyben" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Eavszoba komfortos szövetkezeti lakásom kettő szobásra cserélem. — „Maaas különbözet" ieliaére a Hunyadi úti hirdetőbe. Déli fekvésű 200 n-öl házhelyen megkezdett egyszintes ház minden építési anyaggal eladó, vagy kétszobás szövetkezeti lakásra elcserélhető. Somogyiné, Szín- ház porta. 14 órától. Fonyódon a Rózsa «utcában 400 n-öl telek eladó. Érdeklődni: Fonyód^________ P écsi kétszobás összkomfortos, távfűtéses, I. emeleti loggiás készpénzes, beköltözhető öröklakás eladó. „Belvárosi" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Siklós, Felszabadulás utcában — Postával szemben — három külön részből álló ház eladó, 2 lakrész azonnal beköltözhető. Érdeklődni: Siklós, Tsz-irodában. Telefon: 95._______ M áriagyűd, Kossuth Lajos utcában 4 szobás ház nagy gazdasági épülettel, egy kh. területtel beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Siklós, Tsz-iroda. Telefon: Siklós 95._________________ B eköltözhető 2 és fél szobás komfortos házrész — garázzsal — a Tettye utcában eladó. Érdeklődni lehet: Megye u. 18., Miklóséknál.____________________ P ogányban, Petőfi utca 27. szám alatt 1 szoba konyhás családi ház eladó 550 n-öl területtel. Gazdálkodásra kiválóan alkalmas. Utcai 3 szobás, kertes családi házat cserélnénk másfél szobás, összkomfortos, erkélyes lakásra, 1 emeletig. — Megegyezünk. „Ágoston térnél" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Háromszobás új Pl Klakást adok kertes kis családi házért. Ráfizetek. „300 n-ölig" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Éladó Érden 330 n-öl beültetett, közművesített telek érvényes építési engedéllyel — átmeneti lakásnak megfelelő melléképülettel. — Érdeklődni: Hennel Lajos, Pécs, Dugonics utca 38. Kertes családi ház eladó. Szigeti út 38. Egy szoba-konyha, 50 m2 beköltözhető. Érdeklődni: szombat, vasárnap a helyszínen, ^gyéb na- pokon Atléta utca 16. Eladó kétszintes családi ház kerttel, szőlővel, beköltözhetően. Másfél szobás lakást esetleg beszámítok. I. kér. Pósa Lajos utca 37._________ N agy-Daindol 58. szám alatt 450 n-öl gyümölcsös, konyhakert épülettel sürgősen eladó. — Érdeklődni: Kertváros, Regina, utca 5. IV. 15. alatt lehet minden szombat, vasárnap. Telek — ikerház építési lehetőséggel — eladó. Petőfi u. 54. U. emelet 5. ajtó._________________ Fonyódliget, Thököly utca 14. szám alatti nyaraló berendezéssel együtt eladó. Érdeklődni a helyszínen május hó 29-én, 30-án. Kétszoba összkomfortos, tizedik emeleti, szövetkezeti lakásomat elcserélném családi házért, vagy 1—2 emeletiért. — Kertváros, Viktória utca 3. 10. emelet 40. ajtó. Bakány Béla. Eladó Sáska dűlőben 521 n-öl szőlő épülettel, teljes felszereléssel — megosztva is. — Érdeklődni: Vakaró András- né, 7675 Bakonya, Mó- ricz Zsigmond utca 3. Aranyosgadány, Kossuth Lajos utca 1. szám alatt szoba-konyhás ház beköltözhetően, teljes felszereléssel 40 000 Ft-ért eladó. Érdeklődni: Keresztespuszta, Otthon, Sánta György.__________ B alatonfenyves, Vachot Imre utca 7. szám, a nagyállomással szemben, víz közelében, 112 n-öl területen, 40 m2 alapterületű nyaraló eladó. Érdeklődni: Kertváros, Erdély utca 10. Révész._________________ Fő iskola utcában 229 n-öl szőlő víkendházzal eladó. Érdeklődni: Pécs, Xavér utca 24._________ Fony ódi dombon 147 n-öles telek présházzal, gyümölcsfákkal eladó. Telefon: 17-087.________ E ladó 300 n-öl szántóföld a Tüskés dűlőben 3000 Ft-ért. Érdeklődni: Bokor utca 38._________ 2 szoba összkomfortos szövetkezeti lakás eladó. „Z-s Zsigulit beszámítok" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Abaligeti 90 n-öl üdülőtelek eladó. „45 000" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. ______________ G arázshely építési engedéllyel, anyagqal eladó. „Meszesen" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Kisebb családi ház, kerttel eladó. Kertvá- ros, Ág utca 6. sz. Kettő szoba konyhás, mellékhelyiséges családi ház szőlővel eladó. Kozármisleny, Petőfi u. 22. sz. Pécs, nagy-daindoli kis családi ház eladó 170 000 Ft-ért. „Gazdálkodásra alkalmas" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Harkányban 190 n-öl házhely eladó. „Építőanyaggal együtt" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe.______________ Elc serélném kettőszobás, távfűtéses, tanácsi lakásom kisméretű másfeles főzőfülkésre. Telefon: 19-165.__________ F iatal házaspár két qyermekkel albérletet keres. „Sürgős-igényes" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Betanított ács segédmunkás azonnali belépéssel munkát vállalna mgtsz-nél vagy kisiparosnál. Lakás szükséges. Hámori József, Szülök, Sallai utca 24. Mohácson, szombaton 5 órakor elveszett egy befejezetlen barna szoknya. Kérem a megtalálót, az Ifjúsági Áruházban leadni szíveskedjen^_______________ N agy irodai gyakorlattal önálló ügyintézői munkakört Pécs belvárosában vállalnék. — „Precíz munkaerő" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe.______________ Kö zépkorú asszony bejárónőnek elmenne. — „Meqbízható" jeligére a Hunyadi úti hirdetöbe.___________________ Röv id zongora bérbeadó, jó állapotban. Telefon: 10-096, délután 5 óra után. SBÍPÜ JERSEY SZÖVET 101 Ft-tól, hurkolt nyári ruha kelmék 64,50 Ft-tól bő választékban, préger karton 19,80 Ft, pamut farmer vászon 74 Ft, mintás farmer vászon, dupla széles 51 Ft, függöny drapéria 43,80 Ft-tól, ágynemű garnitúrák, törülközők, konyharuhák nagy választékban kaphatók. Olcsó áruk boltja Pécs, Sallai utca 14. FÉRFI tréning öltönyök 270—491 Ft-ig, női rövidujjú pulóverek 130—300 Ft-ig, 348 Ft-ig, bébi takaró 42,50 Ft-ért érkezett az Olcsó kötöttáruk boltjába, Pécs, Sallai utca 48. sz, (Közületeknek is!) KONYVCSEKK CSEKK-KÖNYV MŰVELT NÉP KÖNYVTERJESZTŐ VÁLLALAT ÚJ SZOLGÁLTATÁSA KÉRJEN TÁJÉKOZTATÁST A KÖNYVESBOLTOKBAN HALÁLOZÁS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, fiam, édesapánk, apósunk, nagyapánk, KESZTHELYI JÓZSEF, a városi tanács nyugdíjasa, 1976. május 22-én, hosszú szenvedés után eJhunyt. Temetése május 31-én, hétfőn fél 4 órakor lesz a pécsi központi temetőben. Gyászoló családja és rokonsága. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa, após, testvér, nagypapa, dédpapa, sógor, nagybácsi, keresztapa és kedves rokon, PiEGEL VILMOS Mező Imre úti lakos, 77 éves korában, váratlanul elhunyt. Temetése május 28-án, pénteken 3 órakor lesz a pécsbányatelepi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, TOLDI ISTVÁN szds. tragikus körülmények között elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1976. június 1-én, kedden fél 3 órakor lesz a pécsi központi temetőben. Gyászoló felesége és f7a. Fájdalommal tudatjuk, hogy drága édesanyánk, testvérünk, nagymamánk, dédikénk, anyósunk, OZV. KUSTYAN MARTONNÉ életének 79. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. 1976. május 31-én, hétfőn 1 órakor helyezzük örök nyugalomra a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapám, apósom, nagypapám, SIMON GYULA, volt helesfai lakos, 78 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése május 31-én, hétfőn fél 2 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett, drága jó férjem, édesapánk, apósom, nagyapánk, dédapánk testvérünk, sógorunk és szeretett rokonunk, BATÁRI ISTVÁN ny. MÁV felügyelő, 72 éves korában, 1976. május 23-án váratlanul elhunyt. Május 29-én, szombaton délelőtt fél 10 órakor kísérjük utolsó útjGra a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy OZV. BUKOVSZKY LAJOSNÉ, szeretett Mamikánk, 1976. máj. 22- én, 76 éves korában elhunyt. Temetése május 31-én, hétfőn du. 3 órakor lesz. Gyászolják lánya, vejd, unokái. KÖSZÖNET Ezúton köszönjük meg a testvéreknek, rokonoknak, volt munkatársaknak, ismerősöknek, hogy felejthetetlen halottunkat, FELD JÓZSEFET utolsó útjára elkísérték, megjelenésükkel, koszorúkkal, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Ezúton köszönjük meg mindazoknak a rokonoknak, jóbarátoknak, ismerősöknek, diákoknak, az ATI dolgozóinak, a III. kér. Rendelőintézet dolgozóinak, a FÉNYSZÖV munkatársainak, akik diága édesanyánk, DR. LITVANYI LASZLÓNÉ temetésén megjelentek, koszorúk, virágok, táviratok küldésével mély gyászunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik ID. KÓSA LAJOS temetésén részt vettek, vagy fájdalmunkat bármi más módon enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Dolgosokat felvesznek ÁLLANDÓ délelőtti műszakba takarítónőt felveszünk. Leánykollégium, dr. Heim Pál u. 4. (539573) GÉPKOCSIVEZETŐKET. autóvillamossági szerelőket, műhely szervizmunkásokat felvesz a Belker. Száll. Váll. Pécs, Megyeri út 63. (472515) ÉPÍTŐIPARI gépészeket és gépkezelőket felveszünk. Jelentkezés: Pécsi Köztisztasági és Útkarbantartó Vállalat Pécs-Felső telephelyén, gépészeti üzemvezetőnél. (472511) „TENKESALJA" és Vidéke ÁFÉSZ Siklós, pályázatot hirdet a mária- gyűdi 26. sz. vegyesbolt vezetői és helyettesi munkakörök betöltésére. Pályázati feltételek: eladói szakmunkás bizonyítvány, 5 éves szakmai gyakorlat, erkölcsi bizonyítvány, működési bizonyítvány. Pályázatokat: „Tenkesalja" ÁFÉSZ Siklós, Széchenyi utca 10. címre kérjük megküldeni. (1236) VAGONRAKÓ segédmunkásokat azonnali belépéssel felveszünk. Csak pécsi lakosok jelentkezzenek. Jelentkezés: AMFORA UVÉRT, Megyeri út 59. Raktárbázis. (539646) KAZÁNFŰTŐT egész évi elfoglaltsággal — nyugdíjast is — felvesz a Gyermekkórház. Nyár u. 8. (539738) A VILLAMOSIPARI és Gépjavító Szövetkezet felvételre keres elektroműszerész, lakatos, villanyszerelő, kompresszoros, elektrolakatos, felvonószerelő szakmunkásokat, raktárost és segédmunkásokat. Jelentkezni lehet: Pécs, Megyeri út 25. szám alatt. (472523) KERESKEDELEMBEN jártas férfi raktári dolgozókat, valamint kocsikísérőket felvesz a PIÉRT 15. sz. lerakató. Pécs, Perczel u. 2. szám. (472505) TAKARÍTÓNŐT keresünk napi 3—4 órás elfoglaltsággal. Amfora, Széchenyi tér 8. II. emelet. (539696) A PÉCSI' Központi Sajtérlelő férfi és női dolgozókat felvesz. Jelentkezni lehet: Pécs, Felszabadulás útja 16. (539739) SEGÉDNÖVÉREKET felvesz a Gyermekkórház. Nyár utca 8. (539579) FELSŐFOKÚ végzettséggel, 5 éves szakmai gyakorlattal rendelkező, gépjármű karbantartásban jártas dolgozót keresünk felvételre. Jelentkezés: személyesen az üzemvezetőnél, Postai Gépjármű Szállítási Üzem Pécs, Diósi út 51. (472513) PÉCS belvárosában folyó hosszútávú munkáinkhoz kivitelezői gyakorlattal rendelkező nyugdíjas építészmérnököt vagy technikust kere- sünk műszaki ellenőri munkakörbe. Válaszokat „Precíz szakember” jeligére részletes önéletrajzzal a Hunyadi úti hirdetőbe. (1187) RAKODÓMUNKASOKAT és női dolgozókat felveszünk, MÉH-telep Pécs, Gomba utca 4. (Hőerőműnél.) (1184) KÉT eladót mezőgazdasági szaküzletünkbe felveszünk. Jelentkezés: Pécs, Zrínyi utca 2. Szőlő- és Gyümölcstermelő ÁFÉSZ. (1176) GÉPKOCSIVEZETŐKET felveszünk. MÉH Vállalat Pécs, Gomba utca 4. Jelentkezés a gépkocsielőadónál. (1183) A BARANYA megyei Temetkezési Vállalat középfokú építész vagy gépész képesítésű műszaki ügyintézőt, a szigetvári fiókhoz szállító gépkocsivezetőt, a komlói fiókhoz szolgáltató dolgozót felvesz. Jelentkezés: a vállalat központjában (Bolgár Néphadsereg útja 97.) illetve a szigetvári és a komlói fiókvezetőnél. (1217) FELVÉTELRE keresünk női áruátvevőt és 1 raktári dolgozót. Jelentkezés: Triál Vállalat, Pécs, Rákóczi út 68. (539549) TAKARÍTÓNŐKET felveszünk 1 műszakos és váltott műszakos munkaidővel. Jelentkezés: Pécsi Köztisztasági és Útkarbantartó Vállalatnál, 7601. Pécs, Bolgár Néphadsereg u. 92. Takarító üzem vezetőnél. (472512) KAPOSVÁRI Ruhagyár pécsi telepe férfiszabó szakmunkás tanulókat felvesz. Jelentkezés az 500. sz. loa- ritanuló Intézetben. (472521) SZOVTERV Pécsi Iroda fe'vesz épületgépész mérnököt „B" kategóriás tervezői jogosultsággal, építész szerkesztőt legalább 2 éves gyakorlattal, - építész műszaki rajzolót. Jelentkezést írásban, eddigi munkahely. fizetési iaény megjelölésével kérjük SZOVTERV, Pécs, Kisfaludy u. 4 2. (539790) A II. SZ. BELKLINIKA ápolónőt és seaédnővért keres. Jelentkezés a főnővérnél. (9178) ÉJJELIŐRÖKET keres felvételre a Pécsi Közúti Építő Vállalat pécsi munkahelyére. Jelentkezés a munkaügyi csoportnál Pécs, Köztársaság tér 5. (472528) „D"-VIZSGÁVAL rendelkező gépkocsivezetőket, MTZ vontatóvezetőket, kovács szakmunkást, műhely segédmunkást, vizsgával rendelkező motoros láncfűrészgépkezelőt, gépi fűkaszásokat, kertészeti segédmunkásokat felvesz a Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalat. Jelentkezés: Bolgár Néphadsereg útja 104. Bérelszámoláson. (1260) A BARANYA megyei Vendéglátó Vállalat a „Béke” szálloda-étterem (Mohács) komplexumba — üzletigazgatói beosztással — vezetőt k^res. Felvételi és fizetési feltételek a Bk. M. rend. szerint. Jelentkezés: B. m. V. V, személyzeti oszt. Pécs, József utca 19. sz. Jelentkezési határidő: 1976, május 31. (1268) A KOMLÓ és Vidéke ÁFÉSZ azonnali belépésre keres takarítónőt a központban levő irodák takarítására. Jelentkezés; a személyzeti vezetőnél Komló, Kossuth utca 13. (1247) A TITAN Kereske- IllAW delmi Vállalat fel- rmrsm*iv< vaumat vesi szakképzett vas- és műszaki eladókat, raktári segédmunkásokat, valamint nyugdíjas munkavállalókat portás munkakörbe. Jelentkezés: Pécs, Megyeri út 59. Raktárbázis, Munkaügy. (1230) FELVESZÜNK délutános műszakra irodatakaritót — lehet nyugdíjas is — éjszakai műszakba műhelytaka- ritót, asztalos szakmunkásokat, férfi betanított és segédmunkásokat, valamint 6 órás munkaidőben foglalkoztatott fiatalkorúakat. Pécsi Bútorgyár, Pécs, Somogyi Béla u. 6. sz. (1173) A MOHÁCSI Farostlemezgyár géplakatosokat, fémforgácsolót,^ gumija- vitót, villamosgép tekercselőt és 18. életévét betöltött férfi és női üzemi dolgozókat alkalmaz. Felvilágosítás: Mohács, budapesti országút. Telefon: 392. (1221) A PÉCSI Tervező Vállalat felvételre keres nyugdíjasokat raktári segédmunkási munkakörbe. Jelentkezés; Pécs, Rákóczi út 1. Személyzeti osztályon. (1241) AZ IFJÚSÁGI Ház azonnali belépéssel takarítónőt keres. Jelentkezés: munkanapokon 9—16 óráig Pécs, Szalai András utca 13. sz. alatt. (1269) FEJLESZTÉS előtt álló bőrdíszműves üzemrészünkbe divattáska gyártására kétmüszakos munkakörbe női dolgozókat felveszünk. Betanítás idejére 1500 Ft-ot fizetünk. Teljesítménybér idején 15%-os műszakpótlékot fizetünk. Pécsi Kesztyű- és Bőrdíszműipari Szövetkezet Pécs, Ágota-köz 1. (9355) FÉRFI segédmunkást felveszünk. BIVIMPEX 7. sz. Nyersbőrkir. Pécs, Bolgár Néphadsereg útja 58. (539741) LEÁNYKOLLÉGIUM 1 és 2 műszakos munkaidőre főzőnőt és konyhalányt felvesz. Jelentkezés: Geisler Eta u. 23. Gondnokságon. (472502) NŐI munkaerőt, tejtermék kiszereléshez azonnali belépéssel felvesz a Pécsi Tejüzem, Tüzér utca 15. (1211) GÉPKOCSI JAVÍTÓ műhelyünkbe katonai idejét letöltött, villamosságban is jártas autószerelőt felveszünk. Jelentkezés: „Baranya" Kér. Váll. Pécs, Rákóczi út 11. gépkocsi előadónál. (1185) A BARANYA megyei Moziüzemi Vállalat keres felvételre központi és mozitakaritókat. Jelentkezés: Perczel utca 22. sz. alatt, a munkaügyi csoportnál. (1215) TAKARÍTÓNŐT felveszünk. Általános Iskola, Egyetem utca 2. (9305) TMK-villanyszerelőt és motortekercselési ismerettel rendelkező (kezdő) szakembert felveszünk. Cím: Petőfi MGTSZ, Újpetre, Kozármisleny, Rákóczi út 3. (1264) A KESZTYÜIPARI Szövetkezet mohácsi üzeme felvételt hirdet gépi varrásra. Betanulási idő 3 hónap. Betanulási bér: 1500 Ft. Jelentkezés: Mohács, Tanácsház utca 1. Magyarné. (358286) GAZDASAGVEZETÖT és konyhalányt felveszünk. Jelentkezés: a Köztársaság téri általános iskolában. (9323) A VOLÁN 12. sz. Vállalat komlói üzemegysége ,,C" kategóriás jogosítvánnyal, 8 általános iskolai végzettséggel, 2 éves tehergépkocsivezetői gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőket keres felvitelre, „D" kategóriás jogosítvány megszerzésére induló tanfolyamra. Jelentkezés: Komló, Autósvölgy. (1218)