Dunántúli Napló, 1976. május (33. évfolyam, 120-149. szám)

1976-05-19 137. szám

Tavaszi-nyári hajkozmetika A tavaszi—nyári kozmetika sokrétű feladatai közé tartozik a haj különleges ápolása, vé­delme is. Hogyan óvhatjuk meg hajunkat a nyári káros hatá­soktól? A strandon, kerti, me­zei munkánál viseljünk könnyű szalmakalapot vagy kössük be a hajat lazán, vékony vászon­kendővel. Vízben vagy vízpar­ton még erősebb a sugárzás, mert a víz visszatükrözi a su­garakat, tehát ne hanyagoljuk el a haj védelmét. Gyakran még ilyen elővigyázatosság mellett sem kerülhetjük el a haj kiszáradását. Szabadságunk alatt, a gaz­dag nyári programok miatt nem­igen jut időnk arra, hogy a szokásosnál többet törődjünk a hajápolással, arra azonban mindig kell szakítanunk időt, hogy száraz hajunkat hajolaj- jal vagy hajtápkrémmel {OPE­RA) bekenjük és naponta át­keféljük, átfésüljük. Szabadságunk letelte után azonban tegyünk fel tápláló pakolásokat, amelyek az erős napfénytől kiszárított hajnak újra csillogó fényt adnak. Nagyszerűen rendbe hozza a hajat a ricinusolajpakolás. Az olajat egy-két órán át hagyjuk fent, utána baba-, tojás- vagv olajsamponnal kétszer mossuk meg a fejünket. Vitamindús, bőrtápláló majonézpakolást ké­szíthetünk két tojássárgájából, egy evőkanál finom olajból. Kitűnő eredményt érhetünk el, ha hajbalzsamot használunk a megviselt haj regenerálásá­ra. Sokszor előfordul, hogy a naptól vagy erős izzadástól a fejbőrön apró, pattanásszerű, tapintásra érzékeny bőrkiütések keletkeznek. Egyeseknél erős viszketegség is jelentkezik. Ezekkel a bőrpanaszokkal mi­nél hamarabb fel kell keres­nünk a szakorvost. Ha vakar­juk, dörzsöljük fejbőrünket, könnyen elfertőződhet, súlyo­sabb esetben a haj részleges kihullását is eredményezheti. Ha olyan helyen nyaralunk, ahol nincs módunkban az ilyen panasszal bőrgyógyász szakorvoshoz fordulni, kezeljük házilag. Vásároljunk kamillát és fejmosás után meleg ka­millafőzettel többször öblítsük le a fejet. A kamilla fertőtle­níti, gyógyítja a beteg fejbőrt. Utána szárítsuk meg a hajat, nehogy meghűljünk. A száraz hajnak és fejbőrnek igen kellemetlen velejárója a korpa. Mivel a száraz hajon nem tapad meg, fésülködés- nél állandóan hullik, súlyosabb esetben már a legkisebb moz­dulatra is szóródik, amely a ruhán nem kelt esztétikus lát­ványt. E panasszal forduljunk bőrgyógyászhoz, de az orvos által előírt kezelést kiegészít­hetjük biológiailag hatásos, regeneráló, serkentő hatású, házilag elkészíthető pakolások­kal. Nagyon jó az olajsampon- pakolás. A haj mennyiségétől függ, hogy mennyi pakoló­anyagot kell készítenünk. A ke­verési arány: egy rész olaj­sampont, két rész ricinusola­jat, két rész friss étolajat ösz- szekeverünk, felmelegítünk és a keveréket alaposan bedörzsöl­jük a fejbőrbe. A hajat néhány órára lekötjük, majd megmos­suk. (Az olajsampon finom elosztásban mélyebbre viszi az olajat a bőrbe!) F. K. Beköltözhető kétszintes lakónáz III. kerületi zártkertben, két szoba, mellékhelyiségek, kis szőlő, kert, szép he­lyen, jutányos áron, készpénzért eladó. — Érdeklődni: Széchenyi tér 2/1/3. Zsolnay-kútnál. Újmecsekaljai másfél szobás szövetkezeti la­kásunkat garzonra cse­rélnénk vagy elad­nánk. ,,Kp. + OTP” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Mohácson, Terv utca 75. számú háromszobás, komfortos családi ház 270 négyszögöl terüle­ten, azonnal beköltöz­hetően eladó. Érdek­lődni 68. szám alatt. Fiatal értelmiségi há­zaspár lakást vagy lak­részt bérelne. ,,Garzon” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Siklós szőlőhegy, Csuk­nia dűlőben, hétvégi teleknek is alkalmas föld eladó. Érdeklődni, telefonon, Pécs; 12-067. Újhegyen magasföld­szintes, kétlakásos csa­ládi ház gazdasági épülettel, kis kerttel, sürgősen eladó. Ugyan­ott kb. 200 négyszöqö! építési telek házzal, vagy külön is eladó. — Pécs-Üjhegy. Deák Fe­renc utca 74. Járművel a Boqádi útról meg­közelíthető. Siklós, Magyar u. 6. sz. alatti ötszobás ház sür­gősen eladó. Érdeklőd­ni csak szombat és vasárnap lehet. Mohács belvárosában Zalka M. u. 28. szám alatti építési telek megkezdett építkezés­sel eladó. Cím: Mo­hács, Szabadság út 36. II. _9.__ _____________ 1 200 négyszögöl fenyer eladó. Nagyárpád, Ke­mény Zsigmond utca III. _______________ N agyméretű garázsos családi házam beköltöz­hetően eladnám, vagy cserélném. Pécsújhegy, Bor u. 76. 320 négyszögöl szőlő nyaralónak használható épülettel, felszereléssel, berendezéssel eladó. Érdeklődni a 10-702-es telefonon. Eladó családi ház gaz­dálkodásra alkalmas 300 négyszögöl terület­tel. Telefon: 10-702. Házhely megkezdett építéssel, ciszternával, és minden építőanyag­gal, asztajosáruval sür­gősen elacló. Somogyi. Nagyvárad utca 28. Családi ház beköltöz­hetően eladó. Pécs, — Vilmos utca 2. Kettőszobás házrészt adnék Pécs környéki családi házért. ,,Kór­ház tér” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Harkány Tenkes Csárda mellett 400 négyszögöl gyumo.csös és szőlő ta- nazzai — villamosítás folyamatban — elköltö­zés végett ár alatt el­adó. Érdeklődni: egész nap, Bakos János, Har­kány, Kossuth L. út 39. Kővágótöttösön szőlő présházzal és szántó eladó. Érdeklődni: Kő- vágószöllős Petőfi u. 11. ____________^_________________ Elcs erélném 2 szoba összkomfortos, szövetke­zeti lakásomat hasonló tanácsira. ,,Kertvárosi előnyben” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Kétszobás, gázfűtéses, 48 m2-es OTP örökla­kást elcserélnénk: gar­zon + 100 ezer, vagy eladnánk 270 ezer + OTP átvállalás. Pécs, Mártírok útja 26., föld­szint 3. Telefon: 15-516. Nagyméretű másfél szo­bás, összkomfortos öröklakás eladó. Érdek­lődni: Pécs, Mártírok útja 26., földszint 5. — Egész nap. Elcserélném családi házban levő nagy szo­ba, nagy konyha, spei- zos lakásomat, másfél szobásra. ,,Magas ráfi­zetés” jeligére a Sal­lai utcai hirdetőbe. E'adó ház, gazdasági épülettel, kúttal, 700 négyszögöl szőlő, 700 négyszögöl szántóval. Kocsival bejárható. — Mozsgó, Alsóhegy, Ve­lez István. 880 négyszögöl gyümöl­csös és házhely eladó. Érdeklődni: Vasas I. — Bányatelep 15. Ábel. Belvárosi, kertes, 6 szo­bás, felújított, gázfűté­ses családi ház beköl­tözhetően eladó. 2 szo­bás szövetkezeti lakást beszámítok. ,,Üzlet is kialakítható” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. 400 négyszögöl szőlő, présházzal eladó. — Csurgó-tető dűlő 11. — Érdeklődni: III. kerület, Páfrány u. 35. VI. eme­let 2.________ Fony ód központjában 3 szoba összkomfortos családi ház — vállalati üdülőnek is alkalmas — eladó. Érdeklődni: Mertz József. Fonyód, Ságvári u. 24. 3 1/2 szobás szövetkeze­ti lakás — 78-as át­adással — eladó, Gör- csönyben. ,,Pelikán la­kótelep" jeliqére a Sal­lai utcai hirdetőbe. Kertvárosi 2 1/2 szobás földszinti OTP örökla­kás sürgősen eladó. — Nem panel. ,,300 kp -f- 100 OTP” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Felszabadulás u. 67. szám és Mészkemence u. 2. szám alatt kertes házrész eladó. 850 négyszögöl terület lakható gazdasági épü­lettel eladó. Gazdálko­dásra alkalmas, víz, villany van. Pellérd, Vasút utca 1. Dunaújvárosi kétszoba összkomfortos, szövet­kezeti lakásomat pécsi­re, vagy környékire cserélném. ,,Katalin” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Hétvégi ház eladó, Mo­hács, Csele-pataknál. — Érdeklődni: Szabó Gé­za, Lánycsók. Vasárnap, ill. hétköznap 18 órától. Harkányban, télen is lakható nyaraló, pécsi családi házra cserélhe­tő. Különbözetet térí­tek. Harkány, Ifjúság u. 49. Máriakéménd 59. számú ház gazdasági épülettel eladó. Érdeklődni a helyszínen. Sikondától negyedórái járásra 300 négyszögöl csemegeszőlő eladó. — Érdeklődni: telefonon, Pécs, 18-583, személye­sen: Benczéné, Mánfa 29. 3 szoba összkomfortos, garázsos családi ház eladó. Lakást beszámí­tok. Telefon: 18-976. 6- tól 14 óráig. Herke. Cserdi szőlőhegyen el­adó 760 négyszögöl te­rület (szőlő, gyümöl­csös). Fizetési kedvez­mény. — Érdeklődni: Deutsch István, Szent- lőrinc, Zrínyi u. 14. Belvárosi 4 szoba kom­fortos öröklakás eladó. Főbérleti másfél szobás lakás szükséges. ,, Köl­tözés bármikor” jeligé­re a Sallai utcai hir­detőbe. Uránvárosban garázs eladó. ,,Aknás” jeligé­re a Sallai utcai hir­detőbe. Kertes családi ház szo- ba-konyhás lakáscseré­vel beköltözhetően el- adó. István u. 26. szám. Eladó komfortos, kertes családi ház, garázs le­hetőséggel. Előd utca 4. szám, Gyárváros. Ér­deklődni: egész nap. 272 ne'gyszögöl házhely építési engedéllyel el­adó. Pécs I., Arany Já­nos u. 3. szám. Pogány, Kossuth utca 44. számú ház — két család részére is — nagy kerttel, gazdasági épülettel, autóbusz megállónál eladó. Házhely — ikerház épí­tési engedéllyel — el­adó a Megyeri úton. — Érdeklődni: Megyeri út 121. szám alatt. Pécsi 3 szoba, konyha, előszoba, éléskamra, garázs, alagsoros csa­ládi ház, 410 négyszö­göl telek szőlővel, gyü­mölcsfákkal, beköltöz­hetően eladó. Szigeti út 118. szám, 17 óra után. _____ 1 50 000 kp.-vei összkom­fortos garzont vagy másfél szobás lakást vennék. „Július” jeligé­re a Sallai utcai hir­detőbe. Uránvárosi 1 szoba összkomfortos, tanácsi lakásomat elcserélném 2 szoba összkomfortos tanácsira. Érdeklődni: 11-223 telefonon, egész nap. 2 1/2 szobás, garázsos családi házamat elcse­rélném 3 szobás össz­komfortos lakásra. .Bárhol” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Elcserélném komlói, 2 szoba komfortos, szén­tröszti lakásomat pécsi­magas térítéssel. — Simon László, Komló, Zrínyi tér 5. Telefon; 82-919. Elcserélném összkomfortos, ses uránvárosi, jövedelmű felügyelői hasonló „Szigeti előnyben” Sallai utca kétszoba távfűté- 2000 Ft tanácsi ház­lakásomat főbérletire. városrész jeligére a hirdetőbe. Háromszobás, tanácsi összkomfortos lakásomat elcserélném 2 kisebbre. Minden érdekel. „Si­ma csere" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Üres, vagy bútorozott szobát keresek sürgő­sen, 3 személy részére, „10 éves a kisfiú” jel­igére a Sallai utcai hirdetőbe. Garzonlakást bérelnék július 1-től. „Orvosnő” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Belvárosi, tanácsi szo­ba-konyhát nagyobb összkomfortra cserélnék. Telefon: 18-976, reggel 6-tól 14 óráig. Herke. Pécsi, belvárosi másfél szoba komfortos, taná­csi lakásomat budapes­tire cserélném. Ajánla­tokat: „Tavaszi költö­zés” jeliqére a Sallai utcai hirdetőbe. VEÓYES PARKETTACSISZOLÁS, LAKKOZÁS stb Telefon: 14-041. D. Kovács. Gépkocsik motorjavítá­sát, felújítását, vizsgá­ra való felkészítését, fu­tómű, fékjavításokat, önindítók, dinamók, generátorok, feszsza- bályzók javítását, egyéb vili. munkákat vállalok, Wolfram Er­nő, Pécs, Szigeti út 62, Bőrkabátok készítését, átszabását, javítását és bélelését vállalom I — Bittner Alajos utca 28. Dr. Simon Béláné. Kisgyermek gondozását vagy lakáson vállalom, szakszerű foglalkozta­tással, lakásomon, Kertváros. Varsány u. 2. 111/10. 4-es ikervilla építésé­hez Balatonlelíe köz­pontjában társat kere­sek. Sümegi. Kaposvár, Táncsics M. u. 27. Parkettázás, csiszolás, műanyagpadló burkolás garanciával. Bőczin. — 7elefon: 13-736. Pf. 336. Kutyák nyírását, trimme- lését vállalom. 7633 Pécs. Építők útja 4/C, IV/12. Redőnykészítés minden méretben, szállítás, sze­relés, javítás. Pécs-Má- lom, Felső u. 65. Mül­ler János. Főiskolai végzettséggel kötetlen idejű munkát vállalnék. „Nem mun­kakönyvvel” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. MODERN GARNITÚRÁK 3580 Ft-tól részletre VAJTA kárpitosnál, PÉCS, Déryné u. 11. Modern, szép bútorokat veszek és eladok. Sza­badság út 50. Telefon: 18-224, Bélyeggyűjteményt, tö­megaeiyeget, régi ké­peslapokat, régi pénzt veszek. Dohányoolt. — Sallai utca 29. (Várady Antal utca saroknál.) Vállalati üdülőbe, hi­vatalba is alkalmas nagyméretű ülőgarnitú­ra eladó. Négy fotel, egy kanapé. Műbőrrel újonnan áthúzva, telje­sen felújítva, 13 500,— Ft. Részletre is. Tele­fon:: 19-025._ _ Modem bútorok vétele- eladása. Mártírok útja 18. Telefon: 20-571. Uj, jótállásos 80 l-es hűtő, Singer varrógép eladó. Perczel u. 21., udvarban 4 órától. Moszkvics 408-as gép­kocsi jó állapotban el­adó. Velény, Fő u. 65. Aranyosgadány 63. sz. alatt egy jól tejelő te­hén bikaborjúval eladó. Megvételre keresem a Magnósok 1972-es év­könyvét. Varga, Körösi Csorna Sándor u. 7/B. Bontásból eredő anya­gok eladók, zsalugá- teres ablakok, fürdő­szoba berendezés, gáz­bojlerok. Pécs, Aradi vértanúk u. 9. Továbbtenyésztésre is alkalmas választott ma­lacok eladók. Pécs III., Patak utca 18. 2 éves műszaki vizsgá­val 407-es Moszkvics el­adó. Pécs, Szigeti út 80. Tóth. 500 kg-os tolás mérleg eladó. Áta, Dózsa György utca 4. Kari. UD-s Zsiguli — 27 000 km-rel — eladó. Meg­tekinthető munkanapo­kon, 16—20 óráig. Felső- vámház u. 16. Fiat 850-es, megkímélt állapotban eladó. Pécs, Mártírok útja 25. szám. Eladó 12 személyes, összecsukható, keveset használt diófurnéros ebédlőasztal, egy új vil­lanyóra láda. Érdek­lődni délelőtt. Szigeti, Pécs, ^/ince u. 5. Eladó T db 220 V-os, 160 literes betonkeverő­gép. Érdeklődni telefo­non: 81-570. 1 db kijáró, 7 hónapos vemhes tehén eladó. — Szőke, Fő utca 8. szám, 18 óra után. 850-es Fiat Coupe — ka­rosszéria hibával — 25 000 Ft-ért eladó. Vasas II. Szövetkezet u. 92. sz. _________________ Fe hér, olasz autóba akasztható babakocsi eladó. Görcsöny, Aszó­di u. 33. Sötét hálóbútor eladó. Pécs, Török utca 12. Szabóéknál. Érdeklődni délelőtt 9 órától dél­után 2 óráig. Wortburq Limousine, 353 W tolótetős eladó. Zsolt u. 8. Telefon: 15-952. Középnaqy, bécsi zon- n óra süraősen eladó. Erdélyiné. Építők u. 8/A. 1500-as Opel alkatré­szenként eladó. Tele­fon: 21-953.____________ ID-s 353-as Wartburg de Luxe eladó. Hird, Szabadság u. 29.___ ZE vagy ZF rendszámú Wartburgot vennék „Sárga” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Eladó k isméretű tégla, több méretben fűrészelt szarufa, stafni, ajtó, ablak, cserép, deszka, léc, vasgerenda. Baj- csy-Zs. utcában az Autókerrel szemben. Dolgozókat felvesznek A II. SZ. Belklinika ápolónőt és segédnővért keres. Jelentkezés: a fönővérnél. (9178) TAKARÍTÓNŐT felveszünk, jelent­kezés a Déldunántúli TUZÉP Válla­lat Pécs, Rákóczi út 46. Munkaügyi osztályán. (1164) A GÖRCSÖNYI „Mecsekvölgye" MTSZ keres: autószerelőket, mező- gazdasági gépszerelőket, hálózati villanyszerelőket. Fizetés a Tsz. bér- szabályozása szerint. Kiutazást a Tsz. saját járművel biztosítja. Jelentkezni lehet a görcsönyi gépműhelynél, Sza­bó László főmérnöknél. (1151) LAKATOS szakmunkást, betanított és segédmunkásokat felvesz ME­GYESZER Vállalat, Pécs, Lyceum u. 4. (1148) A „TENKESALJA” ÁFÉSZ Siklós, pályázatot hirdet a máriagyűdi 26. sz. vegyesbolt vezetői és helyettesi munkakör betöltésére. Pályázati fel­tételek: vegyesbolti eladói szakmun­kásbizonyítvány, 5 éves szakmai gya­korlat, erkölcsi bizonyítvány, műkö­dési bizonyítvány. Pályázatot „Ten- kesalja” ÁFÉSZ Siklós, Széchenyi u. 10. címre kérjük megküldeni. (1152) RAKTÁRI munkára férfi dolgozókat felveszünk. Dunántúli Cipőkereske­delmi Vállalat pécsi larakata, Pécs, Közraktár u. 1—3—5. (1153) PÉNZÜGYI gyakorlattal rendelke­ző pénztárellenőrt felveszünk. AFIT XIV. sz. Autójavító Vállalat Pécs, Bolgár Néphadsereg u. 33. II. eme­let 2. Munkaügyi osztály. (1161) SEGÉDGÉPKOCSI VEZETŐKET kezdő jogosítvánnyal felveszünk. Szövetke­zeti Szállítási Vállalat, Pécs, Megye­ri út 53. (1167) A PÉCSI Orvostudományi Egyetem élelmezési osztálya konyhalányokat és gépkocsirakodót felvételre keres. Jelentkezés: Kürt u. 4. (1170) TMK munkakörbe vízvezeték-szere­lő, asztalos, kőműves szakmunkáso­kat, takarítónőket azonnali belépés­sel felveszünk. Zipernovszky K. Gé­pészeti Szakközépiskola Pécs, 48-as tér 2. sz. Gazdasági iroda. (1171) A VOLÁN 12. sz. Vállalat állandó éjszakai műszakra szervizmunkásokat felvesz. Jelentkezés: Pécs, Bolgár Néphadsereg u. 6. Munkaerőgazdál­kodás. (1172) MŰSZERÉSZNEK gépipari szakkö­zépiskola műszer tagozatán végzet­teket felveszünk. Jelentkezés: Kesz­tyűgyár. I. sz. gyáregység, Hőerő­mű, Edison út. (1175) TEHER-SZEMÉLY jogosítvánnyal ren­delkező gépkocsivezetőt felveszünk, Pécsi Kesztyű és Bőrdíszműipari Szö­vetkezet, Pécs, Ágota köz 1. (9218) A MUNKÁCSY M. úti Rendelőin­tézet 8 és 4 órás munkaidőre taka­rítónőket alkalmaz. Jelentkezés: az intézetvezető asszisztensnél, III. em. 323., a délelőtti órákban. (9217) ÉRETTSÉGIZETT dolgozó nőt jegy- iró-pénztárosi munkakörbe, valamint szakképzett ruházati eladókat azon­nal felvesz a Bizományi Áruház V. 81. sz. fiókja. (Pécs, Bem utca 2. szám.) (518474) GEPJÁRMÜVILLAMOSSÁG-hoz értő szerelőt, valamint állatgondozókat felvesz a Kővágószöllősi Vörös Szik­la MTSZ. Több dolgozó családtago­sok előnyben. Jelentkezés a tsz iro­dájában. (518470) HALÁLOZÁS Mély fájdalommal tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága jó férj, édesapa, nagy­apa, dédapa, após, testvér, kereszt­apa, sógor, WOLF JÓZSEF fodrászmester, türelemmel viselt, hosszú szenvedés után, 69 éves korában csendesen elhunyt." Szeretett halottunkat május 21-én, pénteken du. fél 1 órakor kí­sérjük utolsó útjára a pécsi közpon­ti temetőben. Gyászoló felesége és családja. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett, jó férjem, édesapánk, apó­som, nagyapánk és kedves rokonunk, HÍDVÉGI LÁSZLÓ, a Bonyhádi ÁFÉSZ dolgozója, 52 éves korában, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése május 21-én, pén­teken 12 órakor lesz a központi te­metőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy sze­retett édesanyám, anyósom, nagyma­mánk, dédikénk és testvérem, OZV. HERENDI JÁNOSNÉ Farkas Julianna 78 éves korában, május 16-án rövid szenvedés után el­hunyt. Temetése május 20-án, csü­törtökön 2 órakor lesz a piskói te­metőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett, jó édesanyám, anyósom, nagymamánk, OZV. KOVÁCS IMRÉNÉ, Móra F. u. 16. sz. alatti lakos, hosszú szenvedés után elhunyt. Te­metése május 20-án, csütörtökön fél 4 órakor lesz a pécsi központi teme­tőben. A gyászoló család. KÖRMŐCZI IMRÉNÉ, volt Csapó Istvánné, szabadszentki­rályi lakos, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése május 20-án fél 3 órakor lesz a központi temetőben. Gyászolják: gyermekei és unokái. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett, jó feleségem, édesanyám, anyósom, nagymamánk, dédikém és kedves rokon, VOLGYES (WALDHAUSER) JÓZSEFNÉ Vér Aranka, volt görcsönyi lakos, 75 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése május 20-án, csü­törtökön 2 órakor lesz a pécsi köz­ponti temetőben. A gyászoló csa­lád. Megrendült szívvel és mély fájda­lommal tudatjuk, hogy szeretett édes­anyánk, anyósunk, nagymamánk, dé- dike, testvérünk és szeretett rokonunk, GYIMESI GYÖRGYNÉ szül. KOLLÁR ZSÓFIA 1976. május 10-én 71 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás előtti búcsúztatása 1976. május 21-én, pén­teken fél 2 órakor lesz a pécsi köz­ponti temetőben. Emlékét kegyelet­tel őrizzük. Gyászolják: gyermekei, menyei, unokái, dédunokái, testvé­rei, a széleskörű rokonság, valamint a szomszédok és jó ismerősök. Fájdalommal tudatjuk, hogy SZŰCS ISTVÁN elhunyt. Temetése 20-án 3 órakor lesz a pécsi központi temetőben. Szegleti család. Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SALLAI LÁSZLÓ, volt pécsudvardi lakos, 64 éves korá­ban elhunyt. Hamvasztás utáni bú­csúztatása május 21-én 14 órakor lesz a központi temetőben. A gyá­szoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy sze­retett édesapánk, apósunk, nagy­apánk, dédapánk, VISNYEI GERGELY 90 éves korában elhunyt. Temetése május 21-én, pénteken 13 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy szeretett felesé- gém, LACH TIVADARNÉ sz.: Herczeg Mária 63 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetéséről később történik intézkedés. A gyászoló csa­lád. KÖSZÖNET Ezúton mondunk köszönetét mind­azoknak a rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, akik felejthetetlen ha­lottunk, ID. TRAJ FERENC temetésén megjelentek, koszorúk és virágok küldésével fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. Külön mondunk köszönetét a Széchenyi-akna föld alatti dolgozóinak. A gyászoló csa­lád. Ezúton mondunk köszönetét mind­azoknak a testvéreknek, rokonoknak, szomszédoknak, jóbarátoknak, isme­rősöknek, a Mecseki Szénbányák újhegyi üzemének, az iszap víztelenítő dolgozóinak, a Balázs Harmat cso­portjában dolgozóknak, a Petőfi bri­gádnak és a Gépipari Technikum vezetőinek, ákik felejthetetlen, drága halottunk, BENCZE JÓZSEF temetésén részt vettek,, koszorúk, vi­rágok, részvéttáviratok, levelek kül­désével fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. A gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetét mind­azoknak, akik felejthetetlen halot­tunk, BALYA BÉLA temetésén megjelentek, koszorúk és virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Hálás köszönetét mondunk a roko­noknak és mindazoknak a kedves is­merősöknek, akik szeretett halottunk, LUKÁCS JÓZSEFNÉ temetésén megjelentek, koszorúk és virágok küldésével fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. Külön mondunk köszönetét a Porcelángyár és a Xavér utcai szociális otthon dolgo­zóinak. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazok­nak, akik szeretett férjem, édesapánk, VARGA ELEMÉR temetésén megjelentek és részvétük­kel fájdalmunkat enyhíteni igyekez- tek. A gyászoló család. Köszönetét mondok mindazoknak, akik szeretett testvérem, GULÁS ROZÁLIA................. temetésén részt vettek, külön köszö­net Vasasbánya üzemvezetőségének és összes dolgozóinak. Takács Tibor- né. Hálás köszönetét mondok a rokon­ságnak, jó barátoknak, ismerősök­nek, akik dráqa férjemet, JOSIPOVICS GYULÁT utolsó útjára elkísérték, mély fáj­dalmamban osztoztak. Külön is kö­szönöm a Postaigazgatóságnak,, munkatársainak, a Téglaipari Válla­latnak, dolgozóinak, a ház lakói­nak együttérzését és támogatását, mindenkinek a részvétnyilvánitását. Gyászoló özvegye. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen férjem és édes­apánk, KORCH JÓZSEF temetésén részt vettek. Külön köszö­net a Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola állami és párt vezetőségének a temetés rendezé­séért és segítségnyújtásért. Köszönet a tantestület tagjainak, munkatársak­nak, rokonoknak, barátoknak, isme­rősöknek, tanulóifjúságnak és a III. b. osztálynak, hogy megjelenésükkel, koszorúk és virágok küldésével, rész- vétnyilvánitással mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló fele­sége és kislányai. mit mtó iroííif w I KÖZÉRDEKŰ HOL K MM Mill) Jli\ ■ ­A BARKÁCSBOLT ajánlata: méret­re vágott enyvezett lemez és farost­lemez, színes és mintás csempék, műbőrök, barkácsszerszámok nagy választékban. Dél-dunántúli TUZÉP Vállalat Barkácsboltja Pécs, Citrom u. 6 B. BAKFIS nadrágok már 60 Ft-tól kaphatók. Női jersey kabát 890 Ft-tól, női ballonkabát 650 Ft-tól, extra méretű floconruhák 147 Ft-tól, leányka ballonkatbátok 295 Ft-tól, férfi lumberjack, japán fregoli 763 Ft, műbőr lumberjack férfi méret, 960 Ft, kínai férfi öltönyök 1340 Ft, férfi és kamasz nadrágok olcsón és nagy választékban kaphatók: Pécs, Sallai u. 14. Olcsó áruk boltjában. FIGYELEM, SZÜLÖK! FIGYELEM, GYEREKEK! MECSEK ÁRUHÁZ (II. emeletén, május 19-én és 20-án Í7 órától) gyermekruha-bemutatót és -vásárt rendez Bemutatásra kerülnek a legújabb leányka és fiú nyári újdonságok, amelyek a helyszínen azonnal megvásárolhatók. MOST IGAZAN IDŐBEN KEDVÉRE VÁLOGATHAT! VISZNTLATASRA A MECSEK ÁRUHÁZBAN) A MÁK Baranya megyei Szerveze­te május 30-án kirándulást szervei autósok részére a Gemenci Vadre­zervátumba. Indulás reggel 8-kor a Citrom utcából. 10 órakor kisvasut- tal a rezervátum megtekintése, ebéd, városnézés Szekszárdon, idegenve­zetéssel. Részvételi díj: 80,— Ft. Je­lentkezni lehet a Klubirodán, Pécs, Citrom u. 3. Telefon: 12-738. Jelent­kezési határidő: május 20-ig. TÁNCISKOLA kezdődik május 19-én, ma 18 órakor a Vasutas Klubban. Várady Antal utca 7 2. Vezeti: Ba­log. FIATALOK FIGYELEM! 8 általános iskolai végzettséggel rendelkező fia­talokat felveszünk 1976 77. tanévre fonó-szövő ipari tanulónak, 16 éves korig. Tanulási idő: 2 év. Juttatá­sok: Különélési pótlék vidékieknek havi 300,— Ft. Társadalmi ösztöndíj helybeli lakosoknak havi 250,— Ft. Havi 90,— Ft-ért reggeli, ebéd, va­csora, munkaszüneti napon is. In­gyen tankönyv és munkaruha. Elhe­lyezés kollégiumban. Kezdő tanuló­bér havi 350,— Ft, amely a tanul­mányi eredménytől függően változik. — Fiú tanulóinkat a szakmunkás- vizsga után segédmüvezetővé, később művezetővé képezzük át. Továbbtanu­lási lehetőség fiúk—lányok számára egyaránt üzemi szakközépiskolánk­ban. Szakmunkásvizsga után a kere­seti lehetőség havi 2200—2800 Ft között van. Begyakorlott szakmunká­saink 3500,— Ft-ot kereshetnek. Je­lentkezni lehet szombat kivételével bármely munkanapon 7 órától 12 4 óráig személyesen. Levélre is rész­letes tájékoztatást küldünk. A gyár címe: PNYV. Magyar Pamutipar személyzeti-oktatási osztály 1046 Bu­dapest, IV. Erkel u. 30. A MÁK Baranya megyei Szerveze­te autós túrát indít a Szovjetunió­ba Csehszlovákián és Lengyelorszá­gon keresztül. Időpont: augusztus 4—23. Részvételi díj: 2340,— Ft. Rész­letes tájékoztatás a Klubirodán, Pécs, Citrom u. 3. Telefon: 12-738. „RANDEVÚ KOÓS JÁNOSSAL" a harkányi „Napsugár" étteremben. Fellépnek még: MADARÁSZ KATI, FELFÖLDI ANIKÓ, SIKORA JENŐ és ALBERT SÁNDOR. Konferál: TUSKE ANDRÁS. — Asztalfoglalás a „NAPSUGÁR" szálló vezetőjénél.

Next

/
Oldalképek
Tartalom