Dunántúli Napló, 1976. április (33. évfolyam, 91-119. szám)
1976-04-04 / 94. szám
1976. április 4., vasárnap Dunantmt napló 3 Hamarosan útnak indítják a kiállítás hatalmas anyagát Fényképek és termékek parádéja A Mechlabor pécsi gyárában készült stúdiómagnók is ott lesznek a Ivovi kiállításon Üj élüzemek, kiváló brigádok Sikerrel zárult a felszabadulási munkaverseny a Mecseki Ércbányászati Vállalatnál. Három napon keresztül összesen hat üzemben adták át a kitüntető „Élüzem" címet. A munkaverseny értékelése alapján a vállalat II. üzeme és az Ércdúsító üzem nyerte el a „legjobb föld alatti”, illetve a „legjobb felszíni üzem" címet. Rajtuk 'kívül élüzem lett a IV- es, a Kísérleti kutató, a Szolgáltató és a Fúrási üzem. ■Se Az Építögépgyártó Vállalat Pécsi Szállítóberendezések Gyó. ira tegnap tartotta az április 4. tiszteletére rendezett ünnepséget. Ez alkalommal adta át a gyár kollekívájának Szarvas Miklós vezérigazgató-helyettes az Élüzem címet. Az 1975. évi munkaversenyben a „November 7" szocialista brigád nyerte el a „Vállalat legjobb brigádja” címet. A legjobb brigádok és a dolgozók között összesen 89 000 forint jutalmat osztottak szét. * Hazánk felszabadulásának 31. évfordulója alkalmából ünnepi nagygyűlést tartott a MÁV Pécsi Igazgatósága. Szabó Tibor igazgató méltatta hazánk legnagyobb nemzeti ünnepének jelentőségét, majd színvonalas műsor zárta a nagygyűlést, amelyen különböző szintű elismeréseket adtak ót a legjobban dolgozó brigádoknak, vasúti dolgozóknak. Miniszteri dicséretben részesült Teleki Vince központifűtés-szerelő, Vásárhelyi Pálné előadó és Bay Károly kocsimester. Vezérigazgatói dicséretet kapott Csizmadia Ferencné takarító és Bánfai Mihály vonatvezető. Baranya megye bemutatkozik Lvovban Baranya bemutatkozik Lvovban — az önálló kiállítás terveiről és előkészületeiről még a télen beszámoltunk. A Pécs Tourist azóta ott tart, hogy hamarosan kamionokba rakja az itthon elkészített teljes anyagot és irány Lvov. Utazik a kiállítás A kiállítást, amely „Baranya megye élete a szocialista Magyarországon” címet viseli, a Ivoviak tavalyi pécsi szereplése viszonzásaként rendezzük. Április 29-én nyílik a Lvov legnagyobb parkjában lévő ifjúsági sportcsarnokban. Az előkészületekkel kapcsolatban Császár Lajos, a kiállítás főrendezője megjegyezte: elkészült a dokumentációs anyag — nagyméretű tablók és fényképek; összehordták a kiállítandó termékeket, a részt vevő félszáznál is több baranyai vállalat és szövetkezet igazán termékei legjavát adta. Az installációs anyag végül is a szentlőrinci költségvetési üzem közreműködésével készült el, Szent- lőrincen csomagolták és ott rakják április 8-án kamionokba. A két pótkocsis kamiont igencsak gondosan kell megrakodni, hiszen a kiállítási anyag súlya csaknem eléri az 50 tonnát! A rendezők és a berendezők kicsiny, kilenc fős stábja három nappal később, április 11-én kél útra, s azt követően szinte éjjel nappal dolgozik a kiállításon, alkalmasint segítségül híva a vendéglátókat is. A kiállítás, mint említettük, a Lvov legnagyobb és legszebb — ez egyébként a Ivoviak kedvenc pihenőhelye — parkjában lévő ifjúsági sportcsarnokban, csaknem ezer négyzetméternyi alapterületen kap helyet. A galériás előcsarnokban nagyméretű fényképek — Kádár János és Leonyid Brezsnyev kézfogását, a pécsi Lvov-Kertvá- rosban lévő Barátság kerámia szoborkompozíciót ábrázoló képek — fogadják a látogatókat. Ugyancsak itt látható Magyarország nagyméretű térképe, benne Baranya, s határainkon túl Lvov és körzetének területe is, hogy a látogatók vizuális képet kaphassanak testvérmegyéjük elhelyezkedéséről. A csarnok gallériáján helyezik el a hangosítást — enn^k gazdája a Mechlabor pécsi híradástechnikai gyára, amely így stúdiómagnetofonját működés közben hatásosabban bemutathatja —, itt lesznek az irodák és a fogadó termek. Magában a sportcsarnokban, tagolt elrendezésben kétféle jellegű kiállítást — dokumentációs- és termékkiállítást rendeznek. Mindjárt az első blokkban grafikonokon Baranya legfőbb számait, gazdaságának, szociális ellátottságának és kultúrájának legfőbb jellemző adatait teszik közzé. Nagyméretű fotókon igyekszenek majd felvillantani Baranya történelmét 1919-től a felszabadulásig — itt láthatók majd természetesen a felszabadulás pillanataiban készült felvételek. Egy külön blokkban — fényképek és makettek segítségével — mutatják be a felszabadult Pécs építészetét, s természetesen itt mutatkoznak be tervező, építőanyagipari és építőipari vállalataink és szövetkezeteink. A látoqatók képet kaphatnak Pécs és Baranya művelődéséről, tudományos és művészeti életéről, s végül — szintén fotók segítségével — idegenforgalmáról, tájairól és műemlékeiről. Baranya gazdaságának bemutatását a rendezők a leglátványosabbal, a könnyűipar — bőr, ruházat, bútor, házi- ipar, népművészet — termékeinek felsorakoztatásával kezdik. Rajtuk kívül természetesen bemutatkozik a bányászat, az energiaipar, a fejlődő gép- és műszeripar, továbbá Baranya mezőgazdasága és élelmiszer- ipara. Külön kis boxokban kaptak helyet a Zsolnay-gyár termékei és a pécsi könyvkiadást reprezentáló művek, a pécsi írók és költők művei. Az egész kiállításnak gyönyörű hátteret szánnak, Pécs — a Mecsek alján hosszú szalagban elhelyezkedő város — panorámáját. A hatalmas — 2,5X35 méteres —, részekből összetett látképet a csarnok egyik falán helyezik el. Panyik István fotóművész munkája. Élénk színek A kiállítást mindemellett a színek — a fehér, a kék, a zöld és a piros színek — ka- valkádja jellemzi, egyszersmind utalva a tavaszra, a felszabadulás és a győzelem napjára. A rendezők mindenesetre nagyon igyekeznek, hiszen tudatában vannak, önálló kiállításuk egyúttal Magyarországot is reprezentálja. Ugyanakkor még további tárgyalások folynak a kiállítás idején tartandó kiegészítő rendezvényekről. Hogy mennyi látogató előtt mutatja majd meg magát Baranya és Pécs? A pécsiek tapogatóztak a vendéglátóknál, szerintük a több mint. másfél millió lakosú Lvovból és megyéjéből 200—250 ezer látogatóra számíthatnak. (—mi—) Breda Sándorné égül ezt mondja sóhajtva a fiatal fonónő: — Nem is tudom hogyan háláljam meg a vállalatnak. — A személyzeti előadónő csendesen tűnődve válaszol; — Sehogy Tériké. Hiszen . .. Tériké — azaz Breda Sándorné — törékeny kis huszon-va- lahány-esztendős asszonyka a Mohácsi Temaforg Vállalatnál dolgozik egy olyan gyűrűsfonógépen, amelynek „BEFAMA" a neve. Van egy brigádjuk, nyolc nő, illetve hat férfi taggal. A fonal — amely lekerül Tériké gépéről — további és többszöri megmunkálás után boltokba, vagy kötöttárut gyártó üzemekbe kerül. Májusban lesz hat esztendeje, hogy belépett az üzembe, ezt megelőzően — férjével, elsőszülött kisgyerekével Szabolcs megyébe költöztek, a szülőkhöz, akik vigyáznak a kicsire, míg ők ketten munkát keresnek, de aztán nem egészen egy év múlva visz- szajöttek Mohácsra, mint afféle fiatal házasok, „keresték a helyüket”, ami számukra biztos munkahelyet, keresetet, lakást, végleges letelepedést —, jövőt jelentett. — Megtaláltuk. Albérlettel kezdtük, jövedelmünk jelentős része lakbérre ment el, közben jött a második gyerek is. Szüléink Szabolcsból utánunk jöttek, az eladott ház árával, itt vettünk egy másikat, együtt lakunk, valahogy kezdünk rendbe jönni. De nehezen indultunk ... — Mire gondol? — Arra, hogy nekem szakmám nem volt, itt az üzemben ezerhat-ezernyolcszáz forintot kerestem, mint betanított munkás, de ez nem elég. Aztán beiratkoztam a szakmunkás- képzőre Vera néni ösztönzésére. Vincze Lajosné, „Vera néni" mint személyzetis „toborozta" az asszonyokat tanfolyamra, mert most már olyan magas szakmai követelményeket igényel a fejlődő üzem, hogy képesítés nélkül itt már nem nagyon boldogulhat az ember. — Képzelje el, alig hogy a tanfolyam beindul, mondja Vera néni, a nyolcadik általános iskolát is el kell végeznem, különben nem lehetek szakmunkás. Hát én nekiálltam. Egyik nap általános iskola, másik nap szakmai iskola, aztán ez ismétlődött egész héten, egész éven át. Annyit tanultam, hagy szinte belebolondultam, le is soványodtam jónéhány kilót, mert elhiheti, nem volt könnyű. Még az a szerencse, hogy a férjem az otthoni munkában segített, ügyelt a gyerekekre, gondozta őket, míg én tanultam. Meg aztán a művezetőnk, T. Kovács János készített fel bennünket a szakvizsgára, de gyakran úgy ám, hogy míg mások ebédidőben ebédeltek, mi azalatt is tanultunk a művezetőnk segítségével. — Most, hogy szakmunkás, mennyi a keresete? — Átlagban kétezerkilencszáz forint. Amikor az iskolát befejeztük, kaptunk pénzjutalmat, tavaly ősszel Kiváló Dolgozó kitüntetést kaptam, a vállalat segítségével a kisgyerekemet elhelyeztük egyik óvodában . . . Szóval.. . nem is tudom hogyan háláljam meg . . . — Sehogy — mondja Vincze Lajosné személyzeti előadó. — Hiszen gyönyörűen dolgoztok Tériké, amit a vállalat várt és vár tőletek, azt eddig is, ezután is megteszitek. Zsifkovics Kati nyurga, hosz- szúlábú. szőke, copfos lány, piros iskola-köpenyt visel, olyan érzésem támad, mintha csupán az imént akasztotta volna fogasra úttörónyakkendőjét. Pedig ez a kislány kárpitos-szakmunkás, a Szék- és Kárpitosipari Vállalat Mohácsi Gyárában. Szelíd - Mohács környéki — erdős-dombok között meghúzódó kis faluból, Erdősmárokról került az üzembe, amikor Balázs Balázs tanár úr tanítványaként elvégezte a nyolc általános iskolát. — Hogyan választotta ezt a szakmát? — Amíg suliba jártam, az volt a tervem, hogy megtanulom a fodrászatot... — ... A jó kereset reményében — jegyzem meg. Tiltakozik: — Nem, nem! Hiszen én megkeresek annyit itt is, mint o fodrászlányok. Csak hát éppen tetszett az a szakma, de akkor még nagyon kicsi voltam, terveimet nem kellett komolyan venni. — Tehát? — üzemlátogatásra jöttünk be többször is Erdősmárokról, voltunk a téglagyárban, selyemgyárban és itt, ebben az üzemben is. Így választottam a kárpitos szakmát, három évig szakmunkás tanuló voltam és most pedig szakmunkás. — Milyen munkát végez most például? — Az Apolló garnitúra karrészeire húzom rá a szövetet, szegező pisztollyal, de egyes helyeken varrnom is kell a textilt. Szép munka, szeretem. Valamikor a kárpitosságot csak többnyire férfiak űzték, nem is volt valami egészséges dolog, az afrikból áradt a por, ahogy az idősebbek mesélik, légúti megbetegedéseket okozott. Most ilyen nincs, habszivaccsal dolgozunk, sok a gép, könnyebben megy minden. — Hogyan jár be Erdősmárokról? — Ez kissé bonyolult. Délelőtti műszak után busszal megyek haza, délutáni műszak végén is lenne busz, de az már nem megy be a faluba, az or- száqútról öt kilométert kellene erdőn keresztül gyalogolnunk és félek. így aztán minden második héten albérletben alszom itt, Mohácson, reggel hazamegyek, délután jövök visz- sza. — Az előbb többesszámban beszélt... — Igen, mert a húgom is velem van, de ő még nem szakmunkás, majd az ősszel lesz csak szakmunkás tanuló. — Tetszenek-e azok a bútorok, amelyeknek gyártásából kiveszi a részét? — Persze. Legjobban éppen az Apolló garnitúra. Akarok is vásárolni majd a mintateremben, de megvárom, míg olyan bútorszövetet kapunk, amit én tartok szépnek. — Csak nem lérjhezmenésre gondol? Elneveti magát: — Nem én! Messze van az még. Néhány nap múlva KRESZ-tanfolyomra megyek, ez most a legnagyobb gondom. — Kocsival mi van? — Még nincs, de veszünk. Apa azt mondja, ő már ugyan nem tanulja meg a KRESZ-t. csináljam én, és akkor megvesszük az autót. Bár én inkább egy lakást szerétnék itt, Mohácson, de ... Nem is tudom még mi lesz. A gyár 647 munkásából 384 nő s közülük 145 rendelkezik szakmunkásvizsgával, úgy mint Zsifkovics Katalin. Az idei beiskolázás során ez a szám emelkedik, Az arányok — re- ménytkeltőek. Kati évfolyamában 34 lány és asszony indult, ugyanannyi végzett is. Később egyik társa a szederkényi ÁFÉSZ-hez ment át, de a szakmában maradt, másik társa a Mohácsi Selyemgyárban helyezkedett el szövőnőnek. A fekedi Krémer Anna a Hir- di Kendergyáirat választotta volna annakidején — nyolc általános iskolai bizonyítványával a kezében — de aztán valami oknál fogva a Pécsváradi Mezőgazdasági Szakközépiskolában kötött ki. Három év után állattenyésztő szakképzettséget nyert és most itt dolgozik Trefort-pusztán, a Véméndi termelőszövetkezet sertéstelepén. — A téesztől 700 forint ösztöndíjat kaptam míg az iskolát végeztem, de szerződésben köteleztem magam arra, hogy utána három évig maradok a szövetkezet sertéstelepén. — Tartja magát a szerződéshez? — Persze, de azért távolabbi terveimmel még nem vagyok egészen tisztában. — Hogy-hogy? — Most is tanulok, az idén érettségizem a Mohácsi Mezőgazdasági Technikumban és utána még egy évig tanulok, hogy technikusi képzettséget megszerezzem. — Nyilván, örül ennek a termelőszövetkezet ... — mondom neki. Elgondolkozik. — Nem vagyok benne biztos. Pontosabban nem tudom, szükség lesz-e technikusra, már pedig én mindenképpen meg- szerzem az oklevelet. Krémer Anni — szakmunkásképesítésével — 250 forinttal keres többet, mint az azonos munkát végző nem szakmunkás társai. Egyébként havi 3 ezer forint a jövedelme, 60 ezer forintja van takarékban, autóvásárlás előtt áll... Némi dilemmát csupán az okoz, hogy tovább akar tanulni, csak éppen nem tudja: hol realizálhatja majd magasabb szintű szakismereteit? v Rab Ferenc Fotó: Seres Éva Szakmunkás-nők Zsifkovics Katalin Krémer Anna
