Dunántúli Napló, 1976. április (33. évfolyam, 91-119. szám)

1976-04-04 / 94. szám

II jövő megformálásában együtt haladunk felszabadítóinkkal Sarlós István április 4-i ünnepi köszöntője Április 4-e alkalmából Sarlós István, az MSZMP Politikai Bi­zottság tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára szombaton ünnepi köszöntőt mondott a rádióban és a televízió­ban. Április negyediké előestéjén az időben mind jobban távo- . lodó, de a tudatunkban és ér­zelmeinkben elevenen élő fel- szabadulás eseményeire em­lékezünk. Immár 31 év távla­tából vizsgáljuk a hazánk éle­tében döntő szerepet játszó változásokat és tekintjük a fel­szabadulás napját történelmünk kiemelkedő mérföldkövének. Levonható tanulságok A múlt ismerete fontos föl­tétele a ma megértésének és a jövő tudatos tervezésének. A múlt bennünk él: forrása szokásainknak és a levonható tanulságok révén ösztönzője tetteinknek. A történelem jó tanító mester azok számára, akik ismerik az események mozgató rugóit és akik a tár­sadalmi fejlődés érdekében cselekedni, dolgozni akarnak. A magyar nép múltját évszá­zadokon át az a harc jellemez­te, amelyet a függetlenségért, a társadalmi haladásért, nem­zeti jogainkért és a szabad­ságért folytattak elődeink. Folyamatos volt ez a küzdelem, mert mindig éltek hazánkban a népet tisztelő és reális célo­kat kitűzni tudó hazafiak, ők a kor szellemét megértve mindig a haladó mozgalmak élére áll­tak. A kiemelkedő tehetségek sohasem voltok társtalanok: tanításaik követőkre találtak azokban a hazafiakban, akik az ország sorsának megjavítá­sáért akartak dolgozni. Ismerjük a magyar uralkodó osztályok válaszát, amit az első munkáshatalomnak 1919. augusztus elseje után adtaik'. 25 évig terror és nyomor jelle­mezte a magyarországi életet. Ez volt az a korszak, amikor határainkon innen és túl sokan már látni vélték a sírt „hol nemzet süllyed el". A Szovjetunió, amikor arra lehetőség adódik, segítséget nyújt a végső fölszabadulásért vívott harchoz. Hittünk abban, hogy azok, akik 1917-ben el­foglalták a Téli Palotát, s akik szétverték az intervenciósok el­lenforradalmi seregeit, felülke­rekednek az új betolakodókon is. A sztálingrádi és a lenin- grádi győzelmek bizonyossá tet­ték, hogy legyőzhetetlen a szovjet^ nép, és jelezték azt is, hogy közel van már a győzelem napja. A szovjet nép kiverte hazája területéről a fasiszta megszállókat és határain túl is folytatta a fölszabadító hábo­rút. Szétverte a német és ma­gyar fasiszták fegyveres erőit és 1945. április 4-ére befejezte hazánk fölszabadítását. Fölszabadultunk, és lehető­ségünk adódott arra, hogy vég­legesen a nép vegye kezébe a haza sorsának irányítását. Régi vágyaink a szocializmus fölépí­téséről változatlanul tovább él­tek, de most már erőnk is volt ahhoz, hogy fölépítsük és meg- védjük a nép országát. Meg­változtak nemzetközi körülmé­nyeink is: bebizonyosodott, hogy okos politikával, józan tervekkel és együttműködési szándékkal szilárd támaszra és szövetségesre találunk a ha­sonló módon gondolkozó és dolgozó népekben. A szocializmus építésének megkezdése, a kedvezően ala­kuló nemzetközi légkör, együtt­működésünk a Szovjetunióval és a többi szocializmust épí­tő országgal, megalapozta a magyar nép új és egy­re szebb életét. Az öndi­cséret látszata nélkül szólha­tunk azokról a változásokról, amelyek pártunk következetes politikájának eredményéként gazdasági, politikai és szellemi életünkben bekövetkeztek. Fej­lődésünk során a régi gondok helyébe a növekvő igényeknek megfelelően, új gondok léptek és lépnek. Ez így van jól, mert ez az ember mindennapi tö­rekvéséinek és alkotókészségé­nek a következménye. Nemzeti program Sikereink jelentősek, de ko­rántsem lehetünk 'elégedettek. Jobban élünk, de még nem olyan jól, mint ahogy azt sze­retnénk. Mindenkinek jut a kö­zösen megtermelt javakból, de még nem mindenkinek kielégí­tő mértékben. Kitárultak a tu­dás kapui az egész nép előtt, de még nem mindenki indult el a nagyobb tudás, a kulturál­tabb élet félé vezető úton. Ha most az évfordulón erről és a jövőről szólunk, akkor is­mételten ki kell jelentenünk: az a teendőnk, hogy minden magyar állampolgár számára elérhetővé tegyük a jobb éle­tet, s nagyobb tudást és a köz­ügyekben való fokozottabb részvételt. Ennek a föltételei adottak: igaz emberi ügyet képviselünk, vannak barátaink, akikkel megoszthatjuk gondjain­kat és örömeinket, vannak jól 'ki­dolgozott és a lakosság támo­gatását élvező gazdasági, kul­turális és politikai célkitűzé­seink. Az ezeket magába fog­laló pártprogramot a fejlett szocializmus létrejöttét meg­gyorsító nemzeti programként fogadta el a közvélemény. Lelkesítő célok A szocializmus megvalósítja a nép szilárd hatalmát, a dol­gozó emberek társadalmát. INő, hogy ki-ki ezt szem előtt tartva helytálljon ott, ahol dol­gozik, ahol képességeinek meg­felelően szolgálhatja jelenün­ket és jövőnket. Tisztelünk és becsülünk mindenkit, aki bár­hol, bármilyen hasznos munkát végez. Arra törekszünk, hogy a jó szívvel végzett, az örömet és elégedettséget okozó munka legyen az egyén értékelésének alapvető mércéje. A jól vég­zett munka juttassa nagyobb jóléthez a dolgozó embert és ösztönözze arra, hogy részt kér­jen és vállaljon terveink kidol­gozásából és végrehajtásából. Ismerjük barátainknak és szövetségeseinknek a mienké­vel egybehangzó terveit és ben­nünket is lelkesítenek azok a célok, amelyeket a kommuniz­mus építése érdekében a Szov­jetunió Kommunista Pártjának XXV. kongresszusa célul kitű­zött. Mindennapos tevékenysé­günkben, a jövő megformálá­sában js együtt haladunk föl- szabadítóinkkal, a szovjet nép­pel és biztosak vagyunk benne, hogy programjaink megvalósu­lása a világ minden népének a javát szolgálja. Meggyőződéssel valljuk: jó úton járunk, biztató jövő előtt állunk és így jó szívvel vállal­hatjuk a felelősséget tettein­kért az eljövendő nemzedékek előtt. TARTALOMBÓL : Mindent tudó gépek * Balett, 1976 * Kétezer óvodai férőhely Dr. Nagy József átnyújtja dr. Vida Sándornak a kitüntetést Tu­dósítás a 2. oldalon Fotó: Eito János Kimagasló eredmények a szocialista munkaversenyben Az ifjúsági szövetség betölti hivatását Pécsett Azonos gondolatokkal, sok jó ötlettel és tenniakarással jöt­tek össze 17 ezer ifjúkommunis­ta képviseletében a küldöttek tegnap reggel, az Ifjúsági Ház­ban. A Kommunista Ifjúsági Szövetség Pécs városi küldött- értekezlete e napon határozta meg a jelen időszak feladatait, és a módszereket — mint aho­gyan a gyűlés elnöke. Rákos János, a KISZ Pécs városi Bi­zottságának titkára bevezetőjé­ben említette — a tiszta és vi­lágos célok elérése érdekében. E célokat pártunk XI. kong­resszusa határozta meg a tár­sadalom és benne az ifjúság számára. A küldöttértekezlet a DIVSZ- induló hangjaival kezdődött, miután elfoglalták helyüket az elnökséq soraiban Pécs város párt-, állami és gazdasági ve­zetői. Az értekezletre eljött dr. Jerszi István, az MSZMP Bara­nya megyei Bizottságának titkára, Petőházi Szilveszter, az MSZMP Pécs városi Bizottsá­gának titkára, a KISZ Központi Bizottság Intéző Bizottságának Tanácskozott a KISZ Pécs városi küldöttértekezlete Tanácskozik a küldöttértekezlet. tagja, Barabás János, a KISZ Központi Bizottsága titkára. Wieder Béla, Pécs város Taná­csának elnöke, Sarkadi Nagy Barna, a KISZ Baranya megyei Bizottságának első titkára, Lu­kács László, a KISZ Központi Bizottságának tagja és Gergely László, a Hazafias Népfront Pécs városi titkára. Rákos János megnyitójában utalt arra, hogy e küldöttérte­kezletnek át kell tekintenie az elmúlt három esztendőt, érté­kelnie keli a végzett munkát. Jogosan lehetünk büszkék ifjú­munkásainkra — mondotta — * akik az elmúlt évben indított munkaversenyben kimagasló eredményeket értek el, több mint ezer tonna vasat gyűjtöt­tek össze városunkban, és igen komoly mértékben kivették ré­szüket a társadalmi munka- akciókban, óvodaépítésekben. Ugyanakkor a fiatalok élő és eleven vitákban foglaltak állást a kongresszusi dokumentumok­tól, megvizsgálva azt is, hogy a javaslatok közül hogyan tud­nak saját munkájukban mind többet megvalósítani. így já­rultak és járulnak a KISZ elkö­vetkező kongresszusa sikeréhez. Komládi Józselné, a KISZ Pécs városi Bizottságának első titkára következett szólásra, aki a küldöttgyűlés elé terjesztett írásos beszámolót egészítette ki. E beszámoló az 1973. évi küldöttértekezlet óta végzett munkát elemzi. Bevezetőjében említette, hogy Pécs a megye kulturális és gazdasági centru­ma, itt él a megye ifjúságának 43 százaléka, a KISZ-tagoknak több mint fele. Érthető tehát, hogy a város társadalmi, poli­tikai életének, gazdaságának fejlődése az ifjúság jelentős tömegére van hatással. — Az elmúlt küldöttértekezlet óta — mondotta Komlódi Jó- zsefné — városunkban nőtt a KISZ szervező ereje, tömeg­befolyása, szervezettsége. Poli­tikai mozgalmainkban, ak­cióinkban egyre nagyobb szám­ban vesznek részt a fiatalok, s a szolidaritási akcióink, a kongresszusi munkaversenyek, a forradalmi ifjúsági napok ren­dezvénysorozata, a városért végzett munka — hogy csak néhány példát említsek — bi­zonyítja, hogy az Ifjúsági szö­vetség Pécs városában betölti hivatását. Utalt arra, hogy bár az áp­rilisi határozat végrehajtása nem fejeződött be, máris meg­állapíthatjuk, hogy kevesebb lett a formális vállalás, az egyéni feladatok jobban be­épülnek az alapszervezetek ak­cióprogramjaiba és ezek szo­rosan kötődnek a várospoliti­kai feladatokhoz. A rétegfel­adatok között megemlítette: vá­rosunk ifjúságának legnagyobb és legjelentősebb rétegét a munkásifjúság alkotja. A kö­rükben végzett munka sokat javult az elmúlt években, de nem tudott a KISZ jelentősen előrelépni a szervezettség kér­désébert. Néhány nagy moz­galmi múlttal, munkáshagyo­mányokkal rendelkező bázison a tagság létszáma stagnál. A jövőben az üzemi KlSZ-szerve- zeteknek éppen ezért sokkal tervszerűbb és tudatosabb tag­építő munkát kell végezniük. Beszédét így fejezte be: — A jövő építésében ifjúsági szövetségünkre felelősségteljes munka hárul. E munkát végez­zük úgy, hogy a KISZ minden tagja — méltóan az ifjúkom­munista névre — dolgozzon, ta­nuljon a mindennapok forra­dalmi munkájában. Lenin írta az ifjúsági szövetség feladatá­ról: tanulva, szervezkedve, tö­mörülve, harcolva nevelje ön­magát és mindazokat, akik benne vezérüket látják, hogy kommunistákat neveljen. E gon­dolat jegyében kívánok a kül­döttértekezletnek jó munkát, eredményes tanácskozást. (Folytatás a 2. oldalon.) Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli namo XXXIII. évfolyam, 94. szám 1976. április 4., vasárnap Ara: 1,20 forint Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja

Next

/
Oldalképek
Tartalom