Dunántúli Napló, 1976. április (33. évfolyam, 91-119. szám)
1976-04-24 113. szám
Á „TAVASZ MAGYARORSZÁGOK” Irodalmi játék a KISZ IX. kongresszusa tiszteletére Jótékunfcbofi tíz Ivó életrajzi adataiból és műveikből köziünk Idézete két. Felodot o tíz szerző »evének és 02 idézett művelő címeinek póriam- zernaba állítása. (T) Budapesten született, 1894-ben, vagyonos polgári család gyermekeként. Nemrég filmen is bemutatott müvének főszereplője Köpe Bálint. 1948-ban munkásságáért Kos- suth-díjat kapott. © Többszörös József Attila-díjas író, 1955-ben Irodalmi riportok című könyvéért Kossuth-díjat kapott. Édesapja híres humorista, író, költő« kritikus, műfordító volt. © Az írószövetség titkára. Egyik novellas kötete Kedd, szerda, csütörtök címmel jelent meg. © A Nagy Honvédő Háborúban önkéntesként vett részt Moszkva védelmében. 1945 után irodalmi életünk egyik újjászervezője. 1949-ben jelent meg nagyszabású műve, a Fegyvert és vitézt éneklek című elbeszélés-gyűjtemény. <D 1923-ban született, munkáscsaládban. Jó estét nyár, jó estét szerelem című regényéből nagysikerű film készült. © A Vörös Újság szerkesztőségében dolgozott, a Kommunista Párt egyik alapító tagja volt. 1938- ban koholt vádak alapján letartóztatták, a háború végén száműzték. 1955-ben rehabilitálták. Novelláival (Igéző, Kicsi mérges öregúrj hívta fel magára a figyelmet, melyek a személyi kultusz korszakának torzulásait mutatják be. © Debrecenben született, 1921-ben. 40 éves korában, tragikus hirtelenséggel hunyt el. Elbeszéléseiben főleg a paraszti világot ábrázolja, erősen drámai hangvétellel. Egyik ilyen novellájából Körhinta címmel film készült, amely nemzetközi elismerést hozott számára. (S) Születési helye: Brassó, 1927. Sokan voltunk című írásával hívta fel először magára a figyelmet. Novelláiért 1956-ban, híres kisregényéért, a Húsz óráért 1964-ben József Attila díjat kapott. (?) Biharugrán született. 37 éves karában jelent meg első igénye a faluról, a paraszti világ válságáról. Talpalatnyi föld című regényéből nagysikerű film készült. © Orosházán született 1912-ben. A felszabadulás után először a Város az ingoványon című regényével jelentkezett. Haláláig az írószövetség elnöke volt. a ,,Vallani kellett a hosszú napok és gyorsan múló évek történetét és a kenyér történetét, amikor az ember előző nap eszi meg a mait, és ma a holnapit. Híven kellett elszámolni egy már elévült tartozásról, mely tökéletesen elévül . . . minthogy igazság és párt újra egy testté válik” B „, .. ott rótt a cövék a tóba előtt hevenyészve beleütve a földbe, . . . magasra emelte a szerszámot, és Otőtte, verte beljebb, mintha át akarná szakítani a föld túlsó oldalára, s aztán a gyalult, sima deszkát, amelyen kocsi kenőcscsel festve ott állt a neve, ez a fold az övé, és nem úri birtok többé, . . . feltüzte a tábla szélében . . .” C „Egy alkalommal Seres Sándor szigorú szemrehányást tett neki Hábetlerék konyhájában. — A múlt rendszerben, ha valaki a tőkés társadalmat megkárosította, azt akkor hamarább elintézték, mint most. — Várt egy percig. Elment, fenyegető hangon folytatta. — A tőkés jobban iéitette a vagyonát, mint most nagyon sok ember a nép vagyonát.” „A Földigénylő Bizottság, vagyis U ők hárman kibírták az első nagy rohamot, s ilyenkor edződik az ember. Nemcsak Mezei, de ők is tanultak ebből mindannyian. Megtanulták, hogy akik az új falut vezetik, nem csinálhatnak semmi olyat, ami nem a legtöbb emberség és emberi tisztaság.” p „A huszonhárom mázsás őszi ár- “ pa előtt nem lehetett vállat vo- nogatni, ezt a Gál János brigádja termelte, ugyanakkor, mikor a Micsurin átlaga nem érte el a tíz mázsát sem.” F „Zoltán egy Honvédre gyújtott, bátyját is megkínálta. — Azt mondják, bekerítették Budapestet. — Jézusom I Kicsodák? A fiú fáradtan elmosolyodott. — Az oroszok, édesanya ” „Először is ismerkedjünk meg. Én Molnár Ferenc tizedes vagyok. Téged hogy hívnak. A keménykalapos elképed a tegezésre. — De uram, hogy képzeli? Molnár elbődöl . . . Azt kérdeztem, hogy hívnak?! r-! Albertnek, uram.” H ,,Nos Szvetlána —1 kérdezte tőlem Usakov tábornok, mikor egyedül maradtunk — meg vagy elégedve? Látod megmentjük a népedet. — Az én népemet? —■■ Igen a te népedetI Mert te — remélem már magad is rájöttél arra, hogy — magyar vagy.” I Honnét ismered Nagy Jű■ Hát? ■— ismételte a detektív. —• Gyerünk, gyerünk fiam, mert nincs időm, s a türelmem is elfogy. Honnét ismered Nagy Júliát, aki 1933. január 18-tól letartóztatásáig Rafael Lajos kőművesmesternél lakott, a Váci úton, öt percnyire Neisel Lajos lakásától.” / „Ami itt történik — folytatta Géza, kitartóan —, az törvényszerű. Kár felelősséget emlegetni. Nem most kezdődött ez. Nem is tegnap. 45-ben . . 44-ben . . . vagy talán még sokkal előbb . . ” A hibátlan megfejtéseket beküldők között értékes könyvjutalmakat sorsolunk ki. Beküldési határidő: május 8. A megfejtéseket az alábbi címre kérjük: Megyei Könyvtár 7601 Pécs, Pf: 100. Az ápr?f»s HM lapban közölt rejtvény megfejtése: A költészet napja — „Csak annyi kell, hogy valid be verseidben, mit megvollani magadnak se mernél.” Könyvjutalmat kapnak: Pongrácz Sándor 7623 Pécs, Ajtósi Dürer u. 6fb„ Horváth Béta 7800 Siklós, Ifjúság u. 2., Józsa Lajosnó 7634 Pécs, Rácváros u. 41/1., íd. .Szend-rő Sándor 7768 Vókány, Jókai tér 3., Szőke János 7632 Pécs, Éva u. 9. I. e. 4. A könyveket postán küldjük el. A Pécsi Bőrgyár felvesz: FELVONÓ- és VILLANYSZERELŐ, LAKATOS szakmunkásokat, valamint női és férfi SEGÉDMUNKÁSOKAT Jelentkezés: a PÉCSI BŐRGYÁR munkaügyi osztályán <®y. CHBC UTAZÁSI AJÁNLATA! ZAKOPANE—KRAKKÓ 1*7«. június 12—U-i, 6 napos 32®® P NAGY ERDÉLYI KORÜT 1976. május 22—30-ig 1976. július 17—25-ig 8 napos 8260 Ft SZLOVÁK—LENGYEL TATRA 1976. július 9—15-i, 6 nopoc 3®0® F* Jelentkezés: PECS TURISTNAL Pécs, Széchenyi tér 1. sz. vagy Pécs, Sallai u. 35. szám alatt BUDAPESTI VEGYIMŰVEK HIDASI GYÁREGYSÉGE, HIDAS felvételre keres művezetői munkakörbe 5 éves gyakorlattal rendelkező vegyész- technikust vagy vegyipari gépésztechnikust. Jelentkezés: a gyáregységbeit. A VÖRÖS CSILLAG MG. TSZ, KÉTÚJFALU felvételre keress műhely- és karbantartási munkákra, valamint MGF—OB típusú száritákezeiői munkára • mezőgazdasági gépszerelőket, O lakatosokat, • villanyszerelőket, 0 autószerelőket, • vízvezetékszerelőt ILLETMÉNYFÖLDET BIZTOSÍTUNK! LAKAS-INGATLAN Elcserélném kertvárosi háromszobás, II. emeleti szövetkezeti lakásomat régibérű tanácsi lakásra, bármilyen megoldás érdekel. Érdeklődni: 17 óra után. Berek utca 7. U. em. 6. Bank. Megyeri úton a 27-es számú családi ház eladó. Pécsszabolcson eladó 340 négyszögöt szőlő, jó gépkocsi úttal és építési lehetőséggel. Fizetési kedvezmény lehetséges. Érdeklődni: Pécs, Ybl Miklós utca 9. I. 5. (17 emeletes- bem) _______' ___ E ladó 400 négyszögöl szőlő-gyümölcsös Közép- Daindo! 25-ben. Vízrvillany, műút van. Érdeklődni: Katona Gyula, Uránváros, Dr. Berze Nagy János utca 9. II. emelet 3. Telefon: 18-427, esti órákban. II. kerületben, központhoz tíz percre, enyhén lankás, panorámás, gyümölcsös telkien, 72 négyzetméterű, befejezés előtti épület, fizetési könnyítéssel eladó. Balatoni nyaralót, telket beszámítunk. Tettye dűlő 3. Susogónál. Fazekasbodán családi ház, nagy kerttel eladó. Érdeklődni: Boksa, iDOsta, Fodor. 76-ban elkészülő, GŐr- csönyben épülő három és fél szobás, garázsos öröklakás eladó. Cím: Kovács József, Pécs, Pollack Mihály u. 3. I. emelet 2. ajtó. Tel.: 20-001.________________ E ladó 525 négyszögöl, ikerház építésére is alkalmas telek. Jelenleg szőlő. Ipari áram, saját vízvezeték, lakható présház, pince, beton út van. „Buszmegálló 1 perc” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Dombóvári háromszobás tanácsi lakásomat elcserélném pécsi lakásért. Minden megoldás érdekel. Pécs, ürögi fasor 64. Gumijavító. Hétköznap: 8—16 óráig. Keszüben 500 négyszögöl kert, ebből 200 négyszögöl szőlő, épülettel — megosztva is — eladó. Villany van. Ke- szü, Petőfi u. 145. Magaslati úton parlag, szőlő-gyümölcsös olcsón bérbe adó. — Telefon: 18-434. ,_______________ Pe Hérden 140 négyszögöl szőlő eladó. Érdeklődő i: Pel lérd, Kossuth utca 24. sz. alatt. 750 négyszögöl szóló, melyből 200 négyszögöl szántó, présházzal, mély pincével a basali szőlőben eladó. Szigetvártól 3 kilométer. Érdeklődni: Varga János, Patapofciosi, Rákóczi u. 19.____________________ Keszüben — buszmegállónál — 370 négyszögöl kert eladó. Érdeklődni : Má'^>m. Alsó üteg 2.________________ B árány út 12—14. szám alatt 2x300 négyszögöl panoráma telek eladó. Petz Ferenc, Lyceum u. 5. szám.________________ Posta vöigyben szőlőnek, kertnek kiválóan alkalmas terület eladó. „Délnyugat” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Abaligef legszebb részén — Rózsadombon — üdülőtelek, megkezdett építkezéssel, némi építőanyaggal, értéken alul, sürgősen eladó. Kurucz. Pécs, Építők u. 12. Tel.: 16-425.______ D aind ólban 330 négyszögöl szőlő és gyümölcsös, 25 négyzetméteres épülettel eladó. Te- lefon: 15-807, este. __ E lhanyagolt gyümölcsös a harkányi útnál, Má- lomi hegyen eladó. „Csárda” jeligére^ a Sallai utoai hirdetőbe. Szőlő és gyümölcsös eladó. Szigeti út 17. sz., földszint 2,____________ A lsómakárban 342 n-öl hiánytalan szőlő, épülettel, villany, saját kúttá l, Aranyhegyen 270 négyszögöl szőlő-gyümölcsös, fele lugas (kút, villany) eladó. György, Aradi vértanúk u. 42., Bánki, Kali- nyin u. 47. — Telefon:- 17 óra után 21-587. Kétszintes, központi fű- tés es, kertes családi ház — garázzsal — szintenként is eladó. Érdeklődni: Kalmyin u. 20., e*ti órákban. 200—300 négyszögöl szőlő-gyümölcsös eladó a Nagymegye dűlőben (a pellérdi elágazás előtt). Érdeklődni: Páfrány u. 31. IX. em. 2. Kertes családi ház eladó. Szigeti út 38. 50 négyzetméteres szoba- konyhás lakással azonnal beköltözhető. Érdeklődni: a helyszínen, vasárnap reggel 8—17 óráig. Más napokon: Atléta u. 16.__________ H áromszintes kertes családi ház szintenként is eladó, beköltözhetően. Érdeklődni: Főiskola ut- cq 4/1.________________ Bel városi téglaépületben kettő szoba hallos, 63 négyzetméter alapterületű, távfűtéses, összkomfortos öröklakás készpénzért eladó. „Azonnali beköltözés” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Boiatonmárián, a régi 7-es út mellett 189 négyszögöles — ikernyaraló építésére is alkalmas — saroktelek eladó. Érdeklődni: Szerecz, Ka- posvár, Kőszeg utca 5. Uránvárosi távfűtéses, IV. emeleti másfél szobás lakásomat elcserélném hasonló kétszobásra, II. emeletig, csak harmadik kerületben. Érdeklődni: 11-123 tele- fonon. _________________ O rfűn víkendház eladó. Érdeklődni: Pécs, Megye utca 12. Aranyhegyen 360 n-öl terület, ebből fele jól termo szőlő és 200 n-öl hétvégi telek eladó. Telefon : 6 óra után. lfr-624._________________ Fonyód ligeten vízparti nyaraló eladó 260 ezer forintért. Lakást beszámítok. Te!.: 13-565. Posta völgynél személygépkocsival megközelíthető helyen 130 négyszögöles kertterüiet jutányosán eladó. Madách utca 4. _____ P écs legszebb részén két szoba összkomfortos családi ház beköltözhetően eladó. „ Négy- százezer” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Szigeti részen, a Honvéd utcánál 2 darab 16 négyzetméteres száraz, világos, alagsori helyiség raktározás céljára, csak közüiet részére b erbe vehető. Érdeklőd- mi munkaidőben: — 16-886 számú telefonon, vagy „Szövetkezet” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe,_____________ Komfortos háromszobás + padlásszobás, kertes családi ház, garázzsal, pincével eladó. Pécs, Kispiricsizmo út 1. BÁRI határnál 300 n-öl víkendre alkalmas szőlőterület sürgősen eladó. Érdeklődni: Mohács, Terv tb. E. I. 2. Duna mellett, lakható, komfortos víkendház Du- naszekcsőn eladó. Érdeklődni : Matuz László, Mohács. Tel.: 44. Orfűn 260 négyszögöl gyümölcsös megosztva is elaao. Víz, villany van. Érdeklődni: naponta 3 óra után. Pécs, Atléta utca 22. Tiha-. nyi.___________ , B a I ato nmá r i a-fü r dőn régi 7-es út mellett, 200 négyszögöl telek eladó. Dr. ürósz, Zalaegerszeg, Landorhe- gyi út 16/A. — Telefon: 15-264. Zalaegerszeg^_________________ Eladó Harkány, Ady Endre utca 86. szám alatti ház. Érdeklődni: helyszínen és Baja, Szegedi úti 28. sz. alatt. ADAS — VÉTEL MODERN GARNITÚRÁK 3580 Ft-tól részletre VAJTA kárpitosnál, PECS« Déryné u. 11. Panorámás OPEL alkatrésznek; eladó. Motor szétszedve, henger fúrva, dugózva, féltengely nincs. Motoros pázsit- nyírót, üzemképtelent is veszek. Papp Sándor, Mohács, Újváros 2. ép. I. 4. ___________________ W artburg de Luxe, UY rendszámú eladó, sürgősen. Asztalos János ét ti. D. Volkswagen 1200-as, felújított motorral, 39 000 forintért eladó. Rét u. 39/1. Eötvös.___________ P arkettacsiszoló gép — 220 V-os — eladó. Érdeklődni: Siklós. Har- kányi úti kazánház. Rendszám nélküli 223- Warszawa egyben, vagy fődarabonként eladó. Érdeklődni: Pécs, Ili. kerület, Kállai Éva tér 1. m. 11.__________ B écsi zongora eladó. Torda u. 33. Eladó egy vattacukor gép. Érdeklődni: Pécs, Jókai u. 47. II. 9. Hosszú esküvői ruha eladó. Kalinyin u. 35. II. 7. 1200-as Volkswagen alkatrészek eladók. Érdeklődni: este 6 után, Kandó Kálmán u. 20. I. 10._________________ B akonyán, Kossuth Lajos utca 18. szám alatt körülbelül 30 mázsa !. rendű kertiszéna eladó. Babetta robogót vennék. „Robogó” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Nagymennyiségű istállótrágya eladó. Falusi Károlyné, Mánfa 178. szám.___________________ G arázs — szétszedhető — eladó. Hullám alumíniumból 5x2,60 méteres. Te!.: 15-754. Száraztészta készítő gépet vennék. Választ: „Száraztészta” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. UK-s Zsiguli eladó. Kertváros, Varsány utca 4. 8. emelet. Bíró. Konyhabútor, heverok, rekamiék, televíziók, rádiók, hűtőszekrények olcsón vásárolhatók! Fel- sővámház utca 2. Oiajkáiyha eladó. Szentlőrinc, Bányász utca 2. Handl Gyula, Te- lefon: 71-193,___________ Törzs tenyészetünkből vérfrissítésre, tovább- tartásra kiválóan szaporodó Kína húsgalambok eladók. Madách u, 4. 32 »»ég yzetm éteres új faház eladó, OTP-át- válíalással is lehetséges. — Érdeklődni: a 13-565-ös telefonon. Festmények, antik tárgyak, varrógép, gázpajzs, demijonok, képkeretek eladók. Juhász Gyűlő utca 2/1. lE-s Trabant sürgősen eladó. Érdeklődni: Szigetvár, Szulimán utca 37. 17 óra után, vasárnap egész nap. — Te- lefon: 28. (Egész nap.) Fügefa csemeték — óriás gyümölcsű — 20 forintért eladók. Hunyadi út 19. ___________ 7 50-es Zastava eladó. Kovácsics, Mohács, Kossuth utca 69. — Telefon: 253._______________ Festm ényt vennék, régebbit, lehetőleg márkásat. „Privát 81751” jeligére Budapest, Fel- szabadulás téri hi rdetó-r be.___________________ ZA-s Trabant Special igényesnek eladó. Mohács, Pécsi út 10. Tel.: 4L______________________ ZC-s Wartburg de Luxe eladó, vagy hasonló kiadású Speciál Trabantra, ráfizetéssel elcserélném. ,,G ara zsírozott” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe! S 100-as Skoda, US rendszámú, garázsban tartott, elodó. Pécs, Kun Béla tér t. fi. 9. Délután, Redőnykészités minden méretben. Szállítás, szerelés, javítás. Pécs, Málem, Felső u. 65. Müller János. Kútásást, mélyítést, tisztítást és fertőtlenítést megyén kívül is vállalok. „Kútásó” jeligére a Hunyadi úti hirde- tőbe, _____________ H arkányi társasüdülőhöz házíelügyelőt keresek. Jelentkezéseket: Kurucz Lajos, Pécs, Páfrány utca 33. címre kérem. Meleg dauert garanciával készít Moinár, Geller Eta a. 4. HALÁLOZÁS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, nagypapánk, testvérünk és rokonunk, KAKAS JÓZSEF 71 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése április 28-án, szerdán 3 órakor lesz a Vasas ll-i temetőben. A gyászoló család. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósunk, nagypapánk, déd- papánk, testvérünk és rokonunk, KRIZMANICS JANOS (JENŐ) nyugdíjas, 75 éves korában elhunyt. Temetése április 28-án, szerdán fél 2 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, testvérem és kedves rokonunk, OZV. HERTELENDI JÁNOSNÉ 63 éves korában, hosszú betegség után elhunyt. Temetése április 28-án, szerdán fél 3 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy férjem, édesapánk, nagyapánk és kedves rokonunk, JANCSÓ SÁNDOR életének 72. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1976. április 29-én, csütörtökön 12 órakor iesz a központi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy ERDÖSY DEZSÖNÉ Németh Mária életének 74. évében, rövid szenvedés után elhunyt. Drága halottunk temetése április 27-én, kedden fél 2 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, testvérünk, NÉMETH JÓZSEFNÉ, Rathbauer Katalin, 76 éves korában ejhunyt. Temetése április 26.án, hétfőn *él 1 órakor !esz a központi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, drága édesapám, nagyapám, apósom, testvérünk, sógorunk és kedves rokonunk, SCHAFER KAROLY nyugdíjas bányász, 52 éves korúban váratlanul elhunyt. Temetése április 27-én, kedden 4 órakor lesz a pécsbányateiepi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, nagyapánk, drága dédikénk, apósom, unokavő, testvérem, keresztapánk, és kedves rokonunk, SZABÓ BÉLA március 23-án, 72 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása április 28-án, szerdán 3 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk és rokonunk, OZV. HALMAI MATYASNÉ 74 éves korában, súlyos szenvedés után, elhunyt. Temetése április 27-én, kedden de. 11 órakor lesz a pécsi központi temetőben. Gyászolják: Szentlőrincen és Kölesden lakó gyermekei, unokái, rokonai és ismerősei. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa, és nagyapa, RACZ JANOS 77 éves korában, elhunyt. Temetése f. hó 27-én, negyed 3 órakor lesz a komlói temetőben. A gyászoló család. Megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett drága jó férj, szerető édes. apa, testvér, nagyapa, após és rokon, BOROSS ANTAL ny. főkönyvelő hosszú betegség után, 75. életévében elhunyt. Temetése április 27-én, kedden 14 árakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, KISS JÓZSEF temetésér megjelentek, koszorúkkal, virágokkal. fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Dólgozokáft felvesznek KÉTÉVES gyakorlattal rendelkező tehergépkocsi vezetőt felveszünk. Jelentkezés: BARANYAMÉK Pécs, Megyeri út 66. sz. Szállítási osztály. (966) AZ AFIT XIV. sz. Autójavító Vállalat 01. sz, üzemegysége felvesz gép- ________ jármű szerelőket és kaim.__________rosszéri a lakatosokat. Jel entkezés: Pécs, Bolgár Néphadsereg útja 33., északi kapu. (961) GYAKORLATTAL rendelkező lakatost és nyugdíjas lakatost felveszünk. Jelentkezés: Pollack Mihály Műszaki Főiskola Szilikátgépészeti Tanszékén a laboratóriumban. Rókus utca 2. szám alatt. (938) LAKATOSOKAT, GÉPLAKATOSOKAT felveszünk a Cementipari Gépjavító beremendi kirendeltségére. Bérezés, különféle juttatások kollektív szerződés szerint. Jelentkezni lehet a Beremendi Cementgyárban Barkó Attila kirendeltségvezetőnél. (937) A MECHANIKAI Laboratórium Pécsi Gyára felvételre keres: —gyenge áramú technikust vagy nagyobb gyakorlattal rendelkező szakmunkást, meós munkakörbe, — mechanikus műszerészt vagy betanított munkást, — esztergályos szakmunkást, — női és férfi betanított munkaerőt, — kocsikísérőt, — segédmunkást. Jelentkezés: Pécs, Szilva utca 1—-3. Munkaügy. (944) FEJLESZTÉS előtt állá bőrdíszműves üzemrészünkbe női divattáska gyártására, kétműszakos munkakörbe dolgozókat felveszünk. Betanítás idejére 1500 Ft biztosított bért fizetünk. Jelentkezés: Kesztyű és Bőrdíszműipari Szövetkezet Pécs, Ágota köz 1. sz. (8758) A PÉCSI Dohánygyár felvesz, férfi segédmunkásokat, női munkaerőket betanított munkára, valamint fiatalkorú lányokat, 6 órás munkakörbe. (518372) A PÉCSI Nemzeti Színház azonnali belépéssel alkalmaz színpadi díszítőket. (913) FELVESZÜNK vállalatunk budapesti^ telephelyére női betanított munkást, könnyű fizikai munkára. Korszerű munkásszállás minimális térítés ellenében (2—4 ágyas szobák). Jelentkezés: Kalapgyár, munkaügyi osztály, 1143 Budapest, XIV. Gizella a. 42—44. (939) FEJLESZTÉS előtt álló szederkényi bőrdíszműves üzemrészünkbe női divattáska, divatöv gyártására dolgozókat felveszünk. Betanítás idejére 1500 Ft biztosított bért fizetünk. Jelentkezés: Szederkény, Petőfi út 7. ». (8757) ÉLELMI SZERKERESKEDELMI eladókat (kezdőket is) pécsi munkahelyre felveszünk. Baranya megyei Élelmiszerkereskedelmi Vállalat. Munkaügy Pécs, Kulich Gyula utca 13. (927) PEPSI- és sörpalackozó üzemünkbe férfi és női munkaerőt, valamint ipari munkásokat sörgyártáshoz, szállításhoz felveszünk. Pannónia Sör- 9Yár. (926) m új A TITÁN KereskemWWÄfeT delmi Vállalat felvesz KtmZioeLMf ,*u«„ szakképzett vas. és műszaki eladókat, raktári segédmunkásokat, takarítónőt 6 árai munkára, valamint nyugdíjas munkavállalókat portás munkakörbe. Jelentkezés: Pécs, Megyeri út 59. Raktárbázis, munkaügy. (935) REKONSTRUKCIÓ alatt álló textilüzemünkbe előnyös feltételek mellett korszerű gépek kezelésére 15 éven_ felüli női dolgozókat fonó, szövő betonúiénak felveszünk. Felvételre keresünk továbbá tervezésben is jártas műszaki rajzolót, épületgépészt, technikusi végzettséggel. Esztergályost, lakatost, villanyszerelő, csőszerelő, asztalos, ács, bádogos, kőműves szakmunkásokat és 18 éven felüli női és férfi segédmunkásokat. Cím: PTM Budai Gyára. Munkaerőgazdálkodás. Budapest, XI., Hauszmann Alajos u. 20. Levélcím: 1502 Bp. Pf. 43. (5994) A KESZTYŰ IPARI Szövetkezet mohácsi üzeme felvételt hirdet gépi varrásra. Betanulási idő: 6 hónap, betanulási bér: 1300 Ft. Jelentkezés: Mohács, Tanácsház utca 1. Magyar- né. (358245) AZ 5. ÉPFU az alábbi szakmákba felvételt hirdet: autóvill. szerelő, fényező, asztalos, általános és karosszérialakatos, hálózati villany- szerelő, szervizmunkás, autószerelő, segédmunkás, nehézgépszerelö. Jelentkezés: Pécs, Megyeri u. 26. Műszaki osztály. (518371) FIATALOK! A Mechanikai Laboratórium HKV. Pécsi Gyáregység# pályakezdő, általános iskolát, gimnáziumot befejező fiatalokat beiskoláz a 76 77. tanévben az alábbi szakmákban: esztergályos, marós, szerszámkészítő, géplakatos, mechanikus műszerész. Cím: Szilva u. 1— 3. Telefon: 11-488 114. (518370) A II. SZ. Belklinika ápolónőt és segédápoiónőt keres felvételre. Jelentkezés a klinika főnővérénél. (8739) A B M HÁZIIPARI Szövetkezet azonnal felvesz szakképzett szövőnőket, betanított munkára férfi és női dolgozókat, valamint műanyag raktárba ségédraktárost. Jelentkezés: Pécs, Déryné u. 35. Munkaügy. (518359) KÉPESÍTETT előkalkulátort, 1976. június 1-tól felveszünk. A pályázatokat részletes önéletrajzzal a korábbi munkahelyek, valamint a bérigény feltüntetésével „Könnyűipari szövetkezet” jeligére kérjük a Sallai utcai hirdetőbe. (518363) FELVÉTELRE keresünk hosszú gyakorlattal és irányítókészséggel rendelkező fényező szakembert. „Művezetői munkakörbe” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. (967) GÉPÉSZMÉRNÖKÖT keresünk vállalatunk központjába, műszaki fejlesztési munkakörbe. Üzemi gyakor. lattal rendelkezők előnyben. Jelentkezés: Mecseki Erdőgazdaság Pécs, Rét utca 8. Személyzeti csoportve- (947) A FUSZÉRT Vállalat felvételre keres: ,,E” vizsgával rendelkező pécsi lakosú gépkocsivezetőket új IFA W 50-es gépkocsira, gyakorlattal rendelkezők előnyben. Továbbá raktári munkára férfi dolgozókat, villanyszerelőt tmk-munkára, árukísérőket, vagonrakodókat. Jelentkezés: Pécs, Megyeri út 59. Raktárbázis, FŰSZERT. Munkaügy. (968) zetőnél. KÖZÉRDEKŰ A LEVELEZŐK Erősáramú Szakközépiskolájának Villamosenergiaipari Ágazata az 1976 77-es tanévben is indít I. osztályt. Jelentkezni lehet (levélben is) az iskoía igazgatói I irodájában (Pécs, Székesfehérvár út 4.) hétfőtől-péntekig 8—16 óráig. A jelentkezés határideje: június 15-e. ÁPRILIS 26-án, hétfőn V26 és V 2* órakor nagy magyarnótaest a. Színházban. Fellépnek: Jákó Vera, Madarász Katalin, Hol- lai Bertalan, Puskás Sándor, Sra- lay ' László, Szegedi Molnár Géza paródista, Dómján—Venczel táncos- Pár, Gálfy János, Mészáros Tivadar népizenekara, ifj. Puskás Sándor és Járóka Sándor. Jegyek kaphatók Filharmóniánál, Színház tér 2. BÓBITA BÁBELŐADÁS minden vasárnap 10 órakor (Déryné u. 18.) Április 25-i műsor. Kunkori és o kan- durvarázsló DR. BOZÓKY CLARISSE rheuma szakorvos, magánrendelőjét, Mohács, Liget utca 1 c. alatt megnyitotta. Rendel: Kedd, szerda, pénteken 3— 4 óráig. MIT mii HOL HU iiül keresse fel a pécsi afész hü TÉRI GUMIÁRU SZAKÜZLETÉT! Sz mély és tehergépkocsi gumiköpenye | felszerelési és autóápolási cikk« l kaphatók nagy váiasztékbaaJ