Dunántúli Napló, 1976. április (33. évfolyam, 91-119. szám)
1976-04-18 / 108. szám
A Dunántúlt napló 1976. április 18-, vasárnap Olyan a természet, mint egy menyegzői menet Tavasz a Mecseken tálé? A parképítők asszonyai, lányai ásókkal, kapákkal lazították fel az ágyásokat, kiültették a majd virágba szökkenő növényeket — tavalyról, ha jól emlékszem kardvirág meg tulipán kerül majd ide — hát szép látványban lesz majd részünk, ha csak némely — „virágot- kedvelő” — pécsi polgár ki nem nyűvi, ritkítja a drága ültetvényt, mondván, hogy aki „a virágot szereti, rossz ember nem lehet..föltéve, ha lopja, amikor is egyszerűen tolvaj —, de ezt már én mondom. * Azt hittem - még a múlt héten — hogy most már mindig így lesz, már ami a jó napsütést illeti, körbe kéne járni a Mecsek vonulatait, de hát való igaz, hogy bolond és megbízkisiskolások (felnőttek sem!), pedig illő lenne. Fölkeperkedünk a turista- házig, talán adnak valamit, de nem adnak semmit, mert a zöldre mázolt zárt ajtón krétával írt szöveggel értesítik a ,,Nagyérdeműt", hogy nyitva- tartás csak szombaton és vasárnap van. Egyelőre, mert ha nagyobb lesz a forgalom és közelítjük a nyarat, akkora vendégvárást naponta gyakorolják. Nem bosszankodom, pedig Abaligeten sem nyitott még az üveghomlokzatú étterem, csupán az élelmiszerkereskedelmi vállalat büféje árusít szalámit, konzervet, cukorkát és árusítana üdítőt is, de kifogyott, az országjáró diákok százainak érthető csalódására. Joggal dühösek, de az étterem zárva- tartásáért viszont nem érheti vád a vendéglátót: a túlságosan gyér forgalom miatt nem helyezett órákról leolvassa a fogyasztást, kiállítja a papírt, bedobja az ajtórésen, vagyis csinálja szokásos dolgát. Elég nagy területet fut be havonta — Komló egyharmada tartozik körzetébe, és még vagy tíz község, Mecseskrákos, Pölöske, Barátur, Husztót, Kovácsszénája, vagyis ez a hegyes-völgyes- erdős vidék. Busszal, vonattal, gyalog, mikor hogyan. — Pedig harminc évet lenyomtam a bányánál, a „motor” már nem éppen jó, - mutat a szívére — de azért talán megnyújtom éveim számát ezzel az egészséges munkakörrel. * A Mecsek északi lábánál kanyarog az országút, a bakócai — Gyere velem a hegyoldalba ... — Hova? — Mondom, hogy a hegyoldalba ... — Fagyoskodni. — Nem biztos. Mire kimondod, lehet, újra meleg lesz, ledobhatjuk a kabátot. Olyan ez az április, mint egy makrancos ... izé ... — Ki ne mondd! Mikor is? Azt hiszem hétfőn, de még kedden is napfényben ragyogott a Mecsek, ott ültünk a Panoráma-presszó előtti pádon, ami mellesleg tele volt firkálva-vésve ellágyult vallomásokkal és rnalacságokkal. Az autók szüntelenül suhantak el előttünk a kanyarban, egy ideig számoltam őket, azt hiszem egyetlen autóvezető mellett sem ült öregasszony, csak fekete-barna-vörös-hidrogé- nes szőke szépségek, néha kevésbé szépségek. Ez a tavasz. Ahogy átnéztünk a völgy fölött — ezúttal már bent a presz- szóban, ahol indiai fűszerekkel remekül „feldobott" flekkene- ket ettünk, — szóval ahogy átnéztünk, fényes és kék volt a levegő. A szemközti szőlőkben férfiak, asszonyok dolgoztak, a pinceajtók-ablakok tárva-nyitva,, szellőztettek a zárt téli napok után. A rózsaszín és fehér virágú gyümölcsfák - akár egy menyegzői menet — ott túl, a kőbánya fölötti kertekben már a felélénkült vegetációt jelezték, s néhány nap múlva szinte észrevétlenül bomlik ki az élénk-zöld levélzet is. * Egyik reggel - negyed és háromnegyed kilenc körül megjelentek a feketerigók a Sétatéren és szokás szerint kellő tisztelettel és kedvességgel köszöntötték a tavaszt és az embereket. Azért említem az időt, mert egyszer a rádióban neves ornitológus magyarázta, hogy a rigók — naponta kétszer, reggel és szürkületkor — „hangjukkal” „körülcövekelik” saját kis területüket mintegy ellenőrzésképpen: maradt-e a környék úgy ahogy előtte nap hagyHorgászok a sikondai tavon hatatlan ez az április. Szerdán úgy beborult és hidegre fordult, mintha a természet soha nem hallott volna arról, hogy tavasz is van a világon. Azért elindulunk, először Fehérkútra. A Mandulás környékén két srácot látok, légpuskával a hónuk alatt és kémlelik a fákat, pontosabban a madarakat, vajon melyiket érdemes ledurrantani, csak úgy, „játszásiból”. Hülye ötlet mindenesetre, az „öldöklést” még madár-körökben sem tudom elviselni, arról nem is beszélve, hogy hazánkban —a természetvédelmi törvény értelmében — mindössze 5, azaz öt! — madárfajtát lehet pusztítani, de ez a kifejezés sem állja helyét, nem pusztítani, csupán ritkítani (verebet, gerlét, mátyásmadarat, többire nem emlékszem), ezeken kívül minden létező madár védelem alatt áll, kellő büntetési szankciókkal a háttérben. Kár, hogy ezt a törvényt nem nagyon ismerik a lehet megnyitni még olyan nyári egységet, amely legalább húsz főnyi személyzetet tart, következésképpen nagy a rezsi, bevétel jóformán semmi. * Nem akarok ezúttal „eílátói”, kereskedelmi dolgokba bonyolódni, csak éppen... szóval Sikondára érve, a régi strand előtti büfé-soron öles betűkkel reklámszöveget olvasok, bár az eső, meg az idő jócskán megkoptatta: „Gyümölcs, zöldség, tejtermék...!” Már úgy értve, hogy nyáron, amikor itt tízezrek fordulnak meg naponta. Amikor nyáron — így strandolás közben — legjobb eledel valóban a gyümölcs, a paradicsom, paprika, uborka, tej, kefir, sajt, joghurt és egyebet Hát... fene tudja. Ha igaz a reklám (vagyis van mögötte árti isi), akkor nem szóltam semmit Ha nem, akkor jobb, ha átmázoljuk: nem ígértünk semmit, nem kaptok semmit Mindazonáltal Sikondán már nagy a „mozgás”. Igaz, a csárda kerthelyiségének egyetlen vendége egy középkorú, szép, ovális arcú cigányasszony, panzert, kenyeret eszik a kiterített zsírpapírból és vizet kortyolgat egy üvegből, — a csárda csak délben nyit. Lent, a tóparton végtelen türelemmel ülnek a pecások, egy földnyelv végében Varga Pista bácsi, a halőr lógatja a zsinórt a vízbe, emitt meg két magyarszéki kisdiák heverészik, néha rápillantva a peca botra. — Fogtatok valamit? — Tegnap egy pontyot — Ma többre reménykedtek? — Mindegy. Ha fogunk, ha nem, jó itt. Agyonvágjuk az időt, iskolai szünet van. A víkendházak közül elég »oknak kint van a gazdája, tavaszi nagytakarítással bajmo- lódnak, egy asszony pirosra mázolja a kerítést férje meg kalapál, vagy szögei valamit a verandán. Hófer Rudolf nyugdíjas Kos- suth-aknai bányász — most a DÉDÁSZ díjbeszedője — járja végig a víkendtelepet a kérőbe húsbolt udvaráról fűstszogot érzek, persze, ott van hátul a füstölő, Keszthelyi mester most hordja ki a sonkákat, a húsvéti sonkákat, jól pácolva, jól megérlelve, bent most hasítanak ketté egy jókora sertést, várja az állatorvost, és a lila pecsétet, ami nélkül árusítás nem megyen, vizsgálat nélkül. Visszamegyünk a godísoi— szentlőrinci elágazásig, aztán Szentlőrinc fele tartunk — ha jól tájékozódom, mór a Mecsek nyugati oldalán. Baloldalt van egy kő-Krisztus, lábánál — alacsonyabb talapzaton — pedig kő-Madonna, akit valaki fehér ingecskével öltöztetett fel, bár az esőverte, hómarta öltözék eléggé elszürkült már. A virágcsokor is elhervadt, ami egy szögön lógott, száraz, mint a szalma. Azon tűnődöm, hogy a Madonna is „kiöltözhetne" húsvétra, ledobhatná a sebtiben ráaggatott hálói nget. * A szomorú, vigasztalón hűvös idő sem tartja sokáig magát, a hideg hullám elvonul lassan, következő napokban fölnézek a tévé-toronyba, a legtetejére, a presszó fölé. Lent melegen sütött a nap, itt meg vagy száznyolcvan méternyire a talajtól tépi a göncömet a szél. De a város gyönyörű, a parányi autók már a szerpentinen rohamozzák a hegyet, a kocsik fémrészei, ablakai meg-meg csillannak, de a zaj, a technikai-robaj — szerencsére — ide nem hallatszik el. Tavaly is — talán ilyen tájban — itt jártam, akkor is szép volt a tavasz, mint mindig, pedig egy esztendővel ismét öregebbek lettünk, de áprilisban-má- jusban erre senki sem gondol. Rab Ferenc Fotó: Seres Cw Szellemi íürdő Tudósklub a Vasvárivillában Itt kezdődik a hegyi levegő, s mire a pécsi tudomány emberei felérnek, jó nagyokat is kell lélegezni belőle, hiszen az emelkedő megmozgatja a tüdőt Ha valaki nem kényelmes, és gyalog sétál fel, akkor ennyi a bemelegítő ahhoz a szellemi frissítőhöz, omi havonta néhányszor vár rájuk a Vasvári villában: a tudósklubhoz. A Pécsi Akadémiai Bizottság száztizenhét meghívót küld mindig szét s akinek kedve meg ideje von hozzá, eljön. Olyankor ez a klub maga a tudományok egyetemessége — kicsinyben. Hiszen a Rákóczikor kutatója számítás- technikát hallgat a nyelvszerkezet tudósa meg éppen a szerveskémia oktatásával ismerkedik, amely oktatás ezúttal molekula szerkezeti alapon értendő. * Pontos felsorolás egyetlen esztendő klubprogromjáról: Martyn Ferenc kiállítása. A Rákóczi-kori kutatások újabb eredményei. A biológia perspektívái. A jelenlegi amerikai irodalom. A spirituálé együttes hangversenye. Az atomenergia helyzete és perspektívái Magyarországon. Az Országos Számítástechnikai Vállalat szerepe az ESZR Számitásgép- technikai Rendszerben. A kultúra helye a következő évtizedek társadalmában. Ezenkívül öt kötetlen Hübest A szervező: dr. Bécsy Tamás kandidátus. * Igen, kötetlen klubest Nem olyan, mint Londonban, mert itt nincsen viszki, sem konzervativizmus. Illetve viszki von a büfében, s néhány tudományos tekintély határozottan konzervatív módon köti meg a a nyakkendőjét De az igazi, szabad szellemi élet nem tűri a konzervativizmust. Következésképpen néha erősen vitatkoznak. Ilyenkor a mindennapi kérdések keverednek a kutatási eredmények gondjaival. A pécsi pinceleszakadások a szilárdságtan tételeivel, egyáltalán a tudomány itt költözik bele először mindennapokba. Mert a biológus kénytelen a mindennapok igényeihez mérni munkáját, különben az irodalomtörténész semmit sem értene belőle. Máskülönben érdekes, hogy a természettudományok emberei járatosabbak a humán tudományokban, mint fordítva. Erre a megállapításra több késő esti vita adta az alapot. A humán ember ráadásul sajnos kérkedik is természettudományi műveltségével. Szövői jó dolog ez a pécsi tudós-klub, sokminden kiderül itt a szellemi javok helyzetéről. * Dr. Pécze/y László nyugalmazott főiskolai tanár, szinte valamennyi klubrendezvény vendége: — Általában a szaktudományok közérdekű kérdéseiről beszélgetünk. Hiszen mindenki kénytelen kissé „leszállói a lóról”, ha azt akarja, hogy más tudományos világban éiő ismerőse is megértse, miről van szó. Aztán ismeretterjesztés is ez a klub, mert a kutatók családja, vendégei, barátaik is eljönnek néha, s tovább viszik az itteni beszédtémát más társaságokba, szóval elterjed a pécsi tudósklub sok vitakérdése, kicsit talán a válaszai is. Végezetül nagyon jó dolog, hogy bármilyen tudományról esik szó, mindig annak időszerű kérdéseit tárgyaljuk. A tudományt így is közelítjük a gyakorlati hasznossághoz. * Fél perc egy szünetben dr. Bauer Miklós fül-orr-gégész professzorral: — Bevallom, jobban ismertem a pesti fül-orr-gégészet, vagy a leningrádi hallásfizioló- gus gondjait, mint több orvos- tudományi szakágazat pécsi helyzetét. Jó ez a klub. A klinikánktól fél kilométerre sem lakik Martyn Ferenc, de igazán a klubunkban rendezett kiállításán és előadásán ismertem meg a művészetét. Az a baj, hogy kevés a szabadidőnk. Ezért az ilyen találkozásokra céltudatosan kell szabadidőt teremteni. * Húsz—huszonötén jönnek össze egy—egy alkalommal. Azt mondják a klubra: szellemi fürdő. Földessy Dénes i 1
