Dunántúli Napló, 1976. április (33. évfolyam, 91-119. szám)

1976-04-14 / 104. szám

A kosárlabda NB I. tavaszi idénye Az 1976, évf kfcsóHabda NB I. tavaszi idénye végétért. Még egy férfi mérkőzés van hatra, a PVSK—Székesfehérvári Építők találkozót a székesfehérváriak kalandos utazása és késése miatt nem tudták lejátszani, a szövetség döntése értelmében a két csapat csütörtökön fél 5 órai kezdettel Pécsett mérkőzik egymással. Az őszi bajnoki rajtig közel hat hónapig kell várni a csa­patoknak. Az új rendszerben, gyorsított ütemben lebonyolított tavaszi idény alig két hónap alatt zajlott. Négy alkalommal a csapatok a szombati, vasár­napi mérkőzések után hétfőn is pályára léptek. A PVSK női együttese a 6. hely megszerzéséért harcolt, amennyiben a Testnevelési Fő­iskola elleni találkozót a pé­csiek nyerik, a hatodik helyen végeznek. A budapesti csapat ellen azonban nem tudtak nyerni a lányok. Végeredmény­ben 5 győzelemmel, 8 vereség­gel a 10. helyen várják az őszi mérkőzéseket. A mezőny rend­kívül szoros a kosárlabda női NB l-ben, a 11. Kecskemét és az 5. Csepel között mindössze három pont különbség van. Eredmények röviden Többre képes a PVSK női csapata A PVSK-lányok Pécsett győz­ték le a Kecskemétet, Diós­győrt, Csepelt és a Nagykani­zsát. Idegenben csak a BEAC ellen sikerült nyerniök. Legfá­jóbb volt Pécsett a KSI-től el­szenvedett kétpontos vereség, de p Ganz-MÁVAG-tól is egy ponttal kaptak ki. A Csepel már 26 ponttal vezetett a PVSK ellen, a mérkőzést mégis a pé­csiek nyerték. A PVSK célkitűzését, a 6—8. hely megszerzését nem sikerült biztosítani. Kétségtelenül több­re képesek a 10. helynél a vasutasok. A csapat felkészülé­se nem volt elég következetes, a játékosok az edzéseken gyak­ran nem teljes intenzitással dolgoztak, s azokat a mérkőzé­seket, melyeken úgy érezték, nincsenek esélyeik, hamar fel­adták. Az ásza idényben terv­szerűbb, jobb felkészüléssel előbbre léphetnek a PVSK-fá- nyok. A tavaly szerepelt játékosok közül a tavaszi idényben Rus- sa*né, Molnámé, Acs és Kál­mán hiányzott a csapatból. A kezdő ötös Verbőcziné, Szabó- né, Notheisz, Bundászné, Csőn­ké és Kóródi játékosokból ke­rült ki. Bundászné és Verbő­cziné végig egyenletes, jó tel­jesítményt nyújtott, Sza- bóné és Notheisz váltako­zó formában szerepeltek. A fiatalok körül Zerényi, Frank, Végső és Bisztericz ka­pott helyet a csapatban. A ju­nior együttes az elmúlt évben mindössze Csak három alkalom­mal tudott nyerni, az idén ta­vasszal már 5 győzelmet ara­tott. A bajnokság tavaszi mérkő­zései után kéthetes pihenőt kaptak a lányok, május 1-én kapcsolódnak be az MNK-mér- Élete második öttusaversenyén remek 1020 pontos lovagloered- kőzésekbe, ahol lesz alkalmuk ményt ért el Bernáth, a PMSC öttusázója. javítom. H. I. Fotó: Maletics László UNESCO-sportkonferencia Párizsban SAKK. OB I. mérkőzés. Bp. Spartacus—PMSC 7,5:5,5. Bu­dapest. Egy játszma függőben maradt. RÖPLABDA. NB ti. mérkőzé­sek. Universitos PEAC—Győri Dózsa 3:0, női csapatok, Pécs. Győri Dózsa—Universitas PEAC 30, férficsapatok, Pécs. K. Lombik—Pécsi Vörös Me­teor 3:0, férficsapatok, Buda­pest. Bp. Postás—Pécsi Vörös Meteor 3:0, női csapatok, Bu­dapest. Zalaegerszegi Építők —Steinmetz SE 3:1, férfi csa­patok, Pécs. SÚLYEMELÉS. A PMSC ser­dülő és ifjúsági versenyzői a középfokú iskolák országos bajnokságán iskoláik színei­ben indultak. Pehelysúlyban Lénárt bajnokságot nyert az 501-es ITSK-nak. Könnyűsúly­ban Varga (501-es ITSK) 3., Békés (Komarov Gimnázium) 4., ólomsúlyban Wagner (501- es ITSK) 3. helyen végzett a serdülők versenyében. Az ifjú­ságiaknál a könnyűsúlyban Nyitrai (Komarov) 5., az ólom­súlyban Máté (Gépipari) 2. lett. Noteisz Agnes, a PVSK fiatal játékosa nem egy mérkőzésen árult el jó formát a tavaszi idényben. Ahhoz, hogy még ér­tékesebb tagja legyen csapa­tának. állandósítani kellene jó formáját Járási labdarúgó-bajnokság SIKLÓSI JÁRÁS: ( Kórolymajor-Nagyharsóny 4:1, Kovácshida—Kásád 2:3, Magyarbóly—Pbspökbóly 1 :1, Má<rok—Baranyabidvég 3:2, Vil­lány—Drávaszabolcs 1 :0, Kis­asszonyfa—Bog ód mind szent ti. 0:1, Bogádmíndszent—Diósvisziá 1:0, Zaláta—Drávasztára 2:3, Sellye II—Harkány 3:0. Egyhá- zasharoszti—Kémes jelentés nem érkezett SASDI JÁRÁS: I. osztály: Magyaregregy— Gerényes 2:0, Liget—Mekényes 4:2, Egyházaskozár-Köblény 2:0, Bikái—Felsöegerszeg 4:1, Szalatnak—Felsőmindszent 5:0, Tormás—Gödre 1:2. II. osztály: Abaliget—Orfű 3:0, Kisvaszar— Hetvehely 0:1, Kárász—Vásáros: dombó 6:0, Kishajmás-Bcwa- nyajenő 4:1. A sport szerepe a társadalom életében Dr. Kálmánchey Zoltán nyilatkozata Április 5- és 10-e között el­ső ízben rendezte meg az UNESCO világkonferenciáját az ifjúság és a sport kérdéséről. Dr. Beckl Sándor államtitkár, az OTSH elnöke vezetésével hattagú magyar küldöttség vett részt a tanácskozáson. A ma­gyar küldöttség tagja volt dr. Kálmánchey Zoltán, a Tanár­képző Főiskola főigazgatója. Párizsból történt hazaérkezése után beszélgettünk vele. — Évekkel ezelőtt vetődött fel európai kezdeményezésre a gondolat, hogy az UNESCO ke­retében világkonferencián vitas­sanak meg olyan fontos kér­déseket, mint az egészséges ifjúság és a sport szerepe a társadalom életében. Voltak olyan hangok, főleg Kanadá­ban, hogy ne az UNESCO ke­retében történjék ez, de vé- gükis az UNESCO hívta össze a világkonferenciát — Mi volt a világkonferencia lő tárgya? — A sport szerepe az ifjú­ság formálásában, de ezen kí­vül több olyan téma is szere­pelt napirenden, amelyeket az UNESCO által az illetékesek­hez eljuttatott kérdésekre ka­pott válaszok alapján állítot­tak össze. A részvevők megbe­szélték a sport és iskola kap­csolatát a szakemberképzést a felszerelések beszerzését so­kan hangsúlyozták a nemzet­közi együttműködés fontossá­gát a testnevelés fejlesztése ér­dekében. — Kik vettek részt a tanács­kozásokon, és hogyan történ­tek a megbeszélések? I — Az UNESCO párizsi pa­lotájában több mint száz or­szág legmagasabb szintű sport­vezetője találkozott. Nagyon sok ország küldöttségét minisz­ter vezette. A szocialista és a kapitalista államok mellett a harmadik világ országai is képviseltették magukat. Öt föld­részről érkeztek küldöttségek Párizsba. Az UNESCO palota 600 személyes nagy tanácsko­zó termében ült össze a kon­ferencia, majd két bizottság­ban folytatódott a munka, a küldöttségek nagyon aktívak voltak, a sok felszólalás miatt két alkalommal éjszakai ülést is tartattak. — Mit tárgyaltak a bizott­ságban? — Az egyik bizottság a fi­zikai nevelés és a sport jelen­legi szerepét tűzte napirendre. A másik bizottságban azokat a megoldásokat keresték, melyek a testnevelést és sportot a meg­felelő helyre emelik a fiatalok nevelésében. A küldöttségek tagjai a témakörökből ajánlá­sokat tettek. — A lapok beszámolok arról, hogy a konferencián felszólalt dr. Beckl Sándor államtitkár. Miről beszélt az OTSH elnö­ke? — Dr. Beckl elvtárs részlete­sen tájékoztatta a megjelente­ket a magyar oktatási intéz­ményekben folyó testnevelés eredményeiről, a továbbfejlesz­tés irányáról és javasolta, hogy tűzzék ki célul a tanulók test­nevelésének gyorsabb fejlesz­tését. — Nekünk, magyaroknak nem kellett szégyenkezni, az if­júsági törvényünket elkapkod­ták, iskolai testnevelés terén eredményeinket elismeréssel nyugtázták. A konferencia zá­rónapján összefoglaló jelentést terjesztettek a résztvevők elé, és olyan elhatározás született, az UNESCO keretében belül bizottságot hoznak létre a kér­dések további vizsgálatara, a bizottságok jelentést terjeszte­nek majd az UNESCO közgyű­lése elé. A lényeg az, hogy a jövőben az UNESCO kereté­ben megfelelő helyet kívánnak biztosítani a testnevelés és sport ügyének. Ennek jelentő­sége igen nagy. Hegyi Birkózás Nemzetközi verseny Ma délután 16 órakor a PVSK-csarnokban nemzetközi birkózó-verseny lesz, melyen a PVSK, a Pécsi Kinizsi Húsos és a svéd Göteborg birkózói vesznek részt MOHÁCSI JÁRÁS: I. osztály: Bár—Somberek 5:1, Üjmohács—Töttös 1:1, Köliked— Sátorhely 1:1, Geresdlak—Szajk 4:1, Himesháza—Székelyszabar 3:1, Dunafalva—Homorúd 5:1, Lánycsók—Nagynyárád 1 :2. II. osztály: Versend-Kisnyárád 5:2. SZIGETVÁRI JÁRÁS: I. Osztály: Görösgafl—Csertő 2:0, Nagydobsza—Kétújfalu 2:3, Mozsgó— Merenye 3:2, Ibofa— Kishórságy 0:1, Somogyapáki I—Hóból 6:2. II.. osztály: Rózsa­fa—Szentdénes 1 :1, Patapoklosi —Dencsháza 2:2. PÉCSI JÁRÁS: I. osztály: Bükkösd—NagypaR 0:1, Üjpetre-Ócsárd 1:2, Ki­rályegyháza—Vókány 2:1, Gör- csöny—Boda 5:6, Bogád—Kövá- gászöllös 0:0, Hosszúhetény— Bicsérd 3:1, Hidas—Pellérd 0:1, Szabadszentkiróly-Egerág 4:4. II. osztály: Bükkösd—Csonka- írurvdwent 2:1. RADIO KOSSUTH RADIO 8.27: Petress Zsuzsa és Kishegyi Árpád énekel. 8.45: Válaszolunk j hallgatóinknak. 9.00: Bogár István I Hat mese. 9,15: Beethoven; Kantá­ta II. József császár halálára. 10.05: Tiszamenti népszokások, hagyomá­nyok. 10.35: Udvardy Tibor énekel. 10.54: Rákóczi. Dramatizált epizó­dok Laczkó Géza regényéből. XVII. rész. 11.14: Hallgassuk együtt. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Könyvszem­le. 13.30: Verbunkosok, katanada- lok. 14.00: Ezeregy délután. 14.30: Rahmaninov: |. zongoraverseny. 15.10: Iskolarádió. 15.50: Cseh pol­kák. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.10: Magyar muzsika. 16.40: Nó­ták. 17.05: Fogyasztók fóruma. 17.30: Bemutatjuk új felvételeinket. 17.58: Sárosi Katalin énekel. 18.15: Miért igen., miért nem? 19.15: Gondolat. 20.00: Giorgi Tozzi énekel. 20.20: Lakodalmas dalok. 20.55: Kis ma­gyar néprajz. 21.05: örökzöld dal­lamok. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Gennagyij Rozsgyesztvenszkij Sibelius műveket vezényel. 23.19: Zenés játékokból. PETŐFI RADIO 8.05: Népdalok. 8.33: Nono Rota: Harsonaversény. 8.50: Mátrai Zsu­zsa és Korda György énekel, a 101 Strings zenekor játszik. 9.23: Dél­előtti torna. 9.33: Operettrésrletek. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.30: A Szabó család (is-m.) 12.00: Fú­vószene. 12.33: Kamarazene. 13.33: Kodály: Gyermektáncok. 14.00: A Petőfi rádió zenés délutánja. 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. 18.00: Operettrészletek. 18.33: Rossini ösz- szes nyitányai — V. rész. 19.21 : Bundschuch István stájer citerán játszik. 19.35: Magnósok figyelem! 20.20: Egy kis figyelmet kérek. 20.33: Szemirámisz szerelme. Harrg- játékfantázia. 22.01: Nóták. 22.33: Ritmusok Varsóból, Prágából és Ber­linből. 23.20: Mendelssohn műveiből. 3. MŰSOR 14.05: Petrovic* Emi! műveiből. 14.34: Faragó Laura népdalfelvé­teleiből. 14.49: Berg: Lulu. Három- felvonásos opera. 17.20: Zenekari muzsika. 19.00: Tip-top parádé. 19.33: Két Stolzer-madrigál. 19.40: Kapcsoljuk o Magyar Tudományos Akadémia kongresszusi termét. Liszt Zongoramúvek — zongoraátiratok — III. rész. Közben: Kb. 20.25: Be­mutatjuk Kereszty Kornél kertész­mérnököt. Kb. 21.25: Operakettósök. 22.07: Dávid Gyula: Kürtverseny. 22.21: OJ lemezeinkből. PÉCSI RADIO 17.00: Műsorismertetés, hírek. 17.05: Hét közben. Aktuális zenés magazin. — Egy hét Baján. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 13.15: Az Universal együttes felvételeiből. 18.25: Hírösszefoglaló. 18.30: Szerb- horvát nyelvű műsor. Hírek. Dal­csokor. Tavaszi képek. — Riport. Hangszerszólók. 19.00: Német nyel­vű műsor. Ifjúsági műsor: Felvételi vizsgák o német gimnáziumban. — Riport. — Ifjúsági koktél. Hoffmann Antal tánczenei műsora. 19.30: Mű­sorzárás. MAGYAR TV 7.58: Tévétorna. 8.05: Őrös* nyelv (ált. isk. 5. o.) 9.55: Német nyelv (középisk. I—II—III—IV. o.) 10.20: Delta. Tudományos Híradó (ism.) 10.45: Változó Ázsia. Olasz doku­mentumfilm. X 6. rész. Hong Kong Maoau (ism.) 11.50: ,,Életet az éveknek" Nyugdíjasok műsora.. 12.30: Játék a betűkkel (ism.) 12.55: Gya­potpelyhecske (Sz.) Szovjet rövid- film. 13.05: Orosz nyeiv (ism.) 17.23: Hírek. 17.30: Lakot. Szati­rikus dokumentumaim. 17.45: Pos­tafiók 250. Takács Mária műsora. (Sz.) 18.00: A Razdan partján (Sz.) Ismeretterjesztő műsor. 18.15: Dön­tés születik. Riportmüsor. 18.50: ,,Ö, tudsz-e szállni . . ." Tóth Árpád versei. 19.05: Reklámműsor. 19.10: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 19.15: Esti mese. 19.30: TV-Híradó. 20.00: TV-torna. 20.05: Jogi ese­tek. 20.45: özvegy Couderané. Ma­gyarul beszélő francia—o-iasz film. (16 éven felülieknek!) 22.10: TV- Híradó 2. 22.20: Családi kör. Szü­lők, nevelők magazinja. 2. MŰSOR / 20.00: Vezetők Klubja. Vállalkozzék a vezetői 20.40: Különleges síver­seny. Amerikai rövidfilm. 20.50: TV- Híradó 2. 21.10: Hazánkról szóljatok szép szavgk ... III. rész. JUGOSZLÁV TV 17.10: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Az otthontól az iskoláig — adás gyermekeknek. 18.15: Tudo­mány. 18.45: Zenebarátok, 19.55: Labdarúgás: Bayern—Real Madrid. 22.15: Arcképek: Gustav Krklec. 2. MŰSOR 15.00: Asztalitenisz: Jugoszlávia— Csehszlovákia. 18.45: Szarajevói do­kumentumfilmesek. 19.00: Oktató műsor. 20.00: Szabad szerda. Befejezés előtt a PMSC nemzetközi öttusa­versenye Jó ütemben folynak a PMSC nemzetközi öttusaversenyének küzdelmei. Hat egyesület 40 versenyzője csatázik, a me­zőnyben ott vannak a Ivovi öttusázók is. A hétfői első nap után kedden délelőtt 9 órakor a lovaglás második fordulóját bonyolították le a Szigeti ta­nyán, délután 5 órakor az úszást tartották a Hullámfür­dőben. A verseny ma fejező­dik be, délelőtt 9 órakor a lö­vészetet bonyolítják le oz MHSZ-lőterén, a befejező ver­senyszám, a terepfutás dél­után 2 órakor kezdődik a Mi­si na-tetőn. A részletes ered­ményeket holnapi számunkban közöljük. Úszás Összevont megyebajnokság Kaposvárott Kaposvár voft a színhelye az Äs*­szevont megyei úszóbajnokságok ver­senyeinek. A pécsiek jól szerepeltek. Eredmények: 100 serdülő gyors: 1. Ragoncsa 1.02.7, 100 serdülő lány gyors: 3. Ko­vács, 1.08.5. 100 delfin lány gyors: 1. Fendler 1.27.6, 2. Lutz 1.28.3. 100 serdülő lány mell: 1. Bódis 1.21.2, 2. Várkonyi 1.24.5. 100 serdülő fiú hát: 1- Ragoncsa 1.08.7. 100 delfin fiú hát: 3. Oberritter 1.36.6. 100 ser­dülő lány hát: 1. Jelics 1.16.6, 2. Bódis 1.17.3, 3. Gyimesi 1.19. 100 delfin lány hát: 1. Lutz 1.38.7, 2. Krikler 1.39.4. 100 serdülő fiú pillan­gó: 1. Ragoncsa 1.12. 100 serdülő lány pillangó: 1. Jelics 1.13.7, 2. Bó­dis 1.13.1. 100 delfin lány pillangó: Lutz 1.40.4, 2. Fendler 1.44.3 . 400 ser­dülő fiú gyors: 1. Ragoncsa 4.37,6. 400 serdülő lány gyors: ,2. Kovács 5.23.2. 400 delfin lány gyors: 1. Fendler. 2. Lutz 6.24.3, 3. Krikler 6.51.8. 400 serdülő fiú vegyes: 1. Ra­goncsa 5.15.3. 400 serdülő lány ve­gyes; 1. Bódis 5.37.0. 400 delfin lány vegyes: 1. Lutz 7.02.6, 2. Fendler 7.03. 4x100 serdülő fiú vegyesváltó: 3. PSI ,, A" 5.14.5. 4x100 delfin fiú vegyesváltó: 3. PSI ,,A" 6.45.7. 4x100 serdülő női vegyesváltó: 1. PSI ,,A” 5.10.5. 4x100 delfin női vegyesváltó: 1. PSI „A" 6.35.6. Ökölvívók sikerei A négynapos országos vidék és Budapest ökölvivá utánpót­lás seregszemlén jól szerepel­tek a baranyaiak. Aivics, Szöi- lősi (PVSK), Kalános (Komló) bajnokságot nyertek. Tomaso- vics és Ragán (PVSK) ezüst­érmesek lettek, Holdasi, Papp (PVSK), Tótkovács és Horváth (mindkettő Komló) bronzérmet szereztek. Ugyancsak a hét vé­gén Békésen rendezték meg az országos vidék utánpótlás egyéni ökölvívó bajnokságot, ahoi Pirbus (PVSK) aranyér­met szerzett és biztosította mo- gának az indulási jogot az or­szágos bajnokságra. Dunántúli napló I Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Baling József és Békés Sándor Szerkesztőségi üg/elet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja 3 Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7625 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Pécsi Szikra Nyomda 7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. Tel: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054 fe I

Next

/
Oldalképek
Tartalom