Dunántúli Napló, 1976. április (33. évfolyam, 91-119. szám)
1976-04-14 / 104. szám
e PunQntüit fíqplö 1976. április 16.i «erdő fit „SZTÁR** NŐI DIVATÁRU ÉS CIPŐ szaküzlet i (Pécs, Kossuth Lajos utca) húsvéti áruajánlata I — Import összecsukható ernyők 270—450,— Ft — Import és hazai divattáskák 250—700,— Ft — „Niki” kendő és stólák színekben — Mintás és sima nappa-kesztyűk színekben — Hazai és import bükié pulóverek, kardigánok 300—600,— Ft — Bakfis hosszú krepp köntös 220,— Ft — Szandálok és exkluzív cipók nagy választékban kaphatóki SZAKUZLET: Bő választék + kényelmes vásárlás + áruajánlás + divattanácsadás! Áz országút szélére vetett ország Mi mentette meg a magyarságot a pusztulástól? Mit akar a FíPREGA ? Atkozott töltött káposzta A gasztronómiában nem tudjuk megtalálni a tradíció és a korszerűség átmenetét A békéscsabai szlovák tájház berendezési tárgyai részben a békéscsabai Munkácsy Múzeum korábbi szerzeményeiből állnak, részben egy 1972 ben végzett gyűjtés során kerültek elő. Ekkor bukkantak rá arra az 1857-ben készült ládára is, amelyet — a helyi hagyomány szerint — nem más festett, mint Békéscsaba világhírű szülötte, Munkácsy Mihály. Elhárítható volt-e 1526 után a török invázió és Magyarország összeomlása? Erre a kérdésre keresi a választ Perjés Géza: „Az országút szélére vetett ország" című kis könyvecskéjében, mely a Magvető gondozásában a „Gyorsuló idő" sorozatban jelent meg. Ez a kérdés régóta foglalkoztatja történészeinket, a vélemények homlokegyenest ellenkezők és ebben még a szakembernek is igen nehéz eligazodnia. Általános vélemény mégis az, hogy Mátyáshoz hasonló centralizációval a katasztrófa elkerülhető lett volna. Ezt a kérdést vizsgálja meg ismét Perjés munkájában. A megoldáshoz azonban merőben új úton indul el. Történészeink ugyanis mindeddig érthetetlen módon figyelmen kívül hagyták kiváló, európai hírű turkológusaink kutatási eredményeit, melynek a lényege az ón. „szulejmáni ajánlat” volt. nevezetesen az, hogy a szultán Magyarországot a török és Habsburg birodalom közötti egységes, Habsburg ellenes, a törökkel szövetséges államnak képzelte el. A hangsúly itt a területi egységen és Habsburg ellenességen volt. Az ország katonai megszállása — ahogy az 1541-ben bekövetkezett — a birodalomra nézve a hátrányosabb alternatívát jelentette. Perjés érvelése az, hogy — s ez adatokkal is alátámasztható — Szulejmán Zápolyával szemben minden esetben tartottá magát a szerződéshez, még Zápoiya, Fráter György és a magyar főnemesség ingatagsága és kettős játéka ellenére is. János halála után azonban nem maradt más választás, mint a másik változat, az ország katonai megszállása, amit még Mátyás birodalma sem tudott volna megállítani, még kevésbé a reformációban szét- forgácsoiódott Európa. Az ország egysége tehát nem Mohácsnál veszett el, hanem olyan tényezők következménye volt, melyek 1526 utón tragikus törvényszerűséggel jelentkeztek, minek következtében a folyamot megállíthatatlanná vált A magyarság két választás előtt állt: a német vagy a török szövetségének elfogadása előtt. A józan ész az utóbbit diktálta, hisz a két hatalom között a török volt az erősebb s a másikkal szemben hasznosabb szövetséges is, a magyar nemesség azonban ezt fel nem ismerve, azt a szövetségest választotta, aki 150 éven keresztül nem tudott, de nem is akart segíteni rajtunk. E végzetes választás ellenére a magyar nemesség állásfoglalása mégsem elítélendő; érezték az ország egyesítésének szükségességét, de rosszul választottak. A szerző teljesen újra értékelte ezt a tragikusan sorsdöntő korszakot s a korszak exponens szereplőit Módszerével sikerült a legfontosabb problémákat helyére tennie. Logikus okfejtéssel bizonyítja be a mohácsi csata jelentőségét, mely nem katonai, hanem sokkal inkább erkölcsi téren volt sorsdöntő. A magyar nemesség önbizalmát és hitét vesztette el a mohácsi mezőn, ahol katonai győzelme ellenére a szultán politikai vereséget szenvedett. Lehetővé tette ugyanis — a király halála miatt — a Habsburg behatolást Magyarországra. Pontosan azt, amit meg akart akadályozni. Ebből a krízisből egyetlen kiútja maradt: Zápolya támogatása s Magyarország egységének fenntartása. Mohács következménye a magyarság teljes erkölcsi ösz- szeomlása volt. Nemcsak függetlenségünk veszett itt el, hanem az egész magyarság önbizalma, hite is. E zsákutcából katonai, politikai kiút nem volt. Mi mentette meg a magyarságot a teljes pusztulástól, minek köszönhető a későbbi újjászületés? — teszi fel a kérdést a szerző. A válasza rá egyértelmű: a reformáció hazai jelentkezésének. Perjés könyve ragyogó alkotás. Nemcsak olvastat, de gondolkodtat is. Vitára késztet, az olvasó önkéntelenül keresi az ellenvéleményt vagy az ellentmondást, de keresi az új értékelés helyi, a mi esetünkben baranyai összefüggéseit is. Sezerédy Győző levéltáros Nem a töltött káposzta dicshimnuszát akarom elénekelni. Ellenkezőleg. A töltött káposzta a jobb házaknál belefőzött füstölt oldalassal és kolbásszal ugyan igazán csodálatos étel, de lehet másképpen is beszélni és ítélni. Csakhogy mi nem tudunk, elmerülünk és belefulladunk a zsírba. Kár. Előszeretettel emlegetjük a magyar kanyhoművészet nagyhatalmi mivoltát, s ho belekóstolunk a sokkal változatosabban és korszerűbben főző és étkező más, mondjuk a szomszéd népek zöldséges-főzelékes fazekába, fanyalgunk, ajánljuk helyette a holászlevet tésztával, tepertős túróscsuszával megkoronázva, holott ez — öngyilkosság kanállal. Talán kevesen tudják, a gasztronómiai és a borászati újságíróknak kurorn nemzetközi szövetségük is van — a FIPRE- GA. Néhány év óta működik magyar tagozata is. Nemrég ennek rendezvényére kaptunk meghívót Aki kiadós munka- uzsonnákra ácsingózó kövér újságírók gyülekezetére gondol, téved, a fipregások nem kevesebbet írtak zászlajukra, mint az étkezési kultúra, az egészséges táplálkozás, o kulturált itolfogyasztás népszerűsítését, a magyar gasztronómia hagyományos értékei megőrzésének, ugyanakkor korszerű reformjának ösztönzését és — ínyes- mesteri színvonalon — propagálását o háztartásokban és m ioden közkonyhán. Budapesti összejövetelükön a hazai gasztronómia nagy-nagy fogyatékosságairól esett szó, s az újságírók kórusát nem más vezényelte, mint a Belkereskedelmi Minisztérium vendéglátó és idegenforgalmi főosztályának vezetője. Nem hallottunk mást, mint amit nemrég a Nádor délszláv vacsoraestjei kapcsán megjegyeztünk, a magyar koszt, sajnos két hét után unalmas és egyhangú, néhány alapételt váltogatunk, variálunk, bezárkózunk a pörköltek és a rántott húsok világába, A minisztérium fő-fő vendéglátós szakembere, Sivó Tibor a jelenkori magyar gasztronómiát megítélve így fogalmazott: alkalmilag élményszerű, hosszabb időtartamban nem lehet elviselni. Mi — tesszük hozzá — elviseljük, azon az áron, hogy húszon felül nincs darázsderék Magyar- országon, minden második-harmadik ember elhízott. Viszont a sokkal korszerűbben táplálkozó külföldiek az ilyen menetrenden, mint a pörkölt galuskával, Jókai-bableves, töltött káposzta, bakonyi sertésszelet, majd ismét pörkölt galuskával — kiborulnak, ha hazamennek, koplaló kúrába kezdenek, ho nem éppen ágynak dőlnek és orvost hívnak. A nagy evészet és ivászat különben is, amellett, hogy rendkívül sok időt elrabol, végül is primitív szokás. Vannak — nemzetközi szinten is — csodálatos ízeink, mert vannak csodálatos nyersanyagaink, s nagyszerű érzékű szakácsaink és szakembereink, fiatalok, egyre több nemzetközi tapasztalattal. Hát akkor mi a baj? A fipregások összejövetelén ez így fogalmazódott meg: a baj az idősebbek túlzott ragaszkodása a tradíciókhoz, s az a fogyasztói szokás, amely ebbe az irányba húz. Nem tudjuk megtalálni a tradíció és a korszerűség átmenetét, keverékét. Csak két aprócska példa. A halászlé elkészítésének a vendéglátós szakmában negyvennél is több hivatalos receptje van, ezzel szemben kevesen hiszik, hogy a halászlé kockából is kitűnő halászlevet lehet főzni — s mennyivel rövidebb idő alatt. A mirelit hasábburgonyát a hűtőipar azért hozta piacra, hogy megkímélje a szakácsokat és a háziasszonyokat a krumplipucolás nehézkes munkájától, s erre? A vendéglátósok — mert „kéznél" volt — adták a konyhakész hgsóbbur- gonyát mindenhez, amihez plédig egészen más köret dukált volna. Hogy a megszokotthoz való ragaszkodás milyen erős, Ugyan még nem készült el Pécs új szállodája, de a Hunger Hotels már propagálja a Hotel Pannóniát Ez is a gasztronómia tárgykörébe tartozik. arra csattanós történetecskét hallottunk: egy hazai táplálkozástudományi ankéton az elnökségben helyet foglaló tudós professzor a vitaminok, a fehérjék mindenhatóságáról tartott magasröptű előadást, majd amikor délben elvonultak ebédelni, akkora adag töltött káposztát rendelt füstölt oldalassal, hogy a zsír majd kicsur- ranrt a tányérból. A minisztérium szándékait illetően többek között arra hívták fel a figyelmet, az elkövetkezendő öt évben frontáttörést szeretnének elérni abban, hogy az átlagember — háztartása egy részét felszámolva — minél nagyobb számban és rendszeresen vendéglátó helyen is étkezzen. A minisztérium anyagiakkal is jobban hozzá kíván járulni ahhoz, hogy a vendéglátói hálózat jelenlegi belső arányai megváltozzanak, még több helyen lehessen enni, gyors falatokat bekapni. Ami italkultúránkat illeti, mi, ha nagyot akarunk mutatni, francia konyakot veszünk elő a külföldi vendégnek. Ne. Azt vegyük elő, ami a miénk. Van például három csodálatos alapanyagunk - a paradicsom, az alma és a szőlő, ebből kell ngkünk nemzetközileg elfogadható minőségű italokat készíteni. Vannak jó boraink, de sajnos a kínálat módja messze van a bor minőségétől, hogy csak egyet említsünk, a legtöbb borkóstolónk füstös lebuj. Vannak — sajnos ma már egyre kevesebb — eredeti gyümölcsből készült aperitif-jeink, ezzel szemben a fogyasztók többsége a fekete címkés cseresznye pálinkát hajszolja és esküszik rá, holott tiszta szeszből, aromával készült, semmi köze a gyümölcshöz. Miben maradtunk? A gasztronómiában komoly technikai fogyatékosságaink vannak, ezért az emberi tényezőkre kell fektetni a hangsúlyt A vendéglátósok udvariassága, figyelmessége és mosolya sok mindent tud pótolni. Miklósvári Zoltán Toliseprű Utak, kutak és utcák Ha valaki Pécs szűk utcájú belvárosában utakat keres, nem talál. Városunk szerkezeti felépítése olyan, hogy utak csak a városszél felé találhatók. De hát mi a különbség út és utca között? A magyar nyelv értelmező szótára szerint, útnak nevezzük a föld felszínén kisebb-nogyobb szélességű sávot amelyet a szárazföldi közlekedés számára szabadon hagynak, vagy külön erre a célra építenek. A meghatározás egyik alpontja szerint: beépített terület utcaneveiben rendszerint széles, többnyire egyenes és hosszú, gyakran fákkal szegélyezett utca. Mivel Pécsett kevés a „fákkal szegélyezett utca", kevés az út is. A Magyar Posta által kiadott utcajegyzék útnak nevezi a Bajcsy-Zsilinszky, a Csébi testvérek, a Felszabadulás, a Mártírok, az Ifjúság útját. Az Ifjúság útjánál jóval hosszabb Alkotmány utca nem út, pedig még fái is akadnak. Régebben érdekes megoldású volt a Mátyás király utca: egyik végén utca volt. a másikon út Később valakinek szemet szúrhatott ez a tréfás megoldás, és eltűnt az utca- névtábla. Az utcanevek megváltozta- | tósa során több értékes, régi történelmi emlékeket idéző ut- | canevet is kicseréltek. Néhá- ! nyat közülük már visszaadtak, I de a magunk részéről hiányoljuk például a patinás Puturluk vagy Puturla utca megszüntetését. A potur szó bosnyák muzulmánt jelent, a -luk képző pedig a török tik-nek szlá- vos alakja. Mivel ez a városrész még ma is jellegzetes bosnyák település (most is laknak benne bosnyákok I). Régi oklevelek szólnak a „Ma/omszeg-v/cus"-ról, amelynek emlékét őrizték az Alsó és Felső Malom utcák. (Ma j már csak az utóbbi létezik a Tettye vize által hajtott malmokat idézve.) A Havihegy környék egyik utcáját el lehetne nezeni Kakasvár utcának, megőrizve ezzel a domb több évszázados ősi nevét. Aztán itt vannak a híres pécsi kutak! A török világot idéző sandervárak, (örökösen: sadir- vánok, magyarul: csorgok. Ev- lia Cselebi török utazó csesz• mé-nek nevezi e kutakat. Ma már egyedül a Kispiricsizma őrzi emléküket. Ezt is persze helyesebb volna Piri cseszmé- nek nevezni, mert a végén valaki megváltoztatja, arra gondolva, minek utcát elnevezni a kis Piroska csizmájáról. Pedig hát itt volt valaha Piri basa kútja. Ma már csak egyetlen egy I cseszme-csorgó csörgedezik jdrisz baba türbéje közelében, a Rókus-domb alján. A török világban, háromszáz évvel ezelőtt 47 volt belőlük. Milyen kedves volna, ha ez az egy csorgó visszakapná évszázados nevét, vagy legalább egy, tábla hirdetné a Kerjala-cseszme nevet. Helyesírási szempontból nagy gondot okoz az alsó, felső, kis, közép, nagy, öreg stb. ún. földrajzi jellegű jelzőknek egybe-, vagy különírása. A postai utcajegyzék ebben nem következetes: Alsó-Balokány, Alsó- Havi dűlő, Alsómakár át, Fel• sőmalom utca, Fslsővámház utca, Kisdeindol, Középdeindol és Nagydeindol. Melyik a helyes — kérdezi Tóth László, mérnökolvasónk: egybeírás vagy a kötőjeles forma? Egyik sem. A szabály az, hogy ha valamely meglevő utcanév földrajzi jellegű jelzővel bővül, akkor az eredeti nagybetűt megtartó utcanév elé a nagybetűvel kezdett jelzőt kötőjel nélkül írjuk: Alsó Makár út, Közép Makár út, Nagy Dain- dől, Kis Daindol. (Régebben már írtunk arról, hogy 'csak a Daindol írásmód a helyes, « Deindol németes, helytelen alak.) A Felsőmalom és a Fel- sövámház utcanév ekként való írása meghagyható addig, amíg eredeti névadó utcájukhoz hasonlóan ezek az ősi utcaneveink is el nem tűnnek. Tóth István d*. IQ I i
