Dunántúli Napló, 1976. március (33. évfolyam, 60-90. szám)
1976-03-31 / 90. szám
■ Dunántúli napi ft 1976. március 31., szerda hírek 1976. MÁRCIUS 31 SZERDA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából ÁRPÁD nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 5.25 — nyug- •lik 18.12 órakor. A Hold kél 5.27 — nyugszik 18.13 Arakor. Lukács László H etven évvel ezelőtt, 1906. március 31-én született és 38 éves korában, 1944 nyarán halt meg a kegyetlen bori munkatáborban Lukács László magántisztviselő, kommunista költő, az anti- lasiszta irodalom egyik kitűnő szervezője. Középiskolai tanulmányai után Olaszországban, a bolognai orvosi egyetem, majd a bölcsészkar, később pedig Párizsban a Sorbonne hallgatója volt, s a francia fővárosban lett tagja egy antifasiszta szervezetnek, az Emberi Jogokat Védő Ligának, 1925-ben hazatért Budapestre, belépett a szociáldemokrata pártba, ahol rögtön a baloldali ellenzékhez csatlakozott. Több európai nyelvet beszélt és jó stílusú írásait a Nyugat közölte. 1928—30 között egyik szervezője volt az Ascher Oszkár vezette nyomdász-szavalókórusnak. Harcos magatartására felfigyelt az illegális kommunista párt, amelynek 1930-ban lett tagja. Egy évvel később letartóztatták, megkínozták és másfél évi börtönre ítélték. 1940-ben újra elfogták; szabadulása után nem kapott állást, s a rendőrség állandóan zaklatta. A fasizmus ellen 1943-ban kibontakozott irodalmi és kulturális mozgalom egyik kitűnő szervezője volt, sok verse, novellája jelent meg a Népszavában, a Nyugatban, a Magyar Nemzetben is. A fasizmus a bori munkatáborban végzett vele. Ma este SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: A tolmács (este 7 órakor) Csortos-bérlet. Kamaraszínház: Gergő király (du. 3 órakor) HANGVERSENY Liszt-terem: ,,C" komanabér- let. 4. hangversenye. Gabos Gábor zongoraestje (este fél 8 órakor) MOZI Park: Váltságdíj (4, n7. f9) Petőfi: A tábornok állva alszik (4, 6) Filmklub (8) Kossuth: Joachim, dobd a gépbei (10, 12, f7. f9) Apacsok (f3, f5) FÉK Klub: Holtbiztos tipp (5) Rákóczi: Mussolini végnapja (5, 7) Komló, Május 1.: Vonzások és választások (4, 6) Komló, Zrínyi: Árvácska (4, ó, 8) Mohács: Ballagó idő (6) Egyszerű történet (8) Várható időjárás szerda estig : az ország északi felében időnként megnövekszik a felhőzet, elszórtan futó záporok is kialakulhatnak. Máshol túlnyomóan derült, száraz idő lesz. Az élénk déli, délnyugati szél nyugatira fordul és helyenként megerősödik. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0, plusz 5 fok között, a szélvédett helyeken gyenge talajmenti fagy. — Négy monológ. Ma délután 5 és este 8 órakor a Buoapesti Irodalmi Színpad Jan Kross: Négy monológ című pódiumdarabját mutatja be a me- szesi József Attila Művelődési Házban. A négy szereplő: Darvas Iván, Men- sáros László, Keres Emil és Szerencsi Éva. Az előadást nagy sikerrel mutatták be a múlt héten Szabadkán. Korlátozzák a lassú jármüvek forgalnát a 7-es Dunántúl napló Az érvényes miniszteri rendelet alapján a KPM Közúti Főosztálya korlátozza a lassú járművek forgalmát a Budapest— Nagykanizsa—Letenye közötti 7-es számú főútvonal Somogy és Zala megyei szakaszán. A rendelkezés szerint április elsejétől a főút említett részein a lakott területeken kívül a lassú járművek közlekedése tilos, lakott területeken belül pedig a vontatók, a munkagépek és a fogatolt járművek átmenő forgalmát tiltják meg. A korlátozásokat az érintett útvonalon közúti táblák jelzik. — Pécsi terv Dunaújvárosnak. Az Állami Energetikai Felügyelet pécsi körzeti központja szeptember óta dolgozik Dunaújváros távlati energia- ellátási tanulmánytervén. A munkát április közepén fejezik be. Tegnapi telefonügyeletunkön a város és megye közlekedésével, áruszállításával kapcsolatban feltett kérdésekre adtak választ a szerkesztőségünkben megjelent illetékesek. Vendégeink voltak: Voká János, a Pécs városi Tanács vb építési osztályának vezetője, Lovas Attila közlekedési csoportvezető, Szalay László, a Baranya megyei Tanács vb építési osztályának közlekedési csoportvezetője, dr. Szabó Tibor, a MÁV Igazgatóság vezetője, dr. Párkányi Ferenc, a MÁV Igazgatóság kereskedelmi osztályának vezetője, Pápa Jenő, a MÁV Igazgatóság forgalmi osztályának vezetője, Garam- vári Béla, a MÁV Igazgatóság menetrendi csoportjának vezetője, Hauser László, a MÁV Igazgatóság árudíjszabási ügyintézője, Szakonyi Lajos, a Volán 12. sz. Vállalat személyforgalmi üzemigazgatója, Erdő János, a Volán 12. sz. Vállalat személyforgalmi főosztályvezetője, dr. Kiss Elemér, a Volán 12. sz. Vállalat menetrendi csoportvezetője, Erdélyi János, a Volán 12. sz. Vállalat teherforgalmi üzemegységének forgalmi osztályvezetője, Marosy István, a Közúti Igazgatóság főmérnöke, a Baranya megyei Rendőr-főkapitányság közlekedési osztálya részéről Támadás Sándor főhadnagy. Esküvő PAPP JULIANNA KESZTHELYI CSABA szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1976. április 3-án, 13.30 órakor házasságot kötünk Pécs, I. kerületi házasságkötő teremben. — Útépítés. Palotabo- zsokon és Somberekén csaknem 3 kilométer hosz- szúságban kezdték el a közelmúltban a belső forgalmi utak építését. A Jókai út és a Rákóczi út kereszteződésében tegnap délután összeütközött a GC 02-88-as rendszámú, 37-es járatú autóbusz és az IY 78-23 rendszámú Zsiguli. Az autóbusz utasai közül egy személyt könnyebb horzsolásokkal szállítottak a ll-es Sebészetre. — 2 ezer darab kenyér- szállító rekeszt mostak ki eddig az új pécsi kenyérgyárban a Nagy Lajos Gimnázium tanulói. Jelentősen hozzájárultak ezzel a higiénikus kenyérszállítás gondjainak megoldásához. — Emlékplakett Bétabányaüzem Baranyai András vezette szocialista brigádja tavaly felvette a hős csehszlovák hazafi, Julius Fucik nevét A brigáo kiemelkedő munkájáért a Csehszlovák Kultúra emlékplakettet kapta. A kitüntetést a napokban nyújtotta át a csehszlovák nagykövet. — Belvízrendezés. Árok- tisztítást, medermélyítést és -szabályozást végeznek Baranyajenőn. A munkálatok a falu központjában lévő árkokat érintik elsősorban, amelyek esőzések idején már nem tudták a csapadékot elvezetni. Ivó vízkorlátozás A Pécsi Vízmű értesíti a közül eteket és a lakosságot, hogy 1976. április 1-én 20 órától április 2-án reggel 7 óráig a mohácsi vasútvonal — Kilián Gy. u. — Nagy Lajos u. — Irányi D. tér — Márton u. — Ágoston tér — Déryné u. — Széchenyi tér — Bem u. — Jókai u. által határolt területen, valamint a Légszeszgyár u. vasút alatti rész — Pipacs u. és a Fűzfa u. által határolt területen, hálózatkarbantartási munkák miatt az ivóvíz szolgáltatás szünetel. Kérjük a lakosság szíves megértését és türelmét. Az üzletek ünnepi nyitvatartása Baranya megyében — Pécs város kivételével az üzletek ünnepi nyitvatartási rendje a következő: 1976. április 3-a (szombat), valamennyi élelmiszer» iparcikk, ruházati és vendéglátó üzlet szombati nyitvatartással üzemel az alábbiak kivételével, melyek szombati nyitva- tartásukat 20 óráig meghosz- szabbitják: komlói 30. sz. ABC, 80-as és 222. sz. üzlet, mohácsi 246. sz. élelmiszer-csemege, 50. sz. ABC, Szigetvár 270. sz. élelmiszer-csemege, Harkány 40. sz. ABC. 1976. április 4-én (Felszabadulás ünnepe — vasárnap) valamennyi üzlet zárva tart, így a vasárnap nyitvatartá élelmiszerüzletek is. A vendéglátó egységek vasárnapi rendjük szerint üzemelnek. Heti vásár és napi piac nem tartható. Pécsett, az élelmiszerboltok közül az alábbiak este 20 óráig hosszabbitott nyitvatartási rendben árusítanak április 3-án, (szombaton). 20. sz. ABC áruház, Tolbu- hin út, 138. sz. élelmiszerbolt, Szeptember 6. tér, 100. sz. Szuper Market, Újmecsekalja, 174. sz. kis ABC, Magaslati út, 181. sz. élelmiszerbolt, Steinmetz tér, 60. sz. ABC áruház, Kodály Z. u., 70. sz. ABC áruház, Vasas II., 90. sz. ABC áruház, Kun Béla tér, 139. sz. élelmiszerbolt, Fehérhegy, 143. sz. élelmiszerbolt, Hősök tere,' 200 sz. élelmiszerbolt, Szalai A. u., 211. sz. élelmiszerbolt, Kertváros, 216. sz. élelmiszer- bolt, Lvov Kertváros. 1976. április 4. (Felszabadulás ünnepe, vasárnap). A város valamennyi boltja és piaca zárva tart. A vasárnapokon rendszeresen nyitvatartá élelmiszerboltok is zárva tarMárcius 31-én reggel 8 órakor energiagazdálkodási szimpozion kezdődik a Technika Házában, Pécsett Délelőtt 10 órakor ízesített tejtermékekről lesz szó Óbert Gábor előadásában a Technika Házában. Jakabos Zoltánná, az ÓIT Mecsekvidéki Intézőbizottság titkára tájegységünk fogadóképességéről beszél délután 2 órakor a Technika Házában. Tűzkár „rekord" Hétfőn 9 esetben vonultak tűzhöz a bejelentések alapján a tűzoltók. Egy nap alatt csaknem 80 ezer forintos tűzkár keletkezett a megyében. A hosszúhetényi Hármashegyen mintegy 6 kataszteri holdon fiatal tölgyes erdő és aljnövényzet borult lángba. A becsült kár összege elérte a 20 Ozer forintot. A nagykozári Egyetértés Termelőszövetkezet és a Mecseki Erdőgazdaság a károsult. Csaknem félmillió forintot mentettek meg a pécsi tűzoltók a mecseki parkerdőben, amikor 5 hektár erdő aljnövényzete égett. A városi tanácsnak megközelítően 40 ezer forint kára keletkezett a tűzből, amely eddig ismeretlen okból keletkezett. — Felsőszentmártonban közel 500 000 forint értékben 2700 méter hosszú betonjárdát építenek. — Hideg fűtőtestek. Március harmincadikán gerincvezeték-sérülés miatt 900 ‘kertvárosi lakásra köszöntött hideg éjszaka. A Hőszolgáltató Vállalat a tegnapi nap folyamán a hibát kijavította. — Autóbuszváró Dencs- házán. 50 000 forint értékű, vasból készülő buszvárót építenek Dencshá- zán, az általános iskola mellett. Az átadást ez év második negyedévére tervezik. ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügyeletek gyermekbei betegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sely- lyei járás: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek, égeti és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebészet, traumatológia: I. sz. Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések : Idegsebészet. SOS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma 12-390, este 7-től reggel 7 áráig. Fejlődő Szlovákia A liptói „tenger11 Magyar turisták gyakran járják a síkság felől a Garam gyönyörű völgyén át, a Besztercebányán át a magasabb hegyvidékre tartó útvonalat. Nem csak a természet szépségeit, az ódon bányavárosok múzeumait érdemes itt megcsodálni! Aki néhány év elteltével megismétli ezen a tájon turistaútját, annak a robogó vonat, a száguldó gépkocsi ablakából is okvetlenül feltűnik: milyen gyorsan változik, iparosodik ez a táj. Szépülnek, városiasodnak a falvak, terebélyesednek), új lakónegyedekkel gazdagodnak a városok. A legszembetűnőbb talán a közép-szlovákiai kerület székhelyének, Besztercebányának, a hős partizónvárosnak a fejlődése. A városnak, amelynek ipara szemlátomást fejlődik, ma már csaknem 60 ezer lakosa von. üzemeinek dolgozói most több, mint 100 millió korona értékű felajánlások teljesítésével köszöntik a közeledő kongresszust Területileg Közép-Szlovákia a köztársaság legnagyobb ké- rülete. A kerületi pártbizottságon pontos összesítést mutatnak az elmúlt öl év fejlődéséről. Egész könyvre való szám és tény! A megvalósult beruházások értéke több, mint 50 millió korona. A tervezett 34 ezer helyett 61 ezer új lakás épült a városokban és a falvakban. Az ipar termelésének értéke a tervciklus idején évente több, mint 4 milliárd koronával nőtt. Bővültek a környék szén- és ércbányái, fejlődött a gépgyártás, a vegyipar, a textil-, az élelmiszer- és a fafeldolgozó ipar. Ez utóbbival kapcsolatban mondták, hogy hatalmas erdőségeik nemcsak a turizmus, az idegenforgalom, hanem a népgazdaság, az ipar számára is kincset érnek. Szlovákia területének 37,6 százalékát borítja erdő, s ennek nagy része Kö- zép-Szlovákiában van. Az ország élőfa-készlete, csak a rönköt számítva is jóval meghaladja a 300 millió köbmétert, Az évi rönkkitermelés 1980-ra eléri az 5,5 millió köbmétert. Mégis, az erdők területe nem csökken, hanem növekszik. Az eddigi gyarapodás meghaladja a 30 ezer hektárt. Az itt „Z-akciónak” elnevezett, nálunk községfejlesztési társadalmi munkaként ismert mozgalomnak Szlovákiában már évek óta nagy a sikere. Most, a kongresszusi előkészületek idején az emberek lelkesedése szárnyakat adott a „Z- akciónak”. Csak Közép-Szlová- kiában több, mint félmillió egyéni és kollektív vállalás született. És, hogy méreteiben mit jelent a mozgalom, arra vonatkozóan hadd idézzem Imrich Danist, a Közép-Szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság elnökét: — öt év alatt a mozgalom beruházási részében 2,2 milliárd korona értékű mű született. A lakosság pedig 3,8 milliárd korona értékű munkával járult hozzá az új létesítményekhez. A többi1 között 20 általános iskola, 10 napköziotthon, 76 óvoda, 131 művelődési létesítmény, 600 kilométer vízvezetékhálózat, 403 autóbusz-váró épült ilymódon a kerületben. Kedves szlovák ismerőseim elvittek „tengert” látni a Fátra erdőrengetegein túlra. Útközben elmondták, hogy a környéken új hőerőmű épült Zólyomban, Zsolnán, átadás előtt áll a nováky-i hőerőmű is. De az a legfontosabb, hogy ahol csak lehet,, „megfogják” a vízi energiát is. A Vág völgye már tele van völgyzárógátakkül, duzzasztókkal. A hegyek között, a Fekete- Vág forrásvidékének közelében ezer méter körüli tengerszint feletti magasságban megcsodálhattam az egyik legnagyobb épülő vízi erőművet. A helyszín csodás, a méretek lenyűgözőéi A liptói „tenger” hatalmas és mély völgyeket áraszt majd el. Lezúduló vicével a víri erőmű 660 megawatt áramot termel. Mindehhez „csak” 7,5 millió köbméter sziklát kell megmozgatni, félmillió köbméternyi betonozást kell elvégezni. Pozsonyi Sándor (folytatjuk) Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke kedden Heves megyébe látogatott. Egerben, a pártszékházban Vaskó Mihály, a Heves megyei Pártbizottság első titkára és Fekete Győr Endre, a Heves megyei Tanács elnöke köszöntötte, majd Vaskó Mihály tájékoztatta a megye politikai, társadalmi és gazdasági helyzetéről. A Minisztertanács elnöke ezután — Vaskó Mihály és Fekete Győr Endre társaságában — az idén éppen 80 esztendős Egri Dohánygyárat kereste fel, délután Recskre utazott. A rézércművek központjában dr. Gagyi Pálffy András, az Országos Érc- és Ásványbányák igazgatója ismertette az ércmező feltárásának helyzetét, a jelenlegi munkálatokat. Lázár György látogatásának befejező állomása a parádi Cifraistálló volt, ahol megtekintette az Országos Ló- tenyésztési Felügyelőség ménösszpontosító állomását és a kocsimúzeumot Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az országgyűlés elnöke kedden Budapest XIII. kerületébe látogatott. A kerületi pártbizottságon Kovács Károly, az MSZMP XIII. kerületi Bizottságának első titkára és Fehér Istvánná, a pártbizottság titkára fogadta, tájékoztatta a kerület helyzetéről, a pártszervezetek tevékenységéről. Ezt követően Apró Antal a Szék- és Kárpitosipari Vállalatot kereste fel, majd meglátogatta a Fémmunkás Vállalatot. Mindkét vállalatnál tájékoztatták a pártélet kérdéseiről, a gazdasági helyzetről, az V. ötéves terv vállalati feladatairól. Lapzárta Kedden Genfben megkezdte 31. ülésszakát az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága. Az április 10- ig ta'rtó ülésszak munkájában hazánk is részt vesz. A magyar küldöttséget dr. Szita János miniszterhelyettes vezeti. * Londonban kedden megtartották a Labour-párt vezérválasztásának második fordulóját. Az eredeti hat pályázó helyett a második menetben már csak hárman indultak: James Callaghan külügyminiszter, Michael Foot foglalkoztatásügyi miniszter és Denis Healey pénzügyminiszter. A keddi forduló sem hozott döntést: egyik jelölt sem szerezte meg a munkáspárt alsóházi frakciója részéről leadott szavazatok abszolút többségét. Wilson tehát ügyvezető miniszterelnök maradt. Ebben a fordulóban James Callaghan vezette a listát, 141 szavazattal. Kedden ülést tartott a KISZ KB Ifjúmunkás Tanácsa. Áttekintette a KISZ Vili. kongresszusán hozott határozatok végrehajtását az ipar, az építőipar, a kereskedelem és a szolgáltatások terén dolgozó munkás ifjúság körében, kialakította álláspontját a KISZ IX. kongresszusának előzetes dokumentumairól, s megvitatta az ifjúsági szövetségnek a munkás ifjúság körében végzendő időszerű feladatairól szóló 1974. április 18-i KB-határozat 'végrehajtása kezdeti tapasztalatait. I