Dunántúli Napló, 1976. március (33. évfolyam, 60-90. szám)

1976-03-20 / 79. szám

1976. március 20., szombat Dunantmt Tlaplö 3 Március 20-22. Egyetemi és főiskolai kulturális napok Szombattól hétfőig mintegy 300 pécsi, zalaegerszegi, du­naújvárosi, kaposvári és nagy- kanizsai egyetemista és főisko­lás — mintegy 30 amatőr mű­vészeti együttes, számos szó­lista, versmondó és folk-beat énekés — lép a pódiumra Pé­csett, a város különböző mű­velődési intézményeiben. Ma délután kezdődnek meg az egyetemi és főiskolai kulturális napok területi bemutatójának Háromnapos rendezvényei. Az egyetemista és főiskolás amatőr művészeti együttesek a korábbi években műfajonként országos vetélkedőkön vettek részt a szakemberek kiválasz­tása alapján. Az idei évben — a KISZ Központi Bizottsága 1975. évi felhívása alapján — módositották a felsőfokú intéz­mények művészeti szemléjét. Az „Egyetemisták a közműve­lődésért" akció keretében — az eddigieknél sokkal széle­sebb alapokon és körben - te­rületi bemutatókat országos vetélkedők követik majd Keszt­helyen, Egerben, Nyíregyházán és Budapesten. Az egyik terü­leti bemutatót Pécsett rendezik meg ebben a három napban. A háromnapos rendezvényso­rozat célja egyfelől az, hogy a bíráló bizottság kiválassza az országos döntőre érdemes leg­jobb együtteseket és szólistá­kat; másfelől az, hogy a me­gyeszékhelyen szereplő és ven­dégszereplő együttesek vasár­nap - ahol igény mutatkozott rá — műsort adjanak a megye falvaiban. Program szerint március 20- án, azaz ma, szombaton dél­után 15, illetve 18 órai kezdet­tel a Doktor Sándor Műve­lődési Központban négy pécsi irodalmi színpadi együttes, va­lamint kaposvári, nagykanizsai és dunaújvárosi irodalmi szín­padok; az Ifjúsági Házban 15 órától pécsi, nagykanizsai, ka­posvári folklór és néptánc együttesek, illetve szólisták be­mutatója látható. Ugyancsak 15 árától szerepelnek a részt­vevő egyetemek és főiskolák hangszerszólistái és énekesei a Liszt-teremben; este 8 órakor ugyanitt pécsi és kaposvári kó­rusok és kamarazenekarok kon­certjét hallhatjuk. Az Ifjúsági Házban este fél 8-kor nyitják meg a résztvevő felsőfokú in­tézmények fotó- és képzőmű­vészeti bemutatóját; 20 óra­kor az Ifjúsági Ház IXILON stúdiója mutatkozik be. Ugyan- itt és ugyancsak 20 órakor, az Ifjúsági Ház színháztermében tartják meg a főiskolák és egyetemek folklór- és polbeat- együtteseinek területi bemuta­tóját. ;:ÉllWÍfÍÉ: A z új pécsi központi autóbuszpályaudvart — jelenlegi helyén, a piactéren — ebben az öt évben tervezik megépíteni. A munkálatok (a szanálá­soktól, a fedett vásárcsar­noktól függően) valószínű­leg 1977-ben kezdődnek. Szükség van a Bacsó Béla utcai ideiglenes autóbusz­pályaudvar mielőbbi át­adására. Az építése év elején megkezdődött, sőt a Városi Tanács (Pécs város Tanácsa és a Volán 12. sz. Vállalat közös beruhá­zása) már a múlt évben befejezte az utca északi oldalán a járda szélesíté­sét és az úttest kivilágítá­sát. Itt — a tervek szerint — 16 autóbuszra szállhat­nak fel egyidejűleg az uta­sok. Az ideiglenes autóbuszpálya­udvart augusztus közepén ad­ják át, azzal a megfontolással, hogy a szeptemberben induló harkányi járatokat (a megszűnő vasút helyett) már innen indít­Ideiglenes buszpályaudvar Jubileumi kiállítás Vasárnap délelőtt jubileumi kiállítás nyílik Mágocson. A MEZŐGÉP Vállalat mágocsi üzemegységének KlSZ-alap- szervezete tízéves fennállását ünnepli. A holnap nyíló kiállí­tás a tíz év történetét mutatja be tablókon, fényképeken. Az alapszervezet 1972-ben elnyer­te a KISZ KB KB Vörös Ván­dorzászlaját, 1973-baji pedig a KISZ Központi Bizottságától di­csérő oklevelet kapott. Ifjúsági klubjuk három alkalommal ér­demelte ki a Kiváló klub meg­tisztelő címet, míg tavaly első alkalommal a MEDOSZ Kiváló klubja címet is elnyerték. hassák. Mintegy 400 járat (a harkányi 40-nel együtt) indul majd a Bacsó Béla utcából, melyet természetesen elzárnak a 'közúti forgalom elől. Na­gyon zsúfolt lesz az ideiglenes autóbuszállomás, ezzel számol­nak a Volán szakemberei, de még így is a Bacsó Béla utca mutatkozott a legideálisabb megoldásnak. Egyrészt azért, mert jóformán egy utcányi tá­volságra van a jelenlegi pálya­udvartól, s innen a csatlakozó járatok is egy megállónyira es­nek. Szervezés kérdése, hogy zökkenőmentesen megoldják a reggel sűrűn érkező buszokról a leszállást és a délután (mun­ka után) indulókra a felszál­lást. Ezen a csúcsforgalmon re­méljük segít a lépcsőzetes mun­kakezdés is. Az ideiglenes pályaudvar he­lyének kijelölésénél az is dön­tő érvnek bizonyult, hogy a közelség mellett ez egy elég hosszú utca, s a déli oldalon a Volán belső üzemi területe fekszik, ahol a forgalmi épü­letet építik. Az építést január­ban kezdte a Pécsi Építő Ktsz, s az alapozási munkála­tokkal már elkészültek, a na­pokban hozzáfognak a falak felhúzásához. A 220 négyzet- méteres forgalmi épületben he­lyet kap a fedett utasváró, az elővételi pénztár, a forgalom- irányító iroda, a forgalmi dol­gozók tartózkodó helyisége és a szociális-egészségügyi helyi­ségek. Az építőiknek bizony „csipkedniük" kell magukat, hogy időre elkészüljenek, A Volán 12. sz. vállalat már ele­ve úgy tervezte a forgalmi épü­letet, hogy az ideiglenes autó­buszpályaudvar megszűnése után is hasznosítani tudja üze­mi célokra. A járdaszélesítés (a gyalogosok biztonságát szol­gálja), az utca megerősítése, Kitüntetések A KISZ megalakulásának év­fordulója alkalmából dr. Kó­bor József megyei főorvos a Baranya megyei Tanácson teg­nap fiatal egészségügyi dolgo­zókat tüntetett ki. Dr. Csongor Ágnes, a mecsekjánosi cse­csemőotthon orvosa és Temes­vári Kornélia pécsi védőnő az Egészségügy kiváló dolgozója kitüntetésben részesült, Kolu- tácz Györgyné, a mohácsi já­rási kórház anaesthesiológus asszisztense pedig megyei fő­orvosi dicséretet kapott. A Könnyűipar kiváló dolgo­zója kitüntetést vette át teg­nap délelőtt a Baranya megyei Tanácson Gerber György, a Baranya megyei Szereld és Szol­gáltatóipari Vállalat, valamint Tarr Lajos, Pista Ibolya és Ba­ranyai Józsefné, a Carbon Vál­lalat dolgozója. Délután Mohácson vette át Koletár László, a Mohácsi Ve­gyesipari Vállalat dolgozója a Könnyűipar kiváló dolgozója kitüntetést. A vegyesipari vál­lalatnál Dénich Gizella, Kiti- tics Éva, Ripp Gertrud és Sza­bó István megkapta a vállalat kiváló dolgozója kitüntetést. A SZÖVOSZ-fszékházban a forradalmi ifjúsági napok al­kalmával tegnap Tóth István, a mohácsi ÁFÉSZ boltvezetője a „Belkereskedelem kiváló dol­gozója" és László János, a pé­csi ÁFÉSZ dolgozója „Kiváló szövetkezeti munkáért" kitünte­tésben részesült. Somogy megyei fotókiállítás Nagyszámú érdeklődő je­lenlétében nyitotta kapuit a Somogyi Fotó- és Film­klub tizenhárom fotósának kiállítása tegnap este fél 7 órakor a Doktor Sándor Művelődési Ház klubjában. A kiállítást rendkívüli klub­est követte, ahol a nézők dia- és pergőfilm bemu­tatón ismerkedhettek So­mogy életével, tájaival, né­pével. A kiállítás április 3-ig látogatható, hétfőn, szerdán és pénteken ló­tól 19 óráig. új útburkolattal való ellátása (ez még hátravan) se vész kár­ba ... Nem lesz könnyű feladat a jelenlegi autóbuszpályaudvar­ról az ideiglenesre való forga­lomátterelés (a Volán forgalmi osztálya most készíti ennek részletes tervét), az átszálló­csatlakozások összehangolása. Gy. Z. Egyszerűsítik a biztosítást Gyorsítják az ügyintézést Az Állami Biztosító vezér­igazgatójának sajtótájékoztatója (Munkatársunk jelenti.) Gerebenics Imre, az Állami Biztosító vezérigazgatója sajtó- tájékoztatót tartott tegnap Bu­dapesten a Magyar Sajtó Há­zában, az intézet 1975. évi eredményeiről, és idei felada­tairól. A lakosság életkörülményei­ben beállott változások szűk­Még van hely a diákotthonban Délutáni szabadfoglalkozás a fiúk egyik szobájában, Korszerű feltételek, színvonalas nyelvoktatás Hogy nemzetiségi politikánk nem pusztán szóbeszéd, ónnak bizonyítékával bőven szolgál­hatnak a mindennapok. Jelen­tős összegeket, komoly ener­giát fordítunk arra, hogy a nemzetiségi lakosság minden téren az összlakossággal azo­nos szintű anyagi és kulturális, szellemi adottságokkal rendel­kezzen. Ennek szép példája a bólyi általános iskolai Német Nemzetiségi Diákotthon is, amely az idei tanév kezdetén mintegy öt és fél millió forint értékű, korszerű épülettel bő­vült. * A következő tanév közelgő beiskolázási, jelentkezési ha­táridő adott alkalmat arra, hogy Magyarlaki József igaz­gató tájékoztatása alapján rö­viden ismertessük olvasóinkkal, mit is nyújt a diákotthon az oda beiratkozó tanulóknak. Mindenekelőtt a fizikai dol­gozók tehetséges gyermekeinek kívánnak segíteni, valamint a kisebb falvakból érkezőknek abban, hogy tanulmányaikat korszerűen felszerelt iskolában végezhessék el, eredményesen készüljenek fel —mind nagyobb szóimban — a középiskolai to­vábbtanulásra. Az természete­sen legalább ilyen fontos, hogy az iskola tonulói számára le­hetőséget biztosítanak arra, hogy a német nyelv tanulmá­nyozásában elmélyedjenek, il­letőleg német nemzetiségi anyanyelvűket iskolai nyelvórák és a diákotthoni nyelvi foglal­kozások keretében intenzíven ápolják. Napjainkban pedig aligha szükséges bizonygatni azt, milyen nagy kincs a nyelv­tudás. Az általános iskola el­végzése után a folyamatosság nem szakad meg — a tanulók beiratkozhatnak akár a Leöwey Klára Gimnázium német nem­zetiségi, akár a mohácsi Kisfa­ludy Gimnázium német tago­zatára. A bólyi általános iskolai Né­met Nemzetiségi Diákotthonba fölvett tanulókat korszerűen ki­alakított diákotthoni épületek­ben, minden igényt kielégítő lakószobákban helyezik el - éjjel-nappali felügyeletük, gon­dozásuk nyugodt tanulási felté­teleket biztosít számukra. Az intézetben a szabad idő hasznos eltöltésére is számos lehetőség kínálkozik. Saját, jól­felszerelt könyvtáruk, hangos filmvetítőjük, epidiaszkópjuk, magnetofonjaik, lemezjátszóik szolgálják a tanórákon kívüli tartalmas időtöltést. Emellett meg kell említeni az irodalmi színpadot, a bábszakkört, va­lamint a népitáncszakkört, a sportolási, testnevelési lehető­ségeket. Megtudtuk azt is, hogy az iskola rövidesen ko­moly nyelvi laboratóiummal bő­vül. A március közepén lezáruló jelentkezési határidőn belül felvételüket kérhetik a Német Nemzetiségi Diákotthonba mindazok, akik a német nyel­vet, mint nemzetiségi anyanyel­vet, illetőleg mint idegen nyel­vet elmélyültebben szeretnék tanulmányozni. B. K. ségessé tették, hogy az Állami Biztosító szinte valamennyi biz­tosítási területen új szerkeze­teket dolgozzon ki - mondot­ta. - A 'lakásbiztosítások vá­lasztékának bővítését főként az indokolta, hogy az otthonok egyre értékesebbé váltak, az ügyfelek egyre több kár-, anya­gi következményének átvállalá­sát várják a biztosítótól. Az idén az eddigieknél jóval több — összesen 24 féle - lakáskár­eseményre nyújt fedezetet a biztosító. Legjelentősebb a vál­tozás a kártérítés rendszerében. Lényege: a lakóépületeknél és nyaralóknál a bekövetkezett kár az eredeti állapotnak megfelelő újraépítési értéken térül meg. Ennek feltétele, hogy a káro­sodott épület átlagos avultsága a kár időpontjában a 60 szá­zalékot nem haladja meg. Tavaly 13 ezer gazdálkodó kötött biztosítást sertésekre. A sertésbiztosítás alsó korhatára az előzőektől eltérően nem hat, hanem három hónap. Ezzel a biztosító az állattartók régi igényét elégítette ki, hiszen az alacsonyabb korcsoportban na­gyobb az elhullás veszélye. Az összesen 43 ezer egyéni, új ál­latbiztosítás alapján tavaly mintegy 30 millió forint kár­térítést fizettek iki. Pedig az ál­lattartók a biztosításoknak kö­rülbelül egyharmadát az év utolsó hónapjaiban kötötték. Beszélt Gerebenics Imre a Baranya megyei jégelhárító rendszerről, amelyhez az Álla­mi Biztosító 20 millió forinttal járult hozzá. Hangoztatta azon­ban: ez a rendszer nem jelenti azt, hogy a mezőgazdasági üzemeknek nincs már szüksé­gük jégkár-biztosításra. A biztosító mindent megtesz annak érdekében, hogy az ügy­felek számára érthetőbbé váljék a biztosítás, és minél köny- nyebben, egyszerűbben, gyor­sabban jussanak az őket meg­illető térítésekhez. Az élet- és baleseti térítésre jogosult ügy­feleknek az eddigieknél iával kevesebb okmányt, igazolást kell beszerezni. Az életbiztosí­tási összegek felvételéhez nem szükséges már a hagyatéki vég­zés, 12 ezer forint alatt elegen­dő a nyilatkozat, e feletti ősz- szegnél is elegendő a tanács által kiadott öröklési bizonyít­vány. A gépjárművezetők és -tulaj­donosok javára szolgál, az ÁB-AFIT megállapodás, amely­nek eredményei már érezhetők. A javítási számlák kifizetését ugyanis a kárfelvételi jegyző­könyv alapján az ÁB és az AFIT közvetlenül intézi, így az autótulajdonosok sok utánjárás­tól szabadulnak meg. De a ja­vítás időnként elhúzódik, kü­lönösen az alkatrészhiány miatt. A gondok enyhítése ér­dekében az ÁB-AFIT együtt­működési szerződés alapján az AFIT 30 millió forinttal növelhe­ti raktárkészletét. Még egy érdekesség: a biz­tosítás gyakorlatában új az üzemi szintű, utólagos elszámo­lásra történő átlaghozam-bizto­sítás, amelynek rendszerében a növények hároméves átlaghoza­mát biztosítják. Ez az új rend­szer lehetővé teszi, az eddigi­nél lényegesen szélesebb körű kockázatváillalásit; többek kö­zött az utóbbi években sok gondot okozó belvíz, valamint a gyümölcs és szőlő fagykár biztosítását is. F. D.

Next

/
Oldalképek
Tartalom