Dunántúli Napló, 1976. március (33. évfolyam, 60-90. szám)
1976-03-14 / 73. szám
Pannónia Kupa vívóverseny A férfi párbajtőr döntőjében a szovjet Bikov (jobbról) 6:5 arányban győz Koiczonay (HSE) ellen, így vereség nélkül szerezte meg az első helyet Fotó: Arató László Ma a Szekszárd lesz a PMSC vendége Várpalotán vendégszerepei a Komló Heti jegyzetünk Csapatok a negyedik vonalban A labdarúgó megyei bajnokság két osztályának csapatait gyakran említik kiscsapatok néven is. Ez a megnevezés tulajdonképpen igaz, de korántsem a nevezett csapatok jelentőségének, értéküknek a jelzésére. Csupán az anyagi lehetőségeiket, vonzási körüket tekintve kicsik ők, de összességükben ezek a csapatok jelentik az egész sportág alapját, tömegbázisát, a forrást, amelyből a „nagyok" meríthetnek. Jelentőségük tehát messze túlnő a kisvárosi és nagyközségi kereteken, bajnoki mérkőzéseik színvonala egyúttal az egész magyar labdarúgás állapotának alakulását is hivatott jelezni. Ha a neqyedik vonalban jól felkészült, korszerű labdarúgást játszó csapatok találkoznak hétről-hétre, forró hangulatú bajnoki mérkőzéseken, akkor biztosított valójában, hogy felsőbb osztályba lépő csapatok, vagy egyes játékosok új színnel gazdagítják a magasabb fokú bajnokságok mérkőzéseit is. A megyei bajnokság tehát nem provinciális érdekű és értékű bajnokság, hanem tömegeinél fogva is, a magyar labdarúgósport egyik legjelentősebb bajnoksága. Az persze természetes, hogy a megyei bajnokságokban is találhatók „nagyok” és „kicsik”. A bajnokaspiránsok egyre inkább törekednek arra, hogy csapatukat megerősítsék, igyekeznek minél erősebb bázisra támaszkodva tágítani vonzási körüket. A városi és nagyközségi vetélkedéseken egyre több helyen sikerült felülemelkedni, ami szemmelláthatóan hozzájárult az erős sportkörök és szakosztályok létrejöttéhez. Ez a folyamat azt is jelenti, hogy a megyebajnokságból a Nemzeti Bajnokságba felkerülő csapatok nyugodtan tűzhetik ki célul a magasabb osztályban való megkapaszkodást, nem kell attól tartaniuk, hogy csupán egy évig a pofozógép nem éppen vonzó szerepkörében kell majd hétről-hétre „tanulságos" mérkőzéseket játszaniuk. A megyei labdarúgóbajnokságban szereplő csapatoknak kötelező érvénnyel ifjúsági csapataikat is meg kellett szervezniük, és a bajnokságban szerepeltetniük. Nem titok, hogy a megyei csapatok évről évre kénytelenek a legjobbjaikról lemondani, az átigazolások időszakában ők állnak az érdeklődés középpontjában. Ezt a folyamatot nem is lenne indokolt megállítani. Hiszen az egészséges körforgás és a tehetségek felfelé áramlása a sport éltető eleme., az egyén számára pedig a sportolás egyik értelme. Ma rajtolnak a kiscsapatok. Reméljük, szép lesz a rajt, izgalmas a bajnokság, sok örömet lelnek majd a nézők, szurkolók a küzdelemben és sokat, nagyon sokat nyer majd a kiscsapatok bajnokságából az egész magyar labdarúgás. VASÁRNAP, MÁRCIUS 14. Labdarúgás. NB II. mérkőzések: PMSC—Szekszárdi Dózsa, Újmecsek- alja 14.30. Várpalota—Komlói Bányász, Várpalota 14.30. NB III. mérkőzések: Véménd—Dombóvár, Véménd 14.30. Pénzügyőr—PVSK, Budapest 14.00. Mázaszászvári Bányász—Pécsi BTC, Mázaszászvár 14.30: Megyei I. osztályú mérkőzések: Gázműi—Mágocs, Erőmű pálya 10.15. Kinizsi—Boly, Kovácstelep 10.00. Kesztyűgyár—Sásd, Pécsbánya- telep 10.00. Sellye—Porcelán, Sellye 14.30. Szigetvár—Steinmetz SE, Szigetvár 14.30. Mohács—PEAC, Mohács 14.30. István-akna—Beremend, Pécs- szabolcs 14.00. Vasasi Bányász—Pogány, Vasas 14.30. Országos ifjúsági bajnokság: Komló—ZTE, Komló 10.00. BTC—PMSC, Verseny utca 10.15. Országos Serdülő Kupa mérkőzés: PMSC—Rába ETO, Újmecsek- alja 13.00. Szovjet győzelmek a második napon Szombaton reggel az Orvos- egyetem aulájában folytatódott a Pannónia Kupa nemzetközi vívóverseny. Dr. Tigyi József, az Orvosegyetem rektora köszöntötte a felsorakozott szovjet, finn és a 17 magyar sportegyesület vívóit. Először a férfi törvívók léptek pástra, 27 indulója volt a versenynek, köztük két ukrán, és négy Ivovi vívó. A pécsiek iközül Vető, Török, Danka, Szakács és Bíró versenyzett. Vető jutott a legtovább, a legjobb 12 közé verekedte magát, a világbajnok Sztankovicstól 10:3 arányban kapott ki, Kovács (Honvéd) ellen nyert 10:3-ra, de Perjánosi, a BVSC versenyzője 10:1 arányban legyőzte a pécsi fiút, Vető végeredményben a 10. lett az igen erős mezőnyben. A döntőbe két szovjet versenyző, Sztankovics és Kucser mellett Perjánosi (BVSC) és három Honvéd vívó Szakács, Szabó és Demény jutott. A párbajtőr vívók pénteken este a legjobb 16-ig jutottak, szombaton délelőtt egyenes kiesési rendszerben folytatódtak a küzdelmek. A versenyben levő két pécsi vívó, Sápi és Herczfeld igen nehéz ellenfeleket kaptak. Herczfeld némi megtorpanás után nagyszerűen vívott, a verseny későbbi győztesétől, Bikovtól 10:9 arányban Edzői tanfolyam A Testnevelési Főiskola edzői tanfolyamot hirdet az 1976/77-es évben. Jelentkezés valamennyi sportágban a Megyei Sporthivatalnál (7621 Pécs, Megyei u. 21.). Jelentkezés 18— 45 éves kör között, középfokú iskolai végzettséggel (szakmunkásképző is). Jelentkezési lap a Megyei Sporthivatalnál szerezhető be március 8. és április 10. között. A jelentkezők értesítést kapnak a felvételi vizsgára vonatkozóan, mely elméleti és gyakorlati részből áll. (Elmélet: sportág technikai, taktikai és szabályismerete, gyakorlat: sportág gyakorlati fel- készültsége.) A tanfolyam szeptemberben kezdődik, a tanulmányidő 2 év. A konferenciák havonta egyszer (napi 8 óra) Pécsett lesznek. Teke. NB II. mérkőzés: PMSC—- Dorogi Bányász, férfi csapotok, PMSC-csarook 11.00. Vívás. Pannónia Kupa nemzetközi vívóverseny, Orvosegyetem aulája. Kardselejtezők 8.00, női tőrverseny döntője 8.30, kard döntő 11.00. Kosárlabda. NB I. mérkőzések. PVSK—Kecskemét, férfi csapatok, PVSK-csarnok 10.00. Testnevelési Főiskola—PVSK, női csapatok Budapest 10.30. NB. II. mérkőzések: női csapatok: Vasas Izzó—Universitas PEAC Budapest 14.00. Sportiskola—ZTE női csapotok, PVSK-csarnok 11.30. Csepel Autó—Universitas PEAC, férfi csapatok Budapest 10.40. Soproni Postás— Szigetvár, női csapatok Sopron 11.00. Sakk. OB I. mérkőzés, MTK-VM— PMSC Budapest 9.00. OB II. mérkőzés: MÁV DAC—Komlói Bányász Győr 9.00. Sí. A megyei óriás műlesikló baj- noksáq, Misina tető 11.00. Tájékozódási futás. Tenkes Kupa idénynyitó verseny Máriagyűd 10.00. alul maradt, de a visszavágón biztosította a döntőbe jutását, 10:6-ra győzött Sápi ellen, majd 10:9 arányban bizonyult jobbnak a csepeli Szomovval szemben, ezután még egy csőriét nyert, ami a döntőbe jutást jelentette számára. Sápi az 1974. évi magyar bajnok Kolczonaytól szenvedett vereséget, Herczfelddel sem bírt így nem jutott helyezéshez. A döntőben a szovjet Bikov kitűnő formát mutatott, minden ellenfelét legyőzte és megnyerte a versenyt. A tavalyi győztes Erdősnek meg kellett elégedni a 11. hellyel. A Pannónia Kupa nemzetközi párbajtőrvivó verseny végeredménye: 1. Bikov (ukrán) 5 gy., 2. Koiczonay (Bp. Honvéd) 3. gy., 3. Bíró (MTK-VM) 3 gy., 4. Szumiru- mily (ukrán) 2 gy., 5. Herczfeld (Universitas PEAC) 1 gy„ 6. Pakay (Szolnok) 1 gy. A férfi tőrvívók versenye B-csoporlban a jégkorongozók Szombaton Gdanskban befejeződtek az ez évi jégkorong világbajnokság C-csoportjának küzdelmei. A magyar válogatott ezúttal a dánokkal találkozott és fölényes győzelmet aratott. Magyarország-Dánia 10:2 (2:0, 2:1, 6:1). A magyar jégkorong válogatott ezzel a győzelemmel az osztrákok mögött a 2. helyen végzett és 9 év után ismét felkerült a világ- bajnoki B-csoportba, ahonnan 1967-ben kiesett. szombaton a késő délutáni órákban a világbajnok Sztan- ikovics győzelmével ért véget, aki veretlenül nyerte a versenyt. A. Pannónia Kupa nemzetközi lérfi tőrverseny végeredménye: 1. Sztankovics (Lvov). 5 gy., 2. Szakács (Bp. Honvéd) 4 gy., 3. Kucser (ukrán) 3 gy., 4. Demény (Bp. Honvéd) 1 gy., 5—6. Perjánosi (BVSC) és Szabó (Bp. Honvéd) 1—1 gy. A verseny vasárnap délelőtt a női tőrvívók és kardozók versenyével folytatódik. n világ sportja Az Arvnie Soisboult hagyományos viadalra — ezen 21 éven aluli női teniszezők szerepelhetnek — 23 ország nevezett. Az első fordulót július 10—12-én kell megrendezni. A C-csoportnak Magyarország a rendezője, a párosítás Svédország—Belgium, Új-Zéland—Magyarország. A skopljei nemzetközi sakkverseny 11. fordulójában Adorján sötéttel legyőzte a jugoszláv Georgievskit és 7 pontjával a 3. helyre került. A versenyen a szovjet világbajnok Harpov vezet. * A mexikói rendőrség még mindig nem akadt a négy napja elrabolt mexikói labdarúgó elnök nyomára. Ismeretlen telefonáló újból felhívta a családot, és közölte, hogy az elnök jó egészségi állapotnak örvend, valamint azt, hogy a rendőrség nem fog nyomra bukkanni. Úgy tudják, hogy az emberrablók követelése 250-800 ezer dollár között van, hogy pontosan mennyi, az ugyancsak „titok". Kedvező a PMSC sorsolása. A soronkövetkező három mérkőzésen öt, de jó esetben akár hat pontot is szerezhetnek a pécsiek. Vasárnap Szekszárd látogat el Újmecsekaljára, ezt követően Komlón szerepel a PMSC, majd Pécsett a Bábolna együttesét fogadja. A jól sikerült tavaszi rajt után a folytatás elmaradt. A Nagybátonyi Bányász ellen aratott győzelmet Budapesten a BVSC ellen nem tudták megismételni a pécsiek, vereséggel tértek haza. Most vasárnap a Szekszárdi Dózsa ellen lehetőség nyílik a javításra. — Küzdelmes, érdekes mérkőzést ígér a találkozó — mondotta Garami József, a PMSC edzője. — A szekszárdiak feljövőben vannak, de mi is jól szeretnénk szerepelni. Az ősszél Szekszárdon is nyerni tudtunk, most is győzelmet várunk. Az összeállításban egy helyen lesz változás, Jankovics helyett Katzirz véd. Az első két mérkőzésen szerepelt többi játékosnak bizalmat adok. Remélem vasárnap nemcsak jó játékkal, de győzelemmel is örvendeztetik meg a fiúk a szurkolókat. A PMSC csapatösszeállítása: Katzirz — Iványi, Schultheisz, Dárdai L., Kincses — Bálint, Dárdai P., Lörincz — Kardos, Hámori, Jónás. Csere: Janko- vics, Fábián, Kiss. Nagy szerepeltetéséről le kellett mondania Garami József edzőnek, a PMSC fiatal játékosa a magyar ifjúsági válogatottal hét- közben Portugáliában járt. Komlón némi fenntartással fogadták a csapat legutóbbi A labdarúgó NB. I. 17, fordulójában a Ferencváros tovább növelte előnyét. A zöldfehérek az üllői úton Pusztai góljával legyőzték a SZEOL-t, az Újpesti Dózsának' Diósgyőrben meg kellett elégednie a döntetlennel. A hazaiak Salamon kiállítása miatt sokáig 10 emberrel játszottak. A várakozásnak megfelelően a Bp. Honvéd jobbnak bizonyult az MTK VM-nél, a Vasas—Salgótarján, a Tatabánya—ZTE és a Haladás—Békéscsaba mérkőzéseken a csapatok megosztoztak a bajnoki pontokon. Bp. Honvéd—MTK VM 2:1 (2:0) Hungária út, 4000 néző. V.: Petri, Góllövő: Weimper (2), illetve Kovács B. Salgótarján—Vasas 1:1 (1:0). Fáy utca, 3000 néző. V.: Hámori. Góllövő: Jeck, illetve Vá- radi (11-esből). 9 Videoton—Kaposvári Rákóczi 1:0 (0:0). Székesfehérvár, 7000 néző. V.: Győri. Góllövő: Nagy II. Rába ETO—Csepel 3:2 (1:2). Győr, 4000 néző. V.: Lauber. Góllövők: Mile, Pozsgai és Horváth, illetve Csordás (2). Diósgyőr—U. Dózsa 2:2 (1:1). Diósgyőr, 15 000 néző. Vezette: Halász M. Gól lövők: Kiss, Horváth illetve Bene és Nagy L. Haladás VSE—Békéscsaba 0:0, Szombathely, 6000 néző, V.: Marton. Elkészítették több európai teniszviadal sorsolását. Az 1976. évi Galea Kupára — amelyen 20 éven aluli versenyzők vehetnek részt — 35 nemzet nevezett. Az első fordulót július 13—18.k özött kell megrendezni. A magyar csapat a B- csoportbak érült, a verseny színhely Szófia. A párosítás: Algéria—Törökország győztese — Bulgária, Magyarország—Hollandia. A csoport- győztes a csehszlovákiai elődöntőbe kerül. döntetlenjét. A DVSC elleni 0:0-ás eredmény után az volt a vélemény, hogy a játékban némi javulás mutatkozott, de a csapat eredményességével továbbra is bajok vannak. Gólt lőni, ez most a jelszó Komlón. A PVSK elleni hétközi edzőmérkőzésen ez kétszer sikerült a hazaiaknak. Vasárnap Várpalotán nehéz csata vár a komlóiakra. Kovácsra hosszabb időn keresztül nem számíthatnak, Pál kezéről ugyan levették a gipszet, de még nem játszhat. Szolgálati elfoglaltsága miatt Tresch sem biztos, hogy a csapat rendelkezésére áll. Ráadásul Steib sincs rendben. — Nagyon nagy szükségünk lenne a pontokra — mondotta Kunos István, a Komló technikai vezetője. Ha egyet sikerülne szereznünk Várpalotán, elégedetten utaznánk haza. A A labdarúgó NB III.-ban a PVSK-ra vár a legnehezebb mérkőzés. Budapesten, a listavezető Pénzügy ellen kell helytállniuk a vasutasoknak. Mázaszászváron Baranya megyei rangadó lesz, a hazaiak a BTC-t fogadják, a találkozó esélyese a bányász csapat. Vé- ménden Dombóvár vendégszerepel, a véméndiek esélyesek a győzelemre. A hét végén megkezdődnek a labdarúgó megyei I. és II. osztályban is a bajnokság tavaszi mérkőzései. Az I. osztályban Szigetvár, a másodosztályban Siklós labdarúgói várják az első helyen az idénykezdést. Tatabánya'—Zalaegerszeg 1:1 (1:0). Tatabánya, 4000 néző. V.: Kőrös. Góllövők: Arany, illetve Józsi. NB I. ÁLLÁSA 1. Ferencváros 17 13 3 1 37-14 29 2. Videoton 17 11 3 3 35-14 25 3. U. Dózsa 17 11 3 3 39-22 25 4. Bp. Honvéd 17 9 5 3 32-20 23 5. DVTK 17 6 7 4 16-18 19 6. Haladás 17 7 4 6 22-22 18 7. Salgótarján 17 6 5 6 29-31 17 .8. Kaposvár 17 4 7 6 26-33 15 9. ZTE 17 5 4 8 28-26 14 10. Csepel 17 4 6 7 21-26 14 11. Vasas 17 5 3 9 26-28 13 12. Rába ETO 17 3 7 7 19-24 13 13. Tatabánya 17 5 3 9 21-34 13 14. MTK-VM 17 5 2 10 20-25 12 15. Békéscsaba 17 3 6 8 12-25 12 16 SZEOL 17 3 4 10 13-34 10 Dunántúlt nanlo Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Békés Sándor Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja 3 Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. Tel: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054 A TEMAFORG VÁLLALAT MOHÁCSI ÜZEME fonónőket A betanulási idő: 2 hónap. A betanulási idő alatt (két műszak) 1700,— Ft/hó fizetéssel. A betanítási idő után (három műszak) 2200—2800,— Ft kereseti lehetőséggel. Jelentkezni lehet: MOHÁCS, TÍMÁR UTCA 1. Munkaügyi csoport. — K — Mai sportműsor Labdarugó HB B. Tovább nőtt az FTC előnye