Dunántúli Napló, 1976. február (33. évfolyam, 31-59. szám)

1976-02-14 / 44. szám

1976. február 14., szombat Dunaatűlt napló 3 Gazdasági, társadalmi lé­tünknek széles körben, napon­ta vitatott jelensége az egyé­ni, a vállalati és az össz­társadalmi érdekek mérlegelé­se, egyeztetése. Az egyének­ben, a munkavállalókban ele­mi erővel lép fel gazdasági, anyagi helyzetük javítására irányuló pozitív törekvés. Ezt a törekvést a vállalati, szövet­kezeti, bér- és jövedelemsza­bályozási rendszerek igyekez­nek az adott gazdasági egy­ség érdekeinek megfelelően koordinálni,■" a jövedelemszer­zésnek olyan rendszerét ki­alakítani, hogy az egyén a jövedelmét lehetőleg vagy ki­zárólag a gazdasági egység eredményes működését előse­gítő mennyiségi és minőségi követelmények teljesítésén ke­resztül tudja növelni. Bér, prémium, részesedés Az egyéni és a vállalati ér­dek harmonizálása a vállala­tok bér- és jövedelempolitiká­jának egyik soha le nem zárt, állandóan mozgásban lévő, a megoldott ellentmondások helyébe újakat produkáló te­rülete. Célja annak az optimá­lis állapotnak az elérése, ami­kor az egyén érdekeit csak olyan pályákon tudja érvénye­síteni, amelyek a vállalat gaz­dasági célkitűzéseinek eléré­sét is szolgálják. Hosszú tá­von olyan vállalati jövedelem- politikát, amely a dolgozókkal szemben olyan igényeket tá­maszt, amely azok jövedelem­érdekeitől független, vagy aZ- zal ellentétes, nem lehet foly­tatni. A vállalati érdekeket és célokat a vállalatok dolgozói­nak bér-, prémium- és része­sedési rendszerének nyelvére le lehet és le kell fordítani. Természetesen ez nem csupán azt jelenti, hogy a munka mennyiségi és minőségi növe­lésének minden mozzanatát jövedelemnövekedéshez kell kötni, hanem elsősorban azt, hogy bizonyos jövedelemszin­tet meghatározott követelmé­nyek teljesítéséhez kell kap­csolni. Ennél bonyolultabb és más eszközöket igénylő terület a vállalati és a népgazdasági ér­dekek egyeztetése, harmonizá­lása. Alapvető eszköze a gaz­daságirányítási rendszer válla­latokat érintő területe, ahol a közvetett gazdasági ösztön­zők és a direkt utasítások megfelelő arányának megkere­sése és megteremtése állandó problémát jelent. Az utóbbi évek tapasztalatai azt igazol­ják, hogy több rendkívül fon­tos népgazdasági érdeknek a közvetett gazdasági ösztönző­kön keresztül való érvényesíté­se viszonylag kevés eredményt hozott. Ilyen terület többek között a vállalatoknál és az intézményeknél alkalmazott ad­minisztratív, nem termelő dol­gozók megfelelő arányának a biztosítása. Az a várakozás, hogy a vállalatok nyereségük növelése, a vállalati költségek csökkentése érdekében gondo­san mérlegelni fogják minden nem termelő adminisztratív tsátusz létezésének vagy léte­sítésének szükségességét — nem teljesült. Elsősorban azért, mert az a költség, amit egy nem termelő dolgozó bérkölt­sége jelent a vállalatnak, nem tükrözi ilyen státusz népgazda­sági hatását. Társadalmilag hasznos A munkavállalók társadalmi­lag hasznos tevékenysége meg­oszlik a termelő és nem ter­melő területek között. A tár­sadalom létének és fejlődésé­nek nélkülözhetetlen feltétele a lakosság egészségügyi ellá­tása, a közoktatás területén dolgozóknak a munkája, az államapparátus, a közigazga­tás területén dolgozók tevé­kenysége. Mivel az ezeken a területeken dolgozók tevékeny­sége nem dologi közvetítéssel Egyeztetni az érdekeket! Meghatározott követelmények teljesítéséhez kell kapcsolni a jövedelemszintet elégít ki szükségleteket, nem irányul anyagi javak létrehozá­sára, a közgazdaságtudomány nem termelő területként kate­gorizálja évszázadok óta. A közvélemény a társada­lom egyaránt hasznos tevé­kenységet végző tagjainak ter­melő és nem termelő dolgo­zóra való bontása mögött va­lamiféle értékítéletet vél fel­fedezni, mintha a nem terme­lő területeken végzett munka társadalmi hasznossága álta­lában kétséges volna, társa­dalmi rangja kisebb lenne. Erről szó sincs. A nem termelő tevékenységek éppúgy szerves részei a társadalom létének, mint az anyagi javak terme­lése. Miért kénytelen mégis ra­gaszkodni a közgazdaságtudo­éppúgy nagy jelentőséggel bír a társadalmi munka hatékony­sága szempontjából, mint a termelőhelyeken, az üzemek­ben végzett termelőmunka ha­tékonysága. Mégis a társadal­mi munka hatékony megszer­vezésére irányuló törekvések elsősorban a termelő helyeket tüntetik ki figyelmükkel és hosszú idő óta elhanyagolták a nem termelő területeken ki­fejtett munkák hatékonyságá­nak vizsgálatát. Ennek követ­kezménye, hogy a nem terme­lő szolgáltatások munkaerő­állománya és a termelést ki­szolgáló adminisztratív létszám a szükségesnél nagyobb mér­tékben növekedett. Ezt, a fő­ként fizikai dolgozók által az utóbbi időben gyakran szóvá- tett jelenséget a felmérések mány ahhoz a közvélemény által képtelennek tűnő állás­pontjához, hogy a sertésneve­lő tevékenységet termelőnek, az embernevelő pedagógus tevékenységét pedig nem te­kinti termelőnek? Először is azért, mert az előző tevékeny­ség anyagi javakban, termékek­ben, árukban testesül meg, és közvetlenül növeli a társada­lom egészének létalapját, a nemzeti jövedelmet. Nem termelő tevékenység A nemzeti jövedelmet alko­tó anyagi javak tömegétől, növekedésének ütemétől függ, hogy egy adott társadalom a munkaképes tagjainak mek­kora hányadát foglalkoztathat­ja az egyre növekvő,, nem ter­melő tevékenységek közvetlen szolgáltatásainak fogyasztásá­ra irányuló szükségleteinek ki­elégítését szolgáló területeken. Továbbá: a nem termelő terü­letek fejlődése a közegészség- ügy, a közoktatás, a kulturá­lis ellátottság fejlődése, azok anyagi eszközökkel való el­látottsága, az anyagi javak termelése fejlődésének a függ­vénye. A nem termelő tevékenysé­geket éppúgy hasznosnak, szük­ségesnek és társadalmilag nél­külözhetetlennek tartja, mint a termelőtevékenységeket. Csak az elméletnek és a népgazda­ság irányításának egyaránt pontosan tudnia kell, hogy melyek azok a területek, ahol létrehozzák és melyek azok, ahol a társadalom számára hasznos módon felhasználják a megtermelt anyagi javakat, a nemzeti jövedelmet. Természetes, hogy a nem ter­melő területeken kifejtett tár­sadalmilag nélkülözhetetlen munkák hatékonyságának foko­zása, racionális megszervezése is igazolják. Vannak munka­helyek, ahol 3—5 fizikai mun­kásra jut egy adminisztratív dolgozó. A vállalatok ösztönző rend­szerében ez a jelenség nem vált ki olyan hatásokat, hogy megszüntetése komoly gazda­sági előnyökkel járna, mert egy-egy adminisztratív dolgozó bértétele a sok százmilliós egyéb költségtényező között el­enyésző. Másrészt, ha egy adott adminisztratív munka hatékonyságát, hasznosságát csak a közvetlen bértételekkel mérik, a legtöbb esetben in­dokolható a szükségessége. Tipikus esete ez a jelenség annak a számos közgazdasági szituációnak, amikor a válla­lat mérlegelt, megfontolt gaz­dasági érdeke nem esik egybe a társadalmi érdekkel. Sőt, azoknak az eseteknek is típu­sa, amikor a népgazdaság ér­dekét közvetett gazdasági ösz­tönzőkkel közvetíteni a vállala­tokhoz lehetetlen, ez£rt köz­ponti direkt utasításokat kell alkalmazni. Egy-egy nélkülözhető, vagy­is felesleges adminisztratív te­vékenység vállalati szinten is nem termelőtevékenységnek te­kinthető, sőt társadalmi hasz­nossága is kétségbe vonható. A nem termelő tevékenysé­gek társadalmi szinten jelent­kező fenntartása hatásának a bérköltség csak kb. egyhar- madát teszi ki. A társadalmi szinten a termelő és nem ter­melő tevékenységek helyes ará­nya megteremtésének sokkal nagyobb a hatása. Egy nem termelő tevékenység fenntartá­sa ugyanis — legyen az a leg­hasznosabb tevékenység — a termelőterületeken létrehozott nemzeti jövedelemből történik. A nem termelő dolgozók te­vékenységükkel nem növelik közvetlenül a nemzeti jövedel­met, hanem a társadalom szá­mára hasznos módon fogyaszt­ják azt. Ugyanakkor a termelő területeken kifejtett munkával az adott dolgozó nemcsak sa­ját fogyasztásának, jövedelmé­nek anyagi alapját termeli meg, hozza létre, hanem ezzel közel azonos nagyságú terméktöme­get termel társadalmi tiszta­jövedelem formájában, amiből éppen a nem termelő terüle­tek fenntartása és a népgaz­daság fejlesztése fedezhető. Ha pl. egy feleslegesnek mond­ható adminisztratív státusz megszűnik és betöltője mond­juk visszamegy a háztartásba, ez népgazdasági szinten a dolgozó évi jövedelmének meg­felelő megtakarítást jelent a nemzeti jövedelem felhaszná­lásában. Ha pedig továbbra is munkavállaló marad, de tevékenységét termelő terüle­teken fejti ki, nemcsak a nem­zeti jövedelem nem termelő felhasználása csökken, hanem növeli tevékenységével a meg­termelt nemzeti jövedelem vo­lumenét, mégpedig évi jövedel­mének közel kétszeresével, mert nemcsak a saját létalapját fedező új érték termelésével növeli azt, hanem a társadal­mi tiszta jövedelmet is növe­li egy ezzel közel azonos nagy­ságú értékrésszel. A létszám csökkentése Persze a túlnőtt adminisztra­tív létszám megfelelő szintre való csökkentése számtalan súlyos gyakorlati problémát vet fel. Különösen nehéz az adminisztratív munkáját becsü­lettel ellátó egyénnek a hely­zete. Az egyéni érdek és a társadalmi érdek ütközik ilyen esetben. Az egyénnek való­ban nehéz belátni, hogy egy pontosan és becsületesen vég­zett adminisztratív munka tár­sadalmi szempontból felesle­ges lehet. Ennek megítélésé­hez csak a társadalmi szintű központi irányítószervek ren­delkeznek elégséges informá­cióval. A szigorú intézkedé­sek az egyéni érdekek összegét tartalmazó társadalmi érdek érvényesítését, a társadalmi munka hatékonyságát, a nem­zeti jövedelem növekedését és takarékos felhasználását, vég­sősoron az egész lakosság fo­gyasztásának növekedését cé­lozzák. Másik gyakorlati probléma, hogy a felesleges adminisztra­tív létszám mögött a feleslege­sen felduzzasztott adminisztrá­ciós feladatok húzódnak meg, vagyis a tulajdonképpeni cél az adminisztratív adatszolgáltatás racionalizálása, a felesleges feladatok megszüntetése. Racionális ügyvitel Amíg a termelőmunkák ra­cionális szervezésére gyak­ran néhány százalékos ered­ménynövekedés érdekében sok energiát fordítunk, a sokkal nagyobb gazdasági hatást ki­váltó racionális ügyvitelszerve­zés évtizedek óta elhanyagolt területe a vállalatok és az in­tézmények tevékenységének. A felesleges adminisztratív mun­ka fenntartása, egy termelő- tevékenység termelő módon va­ló kifejtésének társadalmi, gaz­dasági hatása, sokkal na­gyobb, mint az vállalati vagy intézményi szinten érzékelhető. Ennek a felismerése ezeket a gyakorlati problémákat nem oldja ugyan meg, de a meg­oldásuk szükségességének be­látása minden gyakorlati in­tézkedés sikerének a feltétele. Z. F. Józsa István Bízni az emberekben, becsülni őket Kátyús, buckás a mohácsi Mező utca, csinos kertes ház­sorokkal a modern lakótelep peremén. Közvetlen mögötte már a házgyári panelek maga­sodnak. Itt, a Mező utca 28. szá­mú kétszobás házban lakik Józsa István tsz-elnök, aki ti­zenötévi elnöki szolgálat után a minap nyugdíjba vonult. A csípős téli szélben haja­donfőn, egy szál kigombolt kék ingben áll a kapuban. De már tűri is fel az ing újját könyékig, mintha egy fontos munkának gyürkőzne neki. Kézfogása most is kemény, energikus, mint an­nak idején amikor kormányfő­ket, államférfiakat üdvözölt. Négy földrész delegációi jártak itt az elmúlt tizenöt évben, hogy egy kiváló magyar terme­lőszövetkezet munkáját, ered­ményeit megismerjék, s ennek hírét vigyék a világba. Itt épült fel annak idején az első kom­bájnszérű, az első fóliás kerté­szet, ez a tsz látta el primőr kelkáposztával az országot. Bú­za-, kukoricatermelésben orszá­gos díjakat nyertek. 1975-ben megkapták a kiváló termelőszö­vetkezet kitüntetést. Dicsőség, siker! — És sok em­ber előtt érthetetlennek tűnt a hír, hogy ereje teljében erről a csúcsról váratlanul visszavonul. Beszélték, de az emberek csak akkor hitték el, amikor a 75 éves Angyal Ignác bácsi, a tsz nyugdíjasa búcsúztató szavai­val a zárszámadási közgyűlésen csaknem megríkatta az elnököt. Bármilyen kemény ember Józsa István, ő is elsírta magát. Men­tegetőzött, hogy csak a köteles­ségét tette. Mindent a pártnak köszönhet, amely kijelölte az útját, és a tsz-tagoknak, akik végig segítették. Ez az út nem Mohácson kez­dődött, hanem a Nógrád me­gyei Nagylóc községben, ahol a hétgyermekes acélgyári mun­kás fiának csak öt elemit ada­tott meg elvégeznie. Az apa — aki 19-ben vöröskatona volt — korán, 48 évesen elhunyt. — Hatodikba azért nem me­hettem, mert tizenegy falka li­bát őriztem reggeltől napestig egy karéj zsíroskenyérrel. Régi Symphoniát vesz elő, rágyújt. — Miért mentem nyugdíjba, mikor csak 57 éves vagyok? Mert megtettem, amit meg tud­tam tenni. Most vigyék tovább a fiatalok. Akinek 43 éves munkaviszo­nya van, bármennyi idős, kije­lentheti ezt. Tizennégy éves ko­rában már summás az édes­anyjával. Vagyis inkább szak- mányos, ami még a summásnál is rosszabb. Szakmányosnak is csak félrészes. Minden évben május 1-től november 1-ig szólt a szerződés Mezőhegyesre. Mi­kor a nap felkelt — nyáron haj­nali 3-kor már a táblán kellett lenni, s csak napszállta után in­dulhattak haza. November 1-től május 1-ig favágás a Nagy-Ka- ranesban egész 1939-ig. — Mikor bekerültem az acél­gyárba, az lettem, ami az apám, köszörűs. Egy hét alatt betaní­tottak. A nagyköszörű 30 má­zsás volt, állandóan zuhogott rajta a víz, ami télen ráfagyott a kötényünkre. Két műszakban dolgoztunk, egyik! héten reggel hattól este hatig, másik héten éjszaka ugyanígy. 1940-ben megnősültem, de Nagylócán laktunk 1945-ig. Közben volt a háború, 1942-ben kivittek a frontra. A Don-kányarból gyalog jöttem vissza 1943-ban épség­ben. Csak 1944 őszén rántottak be újra. Losoncra, majd Balas­sagyarmatra vittek. Néhányon megszöktünk. Nagylóc 1944. december 23-án szabadult fel, miután há­romszor cserélt gazdát. Decem­ber 10-én alakították meg a Kommunista Párt helyi alap­szervezetét. Józsa István pártr tagsága 1945. február 15-i kel­tezésű. Nagylócon szervezte a népi rendőrséget, Hollókőn és a környező községekben a párt- alapszerveket, majd nyáron visszament az acélgyárba, ahol 1949-ig dolgozott. Kilőtt harc­kocsikból gyártottak ekét, ka­pát meg kaszát, hogy a mező- gazdaságot ellássák. Ekkor ala­kultak az első gépállomások. Az acélgyári pártszervezet javasla­tára Budapestre ment a Szem- lőhegyi útra egy négyhetes gép­állomási tanfolyamra. Majd ki­nevezték a Hajdúszoboszlói Gépállomás igazgatójává. Egy év múlva, 1950-ben az ország legnagyobb gépállomását, a debrecenit bízták rá. Ott 360 traktoros dolgozott a keze alatt, s köztük 76 volt a nő. A 104 ki­sajátított, özönvíz előtti traktor­ra 125 000 hold megművelése jutott. 1951. szeptember 1-vel kine­vezték a Baranya megyei Gép­állomások igazgatójává. Tíz évig irányította megyénkben a gépállomásokat, s csak meg­szűnésük előtt egy évvel került más beosztásba. A tsz-ek szervezésében kez­dettől résztvett, az ötvenes évek elején Hajdú megyében többek között Nádudvaron. Az ötvenes évek végén 1958—59—60-ban egy 200 tagú munkás szervező brigád élén Baranya megye községeinek egyharmadát szer­vezte át. Mohács parasztságá­nak egy részét is ők szervezték be. A megye egyik leggyengébb szövetkezete volt 1961-ben a mohácsi Új Barázda Tsz, ami­kor szervezője, Józsa István az élére állt. Nem elég agitálni, be is kell bizonyítani, hogy a parasztság felemelkedésének legjobb útja a szövetkezet. En­nek bizonyítására szánt rá az életéből 15 évet, s ma minden­ki elismeri, hogy ez sikerült ne­ki. Tíz évig volt summás, tíz évig acélgyári munkás, tíz évig gép­állomási vezető, 15 évig tsz-el­nök. Nagylóc, Mezőhegyes, Sal­gótarján, Budapest, Hajdúná­nás, Debrecen, Pécs, Mohács, így rajzolódik ki az ország tér­képén Józsa István életútja, amit a párt jelölt ki számára. A nagy szekrény fiókjában tucatnyi magas kitüntetés, vörös és kék bársonytokban. Köztük a szocialista munkáért érdem­éremből kettő, a munkaérdem­rend arany fokozatából is ket­tő. Ezt sem ő mutatja, hanem Marika néni, a felesége. Estébe hajlik a téli délután. A konyhaasztalon almák: Gol­den, Kox narancsa, akkorák, mint egy játéklabda. Ö termeli, kertésznek is jó kertész. Béké­sebb évek következnek nagy csaták után, amelyekben szer­zett barátot, ellenséget egy­aránt. Kemény harc volt. ‘fait adna tanácsként az utód­jának és egyáltalán annak a fiatal generációnak, amely most kezdi a pályát? — Csak egyet. Becsüljék meg az embereket, és bízzanak ben­nük, mert a célt csak közösen lehet elérni!- Rné -

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom