Dunántúli Napló, 1976. február (33. évfolyam, 31-59. szám)

1976-02-09 / 39. szám

Notaisz a kecskeméti játékosok gyűrűjéből kosárra dob. Győzelemmel kezdett a PVSK JÓL MUTATKOZOTT BE A NAGYKANIZSA Tizenegy posztra huszonnégy jeli Beszélgetés Garami József vezetőedzővel Még három hét és kezdődik a bajnokság tavaszi fordulója az NB ll-ben. A csapotok be­fejezték az alapozást, a feb­ruár az előkészületi mérkőzések időszaka. Ezeken a mérkőzé­seken alakul ki az a csapat, mely kezdi a tavaszi szezont és a későbbiekben is a gerincet alkotja. Az edzők az előké­születi mérkőzéseken egy poszt­ra több játékost is kipróbálnak, hogy végül is megtalálják a legjobbat. így van ez a PMSC- nél fs, ahol Garami József ve­zető edzővel beszélgettünk o csapatépítésről. — Az alapozási időszakkal kell kezdenem —- mondotta a vezető edző. — A játékosok valamennyien maradéktalanul végrehajtották a kiszabott ed­zésmunkát. Elégedett ennek ellenére mégsem lehetek, mert sérülések és más elfoglaltsá­gok zavaróak voltak. Kincses sérülése miatt egy hetet kiha­gyott, Bálint egyetemi tanul­mányai miatt csak a délutáni edzéseken volt ott, Lutz és Ta­paszd pediq katonai szolgála­ta miatt hiányzott néhány ed­zésről. Hámori Lászlónál is volt kihagyás sérülés miatt. — Az alapozási időszakban az első csapat keretének játé­kosai mellett több fiatalt is lát­tunk az edzéseken. — Őket a sikeresebb felké­szülés érdekében vittük a „na­gyokhoz". Ezekkel a fiatalok­kal hosszabb távú terveink van­nak, de az is elképzelhető, hogy közülük egy-kettő már a tavasszaj bekerül az első csa­pat keretébe, örülök, hogy az edzésterhelés nem okozott gon­dot náluk. — Nézzük a különböző posz­tokat! Kik az első számú jelöl­tek? — A kapusoknál ősszel Katzirz, Jankovics, Kovács volt a sorrend. Most ez a sorrend változhat. A HDN Kupa talál­kozókon mindhárman lehetősé­get kapnak, a bajnoki mérkő­zéseken a pillanatnyi forma dönt majd. Jelenleg Katzirz az első számú jelölt. — A hátvédsor nagy kérdő­jele: Maurer vagy Schulteisz. A vezető edzőnek ki a jelöltle a középhátvéd helyére? — Ősszel különböző okok miatt többször változott a köz­vetlen védelmünk. Szeretném, ha tavaszra sikerülne a hátvéd­sort egységessé tenni. Valóban most az a legnagyobb kérdés, hogy Schulteisz vagy Maurer. Schulteisz az őszi hajrában nagyszerűen helytállt, Maurer viszont meggyógyult, egy edzést sem ’ hagyott ki az alapozás alatt. Kettőjük között nagy harc lesz majd a középhátvéd poszt­jáért. Schulteisz a jobbhátvéd posztján is eredményes lehet, így könnyen elképzelhető, hogy ő ott játszik majd és Maurer a védelem tengelyeben. A beállás Dárdai L. lesz, a balhátvéd pe­dig Kincses. Készenlétben áll , Iványi és Englóger is. A védő tartalékok között szerepel Ta- paszi és Torna, de nekik még fejlődniök kell. Az is elképzel­hető, hogy a Gázműből igazolt Szász is lehetőséget kap a hát­só sorban, ő azonban csatár­ként is bizonyíthat. — Dárdai L. visszavonásával csökkent a középpályások szá­ma. Ki kerül a helyére? } — Középpályán Dárdai P., Kiss S., Lőrincz és Lutz a jelöl­tem, de itt szeretném számí­tásba venni ismét Bálintot is. Bálint szigorló orvos, tanulmá­nyai érthetően hátráltatják a sportban, de ha megfelelő for­mában lesz, akkor ő is kap já­ték lehetőséget. Szükség esetén Bálintra a védelemben és csa­társorban is számíthatok. Az if­júsági válogatott Szabó a ke­retbe kerülésért küzd. — A csatárok teljesitményétöl sok lügg tavasszal. Milyen el­képzelések szerepelnek a ve-t zető edző jegyzetlüzetében? — A három posztra hatan pályáznak. A magatartás, a forma dönt majd, kik lesznek a kezdő tizenegyben. Jobbszélre Kardos és Nogy, középre Fá­bián és Hámori L. balszélre Tóth és Jónás a jelölt. — A tavaszi sorsolást milyen­nek tartja? — Sorsolásunk kedvező, de meg kell jegyeznem, hogy a rí. válisoink sem panaszkodhatnak. Az előkészületi mérkőzéseken valamennyi játékos megfelelő szereplési lehetőséget kap és remélem a Nagybátony ellen a legjobb összeállításban kezd­hetünk. Lázár Lajos Ölcölifiifäs Nagykanizsán, a városi mű­velődési központ nagytermében került sorra a Kaposvári Dózsa legjobbjaival megerősített MÁV NTE és a Steinmetz SE közöt­ti meghívásos ökölvívó mérkő­zésre. MÁV NTE—Steinmetz SE 20:4. 400 néző, vezette Wer- ling (Pécs) és Erős (Budapest). Győztesek: Korbics, Nagy, Fer- stek, Inkei, Lévai, Rigó, Varga, Daróczi, Szakái, Czifra, illetve Varga, Farkas. Vasárnap délután Miskol­con, a városi sportcsarnok né­zőtere az újabb Európa Kupa teniszmérkőzésre — amelyen az NSZK csapata volt a magyar együttes ellenfele -— zsúfolásig megtelt az érdeklődőkkel. A himnuszok elhangzása után Csorba Gyula, a Magyar Te­nisz Szövetség elnökségi tagja üdvözölte a vendégeket, majd bemutatta a verseny résztve­vőit. Elsőként Fassbender és Sző­ke léptek a pályára. Fassbender—Szőke 7:6, 4:6, 7:6. Másodiknak Taróczy és Pin­ner lépett a pólyára. Taróczy adogatott elsőnek, 50 mp alatt PVSK-Kecskemét 86:73 (41:42) NB I. női mérkőzés, Vasutas Tornacsarnok, V.: Ger­gely, Varga. A második félidő­re védekezésben sokat javult a pécsi csapat, és sikerült a ma­guk javára fordítani a mérkő­zés állását. Legjobb dobók: Verbőcziné (30), Szabóné (27), Notaisz (18), illetve Király (31), Zakiján (18). megnyerte adogatását. Utána egyenlített Pinner, majd káp­rázatos labdamenetek után új­ra előnyt szerzett a magyar versenyző. Egy csodálatos ej­téssel 3:1-re növelte előnyét, s nem engedte ki kezéből az irá­nyítást (6:2). Taróczy adogatott a második játszmában is, meg is nyerte rövid idő alatt, utána szinte percek alatt valósággal lelőtte ellenfelét a pályáról (4:1), utána 4:2 lett az ered­mény, majd felváltva nyerték adogatásaikat a játékosok. Ta­róczy—Pinner 6:2, 6:4. Párosban: Taróczy, Szőke— Fassbender, Pohmann 7:5, 6:4. EzzaL a győzelmével a ma­gyar csapat ismét a táblázat élére került. MÁV Nagykanizsai TE-Szé- kesfehérvári Építők 48:45 (29:24) NB I. női mérkőzés, Nagykanizsa 500 néző. Vezette: Garamvölgyi dr., Péter. A vé­gig vezető és nagy lelkesedés­sel játszó újonc kanizsaiak meglepő, de teljesen megérde­melt győzelmet arattak. Leg­jobb dobók: Gábor (12), Szen­tesiné (12) illetve Füziné (12), Szilasi (12). Előkészületi mérkőzés Komlói Bányász-Szekszárdi Dózsa 1:0 (1:0) Komló. V.: Szűcs. Komló: Buús - Keller, Kovács, Kelemen, Bányász.— Tresch (Gáli), Mód (Gallai), Róth — Radics (Lingl), Havasi, (Farkas), Jokl (Jánosi). Szek­szárdi Lipovszki — Zalavóri, Vágó, Korner, Micskó — Tóth (Szabó), Freppán (Kovács). Laki (Hosnyánszki) — Somodi, Pusztai, Márkus. A mérkőzés egyetlen gólja az 5. percben született, * adics jól beívelt labdáját Havasi egyből perdítette a hálóba. (1 :0). A jéges, salakpályán végig lelke­sen küzdöttek a csapatok. A játék első felében a hazaiak, szünet után a szekszárdiak küz­döttek jobban. Győzelem az NSZK ellen Ismét Magyarország a tenisz EK élén A páros mérkőzés döntött á |a monitor fiumeitől Vitatott raaglista, vitathatatlan prapagatfalagás Lassan rendeződnek a so­rok a megtizedelt asztalitenisz berkekben. Miután megnyertük az Európa Ligában a „kiesési rangadót" a lengyelek ellen, a további mérkőzéseken még tartalékoson is csak kereshe­tünk. Közeleg az év nagy ver­senye, az áprilisi prágai EB, nyilván már ennek a jegyében tette közzé az Európai Aszta­litenisz Unió kontinensünk asz­taliteniszezőinek ranglistáját. Ez szolgál ugyanis alapul a kiemelési sorrendhez, melynek nagy szerepe lehet abban, hogy egy versenyző hogyan szerepel­het, pontosabban abban, há­nyadik fordulóban kerülhet ösz- sze (lehetőleg persze minél ké­sőbb . . .) egy nagyágyúval. Déli szomszédainknál nem talqlt a ranglista megfelelő fo­gadtatásra. Dúsa Oszmanagics, a jugoszláv asztaliteniszezők kapitánya úgy nyilatkozott, hogy az európai ranglistát szaksze­rűtlenül állították össze, mint­ha kezdők és nem nemzetközi szakbizottság készítette volna el. Ha mindenben nem is osztom a véleményét, sokban azért feltétlenül igazat kell adnom neki, A nők ranglistáját az an­gol Hammersley vezeti, az Európa bajnok Havasné Ma­gos Judit csak második. Vajon miért? Az indokolás szerint azért, mert versenyzőnőnk az év végén már nem állt asztal­hoz. Igen ám, de rögtön itt az öngól. Jónyer István, aki 1975 végén porcműtét miatt esett ki ugyancsak hosszabb időre, Európa első számú versenyzője maradt, megelőzve a jugoszláv Stipancsicsot. Vajon miért let­tek következetlenül következete­sek a ranglista készítői (vagy esetleg fordítva . . .), nem kö­vetve az általuk vallott rang­sorkészítési alapelveket? Most már csak egy marad hátra: Prágában a verseny­zőknek maguknak kell kiala­kítani a valóban reális sorren­det! Dolgosokat felvesznek VIZSGÁVAL rendelkező kazánfűtőt, valamint férfi, női segédmunkásokat felveszünk. Pécsi Faipari Szövetkezet, Pécs, Bolgár Néphadsereg útja 10. (518006) KESZTYŰGYÁR Bőrruházat! Gyár- egysége érettségizett női dolgozót vesz fel, szerkesztői munkakörbe. Jelentkezni lehet: Pécsbánya. Kórház tér. (Széchenyi aknánál). (518034) FELVÉTELRE keresünk középfokú végzettséggel rendelkező épitőipari technikust, legalább 3 éves gyakorlat­tal. Jelentkezni Írásban, vaqy szemé­lyesen n baksai tsz személyzeti ve­zetőiénél, a termelőszövetkeiet köz­ponti irodájában. (518040) PÉCSI munkahelyre villanyszerelő­ket, segédmunkásokat, qépkocsirako- dókat és női munkaerőket keresünk azonnali felvételre. Jelentkezés; Pé­csi Höszolaá'tató Vállalat Pécs, Tü­zér utca 18—20. szám alatt a mun­kaügyön. (518045) FELVESZÜNK raktári segédmunkást. Jelentkezés: Műszaki Erdészet Pécs, Megyeri út 4. (518037) A MECSEKVIDÉKI Vendéglátó Vál­lalat Pécs, III. kerület, Építők útja 9. szám alatt lévő MTH-iskola konyhá­jára keres 4—6, vagy 8 órás elfog­laltsággal női, konyhai segédmunká­sokat. Nyugdíjasokat is felveszünk. Jelentkezés: a fer\ti címen. (518036) KESZTYŰGYÁR Bőrruházati Gyór- egysége szabász átképzősöket fel­vesz. Jelentkezni lehet; Pécsbánya, Kórház tér (Széchenyi aknánál) (518033) A VOLÁN 12. sz. Vállalat teher­gépjármű- és autóbuszvezetői tan­folyamot indít a vállalattal munka- viszonyt létesítő dolgozók részére. A tanfolyamok díjmentesek. A tanfo­lyam ideje alatt a hallgatók munka­bért kapnak. A tanfolyamra történő felvétel feltételei: betöltött 21. élet­év, 8 általános iskolai végzettség, büntetlen előélet. Az autóbuszvezetői tanfolyamon a fentieken kívül legalább 2 éves igazolt, polgári életben el­töltött tehergépkocsivezetői gyakorlat szükséges. Jelentkezés és részletes felvilágosítás: a Volán 12. sz. Vál­lalat személyzeti és oktatási osztálya, Pécs, Bolgár Néphadsereg útja 33. III. emelet 7. szoba. (2) VIZSGÁZOTT kazánfűtőt azonnali belépéssel alkalmaz a MECSEKTÉJ sátorhelyi üzeme. Szerelői tudással rendelkezők előnyben. Jelentkezés: az üzem vezetőjénél Sátorhelyen. Te­lefon:. Mohács 79. (518013) Bizonyára sokan látták a múlt héten az innsbrucki olim­pia megnyitóját és azt hiszem nem felejtették még el a münchenit sem. Ezzel kapcso­latban hadd nézzünk egy ki­csit előre, felidézve a mont- reáli olimpia „ceremónia mes­terének”, Andre Morinnak egy nyilatkozatát, melyet a napok­ban olvastam egy angol sport­lápban. „5000 táncos, 200 zenész és 250 énekes szerepel a műsor­ban — mondta. Célunk szín­pompás, látványos, de a ko­rábbiaknál lényegesen rövi- debb megnyitó ünnepség. Erre kért bennünket a NOB, és mi úgy éreztük, hogy a kérés tel­jesen indokolt. A münchenit hosszúnak és fárasztónak tar­tottuk, kimerültek a nézők, de a sportolók is, akik ráadásul verseny előtt álltak. A monl- reáli olimpia megnyitója ezért nem lesz több két óránál, eb­ből mintegy 60 percet vesz majd el a bevonulás, mely 5 tételes szimfonikus zenére tör­ténik, helyi idő szerint 14.45- kor (ez nálunk 19.45-öt jelent). Változás még az is, hogy az olimpiai lángot az utolsó futó a stadion közepén elhelyezett urnában gyújtja meg s nem a magasban, mint a korábbi já­tékokon." Hogy mindez mennyibe ke­rül, arra így válaszolt Andre Morin: „A számítások szerint a montreáli olimpia megnyitó és záró ünnepsége együttesen kétmillió kanadai dollárt visz maid el a kasszából." Szép summa, mely valahol azért mégis csak megtérül. Ha nem így lenne, biztos, hogy nem beszélnének róla annyit. Mint ahogy a montreáli olim­piával kapcsolatos különböző híreknek is azonos a mottója: propagandát csinálni Kanadá­nak, minél többet foglalkozni Montreállal. Valljuk be, ezt mesterien csi­nálják. Szőnyi János LABORÁNS munkakörbe tejipari szakmunkás bizonyítvánnyal vagy középiskolai végzettséggel rendelke­ző dolgozót, valamint lakatost, szál- litmánykísérőt, férfi és női segéd­munkást azonnali belépéssel felvesz a Pécsi Tejüzem, Tüzér u. 15. (303) SZEDERKÉNYI bőrdíszműves üzem­részünkbe „asztali" betanításra 18 éven felüli női munkaerőt, gépi varrásra dolgozókat felveszünk. Be­tanítás idejére 1100 forint biztosított bért fizetünk. Szeptemberben induló szakmunkásképzésre 8. általános, il­letve gimnáziumot végzettek előjegy­zését elfogadjuk. Jelentkezés: Sze­derkény, Petőfi utca 7. (301) AZONNALI belépéssel felveszünk TMK-lakatost, villanyszerelőt, teher­gépkocsivezetőt és kárpitos szak­munkást. Jelentkezni lehet: Pécs, Somogyi Béla utca 2. Munkaüqy. (298) UNIVERZUM Bőrruházati Üzeme könnyű fizikai munkára, egyműsza- kos munkabeosztással, fiatal női dol­gozókat fe’vesz. Je'entkezés: 7632 Pécs, Kertváros, Erdély utca 33/1. (518063) A PÉCSI Hőerőmű Vállalat fel­vesz érettségizett nőket és férfiakat könnyű munkára automatizált gépi berendezések kezelésére három mű­szakba. Szakmai tanfolyamon való kiképzéssel viliamosipari szakmun­kás képesítés szerezhető egy éven belül. Felveszünk még: férfi és női segédmunkásokat, takarítónőket, la­boránsokat és hegesztőket. Jelentke­zés: a vállalat személyzeti osztá­lyán, 6—14 óráig. (297) A PÉCSI Dohánygyár felvesz és betanít dohányipari gépek kezelésére női dolgozókat. Jelentkezés a mun­kaügyi osztályon. (518057) AZ 5. ÉPFU dolgozókat vesz fel az alábbi szakmákba: autószerelő, autóvillamossági szerelő, karosszéria lakatos, általános lakatos, hütőbá- dogos, szervizmunkás, segédmunkás. Jelentkezés: Pécs, Megyeri út 26. (518061) BARANYA—TOLNA megyei Tégla­ipari Vállalat kőműves, ács szak­munkásokat, kőműves mellé segéd­munkást vesz fel. Munkaterület: Ba­ranya—Tolna megye. Jelentkezés: Pécs, Mártírok útja 12. Építésvezető­nél. Központi Javítóműhelybe gép­kocsikísérőt, esztergályos, lakatos szakmunkásokat vesz fel. Jelentkezés: Pécs, Felszabadulás útja 14. üzem­vezetőnél. (518060) tiéttöi □ Labdás gyakorlat egy tornatermi edzésen. Arató László felvétele

Next

/
Oldalképek
Tartalom