Dunántúli Napló, 1976. február (33. évfolyam, 31-59. szám)

1976-02-08 / 38. szám

e Dunántúli napló 1976. február 8., vasárnap Haydn-Mozart­hangverseny A Filharmónia legutóbbi ze­nekari hangversenyén (február 1-én, vasárnap) két híres „ma­gyaros" darab alkotta a mű­sor gerincét: Mozart Á-dúr hegedűversenyének és Haydn O-dúr zongoraversenyének fi­náléjában verbunkos-dallamok­kal találkozhatott a figyelmes hallgató. A magyaros anyag az előbbiben inkább csak idézet, utóbbiban azonban az egész zárótétel jellegét meghatároz­za, ezzel a mű legfontosabb elemévé válik. Szabó Csilla — kiváló ér­zékkel — erre a „verbunkos- poén”-re építette fel előadá­sát. Már a nyitótétel feszes rit­musaiban úgy tudta felcsillan­tani a pompás finálé ígéretét, hogy azt a poétikus lassú tétel ábrándozásai között sem felej­tettük el. És valóban, a magyar fül számára mindig kedves Rondo all’Ongarese az ő tol­mácsolásában a zongoraver­seny ragyogó csúcspontjaként bomlott ki. A tánc sodró ere­je, Haydn feldolgozásának sziporkázó szellemessége, aranyló humora olyan felsza­badult, örömteli muzsikálásra ihlette, mely pillanatok alatt átragadt karmesterre-zenekar- ra, és kisugárzott a közönség­re is. A jókedv végighullámzott a széksorok között, s a darab végén hosszú, lelkes tapsban oldódott fel. Kovács Dénes művészi rang­jához méltó, technikailag töké­letes előadásban, rendkívül nemes hangon szólaltatta meg Mozart hegedűversenyét. Csu­pán azt a nehezen megnevez­hető többletet nem éreztük ez­úttal benne, ami úgy magával ragadott Szabó Csilla inter­pretációjában. A versenyművek előtt elhang­zott Kis éji zene a mozarti mu­zsika egyik legszebb gyöngy­szeme. Borbély Gyula gyengéd kézzel nyúlt hozzá, a Pécsi Filharmonikusok vonós--együtte- séből olyan puha indításokat, olyan finom hangzásokat vará­zsolt elő, amilyeneket csak rit­kán hallunk tőlük. Hasonló igényességgel oldotta meg a versenyművek kíséretét és a be­fejezésül előadott Haydn- c-moll (No. 95.) szimfóniát is. Kár, hogy a zenekar néhány (talán újonc?) tagja időnkénti melléfogásaival rontotta az egyébként igen kedvező össz­benyomást. Dobos L. * A hétfő esti koncerten vál­tozott a műsor: a fenti zongo­raverseny kitűnő élményében sajnos nem részesülhetett a kö­zönség, helyette ugyancsak brilliáns előadásban Mozart Esz-dúr zongoraversenyét adta elő Szabó Csilla és a zenekar. A műsort Haydn- c-moll szim­fóniája zárta. (A szerk.). ILLYÉS GYULA Erdőben Nem érdekel, mi a neved füzöld-fejü madár. Azzal is kevesebb köztünk az akadály. Nem nyomul közénk ennyivel sem a világ. Se nyom, se jel, se rubrikák! A hangodat, a szavadat sem ismerem. Szót ért csak annál hamarabb szived s szívem. Fű-zöld fejű, hó-begyű, kék­hasú társ, édeni, nem lehet elég lent: elég elölről kezdeni! Robogó vonat étkezőkocsijá­ban ülünk. Valahol az évek mé­lyén zakatol velünk a szerel­vény Budapest felé. Kálmán bá­csi papírgalacsinokat rakosgat szigorú rendbe az abroszon. Szenvedélye nem kíméli gyufás- dobozomat sem. Az atomjaira bontott skatulya romjai fölött a költészetről beszélgetünk. Le­buktatom: olvastam hajdan írott verseit a Sorsunkban .. . Az emlékezet egy másik film­jéről előhívott kép: fiatal pécsi költő képalkotási technikájá­ról tart rögtönzött előadást — úgy 15 évvel ezelőtt. Ott ülnek körülötte — Bertha Bulcsu, Ara­tó Károly, Lázár Ervin ... Áhí­tattal hallgatják. Az előadás komoly, szakszerű, a G. B. Shaw-i paradoxonoktól dülön­gélve nevetők alatt mégis re- csegnek-ropognak a székek. A mulatság oka nem a költő, nem is Kálmán bácsi hangsúlyozot­tan komoly mondanivalója, ha­nem a majdani Komolytalan rovat szerzőjére valló stílus. Akkoriban már nem írt verse­ket — tanulmányok, novellák és főleg mesék sorjáztak tolla alól. S amerre járt, anekdotákat hintett szét maga körül. Kötet­nyi megiratlan történetet kedves folyóiratukról, a Dunántúlról, a pécsi írókról, Szántó Tibor­ról, a legendás kávéházi fog­lalt irodalmi asztalról. Amikor már végleges volt bennem a zűrzavar vele kapcsolatban, fel­tűnt egyszer, hogy állandóan a Kossuth Lajos utcában sétál­gat. Tudtam, hogy ott lakik, de . . . mit keres nap, mint nap a vasüzletben? Lakatokat vásá­rol? Csigaszöget? Netán ritka profilú haszonvasak érkezését lesi. Kiderült, hogy a Városi Könyvtár (amelynek igazgatója) a vasüzlet épületébe költözött. A prózai ok tisztázódásával egy világ omlott össze bennem. Most itt — Pécs legszebb utcájára néző ablaka mögött, az irodájában — megpróbálok „rábizonyítani" néhány — évti­zedes tapasztalatra épülő — megfigyelésemet. Váci Mihály és Ladányi egy- egy versét olvassa fel — mond­ván legyenek ezek a versek sze­mélyisége homályos zugait be­világító lámpásaim. Arra eddig még nem gondoltam, hogy köl­tői alkat volna. Pedig lehet, hogy alapjában véve mégiscsak az. Ha állítanám, tagadná. S hogy mégkevésbé filozófus, azt ele­gáns levezetéssel be is bizonyít­ja. Ezzel persze meggyőz: mé­giscsak filozófus természetű em­ber. Nevetése mögött tulajdon­képpen szomorú — suttogják róla itt-ott. Ám arról is meg­győz, hogy egyáltalán nem szo­morú. Akkor talán igazában vidám írásaira hasonlít... ör­dögöt. Azt állítják tőben is, hogy. sohasem hallották még igazában önfeledten nevetni. Megegyezünk abban, hogy han­gulatember. Aki tele van ag­gódással a világ és egy virág sorsa iránt — pörgetem tovább a gondolatot... De látom, a­mint ideér írásom olvasásában, fölnéz a papiról, elmosolyodik, és máris annak cáfolatába kezd, hogy „aggódó" volna . . . — És a jövő? — kérdezem. (Hátha itt sikerül megfognom.) A csillagközi terek váratlan meglepetései, az ismeretek gyors újrarendeződései ... A háborúk, és a kis csaták itt, a látható, de nehezen megis­merhető sok fényévnyi távoli va­lósága amott... ? A „humoron kívüli" területek bevonására történő kísérleteim csődöt mon­danak. — Szívesebben beszélgetnék inkább konkrét dolgokról, pél­dául egy lótetű biológiai fel­építéséről — ajánlja. Arról a cseppet sem érdektelen, re­mekmívű kis lényről, amelyet csalinak tűzök a horgomra . . . — Akkor talán mégiscsak a halakról, a horgászatról . . . — Jó. J Szemem az iroda egyik dí­szén, Heyerdahl Kon-Tiki tuta­jának modelljén állapodik meg. A biológiai egyensúlytartás csodálatos művészetéről, a le­vegő és a tengerek veszélyes szennyezettségéről, a madarak, halak, virágok, gombák, gyü­mölcsfák pompájáról, tökélyé­ről elhangzó mondatok elillan­nak lomha toliam alól. Hallga­tom, de nem jegyzem föl, amit mond — állattani-növénytani értekezés lenne .. . Kevéske hatvan soromra gondolok, és arra milyen jó lesz olvasni ha­marosan megjelenő komolyta­lan írásainak kötetét. Talán hórgászregénye is fennakad egy kiadó horgán... Tudom, bármennyire is győzködöm, képtelen leszek jó portrét ké­szíteni róla. Nagylótószögű ob­jektív kéne ide. Netán hal- szem-optika .. . Méltányolom Ipper Pál fölismerését, aki amikor még itt dolgozott a pé­csi stúdióban, meglátta Szöllő­sy Kálmánban a leendő sza­tíraírót, hogy azután fölhergel­je: írjon humoros írásokat a rádiónak. És milyen jól hang­zottak azok az Esti Pécsi Napló és a Dunántúli Napló komoly­talan írásait megelőző humo­reszkek Bánffy György előadá­sában . . . Sokan még ma is emlékeznek rájuk. Bebeíi Károly A Felmérő szombat reggel kezdte meg a munkáját a XII. D. 4-es lépcsőházban — az előzetes értesítésben jelzett na­pon. Amikor délután a VII. emelet 53-ba becsöngetett, a lakó már várta. Ezt a nagyob­bik szoba asztalára készített konyak és sajtos keksz is mu­tatta. A Felmérő kirakta színes golyóstollait, szétteregette a kérdőíveket és elkezdte a fel­mérést. — Szóval, Boldog Bódog. Stimmel? — Így hívnak. — Géhával vagy simán? — Ahogy a személyiben van: csak gével. — tehát, mint fonetikusan. — Hogy tetszik mondani? —• Eredeti név, meg kell ad­ni. A két véqződés összecseng, mint a tiszta rím. — Ez eddig még valahogy nem jutott eszembe. — Talán nem a legszeren­csésebb. Mivelhogy azonosak a magánhangzók. — Én már megszoktam. Negyven éve hordom. — Aha. Mint látom, Bol­dog úr az oroszlán jegyében született. — Lehetségesnek éppen le­hetséges. — Ez faktum. — És izé . .. milyen szem­pontból jöhet ez számításba? — Ó, semmi. Bolond dolog: egyesek szerint az oroszlán je­gyében született emberek érő­szakosak és antiszociálisak. Persze, az asztrológia tézisei nem feltétlenül helytállóak, de azért lehet bennük valami ... Bo-Bo töltött a konyakból és a Felmérő elé rakta a kekszes tányért. — Maga nem iszik, Boldog úr? — Nem szoktam. Valahogy így alakult. — Bezony. Magyar konyakot nem is érdemes. — Meglehet. Nem vagyok a dologban jártas. Ért engem... — Na, jobb helyre is lehet tenni a pénzt. Pláne ott, ahol kevés van . . . Hát akkor csirio! Az új lakásra! — Köszönöm. — Mindnyájuk egészségére! — Ez igazán szép öntől. Na­gyon köszönöm. — Hatan, két szobában. Ezt nevezem! Nincs, szebb, mint a családi összetartás. — Kicsit szűkös a lakás. De eddig ez se volt. örültünk, amikor hozzájutottunk. — Bezony. Nagy öröm. — Tíz évig vártunk. — Szép teljesítmény. — Elmúlt. Most már minden rendben van. Nem is akartuk elhinni. — Mit? — A lakást. Szóval, azt, hogy megvan a kiutalás. — Ha egy csomó pénzbe kerül is, de megéri. Ez szent. — Hitelbe van. — Nagy előny. Bár én a magam részéről viszolygok min­denféle hiteltől. Rátelepszik az emberre, nyomasztja, megaláz­za. Már az én nézetem sze­rint, ha megengedi. Nyilván beteges valami ez nálam. Úgy vagyok, hogy sose tudhatni elő­re, mi történik, mi adja elő magát. Mondjuk, megbeteg­szem. Mondjuk, leszázalékol­nak. Vagy beüt a famíliában egy haláleset. A feleségemé, mondjuk ... Máris fuccs az egésznek. Mert nincs könyörü- let: a részletet fizetni kell. Be­zony. De erre nem szabad gon­dolni. — Ez már igaz. Nem jó az ördögöt a falra festeni. Mindig muszály bízni az embernek. — Ez már beszéd. A biza-. kodás a boldogság alapja. Úgy is, mint a bódogságé. Érti . . . Ez nem valami szójáték. A kettő ugyanazt jelenti. Csak­hogy a bádog régies. — Nahát, ezt én nem is tud­tam. — Pardon. De ha már itt tartunk, véleményem szerint a Bálint, a Dávid, az András vagy teszem azt, a László harmoni­kusabb lett volna. Boldog Bó lint — ez egészen kifoqásta- lanul hangzik, nem igaz? — Nekem az apám is Bó­dog volt. Tőle örököltem. — És most hol vannak? — Kik? — A kedves szülei. — Ez is a kérdések közé tar­tozik? — Usque. Mór úgy értem, hogy leginkább mivel töltik az idejüket? — A papa meg a mama a gyerekekkel sétálnak. A felesé­gemnek meq van egy másodál­lása. Nekem is lenne dolgom, csak azért tartózkodók a la-1 kásban, mert jönni tetszett. Hát ez van leginkább. — Színház? Mozi? Képtár? Egyéb? — Nem mondhatnám. — Bizonyos fokig természe­tes. — így valahogy. Olyanfor­mán gondolom, hogy lassacs­kán majd egyenesbe jövünk... Szóval, akarok venni egy té­vét. — Kérem, az én megbízatá­som aligha jogosít fel arra, hogy bármilyen tanácsot ad­jak. Nekem a műsor spéciéi nem tetszik. — Azért az már mégis va­lami. Már a helyét is kinéztem. Jól elférne itt. Van neki hely. Az öregék is szeretnék. Meg a gyerekek. — Micsodát? — Hogy legyen tévé. Mégis­csak bejön a nagyvilág. — Minden tiszteletem az idős embereké. Én aztán meg­értem, az ön álláspontját. — Hát sző se róla. — Még akkor is tisztelni kell őket, ha olyanok, amilyenek, önzők és mogorvák leginkább. Bezony. örökösen duzzognak, rakosgatnak, pepecselnek. Kész pokollá teszik a többiek éle­tét. — Lekopogom, itt egészen másként festenek a dolgok. — Az szerencse. Igazán nagy szerencse. Mindjárt gondoltam. Ezt, ugye, megérzi az ember. Bezzeg más helyeken! Mert ahogy én informálva vagyok... Mondom, nekem általában egészen más tapasztalataim vannak. Sokmindent megtudok, ahogy a lakásokat járom. Töb­bet is megtudok, mint szeret­nék. A legtöbb helyen baj van velük. A természetük teszi. Túl­ságosan lefoglalják őket a sa­ját kis gondolataik. Az emlé­keiken rágódnak, a betegsé­gükkel foglalkoznak meg ilyes­mi. Bo-Bo rövid tépelődés után a saját poharába is töltött a ko­nyakból. As első korty után he­ves köhögőroham fogta el, de azért végül is fenékig kiitta az egészet. A Felmérő egy bög­re vizet hozott a konyhából. — Tudja, Boldog úr, jó, je­ges szódavíz lenne az igazi. — El tudom képzelni. ~— A negyediken, képzelje, ginnel kínáltak. Gordon gin­nel. Mintha tudták volna, hogy az a kedvencem. Ivott már Gor­don gint? Én otthon is legin­kább azt szoktam inni. Kertes házban lakom, tudja, van egy jókora teraszom, odakészítem az üveget, a szódát, a citro­mot, a jeget, szóval, ami kell, és aztán szép csendesen, szor- dinósan iszogatok. Nem ám úgy, hogy mindent bele. És nem kell a szomszédok pofáját néznem, csak fákat látok, vi­rágoskertet, meg bokrokat. Egészen más, mint egy városi falanszterben. — Nem is jó az a vad ivá- szat. Az sehol se jó. — Ebben egyetértünk, Bol­dog úr. Általában, azt hiszem, ön nagyon egészségesen, jó­zanul gondolkodik. Megérde­melné, hogy sínre kerüljön az élete, Boldog úr. Szívből kívá­nom. — Köszönöm. Alakulgat. — Idővel, majd ha ezt itt megunja, bizonyára összevág a családnak egy tágas lakást. Ahogy nézem, képes arra, hogy egy rendes lakást összevágjon. Mert az a fajta, aki a gyere­keire is gondol. Igazam van? — Nagyon is. — Bezony. Élni kell, amíg lehet. A Felmérő befejezte a fel­mérést, elrakta színes golyós- tolfait és gondosan összehaj­togatta a kérdőíveket. Felállt az asztaltól. — Sajnálom, Boldog úr, hogy tovább kell mennem. Igazán kellemesen éreztem itt magam. Sok szerencsét, Boldog úr. — Hálásan köszönöm. Ha­sonlókat kívánok. Bo-Bo bezárta az előszoba­ajtót, ivott egy kortyot és az ablaknál állva sokáig gyönyör­ködött a lakótelep szép, ga­lambszürke házaiban. Több mint kedvtelés Országos találkozóra készül a Kisgrafika Barátok Köre pécsi csoportja A kisgrafika szerény méretei­nél fogva (max: nyolc-tíz cm.) általában intim jelentéstartal­mak hordozója. Legelterjedtebb formája az Ex libris, azaz a könyvjegy, de gyakran készül­nek kisgrafikák meghitt családi események — születés, házas­ságkötés — alkalmából is. Ez utóbbiak az alkalmi grafikák. A XVI. századból, Dührer ko­rából származó kisgrafika Ma­gyarországon századunk első éveiben eresztett mélyebb gyö­kérzetet Akkoriban kaptak rá a könyvgyűjtők az Ex librisre, a kisgrafika barátai pedig a könyvjegyek, alkalmi grafikák gyűjtésére. Nem ritka az sem, hogy a könyvgyűjtő egyúttal kisgrafika-, sőt bélyeggyűjtő is egyszemélyben. A gyűjtők és a művészek ma már komoly nemzetközi szerve­zetet mondhatnak magukénak. A huszonöt ország — közöttük j Magyarország — kisgrafika ba- I rátáit tömörítő szervezet, a FISÁÉ székhelye az olaszorszá- j gi Comóban van. A FISÁÉ ; minden második évben nem- I ze'közi kongresszusokat rendez. j A magyarországi kisgrafika I barátok 1959-ben alakították | meg hazai szervezetüket, s ezzel i egyidőben jött létre a Kisgrafi- j ka Barátok Köre pécsi csoport- I ja. A csaknem negyven tagot számláló művészeket és gyűjtő- I két tömörítő kör a Nevelők Há­zában működik Martyn Ferenc, Kossuth-díjas festőművész el­nökletével. Szentesi Flórián titkár el­mondta, hogy legfontosabb cél­juk az Ex libris és az alkalmi kisgrafika művészetének a fej­lesztése, mind szélesebb kör­ben történő elterjesztése. Ezt a célt szolgálják rendszeres összejöveteleik, a KBK szervez­te előadások, kiállítások, mű­teremlátogatások, gyűjtemény­megtekintések, s azok a közvet­len kapcsolatok, amelyek a kör révén művészek és gyűjtők kö­zött létrejönnek. Bárki beléphet e nemes kedvtelésnek hódolók társasá­gába, és gyűjtővé válhat maga is, ha valamelyik művészünk­kel megfelelő számú Ex librist, vagy alkalmi grafikát készíttet magának. E cserealap révén — csere útján — több száz gyűj­tőtárssal kerülhet kapcsolatba, és rövid idő elteltével jelentős mennyiségű gyűjtött kisgrafikai anyagra tehet szert. Mindezt természetesen az idevonatkozó „játékszabályok" ismeretében cjánlatos lebonyolítani. Ehhez pedig szinte nélkülözhetetlen a Kisgrafika Barátok Köre segít­sége. A gyűjtök egybehangzó véle­ménye szerint — legalábbis ne­kik — aligha képzelhető el szebb pillanat, mint amikor a postaládából előkerült boríték kibomlik és előbukkan a gyűj­temény újabb darabját képező friss, festékszagú kisgrafika. A technikai azonosítást nem­zetközi jelrendszer könnyíti meg, így a nemzetközi cserekapcso­lat mégcsak nyelvtudást sem igényel. Manapsáq a kisgrafi­kák mintegy 19 féle sokszoro­sítási technikával készülnek az acélmetszettől a fametszeten, a linoleummetszeten át a litográ­fiáig, vagyis a kőnyomatig. Nyo­mós szempontjából flórom alapkategóriába sorolhatók a kisgrafikák aszerint, hojjy mély­magas- vagy síknyomással ól- lítottók-e elő őket. A Kisgrafika Barátok Körének pécsi csoportjában középisko­lás diáktól nyugdíjasig igen sokféle foglalkozású tag tevé­kenykedik. Van közöttük peda­gógus, állatorvos, orvos, terme­lőszövetkezeti elnök. Előfordult már olyan eset is, hogy valaki gyűjtőként kezdte, és ma már maga is készít Ex libriseket. A kisgrafikák készítőinek zöme természetesen művész. A KBK igen jó kapcsolatban van a Pécsi Grafikai Műhellyel — a pécsi kisgrafikák zömét rendszerint azok a művészek készítik, akik a grafikai műhely­nek is tagjai. A kör tevékenysége közmű­velődési szempontból sem el­hanyagolható. Ismeretterjesztés, ízlésfejlesztés művészi igényes­ség felkeltése — mindez együtt­jár a kiállítások, előadások so­kaságával. Az idei első kiál­lításukon Andruskó Károly zen- tai grafikust mutatták be a pé­csi közönségnek a kisgalériá- ban. Következő tárlatukon — a Puskin művelődési házban — 36 szovjet grafikusművész 20 tablónyi kisgrafikáját állítják ki. Ugyanez az anyag lesz az idei szigetvári kiállítási évad nyitó­tárlata. A KBK pécsi csoportja ezévi legfontosabb programja azonban a nyári 2 napos orszá­gos kisgrafika-baráti találkozó lesz, amelyre csaknem 150 ven­déget várnak az ország minden részéből. Ugyanebből az alka­lomból a résztvevők műveit be­mutató kiállítás nyílik a Dok­tor Sándor művelődési köz­pontban. B. K. SzöllősY Kálmán

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom