Dunántúli Napló, 1976. február (33. évfolyam, 31-59. szám)

1976-02-28 / 58. szám

© Dunántúli napló 1976. február 28., szombat Mindennap felülmúlják önmagukat Szászvár tettekkel bizonyít Hársfavirág, kamilla és édeskömény Figyelemre méltó kezdeményezés egy mohácsi gyógyszertárban Alkotmány és Új akna bénán ácsorognak a szénsilók mögött. A szállítógép fogaskerekeit még fából csinálták, múzeum­ban lenne a helyük a rozsdá­sodó tornyokkal együtt. Rég nem voltam a szászvári bányá­ban: meleg, csizmáthúzó la­tyak, omladozó vágatok élnek emlékezetemben. Néhány esz­tendeje, talán a hatvanas évek végén lehetett, a Szénbányák egyik vezetője azt mondta: ha az összes szászvári bányászt reggel behoznánk Komlóra, a Békében jól tartanánk, délután visszavinnénk, jobban járnánk, mint hogy üzemeltetjük a bá­nyát... Ezzel a felfogással ta­lálkoztam később a távlati ter­vekben is: először 1972-re, az­tán 1974-re gondolták a szász­vári bányaművelés beszünteté­sét... Béke-akna, hatodik szint Béke-aknán szállunk le, az aknában iszonyatosan ordít a ventillátor: hatodik szinten fo­lyik a feltárás. Nyolcvannégyig így hát biztos nem zárják be a kapukat, de hát a hetedik szinten is ott a jó minőségű, kokszolható szén ... A bányamesterek rám erőltet­ték a vatta kabátot. A szivattyú­kamrában kioktatnak a nyu­gatnémet oxigénes menekülő­készülék használatára. Persze most nem lehet elkerülni, ne beszéljünk a gázkitörésről, az embereikről, akiket megfogott a metán. Kitűnő bányászok voltak mindannyian. A Borbálá­val nagyon óvatosan kell bán­ni. Jó minőségű széntelep, két év alatt a legjobb cserépkály­hát is szétdobja, ha ezzel fű- tenek. A pécsi mosóban ezzel javítják a koksz-szén minősé­gét. Tapogatjuk a csillékben, követ egy darabot sem látok. Négyszáznyolcvainöt csille sze­net dobott ki magából a Bor­bála a mostani tragédia alkal­mával. Annyi ez, mint a bánya egy napi termelése. A bányába nyomuló levegő meg borzongatja a tarkómat. Mégis jó ez a kabát. Hallga­tunk. Brandt János főbánya- mester és Mindum János szak­vezető bányamester közrefog­nak, nem szólnak többet a gáz­kitörésről. ötödik szint — közel 600 mé­ter mélyen. Persze nem a ve­szélyek miatt mondom a mély­séget, hiszen teljesen mind­egy, hogy kettő, vagy kétezer méter kő alatt marad az em­ber. A termelésben viszont fon­tos tényező. A szászváriak leg­újabb elképzelései szerint pél­dául a mostani szállítógéppel kiszállíthatnák a hetedik szint szenét is, ha a tárószintre koncentrálnának minden szállí­tást. Hetven méterrel lerövidül­ne az aknaszállítás, több mint tíz százalékkal emelkedne a kapacitása. A két János még mindig hallgat, nyugodtan tű­nődhetek ennek a kis bánya­üzemnek a sorsán. A főmérnök az elmúlt öt esztendőről — még reggel — egyszerre akart mindent elmondani. Csak keve­set jegyeztem meg. Több mint hat százalékkal nőtt a terme­lés, közel 10 százalékkal emel­kedtek a teljesítmények, egy egész hat tizeddel csökkentek a költségek. A szászvári szén átlagos tonnánkénti ára ja­nuárban 606 forint volt, az el­múlt esztendei szűkített önkölt­ség 536 forint 44 fillér. Ha hoz­závesszük a hatvan forintnyi ál­talános költséget, akkor sem ráfizetéses az itteni bányászko­dás. Persze, ha az itt dolgozó 600 munkás mondjuk Zobák-bányán dolgozna, sokszorta nagyobb hasznot hajtana ... Meddő vita önmagámmal. Háromszáznál többen úgysem mennének át, a többiek is hamar szétszéledné­nek. Borbála a kitörés után Rend van a bányában. Ka­vics csikorog talpunk alatt. A vizet mindenütt csövekben ve­zetik. Feltöréshez kapaszko­dunk. Mindum János reflektorá­val végigpásztázza a munkahe­lyet, int a vájárnak, hagyja a fúrást. — Vadgalambfészek ez, vagy csúzlival lőtték oda a biztosító elemeket? Meddő gurító, a szürkészöld mediterrán kő a tárnok nélkül is megállna. A többi munkahe­lyen is megfigyeltem, hogy a rendre, a biztonsági szabályok­ra mennyire ügyelnek. Tovább megyünk. Csizmánk lisztfinom szénport ver fel, a vágat oldalát biztosító fán is szénport látok. Itt volt hát a gázkitörés. 'Elkeresztezett vágat­ba megyünk be, Brandt János metánmérő készülékét figyeli. Negyvenöt esztendős — több, mint negyedszázada küszködik Borbálával, Franciskával, Já­nossal, s az Alkotmány telep­pel. Szászváron névvel, s nem számmal különböztetik meg a széntelepeket, ö sem menne innen máshova, inkább akkor szakmát változtat. A munkahely homloka mö­gött csak itt-ott csillog elő a Borbála, gerendákkal, feckék- kel, deszkákkal kordába szorí­tották. Zárt munka. Mindig csak egy-két deszkányi rést nyitnak, ott kiszedik a szenet, bebizto­sítják, úgy haladnak előre, nyitják a homlokot. Tovább megyünk. Elágazás. Új vágatot indítanak. Megku­tatják, merre csavarodik a Já­nos, vagy a Franciska. Már nem is tudom. — Először is elfogják a hom­lokot — mondja Mindum Já­nos —, mert ez úgy néz ki, mintha csúzlival lőtték volna ide a biztosító elemeket. Aztán a fúrólyukat tartva haladnak, ne húzódjanak a szén felé. Mi­lyen a pléhje, Jenő? — Piros pléh, zöld pléh, ilyen vizsga, olyan vizsga, a bányász itt akár minden héten vizsgáz­hat valamiből — zsörtölődik amaz. Nem éppen minden héten, de az előírások szerint azok, akik gázkitörésveszélyes munka­helyeken dolgoznak, fél éven­ként az oxigénes mentőkészü­lékből megismételt vizsgát kell hogy tegyenek, havonként bal­eseti oktatáson ismerkednek a szabályokkal, s egyébként is, bizonyos számú föld alatt le­dolgozott idő után kerülhetnek csak a veszélyes munkahelyek­re. Felkapaszkodunk a fejtésbe. Passinger Elek ifjúsági brigád­ja dolgozik itt. Kamrafejtés. Kettő negyvenes támfákra ácsolnak. A csapatvezető negy­venkilenc esztendős, Nyers Jó­zsef vájár harmincnyolc, ugyan­ennyi Hernádi János is, mind­annyian legalább két évtizede itt dolgoznak. Kamrafejtés, csákány és lapát A kamrafejtésben, szobányi bányatérség, még a fejtőkala­pács, a csákány, fejsze, lapát, kapa jelenti a gépet, a működ­tető energia pedig ezekben a bányászokban van, akik öten műszakonként 40 csille szenet termelnek. Ez hasonló teljesít­mény, mint a nagyüzemekben. Talán ezért is hívják magukat ifjúsági brigádnak. — Apám is ezzel a csákány­nyal szedte a szenet — mond­ja Hernádi... Ujjai között szétporlad egy darab Borbála, régi bányászszokás, hogy be­szélgetés közben a jó szenet morzsolgatják. Kifelé megyünk. A bővítők körül szétdobált anyagok — a bányamesterek nem állják meg, hogy ne szóljanak. A vájár kész a válasszal: — Olyan rend lesz itt, mint otthon a hálószobában. Ha nem, ne lássam meg többet az András fiamat. A mesterek nevetnek. Soha nem volt a vájárnak András ne­vű fia. Visszanézek, látom, hogy már meg is kezdték az anyagok összeszedését. 'Elmesélem a mestereknek, hogy vannak, akik szerint több hasznot hajtanának Komlón, még a Békében is... Nem mondok újdonságot. Éppen a bizonyítás miatt múlják felül nap mint nap önmagukat. — De azért, én elfogadnám magamnak ezt a bányát — mondja Mindum János — nem halnék éhen. Az övék, legalábbis úgy dol­goznak ... Lombosi Jenő Állj az antibiotikumokkal — fűben, fában is van orvosság! A mohácsi 30. számú Gyógy­szertárban járva ezt a címet adtam volna az ott látható mini kiállításnak. Alapjában véve talán nem nagy ügy: a patika egyik sarkában kivilágí­tott vitrin, benne egy tucat fajta gyógynövény. Valamennyi házilag is szedhető, és otthon néhány perc alatt elkészíthető. Hársfavirág, kamilla, csipkebo­gyó, szenna, medveszőlő, me­zei zsurló, édeskömény és még jó néhány. Földünkön több mint 140 ezer fajta virágos növény­fajta található, s ebből 40 ezer orvosi növény gyanánt is felhasználható. A vitrinben csu­pán egy tucatnyi van, de alat­ta szakszerű elkészítésük és felhasználásuk leírása is. Ma, amikor az emberi ön­orvoslás a reneszánszát éli, fi­gyelemre méltó kezdeményezé­se ez a gyógyszertárnak. Ha az itt kapott tanácsokat elfo­gadjuk, legfeljebb használnak a főzetek, de ártani semmi­képpen, mint a házipatikák porlandó színevesztett tablet­tái. f. j. . . . Persze hogy ezzel kez­dem, a térre néző, magas kira­kat-ablakaival, amiktől éppen kávéház — ezúttal sajnos az ország utolsó eredeti kávéháza — a Nádor. És mástól is per­sze, a márványasztaloktól, a plüsshuzatú kanapéitól, ame­lyeket eléggé illetlenül „bol­hásnak” keresztelt a közönség, márványlapos padlózatától, a pincérek és kávéfőzők megszo­kott arcától-tekintetétől, a jó­illatú kávéjától, patinás gobe­linjeitől, összeforrott törzsven­dég-gárdájától. Aztán még em­líthetném — esetleg — a hi­deg, kristálybuborékos kisfröcs- cseit, a „viceházmestert” (2 de­ci bor, 3 deci szóda"), a „ház­mestert" (3 deci bor, 2 deci szóda) vagy éppen a „maflát" (félliter bor, félliter szóda), de ezek a kávéházi élvezetes mér­tékegységek már innét is ki­vesztek, mivelhogy kimért bor nincs (ne legyen kocsma a ká­véházból) azaz hogy palack­ban kapja a vendég, s ha akar­ja, az asztalnál keverheti ön­magának az italokat. Ennek előnyéről nem tudtak, nem is fognak meggyőzni soha, de mit lehet tenni? — Kének kisfröccsöt, de tíz­szer! — mondta barátom még néhány esztendeje s amikor a pincér a söntésból kiegyensú­lyozta a tíz teli poharat egyet­len tálcán, elégedetten közölte velem: — Látod, itt semmi sem lehetetlen. Ezen az egyszerű summázá- son ugyan eltűnődhetne az em­ber, de nem érdemes. Tulajdon­képpen azért ténferegtem be egy délelőtt az ajtó melletti „bolhásba" mert megriadtam: megszűnik a kávéház. Kiderült: nem szűnik meg. Majd becsuk­ják, — de nem most, hanem talán a hetvenes évek végén, az egész Nádor—Pannónia kombinát átépítésének II. üte­mében. Akkor is ideiglenesen. S amikor majd a mesterembe­rek, a tervezők elképzeléseinek alapján a kávéházat „följebb tolják" a jelenlegi szálloda­hall és a söröző helyére, akkor ismét megnyitják. — Tehát „csak" odébb te­szik? — Igen. A néhány lépcsőnyi magasságban lévő hall padló­zatát lebontják, a söröző pad­lózatának szintjére, beépítik a folyosót is, fönt pedig galéria lesz, ami ugyancsak otthonos­sá varázsolja majd a kávéhá­zat. — Ha az kávéház lesz... — Az lesz. Külső formájá­ban és szolgáltatásában egy­aránt, ugyanúgy, mint eddig. Az öreg márványasztalok vagy a vendéglátó-múzeumba kerülnek és helyettük hasonló márványasztalokat gyártatnak, vagy emezeket felújítják. És kapnak-e a falak sötétrepácolt faburkolatot? És ... És ... Mit is kérdezzek még? Mindezek — amelyek kétséget támaszta­nak bennem — első hallásra „apróságnak” tűnnek, de higy- gyék el, bármit is elveszünk ab­ból, ami eddig volt, már meg­csonkítja, sorvasztja a Nádor kávéház kávéházi jellegét. íMegértik-e aggodalmunkat? A belső tervező Blazsek Gyöngy­vér bizonyára megérti, hiszen — ahogy hallom — valóban nagy gonddal, óvatossággal kezdte el munkáját De mégis. Aki itt megfordult mint ven­dég távozott, jó szívvel — em­lékekkel ment el, legyen akár neves hazai politikus, minisz­ter, művész és író, vagy külföl­di személyiség. De mégsem rájuk hivatkozunk — akik rit­kán fordulnak itt elő — ha­nem önmagunkra, pécsiekre, a törzsvendéq zenetanárra, autó­szerelőre, kereskedőre, mérnök­re, orvosra, nyugdíjas hivatal­nokra, íróra, sportolóra, vagy éppen a taxisofőrre, aki — példának okáért — ezt mondta: — Ha egyedül jövök, akkor sem unatkozom, mert az isme­rős arcok között otthon érzem magamat Nincs zaj, nincs to­longás, megkapom a napi lap­jaimat, nem lökdösik az aszta­lomat, nem üvöltenek a fülem­be részeg krapekok, amit itt el­fogyasztok, ételt vagy italt arról szintén csak jót mondhatok. A Nádor és Pannónia szálló­nak volt eddig összesen 160 szobájuk, ezek közül mindössze 45 rendelkezett fürdőszobával. A rekonstrukció teljes befejezé­se után 170 szobája és ugyan­annyi fürdőszobája lesz a kom­binátnak. Hogy mennyire cél­szerű és okos program ez, az mindenki számára világos kell hogy legyen. Hogy a kávéház patináját féltjük — az is érthető, „öreg bútordarabja" ez már a város­nak. Dr. Bédi Imre főkönyvelő által összeállított kis történelmi visszapillantásból tudom, hogy például a jelenlegi konyha és udvari rész helyén mór az 1700-as évek végén működött egy beszálló vendéglő bizonyos Mayer Teréz nevezetű hölgy tulajdonában. Később, a Schön- herr-család — 1845-ben vagy akörül építtette meg a Nádor szállót és kisebb-nagyobb vál­toztatások révén is áll még az épület, rendeltetésszerűen. A A haladó szellemű József ná­dorról elkeresztelt szálló és vendéglő későbbi tulajdonosa, Hohe György ekképpen fogal­mazta meg hirdetményét: „... Alulírott ... semmi költ­séget nem kímélt, hogy a csi­nosság, kényelem és pompaság a Nagy Kávéházban ... kitün­tető legyen ... és a tisztelt Ven­dégeknek kegyeit megnyerje ... Naponta 6 órakor reggel a Kávéház felnyittatik, ahol est­véli 11 óráig minden szempil­lanatban Kávé, Chocolade, Puncch s más tetsző italokkal, ahhoz különösen elkészített por­hanyó süteményekkel szolgálni fog ..Időpont: „Pécsett, Ok­tóber hava, 24. 1846.". Erről van szó. Rab Ferenc Kismamák figyelmébe! Jersey nadrág több színben és fazonban, /jgx minden méretben dmmi 503-,552,- Ft-ig

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom