Dunántúli Napló, 1976. február (33. évfolyam, 31-59. szám)
1976-02-23 / 53. szám
Gyakrabban lenne szükség ilyen rendezvényekre Szurkolóankét a PMSC-nél Kit szerepeltessen az edző? Felzárkózni az élcsoporthoz Zomborit az elmúlt év nyarán kiadták a Vasasnak, de még mindig a PMSC-től kapott lakásban lakik, holott több játékos lakásra vár. Miért nem körültekintőbbek a vezetők? Miért bátortalanok a szélsők? Milyenek a csapat esélyei? Schulteisz bemutatkozása jól sikerült a védelem tengelyében, van értelme a változtatásnak? Ki legyen a középcsatár? Vannak kedvenc játékosai az edzőnek? Miért nem mutatkozott be a szurkolóknak az egyesület új titkára, akinek munkaköri feladata a labdarúgás? Záporoztak a kérdések a PMSC vasárnap délelőtti szurkológyűlésén az Ifjúsági Házban. Érthető, hisz szurkológyűlést a város élvonalbeli labdarúgó csapatánál több mint öt évvel ezelőtt rendeztek utoljára. Az egyesület elnökének köszöntője után Garami József vezető edző tartott beszámolót a csapat helyzetéről. Kiértékelte az őszi szereplést, beszélt a felkészülésről, majd a tavaszi tervekről. A csapat célja, hogy felzárkózzon az élcsoporthoz. Aztán megindult a kérdés- áradat, melyből kiválasztottuk a legérdekesebbeket. — Miért Hámorival és Fábiánnal kísérletezik az edző a középcsatár posztján, amikor ebben a szerepkörben Bálint bizonyított már? GARAMI JÓZSEF: — Bálint sokoldalúan képzett játékos és őt szükség esetén valójában szerepeltethetem középcsatárként. De nem ez az igazi posztja, ő hasznosabb játékot nyújthat középpályán. Véleményem szerint Hámorinak a legjobbak az adottságai. Szeretném számára megadni a bizonyítási lehetőséget. Bátran ütközik, jól fejel és a kaput is érzi. Remélem nem marad adós a gólokkal. — Schulteisz hátravonása a védelem tengelyébe jó edzői húzásnak bizonyult. Most mégis foglalkoztatja az a gondolat a vezető %dzőt, hogy Maurer legyen a középhátvéd. Miért? GARAMI JÓZSEF: — Maurer felépült sérüléséből, az alapozás alatt nagyon igyekezett. Nem vitás, Schulteisz bemutatkozása jól sikerült a védelemben, de ez nem jelentheti egyértelműen azt, hogy Maurer játékára a jövőben nem számítunk. Igyekszem megtalálni a legjobb megoldást. — Kiss Sándor az UEFA-vá- logatott legjobbja volt, aztán az ősszel alig kapott lehetőséget. Milyen tervei vannak Kiss- sel a vezető edzőnek? GARAMI JÓZSEF: — Kisst jóképességű játékosnak tartom, de amikor hozzánk került erőnléti fogyatékosságai voltak, ráadásul meg is sérült. Az utolsó őszi mérkőzésen valóban a csapat egyik legjobbja volt. Az előkészületi mérkőzéseken viszont fáradtan mozgott, igaz. a főiskolán vizsgái voltak. Ha javul az erőnléte, Garami József, a PMSC edzője a szurkolók kérdéseinek pergőtüzében. FedettpályásEB Tizennégy döntő Münchenben bizonyára hasznos tagja lesz a csapatnak. — Miért morzsolódtak le a „nagy-nevű" vezetők? Hogyan segíti a város vezetése a csapatot? Dr. Rugási Endre, az egyesület elnöke: — Tény, hogy különböző okok miatt voltak személyi változások a vezetésben, de a mindenkori vezetés lelkes munkájával hozzájárult ahhoz, hogy az egyesület évről évre előrébb lépjen az országos ranglistán. A város vezetése mindent megad annak érdekében, hogy a PMSC jól szerepelhessen. A még jobb eredmények elérése érdekében kérjük szurkolóink segítségét is. — Zombori még mindig nem adta le azt a lakást, amit a PMSC-től kapott, holott már csaknem egy éve a Vasas játékosa. Miért nem körültekintőbbek a kiadatásnál a vezetők? Baracs Ferenc ügyvezető elnök: — Az egyesület igyekszik minél gyorsabban lerendezni ezt d vitás kérdést. Az eset tanulságos számunkra, a jövőben valóban körültekintőbbnek kell lennie a vezetésnek. A játékosok nevében Kincses Viktor csapatkapitány szólt: — Elmondhatom, hogy a hozzáállással és az akarással nem lesz probléma. Kérjük a szurkolókat biztassák a csapatot, mert az fokozza a teljesítményt és meghatározója is lehet az eredményességnek. Felvetődött még többek között, hogy az egyesület gyakrabban tájékoztassa a szurkolókat. Kifogásolták, hogy a vezetés nem mutatta be a szurkolóknak az egyesület új titkárát, aki felelős a labdarúgásért. A választ mi sem tartottuk elfogadhatónak, hisz a Kárpáti Lvov csapatát ezúttal más is kísérhette volna a vezetők közül. Az ismerkedésre kitűnő lehetőség lett volna ezen az ankéton. Ugyancsak hiányoltuk a szakosztály elnökét és technikai vezetőjét. E szépséghibák ellenére eredményesen zárult az ankét és ehhez hasonló rendezvényre a jövőben gyakrabban van szükség. Vasárnap Münchenben 14 döntővel folytatódott a VII. fedettpályás atlétikai Európa-baj- nokság. Először a férfi súlylökők léptek a körbe, itt a 140 kilós cambridgei rendőr, a brit Capes győzött. A második ügyességi döntő, szovjet atlétanő, Lidia Alfejeva sikerét hozta távolugrásban. Az elmúlt évi világranglista vezetője 7 cm-rel bizonyult jobbnak a 2. helyezettnél. Az első futószám első előfutamában indult Bognár László és biztosan másodikként jutott a középfutamba. A középfutamban megintcsak az első csoportba került és a várakozásokat felülmúlva minimális különbséggel is, de biztosította döntőbe jutását. Eredmények: Férfiak: A súlylökés 1976. évi fedettpályás Európa-bajnoka: Geoff Capes (Nagy-Britannia) 20,64 m, 2. Lochmann (NDK) 20,29, 3. Ba- risnyikov (szovjet) 20,02, 4. Jaros (szovjet) 19,38, 5. Kocsev (bolgár) 19,22, 6. Brouezt (francia) 19,13. 60 m gát: Első középfutam (a középfutamokból 3—3 versenyző jutott a döntőbe). I. középfutam: 1. Mjasznyikov (szovjet) 7.87 mp, 2. Price (brit) 7.91 mp., 3. Bognár László 8.02 mp. II. középfutam: 1. Jankowski (lengyel) 7.97 mp. 2. Pereverzev (szovjet) 8 00, 3. Cerovsky (csehszlovák) 8 05. Nők: a távolugrás 1976. évi fedettpályás Európa-bajnoka: Lidia Alfejeva (szovjet) 664 cm, 2. Nygrynova (csehszlovák) 657, 3. Gop- csenko (szovjet) 648, 4. Voigt (NDK) 632, 5. Lambrou (görög) 627, 6. Curtet (francia) 625. Szombaton és vasárnap rendezték meg Nagykanizsán az első alkalommal kiírt kanizsai Thúry Kupa kézilabda tornát, melyen összesen kilenc csapat, köztük négy NB l-es vetélkedett a díszes vándorserlegért, a felajánlott értékes tiszteletdíjakért. A tornát Pétiké Antal városi tanácselnök-helyettes nyitotta meg, majd a férfi csapatok (Debreceni Dózsa, Tatabányai Bányász, Rába ETO, Nagykanizsai Gazdász, TFSE) kétszer 20 perces, míg a női együttes (TFSE, Savária SE, MOSZTAR A nők 400 m-es döntőjében a nyugatnémet Rita Wilden új nyugatnémet csúccsal biztosan győzött. A 400 m-es női síkfutás 1976. évi fedettpályás Európa-bajnoka : Rita Wilden (nyugatnémet) 52.26 mp, 2. Pavlicsics (jugoszláv) 52.47, 3. Klimovicsa (skovjet) 52,80, 4. Akszenova (szovjet) 53,60. Bomba meglepetéssel végződött a 400 m-es férfi síkfutás döntője. A bolgár Bratanov magabiztosan nyert a cím védője, a nyugatnémet Koehler ellen. A 400 m-es férfi síkfutás 1976. évi fedettpályás Európa-bajnoka : Jankó Bratanov (bolgár) 47.79 mp, 2. Koehler (nyugatnémet) 48.19, 3. Madry (lengyel) 48,4é. Férfiak: az 1500 m-es síkfutás 1976. évi fedettpályás Európa- bajnoka : Paul-Heinz Weltmann (nyugatnémet) 3:45.T p. 2. Wessinghage (nyugatnémet) 3:45.3, 3. Ghipu (román) 3:46 1. Nők: az 1500 m-es síkfutás 1976. évi fedettpályás Európa- bajnoka : Brigitte Kraus (nyugatnémet) 4:15.2 p. 2. Marasescu Andrej (román) 4:15.6, 3. Peklivanova (bolgár) 4:15.8. A 800 m-es síkfutás 1976. évi fedettpályás Európa-bajnoka : Nicolina Tesreva (bolgár) 2:02.2 p 2. Tomova (bolgár) 2:02.6, 3. Klein (nyugatnémet) 2:03.2. A súlylökés 1976. évi fedettpályás Európa-bajnoka: Ivanka Hrisztova (bolgár) 20,45 m, 2. Kracsevszkaja (szovjet) 20,06, 3. Schoknecht (NDK) 19,36. Lokomotív jugoszláv második ligás, Nagykanizsai Gazdász) kétszer 15 perces játékidőben vetélkedett nemzetközi és NB i-es játékvezetői párosok vezetése mellett. A kupaverseny különösen a férfiaknál hozott színvonalas, látványos játékot és meglepő eredményeket. A férfi kupát a Tatabánya nyerte a Debrecen és a TFSE előtt, míg a nőknél csak a jobb gólkülönbség döntött a TFSE csapata javára, a Savária SE és a MOSZTAR előtt. Látványos mérkőzések, a kanizsai Thúry Kupán monitor ^mellől Keresik a veszélyt! Meghalt egy 15 éves kisfiú. A hír önmagában is szomorú, de ha az eset körülményeit közelebbről is ismerjük tragikussá is válhat. Mint ebben a történetben is: Argentínában három ökölvívó menedzsert örökre eltiltottak a szorító környékéről, mivel kihasználva a sportág népszerűségét e dél-amerikai országban rábeszélték a 15 éves Walter Heront, hogy jó pénzért lépjen szorítóba. Bele is egyezett — nyilván inkább szülei egyeztek bele a kihívásba, hogy megküzd ellenfelével, egy tapasztalt hivatásos boxolóval. A mérkőzésre Buenos Airesben került sor, de nem tartott sokáig. Az első komolyabb ütés a földre küldte a fisfíút, aki elájult és soha többet nem tért magához. A közvélemény felháborodására az ügyet kivizsgálta az Argentin ökölvívó Szövetség. Bevonták a menedzserek működési engedélyét. És ezzel persze a maguk részéről a profi boxban uralkodó törvények szellemében le is zárták az ügyet. Vajon ki lesz az újabb áldozat? Lehet, hogy Muhammad Ali következő ellenfele, a belga Jean-Pierre Coopman. A hivatalos szöveg szerint „a jelenlegi világbajnok lehetőséget nyújt Coopmannak a cím megszerzésére.’' Én azt hiszem, hogy csak nagyon kevesen vannak, akik Ali nagylelkűségét komolyan veszik. Ügy hírlik, szurkolói sem nagyon büszkék legújabb választottjára. A 30 éves belga sem ringatja magát különleges illúziókban. Kapva kapott az Ali nyújtotta lehetőségen, s bizonyára azt is belekalkulálta számításaiba, hogy egyszersmindenkorra befejezi a mérkőzés után pályafutását. Ha nem is jut a 15 éves Walter Heron sorsára, maga és családja megélhetését jó időre biztosítani fogja. És a hivatásos ökölvívók világában ez nem lebecsülendő szempont. Kerül amibe kerül, Coopman úr jól megverette nru gát! Nemcsak az ökölvívók vak- merőek. Az autóversenyzők százezreket ejtenek bámulatba veszélyt és félelmet nem ismerő sebességhajszolásukkal. Életüket kockára téve harcolnak a díjakért, a népszerűségért és persze elsősorban a pénzért. A Forma 1-esek tavalyi győztese, az osztrák Nicki Lauda 1975-ben óriási pénzeket ka- szírozott. Láttam az osztrák televízióban egy vele készült műsort, ahol többek között olyasvalamit is említett az adást vezető riporter, hogy ebben a „szakmában" vagy győznek a versenyzők, vagy mentőkocsiban hagyják el az arénát. Csak kevesen vonulnak vissza a megszerzett babérokkal sértetlenül. Utalt az angol Jackie Stewartra, akit felesége nem engedett tovább versenyezni. Vajon nem akarja-e Nicki Lauda is az ő példáját követni? A válasz meglepő volt: „Nekem nincs feleségem . . ." Ez évi rajtja egyébként jól sikerült, hiszen ott folytatta, ahol 1975-ben abbahagyta. A londoni fogadó irodáknál is ő a favorit. Kilenc a négyhez adják az osztrák fiú győzelmét. A bukmékerek nem fizethetnek rá. Ezen az üzleten csak az érdekelt, vagyis Nicki Lauda veszíthet. Szőnyi János Dolgosokat ff e luesznek PEPSI-COLA üzemünkbe női munkaerőt, élelmiszeripari, vegyipari szakembereket szirupkészitőnek, targoncavezetőt, takarítót, konyhai segéderőt felvesz a Pannónia Sörgyár. (419) GÉPIPARI technikumi végzettséggel rendelkező fiatal férfit állóeszköz gazdálkodó munkakörbe felveszünk. Pécsi Faipari Szövetkezet, Pécs, Bolgár Néphadsereg u. 10. (518093) RAKTÁRI munkásokat felveszünk. Jelentkezni lehet a növényvédőszer osztály vezetőjénél, Pécs, Megyeri út 64. (407) KERESKEDELMI szakmunkást, raktári segédmunkást és kocsikísérőket felvesz a PIÉRT Kereskedelmi Vállalat 15. sz. lerakató. Pécs, Perczel utca 2. (518127) VILLANYSZERELŐ és asztalos szakmunkást, valamint kőműves mellé segédmunkást keres felvételre a Dr. Veress Endre utcai Rendelő- intézet. Jelentkezés a Rendelőintézet műszaki osztályán. (402) AZ AUTÓKÖZLEKEDÉSI Tanintézet felvesz 2 karbantartó szerelőt, valamint 2 takarítónőt. Jelentkezni lehet: Pécs, Hengermalom u. 4. sz. alatt, szombat kivételével naponta 8—12 óráig. (411) VILLANYSZERELŐT. szakképzett nyugdíjas kazánfűtőt, férfi és női segédmunkásokat felveszünk. Pécsi Bútorgyár, Pécs, Somogyi Béla utca 6. szám. (359) HÁZFELÜGYELŐI munkakörrel egybekötött vízvezeték-szerelőt (központifűtés-szerelő szakjával is rendelkezők előnyben) alkalmazunk. Kétszobás összkomfortos lakást biztosítunk. Cserelakás szükséges. Jelentkezés írásban, szakképzettség és bérigény megjelölésével, valamint a cserelakás leírásával. Pécs, Posta- Jiók 26. (381) A FUSZÉRT Vállalat felvesz E-vizs- gával rendelkező pécsi lakosú gépkocsivezetőket — 5—7 éves gyakorlattal új IFA W 50-es gépkocsira ■—, géplakatost, villanyszerelőt taraonca- szerelői munkakörbe, árukísérőket, vagonrakodókat, női és férfi dolgozókat egyműszakos csomagolói munkakörbe. Jelentkezés: Pécs, Megyeri út 59. Raktárbázis, FUSZÉRT munkaügy. (398) A BARANYA megyei Temetkezési Vállalat sírásót, kertészeti munkához nyugdíjast, a komlói fiókhoz főfoglalkozású halottszállító gépkocsivezetőt, szállító munkást, sírásót és egyéb temetésszolgáltató dolgozókat. Jelentkezés a vállalat központjának munkaügyi osztályán (Pécs, Bolgár Néphadsereg útja 97.), illetve a komlói fióknál (Komló, Arany János utca 2.). (390) GÉPKOCSIVEZETŐT, kisegítő gépkocsivezetőt és garázsmestereket felvesz a Tejipari Szállítási Vállalat. Pécs, Ifjúmunkás utca 2. (414) NYUGDÍJAS éjjeliőrt felveszünk. Jelentkezés: Dél-dunántúli ROVIKOT Vállalat rendészénél. Pécs, Közraktár u. 1. (427) KŐMŰVES és vízvezeték-szerelő szakmunkásokat és segédmunkásokat azonnali belépéssel felvesz a Szigetvári Állami Gazdaság, Szentegát. (396) A KESZTYŰGYÁR Bőrruházati Gyáregysége varrodai munkára szakképzett és betanuló dolgozókat vesz fel. Jelentkezés: Pécsbányatelep, Kórház tér (Széchenyi-akna). (518131) KARBANTARTÓI feladatok ellátására gyakorlattal rendelkező általános géplakatosokat felveszünk. Hegesztői vizsgával rendelkezők előnyben. Jelentkezés a főmérnökhelyettesnél. B. m. Patyolat Mosoda Vállalat, Tüzér u. 13. (518130) AUTÓVILLAMOSSÁGI szerelőket felvesz a Belker. Száll. Vállalat. Pécs, Megyeri út 63. (518122) GÉPKOCSIVEZETŐKET felvesz a Belker. Szállítási Vállalat. Pécs, Megyeri út 63. (518123) HIVATÁSOS gépkocsivezetői tanfolyamot indít a Belker. Száll. Váll. a KPM-mel közös szervezésben. Tanfolyam kezdete kb. február vége, március eleje. A tanfolyamdijat ^ a vállalat fizeti. A tanfolyam idejére 1300,— Ft segédgépkocsivezetői dijat fizetünk. Jelentkezhet aki tényleges katonai szolgálati idejét letöltötte és 8 általános iskolával rendelkezik. Jelentkezés: Pécs, Megyeri út 63., Tóth elvtársnál. (518124) SALAK kihordókat (lehet nyugdíjas is) felvesz a BVM Pécsi Gyár- egysége hirdi telepe, Hird, vasútállomás mellett. (421) A Városi Tüdőgondozó Intézet takarítónőket keres felvételre (7 órás munkaidő + 30% veszélyességi pótlék). Jelentkezés: Pécs, József Attila utca 1. (426) GÉPKOCSIVEZETŐKET és rakodó- munkásokat felvesz a Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalat. Jelentkezés: Pécs, Bolgár Néphadsereg útja 104., szállitásvezetőnél. (423) A barcsi ',,Vörös Csillag” Mg. Tsz. pályázatot hirdet Pécs, Pacsirta u. 25. sz. alatti (uránvárosi bolt) sza- badkasszás elárusítóhely vezetői állásának betöltésére. A bolt havi forgalma 275 000 Ft. Pályázatot a hirdetés megjelenése után két hétig 7570 Barcs, Béke u. 6. címre kérjük. (422) A BVM Pécsi Gyárrészleg pécsi telephelye férfi és női segédmunkásokat, villanyszerelőket felvesz. Pécs, Bolgár Néphadsereg útja 10. (420) Hétfői □