Dunántúli Napló, 1976. február (33. évfolyam, 31-59. szám)
1976-02-13 / 43. szám
Biztató atlétikai eredmények a fedettpályás versenyeken Lépőid és Lukács sokat ígérő szereplése Kléhány éve rendeznek nálunk fedettpályás atlétikai versenyeket. Budapesten az olimpiai csarnokban alakítottak ki 180 méter hosszú ellipszis alakú futópályát. A pécsi és mohácsi atléták is kihasználták a versenyzési lehetőséget. Az elmúlt hét végén megrendezett országos bajnoksággal zárult a fedett atlétikai idény. Hatvan méteren Lukács 2., Lépőid 3. volt, a súlylökésben Fehér, a PMSC versenyzője 3. helyen végzett. A mohácsi Hoffmann Györgyi 800-on 4., 1500 on 6. helyen futott be a célba. Solymossy Egon, a PMSC atlétikai szakosztályának edzője: — A fedettpályás versenyeket a nyári versenyekre való jó felkészülési lehetőségnek tartjuk, semmiképpen sem lenne azonban jó, ha a versenyzőink már most elérnék csúcsformájukat. Mindenesetre biztató, hogy minden különösebb rákészülés nélkül Lépőid és Lukács sokat ígérő eredményekkel mutatkoztak be. Edzettségi állapotuk igen jó. A hazai versenyek mellett Lépőid és Lukács Bukarestben nemzetközi találkozón is rajthoz álltak, Lépőid az „A" döntőben 5. volt, Lukács a „B” döntőben első helyen végzett. Külön öröm számunkra, hogy Lukács eredményei alapján tagja lett a müncheni fedettpályás Európa-bajnokságra kiutazó magyar csapatnak. Ha minden jól megy döntős lehet az EB-n, A szövetség rendelkezése értelmében az olimpiai kerettagok a fedettpályás Európa-bajnokságon nem indulnak, ezért marad itthon Lépőid is. Dr. Patty István, aki az elmúlt évben fedettpályán 400 méteren országos bajnokságot nyert, az idén sérülése miatt csak egyetlen alkalommal indult 60 méteren. Péley Bernadett, a PMSC fiatal női középtávfutója is rajthoz állt egy 800-as és egy 1500-as fedettpályás versenyen, neki azonban még nem nagyon ízlett a fedettpályás verseny. Fehér Lajos személyében egy tehetséges pécsi dobó atléta is bemutatkozott Budapesten a fedettpályás versenyeken, Fehér az ősszel Dunaújvárosból került Pécsre, az első fedettpályás versenyen 15 méter 52 centimétert dobott, utána versenyről versenyre jobb eredményt ért el, a fedettpáDunántúlt napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Békés Sándor Szerkesztőségi üg/elet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. Tel: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054 Egy tehetséges versenyző bemutatkozása Hoffmann Györgyi sikere lyás bajnokságon 16 méter 15 centimétert dobott. Van benne fantázia, akár 18 méteres dobó is lehet belőle. A mohácsi Hoffmann Györgyi is jó eredményekkel rukkolt ki a fedettpályás versenyeken. 800 méteren ért el különösen jó teljesítményt, 2:10.7 ideje jobb volt, mint az elmúlt évi legjobb magyar fedettpályás 800 méteres idő. Sl. A kedvező hóviszonyokat kihasználják a sizők. Vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel a Misináié tőn rendezik meg a megyei sífutó-bajnokságokat. A serdülők, ifjúságiak és felnőtt versenyzők részére rendeznek futamot. Nevezéseket a verseny megkezdése előtt a helyszínen is elfogadnak. LABDARÚGÁS. A lippói Béke őre Tsz a tavaszi bajnokság megindulása előtt a mohácsi járás labdarúgó-csapatainak részvételével ván>- dor kupát írt ki. A kupáért hat megyei II. osztályú, illetve járási bajnokságban szereülő csapat (Lip- pó, Szederkény, Sátorhely, Töttös, Kislippó és Nagynyárád) mérkőzik. TERMCSZETJARAS. Szolnokról kaptunk levelet. Sánta Kálmán beszámolójából megtudtuk, hogy az elmúlt évben a szolnoki természet- járók egy csoportja 10 napon keresztül teljesítette a Tolna, Baranya, Somogy megyei természetbarátok által rendezett 165 kilométeres dél-dunántúli jelvényszerző kéktúrát. A tanulságos és élményekben gazdag túrára szívesen emlékeznek vissza a szolnokiak. Pénteken érkezik a Bácskapalánka Tizenkilencedik alkalommal kerül megrendezésre a labdarúgó Dunántúli Napló Kupa. A labdarúgó DNK ezúttal nemzetközi lesz, a Pécsi MSC és a Komlói Bányász mellett láthatják a szurkolók a szovjet Kárpáti Lvov, valamint a jugoszláv Bácskapalánka együttesét. A' szovjet csapat már Pécsett tartózkodik, a Bácskapalánka pénteken délután érkezik. Véglegessé vált a program is. Szombaton Pécsett, a Tüzér utcai pályán játsszák a Pécsi MSC—Kárpáti Lvov találkozót, Komlón kerül sor a Komló— Bácskapalánka mérkőzésre. Vasárnap Pécsett a Pécsi MSC— Bácskapalánka, Komlón a Komló—Kárpáti Lvov mérkőzéseket játsszák. Valamennyi összecsapás 14.30 órakor kezdődik. A. mérkőzéseken öt játékost végig lehet cserélni és a találkozók végén az eredménytől függetlenül 5—5 büntetőrúgásra kerül sor. Pont és gólkülönbség esetén az értékesített büntetők határozzák meg a végső sorrendet. A torna győztese elnyeri a Dunántúli Napló Kupát, melyet a Zsolnay Porcelángyárban készítettek. A Baranya Kereskedelmi Vállalat'Tcülön tiszteletdíjakat ajánlott fel a legjobb játékosoknak. így, díjat kap a legjobb kapus, a legtechnikásabb mezőnyjátékos és a legtöbb gólt szerző csatár. Az ünnepélyes díjkiosztó színhelye az Olimpia Étterem. Napirenden a labdarúgás Együttes párt vb-ülés a Mecseki Szénbányáknál Az MSZMP Mecseki Szénbányák Bizottsága és Komló város Bizottsága végrehajtó bizottságai együttes ülést tartottak február 12-én Pécsett, a Mecseki Szénbányák központjában. Az ülésen részt vett Rajnai József, a Megyei Párt- bizottság osztályvezetője. A napirendi pontok között szerepelt a Komlói Bányász labdarúgó szakosztálya helyzetének megtárgyalása. A végrehajtó bizottság elfogadta a beszámolót és megállapította, hogy a kérdés napirendre tűzése helyes volt, hisz a labdarúgásnak hagyománya van a bányászvárosban, melyet továbbra is ápolni kell. A Mecseki Szénbányák, valamint Komló város Bizottságainak végrehajtó bizottságai nincsenek megelégedve az eredményekkel, ezek javítása érdekében határozatot hoztak. Nagyobb gondot kell fordítani a játékosok nevelésére, felelősségérzésük növelésére. Szükséges a kollektív szellem további erősítése. A központi határozatokat még következetesebben keil végrehajtani. Az utánpótlás megoldásában elsősorban a helyi erőkre kell támaszkodni. A Sportiskola tevékenysége felülvizsgálásra szorul és szükséges a Sportiskola és a Komlói Bányász szakmai egységének megteremtése. Javítani keil a fegyelmi helyzeten is. Az együttes végrehajtó bizottsági ülés javasolta, hogy az érdekeltek készítsenek állás- foglalást, melyet a végrehajtó bizottságok külön-külön megtárgyalnak a közeljövőben. Közgyűlés a Pécsi Spartacus Sportkörben A Pécsi Spartacus Sportkör közgyűlésen részt vett Regöczi Kálmán, az OKISZ—KIOSZ testnevelés és sportosztály vezetője, Ladányi István, az OTSH referense és dr. Csernus Kálmán, a megyei Sporthivatal elnöke. Herr Ferenc ügyvezető elnök beszámolójában elmondotta, hogy az 1952-ben alakult sportkör életében az elmúlt négy évben komoly változások történtek. A kitűnő versenyzőkből álló kerékpár szakosztályt a Pécsi MSC vette át, a kézilabda szakosztály megszűnt, a megmaradt három szakosztály fenntartása mellett a megye szövetkezeteinek tömegsportszervezéséhez nyújtottak segítséget. 1976-ban a tömegsport bázis megtartásán túl a minőségi sportban is nőttek a követelmények. Az NB I. B. férfi tenisz szakosztály mellé a PEAC-tól átvették az NB ll-es női tenisz szakosztályt, és a férfi női asztaliteniszezőkön kívül NB ll-es teke-csapattal is rendelkezik a sportkör. A közgyűlés a beszámolók elhangzása után megválasztotta a sportkör 13 tagú vezetőségét. A sportkör társadalmi elnöke Geröli László, ügyvezető elnöke Herr Ferenc. XII. teli olimpia Fölényes szovjet győzelem a női síváltóban 10 aranyérem még gazdára vár Kilenc nemzet csapata indult a női 4x5 kilométeres síváltóban csütörtök délelőtt See- feldben. A szovjet—finn párbaj, az idei ötkarikás játékok női síviadalainak jellemzője, ezúttal is folytatódott. Az utolsó számban a Szovjetunió biztosította női sísportja innsbrucki hegemóniáját újabb, e sportágban harmadik aranyérmével. A 4x5 kilométeres női s í- I utóváltó olimpiai bajnoka: Szovjetunió (Nyina Baldicseva — 17:31.01, Zinajda Amoszova — 17:02.81, Raisza Szmetanyi- na — 16:26.32, Galina Kulakova - 16:49.61) 1:07:49.75 ó, 2. Finnország (Lisa Suihkonen — 17:29.02, Marjatta Kajos- maa - 17:22.06, Milkka Kun- tola — 17:08.98, Helena Taka- lo - 16:36.51) 1:08:36.57 ó. 3. NDK (Monika Debertshauser — 18:02.73, Sigrun Krause — 17:46.43, Barbara Petzold — 17:01.71, Veronika Schmidt — 17:07.08) 1:09:57.95 ó. Peter Müller (Egyesült Államok) 1:19.32 perc, 2. Jörn Didriksen (Norvégia) 1:20.45, 3. Valerij Muratov (Szovjetunióul :20.57. Az olimpiai jégkorongtorna ,,B" csoportjában a 4. forduló további két mérkőzésén meglepő eredmény született. Az addig pontveszteség nélkül élen álló jugoszlávok elveszítették veretlenségüket, s így az első helyen „csere történt”, az utolsó forduló előtt Románia jobb gólkülönbségével az élre állt. EREDMÉNYEK: Japán—Jugo-; szlávia 4:3 (2:0, 1:0, 1:3), Svájc—Ausztria 5:3 (1:1, 3:2, 1:0). A „B” csoport állása az utolsó forduló előtt: 1. Románia 2; Jugoszlávia 3. Svájc 4. Ausztria 5. Japán 6. Bulgária 4 3 — 1 19-12 6 4 3 — 1 21-16 6 4 2 — 2 21-18 4 4 2 — 2 15-13 4 4 2 — 2 13-13 4 4-------4 14-31 9 Az olimpiai játékok 9. versenynapján csak két aranyérem talált gazdára. A hátralévő három versenynapon a 37 aranyéremből még tízért lesznek versenyek. Pénteken a férfi biatlon váltó, az 1500 méteres gyorskorcsolyázás, a női óriás műlesiklás és a női műkorcsolyázás. Szombaton az 50 kilométeres sífutás, a 10 000 méteres gyorskorcsolyázás, a férfi műlesiklás, a négyes bobok és a jégkorong, vasárnap pedig a nagysáncugrás bajnoki címeiért küzd a mezőny. Annyi már biztosnak látszik, hogy a Szovjetunió az érmeket és pontokat tekintve óriási fölénnyel nyeri az innsbrucki versenyeket, s az NDK második helyét sem valószínű, hogy veszélyeztetheti valamelyik nemzet. Eddig 14 ország szerzett érmet a tiroli fővárosban. Az éremtáblázat állása: Jóleső érzéssel állt a fotóriporter kamerája elé Tatjana Averina szovjet gyorskorcsolyázó- nő, aki a téli olimpián két arany- és két bronzérmet szerzett. A csütörtöki versenynap második, egyben utolsó döntőjét a férfi gyorskorcsolyázók az 1000 méteres távon vívták, amelynek érdekessége, hogy ez első alkalommal szerepelt a téli olimpiák műsorában. Az előzetes esélylatolgatásokat keresztülhúzta az influenzajárvány: az éremszerzésre „beharangozöttak" közül hárman, a svéd Granath, a holland Bazen és az Innsbruckban 500 méteren leggyorsabb szovjet Kulikov betegsége miatt visszalépett a versenyektől. Az 1000 méteres férfi gyorskorcsolyázás olimpiai bajnoka: 1. Szovjetunió >• e 0 0 11 M a N o 5 N c o i> 8 e a> « 0) N Ü* :0 24 2. NDK 6 4 4 14 3. NSZK 2 4 1 7 4. Egyesült Áll. 2 3 4 9 5. Finnország 2 3 1 6 6—7. Norvégia 1 2 1 4 Svájc 1 2 1 4 8. Ausztria 1 1 2 4 9. Nagy-Britannia 1 — — 1 10—12. Hollandia — 1 1 2 Kanada — ■ 1 1 2 Olaszország — 1 1 2 13—14. Liechtenst. — — 1 1 Svédország — — 1 1 A téli olimpiai játékok 10. versenynapján, pénteken négy aranyéremért lesz küzdelem. Emellett befejeződik a jégkorong-torna ,,B” csoportjának mérkőzés-sorozata, gazdára találnak a 7—12, helyek; a négyes bobok két futammal kezdenek, az eredményhirdetésre náluk majd szombaton kerül sor. RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 8.27: Két szimfónia. Közben: 8.55: Változó világtérkép. 9.05: A Két szimfónia folytatása. 9.34: Csigabiga told ki szarvadat! Óvodások műsora. 10.05: Iskolarádió. 10.35: Ki tart meg engem? Komját Aladár versei. 10.38: Ettél Sussman énekel. 11.00: Gondolat. 11.45: A Svájci Olasz Rádió énekkara énekel. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Verbunkosok, nóták. 14.14: Kóruspódium. 14.25: „Nyitnikék." Kisiskolások műsora. 15.10: Magyar szerzők műveiből. 15.49: Keringők. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Nézőpont. 16.15: Művelődés. A Magyar Rádió kulturális tájékoztató műsora. 17.05: A természet hangjai. 17.40: Népdalcso- kdr. 19.15: Pataky Kálmán operettfelvételeiből. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Az MRT szimfonikus zenekarának hangversenye az ifjúságnak. Közben: Kb.: 20.10: Katedra. Kb.: 20.30: A hangversenyközvetítés folytatása. Kb.: 21.25: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. Kb.: 21.40: Népdalok. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Dzsesszfelvételekből. 22.53j A Dunántúl. Történelmi figyelő. 0.10: Toronyzene Johann Bezel műveiből. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Flotow: Márta. — Jelenet, Rózsadal és kettős a II. felvonásból. 8.15: Az izraelita felekezet negyedórája. 8.33: Brigitte Ahrens, Ray Adams és a Gerd Michaelis együttes énekel, Klaus Lenz zenekara játszik. 9.08: Az „O története..." A RÁDIÓ ÉS MŰSOR — avagy de Sade márki világa. 9.23: Délelőtti torna. 9.33: Népi hangszeres muzsika. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.50: Egy kis figyelmet. 12.00: Operettrészletek. 12.33: Az élő népdal. 12.43: Kamaramuzsika. 13.33: Weiner Leó: Könnyű kis zongoradarabok. 14.00: Kettőtől ötig . . . 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. 18.00: Könnyűzenei olimpia. — XII. rész. 18.33: Anny Schlemm énekel. 18.51: Mikrofonközeiben — Claude Francois. 19.31: Macska a felségvizeken. Rádiószatíra. 20.10: Közvetítés a Duna Intercontinentál Szálló Csárda étterméből. Fehér Sándor népi zenekara játszik. 20.33: Koktél ötösben. 21.33: Profilból és szemben. Jelenetek Vaszilij Suksin elbeszéléseiből, (ism.) 22.11: Filmzene. 22.33: Zenekari muzsika. 23.05: Zenés játékokból. 3. MŰSOR 14.05: Bach-művek. 16.03: Opera- részletek. 16.34: A montreuxi dzsessz- fesztivál felvételeiből. 17.14: Magyar szerzők művei. 17.30: Feleslegesnek ítéltetett. 18.03: Claudio Abbado vezényel. 19.15: Iskolarádió. 19.33: Könnyűzene a zongoramuzsika kedvelőinek. 20.08: Mozart: Szöktetés a szerájbál. Háromfelvonásos opera. Közben: „Változtasd meg életed!" Rainer Maria Rilke születésének 100. évfordulójára. 21.22: Az operaközvetítés folytatása. PÉCSI RADIO 17.00: Műsorismertetés, hírek. 17.05: Ritmus és dallam. 17.30: Zárszámadások idején. Somogyvári Valéria riportja. 17.35: Járóka József és népi zenekara játszik. 17.45: Szép versek. 17.55: Papp Zoltán: Japán szvit. Előadja: a pécsi Orff együttes. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Zenés percek. 18.25: Hírösszefoglaló. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. — Hírek. — Az Eszéki Rádió tamburazenekara játszik. — A 25. zárszámadás. Hangképek a garai termelőszövetkezet zárszámadási közgyűléséről. — Zvonko Bogdan énekel. 19.00: Német nyelvű műsor. — Kulturális magazin: Hírek. — Emlékek. Fischer Lajos írása. — Reicht brüderlich die Hand. — Népdalcsokor. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 9.00: Tévétorna, (ism.) 9.05: Magyar irodalom. (Ált. isk. 8. oszt.) 10.05: Fizika. (Ált. isk. 7. oszt.) 11.05: Fizika. (Alt. Isk. 8. oszt.) 12.10: Angol nyelv. (Középisk. IV. oszt.) 14.05: Magyar irodalom, (ism.) 14.55: Fizika. (ism.) 15.55: Fiziika. (Ált. isk. 8. oszt. Ism.) 16.23: Hírek. 16.30: A XII. téli olimpiáról jelentjük. Gyorskorcsolya biatlon. (Színes I) 17.30: Eletet az éveknek. Nyugdíjasok műsőra. 18.25: öt perc meteorológia. 18.30: Látókör. Gazdaság — társadalom — egyén. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Tévétorna. 20.05: Távoli városok — közeli barátok. Játékos társasutazás. 21.00: Az utas. Magyarul beszélő angol bűnügyi filmsorozat. — II. rész. 21.45: Tv-híradó. — 3. 21.55: Reklámműsor. 22.00: Telesport. A XII. téli olimpiáról jelentjük. Műkorcsolya, női szabadon választott gyakorlatok. (Színes!) 2. MŰSOR 20.00: A XII. téli olimpiáról jelentjük. Női óriás műlesiklás. (Színes I) 21.00: Tv-híradó. — 2. 21.20: Rendezte: Katkics Ilona. 1. Próbáld meg Daddy. Tévéjáték, (ism.) 2. Gyermeksorsok. A két csaló, (ism.) JUGOSZLÁV TV 17.10: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Adás gyermekeknek. 18.45. Mondd meg nekem, hogy megmondjam neked. — Zenei műsor. 19.15: Zöld jelzés. 20.00: Hét csapda. — Vetélkedő. 21.10: Téli olimpiai játékok: műkorcsolyázás. 23.00: A téli olimpiai játékok szemléje. 2. MŰSOR 16.15: Téli olimpiai játékok. Síelés, műlesiklás. 18.15: Belgrádi krónika. 18.30: A rongyos tigris. —; Filmsorozat. 19.20: Filmek közlekedésről. 19.55: Közjáték. 20.00: Vendégszerkesztő. 21.20: Huszonnégy óra. 21.35: Pavica Gvozdic hangversenye. 22.45: A belgrádi filmfesztivál trónilííí ín