Dunántúli Napló, 1976. január (33. évfolyam, 1-30. szám)
1976-01-11 / 10. szám
e Dunántúli napló 1976. január 11., vasárnap Panyik—Selten—Várkonyts Stonehenge A függő kövek rejtélye Jövőt fürkésző tekintetünk magától értetődően megnyugvást talál a régmúlt kulturálisszellemi emlékeiben. Változó korunkban lassacskán megváltozik az ő jelentésük is, üzeneteiket azonban többé-ke- vésbé állandónak tekinthetjük. A világgal hajdan küzdő ember kegyetlen birkózásáról vallanak, őrzik és elénk tárják az ősi nyerseségü valóságot, ugyanakkor váratlan magyarázatok, elmaradt megoldások sejlenek föl bennük, s ígérnek könnyelmű találkozót csapo- dár kíváncsiságunknak. Az érdeklődés irántuk az utóbbi években óriásivá növekedett. Ezt az is bizonyítja, hogy egy olyan (otóalijtrm, mint a Stonehenge, amit a Corvina Könyvkiadó adott ki a közelmúltban, napok alatt elfogyott, (Elkelnének hasonló tárgyú szakkönyvek is, ha volnának .. .) A könyv a szerzők: Panyik István és Sellei Sarolta, valamint a nemrég elhunyt Várkonyi Nándor kultúrtörté- nész helybéli voltára való tekintettel talán egyedül Pécsett kapható még — az itteni előrelátó könyvesbolti többlet- rendelésnek köszönhetően. * A Salisbury melletti fennsíkon magasodó építmény madártávlatból olyan, mint egy áriásbébiknek épített járóka... Mintha óriások emelték volna játszadozó gyermekeiknek. S rendeltetését tekintve, ha nem is az említett alkalmatosság szerepét töltötte be, az emberiség gyermekkorában nem kevesebbet fogadott magába, mint a Napot . . . * De mit kínálhat nekünk a találkozás Stonehengével, a hatalmas, kopott, szélrógta kövekkel? Egy világot — kézzelfoghatót, s azon túl — még föltáratlan rejtélyeiben — az elérhetetlent, a néma tanút, és nem utolsó sorban kézfogást a négyezer évvel ezelőtti tiszteletre méltó előddel. Látványát a Londonba látogató turisták már csak a röpke vidéki kiruccanás kedvéért sem mulasztják el magukbaszívni. Akik jártak a nevezetes délangliai fennsíkon, a könyv által újjászülető élményekkel lehetnek gazdagabbak, és okik egyelőre még nem utazhattak oda, ölükbe fektethetik most a vágyakat ébresztő Stonehen- gét. * Utazni térben és időben — hívnak a szép fotók. Közelebb kerülni a rejtélyes kőépítményhez, megismerni építőiket, s megtudni miért építették. Akik ez utazásban részesítenek bennünket, maguk is utazók. Kultúrtörténeti érdeklődésük komoly tudással párosul. Ezért érdemes őket idézni a monográfia-vázlatnak is beillő bevezető tanulmány végkövetkeztetéseinek összefoglalására. A Művészet című folyóiratban közzétett írásban a szerzők hitet tesznek amellett, hogy a függő kövek építői nem lehettek barbárok. Ezért át kell ismét gondolnunk az őseink múltjáról belénk ideg- ződött elképzeléseinket. Várkonyi Nándor vezetett bennünket o felismeréshez: Stonehenge lényegében egy rendkívüli kollektiv erőfeszítés eredménye, amely végül elérte célját. Az alkotó ember négyezer évvel ezelőtt e müve révén felnőtt a kozmoszhoz, a mindenséghez. Annál elszomorítóbb, hogy e kezdeti természettel való szoros kapcsolat azután később ismét fellazult — tehetnénk hozzá. Hogy a középkori vakhit és a hiedelmek a megismerést is tagadták, üldözték a tudományt, a tudósokat. Ebből a szempontból valóban a legfontosabb az, hogy Stonehenge kőkolosszusai nem pusztán rituális események hátteréül szolgáltak, az objektum mai szemmel nézve is meglehetősen pontosan működő csillagászati „műszer" egyúttal, amely hiteles „csillagászati adatokat" szolgáltat. Érthető tehát, hogy építőit szeretnénk közelebbről megismerni, annál is inkább, mert adatokkal, információkkal viaskodó tudatunkban a Stonehenge kiváltotta láncreakció egyre több olyan kérdést vet fel, amelyek közvetlenül érintenek bennünket is. Elmehetünk-e olyan tények mellett érdektelenül, hogy miközben élvezzük a tudományos-technikai forradalom ajándékait, a föld egyes térségeiben élő népek még azt a szintet sem érték el fejlődésükben, amit például Stonehenge építői — négyezer évvel ezelőtt...? Nem merő kíváncsiság, a szabadidő megnövekedésével együttjáró puszta érdeklődés mozgatja tehát az emberiség — immár hárommillió éves — múltjába egyre nagyobb számban örömmel utazók fantáziáját. Még kevésbé a rejtéllyel való azonosulás misztériuma, A korszerű műveltség szerves része az önismeret, amelybe az .ember eredete, fejlődése is benne foglaltatik. . * Panyik István és Sellei Sarolta monumentális fotói azon túl, hogy felkeltik érdeklődésünket Stonehenge kövei iránt, válaszolnak is a bennünk megfogamzó kérdésekre: fekete-fehér és színes képeikkel elmondanak mindent, ami képekkel elmondható Természetes tényként véve tudomásul azt, hogy a felvételeket a kamera virtuózai készítették, mellőztük itt most azok elemzését, értékelését. A szerkezetről azonban még el kell mondani, hogy nemcsak az egyes felvételek, az egész könyv feszes kompozíciót képez, amelynek négy „tételét" lehet megkülönböztetni egymástól. Az első rész a „titkot" közelíti meg, a második rész a felismert rend törvény- szerűségeit vizsgálja. Ezt követi a szerkezet ábrázolása, majd a kompozíció a fények és árnyak tételével zárul. Az ismeretközlés és a művészi élményszerzés együttes feladatát magáravállaló pécsi fotósok munkájából készült színvonalas kivitelezésű album az Athe- noeum nyomdát dicséri. Bebesi Károly Királyi főhadiszállás, Mohács, 1526. augusztus 28. Egy öblös hangú nemes: A királynak elöl a helye! Kurjantások: De elöl ám! Brodarics kancellár: Értelmetlenség őfelségének a csatában elfoglalandó helyéről vitatkozni, mikor még azt sem döntöttük el, hol, mikor, milyen erőkkel fogunk a törökkel megütközni. Kurjantás: Ahol a töröknek tetszik! Más kurjantások: Azt mi szabjuk meg! — Gyerünk reá o beste férgekre! — Szüretre haza kell érnem, ha addig elek is. Oblöshangú: Én csak őzt mondom, a királynak elöl a helye. Mi majd mögéje sorokozunk. t Brodarics: Híreink szerintiit Mohács körül, Tömöri uram csapatait is számításba véve, talán tizenötezer katonánk van. Kurjantás: Talán! Másik kurjantás: Meg kéne számlálni őket! Perényi Ferenc: Valóban szégyenletes, hogy még seregszemlére se jutott időnk. De ez a mi bűnünk, nem róhat- juk fel őfelségének. Zápolya György: Híreim szerint a török fővezér négy napon át szemlélte csapatait a legnagyobb szigorral. Kurjantás: Nem vagyok én birka, hogy engem számláljanak. Gyerünk reá a bestiákra, szüretre haza kell érnem. Brodarics: Ha tehát seregünket tizenötezer főre becsüljük, kérdés, hol a legtanácsosabb megütközni az ellenséggel. További kérdés, hogy mikor. Az ésszerűség azt diktálná, hogyv várjunk, amíg Győrből, Horvátországból és Erdélyből ideér a segítség. János vajda tegnap óta Szegednél van, ha igyekszik, öt nap alatt talán ideérhet. Báthory: Ha igyekszik. Zápolya György: Ha akkor 1514-ben Temesvárnál nem igyekezett volna, kegyelmed most nem inná itt közöttünk a borát. Báthory: Urak, fogjatok le, megölöm ezt a k'urafit. Brodarics: János vajda és Frangepán Ferenc hadaivol nagyobb biztonsággal néznénk a győzelem elejbe. Kurjantás: Hogy aztán megint övék legyen a dicsőség! Lajos király: Két dolog bizonyos. Egyik, hogy az ország földjén török hadsereg tartózkodik. Átkeltek a Dráván és felénk közelednek. Erejük a mi erőnk többszöröse. A másik, hogy mi itt vagyunk, ahol vagyunk, Mohács városában. Táborunkban, déli irányban, talán tizenötezer főnyi katonánk van. Mit tegyünk? Ehhez kérek tőletek tanácsot. Tanács helyett zajongtok, ordítoztok, veszekedtek. Kérdezem tőletek, az ország nagyjaitól: mit tegyek? Perényi Ferenc: Nincs mást tenni, meg kell ütköznünk az ellenséggel. Én kész vagyok meghalni, felség. Tömöri Pál: Miért mindjárt o halálról beszélünk? Győzni jöttünk ide, vagy a saját temetésünkre? Zápolya: Zajos temetés lesz, a töröknek sok az ágyúja. Tömöri: Halál, temetés ... Mi lelt benneteket, urak? Én harmadik hete harcolok a katonáimmal és még itt vagyok, Lajos király: Megfontolandó, hogy ne kérjünk-e akár békét is, vagy fegyverszünetet. Megfontolandó, hogy ne húzódjunk-e feljebb, hátrébb, visz- sza Tolnára, ahol bevárhatnánk a segédcsapatokat. Báthory: Megfontolandó, hogy ne szaladjunk-e haza a feleségünk szoknyájához? Lajos király: Megfontolandó, hogy tovább nyomuljunk-e dél felé? Tömöri: Uram! A Karasica patak partja mellett feltartóztathatom az ellenséget akár egy hétig is. Ezalatt te bevárnád a segédcsapatokat.. . Kurjantás: Megfutamodjunk? Egy magyar nemes megfutamodjon? Tömöri: A Karasica patak folyóvó duzzadt a hetek óto tartó esőzésben. A török sereg lovai szügyig gázolnak a vízben. A sárban elakadnak a szekereik. Én feltartóztathatnám őket, s ezalatt. .. SZERZŐ: Valóban voltak reáDecsi Kiss János rajza lis reményeik. A török fősereg nagyrészt már átkelt a Ka- rasica patakon és Mohácstól délre tábort ütött. De hadtápja még csak most vergődik át kinnal-keserwel a mocsaras, sáros tocsogókon, vizeken. Fontos ugyanis tudnunk, hogy Baranya megyének ez a része akkoriban csupa láp, mocsár, tocsogó, tó, víz volt. Különösen ezen az esős nyáron, Már hetek óta zuhogott. Ez a környezet a támadó számára rendkívül kedvezőtlen terep volt, csatára teljességgel alkalmatlan, lóval kisebb létszámú, ügyesen védekező sereg sikerrel feltartóztathatta volna a törököket. Ehhez persze kiképzett, harcedzett hivatásos katonák kellettek. — Itt van tehát a tgrök sereg. Ez Mohács. Itt ácsorog és veszekedik Lajos király törzskara. Még mindig szállingóznak egyes beérkező csapatrészek. Itt, Szegeden, áll Zápolya János erdélyi vajda serege. Itt, Horvátországban vonul a Dunántúl felé Frangepán Kristóf serege. Ele már Zala megyében jár. Itt: Székesfehérvár, Veszprém, Győr körül állnak a menetben lévő külföldi segélycsapatok. Közülük a pápai zsoldosok érkeztek meg teljes létszámban. Ha Tömöri leg- harcedzettebb alakulatai itt, a Karasica mentén felveszik a harcot a törökkel, s azt nem hagyják kibontakozni, felfejlődni, a magyar fősereg pedig visszavonul a jól védhető szekszárdi—tolnai dombok közé, ahol a Duna vize és a dombok között, lezárva a tovább- vonulás útját, Zápolyával, Fron- gepánnal és a többiekkel együtt megütközik a törökkel: a magyar ügy győzhetett volna. Mi több: a szultánt olyan megsemmisítő csapás érhette volna, amit legalább egy évtizedig nem tudott volna kiheverni. S ezt nem mi mondjuk, a mából a múltba nézve, négyszázötven évvel okosabban és tapasztaltabban. Ezt Tömöri tanácsolta a királynak. Harmadik férfi: Istvánffy Miklós írta a század végén: „Ha Tömöri és a többiek, annak oz eszeveszett és gyászos csatának értelmi szerzői inkább megvárták volna a segédcsapatokat . . . akkor minden bizonnyal sokkal kedvezőbb szerencsével és sokkal előnyösebb helyzetben mérkőzhettek volna . . ." Báthory: Éppen ezért kell itt és most megütköznünk. Mert beleragadtak a sárba. Mert még nincsenek itt az ágyúik. Mert esik az eső, a tevék ijedtek, a lovak nyugtalanok, az emberek fáradtak. Mert nem ismerik ezt a merő pocsolya vidéket. És most várjunk Zápolya úrra? Hogy ez a győzelem is az övé maradjon örök emlékezetül? Az ország nádora szól hozzád, felséges úr! Az ország nádora szól tihozzátok most, urak! Nézzétek kezemen ezt a gyűrűt: atyám, a boldog emlékezetű András kapta ezt Mátyás királyunktól. Ez a serleg pedig itt, melyet most győzelmünkre fogok üríteni, nagybátyámnak, a kenyérmezei diadalt arató nagy Báthori Istvánnak öröksége. Hogyan táncolt ott Kinizsi Pál is. halott törökökkel a hóna alatt! Hogyan táncolt ott Báthori István! Pedig hogy félt, hogy rettegett akkor is mindenki! Nincsen azóta lakoma Magyarországon, nem múlik el nap, hogy valahol, valamelyik kastélyban fel ne csendülne az ő diadaléneke! Holnap, virradatkor kiállunk a széles szép mezőre, nekivágunk a töröknek, és alkonyatra már ugyanitt mulathatunk! Zápolya György: Mint két hete, amikor Eszék alól úgy tért meg kegyelmed, hogy egy fia,törököt sem látott! Mert mire láthattál volna, elszaladtál, nádor uram! Báthori: Engem akkor kémlelni küldött a király úr és különben sem akart velem maradni senki, hát visszafordultam. Tömöri: A török átkelt a Dráván. Egyik kurjantó: Hát ha átkelt is. Te mondtad, hogy beleragadtak a sárba. Meg, hogy nincsenek is olyan rettentő sokan. Pekri János: Hogy nincse- nek-e? Ha egy angyal vagy egy ördög vagy akárki minden török katona kezét hátrakötné, hogy se kardot ne ránthassanak, se másféleképpen ne védekezhessenek: még akkor, is beletartana vagy három napba, míg az itt egybegyült magyar sereg sorra lekaszabolná őket. ••nBáthori: Ohó, ohó öcsém- úram. Nagyon beletaláltál éde- sedni a török szolgálatába. Pekri János: Engem nem tud megsérteni se kegyelmed, se másvalaki, tisztesség ne essék szólván még a király őfelsége sem. Visszaszöktem, itt vagyok; életem-halálom engem már ideköt. De hogy rettenetes az ellenség, annyi bizonyos. Magam vagyok rá a tanú. Kurjantok: Messziről jött ember... A maga becsét igyekszik növelni . . . Báthori: Hacsak Tömöri uram rá nem vett, hogy ilyesmit mondjál. . . Hogy jobban féljünk . . . Tömöri: Annyi kétségtelen, hogy a török seregét mindig több léhűtő kíséri, mint ahány fegyverese van a szultánnak. Ha meggondoljuk . . . Perényi: Nincsen itt már mit meggondolni, Tömöri uram. Ha egyszer a vesztünket kívánják, hát vesszünk oda. Brodarics: Megint ott vagyunk, ahonnan elindultunk. Ne a pusztulásról beszéljünk . . . Zápolya György: Elég ebből! Komédiát játszunk, mint farsang idején, vagy hadba gyűltünk? Ahogy a felséges úr mondotta: itt vagyunk, mi, ott az ellenség. Már itt más nem dönthet, csak a kardunk meg a kopjáink. Tömöri: Ti tudjátok, ti akartátok. Felség! Ez az én tanácsom: ütközzünk meg holnap c törökkel, itt, a Mohács alatti mezőn. Brodarics: Felséges urunkat itt Mohácson nem nagy létszámú csapat is jól megőrizheti, míg a csata sorsa eldől. Talán azért is jó volna vele tartalékot hagyni, hogy baj esetén . . . Kurjantó: A királynak köztünk a helye! Az ő vére sem pirosabb, mint a mi vérünk! A királyt is visszük a csatába ! Másik kurjantó: Vagy maradunk mi is itten. Ott a helyünk, ahol a király van! Perényi Ferenc: Hányán is vagyunk itt mi magyarok ebben a seregben? Tizenötezren? Kurjantó: Húszezren! Perényi: Akkor, kancellár uram, írjad fel magadnak ezt a számot és a csata után siess Rómába, jelentsed ott a pápa úrnak: húszezer keresztény mártírt kell a kalendáriumba fölvenni, annyi halottja lesz holnapra ennek a csatának. Térjünk nyugovóra, uram. Nehéz nap van mögötted, még nehezebb vár holnap. Lajos király: Személyesen jöttem el ebbe a végveszedelembe. Nem sajnálom kockára tenni életemet, ha ez az ára oz ország megmentésének. Látom, hogy mindenki csak az én személyemben keres magának kibúvót.
