Dunántúli Napló, 1976. január (33. évfolyam, 1-30. szám)
1976-01-04 / 3. szám
Baranya legjobb ifjúsági és serdülő sportolói ü legjobb neMelö-edzök Heti jegyzetünk Nyitott kapuk A tömegsport egyik sarkallo- tos problémája mindig is az volt, hogy hol találjon magának helyet az, aki egészsége érdekében kíván, nem versenyszerűen sportolni? Az erdei tornapályák és az évenként néhányszor megrendezett nagyszabású kocogónapok csak alkalmi lehetőségeket nyújtanak, de nem tudják biztosítani a rendszerességet. Márpedig a rendszeresség hiánya illuzórikussá teszi a az elvégzett sporttevékenység hasznát. Megkockáztatjuk még azt is, hogy a rendszertelenség — szó esett már erről a „sörmeccsek" kapcsán is — inkább káros, mint hasznos. Minden tekintetben ideális körülményeket teremteni, és kivétel nélkül mindenkit bevonni a rendszeres sportolásba, talán soha nem is lehet. Hiszen ha minden igény maximális kielégítésére gondolnánk, akkor minden lakótelephez elkelne egy tömegsport céljára szolgáló sportkombinát, és még mindig megoldatlan lenne teszem azt, az evezni óhajtók ügye. A fellegekben járásnak tehát semmi értelme, sem kívánságok, sem álmodozó tervek formájában. Tömegsportot a realitás talaján kell szervezni, maradjunk tehát a földön. Ezt teszi a Pécs városi Sportfelügyelőség is a város tömegsportjának fejlesztésére készített intézkedési tervében. A terv lényege: élni a meglévő lehetőségekkel, és újabb sportolási lehetőségeket teremteni a meglévő adottságok fel- használásával. Nevezetesen: bővítik a munkahelyi spartakiádok program- \ ját az úszással is, ehhez felhasználják a Hullám sátortetős uszodáját. Természetesen az eddigi formában megrendezik a kocogónappt, folytatódnak a mecseki nyílt túrák, üzemelnek az erdei tornapályák. Ezeknél figyelemreméltóbbak azonban az új elképzelések. Ha valóraválik a terv, akkor új „grundokkal" illetve kispályákkal gazdagodunk az év során, amelyeket a város szabad területein kívánnak társadalmi munkában létrehozni, szakszerűen elkészített tervek alapján. Hasonlóképpen felkérik a sportegyesülettel, illetve sportlétesítménnyel nem rendelkező üzemeket, vállalatokat, hogy dolgozóik részére hasonlóképpen létesítsenek kispályákat, vagy egyéb sportlétesítményeket. Nem kevésbé fontos pontja a tervezetnek, hogy a Balokány- ligetben szolgáltató sporttelep létrehozását tervezik, részben központi erőforrásokból, részben társadalmi munkaakciók segítségével. Ezek az új létesítmények nagyot lendíthetnének a tömegsport ügyén, ha melléjük megfelelő vonzó programok is készülnek, ha sikerül majd minél több ember kedvét felkelteni a rendszeres sportolásra. Ugyancsak így érheti el majd a célját a „nyitott kapuk" rendszere is. A tervezet egyik fontos pontja szerint ugyanis a sportpályákkal rendelkező egyesületeknek biztosítaniuk kell bázisszerveik dolgozói részére a létesítmények használatát, a javaslat szerint úgy, hogy a hétfői napokat nyilvánítsák tömegsport napnak. A tömegsport lehetőségei 1976-ban tehát jelentősen bővülnek. Most már csak élni kell majd velük. Az sem lesz persze könnyebb feladat, mint a lehetőségek megteremtése.- K Készülődik a Komió A Komlói Bányász labdarúgói az eredeti tervtől eltérően Siklóson kezdik meg az alapozó edzéseket. A bányászcsapat játékosai szombaton reggel Csaba Gábor edző vezetésével Harkányba utaztak, s a Bányász üdülőben ütöttek tanyát. Az edzéseket a siklósi labdarúgópályán és a siklósi iskola tornatermében tartják. A tervek szerint január 13-án térnek haza a játékosok Komlóra, hogy ott folytassák tovább felkészülésüket. A Megyei Sporthivatalban ebben az évben is összeállították a megye legjobb ifjúsági és serdülő sportolóinak ranglistáját, ugyanakkor értékelték az edzők nevelőmunkáját. Baranya legjobb ifjúsági fiú sportolója 1975-ben Kazínczi, a PMSC magyar ifjúsági válogatott súlyemelője lett. Kazínczi ciz elmúlt évben részt vett az ifjúsági Világ_ és Európa bajnokságon és országos csúcsot állított fel súlycsoportjában. A megye legjobb ifjúsági leány versenyzője Péley Bernadett, a PMSC atlétanője lett. Péley teljesítményéről csak annyit, hogy ifjúsági versenyző létére a megye legjobb női sportoJubileumi Dunántúli Napin Kupa Első alkalommal úttörő kupa A serdülők a Komarov Kupáért játszanak Jubilál a Kézilabda Szövetség is A kézilabdázók számára jubileumi év lesz 1976. A Baranya megyei Kézilabda Szövetség az idén- ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. Nemcsak a Kézilabda Szövetséq 25 éves, hanem a terem kupa is, melynek győztesei már hosszú évek óta a szerkesztőséqünk által felajánlott díjakat kapják. A sportáq nagy népszerűségnek örvend a meayében, így a 25 évvel ezelőtt kiírt terem ku- Da is évről évre népszerűbb lett. Sokszor okozott gondot a rendezőknek, hogy helyezzék el a nevezett csapatokat. Most újításként bevezették az úttörő terem kuDÓt és a serdülő csapatok részére kiírt Komarov Kupát. A felnőtt csapatok továbbra is a Dunántúli Napló Kupáért küzdenek. — Az úttörő terem kupát az Úttörő Szövetség 30 éves, valamint a Baranya meqyei Kézilabda Szövetséa fennállásának 25 éves évfordulóiának tiszteletére írtuk ki — kaotuk a tóiékoztatóst Harmat Jánostól. a szervező bizottsáa titkárától. — A mérkőzéseket öt fordulóban bonvolítiuk le. Az első forduló ianuár 5-én lesz az Építők úti iskola tornatermében. Ott lesz az ünnepélyes Mai sportműsor Asztalitenisz: Városi egyéni felnőtt bajnokságok versenye, PMSC Tüzér utcai terme, 9.00. lóinak ranglistáján az előkelő 3. helyet szerezte meg. A serdülő fiúknál Bátai István a Sportiskola ötszörös országos bajnok atlétája lett az első. A lányoknál a kétszeres serdülő országos bajnok Va- nyek Zsuzsa vezeti a listát. A megye legjobb nevelőmunkát végző edzői között az ökölvívás, a háromtusa, a birkózás, a torna, a súlyemelés és a vívó sportágak egy-egy szakemberét találjuk. Baranya legjobb férfi ifjúsági sportolója 1975-ben: Ka- zinczi István, a PMSC súlymegnyitó is. A második fordulót a Műszaki Főiskolán rendezzük, majd a Komarov tör na- terme, a PVSK-csarnok és végül ismét az Építők' úti iskola tornaterme lesz a színhely. A fiúknál hét, a lányoknál hat csapat nevezett. A Dunántúli Napló Kupa küzdelmei január 11-én kezdődnek. Érdekesség, hogy nőtt a játékidő, a férfi II. osztályban is 2x20 percig játszanak a csapatok. A női II. osztály játékideje is 2x15 percre növekedett. A játékidő növekedését az tette lehetővé, hogy a serdülő csapatok külön teremben játszanak. A DNK mérkőzései a hagyományoknak megfelelően a PVSK tornacsarnokban lesznek vasárnaponként. — Ettől csak akkor térünk el, ha február második felében ütközne a program az NB l-es kosarasokkal — mondotta Rad- naí László, a Kézilabda Szövetség titkára. — Ez esetben szombaton és vasárnap délután lesznek a mérkőzések^ A férfi I. és II. valamint a női I. osztályban 8—8 csapat indul. A férfi III. osztályban két csoportban 10 csapat, a női Jl. osztályban 5 csapat áll rajthoz. A férfi II. osztályban láthatják a nézők a Pécsi Bányász és a Pécsi Dózsa öregfiúk csapatait. A serdülő csapatok január 24-én kezdenek és február tóén fejezik be a tornát, melynek emelője, 2. Földvári Sándor, a PMSC atlétája, 3. Torna Árpád, a PMSC labdarúgója. Baranya legjobb női ifjúsági sportolója 1975-ben: Péley Bernadett, a PMSC atlétája, 2. Tóth Lívia, a Komlói Bányász tornásznője, 3. Dombi Ágnes, a Sportiskola úszónője. Baranya legjobb fiú serdülő sportolója 1975-ben: Bátai István, a Sportiskola atlétája, 2. Torma Attila, a PVSK ökölvívója, 3. Gazdag Attila, a Pécsi Kinizsi Húsos birkózója, és Würth Ferenc, a Sportiskola háromtusázója. győztese a Komarov Kupát nyeri el. A Komarov Kupára nyolc fiú és nyolc leány csapatot hívtak meg a rendezők1. A torna rendezője a Komarov Gimnázium SK és a Baranya megyei Kézilabda Szövetség. A mérkőzéseket a Komarov Gimnázium nagy tornatermében játsszák, ahol a méretek kedvezőbbek, mint a PVSK tornacsarnokban. Itt egy probléma van, nincs hely a nézőknek. Ennek ellenére ez a torna is bizonyára jól szolqálja majd a csapatok felkészülését. L. L. Dunántúlt nanlo Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Baling Jázsef és Békés Sándor Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-72Ó Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunvadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. Tel.: 13-177, 13-696, Telex: .2-211 Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054 Baranya legjobb lány serdülő sportolója 1975-ben: Vanyek Zsuzsa, a Komlói Bányász atlétája, 2. Jelics Ágnes, a Sportiskola úszója, 3. Százuj Ágnes, a Sportiskola tornásza. Baranya megye legjobb nevelői munkát végzett edzői 1975- ben: Gaál Csaba, a PEAC vívó edzője, Horváth Géza, a PVSK ökölvívó edzője, Male- tics György a PMSC háromtusa edzője, Sándor Mihály, a Kinizsi Húsos birkózó edzője, Szobi Mária, a Komlói Bányász tornaedzője, és Viczay Alajos, a PMSC súlyemelő edzője. Viharos évet zárt a BTC női asztalitenisz szakosztálya. Az edzőválság, több játékos leállása, majd eltanácsolósa utón a meggyengült csapat kiesett az NB l-ből. Mindössze egy évig szerepeltek a legmagasabb osztályban. Az eredmények tehát szerények voltak, de szerintünk sokkal fontosabb, hogy a BTC asztaliteniszezőknél megszilárdult a fegyelem, helyreállt a rend, A vezetőség okult a múlt hibáiból. A szakosztály létszáma huszonöt fő. Az új' edző Andi István, az utánpótlás nevelésével már ért el sikereket. Legjobb versenyzőjük a 22 éves Raffai Éva, aki 1975-ben I. osztályú minősítést szerzett. Az idén is meglesz a lehetősége, hogy az élvonal versenyein elérhesse azokat az eredményeket, amelyek az előkelő minősítés megtartásához kellenek. Ő egyébként társadalmi edzőként is dolgozik a szakosztályban, a legfiatalabbakat oktatja. A csapat az NB II. „Benkő" csoportjában kezdi meg bajnoki szereplését. Raffai és Köny- vesné mellett serdülők játszanak majd az együttesben. A fiatalok nagyon tehetségesek, de legalább ennyire tapasztalatlanok. Így a cél nem más, mint hogy bennmaradni a másodosztályban s majd a következő években megpróbálják visszaszerezni régi rangjukat. Jó az utánpótlás a BTC-nél, Több tehetséges versenyzőjük Uj edző, új csapat Raffai Éva, a BTC asztaliteniszezője I. osztályú minősítést szerzett van, akik már korosztályukban országos szinten is értek el jó eredményeket. Jól szerepeltek az országos seregszemlén, Mausz Éva megnyerte az újoncok versenyét a Képes Sport Kupában. Legutóbb a Televízióban láthattuk a BTC-lányo- kat. A fiatalok számára rendezett versenyen Mausz Éva a kicsik között az 5., Andi Zsuzsa a nagyobbak között a 6. helyet szerezte meg. Mellettük meg kell emltíeni a szintén tehetséges Horváth Beátát és Keresztes Évát. A Bőrgyárban mindig rendelkezésre áll a terem, heti 4-5 edzést tartanak az asztaliteniszezők. Tavaly októberben hosszú idő után asztalitenisz egyéni versenyt rendeztek a BTC-nél. Az I. Bőrgyár Kupán kilenc egyesület mintegy 130 versenyzője indult. A jó kezdeményezésnek idén folytatása lesz. 1975-ben volt harminc éves a BTC asztalitenisz szakosztálya. A három évtized sok szép sikert hozott. Leipám István, az egyesület elnöke így vélekedik a jövőről: — Az a törekvés, hogy komolyan, fegyelmezetten dolgozó asztalitenisz szakosztályunk legyen. Nálunk nevelkedett, a gyárhoz, az egyesülethez kötődő játékosokból szeretnénk egy olyan csapatot kialakítani, amely idővel újból megpályázhatja az NB l-et. Belénessy Csaba PVSK—Vrbas 90:86 (53:43) nemzetközi kosárlabda mérkőzés. A legjobb pécsi dobók: Pálvölgyi (36), Rab (26) és Tölgyes (24). Felvételünkön Hosszú Béla két jugoszláv játékos között szerzi meg a lepattanó labdát. Kézilabda „nagyüzem Egy régi felvétel a kézilabda DNK mérkőzésről. Kollár Zsuzsa, a PMSC játékosa a Porcelángyár védőkkel harcol a kapu előtt Helyreállt a rend a BTC asztaliteniszezőknél Raffai I. osztályú minősítést szerzett Tehetséges az utánpótlás