Dunántúli Napló, 1976. január (33. évfolyam, 1-30. szám)
1976-01-09 / 8. szám
1976. január 9., péntek Dunántúli napló 5 Megnyílt az AESZ Miniszteri Tanácsának ülése Csütörtökön Etiópia fővárosában, Addisz Abebában megnyílt az Afrikai Egységszervezet (AESZ) Miniszteri Tanácsának ülésszaka. A résztvevők kidolgozzák a tagországok állam- és kormányfői rendkívüli tanácskozásának napirendjét. A hét végén sorra kerülő rendkívüli értekezleten az angolai helyzetet vitatják meg. Az AESZ Miniszteri Tanácsa jelenlegi ülésszakának — mint a delegátusok körében rámutatnak — az Angolai Népi Köztársaság pozíciójának megszilárditásához kell vezetnie. A szervezet tagállamainak nagy csoportja, élén Nigériával, teljes határozottsággal arra törekszik, hogy az AESZ ismerje el az MPLA Luandában működő kormányát. KS/D. NAPLÓ TELEFOTÓ Marcelino Camacho spanyol szakszervezeti vezető (képünkön baloldalt látható), aki több évet töltött Franco börtöneiben, Párizsba érkezett. A CGT francia szakszervezet főtitkára, Georges Sequy fogadta a neves spanyol vendéget. Ülést tartott az Országos Béketanács •f ANKARA: Ankarában török-csehszlovák közleményt hoztak nyilvánosságra Lubomir Strougal csehszlovák miniszter- elnök hivatalos törökországi látogatásáról. A tárgyalások eredményeként a két ország hosszúlejáratú megállapodást kötött a gazdasági, műszaki, ipari és tudományos területen történő együttműködésről. ♦ DJAKARTA: Az Antara hírügynökség jelentése szerint Kelet-láván halálra ítéltek két kommunistát. A 49 éves Gatot Sutaryo és az 54 éves Joko Untung ellen az volt a vád, hogy „megpróbálták leiéleszteni a betiltott Indonéz Kommunista Párt tevékenységét, lelforgató akciókat szerveztek a kormány ellen". A két elitéit fellebbezett. KS/D. NAPLÓ, TELEFOTÓ Az Olasz Szoriialisto Párt vezetőségi ülésén Francesco de Martino főtitkár (képünkön) javaslatára úgy döntött, hogy nem támogatja tovább a kormányt. Az OSZP határozata után a Minisztertanács döntött: a kormány lemondott. ♦ NYUGAT-BERLIN: A nyugat-berlini rendőrség „állat- fogó” osztaga rekordteljesítménnyel zárta az elmúlt évet: 3732 elcsatangolt kutyát, 1668 macskát és 447 más állatot „vettek őrizetbe" köztük fehér egereket, majmokat, papagájokat. Legnyaktörőbb feladataik egyike az volt, amikor egy kéménykürtőbe szorult kakadut kellett kimenteni szorult helyzetéből.-f KABUL: Az Aeroflot szovjet légiközlekedési vállalat TU—154 típusú utasszállító re pülőgépe szerdán megérkezett Afganisztán fővárosába, s ezzel megkezdődött a Moszkva—Kabul—Moszkva útvonalon a rendszeres légijárat. ♦ LONDON: A BBC televízió szerdán bemutatta a Hunyadi Sándor novellájából készült, Télisport című filmet, a Magyar Televízió művét. + ANGOLA: Idi Amin Ugandái elnök csütörtökön tűzszü- neti lelhivással fordult az angolai konfliktusban résztvevő leiekhez. Az ugandai rádió Londonban lehallgatott adása szerint Amin elnök, aki az Afrikai Egységszervezet soros elnöke, felhívásában annak az óhajának adott hangot, hogy az Addisz Abebában e hét végén kezdődő rendkívüli afrikai csúcsértekezlet sikere érdekében a lelek szombaton éjféltöl léptessenek életbe tűzszünetet. ♦ MOSZKVA: Nagy sikerrel zajlott le csütörtökön délelőtt a világhírű szovjet dokumen- tumfilm-rendező — Roman Karmen új egyórás filmjének sajtóbemutatója a moszkvai újságíró házban. „Corvalán szive" című filmjét Roman Karmen a Chilei Kommunista Párt 28 hónapja börtönben sínylődő főtitkáráról készítette. •f ANKARA: Ismeretlen tettesek szerdára virradó éjjel Ankarában agyonlőttek egy diákot, akit 1972-ben baloldali tevékenységéért hatévi börtönre ítéltek, 1974-ben azonban az általános amnesztia keretében szabadonbocsátottak. Ezzel a jobb- és baloldali diákcsoportok közti összetűző sek halálos áldozatainak száma november óta 12-re emelkedett. A gyilkosság elleni tiltakozásul a török főváros egyetemeinek diákjai szerdán boj- kottálták az előadásokat. ♦ TOKIÓ: A japán fegyver- gyártó monopóliumok most közzétett jelentéséből az derül ki, hogy 1974-ben, az előző évhez képest a hadsereg fegyvervásárlásai 21,5 százalékkal növekedtek. Az említett időszakban a hadsereg, a légierő és a haditengerészet több mint 339 milliárd jen értékben vásárolt különféle fegyvereket és hadieszközöket. ♦ LONDON: A brit, az ame rikai és a holland haditengerészet egységei január közepétől március közepéig közös hadgyakorlatot tartanak a Karib-tenger térségében. Az angol hadügyminisztérium szerdai bejelentése szerint pénteken öt brit hadihajó indul el Plymouth kikötőjéből a hadgyakorlat színhelyére. Emberrablás Jól rendezett televíziós krimire emlékeztető módon végződött az az emberrablás, amelynek áldozata a Phono- gramm francia hanglemezgyártó cég igazgatója, Louis Házán volt. A tettesek által kért 15 millió frank váltságdíjat a megbeszélt helyre polgári ruhás detektívek vitték el és az átvételére érkezett bűnözőt letartóztatták. A bandita kihallgatása ugyan nem járt eredménynyel, de ruhájának átvizsgálása közben nadrághajtókájának belső szegélyén számokat fedeztek fel. Próbaképpen kiké- restették, van-e ilyen telefonszám és milyen lakcímhez kapcsolódik. így bukkantak rá egy elhagyatott villára, amelynek konyhájában gúzsba kötve megtalálták Hazant — sértetlenül, de teljesen kimerült állapotban. Ezután sorra tartóztatták le a banda tagjait, köztük az értelmi szerzőt. egy irodatakaritó cég tulajdonosát, akinek irodája ugyanabban az épületben van, mint az elrabolt igazgatóé, a 11 tagú csoDort hat tagja viszont még mindig szökésben van. ♦ WASHINGTON: James Schlesinger volt amerikai hadügyminisztert kinevezték egy tudósokból és volt kormányhivatalnokokból álló testület élére, amelynek az a feladata, hogy egyéves munkával politikai alternatívákat és stratégiát dolgozzon ki a kormány számára a következő 25 évre. Mint Ray Klein, az amerikai stratégiai tanulmányok központjának igazgatója elmondotta, a testület egyik párthoz sem kötődik és a kutatási program egyik elnökjelöltségre pályázó politikust sincs hivatva segíteni. ■f LONDON: Az angol kormány bejelentette, hogy Eszak- Irország Armagh járásába vezényelted a hadsereg „SAS" elnevezésű, különleges alakulatát. A diverzáns feladatokra és „polgári nyugtalanság" letörésére kiképzett elit-ezred körülbelül százötven katonája csütörtökön megérkezett az Ir Köztársasággal határos körzetbe. ♦ KAIRÓ: Az egyiptomi gazdaságnak komoly ,/vérátömlesztésre" van szüksége, hogy le- küzdhesse a jelenlegi válságot, — jelentette ki Anvar Szódat egyiptomi államfő az AI Szijasza című kuvaiti lapnak adott interjújában. Az egyiptomi államfő elmondotta, hogy az elkövetkező két évben mintegy négy milliárd dollárra lesz szükség az egyiptomi gazdaság szanálásához, s ezt az ösz- szeqet a testvéri arab államoktól akarja kérni. Fedezetül a Szuezi csatorna, valamint a Sinai félszigeten visszakapott olajkutak évi 6—700 millió dolláros jövedelme szolgál majd. ♦ MOSZKVA: Moszkvában csütörtökön közleményt adtak ki Kalevi Sorsa szovjetunióbeli látogatásáról. A Finn Köztársaság miniszterelnök helyettese és külügyminisztere január 6-8 án tartózkodott a Szovjetunióban, és Andrej Gromiko szovjet külügyminiszterrel folytatott tárgyalásokat. ♦ SALISBURY: lan Smith rhodesiai miniszterelnök és Joshua Nkomo, a Rhodesiai Afrikai Nemzeti Tanács vezetője szerdán Salisburyben tárgyalásokat folytatott az ország jövőjéről. A fehér telepes kormány és az afrikai többség vezetőinek első közvetlen találkozójáról nem hoztak nyilvánosságra részleteket. ♦ WASHINGTON: Az amerikai sajtó leleplezése, hogy a CIA, a titkosszolgálat újabb hatmillió dollárral pénzelte le az olaszországi kommunistaellenes pártokat, ismét az érdeklődés előterébe állította a kormány és a CIA titkos külpolitikáját. Wayne Hays demokrata képviselő szerint „az ügy visszaüthet — hiszen az amerikai törvényekbe ütközik, ha külföldi személy pénzt ad a mi választásaink céljaira . . ♦ LISSZABON; A portugál kormány csütörtökön hajnalban végétért ülését követően közleményben jelentették be, hogy maximálják g legfontosabb élelmiszerek árát és behozatallal biztosítják a lakosság élelmiszerellátását. A közlemény hangsúlyozza, hogy a kollektív szerződésekkel kapcsolatos tárgyalások felfüggesztése csak átmeneti jellegű, és kilátásba helyezte, hogy az egyre emelkedő megélhetési költségek figyelembevételével felülvizsgálják a béreket. (Folytatás az 1. oldalról.) A Hazafias Népfronttal és a Szolidaritási Bizottsággal együtt latin-amerikai szolidaritási gyűlést szerveznek Szolnok megyében, fórumot rendeznek a chilei helyzetről, s szómos eseményt szentelnek az angolai néppel, törvényes kormányával vállalt szolidaritás demonstrálására. A beszámolókat követő vitában dr. Zsebők Zoltán egyetemi tanár, az OBT tudományos bizottságának elnökhelyettese felhívta a figyelmet azokra a riasztó hírekre, amelyek az USA-ban előállított új tömegpusztító kémiai fegyverekről szólnak. Hangoztatta: minden tisztességes embernek harcolnia kell azért, hogy a tudományt ne fordíthassák a világ békéje ellen. Sarlós István hozzászólásában olyan programnak minősítette a béketanács idei munkatervét, amely tendenciájában és szándékában megfelel a párt és a kormány politikájának, alkalmas arra, hogy erősítse a békés egymás mellett élés gondolatát, megértesse külpolitikai törekvéseinket, azt, hogy korunk meghatározói az enyhülés erői, meghatározója a szocialista országok békepolitikája. Alkalmas arra — mondotta —, hogy mozgósítson a világ elnyomott, szabadságukért, függetlenségükért küzdő népeinek politikai, erkölcsi, s ha kell, anyagi támogatására. A békéért munkálkodás folyamatosságának szükségét aláhúzva Sarlós István rámutatott: a mozgalom feladatai sokasodnak, egyik-másik helyébe újabbak lépnek. Amíg például Vietnam népe igazságos háborúját vívta, addig e küzdelem támogatására mozgósított az Országos Béketanács, a történelmi jelentőségű győzelem óta, a béke napjaiban pedig az országépítő munka támogatása ad teendőket. Az Olasz Kommunista Párt cseppet sem titkolt nehezteléssel fogadta, hogy a Szocialista Párt kormányválságot robbantott kiA helyzet kulcsa az OKP-hoz fűződő viszony kérdése. A Szocialista Párt szavakban ■ olyan új, széles parlamenti többségre támaszkodó kormányt sürget, amely felhagy az OKP-val szembeni megkülönböztetés és elzárkózás politikájával. A valóságban azonban a helyzet méq nem érett meq erre, a Kereszténydemokrata Párt kongresszusa előtt nem lehetett A szocialista külpolitika egyre hatékonyabban formálja a világ arculatát, politikai céljaink eléréséhez azonban szívós munkára, türelemre van szükség — folytatta Sarlós István. A szocialista külpolitika nem szakad el a realitásoktól. Ahogy erősödik, gazdagodik egy szocialista ország belső élete, úgy tud más népeket növekvő mértékben segíteni, az elnyomottak érdekében fellépni. Ezért szolgálja béketörekvéseinket, külpolitikánkat is belső feladataink maradéktalan elvégzése, céljaink valóraváltása — mondta Sarlós István. — A világ békeszerető népei bizakodva nézhetnek az 1976-os esztendő elé — mutatott rá hozzászólásában Romesh Chandra. A bizakodás alapja az enyhülési politika sikere, a folyamat visszafordíthatatlansága. A helsinki értekezlet záróokmányát méltatva hangsúlyozta: az európai biztonsági és együttműködési konferencia fölmutatta az emberiség előtt a háborúktól mentes új világ lehetőségét, nemcsak Európában, hanem a világ más térségeiben is. Természetesen az enyhülés nem azt jelenti, hogy megszűnik az elnyomott népek függetlenségi harca, ellenkezőleg: épp az enyhülés ad újabb és újabb erőt az elnyomottaknak szabadságjogaik kivívásához. Angola népe győzni fog, mint ahogy győzött a vietnami nép. ahogy megdöntötték a fasiszta rendszereket Portugáliában és Görögországban. A békemozgalom nem ülhet babérjain, még tevékenyebbnek kell lennie, mert a politikai enyhülést párosítani kell a katonai enyhüléssel, s véget kell vetni az őrült erővel folyó fegyverkezési hajszának. Az országos Béketanács végül elfogadta az 1976-os munka-programot. Az ülés Pethő Tibor elnöki zárszavával ért véget. ö valóban arra számítani, hogy a KDP változtat eddigi elzárkózó magatartásán, s így a kormányválság éppen a jobboldal - Fanfani vagy más - visszavágására adhat alkalmat. Moro kormányfő, aki szerdán este közölte Leone köztársasági elnökkel lemondását, csütörtökön bejelentette ezt a parlament két házában is a házelnöknek. Leone megbízta a Moro-kormányt a folyó ügyek vitelével, így valamilyen megoldás kialakulásáig a kormány hivatalban marad. KS/D. NAPLÓ TELEFOTÓ Olaszországban tanuló százötven iráni diák éhségsztrájkba kezdett, hogy kifejezésre juttassa tiltakozását amiatt, hogy egy iráni katonai bíróság elitélte az egyik szélsőbaloldali szervezet tíz tagját. Kommentár Gromiko Tokióban A világsajtó nagy érdeklődést tanúsít Andrej Gromiko most kezdődő tokiói látogatása iránt. A szovjet külügyminiszter japán kollégája, Mijazava Kiicsi meghívásának eleget téve utazott a távol-keleti szigetországba. A megbeszélések fontosságára utal az a tény is, hogy Gromiko, aki egyúttal az SZKP Politikai Bi- zotságának tagja, még a 25. pártkongresszus előtt szakított magának időt erre az útra. A tokiói megbeszélés újabb mérföldköve lesz annak a politikai-gazdasági párbeszédnek, amely — változó intenzitással — több éve folyik már a Szovjetunió és Japán között. Ennek fő témája kétségtelenül a szovjet—japán békeszerződés megkötése. Jogilag ugyanis még mindig nincs lezárva a két ország közötti második világháborúbeli hadiállapot. Szovjet részről nagy jelentőséget tulajdonítanak ennek a szerződésnek, még pedig nem csak a kétoldalú kapcsolatok javítása szempontjából. Ez a szerződés jótékony hatást gyakorolna az egész földrész politikai légkörére, s egyik pillére lehetne a Szovjetunió által szorgalmazott ázsiai kollektív biztonsági rendszernek. Az előrelépést e téren eddig az nehezítette, hogy Japánban azok a politikai erők a hangadók, amelyek a békeszerződés megkötését a második világháború következményeként szovjet fennhatóság alá került Dél-Ku- rili szigetek visszaadásához kötik. Ilyen alapon viszont a Szovjetunió, amely ragaszkodik a történelmileg kialakult határok elvének az érvényesítéséhez — nem tárgyalhat. Bonyolítja ezt a kérdést Peking diplomáciai diverziója is. A kínai—japán barátsági és együttműködési szerződés előtárgyalásai során ugyanis kínai részről kísérlet történt arra, hogy a két ország foglaljon állást a hírhedt „hegemónia-tétel" mellett. Ennek nyíltan szovjetellenes éle van: a maoisták kísérlete arra, hogy Japánt szembeállítsák a Szovjetunióval. Tokióban nem fogadták el ezt a kínai követelést. Gromiko és japán kollégája minden bizonnyal nagy figyelmet szentel majd a gazdasági együttműködés kérdéseinek. Japán ugyan a Szovjetunió második legfontosabb tőkés kereskedelmi partnere, de mindkét fél azt vallja, hogy e téren távolról sem merítették ki a lehetőségeket. Éppen ezért, valamint a politikai problémák bonyolultsága miatt, a tokiói külügyminiszteri megbeszélések legszembetűnőbb eredménye gazdasági természetűnek ígérkezik. A Moro-kormány egyelőre hivatalban marad