Dunántúli Napló, 1976. január (33. évfolyam, 1-30. szám)
1976-01-01 / 1. szám
6 Dunántúli napló 1976. január 1., csütörtök Jégkristály-tű borosta az arcán, deres halánték, sas orr, sas tekintet. Zúzmara szállt a trónterem falára, amikor December tábornok bevi- harzott, pára csapódott a drágakövekre, megtompult az aranylemezek fénye. — Győzelem! — rikoltott December tábornok, szájából kivillogtak a szép fehér, lapos fogak. A trónszékhez lépett, teli tüdőből ráfújt, November tábornok maradványai fáradt pernyeként szétlebegtek, elenyésztek a semmibe. December tábornok a trónra huppant — a királyi szék nagyot nyögött. — Én vagyok a király — ordított December tábornok, az alattvalók mélyen meghajoltak. — Király vagyok! — ismételte December tábornok s az alattvalókból halkan, sziszegve, mint a téli szél, elösustorgott: Éljen a király! A terem kárpitjai mögül fagykígyók csusszan- tak elő, törékeny szárnyú didergések és vaco- gások lebegtek a mennyezet alatt. — És mostmár soha többé... senkinek...! — mondta December tábornok. — Ez a trón már örökre az enyém! Gurgulázva hahotázott. Boldogan. Égdörgés decemberben? De furcsa. A hang végighömpölygött a tájon, forgolódott a völgyekben, felágaskodott a hegycsúcsokon — aztán magábaszívta a palaszürke ég. De akkor egy icikepicike ,,jaj", sóhajnyi se, csak akkorka, mint egy pilleszárny-moccanás. Aztán még egy, megint egy és újra, újra. — Támadnak — kiáltott rémülten az Első Ezredes. — Már elesett öt másodperc-katonám. December tábornok fel bőd ült a trónon, jég- csapszakálla nőtt. — Egyetlen katonámat nem adom! Egyetlen másodpercemet sem! Minden erővel védekezni! Az ablakhoz ugrott, végigtekintett glédába állított hadseregén. — Nem adjuk meg magunkat! — Hurrá! — zúgta a sereg, felemelt kezekkel vivátoztak a másodperc-hadosztályok, a perc-ezredek, az óra-századok és a nap-szakaszok. Hurrá! A nagy zaj elnyelte a haldokló másodperckatonák kiáltásait. December tábornok szeme végigpásztázta katonái fegyverzetét: a fagy-pikákat, zúzmaravetőket, hóvihartankokat, fényei hó rítókat, jégpáncélosokat és széllökőket. — Nem győzhetnek le — mormolta elégedetten. Ekkor egy hangos jaj-kiáltás, a hadsereg elnémul, és végig a suttogás: Elesett az első nap. Ott elől már bomlanak a sorok, hallatszik n fegyverek csettegése, süvítése, pattogósa, rianások pendülnek. — Elveszünk — siránkozik az Első Ezredes, már csont és bőr, félelem piroslik a szemében, menekülne, de December tábornok vállon ragadja, az első sorba löki. — Harcolj, kutya, még nincs veszve semmi! S az Első Ezredes ott, a sor elején, puff, elzuhan. Egy hét már hősi halott. — Tovább! — rikkant December tábornok és csatasorba állnak a Második Ezredes katonái, mintha most csitulna a harci zaj, csak kis jajok, csak apróka jajdulások. — Ki törődik velük, kicsoda?! — üvölti December tábornok — csak hulljatok másodpercek, adjátok értem a véreteket, percek! Csak én maradjak meg! Ti se érdekeltek — vicsorogja az Ezredeseknek. És ott kinn újra feldübörög a csata. Piff-paff esnek el a napok, a hős csütörtökök, vakmerő szerdák és lánglelkű péntekek. Reszket December tábornok, üvölt December tábornok, tombol December tábornok. Az utakat hó fújja be, elakadnak a vonatok, nyögnek a háztetők a fehér súly alatt. — Nem adom meg magam — vicsorog December tábornok rongyos csizmában, széthasadt mentében. Jég a bordája, jég a térde, jég a szíve. Jégtábornok. Roszog a jég, csukladozik. Már csak egy napja van, egyetlenegy. De mi ez? Az emberek táncolnak, jókedvűen járják az utcákat, fújják a trombitát. — Mi ez? — kérdezi December tábornok, trónusára rogyva, már jártányi ereje sincsen. — Téged búcsúztatnak — mondják az utolsó órák — és Január tábornokot köszöntik. Ő lesz az új király. — Nem lehet — liheg December tábornok —, ez az én trónom. Markolná a karfát, de az erő már elcsorgott ujjaiból, csak ordítani tud még egy utolsót, azt is szánalmasan, egyre hal- kulón. — En December... ecember. .. cember... ember. . . — Látod — súgja neki az utolsó perc — ha ajándékba adtad volna a napokat, az órákat, a másodperceket. Ha szép hókristályokkal, vastag hóbundával, szánkózó gyerekekkel . . . És meghal. Vele pusztul kínba dermedt királya is. Hallottad, Január? Csorba Győző Köd Köd mászik a kertre köd mászik a fákra vattába tekerve a kőfal a járda Állnék be a fénybe csillámlana fürtöm hullt rá zizerélve csillagraj a ködből Fut körbe kisértet csak sejteni testét árnyalva fehérebb itt-ott a fehérség Indulni bizonyság érkezni szerencse köd csüngeti bolyhát a fákra a kertre Arató Károly A város eljövetele Fölötte a lappadt eget, lapos felhőit felpumpálom, nagy hóba süppedt városom fölé forró tenyerem tárom. Homlokomra fázó verebe ideröppen szorgos csőrrel ráncait csipegeti, fölhussan velük, elszáll Rézerdöbe fészket épiteni. Közelit, hozzám a város eljön, rázza magáról a havat, egymáshoz bújó terecskéket lehel, szeles kapualjakat — huzatukban vízió: rodini Örök Tavasz: lebegve ölelkező fiú- és lányalak. Lehel december-alkonyatba liliputi gimnáziumot, kivágódik valahány ablaka — pöttöm tanárok keretükben, csillagszóró mindegyik nyelvén magyarázata — alig-szoknyás angyalok padsora felett keresztül-kasul ördögien cikázó érdemjegyek. Kora-estét hitelesítő hold-pecsét alatt lőkösökként elvillanó idegeskedések, csikót húzó pörlekedések — Amig a Rézerdőben készül: az a fészek megépül. Bárdosi Németh János Jelet hagyni Jelet hagyni, mint bicskavágta seb a fa eleven húsába vagy a kapura fölvésett szám jelzi, hogy ez hajlékom, hazám. Megmaradni a mérhetetlen föl-nem-fogható végtelenben, lélek maradni, fény az éjben, hogy látva-lássák miért éltem. Minden dologban olyan jelet hagyni, ami engem tükröztet, elvégezni csak én tudhattam s megmaradni is jelként abban. . . . Mint ismeretes — s erről egyébként mai lapunkból is értesülhetett a lakosság — megkezdtük a hetvenhatodik esztendőt, amit ugyan mi már korábban sejtettünk, de e nem mindennapi tényről — teszem fel — tegnap, aligha tudtunk volna bárkit is meggyőzni, így aztán tisztelettel köszöntök mindenkit és jó egészséget kívánok a gránereknek, vasasoknak, műszergyáriaknak, építőknek, bőrösöknek, kereskedőknek, orvosoknak, ápolónővérkéknek, falvak népének, katonáknak, rendőröknek, tengerészeknek és elvtársaim nem- utolsó-sorban a Rókus utcai fűszeresnének, aki talán ebben az esztendőben megszán egy fél rúd Pick-szalámival, mert nekem nincsenek különösebb igényeim. . . . Erről jut eszembe, tisztel - tetem az Országos Árhivatal összes dolgozóját, akik az óesztendőben igazán derekas munkát végeztek, ami pedig idei tevékenységüket illeti, kétség ahhoz sem férhet: az olajválság még tart világviszonylatban, a húsárak „alakulására” van tehát magyarázat —, hazai viszonylatban. Én mindenesetre bizakodva nézek a jövőbe: minden valószínűség szerint felépül az új kenyérgyár s akkor végre beföllegzett a Rókus utcai sütőüzemnek (volt Burics-féle pék. A szerk.) Addig is egy helyénvaló ötletet szíveskedjék elfogadni tőlem a Tisztelt Pékipar: a fentebb említett üzem kemencéjét ne szénnel, hanem mondjuk fűtsék vattacukorral, s ezzel elkerülhető a környék derék polgárainak szüntelen kormozása. (A kormozást bízzák csak rám . . .) Izgalmas napokkal kezdődik az újesztendő. A közlekedési rend őrei szerény és várakozásteljes mosollyal figyelik a forgalmat és joviális gesztussal fogadják az új KRESZ-t tökéletesen ismerő jámbor autósok — nemkevésbé őszinte — köszönését. Nem lesz itt semmi baj. Az új közlekedési rend világos és kézenfekvő. A rendőrök és az autósok — uramisten! — még a gyalogosok között is — a legnagyobb egyetértésre számíthatunk.Büntetésekre nem kerül sor, a „trafipax" nevű elektronikus spion-szerkezetet át lehet alakítani tévékészülékké és — más dolguk amúgy sem lévén — a rendőrjárőrök szolid szexüknek megtekintésével üthetik agyon az időt. Szeretném megvigasztalni az idegbajjal küszködő pedagógusokat: biztos helyről tudom, hogy a hetvenhetedik oktatási reformot az idén már nem követi egy újabb, legföljebb némi kis változtatás várható csupán. Lelkes diákságunk társadalmi munkaakcióját kiterjesztik a szőlő- és cukorrépaszedésről több olyan betakarítási munkára, amelyet derék és gépesített nagyüzemi parasztságunk egyéb elfoglaltsága miatt eddigelé még nem volt képes teljesen elvégezni. Kezdik a májusi cseresznye szedésével, majd jön a kajszi és franciabarack szezon, aztán az uborkaszezon, közvetlen utána betakarítják az ország egész paradicsom- és paprikakészletét, közben beérik a dinnye is, ősszel learatják a káposztát, elvégzik a mélyszántást, ezt követően kisebb böllérbrigá- dokká alakulván, pusztán társadalmi munkában disznóvágást vállalnak szerte a megyében. A karácsonyi szünetet jól megérdemelt pihenéssel töltik el. Középiskolások a város lokáljaiban, felsőtagozatosak a nappali tagozatú mulatókban, alsótagozatosok szigorúan csak a délelőtti órákban a tej- és szeszbisztrókban. Ezután pedig újult erővel látnak neki a tavaszi nagy magyar mezőgazdasági munkálatoknak. .. . Egyébként a múlt évben elég sokat hallottunk a demokratizmusról, bizonyára hallunk majd róla az idén is. Nem akarok visszaélni a demokratizmus adta széles lehetőségekkel, de isten tudja, nekem valahogy tetszik az a csodálatos ötlet, hogy a Me- csek-oldalt — pontosabban a Jurisics és Asztalos János utca környékét beépítik emeletes házakkal. Nincs igazam? Mert ugye, eddig mit látott az ember, mondjuk a város szívéből föltekintve a déli lejtőre? Télen — néha — havat, meg csupasz fákat. Tavasszal ugyan virágba borultak a kertek, a szőlők kizöldelltek, sőt, a mandulásnak — ha jól emlékszem — mintha lilás színű virága lett volna. Ha jól emlékszem. No, de Alaszkában soha nem virágzik semmi, nem zöldell semmi, mégis elvannak az alaszkaiak. Mert például — hogy mást ne is mondjak — hallott-e valaki alaszkai rizling- ről? Senki, mert nincs is.. De mecseki rizling ... az van. Esetleg kevesebb, mint azelőtt. És egyre kevesebb lesz. Viszont szépen mutatnak majd az emeletes bérházak fönt a szőlők között. Vagy a tenyérnyi szőlők a bérházak között. Annak lesz ám jó, aki ott lakik majd! Gyönyörű kilátás, meg minden. Jó levegő, szép tájak- magaslatok. Igazán elmondhatja az a néhány ezer — jövendő — lakó, hogy az illetékesek itten aztán messzemenőkig gondoskodnak dolgozóról, városképről, természetvédelemről, úristenről, mindenről. Csak így tovább. Mindezt csak azért mondom el, mert én komolyan veszek mindent. Még a cukorrépaprogramot is. De a szőlősgazdák ne vegyék komolyan a cukorrépa-programot. Nem rájuk vonatkozik. A cukorrépatermesztő cukorrépát termesszen, a szőlőtermesztő pedig bort. Csak így, egyszerűen: bort. Tetszik értem. Szóval — végezetül mégegy- szer — tisztelettel üdvözlök mindenkit... Különösen a vásározókat, akiket itt fentebb kifelejtettem a felsorolásból. Az új esztendő első vasárnapján majd személyesen is tiszteletemet teszem a vásártéren. Ott lesznek a pecsenyések, borárusok, marhahajcsárok, disznókereskedők, kofák, zsebesek, markecolók, zsibárusok és budapesti nepperek. Ez utóbbiak tele dohánnyal. A dohány aztán átvándorol a sokác és sváb pruszlikot, réklit, vászon-alsót, hímzett gatyát árusító — álnépviseletbe öltözött — kofák köténye alá. A pesti nepperek megbecsülik a népi viseleteket, ha mégoly viseltesek, izzadságfoltosak is. Nekem is van egy régi keletű — sokác hímzéssel ellátott — farmernadrágom, az van ráírva, hogy „illoveju". Potom hatszázért bármelyik nepper viheti. De most már tényleg zárom soraimat s ahogy ez év elején illő; külön kézcsókomat küldöm az OTP igazgatójának, és erre az esztendőre vonatkozóan együttműködésemről — immár hagyományosan — továbbra is biztosítom . . . Rab Ferenc Dugonics álmoskönyve Minden álomnak különös jelentősége van — vallották régen a bajponás emberek — következtetni lehet belőle a jövőre. Számos álmoskönyvet adtak ki, amelyekből meg lehetett tudni, hogy mit jelentenek az éjjel látott dolgok. Egy ilyen nyomtatvány került a múltkor a kezembe. Címlapja hiányzik, így a megjelenés helyét és évét nem lehet megállapítani, a betűtípusok alapján a XVII. században került ki a sajtó alól. Egyidöben Kaprinai Istvánnak, az 1786-ban elhunyt történetírónak a tulajdonában volt, utána Dugonics Andrásnak a nagyhírű regényírónak a birtokába került. A könyvecske tudálékos magyarázatából megtudhatjuk, hogy kétféle álom van. Az egyik az éjfél előtti. ,,Az a nyál, ki az emberben gyülekezik, ilyenkor ellepi szivét az embernek, és az ö vérét meg- undokitja, megszállja, és ez természetnek ellene való álmát hoz". Ezeket az álmokat nem kell megfigyelni, ezek semmit sem jelentenek. Bezzeg más a későbbi, az éjfél utáni! Ekkor — mint olvashatjuk — ,,az mi szivünk hántás nélkül lévén, csodás dolgok forognak előttünk". Ezekből már következtetni lehet a jövőre. A kis füzet abc sorrendben meg is magyarázza, hogy a különféle jelenségeknek, tárgyaknak, történeteknek mi az értelme. Lássunk belőle néhányat! Algyút látni kisütni: Rémülés. Bolha, ha sok rajtad: Heá- ban való reménység. Asszony, ha válik férfiúvá, avagy férfiú asszonyemberré: Ha nőtlen megnőszik, ha nős paráznaságot jegyez, avagy fondorlást. Bötűket tanulni: Munkás embernek jó, hivalkodónak gonosz. Azoknak is jó, kik gyermeket kévánnak. Cardinállá tétetnek akaratod ellenére: Fő tisztre emelnek, melyben elég bút vallasz. Disznód ha vagyon: Egészség. Ebet, kicsidedet látni: Gyönyörűség, de a fejér eb jobb, mint a más színű. Angliai ebet látni, kinek a szája és fél combja fekete, a többi penig fejér: Fő ember téged csalárdságával megkerül. Kakas, ha tyúkmonyat tojik: Betegséget jegyez. Két drabantokat egy szánban látni: Bízzál igaz dolgodhoz, megoltalmaztatol ellenségeid ellen. Királyt szorgalmatosnak látni és levelet forgatni: Rövid nap valaki megbusul. Menyecskét csupa mezítelent látni, csak konyty a lejében: Heában való kívánság, piron- kodás. A felsorolást sokáig lehetne folytatni, de már ennyiből is kiderül, hogy őseinknek sokkal erősebb volt a képzeletük, mint nekünk, legalább álmukban. Mint ismeretes...
