Dunántúli Napló, 1976. január (33. évfolyam, 1-30. szám)

1976-01-29 / 28. szám

Dunántúli naplö 1976. január 29., csütörtök Keserű csokoládé A HÉT FILMJEI A TUDÓS MAGÁNÉLETE Jevgenyij Hrinyuk rendezte ezt a színes szovjet filmet, amelynek egyik főszerepét Innokentyij Szmoktu- novszkij játssza. Őrá a magyar moziközönség a Ványa bácsi, a Hamlet, a Bűn és bűnhődés, valamint Az el nem küldött levél című filmekből emlékezhet. Ez az új szovjet film lirai hangvétellel ábrázolja egy házas­pár szerelmét. KESERŰ CSOKOLÁDÉ Színes, szinkronizált olasz film, benne csupa „nagy név": Nino Manfredi, Anna Karina, aztán az író-ren­dező Franco Brusati. Érdekessége: Nino Manfredi nemcsak a főszerepet játssza, hanem a forgatókönyv egyik szerzője is. HÍREK 1976. JANUAR 29 CSÜTÖRTÖK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából ADÉL nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 7.16 — nyug* szik 16.39 órakor. A Hold kél 15.39 — nyugszik 15.09 órakor. Romain Rolland C záztiz évvel ezelőtt, 1866. január 29-én született — és 78 éves korában, 1944-ben halt meg — Romain Rolland, kiváló francia Nobel-dijas regény- és drámairó. A pályája kezdetén irt értékes zenetörténeti ta­nulmányait két kötetben (Hajdani muzsikusok, Je­lenkori muzsikusok) gyűj­tötte össze. A Dreyluss- ügy körüli harcokra rea­gált első színdarabjával (Farkasok, 1897.), s ezt követő forradalmi dráma­ciklusával (Danton, Július 14., Eljö majd az idő). ,,A nép szinháza" megva­lósításáért küzdött; ide sorolható még Szerelem és halál játéka című, Európa-szerte nagy sikert aratott darabja is. Politikai eszmei tisztán­látása folyamatosan érle­lődött meg, az első világ­háború szörnyű megpró­báltatásai, s a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forra­dalom győzelme kapcsán. Az Írónak a szocializmus, a forradalom igenlése irá­nyába történt eszmei fej­lődését mutatja Az elva­rázsolt lélek című regé­nye, s a francia forrada­lomról szóló drámaciklus befejező darabja, a Ro­bespierre. Jelentősek nagy emberekről (Beethoven, Michelangelo, Tolsztoj, Gandhi) irt életrajzi ta­nulmányai is. Közéleti és publicisztikai tevékenysé­gével szembeszegült az előretörő fasizmussal. Ma esfe SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Szeretők a hullámhosszon (este 7 órakor) Jászai-bérlet. Kamaraszínház: Egyszer egy cigánylány (du. 3 órakor) MOZI Park: A lopakodó Hold (f4, hnó, 8) Petőfi: Keserű csokoládé (5, n8) Kossuth: A tudós magánélete (10. 12) Ulzana (f3. Í5) Nap­pali fény (f7. f9) Fekete Gyémánt: Svejk, a de­rék katona (6) Jószerencsét: A keresztapa másik arca (5, 7) Rákóczi: A fekete farmer (5, 7) Május 1.: Nem adom a lányom (fó) Boly: Vérdíj Kovpak fejére (7) Harkány: Ostromállapot (7) Komló, Május 1.: Nem zörög a ha- raszt (4, 6) Komló, Zrínyi: Én és a Tábornok (4, 6, 8) Mo­hács: Bosszú a bércek között (6, 8) Pécsvárad: Sivatagban, őserdőben (7) Sásd: Mr. Sü­ket trükkjei (7) Sellye: Alfre­do, Alfredo (7) Siklós: öten, aiuket leírtak (5, 7) Sziget­vár: Huckleberry Finn és a csirkefogók (6) Mussolini vég­napjai (8) Várható időjárás csütörtök estig: jobbára borult idő, többfelé ismétlődő havazással. A sokfelé erős, helyenként viharos lökésekkel kísért északi, északkeleti szél lassan mérséklődik. Kisebb hófúvás. Várható legalacsonyabb éjsza­kai hőmérséklet: mínusz 4, mínusz 8, legmagasabb nap­pali hőmérséklet csütörtökön: 0, mínusz 4 fok között. Ülőkék a középkorból Sopron keleti határá­ban, a balfi fürdőhöz ve­zető út mentén értékes műemlék, XII. századból származó román stílusú, úgynevezett „pihenő- kereszt” látható. Ezek az oszlopalakú szobrok a középkorban arra szolgál­tak, hogy kőülőkéiken megpihenjenek a vándo­rok. A város több részén voltak ilyen pihenőhelyek, amelyeket rendbehoztak, s most a Soproni Város­szépítő Egyesület kezde­ményezésére rendbehoz­zák a pihenőkeresztet is. Renoválják a szobrot, kör­nyékét pedig parkosítják. Erről a helyről szép kilá­tás nyílik a városra és az Alpok távolabbi hegyeire is. ♦ v — Úttörő technikai ki­állítás nyílt tegnap Pé­csett, az Építők úti általá­nos iskolában. A kiállítá­son a szakköri és a tanul­mányi versenyek díjnyer­tes pályamunkái szerepel­nek. — Karbantartó munká­latok miatt rövid időre be­zárták a lEalaton-felvidék idegenforgalmi látványos­ságát, a tapolcai tavas­barlangot. A munkát a Bakonyi Bauxitbánya dol­gozói rekordidő alatt be­fejezték és így február 1- én ismét megnyitják a télen is gyakran látoga­tott barlangot, amelyben félóránként szerveznek körsétát idegenvezető irányításával. Zsúfolt körülmények kö­zött dolgoznak a Pécsi Kesztyűgyár dombóvári gyárában, ezért a válla­lat úgy döntött, emelet- ráépítéssel oldja meg, hogy szabászainak és varrónőinek ne érjen egy­másba a karjuk, kényel­mes körülmények között dolgozhassanak. Az eme­letráépítéssel az üzem egyik épületszárnyán — A tudós magánélete —■* Újabb 5561 fő. A Központi Statisztikai Hiva­tal Nemzetközi Számítás- technikai és Oktatási Tá­jékoztató Központjában az elmúlt esztendőben 5561 fő ismerkedett a komputerek kezelésével, programozásával. A hall­gatói létszámon belül a VIDEOTON R 10 számí­tógéphez szükséges prog­ramozó ismereteket 510- en sajátították el, az R 20-as felhasználói ismere­teit pedig 2398 órában tanították. ♦ Esküvő VAS ÉVA és MILOTTA LÁSZLÓ szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, ba­rátainkat, hogy 1976. ja­nuár 31-én, 17.00 órakor házasságot kötünk a pé­csi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2.). ha tetemes késéssel is — most elkészült a dombó­vári városi tanács költ­ségvetési üzeme. Kezdőd­het a gépek betelepítése. A tágas műhelyben feb­ruárban kezdődik meg a termelés, ugyanakkor a földszinti műhelyekben az ipari tanulók rendezked­hetnek be kényelmesen. Képünkön: az új műhely — gépekre várva. Pályázati (elhívás, 1976 A Magyar Újságírók Orszá­gos Szövetségének Elnöksége és a Magyar Kommunista Ifjú­sági Szövetség Központi Bi­zottsága pályázatot hirdet olyan tehetséges fiatalok fel­kutatására, akik alkalmasak az újságírói munkára. A pályázaton részt vehet minden tizennyolc és harminc év közötti KISZ-tag, aki von­zalmat érez az újságírói pá­lya iránt, de eddig még nem publikált rendszeresen újság­ban és az előző pályázatokon nem ért el helyezést. A pályaművek tükrözzék szocialista építőmunkánkat; ezen belül elsősorban az ifjú­ság helyzetéről, az ifjúságpo­litikai kérdésekről szóló írá­sokat látnánk szívesen, de foglalkozhatnak a kül- és bel­politikával, a népgazdaság, a kultúra és a sport időszerű eseményeivel, problémáival. Pályázni az újságírás vala­mely műfajához (riport, inter­jú, kritika, cikk, stb.) tartozó, még nem publikált írással le­het. Az írásokat gépelve, há­rom példányban kell bekül­deni. A pályázathoz részletes ön­életrajzot is kérünk mellékel­ni. A pályázat dijai: 1 db I. dij 3000,— Ft. 2 db II. dii 2000,— Ft. 3 db III. dij 1000,— Ft. A KISZ KB különdija 1000,^- forint. MUOSZ különdija 1000,— fo­rint. A fenti dijakon kivül néhány kitűnő pályázat elismerő okle­velet kap. Beküldési határidő 1976. április. 15. Eredményhirdetés 1976. má­jus 31-én. Cím: 1368 Budapest, Nép- köztársaság útja 101. 5. POB 365. Magyar Újsáqirók Országos Szövetsége Elnöksége Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága. ♦ — Mészhomok-tégla­gyár. A Somogy megyei Barcson mészhomok-tég­lagyár építése kezdődött. — „Az észak-karjalai táj és élete” címmel tart színes dia-pozitívokkal il­lusztrált előadást tavalyi finnországi tanulmányútja alapján dr. Uherkovich Gábor, a biológiai tudo­mányok kandidátusa, a Magyar Tudományos Aka­démia tudományos fő­munkatársa január 29-én, csütörtökön este fél 6 órakor a dr. Doktor Sán­dor Művelődési Központ nagytermében. A belépés díjtalan. ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Gyermekgyógyászat: minden­napos felvételi ügyeletek gyer- mekbelbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika. Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyer­meksebészeti, gyermekfülészeti betegek részére páratlan na­pokon POTE Gyermekklinika, páros napokon Megyei Gyer­mekkórház Pécs és a megye egész területéről. Belgyógyászat: Megyei Kór­ház. Sebészet, Traumatológia: Honvéd Kórház. Égési sérülé­sek: Honvéd Kórház, gyerme­kek esetében Gyermekklinika. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. SOS-CLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. ♦ — Jubileumi gazdász- bál. Az idén február 14- én rendezi a Magyar Ag­rártudományos Egyesület baranyai csoportja és a TIT a megye gazdászai- nak hagyományos bálját. A tizenötödik pécsi gaz- dászbál a Nádor összes helyiségében zajlik majd- — cigány- és tánczene mellett. A műsort a „Me­csek" táncegyüttes nyitja meg. Pécsi gyermekrajzok sikere] Szép sikerrel szerepel­tek a magyar résztvevők az 1974-ben, Újvidéken mintegy 40 ország rész­vételével megrendezett INSEA nemzetközi gyer- mekrajz-kiállításon, ahol harmadik helyezést értek el. Az eredményt szimbo­lizáló bronz-plakettet az OPI Vizuális Tanszékén helyezték el. A kiállítá­son szereplő 30 magyar diák közt van két pécsi tanuló is: Faltisz Alexand­ra és Horváth Csilla, a Tanárképző Főiskola gya­korló általános iskolájá­nak növendékei. Rajzta­náruk Gimesi József. Az elismerő okleveleket az Oktatási Minisztériumban adták át ünnepélyes ke­retek között. * A zánkai Balatoni Üt- törővárosban működő Gyermekalkotások Gelé- riájának bírálóbizottsága négy pécsi diákot érte­sített arról, hogy munkái­kat, mint kiváló gyer­mekalkotásokat továbbí­tották a Finnországban megrendezendő nemzet­közi gyermekrajz-kiállítás rendező szerveinek. A diákok: Faltisz Alexandra, Füzy Ákos, Gáspár Dóra és Simor Judit, a Tanár­képző Főiskola gyakorló általános iskolájának ta­nulói. A munkáikról ké­szített színes diapozitívo- kat a Gyermekalkotások Galériájában helyezték el. ♦ — Plusz 170 ezer liter tej. Baranya nagyüzemei közül a bólyi Kossuth Tsz az elmúlt esztendőben alaposan túlteljesítette tejtermelési tervét. Közel 890 ezer liter tejet termel­tek, amelynek túlnyomó többségét az állami tej­iparnál értékesítették. — A Karnevál Rómában című operett, mai, csü­törtöki előadása Blaha Márta betegsége miatt ismét elmarad. Helyette a Szeretők a hullámhosz- szon című vígjátékot játsszák a Pécsi Nemzeti Színházban. A bérletek és a megváltott jegyek érvé­nyesek, illetve kívánságra visszaválthatók. Dr. Medve László mi­niszterhelyettes vezette egészségügyi küldöttség szerdán hazaérkezett a Koreai Népi Demokrati­kus Köztársaságból, ahol a két ország 1976—77. évi egészségügyi együtt­működési munkatervét ír­ták alá. A Ferihegyi re­pülőtéren fogadásukra megjelent dr. Aczél György egészségügyi mi­niszterhelyettes. Deák Ferenc halálának 100. évfordulója alkalmá­ból szerdán a Magyar Történelmi Társulat nevé­ben Sinkovics István alel- nök, egyetemi tanár meg­koszorúzta Deák Ferenc síremlékét a Mező Imre úti temetőben. Beszédet mondott Szabad György egyetemi tanár. A Zala megyei Tanács képvise­letében Degré Alajos he­lyezett koszorút a sírem­lékre. * A Görög Kommunista Párt Központi Bizottságá­nak meghívására szerdán Athénbe utazott az MSZMP küldöttsége Gye- nes Andrásnak, a Köz­ponti Bizottság titkárának vezetésével. A küldöttség tagja Baranyai Tibor, a KB osztályvezető-helyette­se és Rusz János, a KB munka tá rsa. * Szerdán délelőtt a Bu­dapesti Csehszlovák Kul­túra idei tevékenységéről sajtótájékoztatót rendez­tek a Népköztársaság úti központban. Oldrich Tesa- rik igazgató elmondta, hogy 1976-ban is színes, változatos programmal kí­vánnak hozzájárulni a né­peink közötti barátság el­mélyítéséhez, egymás jobb megismeréséhez. Lapzárta Addisz Abebában szer­dán közleményben jelen­tették be, hogy leváltot­ták és őrizetbe vették az Etiópiái Ideiglenes Kato­nai Kormányzótanács hat tagját. Nevüket nem kö­zölték. A közleményben az intézkedést azzal indo­kolták, hogy a tanács hat tagja a forradalom fejlődésére káros tevé­kenységet folytatott, visz- szaélt a bizalommal, szé­gyenletes akciókat hajtott végre. * Szerdán az olimpiai csarnokban megkezdő­dött a Bp. Honvéd és az U. Dózsa fedettpályás nemzetközi atlétikai ver­senye. A startnál 8 kül­földi klub és a magyar élgárda versenyzői jelen­tek meg. A mezőny erős­ségére jellemző, hogy az első nap 11 számából mindössze egyetlen egy­ben tudott győzni magyar versenyző. Férfiak, 60 m: 1. Nowosz (lengyel) 6.59 mp. 2. Lépőid (PMSC) 6.60, 3. Lukács (PMSC) 6.61. * A luandai rádió szerdai közleménye szerint — mint a TASZSZ jelentette — az Angolai Népi Köz­társaság hadserege az imperialista-barát erők „fővárosa”, Huambo köz­vetlen közelében harcol a szakadár UNITA és FNLA fegyveres erőivel. A harcok a város határá­ban és a nemzetközi re­pülőtér tőszomszédságá­ban folynak. A törvényes kormány hadserege által szorongatott „déli front” megerősítésére, a még fel nem szabadított területek­ről az UNITA és a dél­afrikai zsoldosok egysé­geit próbálják bevetni — hangoztatta a közlemény. ...........................«VAV Ö TÉVES TERV A SPORTBAN Három évveR ezelőtt Lvovot az ország 1. számú „olimpi­kon" városának ismerték el. A Ivovi sportolók közül számos szovjet rekorder, Európa- és világbajnok, olimpiai válogatott került ki. Köztük Pável Lednyev, a háromszoros öttusa világbaj­nok, Iván Grista, evezős világ­bajnok, Vaszilij Sztankovics, tőrvívó világbajnok, Vlagyimir Szafronov, a szovjet tornász válogatott tagja, Alekszandr Beljavszkij és Oleg Romanyi- sin, ifjúsági sakk világ- és Európa-bajnok... Ezt a név­sort folytathatnák a Kárpáti labdarúgócsapat tagjaival, a Dinamó vízipólósaival, a had­seregbeli rögbistákkal, akik az első ligában játszanak. Nem merem azt állítani, hogy az idehaza és külföldön oly népszerű Elektron színes televíziókészülék, vagy az el­ső ligás Kárpáti futballcsapat szerzett nagyobb dicsőséget a Ivovi televíziókészülékek gyárá­nak. Joggal kérdezhetik, hogy milyen kapcsolatban van egy­mással a televízió és a futball. Közvetlen! Arról van szó, hogy a Kárpáti gyári csapat, labda­rúgóinak zöme az Elektron ter­melési egyesülés üzemeiben dolgozik vagy főiskolás. Sportklubunk nemcsak a Kárpáti csapat — mondotta a klub elnöke, az egykori lab­darúgó, Jurij Beszalin, a Szov- jetynió spprtmestere —, több mint 4000 ember sportol a gyárban. A 9. ötéves tervidő­szak alatt 5 ezer ember sze­rezte meg az MHK jelvényt. A sportklubban 22 olimpiai sport­ág szakosztálya működik. A vá­rosi vagy annál nagyobb mé­retű versenyeken a Kárpáti 26 sportágban állít ki csapatot. És jó eredményeket érnek el. A gyári sportolók között 190 sportmester és mesterjelölt, valamint két nemzetközi mes­ter van. A gyár évente 150 ezer ru­belt költ sport és egészség­erősítő célokra, példás rend­ben tartja a Barátság stadiont, amely 42 ezer férőhelyes és legnagyobb a városban, hat kosárlabda- és röplabdapá­lyát, három labdarúgó edző­pályát, néhány jéglabdapályát, sípályát. Teljes erővel folyik a céllövölde és a versenyszán- pálya építése a város környé­kén. A Kárpáti sportklub nem ki­vétel. Hasonlóan fejlett sport­élet folyik a többi üzemekben is. Nem beszélve a főiskolák­ról, technikumokról, iskolákról, szakmunkásképző intézetekről. A városi sportbizottság közölte: a városban kb. száz sportléte­sítmény: úszómedence, tenisz­pálya, stadion van, amelyek­nek szolgálatait 200 ezer fiatal veszi igénybe. Vlagyimir Popov Emeletráépítés a dombóvári kesztyűgyárban Lvov, az ifjúság városa

Next

/
Oldalképek
Tartalom