Dunántúli Napló, 1976. január (33. évfolyam, 1-30. szám)
1976-01-22 / 21. szám
Az enyhe időjárást kihasználva metszik az almafákat Lánycsókon. Fotó: Kóródi Gábor „Lejárt” munkakönyvvel A nyugdíjasok találkozóját évenként megrendezik a vállalatok, a termelőszövetkezeti gazdaságok. Ahol csak egy kicsit is adnak a hírnévre, ez a rendezvény nem marad ki a programból. Az ilyen összejöveteleken már hagyomány, hogy a meghívón jelzett időpontnál jóval korábban nyitott ajtók várják az érkezőket. Ünneplőben jönnek. A legszebb, legkíméltebb ruhadarabok kerülnek elő a szekrényből, mielőtt elindulnának. De odatartozónak tartják-e őket mindig és mindenütt a házigazdák? Egyszer egy évben ugyan alkalmat teremtenek számukra, hogy ezt érezhessék, de törődnek-e velük eléggé az ünnep előtt és az ünnep után? Ebben az egyetlen estében is sok-sok külső jel árulkodhat. Az ünnepi köszöntőben az igazgató mondhat megható szavakat a törzsgárda érdemeiről — ha utána, a baráti asztaloknál nem vált szót a régiekkel, a korábbiaknak sincs hitele. Ha csupán egyik társadalmi kötelezettségnek tartja a sok közül a nyugdíjasok üdvözlését, ha nem érzi, hogy itt többről van szó. A találkozókon egy asztal mellé kerülő emberek ugyanis többnyire csak itt, és csak az évnek ezen az egyetlen napján találkoznak. Pedig nem ragaszkodnának feltétlenül a fehér asztalhoz. Szívesen látnák egymást többször a régi körülmények között: a műhelyben, a munkapadnál. Mégsincs rá mindannyiuknak módja. A „hiányszakmákban” a rendeletek lehetővé teszik, hogy a nyugdíjasok, az óraszámok korlátozása nélkül, dolgozhassanak. Ezek azonban az évtizedeken át is legnagyobb igény- bevételt követelő foglalkozások, érthető, hogy a nyugdíj biztonságában élők közül sokan lemondanak a „kettős fizetésről”. Egészségüket, közérzetüket, lassúbb ritmusra váltott napjaikat veszélyeztetné a „másodállásként” vállalt teljes munkaidő, ök szabadon választhatnak, a baj nem is velük van. Létszámhiányról, munkaerőgondokról számolnak be a felettes szerveknek, mégsem számolnak eléggé a munkabíró, még szívesen dolgozó nyugdíjasok „tartalékával”. Nem gondolnak rá, hogy közülük a mostaninál sokkal többen tudnák a nyolcszáznegyven órájukat is hasznositani, ha kedvezőbb körülmények között tehetnék. A részmunkaidő adott lehő- töség, a rendeletek pontosan meghatározzák a módozatokat, mégis kevés helyen élnek vele. Ha a nyugdíjasok maguk választhatnák meg az éves „időkeret” napi beosztását, ha nem néhány hónap alatt, napi nyolc órában kellene teljesíteni az engedélyezett óraszámot, többen jelentkeznének. Az eredmény mindenképpen megérné a körültekintőbb szervezést, a valamivel több adminisztrációt. Törődés, figyelem, rugalmasság — a nyugdíjasok nem igényelnek mást, mint akiknek a munkakönyvé bent van a gyárakban. Arról nem is beszélve, hogy ök nemcsak egy „lejárt” munkakönyvvel rendelkeznek, hanem munkás évtizedek gazdag tapasztalatával is. Szovjet—amerikai kapcsolatok, stratégiai fegyverzet korlátozása Brezsnyev és Gromiko tárgyalásai Lakásátadás Szentlőrincen A pécsi Bajcsy-Zsilinszky úti piac. Fotó: Szokolai Kissinger külügyminiszterrel A Kremlben szerdán meg kezdődtek a tárgyalások egyrészről Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára és Andrej Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere, másrészről Henry Kissinger, az Egyesült Államok külügyminisztere között. A tárgyalófelek eszmecserét folytattak a szovjet—amerikai kapcsolatok kérdéseiről. Megkezdődött a stratégiai fegyverzet korlátozásával kapcsolatos új egyezmény előkészítését érintő kérdések megvitatása. Henry Kissinger — mint jelentettük — kedden érkezett Moszkvába. Andrej Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere szerdán ebédet adott Henry Kissinger, az Egyesült Államok külügyminisztere tiszteletére. Szerda délután Brezsnyev és Gromiko folytatta megbeszéléseit Kissingerrel a hadászati fegyverrendszerek korlátozásával kapcsolatos újabb megállapodás előkészítésének kérdéseiről. Elkészültek az első szövetkezeti házak Pécs egyik jelentős feladata, ami az ötödik ötéves tervidőszakban vár megvalósításra: a város új fedett piacának megépítése. A Bajcsy-Zsilinszky úti nagypiac megszűnik, a területének igénybevételével épül fel az autóbuszpályaudvar. Egy korábbi vizsgálat bebizonyította, hogy a város központi piacát továbbra is e térségben kell fenntartani. Ugyanakkor vitathatatlanná vált, hogy az újnak feltétlenül meq kell felelnie a legkorszerűbb követelményeknek. A város illetékes szakemberei az elmúlt évben két új vásárcsarnokot tekintettek meg. A szolnoki fedett piacot és a szombathelyi csarnokot. A tapasztalatok alapján adtak megbízást két tervező vállalatnak. A Kereskedelmi Tervező Vállalat a szombathelyi vásárcsarnok alapján készített tervet Pécs számára, a Szövetkezeti Tervező Vállalat pedig a szolnoki fedett piac pécsi változatára tett ajánlatot A két terv már Pécsett van és a tanács végrehajtó bizottsága a közeljövőben dönt arról, hogy melyiket fogadja el. A létesítmény kijelölt helye a Bajcsy-Zsilinszky utca és a Zólyom utca sarkán van, a két terv kidolgozói is e terület gazdaságos felhasználására tettek javaslatot. Közös vonásuk, hogy mindkettő kétszintes megoldást ajánl, a megvalósítás tervezett költsége is közel jár egymáshoz. A SZÖVTERV 45,7 millió forintot irányoz elő a 4194 négyzetméter alapterületű csarnok építésére, a KERTI pedig 5514 négyzetméteres csarnokot 44,6 millió forintos költséggel tervez. A SZÖVTERV által kidolgozott változat egyszerűbb megoldású (ez a kisebb alapterületből is adódik), s az 1557 négyzetméternyi szabad elárusítói terület mellett viszonylag kevés, de nagy alapterületű pavilon elhelyezését ajánlja. Ez a csarnok acélvázszerkezetű és a szolnokihoz csak ennyiben hasonlít A KERTI terve - minthogy eleve nagyobb alapterülettel számol - ennél többet tud ajánlani. 2302 négyzetméter a szabad elárusítói terület, az előbbinél jóval több a pavilon, amelyek között 20, 26 és 42 négyzetméter alapterületűek vannak. A főbejárpt a Bajcsy- Zsilinszky útról lenne, s a homlokzat az út vonalát követve a Zólyom utca felé visszalépcsőzne. A keleti oldalon lévő földszinti pavilonsort és az emeleti bisztrót úgy alakítják ki, hogy üzemeltetésük a piac zárása után is biztosítható legyen. Ezek egyébként a majdani autóbuszpályaudvar felé néznek, így az utasok ellátását is szolgálnák. Az új vásárcsarnok építését előreláthatóan a jövő esztendőben kezdik meg. li. I. KS/D. NAPLÓ TELEFOTÖ Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára szerdán a Kremlben fogadta Henry Kissinger amerikai külügyminisztert. Szerdán délután volt Szentlőrincen a szövetkezeti feltételekkel épült lakások átadása. Az első 21 szövetkezeti lakás kulcsait Tóth F. Béla, a Baranya megyei Tanács osztály- vezetője adta át. A két évvel ezelőtt elkezdődött építkezések során két ütemben 111 lakás építését kezdték meg. Ebben az évben újabb 63 szövetkezeti lakás építéséhez láttak hozzá. A 174 lakásos szövetkezeti lakótelepen négyszintes, két- és háromszobás lakások épülnek. Ezúttal az első ütemben elkezdett lakásokból adtak át 21 kétszobás lakást. A szép és nem drága lakásokat a Szövterv tervei alapján a Pécsi Építő Ktsz szentlőrinci részlege építette. A szövetkezeti lakótelep további lakásait a ktsz építi. Szentlőrincen nemcsak a szentlőrinciek építkeznek, vannak a Mecseki Ércbánya dolgozóiból Pécsről, valamint más községekből. Ebben az évben a tervek szerint 90 szövetkezeti lakást kell még az építőknek átadni. A tegnapi első szövetkezeti lakások után ebben az- évben már több alkalommal — ahogy egyes épületek elkészülnek - kerülnek majd átadásra újabb lakások. Szíriái küldöttség s Bejrutban Magasrangú szíriai küldöttség érkezett szerdán a libanoni fővárosba, hogy tárgyalásokat folytasson a libanoni vezetőkkel a válság rendezéséről. A küldöttséget Abdel Halim Khad- dam szíriai miniszterelnökhelyettes vezeti, tagjai: Hik- mat Sehabi vezérőrnagy, a szíriai fegyveres erők vezérkari főnöke és Nadzsi Dzsa- mi| vezérőrnagy, a légierő főparancsnoka. A küldöttséget nyomban megérkezése után fogadta Frangié libanoni elnök. Hírek szerint a szíriai küldöttség elsőrendű feladatának a hatékony tűzszünet létrehozását tekinti, hogy ezáltal megteremtsék a megfelelő légkört a politikai rendezéshez. Kamat Dzsumblatt, a libanoni baloldali erők egyik vezetője úgy nyilatkozott, hogy a politikai rendezésre vonatkozó szíriai terv lényege a parlamenti képviselői mandátumok újrafelosztása a muzulmán és a keresztény politikusok között - a lakosság összetételét reálisabban tükröző arányban. Világ proletárjai, egyesüljetek! Du icmtuli napló XXXIII. évfolyam, 21. szám 1976. január 22., csütörtök Ára: 80 fillér Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Felépül a pécsi fedett piac Költség-előirányzat: 45 millió forint Két tervváltozat közül választanak III if D *1~] i M^l I. C-# €* 11 i w W^mmíím W<M<M^Mm^Mm^ mmimm<mm^mm-y:^