Dunántúli napló, 1975. december (32. évfolyam, 329-359. szám)
1975-12-22 / 350. szám
Lázár Ervin A kisfiú és az oroszlánok cimű regényéből készült mesejátékénak nyilvános főpróbája volt tegnap délelőtt Pécsett, a FÉK színháztermében. (Tudósításunk a 2. oldalon.) Mentesítő vonatok Változik a pécsi közlekedés rendje Dunántúlt napló Sokan fogjuk tapasztalni — hiszen magunk okozzuk — a karácsonyi csúcsforgalmat. Amint a szakemberek említették, soha eddig nem látott nagy forgalomra készül a vasút és a Volán, a posta pedig mór elmerült a munkában. Különösen december 24-e, a holnapután okozza a gondot, s nem kell jövendőmondónak lenni ahhoz, hogy bizony a karácsonyfa gyertyáinak meggyújtásáig a gyógyszeripar idegcsillapítói lesznek segítőtársaink. S ha a pirulák mellé a jóindulat, a megértés is párosul megnyertük a csatát. Szombaton volt az első vasúti tumultus, akkor öntötték ki a kollégiumok és az albérletek a diákokat. Jelezték már, hogy az építőipari dolgozók holnap kapják a szabadságot, így aztán holnaputánra a szokásos forgalom „csak" megduplázódik. Szerelvények Mi jellemző e karácsonyi hármas ünnepre? A rövid utazások száma a minimumra csökken — a munkásvonatok többsége például nem közlekedik —, s inkább a hosszú távú „hazatérésekkel” kell számolniuk a vasutasoknak. A két legerősebb vonal a MÁV Pécsi Igazgatóságának területén a Pécs—Dombóvár—Budapest és a Nagykanizsa—Budapest gyorsok és személyek. Az igazgatóság intézkedési tervét elkészítette az állandó jellegű utasnyilvántartás és a vasutas dolgozók sokéves tapasztalata alapján. A kocsijavító műhelyekben 24-én egyetlen személykocsi sem maradhat — kivéve a végleg rokkantakat —, a munkásjáratokról is leakasztják a kocsikat, s a teherforgalom mozdonyait is megkapjuk. Külön ügyeletek segítik a csúcsot, s e napokon a dolgozók egyike sem kaphat szabadságot. A Budapest—Pécs vonalon 23 mentesítő vonat indul, Nagykanizsáról pedig 34. így például a Pécsről 23- ón, 24-én és 27-én induló 12 óra 30-as pesti előtt 12 óra 10-kor lesz egy-egy mentesítő szerelvény, 23-án 17 óra 20-as előtt megy egy, s mint kivételes járatot tartják nyilván január 1-én a 18.25-ös pesti gyorsot. Nagykanizsáról 23-án a 17 órás gyors előtt is elmegy egy Budapestre, 28-án pedig reggel 6 óra és 6 óra után öt perccel két vonat is indul. Külön kocsikkal erősítik a közkedvelt Mecsek, Somogy expresszeket: a szokásos nyolc helyett 10 kocsival közlekednek a csúcsidőkben. Pécsett, Dombóváron, Nagykanizsán és Kaposváron tartalék kocsik állanők a holtvágányokon, melyek bármelyik szerelvényre felkapcsolhatok. Ezer csomag naponta A Pécsi Postaigazgatóság területén — Baranyában. Tolnában, Somogybán és Zalában — összesen 644 postahivatal fogadja mór napok óta a levél- és csomagdömpinget. E postahivatalok közül nem véletlenül választottuk ki a pécsi nagypostát — Pécs 1-est —, hiszen naponta közel 1000 csomagot kezelnek — vesznek fel és továbbítanak — s a hivatal 76 kézbesítője egyenként 1000 —1500 levelet, képeslapot visz házhoz naponta. De nem csak a csomag és a levél adja a munkát: ezekben a napokban Pécs 24 ezer nyugdíjasának viszik ki a pénzt, 14 ezer telefonszámlát készítenek el, s városunk 100 ezer hírlap előfizetőjének nyugtáját töltik ki, s januárban még ehhez kapcsolódik 38 ezer tévé- és 40 ezer rádiónyugta. Nem is lehet vitás, hogy a Pécs 1-esben nem csak 8 órára van szükség minden kézre naponta, hanem ekkor végzik a túlmunka, társadalmi munka dandárját. A telefonközpontos ezek szerint az éjszakai műszak után még egy-két órát a nyugták, számlák megírásával foglalkozik. Péter Ferenc hivatalvezető szerint ekkor, az év végén lehet lemérni a dolgozók hivató sszeretetét: zokszó nélkül, egymást segítve végzik feladatukat, napi 10—12 órát. S annak ellenére, hogy a forgalom megduplázódik, a panaszok száma nemhogy nő, hanem csökken. Százezer utazó A telefonközpontban a távolsági beszélgetések, hívások száma karácsony estéjén ugrásszerűen megnő, legtöbben • Erdélyt, erdélyi rokonaikat keFotó: Lantos Miklós Az összes latin-amerikai kommunista párt üdvözletét Volodia Teitelboim, a Chilei Kommunista Pórt Politikai Bizottságának tagja tolmácsolta. Vasárnap — közép-európai idő szerint a délutáni órákban - a kongresszus ismét plenáris ülést tart. A tervek szerint a kubai kommunisták tanácskozása hétfőn ér véget. Ma befejeződik a kubai pártkongresszus Nagy fontosságú dokumentumokat fogadtak el resik meg, de igen sok a kanadai hívás. Az Egyesült Államok, NSZK mellé az elmúlt tíz év során felzárkóztak az olaszok is: sok magyar lány telepedett meg délen. Úgy kétezernégyszáz—kétezerötszáz távolsági beszélgetésre számítanak. Egyébként a külföldi hívásokat a budapesti központ intézi, tehát nem a pécsi központos kisasszonyokon múlik a várakozási idő. Kivéve Eszék irányába, hiszen december 15- től a déli szomszédainktól érkező hívásokat Pécsen szortírozzák. Megnő a távirda forgalma is. Ebből a szempontból Pécs kivételes helyzetben van, hiszen a nemzetközi forgalmat közvetlenül a GENTEX — Nemzetközi Távíró Hálózat — segítségével bonyolítja. A Volán 12-es Vállalatánál az idén egy nappaP előbb érkezik a csúcs, mint tavaly: 23- án lesz a gépkocsivezetők legnehezebb napja. A távolsági járatokon megnő a forgalom — Pécs város helyi közlekedésében 24-én délután 5-től alig- alig akad utas. A sokévi tapasztalat mondja: a budapesti, a szegedi, a veszprémi, a hévízi, az eszéki és a zalaegerszegi járatokon kell plusz gépkocsikat bevetni. E plusz gépkocsik mellett megszervezték a fogadó járatokat is: üres kocsikat küldenek a Baranyába érkező buszok elé, Paksig, Du- naföldvárig, Tamásiig, Marcaliig, Bátaszékig, Nagyatádig. A cél az, hogy a forgalmasabb csomópontokon mindig legyen kisegítő járat. Ezen kívül minden nagyobb autóbuszpályaudvaron ugrásra készen tartalékkocsik várják, hogy hol kell besegíteni. Jellemző számok: a pécsi piactér összesen 785 járatot indít és fogad, s ezek a járatok minimum százezer embert szállítanak majd. És Pécsett..? A helyi közlekedés is tartogat egynémely változást az ünnepek alatt, így például Pécsett 24-én 20 órakor leállónak a helyi járatok — kivéve néhány fővonalat: 10-es, 20-as, 32-es, 40-es —, s 25-én reggel csak 7 órakor kezdenek. Egyébként erről — a pécsi menetrend változásáról — a holnapi lapunkban részletesen beszámolunk. K. F. Havanna A Kubai Kommunista Párt szombat délutáni — magyar idő szerint a vasárnapra virradó éjszaka végétért — ülésén folytatódott a küldöttek plenáris tanácskozása és több nagy fontosságú dokumentumot fogadtak el. Ezen az ülésen valamennyi munkabizottság előterjesztette javaslatát az általa tárgyalt dokumentumok jóváhagyására. A párt programnyilatkozatát elemző munkabizottság állás- foglalását Raul Castro, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának másodtitkára ismertette. Hangsúlyozta, hogy a kongresszust megelőző hetekben 110 000 gyűlésen több mint négymillió kubai dolgozó vitatta meg a párt e kulcsfontosságú dokumentumát. A különböző fórumokon több ezer módosító javaslat hangzott el, és ezek figyelembevételével 147 módosítást hajtottak végre a tervezeten. Bias Roca, a párt titkárságának tagja az alkotmánytervezettel foglalkozó bizottság nevében szólalt fel. Hangsúlyozta, hogy az ország első szocialista alkotmánya a kubai ember megbecsülésének és méltóságának törvénye lesz, A kongresszus egyhangúlag elfogadta az alkotmánytervezettel kapcsolatos irányelveket, amelyek leszögezik, hogy Latin- Amerika első szocialista alkotmányáról február 15-én általános, titkos szavazással dönt a kubai nép. Ha igent mond ró, február 24-én életbe lép az új alaptörvény. Ugyancsak egyöntetűen hagyta jóvá a kongresszus a párt szervezeti szabályzatának tervezetét, amely a párttagok jogait és kötelességeit határozza meg. Az ország új területi felosztásának irányelveiről tanácskozó munkabizottság javaslatát szintén egyhangúlag szavazták meg a küldöttek. A délutáni ülésen újabb külföldi küldöttek is tolmácsolták pártjuk üdvözletét a kuBai kommunistáknak. Havannában szombaton találkozó volt Fidel Castro, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, a forradalmi kormány miniszterelnöke és Mihail Szuszlov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, a Kubai KP Kongresszusán részvevő szovjet küldöttség vezetője között. A TARTALOMBÓL: MINISZTEREK FOGSÁGBAN Véres merénylet Bécsben, a TEXACO székházban VESZÉLYES NYULAK MEGÚJUL A FESZTY- KÖRKÉP Világ proletárjai, egyesüljetek! héttől Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja XXXII. évfolyam, 350. szám 1975. december 22., hétfő Ára: 1,50 Ft Erős lesz a karácsonyi csúcsforgalom Fotó: Gregorics Zoltán Levélválogatás a pécsi postán.