Dunántúli napló, 1975. december (32. évfolyam, 329-359. szám)

1975-12-08 / 336. szám

Csodálatos labdarúgó ősz Kaposvárott Leadta névjegyét a Rákóczi az NB l-ben Bizakodva várják a tavaszt Egy esztendővel ezelőtt — noha az őszi idény befejezté­vel az NB II. 2. helyén állt a Rákóczi, aligha remélte még a legderülátóbb kaposvári sport­barát is, hogy egy év után kedvenc együttesét az NB I. 8. helyén találja. A legutóbbi 25 esztendőben nagyon is meg­szokták Somogy-országban, hogy a legjobb csapat is vala­hol ott bukdácsol az alsóbb osztályokban. A megye veze­tése 1969-ben csak azt szabta meg feladatul, hogy a Rákóczi verekedje föl magát az NB I. B-be. Az NB I. még a messze- távlat elképzelései között sem szerepelt. Ne középszerűen Aztár) új edző került Kapos­várra. Mathesz Imre annak ide­jén, mint labdarúgó, az élvo­nalban szerepelt, mint edző sem akart elveszni a középsze­rűségben. Látta, hogy jó a Rákóczi játékos anyaga. Meg­próbált vele jól gazdálkodni. Az edző és a csapat arra sar­kallta a Rákóczi vezetőit, hogy kezdjenek NB l-es szinten ter­vezni. Az idei nagyszerű tavasz meghozta a sikert. Kaposvár megszűnt fehér folt lenni a magyar futball térképén. Augusztus végén a Rákóczi megkezdhette NB l-es szerep­lését. A Vasas elleni kaposvári nyitány 20 ezres nézőszáma mutatta, hogy Somogybán mennyire várták az NB l-et. A hirtelen kreált kaposvári sta­dion szűknek bizonyult, ülö- jeggyel állni is alig lehetett, de ki törődött akkor ezzel, amikor Burcsa Győző két gól­jával a Rákóczi legyőzte o Va­sast. tot. Az egyik kulcsember kivá­lása lidércnyomásként neheze­dett a Rákóczira, meg a tehet­séges tartalék kapós, Szabóra is. Ekkor került elő a talonból Rapp Imre, aki 20 év múltán tért vissza Kaposvárra, ahonnan sportpályafutása elindult. A ZTE, meg az Ú. Dózsa elleni kettős vereség utáni helyzet mutatja, hogy nem véletlen a Rákóczi nagyszerű szereplése. A Csepel elleni (5:2-es) győ­zelmet még a Kispesten elszen­vedett 0:1-es vereség sem ho- rr.ályosítja el, meg a féleszten­dő összteljesítményét sem. A négy vereséget (FTC, ZTE, Ú. Dózsa, Honvéd) négy ragyo­gó győzelemmel ellensúlyozták Ágfalviék. A további hét dön­tetlen azt eredményezte, hogy a Rákóczi olyan csapatokat előz meg a táblázaton, mint a Csepel, a Vasa?, az MTK VM, a ZTE vagy a Rába ETO. Bizo­nyos, hogy a neheze még hátra van, de 15 pont birtokában, a kaposváriak nyugodtan várhat­ják a tavaszi folytatást, ami­kor 8 mérkőzést a csodálatos labdarúgó őszért hálás 16—20 ezres szurkolótábor előtt játsz- hatja majd a zöld-fehér le­génység. Névtanulás Változott a vélemény Az újonc csapatokat általá­ban viszi a kezdeti lendület, hallottuk szakemberektől is az első Rákóczi siker után. Aztán sokan véleményt változtattak. Kaposvár ugyanis otthon és idegenben szorgalmasan gyűj­tögette a pontokat. Igaz, hogy Pesten a Fradi viszonylag könnyen legyőzte a megillető- dött csapatot, de aztán a kö­vetkező fővárosi mérkőzésen a Rákóczi fektette kétvállro az MTK VM-et. Olyannyira az ér­deklődés középpontjába került a csapat, hogy két játékosát, a fiatal Vargát és Hegedűst, a válogatottba is behívta a szö­vetségi kapitány. Hegedűst az­nap. amikor Győrben Szokolai úgy fejbe rúgta, hogy még ma is harcképtelen. A kapus súlyos sérülése, de­moralizálta a kaposvári csapa­Röplabda Az NB II - be jutásért rende­zett osztályozok pécsi cso­portjából a Szegedi DÉLEP és a Kecskeméti Sportiskola férfi csapatai jutottak az NB II - be. A nők mezőnyében pedig a Dunaharaszti MTK és a Bu­dapesti Tipográfia került ma­gasabb osztályba. Kosárlabda Bp. Spartacus-Szekszórdi Vasas 91:30 (48:10), NB l-es női mérkőzés, Budapest. PMSC- Bakony Vegyész 83:71 (47:37) NB II. férfi mérkőzés, Pécs. Kétségkívül, nem mindennapi az, ami Kaposváron labdarú­gás terén most történt. Az ele­jén kissé vissza pergettük az eseményeket, de az igazi a mostani sikeres erőpróba. Ad­va volt egy csupa ismeretlen játékosból álló csapat. Ami­kor az NB l-be jutást követően, a kaposváriak nem tudtak ne­vekkel erősíteni, sokan kétség­be estek. Mathesz edző nem. Ügy mondta, majd Pesten és másutt megtanulják Ágfalvi, Márton, Burcsa, meg a többiek nevét. Akik nem hittek a „ka­posvári mágusnak", azok 15 pontot ajándékoztak a Rákó­czinak, amely újonc létére az NB I. bajnokság egyik legki­egyensúlyozottabb csapatának bizonyult az őszi idényben. Kovács Sándor MAGÁNFOGYASZTÓK ALLAMI VÁLLALATOK IPARI SZÖVETKEZETEK FIGYELMÉBE ! Hatlapú csavarszárak, vasmenetü csavarok, alumínium és rézszegecsek, kapupánt csavarok, huzalszegek teljes választékát kínálja a CSAVARSZAKUZLET Pécs, Petőfi S. utca 48. sz. Telefon: 14-425. Nyitva : 7.30-13-00, 14.00—16.30 Szombaton zárva. Uttöroolímpía megyei döntő Második korcsoportban az első helyet Szabó Gábor (Építők úti iskola) szerezte meg Negyven ifjú versenyző szer­zet jogot a járási-városi selej­tezőkön arra, hogy tegnap o PMSC Tüzér utcai termében részt vegyen az úttörő olimpia megyei asztalitenisz döntőjén, Az elsőség minden korcsoport­ban színvonalas mérkőzéseken dőlt el, de közülük is kiemel­kedett a leány I. korcsoport két résztvevője Bíró Emőke és Keresztes Irén. Eredmények: leány I. korcsoport: 1. Bíró Emőke (Komló, szilvási iskola): 2. Keresztes Irén (Pécs, kert­városi iskola); 3. Horváth Beáta (Pécs, Köztársaság téri iskola) és Walke Judit (Egy- házaskozár). Leány II. korcso­port: 1. Mausz Éva (Majs); 2. Wigand Erika (Komló, Kodály Zoltán iskola); 3. Wolschein Judit (Egyházaskozár) és Pri- zecski Éva (Kővágószöllős). Fiú I. korcsoport: 1. Tóth Mik­lós (Pécs, Jókai utcai iskola); 2. Pálfi László (Lánycsók), 3 Arató György (Pécs, Egyetem utcai iskola) és Líppói Ivón (Mohács, Park utcai iskola) Fiú II. korcsoport: 1. Szabó Gá­bor (Pécs, Építők úti iskola); 2 Németh Tamás (Mohács, Park utcai iskola); 3. Gyén Miklós (Pécs, Építők úti iskola) és Takács Péter (Komló, dó- vidföldi iskola). A korcsoportok győztesei részt vesznek a jászberényi or­szágos döntőn, január 2—6. között. Okölhiuhs Hazai siker a kaposvári bajnokságon Jól szerepeltek a baranyai versenyzők Kaposváron három napon át rendezték a város 1975. évi egyéni ökölvívó bajnokságát. A nagy versenyzőgárdát felvo­nultató Kaposvári . Dózsa ver­senyzői szerezték meg a legtöbb aranyérmet. Számszerint. kilen­cet. De nagyon jól szerepeltek a baranyai'ökölvívói is. Az ifjúságiaknál: Balogh (Mohácsi TE) hét versenyző kö­zött kisváltósúlyban első lett. Egyben neki ítélték a legtech­nikásabb versenyzőnek járó tiszteletdíjat is. A felnőtteknél papírsúlyban Kálmán (Stein­metz), lepkesúlyban Sárdi (PV- SK), nehézsúlyban Alvics (Stein­metz) lett Kaposvár bajnoka. Döntős volt, csak a legkisebb különbséggel lett a második Katona (Steinmetz), Az ugyan­csak Steinmetz versenyző ne­hézsúlyú Péter a 3. helyen vég­zett. A csapat pontversenyt a Ka­posvári Dózsa nyerte a Stein­metz és a Vasas előtt. a monitor f mellöl Rosztovi pillanatképek... Egy nap híján egy hetet töl­tött a magyar női kézilabda válogatott a Don melletti Rosz- tovban, sem a fogadtatásra, sem a vendéglátásra igazán nem lehetett panasz. A rosz- toviak mindent megtettek, hogy a magyar lányok otthon érez­zék magukat, Kezdődött a vi­rágesős fogadtatással, foyltató- dott azzal, hogy bárhová is mentünk, kék-fényes rendőrko­csi biztosította számunkra a zöld utat. Befejeződött a csar­nokban nekünk szurkoló cso­koládégyári munkásokkal, akik­nél vendégségben jártunk, fel is szökött egyszerre az édes­ségfogyasztás. A szurkolóknak az alaphangot a Rosztovban tanuló magyar fiatalok egy csoportja adta meg, akik még a tunisziak elleni meccset is végigkiabálták túlharsogva el­lenfeleink drukkereinek dob­pergését. A mérkőzések króni­kája odahaza ismeretes, in­kább arról szólnak most, hogy azok a lányok, akik kétszer huszonöt percig farkasszemet néznek egymással, a pályán tulajdonképpen nem is ellen­felek, hanem barátok, méghoz­zá igen jó barátbk. A legjobb példa erre talán a magyar és a jugoszláv lányok viszonya, régóta keserítik eaymás életét. Évek óta nagy riválisok, mégis együtt éneklik a magyar nótá­kat, kiejtésükből látszik, hogy Sterbinszkiék, igen sokat fog­lalkoztak velük . . . De ugyan­így vagyunk a dánokkal is, akik még Rosztovban is gyak­ran emlegették a veszprémi Balaton Kupát, de nem felej­tették el a badacsonyi pince­látogatást sem, ami az első napi magyar—dán eredményt illeti, bizonyára már az sem foglakloztatja őket különös­képpen, inkább azzal törődtek, hogy legyen mindig elegendő szovjet pezsgő a szálloda ötö­dik emeletének hűtőszekrényé­ben. Ezt az emeletet foglalták el ugyanis a dán csapat játé­kosai, vezetői, a koppenhágai szurkolók és az újságírók. Ami a magyar lányokat illeti, fe­gyelmezett, vidám, igazi ma­gyaros viselkedésükkel lopták be magukat kísérőink szívébe, buszvezetőnkébe, aki az első nap ellentmondást nem tűrően ielentette ki, hogy csak akkor vár meg bennünket, ha legyőz­zük a dánokat. Éppúgy, mint kedves kis tolmácsnőnk, Ólja, egyaránt kijelentették, sajnál­ják, hogy nem jöhettek velünk Kijevbe. Őszintén szólva, mi is sajnáljuk, hogy két legkedve­sebb rosztovi barátunkat nem vihettük magunkkal. Ha már Kijevnél tartunk, remélem, mire e sorokat olvassák, simán lan­dolunk az ukrán főváros repü­lőterén, amikor e sorokat a telexre pötyögtetem, még elég sűrű köd borul a Don menté­re, mi azonban optimisták va­gyunk, hiszen éppígy bizakod­tunk elutazásunk előtt is, hogy sikerül eljutni Kijevbe, Kijev- ből pediq Montreálba. Ismét együtt a világ legjobb hat csapata, a meglepetések nél­küli selejtezőből a várt együt­tesek kerültek tovább. A mie­inknek azonban még jobb játé­kot kell nyújtaniok ahhoz, hogy a kitűzött cél befejező szaka­szát is teljesítsék. Kulcsjátéko­saink közül egy-kettő bizony még adós maradt a várt já­tékkal, a kijevi bizonyítvány­osztás azonban még hátra van. Szombat délutnáig még lehet az osztályzatokon javítani. Igaz, nehéz tantárgyak, igen nehéz ellenfelek következnek, de azok, akik az olimpia városát nem­csak látni akarják, hanem szí­neinket a küzdőtéren is kép­viselni szeretnék, azoknak né­hány veszélyes akadály leküz­dése nem szabad, hogy gon­dot okozzon. Rosztovtól tehát elbúcsúztunk a jövőheti kijevi viszontlátásig. Szönyi János Dolgosokat felvesznek ÉRETTSÉGIVEL rendelkező női dol­gozókat számlaellenörnek, továbbá takarítónőt és nyugdíjast kézbesítő­nek felveszünk. Baranya megyei Élelmiszerkereskedelmi Vállalat munkaügy: Pécs, Kulich Gyula u. 13. sí. (3950) (méh) ADMINISZTRÁTORT felveszünk. MÉH te­lep, Pécs, Gomba U. 4. (Hőerőműnél.) (3921) GÉPKOCSIVEZETŐKET és áruki hordókat felvesz a Pécsi Sütőipari Vállalat, Pécs, Zsolnay Vilmos u. 61. szám. (450665) GÉPIRÓNÖT és köz- gazdasági techniku­mot végzett statiszti­kust felveszünk. Je­lentkezés: Baranya Kereskedelmi Válla­lat, Pécs, Rákóczi út 11, szám (3959) A SZOT üdülő szakácsot és főzni tudó kézilányt alkalmaz. Vi­dékieknek munkásszállásunkon el­helyezést biztosítunk. Jelentkezés: az üdülő vezetőjénél. (3941) A FIM ZSOLNAY Porcelángyár felvesz gyakorlattal rendelkező mű­szerész szakmunkásokat. Jelentkezés: a gyár munkaügyi osztályán. (450653) A BARANYA—TOLNA megyei Tég­laipari Vállalat központi javítómű­helye olajtüzelésű kazánhoz fűtőt vesz fel. Jelentkezés Pécs, Felsza­badulás útja 14., az üzemvezetőnél. (450668) A BARANYA megyei Magas- és Mélyépítő Vállalat felvesz vízvezeték- szerelő és központifűtés-szerelő szak­munkásokat, valamint mindkét szak­mába betanított és segédmunkáso­kat. Jelentkezés: Pécs, Verseny utcai telepen, Grosch Kelemen építés- vezetőnél. (450663) A PÉCSI Építőipari Szövetkezet felvesz toronydaru-kezelőt, épitőip. gépszerelőt, nehézgépkezelőket, gép­lakatost, villanyszerelőt a TMK- műhelybe. Jelentkezni: Felszabadulás u. 16. TMK-iroda. (3949) GÉPI adatelőkészitöt, képesített könyvelőt, pénzügyi adminisztrátort és gyors- és gépírót felveszünk. Je­lentkezés: TITAN Kereskedelmi Vál­lalat, Pécs, Lenin tér 6. szám alatt, a munkaügyi vezetőnél. (3963) NÖVÉNYVÉDŐ szakmérnököt, üzem­mérnököt keres felvételre a társu­lásos Agrokémiai Központjához a Szigetvári Állami Gazdaság. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni le­het levélben vagy személyeken a gazdaság személyzeti osztályán. Cím: Szigetvár, Pf.: 15. (3960) A KESZTYŰGYÁR Börruházati Gyáregysége varrodai munkára szak­képzett és betanuló dolgozókat vesz fel. Jelentkezés: Pécsbányatelep, Kórház tér 8. (Széchenyi-aknánál). Megközelíthető: 46-os, 50-es és li­es autóbuszokkal. (450669) GÉPÍRNI tudó általános admi­nisztrátort felvesz a PIÉRT pécsi kirendeltsége, Pécs, Perczel u. 2. Lehet kezdő is. (3967) A PÉCSI Geodéziai és Térképésze­ti Vállalat V. felmérési osztálya fel­vesz érettségizett, katonaviselt fér­fiakat műszaki munkakör betöltésére. Továbbtanulásra lehetőséget bizto­sítunk. Jelentkezés: Pécs, Jogász u. 4. III. em. 30. szoba. (3968) A KOMLÓ és Vidéke ÁFÉSZ azon­nali belépéssel egységvezetőt keret Magyarszékre a 38. sz. önkiszolgáló boltba. Előirt iskolai végzettség: boltvezetői tanfolyam. Jelentkezés: a személyzeti vezetőnél, Komló Kos­suth u. 13. (3964) TARGONCAVEZETŐT, férfi és női segédmunkásokat felvesz a BVM Dunaújvárosi Gyára pécsi gyárrész­lege, Pécs, Bolgár Néphadsereg út­ja, 10. (3958) NYUGDÍJAS gépirónöt helyettesí­tésre felveszünk, félnapos elfoqlalt- sáq lehetséges. Jelentkezés: ,,Hivo- tal” jeligére a Hunyadi úti hirde­tőbe. (1166) FELSŐFOKÚ végzettséggel rendel­kező gépjármű javító-karbantartó szakmában jártas, műszaki előadót, valamint akkumulátor karbantartó szakmunkást keresünk felvételre. Je­lentkezés: Postai Gépjármű Szállítási Üzem, Pécs, Diósi út 51. (450673) FORGALMI adminisztrátorokat, gép­kocsivezetőket felvesz a Belker. Száll. Váll., Pécs, Megyeri út 63. (450667) LABORATÓRIUMI — részben ad­minisztrációs munkára érettségivel rendelkezőt, és 4 órás munkaidővel takarítót felveszünk. Megyeri út 24. Telefon: 15-588. (452112) GAZVEZETÉKSZERELÖ szakmunkáso­kat és segédmunkásokat csak pécsi munkahelyekre felveszünk. Pécsi Épí­tő és Tatarozó Vállalat, Pécs, Tí­már u. 23. sz. (452156) TARGONCAKEZE * s. LÖT felveszünk. MÉH (MÉH) telep, Pécs, Gomba u. 4. Hőerőműnél. (3956) A PÉCSI Dohánygyár felvételre keres „D” vizsgával rendelkező gép­kocsivezetőt, valamint felvesz é» betanít dohánygyári gépek kezelésé­re női munkaerőt. Jelentkezés: a munkaügyi osztályon. (450636) Hétfői □ ASZTALITENISZ

Next

/
Oldalképek
Tartalom