Dunántúli napló, 1975. december (32. évfolyam, 329-359. szám)

1975-12-08 / 336. szám

Majdnem teljes a választék Árkedvezmény es játékvásár Tanító játékok az előtérben Karácsony közeledtén egyre többet nézzük a játékkiraka­tot, gyerekek a vágyaikkal, fel­nőttek , a kedves gondokkal, hogy kinek mit vegyenek meg. Hiszen fontos dolog a gyerek­játék: nevel is, ha jó, lelki kötődést is tanít, ha szép kö­rülmények közepette adjuk át. De amíg mindezt a belső tar­tóimat megkapják a játékok, pddig sokszor ipari, meg ke­reskedelmi gondokat kell le­küzdeni. Lesz-e elég • játék, mi­lyen játék lesz, meg hát meny­nyiért? Jártuk az utcát, végig a bel városban, játéküzleteket ke resve, elmentünk a Mecsek Áruház játékosztályára, és te­le információval jöttünk ha­za, hogy leírjuk azokat az ol­vasók számára. De voltunk két olyan üzletben is, ahol nincs -játékosztály, de a BARANYÁ­KÉI? Vállalat a gyerekek ér­dekében megszervezte az idő szakos árusítást. A Szliven Áru­házban is igen sok játék kap­ható tehát. A kertvárosi ipar­cikk áruházban terepasztalon fut a kisvonat nagy szemek­kel kis gyerekek nézik minden este, az iskolák alsó tagoza­taiba, az óvodákba pedig pi- roskucsmás Mikulás bácsik jár­nak. De milyen a játékválaszték az idén? A bölcsődés korú qyerekek részére sokféle úgynevezett al­kotójáték kapható. Az ilyen, tehát a kézügyességet és lo­gikai készséget fejlesztő alko­tó játékokat eddig inkább csal? az 5—8 éves korú gyermekek­nek vásárolhatták. Az idén na­gyobb mennyiségben árusítják kicsik részére is, természetesen egyszerűbb elemekből, ame­lyeket ők is össze tudnak ál­lítani. A budapesti Triál Nagyke­reskedelmi Vállalat egyébként a különböző játékok nagy választékával már hónapokkal ezelőtt felkészült a karácsonyi forgalomra. így — országos viszonylatban — jelenleg is mintegy 30 százalékkal na­gyobb árukészlettel rendelke­zik, mint tavaly ilyenkor. De Baranya megyében ennél is nagyobb arányban nőtt a kész­let: a BARANYAKER Vállalat tavaly 5 millió, az idén pedig 7 millió 300 ezer forint érté­kű játékkal rendelkezik. A játékok 65—70 százaléka 50 forintnál olcsóbb. Ezek kö­zött textil- és plüsbabák, tár­sas- és építőjátékok is vannak. Kár, hogy éppen a közepes árú babákból van kevés, vagy. is a 100—250 forint értékűek- böl. Az NDK-ból vártak ugyan ilyen babákat, de azok saj­nos nem érkeztek meg. A leg­kisebbeknek a hagyományos csörgők, csipogó állatkák, tex­tiljátékok mellett nagy válasz­tékban árusítanak minden Ma­gyarországon ismert játékot. Az óvodások és iskolások részére az eddigieknél több úgyneve zett készségfejlesztő építőjáté­kot árulnak. Ilyen többek kö­zött a különböző méretű és formájú Lego építő, a Babi­lon és újdonságként a tér- és formaépítő játékok. Ezeket már 40 forintért is lehet kapni. A gyermekintézmények KRESZ- oktatását segíti elő a Poli- kresz társasjáték, amelynek árusítását nemrég kezdték meg. Kevés viszont a diavetítő és a diafilm, mint már évek óta. A játékoknak 50—60 száza­léka külföldről származik, csak­nem valamennyi szccialista or­szágból. Mindössze három százalékát vásárolták dollárért. Ezért hiánycikk az ugyancsak dollárért vásárolt Match-box kisautósor. Az NDK-ból és Csehszlovákiából műanyagba­bákat, plüsjátékokat és táv- irányítású autókat hoztak be, továbbá — sajnos, csak ke­vés — autópályát. A kiraka­tokban és az üzletek játékpol­cain megtalálhatók a szovjet gépkocsik kicsinyített másai, például a kerékpár-pedálozá- sú Moszkvics autó. Bulgáriából pedig „több személyes" játék­dömperek érkeztek, igaz nem sok. Sok felhúzható, illetve lendkerekes játékautó, repülő­gép, motor érkezett a szocia­lista országokból. A BARANYAKER Vállalat központjában is jártunk, mert több olvasónk érdeklődött, hogy az idén is van-e árkedvezmény a játékboltokban, illetve ki kaphat ilyen kedvezményt. El­mondták, hogy óvodák, bölcső­dék és állami gyermekotthonok 30 százalékkal olcsóbban vá­sárolhatnak játékot, kivéve a dollárért importált árut. Ez a kedvezmény december 13-ig tart. Sőt, kibővítették ezt a le­hetőséget azoknak a csalá­doknak a számára is, amelyek­ben háromnál több kisgyermek van. A jó hír tehát igaz: ta­valy csak a Mecsek Áruház­ban volt ilyen kedvezmény, az idén minden játékboltban van. Busz és demokrácia Még mondjak, hogy nem tudunk élni o demokrácia ad­ta lehetőségekkel! Aki ilyent állít, az nem utazott a rnúlt héten a 36-os busszal Bálics felé. Történt ugyanis, hogy bár senki sem hitt benne, mé­giscsak elkészült az Édes­anyák útja a Bálics úttal együtt. Erre járt hajdan a bá- licsi járat. A gépkocsivezető kissé elbi­zonytalanodott, hogy a Petőfi, vagy a Rókus utcán halad­jon-e tovább Az utasok tár­gyalásba kezdtek. Békései, megértőén, mint jó család, amikor megbeszéli a vasár­napi kirándulást. Végül is a közakarat a Rókus utca mel­lett döntött. így jutottak el az Édesanyák útjára, majd a szülészeti klinika udvarába. Tudniillik ahol az út jobbra kanyarodik, zsákutcát jelzett egy tábla. Az utasok ismét a gépkocsivezető segítségére siettek, és megmagyarázták, hogy tessék nyugodtan arra menni, Pécsett az ilyen táb­lákat nem kell komolyan ven­ni, mert rendszerint ott felej­tik. Pár napiq ez így ment, a kollektív bölcsesség mindig győzött a bizonytalanságon. Érdemes lenne ezt a módszert továbbfejleszteni. Volna né­hány szerény javaslatom. Mi­lyen szép is lenne, ha mond­juk az utasok kétharmados nának egy bizalmit, aki a buszvezetővel tárgyalna az utasok nevében és érdekében. Talán az is elképzelhető lenne, ha az illetékes hatósá­gok tájékoztatnák a Volánt, hogy milyen utakat zárnak le, vagy melyik lezárás szűnik meg. A módosuló útvonalakról pedig a közlekedés vezetői időben tájékoztatnák az uta­sokat és saját dolgozóikat. Ez esetben az előbbiek nem él­hetnének ilyenfajta demokrati­kus jogaikkal, de nem hiszem, hogy ezért megharagudnának. k. gy. Érdekes feladatra vállalkozott a Televízió. A „Cimborák”-sorozatban bemutatja Shakespeare „Tévedések vigjátéka” című színművét, amelyet iskolás korúaknak megfelelően állítottak a ka­mera elé, Kardos Ferenc rendezésében. A gyermekeknek átirt darabban szerepet kapott Ju­hász Jácint, Oszter Sándor, Garas Dezső, Gálvölgyi János és Márton András Vallat a közönség? r Vass Éva ismét Pécsett A monodráma nehéz útjai Vallomás a tiszta emberségről Pécs emlékszik még a ,■pá­lyakezdő kis színésznőre, aki — mikor is, talán 1954-ben — élete első szerződését kapta ebben a városban. Emlékszik még, mert ez a pikánsarcú szí­nésznő nem hagyta elfelejteni magát. Ha a pécsiek nem is mindig járnak pesti színházba, Vass Évát tízegynéhány filmben láthatták viszont és az immár kétszeres Jászai-díjas művésznő a celluloid szalagon játszott nekik. A „Vörös tinta" tanár­nője, a „Hideg napok” egyik asszonya, az „Álmatlan évek" . . . Aztán később a te­levízió: a „Vidéki asszonyság", a „Menekülés a börtönbe", „A tenger csendje", a „Szoba a hegyen" — mindegyikben ott élt a játékával. Most pedig visszatér Pécsre és ez a vissza­térés nem sokkal kisebb dolog az életében, mint amit a pá­lyakezdés jelentett. Vass Éva játssza nemsokára Ginitzbur- ger: Mozdony c. egyszemélyes drámáját a meszesi József Atti­la Művelődési Házban. Ezzel a drámával indult el másod­szor is meghódítani a közönsé­get — Pesten, Nagykanizsán, Kecskeméten. Nagy színpadi szerepek áll­nak mögötte. Az Anna Frank naplója, amivel „befutott", Júlia Shakespeare örökszép sze­relmi tragédiájában, Stella Tennessee Williams: A Vágy villamosa cimű darabjában, Ophélia a Hamletban. Sőt, még táncdalénekesnőként is sikert aratott, hiszen emlékezünk a Nem ér a nevem című filmjé­re, ahol énekelt. A megérdemelt sikerek elle­nére is most kezdődik azonban az új hódítás. Rendezők között ismert mondás: egy monodrá­mát végigjátszani a színész számára a megdicsőülés. Igaz­sága van ennek a mondásnak, hiszen nem egy rangos szín­művész éppen önálló estjével keltett igazán feltűnést. Mensá- ros László például a Pécsett is előadott A XX. század című irodalmi összeállításával ka­pott igen nagy elismerést. Sőt, már énekesnők is ilyen nehéz úton próbálnak előbbre lépni, például Házy Erzsébet egysze­mélyes opera előadására ké­szül. Még a kisebb irodalmi művekből összeállított önálló estnek is nagy az értéke. Mek­kora lehet akkor a végig egyet­len nagy szerepívből álló egy­személyes drámának?! Vass Éva Gintzburger: Mozdony című darabjával vágott neki ennek a kemény színészi feladatnak. Arról szól a darab, hogy va­lahol megöltek egy férfit, s most a közönség vallatja az egyik gyanúsítottat, egy nőt. A színpad tehát cella, s a kö­zönség az ítélőszék. Így a né­zőtér sokkal jobban benne van a játékban, mint amennyire gondolatilag minden előadá­son benne kell lennie. Vass Éva pedig még a színpadi meg­oldás tekintetében is vállalja a legnehezebbet: hisz a szó egyedüli erejében. Használhat­na más hatáselemeket, beren­dezést, változatos fényeket, sokféle zenét. De csupán né­hány erős fénysugarat kap — ahol a színpad megengedi — hiszen ez a darab afféle valla­tás. Az egyetlen szereplőnek vallania kell: mi történt azzal a férfival? S az egyetlen sze­replő úgy vall, hogy Vass Éva elmond véle egy igen szép em­beri hitvallást, az életről, arról, hogy milyen vágy él benne a tiszta emberség iránt. így az­tán nem is az a lényeg, hogy ml történt az áldozattal, ha­nem, hogy milyen erők dolgoz­nak egy nehézsorsú nőben. Vass Éva ezt a szép játékot hozza el nemsokára Pécsre. Földessy Dénes Felajánljuk elfekvő készletünkből CSEPEL 350-—450, valamint IFA alkatrészeket, továbbá árengedménnyel különféle vasanyagok, lemez, laposvas, autóablak-üvegek, vegyesanyagok. Részletes felvilágosítást ad: Matejovich Tibor Telefon: 474-508. C i m : TEJIPARI SZÁLLÍTÁSI V. BUDAPEST, X., HALOM U. 42. ______u^LU.; BÖRZE SAROK Rövid páncéltőkés zon­gora eladó. Pécs. Ig­nác u. 7. Egyszobás lakást, vagy független albérleti szo­bát fürdőszoba haszná­lattal azonnal bérbe venne fiatal értelmiségi nő. Horváth, Pécs, Pf. 73, vagy 13-407 munka­időben. Eladó három szoba­konyhás családi ház. Beremend, Vécsei utca 27. Érdeklődni lehet: Beremend. Bartha L. tér 16/C. Egy gyermekes, fiatal házaspár, eltartási szer­ződést kötne lakásért egyedülálló idős asz- szonnyal. , .Péter" jel­igére a Sallai utcai hir­detőbe. Mély- és sportrészes kék babakocsi, autóporszí­Kertvárosi kettő és fél szobás OTP-öröklakás eladó. , .Azonnal be­költözhető” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Harkányi jó adottságú, beépíthető telek olcsón eladó. ..Máriagyűdi út­elágazás felett” jel­igére a Hunyadi úti hirdetőbe. Szigetvár, Alapi Gás­pár utca 31. (Strand­fürdő utca folytatása), három szoba, hallos, új ház, garázzsal, mel­léképületekkel, 600 n-öl tejekkel eladó. Érdek­lődni: a helyszínen. Pogányban kék eladók, állomásnál. vikendtel- i buszvég- Érdeklőd­KERTVAROSIAK FIGYELMÉBE! UTAZZON KÉNYELMESEN, csomag nélkül, mert a KERTVÁROSI IPARCIKK ÁRUHÁZ belvárosi árukínála­ta ezt lehetővé teszi. Győződjön meg róla On isi Kertes családi ház qaz­Eladó kettő darab nagy­méretű rekamié. egy hármas szekrény. eg/ darab tévészekrény. Cím: Megye u. 7 sz Sánta Jánosné. Belvárosi egy szoba összkomfortos szövet kezeti lakás eladó. ,,210 ezer” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe 127-es Fiatot cserélnék. 1500-as Zsigulira. Tele­fon: Pécs, 17-177. os ti órákban.* Nagyárpád, Vigadó u. 8. szám alatti kétszo­bás házrész, 150 négy­szögöl telekkel eladó. 80 000 készpénz -f rész­letre. Ot darab 7 méteres bontott gerenda eladó Kéméndi Ferenc. Pécs, Előre u. 41. Heverők eladók. Érdek­lődni: 17 órától. Tolnai Ferencné. Pécs. III.. Eltartási szerződést köt­nénk idősebb személy- lyel ingatlanért vagy készpénzért. Kétszintes családi házunk garzon lakrészébe. ..Megbe­széljük” jeligére a Sal- loi utcai hirdetőbe. Telstár rádiómagnó, új, eladó. Sallai utca 30. Böröndösnél. Kerítések, tetőszerkeze­tek és minden szerke­zeti munka elkészítését rövid határidőre válla­lom. Pássá lakatos, Pécs. Erreth Lajos 19. Tel.: 14-351: Elcserélném Áta 17 sz. alatt lévő három-zobás, kertes családi házam pécsi két szoba össz­komfortosért vagy kész­pénzért eladnám. Ér­deklődni: a helyszínen. Gáztűzhely nyomáscsök­kentővel, palackkal el­adó. Taradán. Pécs. Január 10—15 között Magyar játékfilmszemle Baranyában Kevesebb látványosság, több szakmai tanácskozás Január 10—15 között rende­zik meg Pécsett és Baranyában a Vili. Magyar Játékfilmszem­lét. Ez a fesztiváljellegű ren­dezvény sok mindenben eltér a korábbiaktól. Más az időpont­ja is, hiszen ez idáig minden alkalommal ősszel rendezték meg. De más lesz a jellege is. Kevesebb gondot fordítanak a látványosságra és többet a filmművészet tartalmi vonatko­zásaira. Ennek megfelelően a vetítéseket szakmai tanácsko­zások, valamint művész—közön, ség találkozók kísérik. A szemlén levetítik az elmúlt időszak valamennyi magyar filmjét. Ezeket a vetítéseket Pécsett, Mohácson, Szigetvá­ron, Komlón, Siklóson, Pécsvá- radon és Szentlőrincen szerve­zik meg. A szakmai viták sorá­ban Pándi András tart előadást Az első filmes alkotók művei­nek világképe címmel, de vitát szerveznek színművészeinknek a magyar filmben elfoglalt szere­péről is. Szecskő Tamás vezeti azt a tanácskozást, amely a magyar filmről és közönségéről, ízlésnormákról, szociológiai és esztétikai szempontokról szól majd, valamint szakmai vitát rendeznek a filmforgalmazás­ról. A játékfilmszemle várha­tóan legérdekesebb rendezvé­nye a központi vita lesz, amelynek vitaindítóját Rényi Péter tartja. A közönség-művész találko­zók sorában az örökbefogadás, a Kopjások, Az idők kezdetén, továbbá a Déryné hol van?, a Jutalomutazás, a Kenguru és o Ballagó idő című filmek al­kotói találkoznak a közönség­gel. Az eddigiek szerint Pé­csett osztják ki a filmkritikusok díját. A vendégek sorában pe­dig a korábbi évekhez képest kevesebb lesz a színész és több a filmművészet szellemi alkotó­ja: rendező és kritikus. Az utóbbiak közül több külföldit is várnak. Felül- vizsgálták Kertvárosi kétszobás családi házamat ga­rázzsal elcserélném másfél szobás belváro­si lakásért. ..Ilonka” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. ___ E gyedülálló igényes ér­telmiségi férfi külön be járatú, üres albérletet keres hosszabb időre. ,,Pedagógus” jeligére a Sallai utcai hirde­tőbe. Zaporozsec komplett motor és hátsó futómű eladó. Pécs, Borostyán u. 16. Két szoba-konyhás ház, melléképülettel, 900 négyszögöl földdel el­adó. Peterd. Fő út 48. Belvárosban egy, más­fél szobás összkomfor­tos öröklakást vennék OTP-átvállalással. ..180 ezer készDénz” ieliaére a koffein hatásait A rendes és a koffeinmentes babkávé között alig van kü­lönbség a gyomorsavtermelés ösztönzése és a gyomorégésre való hajlam tekintetében. Egészséges kísérleti személye­ken kiderítették, hogy a tiszta koffein nem ösztönzi a gyomor­savtermelést. A kávénak a gyo­morra gyakorolt „mellékhatá­saiért" tehát más, eddig még ismeretlen vegyületek felelősek. A kísérleteket hat személyen végezték, akik kávét, koffein­mentes kávét, tiszta koffeint, valamint csapvizet fogyasztot­tak. Kiderült, hogy a kávé, a koffeinmentes kávé lényegesen nagyobb mértékben ösztönözte a gyomorsavtermelést, mint a koffein, és hogy a koffein ki­vonása csak jelentéktelen mér­tékben csökkentette a savter­melést. Arra sincs megbízható adat, hogy a koffein elősegítené a gyomorfekély kialakulását vagy a tápcsatornák gyulladását. Ki­derült azt is, hogy a koffein eltávolításával a koffeintartol. mú italokból nyilvánvalóan nem távolítják el azokat a nem kí­vánatos termékeket, amelyeknek

Next

/
Oldalképek
Tartalom