Dunántúli napló, 1975. december (32. évfolyam, 329-359. szám)
1975-12-07 / 335. szám
Dunántúli napló 1975. december 7., vasárnap Bertha Bulcsu Interjú Benjámin Lászlóval Benjámin László ORSZÁG A képzeletbeli országba igyekezve települtem meg itt az elsüllyedt világrész s az ismeretlen, a fölfedezetlen tartományok között, valahol feleúton. Körülnéztünk, megálltunk, és tartottunk tanácsot: hadsereg és vezére, földműves, pásztor és pap, én egyszemélyes népem. Nem volt, akit legyőzzünk, nem volt, aki legyőzzön. Itt raktam fel a házat, alapitottam a várost, vetettem gabonát, ültettem erdőt, tavat, folyót, hegyet helyére tettem, emeltem égboltot föléjük nappal, felhőkkel, csillagokkor - s felépült vala az Ország tizenhatodrét papirosból. Ha épült papirosból, ha épült délibábból, ha csak jelekből épült, még's az életemből. Életből, életért lett, valósággá lett, életté lett, nép költözött beléje, zászló lobog fölötte, föltünteti a térkép. Nincsen, aki legyőzze, nincsen, akit legyőzzön. Zsarnokaim ti, jó barátaim! és ti, hűséges ellenségeim! nem hagytatok engem pihenni, nem hagytatok elesni - ideje végre megköszönnöm, elhasznált éveimből immár kiköltözöben. A Jelenkor decemberi száma Gazdag, változatos tar falómmal, értékes szépirodalmi, művészeti és tanulmány-anyaggal jelentkezik a pécsi lolyóirat új száma. A lap élén összeállítás ko szönti a hatvanéves Benjamin Lászlói. A kiváló költő Ország c. versét, Bertha Bulcsu interjúját, Futó xy Hajna és Pomogóts Béla tanulmányát, valamint Czine Mihály kritikai írását tálaljuk az ünnepi csokorban Közli emellett a folyóirat Móser Zoltánnak Benjámin Lászlóról készített portré-fo. tóit és a költő versének kézírás-hasonmását. A lírai rovatban olvashatjuk még többek között Gora/ Gabor, Kislégi Nagy Dénes, Cs. Nagy István, Si mai Mihály, lakács Imre és Vihar Béla költeményeit. A szépprózai Írások sorában figyelmet érdemel Gáli István Április bolondja c. kisregényének befejező részlete és Kalász Márton Lakodalmak c. önéletrajzi riport ja. A művészeti rovatban Martyn Ferenc Írása Szekeres Emil festőművésznek a fővárosban kiállított képeit ismerteti, Bodri Ferenc pedig vidéki tárlatokról számol be. Tartalmas kritikai rovat es a hagyományos krónika zárja a Jelenkor uj számát. (RÉSZLETEK) Megyek Benjáminhoz és halkan mormolok egy régi verset: ........ Es füstölt, sípolt, dohogott k attogott, zúgott Magyarország. Anyagot szült és szólt jogot, segítve munkásai harcát . . . A szabad ország erejét. . ." P ersze nem jön taxi Miért jönne? Fél öt van, csúcs- forgalom. Ha jön, odébb leintik, ötre Benjáminnál kellene lennem. Illene pontosan érkeznem, mert csak olvasója vagyok. Valamikor kívülről tudtam a Tavasz Magyarorszá- gon-t és a Számadás t. A sarkon felvillan egy Wartburg' lámpája. Csak egy pillanatra, mintha pislantana. Odamegyek, kinyílik az ajtaja. — Ha magánkocsi is megfe lel . . . — hallatszik bentröl. Beülök, robogunk. Arra gondolok, hogy Benjámin munkás volt és hitt abban, amit csinált. Egyszerre hitt a szocializmusban és a költészet világot jobbító hatásában. Nagy dolog ez, nehéz évtizedeken át hinni. Sokan abbahagyták, disszidáltak, kiábrándultak, vagy fáradtan hazudtak maguknak. Benjámin ma is hisz a szocializmusban. Megszenvedett ezért a hitért 1953 után s gondolom 1957-ben. El tudom képzelni az arcát, ahogy hangtalanul vicsorgott. Mögötte a gyermekkori szegénység, műhelyek, szakik. összekötők, névtelen felsőbb kapcsolatok a mozgalomban. Aztán iön 54—55—56. Nem is értem, hogy Benjámint nem temették maguk alá az ötvenes évek romjai. Igaz, bírált, eszmélt, annak ellenére, hogy az 50-es évek elején kétszer megkapta a Kossuth-díjat. Benjáminban nem is az a nagy, hogy nem vesztette el a hitét, mert lehet hogy elvesztette, az a nagy, hogy megtalálta és felmutatta, mint aratás után a parasztok az első lisztből ké szült kenyeret. Megtalálta, mert a múltjából felsejlettek a gyárak és munkásaik, a mozgalmi emlékek, és o költő hajdani reménysége az értelmes jövőben. Munkásmúlt nélkül nehéz személyes hittel szocializmusról álmodni. Benjámin munkásember volt, kötszövő, nyomdász, vasas. — Melyik oldalra esik az épület? — kérdi az autós. Ránézek, nagyon ismerős. — Nem tudom. . Találkoztunk már valahol? —■ Az üzletben. Borbély vagyok. Hány szám? — Húszas. — A másik oldalra esik Megforduljak? — Áááá. ló lesz itt. Mennyit fizetek? — Negyven, jó? — Rendben . . . Mondja, mint borbély, nem keres maga ele get? — Meg lehet belőle élni. Akkor kezdtem taxizni, amikor Sasodon épült a házunk. Már kész. Abbahagyhatnám. Ha délelőttös vagyok, kettőkor kijövök az üzletből, s csak ötkor kell menni a gyerekért a napközibe. Addig megkeresek né hány százast. Nem árt, ha ypn egy kis pénze az embernek. Kösznöm író úr, az ott a húszas a túloldalon. (...) Benjámin László 1915. december 5-én született Budapesten. A Szép Szóban, a Kelet Népé-ben és a Népszavában jelentek meg első versei. A felszabadulás után újságíró, majd szerkesztő. Az Üj Hongot szerkeszti 1952-ben és 1954-ben, később a Szabó Ervin könyvtár munkatársa lesz. Művei: A csillag nem jött (versek, 1939). Tollal és szerszámmal (munkás költők antológiája, 1941); A betűöntők diadala (versek. 1946); A teremtés után (versek. 1948); örökké élni (versek. 1949); Tűzzel, késsel (versek. 1951); Éveink múlása (válogatott és új versek, 1954); Egyetlen élet (versek, 1956); Ötödik évszak (versek és fordítások, 1962); Világ füstje (versek 1938—1963, 1964); Kis magyar antológia (irodalmi paródiák, 1966) ; Tengerek fogságában (versek, honglemezmelléklettel, 1967) ; Írom ráadásnak (válogatott versek, 1967); Sziklarajzok (válogatott és új versek, 1973). Kétszer kapott Kossuth-díjat, de József Attila- es SZOT-díjjal is kitüntették. 1971- ben Budapest Pro Arte érmét is megkapta. 1975-től ország- gyűlési képviselő. (...) Csengetek. Az ajtó elég ko- pottos. Bent felugat egy kutya. Motoszkálás, oldalt kinyílik az ablak, s előbukkan Benjámin feje. — Szervusz, megyek nyitom az ajtót. A z előszoba elég zsúfolt. Bútorok, tárgyak, talán dobozok, vagy valami más, ami kitölti a tere). Nemigen lehet körülnézni, mert a figyelmemet teljesen leköti Benjámin kutyája. Pekingi pines, palotoku tya. Fejformájában alig fedezhető fel valami kutyaszerüség. inkább az emberszabású majomra hasonlít. Színe néhol vörös, másutt inkább fakó és fekete. Nem tudom mikor kerültek át ezek a kutyák Európába, valamikor a kínai császárok kedvencei voltak, s nem hagy hattók el a palotát. — A Jutka lányom kutyája, én csak szállást adok neki — mondja és a szobájába vezet. Elég kicsi. Tele lesz velünk a tér, ami az íróasztal, a heverő és a dohányzó garnitúra között megmaradt. Hirtelen eszembe jut egy régi emlék. Az egyik rokon qyerek, aki később kitűnő központifűtés-szerelő lett, napokig egy Benjámin verset tanulgatott a konyhában. ,,Három zászló. írta Benjámin László. ..” Két nap múlva az egész ház tudta a verset, még a macskák is. Az iskolai ünnepségen vöröslő fülekkel hajtotta meg magát a fiú, és o következőket mondta: „Három László, írta Benjámin László ..." (...) — Munkásként kezdted az életedet. Ma mi hat még ebből az állapotból? — Ez bennem van. Nem veszhet eL Nagyon rövid ideig, tíz évig voltam munkás. Munkásnak lenni életforma. Nézd, azzal együtt, hogy én 25—30 éves koromtól értelmiségi pá lyán dolgozom, ezt az életformát tudatosan igyekeztem megtartani. Nem szeretem ideali zálni magamat, a munkáséletet és az életformát sem. Nagyon sok nyerseség volt benne, de egy alapvető tisztesség és világosság is. Igen, igen, nem, nem. Akinek kifogása volt ellenem, az a szemembe mondta. Egy valóban eleven szolidaritás éf a munkások között. Nem tudom másként meghatározni: tisztesség és nyerseség együtt. Ez a lényege. Egyszerűség, az önfitogtatásnak teljes hiánya. Ez szerintem nem azt jelenti, hogy ott munkások között nem voltak rongy emberek. De a rongyemberség nagyon kirivó volt, és a rongyemberek na gyón nehezen tudták magukat tortani. Az emberi kapcsolatok egyértelműségét, és a világhoz voló viszony egyértelműségét őrzöm maqamban. Ezt az értelmiségiek között egyesekben megtaláltam, de ritkán Az irodalmi életben nem. Ezzel az egyértelműséggel kerültem én goromba, kegyetlen ember hírébe, pedig soha nem voltam az. Sokszor láttam, hogy az elegáns, tartózkodó, úri modor mögött milyen gusztustalan dolgok mennek végbe. A munkásosztállyal a szolidaritást végig megtartottam. Nagyon kevés kapcsolatom maradt az eleven, a mai munkásosztály- lyal, de ennek maradtam az embere az irodalomban. ( . . .) — Mikor Írsz, és hol? E vek óta keveset dolgozom. Egyébként éjjel, és ez n.erp jó nekem. Ez az életemből adódott. Valahol mindig dolgoztam és éjjel kellett írni. Megszoktam az éjjeli munkát, de az hotelon nagyon könnyen ment. Nappal dolgoztam, este elmentem dolgaimat intézni, éjjel kint a konyhában írtam. Később azért is rákényszerültem az éjszakai munkára, mert jöttek a gyerekek. Harminc- nyolc éves voltam, amikor kaptam a Keselyű utcai lakást. Most már nem tudok éjszakázni. Viszont az istennek sem tudom megszokni, hogy nappal írjak valamit. Mindezt nem foghatom erre a szobára, Az ember szívesen nem-dolgozik Kisgyerekeim már nincsenek, de elég zajosan élek. Együtt lakom Kati lányommal és Judit lányommal. Feleségem nézi a tévét, a vöm a rádiót szereti, Kati lányom a hanglemezeket. Én keverten kapom mindezt ide. Éjszaka volna alkalom az írásra, de nem tudok fennmaradni. Nálunk éjfél és egy óra között térnek nyugovóra a családtagok. Ezek csak részlet ürügyek arról, hogy miért nem dolgo zom. Soha nem voltam nagyon termékeny ember. Bár nem is kell nagyon sokat írni. Az utóbbi néhány évben a kevés termés is nagyon megcsappant. Volt idő, amikor csak a konyhában volt helyem, mégis termeltem. Sokmindennel összefügg ez, tudod . — Mire készülsz most? Milyen terveid vannak? — Nem szeretek a terveimről beszélni. Tizenöt éve vagyok a könyvtárban. Nem volt még ilyen kellemes munkahelyem. Jó, baráti környezet. De azért úgy vagyok vele, háromszor hetenként . . . Nyugdíjba megyek — gondoltam. Most itt van ez a lap-ügy. Hívnak az új művelődéspolitikai laphoz. Főszerkesztőnek nem, de bemegyek a laphoz. (. . .) — A politika és a politizálás milyen helyet loglal el az életedben? — Ennyire izgalmas és eny- nyire hullámzó időszak kevés volt a világon. Politizáló környezetben nőttem fel, koron be. kerültem a munkásmozgalomba. Korán rájöttem, hogy a politika mennyire beleszól az egyes ember életébe. Előbb lettem politikus ember, mint költő. így nemcsak emberi, hanem költői világomban is benne van. Visszahúzódó ember vagyok eredetileg, de belátás, bői, elvtársiasságból politikus ember lettem. Ha az ember benne van, szenvedélyévé is válik, ahoqy azt hiszem, bennem is azzá vált, Még olyan időszakokban is, amikor kényszerből vagy saját elhatározásomból távol voltam a közélettől. Szenvedéllyel és olyan tudattal végeztem politikai munkámat, hogy a kicsi, amit elvégeztem, az egész szempontjából nem lényegtelen. Aki politikus életet élt, költészetében van a politika. (. . .) Olyan költő vagyok, sokadmagammal együtt, Magyarországon és a világon, akit izgotnak a társadalom ügyei, és szenvedéllyel tud beleszólni o társadalom ügyeibe. De azt egyszerűen ostobaságnak tartom, illetve egy gondolkodás megnyilatkozásának, hogy a politika és a költészet összeférhetetlen. Mindig természetes volt a költő közvetlen beleszólása, csak a 19. században kezdődött ez a ne politizáljatok gyerekek, nem költőhöz illő dolog az. Pontosan akkor, amikor a polgári társadalomnak félnie kellett az ellene fellépő politikától. — A huszadik század második leiében szerinted mi az em beriség problémája? — Szerintem a legalapvetőbb probléma a teljes vészé- lyeztetettsége az emberiségnek. Atom, hidrogenbomba. Rengeteg jelenség, nyugtalanító. — És a mi alapvető problémánk? ■— Egybeesnek . . . De van itt egy sereg belső részprobléma is, melyek részben külső be- szüremkedések, részben a belső ellentmondásokból adódnak. Itt vonnak a szocialista alapelvek és szemben vele a gyakorlat, a gyűjtés, a sznobság, az hogy lassan a társadalmi megbecsülés ott kezdődik, ahol a jómód van, mert vagyon az nincs. Öszintétlenség, kepmu tatás. — Szerinted a jövő mit tartogat az embernek? — Nagyon nehézen tudok erről beszélni. Próbálom elhitetni magammal, hogy nem fut bele az emberiség egy nagy katasztrófába, legalábbis min. denütt vannak olyan erők, amelyek próbálják ezt megakadályozni, de azért nem vagyok meggyőződve róla, hogy végül is sikerük lesz az atom- katasztrófát megakadályozni kívánó törekvéseknek. Nem vagyok biztos benne. Minden mai emberben bent van ez az érzés és a félelem. (. . .) — Mennyit jelent neked a család, a gyerekek? — öt gyerekünk volt, az első meghalt'. Négyet felneveltünk. Hallatlan erős kötelék az élethez Ezt tudom neked mondani. Ez volt a gyerek, erős kötelék. Soha ügyet sem vetettem arra, hogy tiszteljenek a gyerekeim, azt akartam, hogy sze.......Minden mozzonotok közt, m ellyek egy nemzet szellemi felemelkedésére, s a közmive- lődésre hathatnak, a természettudományok mivelése az, amely korunkban, mint a legnélkülözhetetlenebb . . . maradandó következéseiben a tar sadalomra a legáldásosabb is.” Száz esztendővel ezelőtt. 1876-ban, itáliai emigrációjában irta le e sorokat Kossuth Lajos. Szavainak máig ható hitelét támasztja alá, az utókor hálós emlékezete, amelynek beszédes jele az a most megjelenő „Magyar alkotók" című különösen szép kiállítású kötet, amely az 1700-ban született Mikoviny Sámuel térké pésztől, a bányagépesités úttörőjétől Erdey László kémikusig sorolja fel az utóbbi 200 év híres magyar feltalálóit. A könyv magyarul és angolul számol be a technika nagy alkotóinak életútjáról, s munkásságáról, amelyet az alkotók korát idéző rojzos ábrák tesznek szemléletessé és érthetővé. A könyvben az egyetemes civilizáció építéséhez hozzájáruló legkiválóbb magyar tudományos és műszaki alkotok munkásságát tárják az érdeklődök elé. Csupán jelzésként: Kempelen Farkas, Bolyai János. a Duno és Tiszo szabáressenek. Ketten mái házon kívül laknak, de tökéletesen ősz- szetartozunk. Minden vasárnap együtt vagyunk, gyerekek, unokák, s kórülüljük az asztalt. En nem eshettem össze, mert négy oldalról fogtak a tartókötelek, mint a lakihegyi tornyot Nekem négy gyerekről gondoskodni kellet;. Hihetetlen erő. Sok nehéz időszakot megéltünk, de soha rossz és‘ neheztelő érzés nem merült fel bennem, hogy miattuk van. Voltak, és csinálni kellett az életet. Nem korlátoztam őket. Egyre próbáltam rábeszélni őket, arra, hogy őszinték legyenek, sajot magukhoz és másokhoz. Elégedettség? Velük elégedett vagyok. Rendes kis emberek lettek mindahányon. Pedig nem volt nevelés. Kölcsönös megél- tés, megbecsülés, életre készü. lés. Kati a legidősebb, ő volta felügyelő, a kismama. Kati pedagógus lett, mondhatni, szenvedélyes pedagógus. Ezt nem lehet, nézd, megmagyarázni Akinek nincs gyereke, vagy nem gyerekszeretö, úgysem tudja s érti. ií t árától fel tízig beszelII getünk Benjámin néha felemeli a berregő te lefont és belehalloz: „Beteg o feleségem — mondja Az nem jó. mert délelőtt orvoshoz kise rém ..." — Aztán beszel tovább hozzám. Bent van a szavakban, betűkben, írásjelekben, ahogy a Tavasz Magyarországomban is bent volt 1943-ban. lyozásáról világhíressé vált Va- sárhelyi Pál, Jedlik Ányos, Eötvös Lorónd szerepel többek között a művészi kivitelű albumban. Bevásárlótáskák 30 százalékos engedménnyel a MECSEK ÁRUHÁZ bőrdíszmű osztályán AJÁNDÉKOZÁSRA IGEN ALKALMAS .Magyar alkotók”
