Dunántúli napló, 1975. december (32. évfolyam, 329-359. szám)
1975-12-06 / 334. szám
1975. december 6., szombat Dünantuli napló 3 Mire uitték öt éu alatt? (t.) Jó példa a Pécsi Pannónia Sörgyár fejlődése 576 millió korsó sör öt évvel ezelőtt, az új gazdasági mechanizmus bevezetését követő nagy lendületben vállalataink szép tervekkel indultak neki a negyedik ötéves tervnek. Az ötéves ciklus hamarosan lezárul. Vajon telje- sültek-e az elképzelések, mire vitték vállalataink? Időről időre visszatérő írásainkban ezt szeretnénk felmutatni. Az élelmi- szeripari ágazat fejlődését jól példázza a Pannónia Sörgyár, amely ráadásul regionális jelentőségű vállalat, ellátja Baranyát, Tolnát és Bács-Kiskun megye nagy részét. öt év munkájának nyomai o külső szemlélőt is meggyőzik a fejlődésről. Dr. Rugási Endre igazgató, aki a háború előtt itt lakott a gyár tőszomszédságában egy parányi házban, így összegez: a Pécsi Sörgyár az elmúlt öt-tíz évben többet változott, mint az azt megelőző több mint száz évben. Ami rögtön szembetűnik — mindez elsősorban az ott lakóknak áldás -, hogy tiszta az égbolt a sörgyár felett, a széntüzelést felváltotta az olaj. Kívülről is megszemlélhetjük az új létesítményeket, a Pepsi-Cola-üzemet és az új irodaházat, amelyek mellett nap mint nap sokan elmennek, de már fel sem figyelnek rájuk — megszokott kép. Pedig öt évvel ezelőtt itt még nem volt jóformán semmi. Tíz éve kezdődött a Pannónia Sörgyár rekonstrukciója, s ebből a tíz évből az utóbbi öt év volt a legfontosabb és a legmozgalmasabb szakasz, ebben a ciklusban szinte minden esztendő hozott valami fordulatot, rögtön az elején, a söripar trösztösítésekor a pécsiek önállóságát, a sör mellett az új üdítőital belépését, a nem mindennapi évfordulót, a gyár alapításának 125. évfordulóját és így tovább. Ot év alatt 87 millió forintot költötted, építésre és új gépek és berendezések beszerzésére, valósággal újjávarázsolták a gyárat. Ne vesszünk bele a tételekbe, hogy mi mindenre is ment el ez a pénz — a rekonstrukció különben is tovább foly tatódik —, hanem inkább a fogyasztók érdekeivel kössük ösz- sze a sörgyár gyarapodását — mennyivel jutott több a fogyasztók asztalára? A fejlesztések eredménye már a tervidőszak első évében jelentkezett. 1971-ben 550 000 hektoliter sört terveztek gyártani, 575 000 hektoliter lett belőle. Kis megtorpanás következett, de az idei esztendőben már minden eddigi rekordot túlszárnyalnak: az 1975-re előirányzott 600 ezer hektoliter sörrel szemben 624 ezer hektót gyártanak. Az öt év mérlege: 2,881 millió hektoliter — 576 millió korsó! Ezzel — és az importtal — együtt nőtt az ellátási körzetben az egy főre jutó sörfogyasztás. A felfutás éveiben a sör minőségéből egy jottányit sem engedtek, a Szalon sör, kategóriájában ma is fogalom az országban, ugyanakkor növelték a minőségi sörök tartósságát. Űj barnasörkülönlegességet is piacra hoztak — a Mai itapezsgőt. A sörön belül a palackos arányt 75 százalékra növelték, ezzel együtt kulturáltabb lett a sörkiszolgálás. Ez utóbbival összefüggésben meg kell említenünk a bajai Fehér Hajó sörözőt, amelyet az ottani vendéglátóval közösen üzemeltetnek, s amilyenre Pécsett is hajlandók, ha partnerekre találnának. Az elmúlt öt év fejlődését leginkább az új üdítőital, a Pepsi-Cola belépése fémjelzi. Egy teljesen új gyárrészleg épült, modern külföldi gépekkel berendezve. A Pepsi-Cola céggel szemben az volt a kötelezettségük, hogy évente 50 ezer hektoliter Pepsit gyártsanak. 1971 májusában indultak, első nekifutásra 37 ezer hektolitert gyártottak, az idén viszont mór — jóllehet, álltak is, miközben új, nagy teljesítményű palackozóval cserélték fel a régit - 77 ezer hektoliternél tartanak, öt év alatt tehát a vállalt 250 ezer hektoliterrel szemben 379 ezer hektoliter Pepsi-Colát palackoztak. Ez 150 millió palack! S ezt elfogyasztottuk. Pluszban! Kívül és belül megújult a gyár, öt év alatt csaknem másfélszeresére emelkedett a termelési érték, több jut a fogyasztónak - ez az egyik. De ugyanilyen kézzelfogható eredménye a változásoknak az is, hogy egyúttal könnyebb lett a sörgyártás. A modernizálás és az automatizálás, az ezzel együtt járó szervezés egyben a nehéz fizikai munka száműzését célozta és jelentette. Nagyot léptek előre a szállítások gépesítésében is, targoncák futkároznak a gyárudvaron, viszik a géptől a teherautóig az árut, nem kell kézzel megfogni g ládákat. Megváltozott az élet az irodákban is, nemcsak őzért, mert új heryre költöztek, de mert gépesített lett az ügyvitel, s újabban már az elek- ronikus számítógép is bevonult a Sörgyár ügyvitelébe. A Pannónia Sörgyár — négy kirendeltségével együtt - ma már csaknem 800 embert foglalkoztat, « ha köztük az utóbbi öt évben volt is bizonyos fokú mozgás, sokukat visszavonzott a gyári légkör. A munkaerőmozgás magyarázataként talán annyit, jóllehet a sörgyáriak is lényegesen jobban keresnek, mint öt évvel ezelőtt, az élelmiszeripar ezzel együtt nem tar_ tozik a legjobban fizetett iparágak közé. A Sörgyárban egyébként ma is nap mint nap változásoknak lehetünk szemtanúi, hiszen folyik a régi irodaház átalakítása, korszerű öltözőt és fürdőt, 400 személyes üzemi éttermet alakítanak ki. Mindez már óhatatlanul átvezet bennünket a jövőbe. Hol a plafon, mit tud még kihozni jelenlegi helyén a gyár? — szögeztük a kérdést dr. Rugási Endrének. Az igazgató nem tér ki g válasz elől, nem óvatoskodik, hiszen az ötödik ötéves terv koncepcióit már összeállították. A főzési kapacitás bővítésével, a főzési technológia modernizálásával, a kiszolgáló tér bővítésével, alapanyagtároló silók építésével, a hűtés rekonstrukciójával és az energiaellátás biztosításával szeretnék tovább növelni a termelést. Ehhez viszont hely kell. Számítanak arra, hogy a gyár szomszédságában lévő, szanálandó területekből megkapják a bővítésekhez szükséges területet. Ebben az esetben pedig, vetíti előre az igazgató, az ötödik ötéves terv végére, tehát 1980-ra elérhetik az évi 700 ezer hektóliteres sörtermelést, Pepsi Colából pedig évi 170 ezer hektolitert gyárthatnak. Miklósvári Zoltán Magyar gyár — svéd szemmel (JNIDO-tanulmány a Pécsi Bőrgyárnak Bo Lundén, az ENSZ ipar- fejlesztési szervezetének, az UNIDO-nak a szakembere, egy nagy svéd bőrgyár huszonöt éven át volt műszaki igazgatója befejezte munkáját, amelyet a magyar kormány felkérésére csaknem fél éven ót végzett a Pécsi Bőrgyárban. Az volt a megbizatása, hogy mérje fel a Pécsi Bőrgyár műszaki és gazdasági tevékenységét, végezzen elemzéseket és^ennek alapján tegyen megfelelő javaslatokat. Bo Lundén, akivel júliusi érkezésekor egyszer már beszélgettünk elképzeléseiről, a korszerű bőrgyártásról, most ismét bejött szerkesztőségünkbe, hogy — pécsi tartózkodása utolsó óráiban — néhány szót váltsunk munkájáról. — Melyek tanulmányának legfőbb megállapításai? — A tanulmány több részből áll. Először is, megbeszélve minden kérdést a gyári és a minisztériumi szakemberekkel, elemeztem a termelés és a szervezés helyzetét. Ennek alapján javaslatokat adtam. Egy külön rész tartalmazza azokat a javaslatokat, amelyeket együttesen megvalósíthatónak ítélünk. Erről ennyit. Bo Lundén úr inkább a tanulmány megszületésének körülményeiről beszél. — A gyárban sok emberrel megbeszéltem a problémákat és azt tapasztaltam, a gyár szakemberei is teljesen tisztában vannak a helyzettel. Mindenütt azzal találkoztam, hogy megvan a kívánság és az akarat a változtatásokra. Más kérdés, hogy mit kell tenni, hogyan kell tenni, ehhez még meg kell várni a tanulmány végső értékelését. De azt máris nagyon kedvezőnek ítélem meg, hogy az akarat megvan. — lúliusi beszélgetésünkkor első benyomásai alapján utalt a pécsi gyár túl- szervezettségére. — Ezt az alapproblémák közé sorolom és generális változtatásokat javasoltam. De több alapproblémát is felfedezni véltem. Ilyen például a beruházások kérdése. A Pécsi Bőrgyár modern technológiával dolgozik, de nem a legmodernebbet. Mindig a legmodernebb technikát kell megvásárolni. Ez persze pénzkérdés és akkor itt megint vissza kell kanyarodnunk a lehetőségekhez. Azt mondanám tehát, hogy a lehetőségeinkhez képest a legmodernebb gépeket kell megvásárolni. Ezt kell mindig szem előtt tartani. A szűkös fejlesztési alapok persze világprobléma. A pénzelési gondokat az idő hozta magával. A tímárságnak kialakult problémái voltak, évtizedeken keresztül azonos gépek, azonos módszerek. Közben felgyorsult a divat-, a technikai váltás. De míg másokra a lépcsőfokról léncsőfo1'- ra való fejlődés volt a jellemző, addig a bőriparban sokáig csend volt. — Lundén úr! Volt önnek júliusban néhány szellemes példálózása, ha tetszik, aranyigazsága. Fáj a lejünk, de egyre csak szedjük az aszpirint, ahelyett, hogy orvossal nézetnénk meg magunkat. Ezt arra lel mondta, hogy nálunk véleménye szerint az a helyzet, ha valahol valami probléma tá-i mad, nem azt kérdezzük, miből adódott ez a probléma, hanem rögtön, hogy oda egy ember kell. Holott lehetséges, a probléma három-négy művelettel előbb van és oda kellene ember. — Mondanék még egy dolgot. Egy-egy probléma megoldásához több út vezet, több megközelítési mód is létezik. Azt kell a szakembereknek tudomásul venniük, ha kiválasztanak egy utat, az még nem a legjobb, annál létezik jobb megoldás is. Ha tehát kiválasztottuk az általunk legjobbnak vélt utat, attól még nem alhatunk nyugodtan. — Pécsett rendkívül jól éreztem magam — búcsúz- kodik Bo Lundén, akit decemberben már Banglades- be várnak. — A gyárban nagyon kedvesen fogadtak, a közös munkában mindenki akarást, részvételt mutatott. Ebben a tekintetben jobbat nem is kívánhatok magamnak. Pécsett, egyáltalán Magyarországon, nagyon kellemes emberekkel ismerkedtem meg. Úgy látom, nagyszerű jövő előtt áll Magyarország, ha ilyen emberei vannak. Sok szerencsét és jó munkát kívánok mindenkinek. M. Z. Egy Pécsről elszármazott rádiós portréja Szerkesztő bizottsági értekezleten van, kicsit késik — fogad a titkárnő. A tíz perc alatt, amíg megérkezik, ötször cseng a telefon . . . A hangját mindnyájan ismerjük, éveken át reggelente ő köszöntött bennünket a Krónikában. Különösen Pécsett ismerős, hisz itt született, itt kezdte az ötvenes évek elején a rádiózást. Bereczky Gyula ma a Magyar Rádió aktuális szerkesztőségének vezetője. — Iskoláim befejezése után, 1953-ban kerültem a Pécsi Rádióhoz. Nagyon sokat köszönhetek leng Gyula bácsinak, aki ma már nyugdíjas, de abban az időben a pécsi stúdió technikusa volt, s én az ő keze alatt dolgoztam, ugyanis technikusként kezdtem. Gyula bácsi nem volt pedagógus, mégis a legjobb pedagógiát választotta: feladattal bízott meg, ami egy tizenkilenc éves fiatalember számára rengeteget jelentett. Megfogott a stúdió különös világa, amit, ha egyszer megérez az ember, soha nem tud szabadulni, főleg, ha nem is akar.. . — Az akkori pécsi rádiósok közül sokan ma neves emberek. — Amit ma tudok, ennek a kollektívának köszönhetem. Együtt ' dolgoztam Balog Máriával, örsi Ferenccel, Horváth Gyulával, és a stúdió mai helyettes vezetője, László Lajos is fiatalember volt még. 1956 után egy ideig Ipper Pál is Pécsett dolgozott. Akkor váltam rádiós újságíróvá. Milyen nagy elhivatottsággal is szolgáltuk a rádiót...! Újságírói munkánk, pezsgő életünk mozgatója a város volt. Az a közeg, amely igényt tartott ró, hogy szóljon, hogy halljon Pécs életéről. A helyi politikáról, művészetről és tudományról. Naponta fedeztük fel, milyen gyönyörű is a szülőföldünk, a Mecsek, a baranyai táj, hogy milyen nagyszerű a tájat alakító, alkotó ember. Ha úgy hozza a sors, hogy idegen országokban, más kontinensen járok, nekem mindig Pécs jelenti az otthont. . . — Akkor miért ment el? — Még Pécsett dolgoztam, amikor a pesti rádió igényt tartott arra, hogy László Lajossal együtt tudósítsuk az Esti Krónikát szűkebb hazánkról. Lelkesen csináltuk, szinte minden Krónikában elhangzott valamilyen pécsi anyag. A lökést végül egy nagy port kavart műsor adta. Talán emlékeznek még a 14 évvel ezelőtti sásdi gyermekgyilkosságra. Mi akkor — két budapesti kollégával — egy dokumentum-műsort készítettünk erről Sárika lámpása címmel. Úgy látszik, a műsor jól sikerült. Olyannyira jól, hogy Bereczky Gyula erre kapta első nívódíját, s nem kis dolog, azt a műsort az újságíró iskolán tanítják. Egyszóval'a Sárika lámpása ismertté tette a nevét. 1963-ban a Politikai Adások Főszerkesztősége Pestre hívta dolgozni. Ma hozzá tartozik a Krónika, a 168 óra, az Esti Magazin és a sportrovat. — Féltem ettől, de arra gondoltam, meg kell próbálni, s ha nem sikerül — így bocsátottak el Pécsről — mindig visszavárnak. Az első időszak nem volt fenékig tejfel. Bizonyítanom kellett, elsősorban önmagomnak, hogy megállóm a helyem. A rádió pedig rosz- szabb, mint egy szép asszony: szeretni kell és lehet, akkor is, ha pofonokat ad. Amikor gondjaim voltak, mindig Pécsre gondoltam, ahova ma is visz- sza-visszajárok. Közben ott is felnőtt egy újabb nemzedék, nagyon tehetséges emberekkel, hogy csak egyet említsek, Krassó László, ma a rádió varsói tudósítója. — Ö is elment. . . — Hát igen, valahogy ez az élet rendje, de ez már más téma. Egy biztos: vidéken meg kellett, tehát meg lehetett tanulni a mesterséget. Ha rajtam állna, minden pesti kollégával vidéken kezdetném a szakmát. — Tulajdonképpen mi a szép a rádiózásban? — Én abban a szerkesztőségben dolgozom, amire azt szokták mondani az emberek: bemondta a rádió... A hallgató szolgálata a szép benne. Az információ felkutatása és lényegretörő átadása. És az, hogy itt minden nap premier van. Mindez érvényes az egyes emberekre, de az egész intézményre is. — Mint vezetőnek, több mint száz munkatársával is törődnie kell. Mi marad a riporternek? — Sajnos, egyre kevesebb. Már nem szerkesztek, de a mikrofont soha nem hagyom el. Kommentárokat írok, elmondom a véleményemet, gondolataimat egy-egy kérdésről, eseményről. Innen szeretnék nyugdíjba menni, de úgy, hogy a magnó akkor is a kezem ügyében legyen. — Gyakran utazik külföldre párt- és állami vezetők társaságában. — Szívesen megyek, de nem könnyű ez a munka, nem kirándulás. A sajtókíséret tagjainak jól kell ismerniök az illető ország bel- és külpolitikáját. Fontos, hogy kapcsolatot tudjanak teremteni, de nemcsak az ottani emberekkel, hanem Budapesttel is. Alaposan végig kell gondolni, hogy például Budapesttől hatezer kilométerre, Ádenből, hogyan jut el a hang a hallgatókhoz, Ilyenkor veszem igazán hasznát a Pécsett tanultaknak. — Mit csinál szívesen? — Azokat a riportokat szeretem, amelyekben munkásemberekkel tudok beszélgetni. Ez a rádiózás alfája és ómegája, a kapcsolatteremtés. Szeretem még a publicisztikát is, a gyors reagálást az eseményekre. — A legemlékezetesebb riport? — A Sárika lámpása. — A legelső? — Pécsett, a tv-torony ideiglenes felszereléséről, Budapesten a francia nagykövet megbízólevelének átadásáról. — A legutolsó? — Líbiában készült egy Pécsről elszármazott szülészorvossal, aki ott teljesít szolgálatot. — S végül, ahogy újsági rátái illik, kérünk egy sztorit. — Ugyanezzel a Líbiában dolgozó orvossal évekkel ezelőtt a pécsi Honvédkórházban készítettem egy riportot. Akkor medikusként arra vágyott, hogy szülész legyen . . . Panics György Az automata pepsi-töltö gépsor.