Dunántúli napló, 1975. december (32. évfolyam, 329-359. szám)

1975-12-31 / 359. szám

Dunántúli napló 1975. december 31., sierda hírek DECEMBER 31 SZERDA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából SZILVESZTER nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 7.32 — nyug­szik 16.01 órakor. A Hold kél 6.09 — nyugszik 15.15 órakor. Kitüntetések A Magyar Népköztár­saság Elnöki Tanácsa dr. Adóm Béla alezre­desnek a Kiváló Szolgá­latért Érdemrend kitün­tetést adományozta a haza fegyveres szolgála­tában több mint negyed évszázadon át tanúsított becsületes helytállása és eredményes munkája elismeréséül, nyugállo­mányba helyezése alkal­mából. Az érdemrendet teg-. nap a Baranya megyei Pártbizottság apparátusi értekezletén az Elnöki Tanács nevében dr. Nagy József, az MSZMP KB tagja, a megyei párt- bizottság első titkára nyújtotta át. A 15 éves lakásépítési program sikeres végrehaj­tása és ennek keretében az egymiU'iomödik lakás átadása kapcsán az épí­tésügyi és városfejlesztési miniszter kitüntetésben ré­szesítette a terv végrehaj­tásában legeredménye­sebben közreműködő épí­tőipari dolgozókat. A Ba­ranya megyei Állami Épí­tőipari Vállalatnál tegnap Nemeskéri László igazga­tó adta át az Építőipar Kiváló Dolgozója kitünte­tést Állaga Zoltán főépí­tésvezetőnek, Bánfai An­talnak, a pécsi panel­üzem vezetőjének, Lukács Bernát szakipari építés- vezetőnek, Horváth László épületasztalosnak, Petri- novics Márk kubikosnak, Szikszói György panelsze­relőnek és Gyugyi László víz-gázszerelőnek. Ugyan­ez alkalommaj kapta meg a kitüntetést Leitgáb Mi­hály személyzeti osztály- vezető, valamint Gyuro- vics István és Zsivkovics István gépkocsivezető több mint 750 ezer kilo­méteres balesetmentes közlekedésért. Ma est© SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: A három grácia (este 8 órakor). MOZI Park: Hugó, a víziló (f2, f4) Sivatagban, őserdőben (fő). Petőfi: Folytassa. Kleo! (f4. f6, f8) # Kossuth: Puha ágyak, ke­mény csaták (10, 12, f7, f9) Hugó, a víziló (f3, f5). Rákóczi: Négy muskétás újabb kalandjai (5, 7). Komló, Május 1.: A kaktusz virága (4, 6). Komló, Zrínyi: A Verijszkij negyed meló­diái (4), Ludwig (6). Mo­hács: Távoli mennydörgés (4). Januar 1-töl Kötelező gépjármű­biztosítás A kötelező gépjárműfe- lelősségi biztosítás díját — amely 1976-ban is vál­tozatlan — január 1-től kell befizetni. A személy- gépkocsik kötelező bizto­sításának 460 forintos dí­ja két egyenlő részletben januárban és júliusban fi­zethető ki; a motorkerék­párok évi 100 forintos biztosítási díja januárban egy összegben esedékes. Az Állami Biztosító a nyilvántartás, adatfeldol­gozás folyamatban levő gépesítése miatt nem tudta előre kiküldeni a díj befizetésére szolgáló postai utalványt, azt ja­nuár első felében kapják meg a járműtulajdonosok. Azok, akik esetleg nem kapják meg januárban az utalványt, a lakóhelyük szerint illetékes ÁB igaz­gatóságnál vagy fióknál átvehetik, s ilyen esetben február 29-ig fizethetik be késedelmi kamat nélkül az összeget. A postautalványokkal együtt űrlapot is kapnak a gépjárműtulajdonosok, akiknek 30 napon belül be kell jelenteniük az il­letékes ÁB Igazgatóság­nál, fióknál az esetleges változásokat, azt, ha a járművet eladták, elaján­dékozták vagy a kocsit a közlekedési rendészet a forgalomból kivonta. — A közvilágitás-re- konstrukció befejeződött Szigetváron, az Oroszlán Szálló előtt. Kilenc új kandelábert állítottak fel. — Országos első. Husz- ti Zoltán, a Pécsi Tanár­képző Főiskola negyed­éves történelem-orosz szakos hallgatója első dí­jat nyert az önkéntes nyelvjárási és néprajzi pályázaton az „Egy rend­tartó zalai parasztember" című tanulmányával. — Több virsli. Ez év utolsó napjaiban 25 szá­zalékkal több virsli kerül a pécsi és baranyai üzle­tekbe, mint tavaly. A' ke­reskedelem megrendelé­sére a húsipar több mint 200 mázsát gyártott és tegnap kezdte meg az áru kiszállítását, de je­lentős mennyiség érkezik még a mai napon is. — A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság felhívja a lottó- zók figyelmét, hogy a lottó­szelvényeket úgy adják pos­tára, hogy azok csütörtök délig valamelyik kiértékelő helyre beérkezzenek. mivel a totó-lottó kirendeltségek csütörtökön egész nap zárva lesznek. A fogadók helyileg tájékozódjanak a szelvényóru- sító bizományosoktól, a totó- lottó kirendeltségekben a szel- vénybedobási határidőikről. Kórházi felvételes ügyeletek Cyeomekgyógyószot: min­dennapos felvételi ügyeletek gyermekbelbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermek- klinika. Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyer­mekkórház. Gyermeksebésze­ti, gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon POTE Gyermekklinika, páros napokon Megyei Gyermek- kórház Pécs és a megye egész területéről. Belgyógyászat, sebészet, traumatológia: I. sz. Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Gyermekek esetében: Gyermekklinika. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. SOS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. Utolsó kemencegyújtás szénnel A pécsi Zsolnoy Porce­lángyárban kedden utol­jára gyújtottak széntüze­lésű kemencébe. Többé nem homályosítja el az égboltot füst és korom. A rég várt esemény az üzem fiatalításának kö­szönhető, amire közel 300 miljió forintot fordítottak. A rekonstrukció keretében leállították a 70—80 esz­tendős széntüzelésű ke­mencéket, amelyekből öt évvel ezelőtt még tizenhét működött. Szerepüket kor­szerű gázfűtésű kemencék veszik át. A kéményekből egyet-kettőt hagynak meg emlékként, a fehér csem­pével mintázott legdísze­sebbeket. A változás a gyáron be­lül egészségesebb munka- körülményeket, az egyik legnehezebb fizikai mun­ka megszüntetését, a ter­melés növelését és a mi­nőség javítását eredmé­nyezi. Ugyanakkor a-tf6ros megszabadult egyik leg­kellemetlenebb szennyező forrásától, amikor még valamennyi kemence mű­ködött, évente körülbelül 8—9 ezer tonna szén mel­lékterméke rontotta a kör­nyék levegőjét. Idén le­csökkent ezer tonnára, a jövő évi szénrendelés pe­dig már elmaradt. Kezdő vadász. — Őshonos magyar ál­latok érkeztek a Pécsi Ál­latkertbe, így Hortobágy- ról egy szürke magyar marhabika, az üllői te­lepről pedig egy-egy fe­kete és fehér racka kos. Az őshonos magyar álla­tokat kívánják megmente­ni vérfrissítéssel. — Anyagmozgatás gyor­sítására a Dél-dunántúli Kőbánya Vállalat . komlói üzeme gépparkját öt, egyenként 12 tonnás, te­hergépkocsival bővítet­te több mint hárommillió forint értékben. ÁLLATORVOSI ÜGYELET A pécsi járás területén 1976. január 1-é.i az állator­vosi ügyeleti szolgálatot minden állatorvos a saját területén látja el; központi szolgálat nem lesz. Névadó­bejelentés A Társadalmi Ünnepeket Szervező Iroda értesíti a vá­ros lakosságát, hogy 1976. január 1-től a névadók be­jelentése az anyakönyvi hi­vatal helyett irodánknál tör­ténik. Pécs, Hunyadi út 2. — Sikeres évet zártak az idén a Mecsek Cam- pingben. A tavalyihoz ké­pest mintegy 10 százalé­kos a forgalom növeke­dése, 17 830 főről 19 621 főre emelkedett a turisták száma. Először jártak spa­nyolok a táborban, de megfordultak ausztrálok, svédek is; gyakorlatilag a világ minden részéről fogadtak vendégeket a közkedvelt Mandulásban. Szilveszteri autóbusz­járatok A VOLÁN 12. sz. Vállalat értesíti az utazóközönséget, hogy 1975. december 31-én, Szilveszter éjszakáján a me­netrendben kiadott éjszakai járatokon felül az alábbi ki­segítő járatokat közleked­teti. 40-es vonalon Kossuth tér­ről 0.00 órától 4.00 óráig minden óra 00 percében. Új- mecsekaljáról 0.30 órától 4.30 óráig minden óra 30 percében. 33-as vonalon Kossuth tér­ről 23.25, 0.25, 1.25 órakor. Tettyéről 23.45, 0.45, 1.45 órakor. 39-es vonalon Kossuth tér­ről 23.30, 1.00 órától 4.00 óráig minden óra 00 percé­ben, Kertvárosból 0.30 órá­tól 3.30 óráig minden óra 30 percében. 35-ös vonalon Kossuth tér­ről 0.20, 1.20, 3.00, 4.00, 5.00 órakor, Misinatetőről 0.45, 1.45, 3.20, 4.20, 5.20 óra­kor. Kossuth térről a 20-as vo­nalán 2.30 órakor, Üjmecsek- aljáról 2.45 órakor. — „Duna-mente népé­nek ártéri gazdálkodása Tolna, és Baranya megyé­ben az ármentesítés befe­jezéséig" címmel András- falvy iBertalan kandidá­tus, az MTA Dunántúli Tudományos Intézet tu­dományos főmunkatársa 476 oldalas tanulmányát jelentette meg a Tolna megyei Levéltár és Ta­nács. Orvosi ügyelet A Városi Rendelőintézet Pécs m. város biztosított dol­gozói és gyermekei részére — a január 1-i ünnepre való tekintettel — ügyeleti szol­gálatot tart december 31-én (szerda) este 19 órától, 1976. január 2-án (péntek) reggel 7 óráig. Felnőttek részére: I. kerületben: Korvin O. u. 23. (Tel.: 11-169). II. kerületben: A II. kér. Rendelőintézet Munkácsy M. u. 19. ügyeleti bejáratánál (Tel.: 12-812). III. kerületben: A III. kér. Rendelőintézet Dr. Veress E. u. 2. földszint. (Tel.: 15-833.) Gyermekek részére: Munkácsy M. u. 19. Gyer- mekpoliklinika földszinti be­járata (Tel.: 12-812). Járó­betegek részére a rendelési idő: délelőtt: 9—10 óráig délután: 16—17 óráig Fogászati orvosi szolgálat is a fenti időben, a Mun­kácsy M. u. 19. ügyeleti be­járatánál. Hívást lehetőleg a fenti rendelési időben kérjük lead­ni. Ha a megadott szám nem jelentkezik, a hívást a 09- nek (POSTA) kell bejelen­teni. Várható időjárás szerda estig: Borult, párás, éjszaka és reggel sokfelé, napköz­ben kevesebb helyen ködös idő, elszórtan ködszitálás, ónos szitálás. Gyenge, nap­közben mérsékelt, nyugati szél. Várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet: 0—mínusz 5, legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán: 0—plusz 4 fok között. Cary Grant amerikai lilmszi- nészt ittas vezetés gyanúja miatt megállította Los Angeles­ben a motoros járőr. A művész vonakodott a szondába fújni, mire elvették a jogosítványát. — Na, és - kérdezte meg Grantot egy rosszmájú riporter —, hogyan óhajt a jövőben köz­lekedni? — Nagyon egyszerű, - vála­szolta Cary Grant. — Lóhá­ton . . . Egymillió frankot kap Dali- da, a hires Irancia énekesnő szilveszteri műsoráért Párizs­ban. Hogy van-e a művésznő­nek erről véleménye? Van. Egy színházi újságírónak eképp nyi­latkozott: — Nézzék, ha van olyan bo­lond, aki nekem egymilliót li- zet. akkor nem leszek én olyan bolond, aki ezt visszautasít­ja ... Johannes Heesters felajánlot­ta a nyugatnémet tévé szil­veszteri műsora rendezőjének, hogy szívesen clénekli a „Vá­gyom egy nő után" című dalt, ha a szám alatt körülötte hu­szonnégy remekül táncoló lél- meztelen lány lesz. Mire a rendező ránézett az öregedő énekesre és így szólt: — öregem, ha nekem lenne huszonnégy remekül táncoló félmeztelen lányom, akkor te nem is lépnél lel a műsor­ban. Juliette Grecot a Hitben meg­szólítja egy bűbájosán mosoly­gó korosodó hölgy: — Mondja, drága művésznő, ez most önnek a saját haja. vagy paróka? Greco ránéz a hölgyre, s szemrebbenés nélkül ezt vála­szolta: — A hajam, asszonyom, az valódi, de a lejem műlej.. . Dennis Allen, a texasi tech­nikum 120 kilós rögbyjátékosa kisgyermekkora óta csellózni is tanult.- Sokáig úgy terveztem - mesélte -, hogy megpróbálok valamelyik főiskolán zenei ősz töndijat szerezni. Aztán meg­gondoltam magam, és marad­tam mégis a r^gbynél, mert mikor fizet negyvenezer ember lejenként nyolc dollárt, hogy engem csellózni halljon?... Gigliola Cinquetti neves olasz táncdalénekesnő merészen ki­vágott estélyi ruhában jelent meg egy estélyen. Egy kolléga nője szemrehányást tett neki:- Ez az estélyi ruhád több mint merész! Semmit sem ta­kar jóformán bájaidból. Mire Cinquetti csábos moso­lyával igy lelelt: — Másként nem is lehet ked. vesem. Egy becsületes nőnek nincs mit rejtegetnie!.. . Fernandel bánatosén üldö­gélt egy párizsi bisztró sötét sarkában és bort iszogatott. Odajött egy felszolgálólány:- Parancsol egy feketét? Mire Fernandel ijedten:- Itt és most? A vendégek előtt?. . . Társaságban panaszkodik egy pornográl svéd magazin igazgatója: — Szörnyű! Micsoda világ! Az embereket hidegen hagyja a meztelenség. Az olvasót ma jobban érdekli a politika, mint a szex . . . Valaki megjegyzi a társaság­ból:- Hozzon a pornomagazin meztelen politikusokat. .. Hirohitó japán császár ame­rikai látogatása idején talál­kozni akart Peter Fáikkal is, aki Colombo felügyelő szerepé­ben vált világhírűvé. Peter Falk visszautasitotta az ajánlatot az­zal, hogy nem ér rá. Nos, erre mondják: ha nem megy Mohamed a hegyhez, a hegy sem megy Mohamed­hez ... * A monacói herceg lánya, a tizenkilenc éves Caroline min­den vágya, hogy színésznő le­gyen. Roger Vadim, a neves francia rendező, aki már több ismeretlen színésznőt tett világ­hírűvé, kijelentette, hogy az ó kezei között Carolineből is nagy sztár lenae, minden adottsága megvan hozzá. A hercegkisasszony anyja, a koronás hercegnő azonban hal­lani sem akar lánya filmkarrier­jéről:- Nem engedem, hogy en­nek a vad foglalkozásnak szen­telje magát - mondta. Úgy látszik, elfelejti, hogy még ma is egy egyszerű sta­tiszta vagy Giace Kelly nevű táncosnő lenne valamelyik Las Vegas-i bárban, ha annak ide­jén nem fedezi fel őt Alfréd Hitchcock . . . *- Mi kell ahhoz, hogy nap­jainkban egy könyvből világsi­ker legyen? — kérdezte meg egy újságíró Alberto Moraviát.- Először is legyen a borí­tón egy rendkivül csinos, fiatal lány - válaszolta a világhírű olasz iró.- És? - faggatta tovább oz újságíró Moraviát.- És a lányon ne legyen semmi. . . Révész Tibor történt Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, oz Elnöki Tanács elnöke, Aczél György, a Minisz­tertanács elnökhelyettese és Apró Antal, az ország- gyűlés elnöke fogadta Karsai Lajost, hazánknak a Vietnami Demokratikus Köztársaságba akkredi­tált rendkívüli és megha­talmazott nagykövetét, aki a közeljövőben uta­zik állomáshelyére. A Népköztársaság El­nöki Tanácsa László Gyu­la írónak, a Magyar Nép- köztársaság Művészeti Alapja igazgatóhelyette­sének írói és irodalom- szervező tevékenysége el­ismeréséül, nyugállomány­ba vonulása alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést ado­mányozta. A kitüntetést dr. Pozsgay Imre kulturá­lis miniszterhelyettes ked­den adta át. Új töltőállomást helye­zett üzembe kedden oz ÁFOR az M—7-es autó­pályán, Velencénél. A 45. kilométernél létesített iker benzinkútnak most csak a jobbpálya felőli oldala nyílt meg. A 10 kétoszlo­pos töltőállomás a ka­mionokat is kiszolgálja, tavasztól őszig pedig ön- kiszolgáló autómosó is működik az AFOR állo­máson. m-OS-07 Felrobbant a cserép­kályha december 29-én Pécsett, a József Attila utca 3-ban özvegy Gyi- mesi Istvánná 72 éves háztartásbeli lakásán. Az asszony fején sérült meg, de a lépcsőházig kijutott és segítségért kiáltott. In­nen vitte el a mentő. Mint kiderült, rosszul működött a HÉRA-cserépkályhaégő és a kiömlő gáz begyul­ladva szétvetette a kály­hát. A detonáció betörte oz ablakot. Szekszárd határában Gregus István 29 éves jugoszláv állampolgár személygépkocsiját nem az útviszonyoknak meg­felelő sebességgel ve­zette, áttért a baloldal­ra és összeütközött a vele szemben szabályo­san 'közlekedő autóbusz- szol. A baleset következ­tében a személygépkocsi vezetője a helyszínen meghalt. Veszprém megyében Berhida és Küngös kö­zött Bors Gyula 73 éves nyugdíjas, berhidai la­kos figyelmetlenül féktá­volságon belül egy au­tóbusz elé lépett, amely halálra gázolta. A Szekszárd belterületén a kijelölt gyalogátkelő­helyen Bayer János 24 éves raktáros, nagydoro­gi lakos személygépko­csijával elgázolta Nagy János 67 éves nyugdíjas, helyi lakost, aki olyan súlyosan megsérült, hogy kórházba szállítás után meghalt. Eljárás indult a személygépkocsi veze­tője ellen. Heves megyében, Éger-Felnémet mészkő­bánya területén Pelyhe János 25 éves gépkocsi- vezető, egerszalóki la­kos autóbusszal figyel­metlen tolatás közben halálra gázolta Farkas József 70 éves éjjeliőr, egri lakost. Az eljárás folyamatban van. Csipetnyi bors

Next

/
Oldalképek
Tartalom