Dunántúli napló, 1975. december (32. évfolyam, 329-359. szám)
1975-12-25 / 353. szám
1975. december 25., csütörtök Dunántúlt napló 11 Hallatlanul nagy munka a gondozás Gyermekszívek ezrei Kilenc esztendős lehettem, vagy talán csak nyolc, amikor kis híján kikiáltottak szívbetegnek. Nagy sikerem volt, mert a kezelőorvosnak elszavaltam a röntgen-leletemet, ma is pontosan emlékszem minden betűjére, úgy vélem, már nem is fogom elfelejteni sohasem. „Kissé mitralisan configurolt szív. A pitvanVkamrai határ kissé egybesimuló, és mérsékelten a rotrocardium felé bedomborodik." így szólt a lelet, én örvendeztem, hogy retrocardiumom van, meg mitra- lis configuration!. Aggódó arcok vettek körül, anyám pedig frászt kapott. Túléltem. Azóta életem során hallgattak már vitiumot, bil len - tyűlötyögést, surranó és búgó hangokat belőlem — juszt sem lettem szívbeteg ,.. A gyermekszív kicsi. Valószínűleg ez a meggondolás helyezte egy egészen kicsi helyre a megyei gyermekszívbeteg- gondozót. Essünk túl a nehezén: három orvos dolgozik itt. de csak két rendelő van —három asszisztens dolgozik, de kéne valaki, oki a váróban ülőkkel foglalkozik, arról nem is beszélve, hogy idő is kéne ... Egyre több a csecsemőkoru gondozott, o területen dolgozó orvosok — helyesen — bármi gyanú felmerül, azonnal beküldik a kicsit. Egy csecsemő vizsgálatához azonban idő kell... Megnyugtatni, játszani vele, telefonálást, mozit, félóra, haromnegyedóra is elszáll, mire készen van a vizsgálat. S most álljon itt egy szóm: tavaly egész évben 6792 gyereket vizsgáltak meg itt, a Nyár utcában, az idén november végéig, tizenegy hónap alatt 6796-ot. Hallatlanul nagy munka. Felelősséggel, szakmailag kifogástalanul végzik ... De meddig bírják? Igaz. most építkeznek, s az újonnan kialakított helyiségekből jut a gyermekszfvbeteg-gondozónak is, de másra is kell gondolni. Nemcsak helyiségek kérdése )) Hymnosok innepekre Aki értékes, régi könyveket szeret, most kedvére tallózhat a pécsi Antikvárium- bon. Nemrégen került a bolt tulajdonába néhány ku- riózumszámbamenő példány. A debreceni Morgitai István nyomdájában 200 éve készült az az énekeskönyv, amely ma a pécsi Antikvárium egyik ritkasága. Az énekeskönyvben „vágynak hymnosok, istenes énekek innepekte és egyéb alkalmatosságokra", valamint Szent Dávid királynak és prólétájának 150 zsoltárai. Mindezt magyar versekie fordítottak és rendeltettek Szentzi Molnár Albert által. A regi könyvek között böngészve leltűnik a többkötetes, hadműveleti térképekkel illusztrált, 1823-ban Berlinben kiadott könyvritkaság: Montholon tábornok visszaemlékezései Napóleonról. Mint egy kis zsebbiblia, akkora az 1795-ben Londonban kiadott „Orléans-i szűz". Bécsben jelent meg 1811- ben az Ismerkedés az ember és a természettel című ismeretterjesztő munka. A többkötetes színes kőnyomotokkal illusztrált könyv- sorozat a különböző, főleg egzotikus országok állatait, növényeit, népszokásait mutatja be a kor felfogásának tükrében. Végül egy helytörténeti érdekesség. Kronologikus sorrendben 1191-1836-ig foglalkozik az „Eklézsia története" című 1838-ban kiadott latin nyelvű könyv városunk kiemelkedő egyházi méltóságaival, törvényeivel és templomaival. Mert lehet, hogy azt a kis szívet meg kell operálni. Halk- szavú, maszkos felnőttek veszik körül a műtőasztalt, begyakorlott mozdulatok teszik szabaddá a műtéti területet. Borzongató dolgok történnek: a kis beteg vére egy extracorporális készülékben frissül fel, órákig dolgoznak a finom ujjú kezek a mellkas apró kosarában. A műtétek nagyobbrészt sikeresek. Még csecsemőkorban, néhány hónaposon megope- ráljók a Botall-vezeték fejlődési rendellenességét. Ez a kis vezeték a magzati vérkeángés- ben szerepel, megszületéskor el kell záródnia. Előfordul, hogy nyitva marad, s ezen a rendellenes úton az aortából friss vér kerül a tüdöverőér- be . . . Ez a műtét csaknem kockázat mentes, hiszen nem a szívben, hanem kívüle van dolguk a sebészeknek. Operálják - már késő.bbi életkorban - a különböző fejlődési rendellenességeket, úgynevezett szep- tum-defektusokot, az aorta és a tüdőverőér szűkületeit... A szülők félnek. Félnek, hogy az operációnak katasztrofális vége lesz. Ezt azért kell megjegyeznem, hiszen a szülőkkel való kapcsolat alakulása, a műtét szükségességéről való meggyőzés is a szívbeteg gondozó dolgozóinak a feladata. És ez talán nagyobb feladat, mint egy rutin vizsgálat elvégzése. Előfordul, - ez dr. Péntek Erzsébet halk, szinte félrevetett megjegyzése volt — hogy két esztendeig is eltart, amíg a szülőket sikerül meggyőzni arról, hogy gyerekük egészsége, egész további élete a műtét függvénye. Nehéz évek, hónapok és percek tömkelegé. JÓEMBEREK — Van egy osztályos beteg — kanyarója magára a malaclopó köpenyt dr. Péntek Erzsébet, o megyei gyermekszivbe- teg-gondozó vezetője. - A légúti osztályon fekszik .. . Egy külön szobában fekszik a kisgyerek. Nyolcéves. Arco, teste sápadt, ajka körül kék. Bordáit belülről döngeti valami, tombol a kis rácsok mögött. öt perc múlva készen van az EKG, o doktornő elgondol kodva nézegeti, — Már sokkal szebb Nem tudják egyelőre, mi o baj? Csak. ami engem is szivén üt, a főorvosnó egy mondata : — Nagyon elfáradt a bol kamra, de a bal pitvar is. . . Mitől fárad el egy nyolcéves kis szív? De, ha minden nap ilyen javulást hoz, karácsonyra talán már fel is kelhet, talán játszani is fog . . . Talán. A megye egész területéről, falvakból, vidéki városokból küldik be azokat a kisgyerekeket, akik valamilyen panasszal keresik fel a körzeti gyermek- orvost, vagy körzeti orvost. Valamikor egy gépkocsival jártak a gondozó orvosai szűrni, de már nem... A napiak csak huszonnégy órája van. Beküldik hát a kies két, itt megvizsgálják és megbeszélik a további teendőket a szülőkkel. — Mit jelent szívbetegnek lenni? — Törekvésünk - válaszol azonnal dr. Péntek Erzsébet — hogy válasszuk szét a tényleg szívbeteg gyermekeket azoktól, akiknek olyan problémáik vannak, amelyekkel nem kell to- bább élniök, meggyógyulnak, vagy ténylegesen nincs is bajuk. Ez nagyon jó törekvés. Akiknek szívhibájuk van, azokban is kialakítanak egy „egészséges” betegségtudatot, ami biztosítja az életvitelük során lelki egyensúlyukat. Nincs tehát „szívbetegségre" ítélt sorsú kisgyerek, legalábbis kevés azok közül, akik ide járnak. Tornázhatnak is, van — vagy csak volt? — gyógytestnevelés a számukra. — A rehabilitációval is foglalkozunk. Pólyaválasztási nehézségeik lehetnek, ott is segíteni kell . .. A szív a szeretet szimbóluma. A kisgyerek szivet rajzói anyák napjára, a nagyobb gyerek szivet rajzol „szive va lasztottjának" ... S a hálós gyerek egészséges szívet rajzol a doktornéninek. Ez a legszebb honorárium. Arról kántáltunk — az ünnep előtti estéken — hogy a föld tele van „jóakarotú emberekkel"... aztán a jóságról... háromkirályokról .. . pásztorokról . . .jászolról és aranyhaju kis. dedről s föléje hajló Madonnáról. Oly nagy igyekezettel énekeltünk, mintha rendelésié érkeztünk volna a külvárosi bérkaszárnyák függőfolyósóira. Az. tán itt-ott ki is nyíltak a barná- ra kopott előszobaajtók, hol pénzt, hol kalácsot, diót, marék szaloncukrot kaptunk men- dikálásunk jutalmául, s vonultunk tovább egy háztömbbel odébb, hiszen egy évben egyszer szülői kor'nolás nélkül csatangolhattunk sötétedés után is az utcán. Mert ugye karácsony van, szidalomnak, marakodásnak nem ez az ideje, ilyenkor béke van, különben is, és „szeressük egymást emb rek . . ." Kampis Péter Most meg már kissé ráncol homlokkal töprengek a „jó ság”, a „jóember" fogálmán, amelyek e fenti sok esztendő távolába vesző - emlékekhez kötődnek. Pedig bízisten nem vagyok hitetlen, valamiképpen még is csak hiszek a jóságban, abban, hogy az Ember igenis j ó, hiszen hova jutottunk volna, ha végül is nem mindig a humánum kerekedik sor- sunk-életünk fölé? De . . . nagyon megszaladtam a nagy szavakkal. Közelebbről talán: ki-ki, hogyan, mi módon értelmezi a „jóságot?” Sz. J. fiatal férfi, üzemvezető, ismeretségünk régebbi keletű és baráti. Másfél esztendeje meghívott a nyugati Mecsek egyik kis falujába, nézzem meg, „mit művel" az üzem szoc. brigádja 30 fokos hőségben akkor már hetek óta. Házat építettek — kétszobásat, nagyoblakosat veranddsat — a műhely takarítónőjének.- Emlékezhetsz rá, a férje elkallódott, asszonyára hagyott nyolc gyereket, azt is láttad, milyen istenverte rozoga viskóban laktak. Vállalatunk szerezte a bontási anyagot, a brigád abból húzta fel a házat. A családnak egy fillérjébe nem került. Dolgozóink zöme saját szabadságát áldozta fel, csak hogy minél hamarabb elkészüljön az épület. Azóta is kimegyünk néha érdeklődünk, van-e valami tennivaló. Mit n.-jndjak neked? Ezt a nyolcgyermekes anyát — amikor családjával átköltözött az új otthonba - alig tudtuk szóra bírni. Csak állt hitetlenkedve, némán. De a mi fiaink is legalább olyan zavarban voltak. Pedig ők építették, izzadtok, küszködtek, s nem napi nyolc órában, hanem reggeltől sötétedésig. Tudom, hogy nem a mi brigádunk az első, amely ilyesmit véghez vitt, de ho azt kérdezed, mi jót tudnak tenni az emberek egymásnak, akkor más nem juthat eszembe. Középiskolai' tanár, öreg Trabantot próbál beeróltetni a fjorkolóban álló csicsás kocsik közé. A hátsó ülésről kiemeli a karácsonyfát meg egy zacskó tejet. Fönt lakik a panelhoz negyedik emeletén, feleséggel, három kisebb-nagyobb gyerekkel. — Nehéz ezt meghatározni, hiszen a fogalomnak ezernyi kritériuma lehet, de azt mindenképpen a „jóemberek" kő. zé sorolnám, aki a kötelességén túl valcmi pluszt ad a közösségnek. Még ha akármilyen keveset is. Látja, ott az épületek mögött a „grundon” fociznak az utca gyerekei. Egyik délelőtt egy teherkocsiról letesznek két kézilabda-kaput. Ahogy hallottam, nem „hivatalos" ajándék volt ez, hanem a szemközti házban lakó sportbarát egyéni ötletének gyümölcse. Valahonnét „szerezte", a környék gyerekeinek. Elképzelheti, mennyire örültek ezek a kis srácok. Apróság, igaz? — Nem is annyira apróság — felelem. — Folytatására nem kiváncsi? — De igen. — Egyszer aztán eltűnt a két kézilabda-kapu. A jóég tudja hova, s miért? S milyen intézkedés okán. Szóval ... mindenki „jóember?" Hóna alá vágja a fenyőfát, aztán fölballag a lépcsőn, anélkül hogy választ várna. B. ápolónő, azazhogy nővérke, egyik egészségügyi intézményünknél. Huzamosabb betegeskedésem révén ismertem meg. A napokban találkozom vele, mondja csak el a véleményét. — Turista-útlevéllel Rostockban jártam, az előzetes szervezés ellenére nem kaptam szállodaszobát. Egyedül ácsorgók a város szívében, igazán kevés német tudósommal, ony- nyira elanyátlanodva, hogy majdnem elbőgtem magam. Aztán érdeklődöm járókelőktől, míg végül egy középkorú házaspárt szólítok meg. Karon- fogtak, elvittek otthonukba, egyszerűen nem engedtek el. napokat töltöttem ennél a kedves pedagógusházaspárnál. Lehet, soha többé nem találkozom velük, de levelezünk. Még ma sem értem, mi az, ami teljesen idegen embereket így összehoz? Biztosan a bizalom . . Nem akarok sem nevet, sem beosztást említeni, mert akiről szó van — egyik vezetőnkről — bizonyára nem örülne neki. De kezdő karomban - és ma is — annyi szakmai buktatón, gondon, nehézségen átvezetett, hogy míg élek, csak jó szívvel gondolok ró, A mi hivatásunkban egyébként is nagy sze. repe van a bizalomnak. Mindenek előtt a beteg érdekét tartjuk szem előtt s ez nem is könnyű, sőt, ného népszerűtlennek tűnik. Nekem is lehet rossz kedvem, akadnak gondjaim, bajaim, de erről soho nem tudhatnak a betegek. Azt kérdezte: kit tartok jóembernek? Én magam akarok, azzá válni, mert ez a mi hivatásunk. Az utca embere. Szemüveges, kopott felöltőt visel, lábán vadonatúj cipő nyikorog, kes- kenyarcú, gyanakvó tekintetű férfi. Még „ennyi" szakmai év után sem szeretek leszólítani senkit az utcán, de most kénytelen vagyok. Ezt mondja déli tizenkettőkor a poros, koszos Rákóczi úton: — Ne sértődjön meg, de gondolhatom akár azt is, hogy mago hülyéskedik velem. No, mindegy. Tudja milyenek az emberek?! Megmondja: — .... Mert kérem, lehet hogy van „jóság" a világon, én mindenesetre nem találkoztam vele, lamaty emberekkel annál inkább. Hazudnak, csalnak, kárörvendőek, irigyek . .. beleröhögnek az ember képébe, utána meg hátábo vágják a kést. Kéremszépen ... ma is, éppen most jövök a bíróságról, kimondták a válást, szóval ez az asszony, aki valamikor feleségemnek hazudta magót. most fölsorakoztatto ott az egész utcát tanúnak, össze- hordtak hetet-havat, hogy én baltával vágtam szét a szekrényt, amit ő kapott az anyjától, s amikor tiltakoztam, akkor a bíróné leintett, hogy ne ordítozzak, pedig nem is ordítoztam . . . Most ne menjen el, hallgasson csak végig, ha már leszólított. idefigyeljen ... Hallja! Mago is olyan mint a többi . .. most minek pucol el... azt hiszi, hogy én ,.. Maguk hülyék! Es mondja, mondja, nyeli, köpi a port . . — Ezt maga honnét is tudná, újságíró létére? M. néni, szociális otthon lakója, hetven-nyolcvan között. „Olyan egyedül vagyok, mint az ujjam!" — rebegi, gyökér- kezefejét felemelve, majd ólebe ejtve. Olyan világos a szeme, mintha vizüvegből lenne. A csecsemőknek és az öregeknek mindig világos, víz-tiszta a szemük, talán mert örökke könnyeznek. — Hol élt régebben . . ,? — Szarvason kezdtem egy gazdag családnál, aztán Pestre kerültem szintén cselédnek. Tudja, ahogy akkoriban mondták: „cselédmárinak". Voltam én ügyvédeknél, aztánr egy kalapgyárosnál is, de ezek is jó népek voltak. — Kik? — Mindegyik. A kalaposné is például. — Jól fizettek? — Engem? Ugyan minek? No ja, havonta egyszer kaptam harminc fillért, az volt akkor a mozijegy ára. De én ottan családtag voltam. Nem kellett fizetnem lakásért, villanyért, kosztért sem. Külön fürdőszobám volt. Ott fürdött a szakácsnő is, szobalány is és mindig volt melegvíz, úgy mint a kalaposék fürdőszobájában, csak a mienk lent volt a mosókonyhában és nem volt kicsempézve. Ruhát is a kalaposéktól kaptunk, csak átalakítottuk, mert báliruhát is kaptunk s abban még sem mehettünk bevásárolni. — Mit kellett mindezért csinálni? — Dolgozni. De, ugye, érdemes volt, mert nagyon jóemberek voltak. Mindent megtettünk nekik. Jót, jóért. Kicsit elüldögélek mellette, nincs mire gondolnom, ő is hallgat, aztán elbóbiskol. J. I. gépírólány. Duzzog, örül. veri a gépet, fújja a füstöt, veri a gépet, fésülködik, telefonál, néha elcsavarogja az esti iskolát, a Pepsibe néha három cent konyakot csempészik, szidja a szakmáját mert beszakad a háta, „in-hüvely- gyullad" az ujja, néha sirdo- gál is, de nem ezért, hanem azért mert pimaszul fiatal. Komikusán ringatja a derekát és énekli: „Nincs senki olyan szép, nincs senki olyan jó, mint, ,." — ... Mint kicsoda? — vágom el ezt a „fals" áradatot. Le is ereszti azonmód a hangját, akár egy vén dizőz: — Mint o nővérem. Az egy igazi jóság. Mert okos, mert szeret engem, mert jó haver is, hat éve már hogy férjhez ment, nagyon messze lakik, de hetente levelet váltunk és . .. — Mit lehet hetente újat írni? Hanyatt fekve nézem a tévét, fiam a mellemre könyököl, néha rápillantok, feszülten figyeli a képernyőt... bankrablókra lövöldöznek a rendőrök, egy férfi fehér autó mögött ölti magára a golyóálló mellényt, egyik oldalon a rosszemberek, másikon a jóemberek, Libanonban ölik egymást a rossz és jóemberek ... Valahol negyven matróz fulladt a vízbe . .. Barcelonában husáng- szerű gumibottal verik a tömeget .. . A fiamnak tarkójára göndörödik a haja. jó illata van, meleg az arca, rápaskolok a hótára: — Figyelsz rám? Leint, hallgassak. — Ki a jóember? — kérdem tőle, halkan de ahogy szavaim elhangzanak, érzem, hogy üresen kong a szoba. Elfárad a könyöklősben, mellemre ejti G fejét, de tekintetét le nem vesz» a tévéről. Nem válaszolt c kérdésemre. Még csak tizenhárom esztendős ... Rab Ferenc
