Dunántúli napló, 1975. december (32. évfolyam, 329-359. szám)

1975-12-03 / 331. szám

e Dunántúli napló 1975. december 3., szerda Minek nevezzelek ? A pécsi sétálóutcában be­lém karolt egyik fiatal ba­rátom. Beszélgetésünk so­rán kiderült, hogy rövide­sen ,,apai” örönök elé néz, s minden bizonnyal kisfia születik. Megnyugtattam: öt­ven százalékban biztos a becslése. S mivel nemrégi­ben a női utónevekről ír­tam, megkért, tanácsoljak néhány fiúnevet is. Kapóra jött a Dunántúli Napló keddi számának anyakönyvi rovata. A névtanácsadás előtt elemezzük előbb, mi­lyen fiúutónevet választot­tak a nemrég szülőkké vált, illetőleg fiúgyermek-újszü- löttes apák, anyák! A régi, megszokott nevek közül a Gábor keresztnév vezet (6), de erősen fölzár­kózik mellé a még mindig kedveit Péter név. A Tamás név is még gyakori. A ré­gebben közismert nevek ki- fogyóban vannak. Alig akad egy-két Antal, András, 1st-1 ván, József, Pál, Sándor, Nándor, László, Mátyás. A latin utóneveket ked­velők táborát két Viktor és három Krisztián gyarapít­ja. E neveknek van magyar változata is, s ha hangta- nilag nem is oly szépek, méais könnyebben ejthetők: a Viktornak (leánynévben: Viktória) magyar megfele­lőié a Győző, míg a Krisz­tiánnak (leánynévben: Krisz­tina) a Keresztély. A magyar fülnek még kissé idegenül hangzik az anyakönyvi rovatban sze­replő Arnold (jelentése: sas és uralkodó), Roland (je­lentése: vakmerő hős), Ró­bert (fényes hírnév) és pár­ja a Norbert (északi fény). örvendetes, hogy régi szép magyar utónevek is bőséggel olvashatók az új­szülöttek íistáián. Attila hún uralkodó nevének népszerű­sége vetekszik a Gáboréval. Meglepő a Gyula ősma­gyar név háttérbe szorulá­sa. E név a bolgár—török eredetű gyula (törzsfő, ve­zér) méltóságnévből ered. Mivel „baráti alapon” ki­zárólag magyar neveket kértek tőlem, néhány olyan ritka keresztnevet közlünk, amelynek anyakönyvezését engedélyezték. Ilyenek töb­bek között: Aba.Abos, Ajád, Abony, Ákos, Alpár, Apród, Bács, Baján, Balambér (be- cézése: Balcsil), Bánk, Ba- racs, Bors vagy Bors, Bedő, Bendeqúz (becézése: Benci vagy Bendi). Bere, Bőd, Bó-i dog (a boldog szó régies alakja, amely a latin Félix, Beatus, Beata szóból sar­jadt), Botond, Buda, Bul­csú, Csák, Csatád, Cseke, Csobád, Csongor stb. Csupán az ábécé első be­tűit vettük, mégis mennyi szép név! A Dunántúli Nap­lóban sem férne el az a sok száz név, amely még föllelhető! Aki gondosan ügyel arra, hogy gyerme­kének saját személynevéhez alkalmazkodó, szépen csen­gő neve legyen, és tudja is, mit jelent a gyermekének adandó utónév, olvassa el Ladó János: Magyar utó­névkönyv című, több kia- adósban is megjelent mun­káját! Mindehhez a könyvön' kívül az is szükséges, hogy a boldog apát felesége fiúgyermekkel ajándékozza meg. A megajándékozáshoz persze nem szükséges ra­gaszkodni, mert az ajándék- csomagot - gondoljunk csak a karácsonyra! - rend­szerint meglepetésként szok­tuk kapni. Dr. Tóth István Újabb festett templomok kerültek elő Baranyában B : 11 é# 111 iiyll /* 1 f 15 Iwl^ I i Iwh Kifli IJ11 Kai Imi mill 11 hi 4« Az idén jelent meg Sziget­vári János és Lantos Miklós összeállításában a Műemlé­keink első füzete: Ormánsági festett fa mennyezetű refor­mátus templomok. E gyönyörű fotókkal illusztrált füzet hi­vatott népszerűsíteni értékein­ket, hiszen Tombor Ilona köny­ve — Magyarországi festett famennyezetek — aligha forog közkézen. Meg kell becsül­nünk ezeket az értékeket, jobban kell ismernünk őket ahhoz hogy ne ismétlődjék meg Nemeske esete, ahol szinte megsemmisült a temp­lom renoválása során az 1850-es festésű kórus: malte- rosládát készítettek belőle . . . Újabb festett templomokra bukkantunk: Garé 1833-as festésű hét mennyezet-kazet­tája mellett infrafotózással sikerült feltárni a padok mell­védjén átfestett, XVIII. század végi motívumokat, Tótszent- györgyön nemcsak az infra- fotózás, hanem a megbomlott stukatúr is segített: előtűntek a mennyezet kék alapra pi­rossal és arannyal festett, XVIII. század végi „csillag”-ai, sőt, a helyi lakosok elmond­ták, hogy a mennyezet köze­pén, a vakolás alatt ma is ott lapul az 1791-92-re utaló felirat, éppen úgy, mint Me- renyén. Szinte érthetetlen az az íz­lésváltozás, amely századunk­ban eltüntette — szerencsére nem végleg! — az úgyneve­zett „virágos reneszánsz" né­pünk ízlését, korábbi festett bútorait meghatározó, alakí­tó emlékeit, s helyébe a szá­zadforduló polgárias ízlésé­hez vágó, faerezetet, vagy márványt utánozó flóderját kente. Pontosabban: nem he­lyébe, hanem rá - hiszen néhány templomunkban, mint például Kémesen, régóta fel­figyeltek az egyszínű festés alól kirajzolódó korábbi or- namensekre, s a lelkes tiszte- letes gondosan ki is húzta krétával a csak surlófényben kiemelkedő vonalakat. Más helyen is meg lenne erre a lehetőség, bár - vall­juk be — nem ez az igazi megoldás . . . Pap Gábor ba­rátom, a Művészet c. folyóirat egyik szerkesztője felhívta fi­gyelmemet Zaláta festett templomára is. A szokásos eset: leszakadt a kórus felett a stukatúr, előtűntek a régi, festett mennyezet deszkái . . . Magam is kimentem, és újra a szokásos eset: gondosab­ban megvizsgálva a padok mellvédjeit és a papszéket, felfedeztem, hogy azok is fes­tettek - a márványt utánzó festés alatt ott rejtezik a ko­rábbi, vélhetőleg XVIII. szá­zad végi festés. Régi feljegyzések szólnak Márfa és Terehegy szépen festett templomairól. Túl köny- nyen nyugodtunk bele, hogy ezek már nincsenek meg, hi­szen csak ki kell menni Tere- hegyre, felnézni a mennyezet­re az előtérben — a világos­kék festés alatt ma is kiraj­zolódnak a virágos indák, s bizonyára csak a stukatúrt kellene megbontani, hogy fel­tárja titkait a főhajó mennye­zete is. . . Sokat áldozunk műemlé­keinkre, mind a megye, mind az Országos Műemléki Fel­ügyelőség, (amely Drávaiványi templomát hozta rendbe) gon­dos gazda. Az újabb kutatá­sok újabb értékeket tárnak fel. Ügyelnünk kell ezekre is, mert minél tovább várunk, annál nehezebb lesz a dol­gunk. Festett templomaink meg­érnek minden áldozatot. Mándoki László múzeumi osztályvezető fi folytató tettekkel bizonyíthat Lesz-e mohácsi Bizonyos, hogy egy nagyne­vű mester nyomdokaiba lépni, legjobb hagyományainak foly­tatását vállalni nagy dicsőség, s ugyanakkor nagy alkotói fe­lelősség. Horváth János, a nép­művészet mesterének halálával érzékeny veszteség érte a há­rom évszázados múltú mohácsi népi kerámiaipart. Érthető, hogy mind a szakmabeliek, mind pedig a 'kívülállók — mű­gyűjtők, szépet kedvelők — kö­rében egyként adódott a kér­dés: ki lesz a folytató? Vélemények Lapunk nekrológgal búcsú­zott a határainkon túl is elis­merést szerzett kiváló művész­től, majd nem sokkal később, épp a folytatás érdekében emeltünk szót a Korongnélküli fazekas című cikkünkkel. Mind. két anyaggal kapcsolatban le­vélek tucatjai érkeztek hoz­zánk olvasóinktól, legtöbbjük segítőszándékkal. Mindjárt az elején megálla­píthatjuk, hogy jelenleg Mo­hácson nincs olyan dolgozó fazekas, akit Horváth János művészete folytatójának tekint­hetnénk. Azért hangsúlyozzuk, hogy dolgozó, mert „tétlenség­re ítélt" akad, aki pedig tech­nikai tudásával és anyagisme­retével is méltó utód lehetne — Kulutácz Mátyás népiiparmű­vész. — Ő mondja, megfelelő helyiség hiányában nem al­kot! Az ország valamennyi szá­mottevő fazekasközpontját be­járt Kulutácz Mátyás azonban nem egészen mentes e téren a felelősségtől, hiszen ajánlatot kapott, nem is egyet. Lehetsé­ges, hogy ezek nem a legki- fogástalanabbak voltak, azon­ban a munkát ott mindenkép­pen megkezdhette volna. így tulajdonképpen saját magát ítélte tétlenségre, s az Után­pótlás nevelésre tett ígérete is puszta szó marad. fekete kerámia? Művészet vagy piac? •Több levélírónk tört lándzsát a néhai Horváth János fia Hor­váth László mellett, mint aki az egyetlen illetékes az utód­lásra. Igaz, hogy a fiatalok kö­zött a mesterség fortélyaiból talán ő sajátította el a leg­többet édesapjától. Jelenleg azonban inkább a másolásra törekszik, s bár az utóbbi idő­ben mind több nagyméretű tárgyat is készített, formái még nem a legtökéletesebbek. Önajánlás Az önajánlgatás mások ro­vására, a valódi és tiszta mű­vészettel összeférhetetlen. La­katos László, mint a Horváth János műhelyében tanult és felszabadult mester sértőnek érzi önmagára nézve, hogy nem őt tekintik a folytatónak. A megtisztelő cím vágya megvan, csak bizonyítás marad el. La­katos Lászlónak munkáival ki­állításokon kellene bizonyítania alkalmasságát, s el kellene sa­játítani a mesterség minden csinját-binját. Levelében ezt írta : ,, . . . olyan mestereket tesznek és ismernek el az új­ságban, akik már inkább kife­lé mennek a szakmából!" Ismét oz alapkérdés: ki lesz a folytató? Tisztázzuk azt is, hogy a folytatás két féle is le­het: aki csupán a szakmát, a mesterség fenntartását tekinti annak és aki mindezeken túl­nőve a művészi folytatásra gon­dol. Kétségtelen, hogy ez utób­bi a legfőbb feladat, s egy­ben gond. Intő figyelmeztetés volt minderre a nemrégiben megtartott VI. Országos Ge­rencsér Sebestyén fazekaspá­lyázat: nem akadt egyetlen mohácsi, de baranyai sem a díjazottak között. Talán ez lett volna az alkalom arra, hogy megmutassa bárki is az al­kalmasságát a folytatásra. Ez nem történt meg. Másik tisztázandó dolog: nem lehet eleget tenni a művészi újítás és megújúlás teljes em­bert igénylő nagyszerű felada­tának, ha a kommersz árukat követelő piacra dolgoznak. Természetesen ez utóbbi anya­gilag jövedelmezőbb. A kettőt együtt még a legnagyobbak­nak sem sikerült megvalósíta­ni. • • Önnek is örömet okoz a választás: boltjainkban vásárolja meg karácsonyi ajándékát! A magyar népművészét legszebb alkotásait találja boltjainkban Budapesten és vidéken nyolcvan boltunk várja Önt Tanulás Mind kevesebb azoknak a száma, akik a fazekasságot közvetlenül apáiktól tanulták, mind többen csak áttételes módon ismerkedtek meg vele. S ez a jövő útja is. Aligha lenne érdemes az apáról fiú­ra öröklődés elméletével baj­lódni, inkább a szakmai kép­zés megoldásán kellene fára­dozni, s a jelölteket neves fa­zekasközpontokba küldeni ta­nulmányútokra. Nem azért, hogy másoljanak, hogy kever­jék a tájjellegzetességeket, ha­nem azért, hogy maguk előtt egységes egészként lássák az élő és örökölt fazekas népmű­vészetünket. Végül Andrósfalvy Ber­talan szavait idézzük a VI. Or­szágos Gerencsér Sebestyén fazekas pályázat katalógusába írt előszavából: „A művészi hagyomány követése, művészi felhasználása nem könnyű fel­adat az agyagművesség terü­letén sem. Az átlagosnál na­gyobb mesterségbeli felkészült­séget, iskolázott szépérzéket, ízlést feltételez. Ez a többlet- munka és tudás nem marad jutalmazatlan. Legnagyobb dí­ja, ha a múltban egyszer elért szép, sikerült újrafogalmazá­sának örömét érezhetjük. Füzes János Emléktábla-avatás Szenteleki Kornél- emlékülés Új márványtáblával gyarap­szik egyik patinás utcánk, a Mátyás király utca, amelynek mai 26. számú házában szüle­tett 1893-ban Szenteleky (Sztan- kovits) Kornél, jugoszláviai ma­gyar költő, író, műfordító és szerkesztő. Az írói vénát mint anyai ágon a Kisfaludy csa­lád vérrokona örökölte. Első írásait a Hét című folyóirat je­lentette meg. Orvosi diplomá­ját Budapesten szerezte az el­ső világháború alatt, majd Go­rán és Ószivácon folytatott or­vosi gyakorlatot. Szenteleky csakhamar rádöb­bent arra a szerepére, amely a Vajdaságban várt reá. Állan­dóan küszködve a gyilkos kór­ral, a vajdasági magyar iroda­lom szervezője lesz, és Csuka Zoltánnal együtt fáradhatatla­nul gyűjti, szervezi az ott élő írókat a szabadkai Vajdasági írás megjelenhetéséért. 1932-ben Újvidéken Csukával megindít­ja a Kalangya című folyóiratot, és megszervezi a vajdasági magyar könyvkiadást. Mint író és műfordító is rendkívül jelentős munkásságot fejtett ki. Ismertebb művei (Ke­sergő szerelem, Szinek és szen­vedések, Úgy láj az élet, Iso- la Bella, A lény felgyúl és ellobog, Holnap, holnapután, Ütitarisznya stb.) nemcsak ma­gyar nyelven jelentek meg, de munkáiból délszláv és francia nyelvű fordítások is születtek. Szentelekynek jelentős szerep jutott a jugoszláviai magyar irodalom és a jugoszláviai más nemzetiségű irodalom közötti kapcsolatok megteremtése te­rén is. Levelezésben állt a Vaj­daságból elszármazott szerb írókkal, s műfordítóként első­nek tolmácsolta a modern ju­goszláv költészet nagyjainak al­kotásait. Valóban híd volt ő a két nép életének, szellemi és irodalmi egymásra találásának összekötésében. Szenteleky Kornél pécsi kap­csolatait nemcsak szülővárosa, itt élő anyai ági rokonai és gyakori pécsi látogatásai jel­zik, hanem az is, hogy élénk levelezésben állt Várkonyi Nán­dorral, a pécsi irodalmi élet nemrég elhunyt írójával és szer­kesztőjével. Egyik hozzá írt ké­peslevelezőlapját — özv. Vár­konyi Nándorné engedélyével —- hasonmásban közöljük. Ben­sőséges kapcsolat fűzte őt Lo­vász Pál költőhöz is, akinek ha­lála azért is fájdalmas szá­munkra, mert éppen az emlék­tábla avatására Szentelekyrői írt versének elmondását már nem érhette meg. * Szerkesztőségünk kezdemé­nyezésére Pécs város Művelő­dési Osztálya márványtáblával örökíti meg Szenteleky Kornél emlékét. Ennek leleplezése csü­törtökön délelőtt 11 órakor lesz a Mátyás király utca 26. számú ház előtt, ahol dr. Tóth István mond beszédet. Csütörtökön délután 4 órakor a Pécsi Tanárképző Főiskola B/2-es termében (új épület) Szenteleky-emlékülést tart a Fő­iskola Irodalomtudományi Tan­széke. Az ünnepséget dr. Ne­mes István főiskolai tanár, kan­didátus nyitja meg. Emlékbe­szédet mond a Szenteleky-em- lékbizottság volt elnöke: dr. Bori Imre újvidéki egyetemi ta­nár. Mindkét ünnepségen ven­dégek megjelenését szívesen látják. Az ország második üdülőterülete a Velencei-tó A Fejér megyei Tanács ked­den Székesfehérvárott megtar­tott ülésén a Velencei-tavi Inté­ző Bizottság számolt be a Ve­lencei-tó fejlesztésére hozott kormányhatározat végrehajtásá­nak helyzetéről és az ezzel összefüggő további feladatok­ról. Az ülésen dr. Dabrónaki Gyula államtitkár, a VIB elnöké elmondta, hogy a IV. ötéves tervben megközelítőleg egymil- liárd négyszázmillió forintot for- dítottaik a Velencei-tó fejleszté­sére és ezzel az ország nagy­ságrendben második üdülő- területévé vált.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom